Jeremy Díj vasárnap a galoppon
Október 11-én, vasárnap ismét starthoz állnak a telivérek a Kincsem Parkban 13:00-tól. Az eseményt 200 000 Ft jackpot színesíti, emellett idén is köthető fogadás a Nemzeti Vágta döntő futamára a fogadópontokon, illetve a bet.lovi.hu oldalon, jó tipp esetén 300 000 Ft jackpottal számolhatunk. A...
Elhunyt Huszár Korinna
Megrendülten tudatjuk, hogy október 7-én, szerdán tragikus körülmények között elhunyt a fiatal lovasgeneráció ígéretes lovasa. A magyar lóversenyzés és a hazai sport egy nyíló virágot veszített el. A hatvani születésű 20 éves lovas hölgy karrierjét az Alagi Zsokéiskolában kezdte, majd Pető Sándor idomár versenyistállójában...
Fokról fokra előre – Huszár Korinna
A Hippodrom és Lovarda Magazin szíves engedélyével közöljük a lap márciusi számában megjelent interjút, melyet Suták Csenge készített. Fokról fokra előre Huszár Korinna, aki zsokénak született Az apprentice lovasok egyik legtehetségesebb tagját mutatom most be magazinunk olvasóinak. Az apropó, hogy Huszár Korinna nyerte...
Idomári vélemények a Kétévesek Nagydíjáról
Zoltan Ozvar – Csobán M Ugyan úgy készültünk a lóval, mint eddig. Nagyon jól viselkedik és legutóbb is nagyon jól ment, én nagyon bízom benne. Picit tartok az autóstarttól, de szerintem nem lesz gond és döntős futást láthatunk majd tőle. Kolozsi László – Chokito...
Huszár Korinna – Az utolsó interjú
A szezon nem indult egyszerűen, a vírushelyzet miatt minden kérdésessé vált. Ebben az időszakban sorra bemutattuk a zsokékat, lovastanulókat, amatőröket. A mindig vidám, örökké mosolygós Korinnával készült interjú anyaga nálam maradt, eddig nem került leközlésre, ezt szeretném most pótolni. Mióta dolgozol a lóversenysportban? Kit...
Tippmix 2020/41. hét Hétfő – szerda
Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt): Németország – Törökország (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés) 408 119 fogadás Portugália – Spanyolország (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés) 406 005 fogadás Svájc – Horvátország (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés) 380 430 fogadás Lengyelország – Finnország (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés) 374 969 fogadás Ausztria – Görögország (Labdarúgás,...
Makoviczki Ákos bízik Katiban
A Nemzeti Vágta Nemzetközi Futamának futamait és lovait Bábolnán sorsolták ki ünnepélyes keretek között csütörtök délelőtt. Vasárnap tíz ország lovasa áll starthoz a Hősök terén, a régió résztvevői mellett India, Mexikó, Mongóliai és Oroszország is képviselteti magát. Magyarország színeiben idén Makoviczki Ákos indul. A...
Ahogy a trénerek látják – Jeremy Díj
Október 11-én, vasárnap tíz telivért láthatunk a startnál a napi főversenyben, a Jeremy Díjban. Az alábbiakban az idomári véleményeket olvashatják. Tiltott gyümölcs (Sztojka Rudolf): Jól dolgozik, jó esélyt is képvisel. Az első három hely valamelyikére várom. Futurist Fashion, Just Mine (Maronka Gábor): Mindketten jól...
Coumba erős próbatétele Örebroban
A Prolongo istálló háromévese, Coumba október 6-án, Örebroban állt starthoz a nagy múltú Breeders Crown versenysorozatban. A selejtezősorozatban a startot követően a sáros, mély pályán kissé felhúzta magát és 60 métert galoppozott, majd az egyenesre érve nagy hátrányt ledolgozva jó pozícióban ügetett, ám az...