Hosszú várakozás után végre versenypályán is láthatjuk Partyinget (GB), az Amo Racing 4,4 millió guineáért vásárolt Frankel-kancáját (GB). A 2024-es Tattersalls Book 1 árverésének sztárvétele Windsorban áll starthoz, és bemutatkozását nemcsak vételára, hanem kivételes származása miatt is komoly érdeklődés övezi.
A hároméves kanca az Amo Racing színeiben, Kevin Philippart de Foy tréningjéből készül első versenyére, nyergében David Egannel. Partying (GB) különleges helyet foglal el a Tattersalls árverések történetében: a kanca 2024-ben 4,4 millió guineasért került Kia Joorabchian istállójához a Newmarketben rendezett Book 1 aukción, ezzel pedig minden idők második legdrágább Tattersalls Book 1-en értékesített yearlingje lett. Ezt a rekordot csak Al Naamah (IRE) árcédulája előzte meg, akit szintén a Book 1-en adtak el, és aki az Epsom Derby-győztes (G1) Was (IRE) teljes testvére.
Az árverésen óriási volt iránta az érdeklődés
Az Amo Racing ügynöke, Alex Elliott a vásárlást követően elmondta: ugyan nem számítottak arra, hogy Partying (GB) ára ilyen magasra szökik, de Kia Joorabchian és partnerei már korábban kiszemelték a kancát. A döntésben természetesen nem csupán a lenyűgöző küllem, hanem a kiemelkedő pedigré is meghatározó szerepet játszott. Az Elliott által kiemelt származási vonulat különösen érdekes: Partying (GB) ugyanabból a ménesből származik, és ugyanazon Frankel (GB) × Shamardal (USA) keresztezésre épül, mint a Group 1-es Fillies’ Mile-győztes (G1) Ylang Ylang (GB). Az Amo Racing háza táján tehát bíztak abban, hogy ez a már bizonyított genetikai kombináció Partying (GB) esetében is sikert fog szülni. A szakember akkor úgy fogalmazott, hogy a jó versenylovak „visszafizetik” a beléjük fektetett összegeket – Partying (GB) esetében azonban ehhez 4,4 millió guineasre lesz szükség.
Az elit papír: Frankel (GB) × Shamardal (USA)
Partying (GB) származása mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Apja a modern lósport egyik legkiemelkedőbb versenylova, Frankel (GB) – a versenypályák veretlen legendája, aki apaménként is a nemzetközi tenyésztés sarokkövévé vált. Anyja Shamardal (USA) lánya, Aljazzi (GB), aki saját versenykarrierje során többek között megnyerte a Group 2-es Duke of Cambridge Stakes-t 2018-ban, róla itt már írtunk.
Aljazzi (GB) maga is jelentős tenyészértéket képviselt: a Newsells Park Stud 2018-ban egymillió guineasért vásárolta meg a Tattersalls Autumn Horses in Training Sale-en. A vételár akkor rekordot jelentett az aukció történetében. A kanca értékét tovább növeli, hogy korábban is adott egy Frankel-csikót, Partying (GB) teljes testvérét. A szintén az Amo Racinghez került csikó a 2025-ös Book 1 árverésen 3,6 millió guineáért cserélt gazdát, és azóta a St John’s Wood (GB) nevet kapta. Ezek alapján az Amo csapata nem első alkalommal látott fantáziát az Aljazzi (GB) × Frankel (GB) párosításban.
A 4,4 millió guineas önmagában nem tesz egy yearlinget klasszis versenylóvá. Partying (GB) számára most következik az igazán fontos vizsga: a versenypályán kell igazolnia azt a kivételes potenciált, amelyet az árverési ringben már beárazott a piac.
Bemutatkozására olyan mezőnyben kerül sor, amelyben valamennyi rivális rendelkezik már versenytapasztalattal. Közülük kiemelkedik Waterford Castle (IRE), a Sea The Stars (IRE) apaságú herélt, amely telivér tíz startjából hét alkalommal pénzdíjas helyen végzett. Waterford Castle (IRE) 190 000 euróért cserélt gazdát a Goffs Orby Book 1 árverésén. Anyai ágon szintén figyelemre méltó vér csörgedezik benne: anyja a Listed-győztes és Queen Mary Stakes (G2) harmadik helyezett Shades Of Blue (IRE) féltestvére, Deise Blue (IRE).
A mezőny másik érdekes tagja Thatcham (GB), a Denford Stud saját tenyésztésű Night Of Thunder (GB) leszármazottja. Bemutatkozásakor ötödik lett Newburyben Bow Echo (IRE) mögött – ugyanazon a versenyen, amelyről azóta egészen más fényben beszélünk, hiszen Bow Echo (IRE) veretlenül, három Group 1-győzelemmel vonult vissza a napokban. Thatcham (GB) származásáról is érdemes szólni: anyja, Wordless (IRE) egy Group-győztes kanca, aki egyben az ír és Yorkshire Oaks-győztes Sea Of Class (IRE) féltestvére.
Partying esetében minden adott egy komoly versenylóhoz: a Frankel-és Shamardal-vér kombinációja, a Group-győztes anya, a kiváló kancacsalád és a kiemelkedő küllem. Az első erőpróba természetesen még nem fog végleges választ adni arra, hogy valóban megéri-e azt a rendkívüli összeget, amelyet érte fizettek. Egy hároméves, még versenytapasztalat nélküli telivér esetében azonban minden egyes mozdulatot, galoppugrást és célba érkezést kiemelt figyelem kísér majd.
Dr. Kis Judit
Forrás: Racing Post – Kitty Trice: „Amo Racing’s 4,400,000gns Book 1 sale-topper set for racecourse debut at Windsor”, 2026. augusztus 12.
A Kovács Mihály Emlékverseny – Magyar Háromévesek Nagydíjának (Gd-2) idei mezőnyében egy különleges helyzetben lévő „külföldi” nevezőt is találunk. Gräfin Sophia ugyan jelenleg Szlovákiában, Jozef Chodúr tréningjében készül, ám Magyarországon született és magyar lóként öregbíti tenyésztője hírnevét a hazai hároméveseknek kiírt nagyversenyben.
Az Ito (GER) – Gambia Reve (FR) párosításból született hároméves kanca tenyésztője Veres Sándor, futtatója a Stall Krone. Gräfin Sophia eddig hét alkalommal állt starthoz, két győzelmet szerzett, idei szezonja pedig különösen emlékezetesre sikerült. Áprilisban a 1800 méteres Cena Legionaraban nem talált legyőzőre Michaela Jakábovával, majd augusztus 8-án a Magyar Kancadíjban (Gd-2) aratott diadalt: 2400 méteren, Monir Madihival a nyergében bizonyult a legjobbnak. A Kancadíj-győzelem nem csupán a telivér versenykarrierében jelentett fontos mérföldkövet, hanem a mindössze 37 éves tenyésztője számára is különleges visszaigazolásként szolgált munkásságáról.
Veres Sándor 2021-ben tűnt fel először tenyésztői minőségben, így Gräfin Sophia története különösen figyelemre méltó: az első igazán tudatos tenyésztési döntésének „terméke” háromévesen rangos hazai klasszikust nyert.
A tenyésztéshez vezető útról, a párosítás hátteréről, a külföldi tréningről, a hazai lehetőségeiről és természetesen Gräfin Sophia jövőjéről beszélgettünk Veres Sándorral.
Hogyan kerültél kapcsolatba a telivértenyésztéssel? Melyik ló irányított erre a pályára?
Teljesen véletlenül került hozzám az első telivérem, Avar (Brahy (USA) – Amira) és ez a kanca volt, aki igazán beszippantott a telivértenyésztés világába.
Hány éve foglalkozol tenyésztéssel, és hogyan indult ez számodra?
Avarral kezdtem el a tenyésztést, az első saját tenyésztésű csikóm pedig 2021-ben született. Akkor még abszolút zöldfülűként próbálkoztam, rengeteget kellett tanulnom és sok tapasztalatot kellett szereznem.
Hol található a székhelyed, jelenleg hány lóval foglalkozol?
Kezdetektől fogva Dióspusztán vannak a lovaim, és ez ma sincs másképp. Jelenleg hét lovam állomásozik Tatán: három tenyészkanca – Gambia Reve (FR, Harzand (IRE) – Gaggia (GER)), Tatienne (IRE, Nayef (USA) – Taita (GER)) és Impression (GB, Dutch Art (GB) – Past Forgetting (IRE)) –, két yearling és két idei csikó. Ők alkotják a kis ménesemet.
Milyen szempontok alapján választasz tenyészanyagot? Inkább a pedigré, a teljesítmény vagy a ló külleme, karaktere számít?
Nincs egyetlen konkrét szempont, ami alapján választanék. Gambia Revet (FR) és Tatiennet (IRE) egyértelműen a származásuk miatt választottam, hiszen nagyon jó kancacsaládokból származnak. Impression (GB) esetében azonban elsősorban saját versenyteljesítménye volt a döntő. Mi több, nála a küllem és a pedigré is rendben van, így ebben az esetben számomra minden fontos szempont egyszerre teljesült.
Van olyan tenyésztő, akinek a munkáját különösen nagyra tartod? Van kedvenc vérvonalad?
Ha kettőt kellene mondanom, akkor egyértelműen a Juddmonte Farmot és a Coolmoret, illetve az általuk képviselt szakmai közösséget emelném ki példaképként.
Vérvonalakból, ha ötöt kellene választanom, akkor a Galileo (IRE)-, Dubawi (IRE)- és Sea The Stars (IRE)-vonalat említeném meg mindenképpen, Németországból pedig az Adlerflug (GER)- és Monsun (GER)-vérvonalat szeretem különösen. Ezzel talán azt is elárultam, hogy a szívemnek a stayer lovak kedvesek.
Fiatal tenyésztőként mi a legnehezebb része ennek a szakmának Magyarországon?
Egyértelműen az anyagiakat mondanám. Ha nem dolgoznék Németországban, én sem tudnám finanszírozni ezt az egészet. Nagyon sok terhet levesz ugyanakkor a vállamról a diósi csapat, akik maximális odafigyeléssel gondozzák a lovaimat. Ezúton is szeretném megköszönni az egész csapat munkáját!
Van konkrét tenyésztési filozófiád, vagy inkább minden párosításnál az adott kancából indulsz ki?
Minden fedeztetésnél a kancák származásából, konstítúciójából, tulajdonságaiból indulok ki, és a lehetőségeimhez mérten próbálom megtalálni számukra a legjobb mént.
Mit kell tudni Gräfin Sophia származásáról? Miért pont ezt a párosítást választottad?
Gräfin Sophia volt az első igazán tudatos fedeztetésem. Gambia Revet (FR) Németországban vásároltam, ő egy Harzand (IRE) x Monsun (GER) vérvonalú tenyészanyag. Komoly szerepet játszott a vásárlási szándékomban, hogy a kanca pedigréjében Prince Ippin (GER) keresztül, relatív közel helyezkedik el Imperiál neve (a negyedik sorban)!
Az egyik kedvenc tenyésztési párosításom az Adlerflug (GER) ménvonal Monsun (GER)-kancával való keresztezése. Gambia Revenél (FR) ugyan csak az anyai nagyapa Monsun (GER), azonban emiatt mindenképpen Adlerflug (GER)-vonalból szerettem volna mént választani számára. Ezek alapján Ito (GER) bizonyult számomra a legjobb opciónak, ezért esett rá a választásom.
1. kép: Veres Sándor Gräfin Sophia-val. Forrás: Veres Sándor.
Már csikóként láttad benne azt, hogy komoly versenyló lehet belőle, vagy később kezdett kirajzolódni a benne rejlő lehetőség?
Volt egy konkrét kívánságom: szerettem volna egy sötétpej kancát, valamilyen kis hókával. Minden kívánságom teljesült. Nagyon szép küllemű csikónak született, tényleg minden adottsága megvolt ahhoz, hogy jó versenyló legyen. Én már akkor is nagyon bíztam benne.
Milyen volt csikóként? Volt valami tulajdonsága, ami már akkor megkülönböztette a többiektől?
Csikóként nagyon különleges színe volt, szürkés árnyalatú, nyakigláb alkatával pedig azonnal odavonzotta a tekintetet. Emellett nagyon jó idegrendszerű, hízelgős, bújós csikó volt, és valóban gyönyörű. Már akkor is különlegesnek tartottam.
Hogyan került Gräfin Sophia külföldi tréningbe? Ki döntött úgy, hogy érdemes külföldön folytatnia a felkészülést?
Yearlingként, nyár elején egyáltalán nem volt tervben, hogy külföldre kerül. A nyár folyamán azonban több tréner is járt Dióspusztán csikókat szemlézni, így több megkeresés is érkezett hozzám Sophiaval kapcsolatban. A szakemberek azt mondták, hogy egy nagyon korrekt küllemű, ígéretes csikó – ezekből az érdeklődésekből végül nem körvonalazódott vásárlás. Ezután keresett meg Markus Höfler, egy osztrák tulajdonos, aki hozzám hasonlóan nagy kedvelője az Adlerflug (GER) x Monsun (GER) vérvonal keresztezéseinek: ő azonnal beleszeretett a lóba. Markus felvázolt számomra egy nagyon szimpatikus tervet arról, hogy milyen jövőt képzel el a telivérnek, hová adná tréningbe, és azt is egyértelműen jelezte, hogy megfelelő képességek esetén magyarországi indulásokat is terveznének vele. A jövőképe nagyon tetszett, ezért eladtam neki Sophiat. A kanca végül Szlovákiába, Jozef Chodúrhoz került tréningbe és úgy gondolom ez a lehető legjobb döntés volt számára.
Mennyire volt nehéz tenyésztőként elengedni egy Magyarországon született lovat külföldre?
Ilyen feltételek mellett egyáltalán nem volt szívfájdalmam. Ígéretet kaptam arra, hogy amennyiben a képességei jók lesznek, úgy Magyarországon is versenyezni fog Gräfin Sophia, ráadásul Jozef Chodúr munkásságát is nagyra tartottam, elsősorban az Opasan (IRE) miatt (Cseh Derby és Kincsem Díj nyerő telivér – szerk.).
Mit jelent neked tenyésztőként, hogy egy általad tenyésztett ló külföldön készül, majd hazatér és Magyarországon áll starthoz?
Óriási büszkeséget jelent. A kanca már Szlovákiában és Csehországban is megmutatta, hogy számolni kell vele. Úgy érzem, hogy a Derbyben elért gyengébb futását a Kancadíj-győzelemmel teljes mértékben kárpótolta, és egy Kancadíj-nyerő lovat már itthon is elismernek. Nagyon jól esik az is, hogy sokan szurkolnak neki annak ellenére, hogy nem magyar tréningben készül.
Kapsz visszajelzéseket a külföldi tréningről? Miben fejlődött a legtöbbet Sophia?
Igen, mindig kapok aktuális helyzetjelentést, nagyjából heti rendszerességgel. Jó kapcsolatot ápolunk a tulajdonossal, aki mindenről tájékoztat. Igazából van néhány dolog, amit a ló nem nagyon akar elhagyni. Ilyen például a startgépből való komótos „kiugrás” – bár ezt inkább kivánszorgásnak nevezném. Ő viszont így szeret startot venni. Ha így indul, ráadásul még meg is késik, általában mindig jól fut. Tipikus hosszútávú ló. Imádja, ha egy 2400 méteres versenyben nagyjából 2000 méterig hagyják bandukolni, aztán hatalmas végsebességgel érkezik a befutóban, szívesen hajrázik a végén. A menedzsment úgy látja, hogy amennyiben egészséges marad, a következő, négyéves szezonjában még több javulást mutat majd, a családban jellemző, hogy a lovak későn érnek.
2. kép: Sándor, Gräfin Sophia és Gambia Reve (FR). Forrás: Veres Sándor.
Te mit vársz tőle a Háromévesek Nagydíjában?
Nagyon bízom benne, hogy addig nem történik vele semmi rossz, és olyan formában érkezik a Kincsem Parkba, mint amilyet a Kancadíjban mutatott – igaz, most mének társaságában bizonyíthatja tudását. Amennyiben megmarad a lendülete, esetleg még egy kicsit javulni is tud, akkor nagyon jó esélynek tartom, akár a győzelemre is számítok tőle.
Ha Gräfin Sophiat tenyésztésbe lehetne venni, mit szeretnél továbbvinni belőle a következő generációba?
A tulajdonos mindenképpen szeretné a versenykarrierje után tenyésztésbe állítani, különösen most, hogy a Kancadíj-győzelem is szerepel a neve mellett. Szerintem nagyon szép küllemű, szép testfelépítésű ló, ráadásul kiváló az idegrendszere is. Ha ezeket a tulajdonságait és a benne rejlő képességet egy jó ménnel párosítva tovább tudja adni, akkor eredményes csikókat adhat a jövőben.
Mi volt eddig a legnagyobb sikered tenyésztőként, és mi az, amire akkor is büszke vagy, ha kívülről talán nem tűnik nagy dolognak?
Mindenképpen a Kancadíj-győzelem a legnagyobb sikerem. Ugyan számomra már a szlovákiai győzelmével, majd az azt követő csehországi „hatalmas futásával” is bebizonyította, hogy nagyon jó ló. Amire pedig talán még ennél is büszkébb vagyok, hogy soha nem adtam fel az álmaimat. A környezetemben sokan nem igazán hittek ebben az egészben, és többen próbáltak lebeszélni arról, hogy érdemes-e egyáltalán belevágnom, mondván, hogy nagyon sok pénzt visz el. Ez természetesen igaz. Én azonban nem a pénzért tenyésztek, hanem az ilyen élményekért, mint amilyet a Kancadíj-győzelem adott. Mostanra egyre több támogató szellemű ember is érkezik az életembe, így könnyebbek a hétköznapok.
Volt már olyan döntésed, amiről utólag azt gondoltad, hogy tenyésztőként teljesen máshogy csinálnád?
Így visszagondolva szerencsére nem jut eszembe olyan döntés, amit teljesen másképpen csinálnék.
Mi az, amit szerinted egy laikus egyáltalán nem lát abból, hogy mennyi munka van egy versenyló világra jötte előtt?
Egy versenyló megszületése mögött hónapokon keresztül rengeteg munka van. Valójában az egész folyamat már a fedeztetési stratégia kialakításánál kezdődik: az első komoly dilemma, hogy melyik mént válasszam a kancához. A következő kérdés, hogy a kanca sárlani fog-e a fedeztetéshez, majd vemhesül-e. Amennyiben ezek mind rendben zajlanak, csak azután következik maga az ellés, ami szintén rengeteg munkával és stresszel jár az egész csapat számára. Ez tehát óriási csapatmunka. Mindezek után még másfél évnyi munka és izgalom van hátra addig, amíg a csikó tréningbe nem kerül.
Szerinted Magyarországnak van lehetősége visszakerülni a nemzetközi angol telivértenyésztés vérkeringésébe?
Szerintem van rá lehetőség. Úgy gondolom, hogy ehhez több kistenyésztőnek is áldoznia kellene erre a célra, mert nem várhatjuk el, hogy Dióspuszta egyedül vegye a vállára az egészet. Mindent megtesznek, ami tőlük telik, de nagy szükség van a kistenyésztőkre is, akik két-három jó kancával erősítik és kiegészítik ezt a rendszert.
Mi lenne az az eredmény, amire azt mondanád: „na, ezért megérte”?
Nem titkolt vágyam, hogy egyszer egy Derby-nyerő lovat tenyésszek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy hálás lehetek azért, hogy az első tudatosan tenyésztett csikóm Kancadíjat tudott nyerni. Köszönöm mindenkinek, aki ehhez hozzásegített, és természetesen köszönöm a Jóistennek is. Már most azt mondom, hogy megérte ez az egész, akárhogy is alakul a későbbiekben. Az kis ménesem utánpótlása már most reményekkel tölt el, még az is lehet, hogy közöttük lesz majd a Derby-álom.
Ha nem lenne pénzügyi vagy infrastrukturális korlát, milyen ménest építenél fel?
Mindenképpen egy legfeljebb húsz, „top” kancából álló ménest építenék, amely számomra jól átlátható és irányítható. Tartanék egy-két saját mént is, emellett a piacot követve kihasználnám az aktuális sztármének adta lehetőségeket is. Olyan ménest szeretnék, ahol én tervezem meg a fedeztetéseket, és nem másra, illetve nem kizárólag különböző „hiper-szuper” programokra bíznám a párosításokat. Ehhez azonban valóban az kellene, hogy ne legyen anyagi korlát. Amíg a jelen helyzet adott, addig ez egy kedves álom marad.
A Kincsem Díj napján, 2026.09.06-án a sprinterek is reflektorfényt kapnak a budapesti gyepen: szeptember 6-án, vasárnap kerül megrendezésre a Tattersalls Ireland – Overdose Díj (Gd-2), ahol 1000 méteres, gyeppályás versenyben mérik össze tudásukat a hároméves és idősebb telivérek. A futam összdíjazása 8 millió Forint.
A külföldi nevezések között ezúttal is találunk komoly nemzetközi rutinnal rendelkező sprintereket. A lista élén több olyan ló neve szerepel, amely 1000–1200 méteren már komoly eredményeket ért el, sőt a mezőnyben két 100 fölötti RPR-rel rendelkező telivér is található. A friss forma és a Kincsem Park gyepének ismerete ugyanakkor legalább olyan fontos lehet, mint a papíron erős képességszám.
Desert Cop (GB) – a Grade 1-győztes hatéves
Az egyik legérdekesebb külföldi nevezés a hatéves Desert Cop (GB). A George Baker tréningjéből nevezett rutinos versenyló lábában 44 futás van, ebből öt alkalommal vezették vissza győztesen, elsőségeit 1000 és 1400 méter között aratta.
Legmagasabb, 108-as RPR-értékelését háromévesen érdemelte ki: az akkor még Andrew Balding szakmai irányítása alatt álló telivér a Listed besorolású BetVictor Carnarvon Stakesben szerzett ezüstérmet Oisin Murphyval a hátán. 2025-ös szezonját már George Bakernél kezdte, aki azonnal távoli kiküldetésre indította a heréltet. Oasis Dream (GB) fia így 2025 márciusában Bahreinben, egy helyi Grade 1-es futamban nem talált legyőzőre: a Chairman’s Cup by Binaa-ban Callum Shepherddel aratott diadalt.
Idei szezonját vegyes eredmények kísérték: 2026-ban is Bahreinben kezdte az évet, majd a helyi Grade 2-es Howden Cupban egy második helyet kalapolt össze. Ezután egy kisebb hullámvölgy következett, majd a gyengébb formákat követően júniusban Windsorban tette le újból a négyjegyét, amikor Benoit de la Sayette-tel újra győzni tudott a Sri Lanka The Wonder Of Asia Handicapben.
Desert Cop (GB) idén sem tétlenkedett, már 16 alkalommal állt starthoz különböző versenyhelyszíneken, így komoly versenyrutinja mellett az utazás sem jelenthet számára újdonságot.
Get It (GB) – a 111-es RPR-rel érkező szupersprinter
George Baker másik nevezettje az Epsom Downs-i különítmény elnyűhetetlen heréltje, Get It (GB). A nyolcéves telivér élete során 46 versenyben vett részt és 10 összecsapásból került ki győztesen. A Twilight Son (GB) apaságú ló elsőségeit 1000 és 1200 méter között gyűjtötte.
Képességeit jól jelzi a kiemelkedő, 111-es RPR-értékelése, amelyet 2024-ben a goodwoodi, 1200 méteres Coral Stewards’ Cup megnyerésével érdemelt ki. Akkor Pat Cosgrave-vel a nyergében galoppozott át elsőként a célvonalon. Megmérettetései számából az évek előrehaladtával valamelyest visszavettek, tavaly már mindössze ötször állt starthoz a pej. 2025-ös két ascoti győzelmét követően három utolsó hellyel zárta a szezont. Idén mindössze egyszer lépett közönség elé: augusztusban Goodwoodban, egy 27 lovat számláló mezőnyben a 17. helyen végzett. Potenciálját azonban így sem érdemes leírni, hiszen utolsó futása is 95 RPR-t ért az angol hendikeppereknek.
Származása: Twilight Son (GB) – Pine Ridge (GB).
2. kép: Get It (GB). Forrás: youtube.com/racingtv
Capitano (FR) – tavaly ezüst, idén arany?
A budapesti közönség számára már ismerős lehet Capitano (FR) neve: Václav Luka hatévese tavaly már megfordult nálunk, és rögtön a dobogó második fokáig jutott az Overdose Díjban.
A herélt tehát pontosan tudja, mi vár rá Budapesten, ami előnyt jelenthet számára a versenyben. A tavaly októberben gazdát cserélt sötétpej pályafutása során 34 alkalommal állt starthoz, ebből ötször bizonyult verhetetlennek – valamennyi győzelmét 1000 és 1200 méter között szerezte. Idei öt futása közül a legutóbbi különösen biztató: augusztus 2-án Malone Favriaux-val állhattak a képzeletbeli dobogó legfelső fokára Deauville-ben, amikor megnyerték az 1200 méteres Prix de Cagny-t. A friss győzelem, a tavalyi budapesti ezüstérem és a kedvező táv egyaránt mellette szól, legjobb RPR száma 84.
Származása: Al Wukair (IRE) – Hamadryade (GB).
3. kép: Capitano (FR) második helyen, Matyas Lukaval piros-fehér dresszben, Carlos Ray (IRE) mögött. Fotó: facebook.com/Magyar Lovaregylet
A Wiktoria Zaczek trénerasszony lotját erősítő hétéves telivér pályafutása 47 startot számlál, mely során tíz győzelmet gyűjtött, tette mindezt 1000-1600 méteres távokon.
A sokoldalú herélt idei öt futása különösen meggyőző: két győzelmet zsebelt be, és valamennyi alkalommal pénzért futott. Legutóbb júliusban, Sopotban állt starthoz, ahol 1200 méteren Stefano Murával koronázta győzelem próbálkozásait.
A friss forma egyértelműen mellette szól, így bár a mezőnyben nála magasabbra értékelt sprinterek is találhatók, Marvelous Stam (FR) számára nem lenne meglepetés egy újabb erős szereplés.
A külföldi nevezők közül a mindössze hároméves Rue Michel Ange (FR) a legfiatalabb. A Sarah Steinberg-idomítás mindössze öt alkalommal futott, azonban a csapat egy 1200 méteres győzelmet így is elkönyvelhetett 2025-ben, 1200 méteren.
A kancát idén júniusban és júliusban is kihozták egyszer-egyszer. Előbb negyedik, legutóbb pedig egy szoros harmadik hellyel gazdagodott a menedzsment Sibylle Vogt lovaglásának köszönhetően.
Kevés versenytapasztalata miatt nagy kihívást jelenthet a telivér számára az Overdose Díj, ugyanakkor egy fejlődő hároméves esetében mindig nehéz megjósolni, mekkora tartalék rejlik még benne. Legjobb GAG-értékelése 77,5.
Származása: Harry Angel (IRE) – Wyck Hall (FR).
5. kép: Rue Michel Ange (FR). Forrás: galopponline.de
A rövid táv specialistái csapnak össze
A nevezési lista alapján a Tattersalls Ireland – Overdose Díjban valódi sprintercsata körvonalazódik. A mezőny több tagja kifejezetten a rövid távok specialistája: Get It (GB) 1000–1200 méteren szerezte valamennyi győzelmét, Capitano (FR) szintén ezen a távon bizonyult a legerősebbnek, míg Marvelous Stam (FR) és Desert Cop (GB) valamivel szélesebb távskálán is eredményes tudott lenni.
Papíron Get It (GB) 111-es RPR-e emelkedik ki leginkább, míg Desert Cop (GB) 108-as értékelése szintén komoly, nemzetközi klasszist jelez. A tavalyi ezüstérmes Capitano (FR) számára a hazai pálya ismerete és friss deauville-i győzelme lehet a legfontosabb ütőkártya, Marvelous Stam (FR) pedig az idei eredményeivel hívta fel magára a figyelmet.
A legfiatalabb Rue Michel Ange (FR) számára ez lehet a nagy kiugrás lehetősége, miközben a tapasztalat és a bizonyított sprinterképesség inkább az idősebb riválisok mellett szól.
A Kincsem Díj napjának 1000 méteres csúcspontján így komoly nemzetközi rutin találkozhat a friss formával. A kérdés már csak az, hogy a kiemelkedő képességgel rendelkező brit szupersprinterek közül valaki valóra váltja-e a papírformát, vagy a hazai telivérek írják át a verseny forgatókönyvét.
A Kincsem Díj napjának egyik kiemelt versenye, az Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díj (Gd-2) idén is komoly nemzetközi mezőnyt vonz a Kincsem Parkba. A szeptember 6-án, vasárnap megrendezésre kerülő, 1600 méteres, gyepes verseny hároméves és idősebb telivérek számára kínál megmérettetési lehetőséget, az összdíjazás 8 millió forint.
A külföldi indulókat felvonultató nevezési lista külön érdekessége, hogy több olyan ló is szerepel rajta, amelynek neve az elmúlt években többször felbukkant már a hazai turfban is. A tavalyi győztes Star Rock (FR) címvédőként térhet vissza, míg a mögötte mindössze rövid fejhosszal végző Aphelie Light (FR) ezúttal visszavághat ellenfelének. A parádés mezőnyben találunk friss ascoti győztest, feltörekvő háromévest és korábbi Imperiál Díj-nyertest is.
Tex (FR) – friss ascoti formával érkezhet
Az egyik angol nevező az ötéves Tex (FR), akit George Baker készít fel a budapesti megmérettetésre. A Dark Angel (IRE) apaságú herélt 14 futásából egy győzelmet jegyez. Egyetlen elsőségét ráadásul egészen frissen, idén július 24-én szerezte Ascotban, ahol az 1400 méteres Chapel Down Handicapben, Pat Cosgrave-vel a nyergében bizonyult a legjobbnak.
A szürke további hat alkalommal végzett dobogón, helyezéseit 1400 és 1700 méter között szerezte. Általában pénzdíjas helyeken szerepel, az 1600 méteres táv kedvező lehet számára. Legjobb RPR-értékelése 78.
A Václav Luka istállójából érkező sárga herélt tavaly fejhosszal zsebelte be az Imperiál Díj trófeáját, méghozzá a lovasdinasztia trónörökösével, Matyas Lukával a nyergében. Idén tehát címvédőként érkezhet Budapestre.
Star Rock (FR) pályafutása során 24 alkalommal állt starthoz, és kétszer került ki győztesen az összecsapásokból. Mindkét sikerét mérföldön aratta, ami a szeptemberi verseny szempontjából kifejezetten biztató előjel. A 2026-os szezonban ugyanakkor elkerülték a nagyobb sikerek: négy idei futásából kétszer csípett meg pénzdíjas helyet, amely egy hatodik és egy hetedik helyezést jelentett.
A címvédésért induló telivér képességeit azonban így sem érdemes alábecsülni. Legjobb RPR-értékelése 99, ami alapján a mezőny egyik legjobb képességszámával rendelkező telivére.
Származása: Anodin (IRE) – Rock Harmonie (FR).
2. kép: Star Rock (FR). Forrás: Kincsem Park archívum.
Tornado (SRB) – tavaly már kétszer bizonyított Budapesten
A jelenleg négyéves mén 2025-ben kétszer is megfordult nálunk: előbb az 1400 méteres Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyben lett ezüstérmes Vieil Argent (GER) mögött, majd a Nemzeti Díjban csípte meg a dobogó alsó fokát Milos Milojeviccel a nyeregben, ekkor még Ivan Tanaskovic műhelyéből készülve.
Mérlege 11 futásból három győzelem, sikereit 1600 és 1700 méter között aratta, így az Imperiál Díj mérföldes távja kifejezetten kedvező lehet számára. A júniusi, 1700 méteres győzelmét már új tréningből szerezte, Peter Hodáň irányítása alatt – a ringben Jozef Chodúr idomár örülhetett. A szlovák hendikepperek eddigi legmagasabb képességszáma 75,5.
Származása: Black Monk (IRE) – Torina Peron (SRB).
3. kép: Tornado (SRB) belül a Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyben. Forrás: facebook.com/BNDK.photo
Manatan (FR) – korábbi győztesként trónbitorlásra készül
A hatéves Manatan (FR) számára nem ismeretlen az Imperiál Díj-elsőség. A Zuzana Kubovičová trénerasszony istállóját erősítő herélt nyerte a 2024-es kiírást, tavaly pedig a dobogó alsó fokára állhatott fel. Ezek alapján jogos az istállóbizalom, a csapat idén ismét megkísérli a bajnoki cím elhódítását.
A hatéves pályafutása során 25 alkalommal állt starthoz, kétszer gyűjtött kékszalagot, emellett 16 esetben végzett pénzdíjas helyen. Idén a Millenniumi Díjban lemaradt, Martin Srneccel a fedélzeten hetedik helyen galoppoztak át a célvonalon. Ezt követően júliusban és augusztusban is pénzdíjas helyezéssel jelentkezett be a rutinos telivér. A szlovák szakemberek szerint legjobb képességszáma a 78,5.
Dark Attack (FR) – a szárnyait próbálgató fiatal titán
A mezőny legfiatalabb indulói között találjuk a mindössze hároméves Dark Attackot (FR). A Counterattack (AUS) apaságú pej eddig nyolc alkalommal állt starthoz, ebből háromszor győztesen tért vissza az összecsapásokból – ráadásul valamennyi elsőségét idomár-lovasával, Jaroslav Línekkel szerezte.
Győzelmei 1400 és 1700 méter között születtek, további négy alkalommal pedig helyezettként zárt, vagyis mindössze egyszer fordult elő pályafutása során, hogy pénzdíj nélkül tért volna haza. A szép pej idei szezonja során folyamatos fejlődést mutat. Utolsó startjára, egy 1600 méteres versenyben elért negyedik helyére kapta eddigi legmagasabb, 77,5-ös képességszámát.
Beállítása és formája alapján a mérföldes táv kedvezhet neki, folyamatos javulása pedig további, eddig kiaknázatlan erőtartalékokat jelezhet. Ha fejlődési íve továbbra is töretlen marad, könnyen lehet, hogy a hároméves borsot tör a rutinosabb riválisok orra alá.
A tavalyi nagyversenyek egyik legemlékezetesebb szereplője Aphelie Light (FR) volt. Jaroslav Línek „rakétája” mindössze egy rövid fejhosszal csúszott le Star Rock (FR) mögött a 2025-ös Imperiál Díj trófeájáról, így idén kiélezett csatára és izgalmas visszavágóra számíthatunk régi-új ellenfelével.
A City Light (FR) apaságú, idén ötévesre forduló sötétpej 17 futásából hatszor tért vissza győztesként, 1400 és 2000 méter között gyűjtve a kupákat. Az elnyűhetetlen kanca 2026-ban sem maradt győzelem nélkül: idomár-lovasával, Jaroslav Línekkel megnyerte a Buccaneer – Agrárminisztérium Díját, így úgy tűnik, Budapest szerencsét hoz a párosnak.
Utoljára a pozsonyi Derby napján lépett gyepre, ahol Petra Zedkovával a hatodik helyen végzett.
Kedvenc lovasával mindig érdemes számolni vele, különösen egy olyan versenyben, amelyben már bizonyította, hogy elszántan tud küzdeni a győzelemért. Legjobb képességszáma a szlovák hendikepperek szerint 77.
Voilá Christine (IRE) – a lengyel különítmény fiatal reménysége
A mindössze hároméves Voilá Christine (IRE) a lengyel Oliwia Szarlat körletéből érkezhet Budapestre. A kanca eddig négy alkalommal futott Varsóban, ebből egy versenyt megnyert, háromszor pedig pénzes pozíció jutott neki.
Győzelmét mérföldön aratta, további helyezéseit pedig 1300 és 1800 méter között szerezte állandó lovasával, Anton Turgaevvel. A Hyde Park Stud tenyésztettjének komoly kihívást jelenthet, hogy idei szezonjában mindössze egyszer állt starthoz: májusban negyedik hellyel gazdagodott. A fiatal pej így kevés idei versenytapasztalattal érkezhet a mezőnybe, ugyanakkor korábbi eredményei alapján a 1600 méteres táv nem idegen számára.
A nevezési lista talán legkiemelkedőbb külföldi neve Crown Board (IRE), aki Jane Chapple-Hyam newmarketi istállójának színeiben vághat neki a budapesti megmérettetésnek.
A hatéves herélt 16 futásából négyet nyert meg, elsőségeit 1400 és 1700 méter között jegyzik. A legfontosabb adat azonban kétségkívül a neve mellett szereplő 109-es RPR-értékelés, amellyel jelenleg a mezőny legmagasabban jegyzett indulója. Ezt a számot ráadásul legutóbbi futásával érdemelte ki: Ascotban brillírozott, amikor Frida Valle Skarral megnyerték az 1600 méteres Dubai Duty Free Shergar Cup Mile-t.
A friss győzelem és a kiemelkedő RPR alapján a Ballylinch Stud által tenyésztett heréltet mindenképpen a favoritok között érdemes számon tartani: 1600 méteres távon már bizonyított, a budapesti gyep azonban még ismeretlen számára.
Származása: Lope De Vega (IRE) – Against Rules (FR).
A régió egyik klasszisa, a szerb vendég Direktor is visszatér a Kincsem Parkba, aki ugyan szoros küzdelemben kikapott az Alagi Díjban, rövidebb távokon azonban nem lehetett tartani. Az SU Arushore istálló háromévese tavaly a Kétévesek Kritériumában tette le névjegyét, majd idén a Nemzeti Díjban aratta legnagyobb sikerét. A hendikepperektől eddig 69-es volt a legjobb kapott formája, Aleksandar Sasic idomárlovasként felel a ménért. Az Imperiál Díjba is komoly ambíciókkal érkezik, de vajon az eddigi legerősebb mezőnnyel is elbír?
Származása: Far Above (IRE) – Day Creek (GB)
Címvédő, korábbi győztesek és friss ascoti forma
Az Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díj külföldi nevezési listája alapján már most izgalmas verseny körvonalazódik. A tavalyi győztes Star Rock (FR) címvédésre készülhet, miközben a mögötte mindössze rövid fejhosszal lemaradó Aphelie Light (FR) megérdemelt visszavágójára vár. A korábbi győztes Manatan (FR) szintén visszatér, miközben a mezőnyben ott találjuk a folyamatosan fejlődő hároméves Dark Attackot (FR) és a friss ascoti sikerekkel érkező Crown Boardot (IRE) is.
Az 1600 méteres táv több nevező számára kifejezetten kedvezőnek tűnik: Star Rock (FR), Tornado (SRB), Dark Attack (FR), Aphelie Light (FR) és Crown Board (IRE) egyaránt bizonyított már mérföldes távokon. Crown Board (IRE) kiemelkedő, 109-es RPR-je ugyanakkor papíron komoly előnyt jelent, miközben a hazai pálya, a megszokott környezet és a korábbi budapesti eredmények több rivális számára is fontos fegyvert jelenthetnek.
A szeptember 6-i verseny így nemcsak a Kincsem Díj napjának egyik kiemelt futama lehet, hanem valódi visszavágókat és izgalmas nemzetközi összecsapást is tartogathat. A kérdés már csak az, hogy Star Rock (FR) képes lesz-e megvédeni tavaly megszerzett koronáját, vagy valamelyik kihívó trónfosztással írja át az Imperiál Díj történetét.
Igazi nemzetközi mezőny körvonalazódik az idei Kincsem Díjra (Gd-1), amely szeptember 6-án, vasárnap kerül megrendezésre a Kincsem Parkban. A hároméves és idősebb telivérek számára kiírt, 2400 méteres, gyepes verseny összdíjazása a tavalyival megegyezően idén is kecsegtető, 40 millió forint. A nevezési listán számos olyan külföldi ló neve szerepel, amely komoly nemzetközi tapasztalattal és figyelemre méltó eredményekkel rendelkezik.
A külföldi aspiránsok között találunk korábbi Kincsem Díj-győztest és címvédőt, klasszisnak számító cseh lovat, friss ascoti győztest, valamint olyan telivért is, amely Group 3-as versenyben már bizonyította képességeit. A mezőny erősségét jól mutatja, hogy több induló 90 fölötti RPR-értékeléssel rendelkezik, a legmagasabban jegyzett ló pedig 112-es számmal büszkélkedhet.
Nesthorn (GB) – a Juddmonte-tenyésztés Angliából
Az egyik legérdekesebb külföldi nevezés kétségkívül az Epsom Downsban, George Baker szakmai felügyelete alatt készülő Nesthorn (GB). A 2022-ben született, idén négyéves mént a világhírű Juddmonte Farm tenyésztette.
A pej herélt eddig 12 alkalommal állt starthoz, neve mellett három győzelmet jegyeznek, legmagasabb RPR-értékelése 100. Már kétévesen felhívta magára a figyelmet: második startja alkalmával, az 1600 méteres, Group 3-as Prix des Chenes-ben második helyen végzett Mickael Barzalona irányításával.
Tavaly Bahreinben is sikerült diadalmaskodnia, amikor Benoit de la Sayette-tel a nyeregben megnyerte az Al Muharraq Cupot. Idei legjobb teljesítményét júliusban, az ascoti meetingen nyújtotta, ahol a Class 2-es Side Glance Story Book Launch Handicapben negyedik helyet szerzett 2400 méteren, szintén Benoit de la Sayette-tel. Eddigi pályafutása során 1600 és 2400 méter között bizonyult a legeredményesebbnek, így a Kincsem Díj távja minden szempontból kedvező lehet számára.
Gasparini (CZE) – a korábbi Kincsem Díj-győztes visszatér
Ha van ló a nevezési listán, amelynek neve ismerősen csenghet a hazai közönség számára, az minden bizonnyal Gasparini (CZE). Jan Demele trenírozottja 2024-ben már megnyerte a Kincsem Díjat, idén ismét Budapest meghódítására készül.
A 2019-es születésű, hétéves mén eredménylistája önmagáért beszél. Győzelmei listáján szerepel a 30. Szlovák Derby, a 29. Szlovák St. Leger, a 77. Cseh St. Leger, a 32. Zlatý Pohár, valamint a 2400 méteres Szlovák Nagydíj is.
Az acélos mén idén sem tétlenkedett: májusban 2000 méteren volt megállíthatatlan, ami alapján nem túlzás kijelenteni, hogy a hosszútávok specialistája ezúttal is kemény ellenfél lehet a mezőny valamennyi szereplője számára. A telivér legmagasabb RPR-értékelése 100.
Származása: Eagle Top (GB) – Galantery (FR).
2. kép: Gasparini (CZE). Forrás: Kincsem Park archívum
Lada (IRE) – a kiváló miler tovább nyújtózkodik
A négyéves kancára igazán nem illik a „gyengébbik nem” jelzője, hiszen a Václav Luka által trenírozott telivér igen komoly versenymúlttal rendelkezik. Impresszív mérlege 13 start, 7 győzelem, igaz, sikereit eddig 1200 és 1600 méter között aratta.
Legutóbb azonban 2000 méteren bizonyított, amikor a san sirói Group 3-as Premio del Giubileo során második helyet kaparintott meg a 109-es RPR-értékelésű Bella Sinfonia (GER) mögött. A kancát ekkor Adam Florian lovagolta, teljesítményét pedig 95-ös RPR-számmal jutalmazták.
Kérdés, hogy a 2400 méter mennyire tetszik majd a kancának, hiszen eddigi legjobb eredményei rövidebb távokon születtek. Képességeit azonban aligha lehet megkérdőjelezni: Lada (IRE) kétévesen elnyerte a „Champion Two-year-old Filly in Czech Republic” címet.
A négyéves Kracken (GB) szintén érdekes kihívónak ígérkezik. A Zuzana Kubovičová által idomított herélt 10 versenyéből hármat nyert meg, győzelmeit 2000 és 2400 méter között jegyzik.
Utolsó két győzelmét egyaránt idén szerezte, így úgy tűnik, topformában várja a budapesti megmérettetést. Legutóbb Pozsonyban, 2400 méteren, I. kategóriás versenyben diadalmaskodott Jiří Palík társaságában. Teljesítményére a szlovák hendikepperek eddigi legmagasabb, 75-ös értékelésüket adták. Ez ugyan elmarad a mezőny élmezőnyének nemzetközi RPR-számaitól, de a telivér friss formája és idei sikerei mindenképpen figyelemre méltók.
Származása: Cracksman (GB) – Konigin (GB).
4. kép: Kracken (GB). Forrás: zavodisko.sk.
Duke of Meridian (IRE) – ismét Kincsem Díj
Duke of Meridian (IRE) neve sem ismeretlen a Kincsem Díj közönsége előtt. Jaroslav Línek ötéves szürkéje tavaly már szerencsét próbált a versenyben, akkor azonban idomár-lovasával a kilencedik helyen végzett.
A mén eddigi 18 futásából egy győzelmet szerzett, utóbbit 1700 méteren. Ugyanakkor a hűséges szürke pályafutása során számos alkalommal állt dobogón, idén kétszer is ezüstérmes volt 2400 méteren. Júniusban éppen Kubovičová trénerasszony Krackenje (GB) mögött végzett Pozsonyban, ami egyúttal érdekes visszavágási lehetőséget is teremthet számára a Kincsem Díjban. Legjob RPR-értékelése 79.
Származása: Waldgeist (GB) – Dawn to Run (IRE).
5. kép:Duke of Meridian (IRE). Forrás: zavodisko.sk.
Kosakenzipfel (FR) – tavaly ezüst, idén arany?
A tavalyi Kincsem Díj második helyezettje Kosakenzipfel (FR) Sarah Steinberg tréningjéből vág neki a 2400 méteres kihívásnak. A hétéves szürke herélt, akiről már korábban írtunk itt, tavaly balszerencsésen alakult versenyben szerzett ezüstérmet, idén pedig egyértelműen a cím elhódítására készülnek vele.
Reliable Man (GB) fia pályafutása során 29 alkalommal állt starthoz, ebből öt versenyben ért haza elsőként. Idén májusban Münchenben egy I. kategóriás, 2000 méteres futamban bronzérmet szerzett, július elején pedig Hamburgban 2200 méteren pénzdíjas helyezést „kalapolt össze”.
A hosszabb táv tehát nem jelent számára újdonságot, a tavaly mutatott teljesítménye alapján feltétlenül számolni kell vele. Legmagasabb GAG-értékelése 88.
Származása: Reliable Man (GB) – Soft Pleasure (USA).
A mezőny egyik legrutinosabb tagja a hatéves Asgard’s Captain (IRE), aki 46 futással a lábában már komoly versenytapasztalatot gyűjtött. Dylan Cunha herétje 11 alkalommal örvendeztette meg tulajdonosait első hellyel.
Sikereit 1600 és 2400 méter között söpörte be, a legtöbb győzelmét pedig éppen 2400 méteren szerezte, így a Kincsem Díj távja mondhatni a specialitása. Ráadásul friss formával érkezhet Budapestre: idén már két győzelmet könyvelhetett el a menedzsment, legutóbb pedig augusztus 8-án, szombaton, az ascoti Class 2-es Dubai Duty Free Shergar Cup Challenge-ben bizonyult a legjobbnak a pej.
Legmagasabb RPR-értékelése 96, amely a hétvégi győzelem hivatalos kiértékelése után tovább is emelkedhet.
Származása: Make Believe (GB) – Twiggys Girl (IRE).
Claymore (FR) – a címvédő ismét Budapest felé veszi az irányt
A nevezési lista egyik legnagyobb neve a tavalyi győztes Claymore (GB), aki 2026-ban címvédőként térhet vissza a Kincsem Parkba. A Jane Chapple-Hyam által trenírozott, idén hétéves pejről korábban itt írtunk.
A newmarketi különítmény reménységének eddigi mérlege 38 start, öt győzelem. Kiemelkedő, 112-es RPR-értékelése jelenleg a nevezési lista legmagasabb száma: ez önmagában is jól érzékelteti, milyen kaliberű telivér léphet újból hazai gyepre szeptemberben.
A pej számára idén sem maradtak el a komoly kihívások. A szezont januárban Meydanban kezdte, ahol a Vazirabad Handicapben, 2400 méteren második helyen végzett Silvestre de Sousával a fedélzeten. Júniusban már Windsorban ünnepelhetett a csapat: Claymore (FR) megnyerte a Class 3-as Sri Lanka Paradise Island Handicapet, ezúttal a feltörekvő „csodagyerekkel”, Billy Loughnane-nel a nyergében.
Idei formája ugyanakkor meglehetősen hullámzó, budapesti szereplése azonban így is tartogathat meglepetéseket: képességeit aligha kell külön bizonygatni.
Származása: New Bay (GB) – Brit Wit (GB).
8. kép: Claymore (FR). Forrás: Kincsem Park archívum.
Done Deal (FR) – ismét Kincsem Díj, ezúttal új idomárral
A külföldi nevezések következő szürkéje, Done Deal (FR). Az ötéves telivért jelenleg a háromszoros német champion, Overdose korábbi zsokéja, Andreas Suborics trenírozza.
Done Deal (FR) 2025-ben már rajthoz állt a Kincsem Díjban, akkor még Markus Geisler műhelyéből futva, Alberto Sannával lovasítva – ekkor a mén a nyolcadik helyen végzett. Pályafutása 17 startból két győzelmet számlál, trófeáit 2100 és 2400 méter között gyűjtötte. Idén márciusban Chantillyban 2700 méteren harmadik lett Benjamin Marie-val, azóta azonban valamivel halványabban teljesített. Formája ennek ellenére 80 körüli szinten maradt, így mindenképpen számolni kell vele. Legmagasabb GAG-értékelése 88.
Frances Ethel (SAF) – a Valor szindikátus Dél-Afrikai Oaks nyerője
Az idei mezőny egyik legérdekesebb tagja talán az utolsó napon nevezett pej kanca, Frances Ethel lehet, akit a legendás Lester Piggott veje, William Haggas treníroz. A 65 éves brit idomár a newmarketi Suffolkban székel, korában II. Erzsébet királyné lovainak felkészítéséért is ő felelt. A tulajdonosi kör, a Team Valor International szindikátus is neves szakemberekből áll, az istállót a Clover Racinget is alapító Barry Irwin és Jeff Siegel hozta létre. Az egykori rádiós és televíziós műsorvezető, újságíró Irwin például a 2011-es Kentucky Derby és 2013-as Dubai World Cup győztes Animal Kingdom tulajdonosa és tenyésztője. Siegel pedig nem csak futtatóként volt sikeres, a Santa Anita Park elismert hendikeppereként évtizedekig szolgálta a lóversenyt, tavaly hunyt el.
A Wilgerbosdrift & Mauritzfontein által, ausztrál apától tenyésztett kanca Dél-Afrikában kezdte pályafutását a 17 évesen, legfiatalabb trénerasszisztensé váló Brett Crawford idomításában. Második szezonjában zsinórban négy győzelmet aratva, szinte veretlen maradt, legjelentősebb díja a Group II-es Oaks diadal. Tavaly ősszel került Angliába és William Haggas gondozásába, akinél Newcastleben és Lingfieldben is értékes helyezést szerzett. Idén hosszú pihenője után, múlt szombaton tért vissza Ascotban, méghozzá a Shergar Cup Challengeben elért negyedik helyezéssel. Ezt a teljesítményét 101-es RPR számmal értékelték, mely erősebb formát jelent a címvédő Claymore utolsó futott számainál.
Származása: Rafeef (AUS) – Daphne Garland (SAF)
Frances Ethel (SAF), forrás: sportingpost
Komoly nemzetközi mezőny formálódik
A nevezési lista alapján már most látható, hogy a 2026-os Kincsem Díj nemzetközi színvonala kiemelkedő lehet. A mezőnyben megtalálható a tavalyi győztes, a korábbi Kincsem Díj-első, több friss formában lévő külföldi kihívó, valamint olyan lovak is, amelyek angliai, franciaországi, németországi vagy közép-európai versenyeken bizonyították már képességeiket.
Különösen figyelemre méltó, hogy a 2400 méteres táv több nevezett számára kifejezetten kedvező: Gasparini (CZE), Kracken (GB), Asgard’s Captain (IRE), Claymore (FR) és Kosakenzipfel (FR) egyaránt rendelkezik komoly eredményekkel ezen a távon, míg Nesthorn (GB) szintén bizonyította, hogy a 2400 méter nem jelent számára akadályt. A Kincsem Díj 40 millió forintos összdíjazása, a 2400 méteres klasszikus táv és a Kincsem Park gyepén várható nemzetközi összecsapás így már a nevezések alapján is izgalmas versenyt ígér.
A kérdés szeptember 6-án már csak az lesz: a címvédő Claymore megőrzi-e trónját, vagy a hazai és külföldi kihívók valamelyike elhódítja tőle a Kincsem Díj koronáját?
Újabb komoly törésvonal alakult ki a brit lóversenyzés irányításában: a Jockey Club bejelentette, hogy az év végén kilép a Versenypályák Szövetségéből (Racecourse Association, RCA), és ezzel csatlakozik az idén májusban hasonló döntést hozó Ascothoz. A lépés nem csupán az érdekképviseleti szervezet jövőjét kérdőjelezi meg, hanem a brit lóversenyzés egészének irányítását érintő alkotmányos válságot is előidézhet a British Horseracing Authority (BHA), vagyis a Brit Lóverseny-hatóság működésében.
A Jockey Club a szigeországi lóversenyzés egyik legnagyobb szereplője: 15 versenypályát működtet, köztük olyan ikonikus helyszíneket, mint Aintree, Cheltenham, Epsom és Newmarket. Kilépésével az RCA helyzete alapvetően megváltozhat, hiszen a szervezet jelenleg a brit versenypályák döntő többségének érdekképviseletét látja el.
Az Ascot döntése indította el a folyamatot
A mostani konfliktus közvetlen előzménye az ascoti menedzsment májusi bejelentése volt. A patinás versenypálya vezetősége akkor közölte, hogy távozik a Versenypályák Szövetségéből, ezt követően pedig az RCA felülvizsgálta saját irányítási rendszerét. A cél az volt, hogy olyan változtatásokat dolgozzanak ki, amelyek megakadályozhatják a további kilépéseket. A felülvizsgálat eredménye azonban nem győzte meg a Jockey Club vezetését.
1. kép: Az ascoti versenypálya. Forrás:windsorgreatpark.co.uk
A jelenlegi, úgynevezett „egy pálya, egy szavazat” rendszer helyett az RCA négy csoportba osztaná a versenypályákat, és mindegyik csoport egy szavazattal rendelkezne. A négy kategóriát a Jockey Club, az Arena Racing Company (ARC), a nagyobb független versenypályák, valamint a kisebb független pályák alkotnák.
Jim Mullen, a Jockey Club vezérigazgatója szerint azonban a javaslat nem kezeli a probléma lényegét. A szervezet legfontosabb kifogása ugyanis az, hogy az RCA a jövőben is képes lehet akadályozni a brit lóversenyzés által szükségesnek tartott változtatásokat.
Mullen szerint a tervezett reformok nem változtatnák meg azt a helyzetet, hogy az RCA a brit versenypályák politikai érdekképviseletének meghatározó szereplője maradna, miközben a Jockey Club álláspontja szerint az RCA korábban és jelenleg is ellenzi többek között a BHA független igazgatótanácsának létrehozását és a versenynaptár jelentős átalakítását.
Új szervezetet hozhat létre a Jockey Club
A Jockey Club ugyanakkor nem egyszerűen kivonul az iparági érdekképviseletből. A szervezet közölte, hogy Ascottal és más, hasonló álláspontot képviselő szereplőkkel együtt már megkezdte egy új szervezet létrehozásának előkészítését. Ennek célja egy olyan jövőkép kialakítása, amely a brit lóversenyzés hosszú távú fenntarthatóságát és fejlődését szolgálja.
A lépés különösen jelentős, hiszen a Jockey Club és Ascot együttesen a brit galopp legnagyobb presztízsű és legfontosabb versenypályái közül többnek is képviseli az érdekeit. Ha ehhez további nagyobb, független pályák is csatlakoznak, új, jelentős súlyú érdekképviseleti központ jöhet létre az angol lóversenyzésben.
Két táborra szakadhat a Versenypályák Szövetsége
A következő hónapok egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy a Jockey Club és Ascot után mely versenypályák döntenek a kilépés mellett.
Különösen fontos lehet York, Goodwood, Newbury és Chester helyzete. Ezek a nagyobb, független pályák továbbra is az RCA tagjai, ám ha közülük néhányan követik a „nagyok” példáját, a Versenypályák Szövetsége gyakorlatilag két részre szakadhat.
A konfliktus egyik fő ellenpólusa az Arena Racing Company lehet. Az ARC 16 brit versenypályát működtet, üzleti modelljének középpontjában pedig jelentős részben a nagy volumenű versenyprogram és az ahhoz kapcsolódó fogadási piac kiszolgálása áll.
A brit lóversenyzésben így egyre élesebben rajzolódik ki az eltérő üzleti és szakmai érdekek közötti ellentét. A nagy hagyományokkal rendelkező, kiemelt versenynapokat rendező pályák számára más szempontok lehetnek elsődlegesek, mint a nagyobb versenykínálatra és a fogadási piac igényeire építő versenyhelyszíneknek.
2. kép: Goodwood – hogyan dönt a többi nagy versenypálya? Forrás: freeracingtips.co.uk
A BHA is nehéz helyzetbe kerülhet
A Jockey Club kilépésének egyik legsúlyosabb következménye a British Horseracing Authorityt érintheti. A Versenypályák Szövetsége jelenleg két tagot jelölhet a BHA igazgatótanácsába. Ennek feltétele, hogy az RCA legyen az a szervezet, amely Nagy-Britanniában a versenypályatulajdonosok érdekeit a leginkább reprezentálja.
A Jockey Club távozásával azonban az RCA tagságából kiesik többek között Cheltenham, Aintree, Newmarket, Epsom és Sandown, valamint Ascot is. Ha pedig további nagy versenypályák is távoznak, egyre nehezebb lesz azt állítani, hogy az RCA továbbra is a brit versenypályák képviseletét teljeskörűen és megfelelően látja el. Ez már nem pusztán egy szervezeti vita, hanem a brit lóversenyzés irányításának alapjait érintő kérdés.
A BHA számára ezért különösen kényes időszak következik. A sportág irányító szervezete közölte, hogy továbbra is egyeztetni fog a versenypályákkal és a lóversenyzés egyéb szereplőivel az irányítási struktúra jövőjéről, és megvizsgál minden benyújtott javaslatot. A BHA új elnöke, Simon Cox október 1-jén kezdi meg hivatalosan a munkáját.
3. kép: Simon Cox október 1-jén lép hivatalba, feladata nem lesz könnyű. Forrás: britishhorseracing.com
A versenynaptár reformja is a vita középpontjában áll
A háttérben nem pusztán a szervezeti felépítésről és a szavazati jogokról zajlik vita. A Jockey Club szerint a brit lóversenyzésnek olyan változtatásokra van szüksége, amelyek hosszú távon fenntarthatóbbá és versenyképesebbé teszik az iparágat.
Ennek egyik kulcseleme a versenynaptár átalakítása.
A brit galopp egyik régi problémája, hogy a különböző versenypályák és a sportág egyéb szereplői nem feltétlenül ugyanazokat a változtatásokat tartják kívánatosnak. Egyesek a versenyek minőségének, a kiemelt versenynapoknak és a nagyobb presztízsű futamoknak adnának nagyobb szerepet, míg mások számára a versenynapok számának és a fogadási kínálat volumenének fenntartása lehet fontosabb. A Jockey Club álláspontja szerint a jelenlegi érdekképviseleti rendszerben ezek az eltérő érdekek túlzottan megnehezíthetik az érdemi reformokat.
Több, mint egy egyszerű szakmai konfliktus
A mostani helyzetet ezért érdemes a brit lóversenyzés szélesebb problémáinak részeként értelmezni. A sportág egyszerre néz szembe a fogadási piac átalakulásával, a versenyprogram finanszírozásának kérdéseivel, a versenynaptár fenntarthatóságával és az irányítási rendszer korszerűsítésének igényével. Ezekhez társul most a versenypályák közötti egyre élesebb érdekkonfliktus.
A Jockey Club kilépése azért különösen jelentős, mert a brit lóversenyzés egyik legnagyobb és történelmileg legbefolyásosabb szereplője nyíltan arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jelenlegi rendszer nem képes megfelelő ütemben végrehajtani a sportág számára szükséges reformokat.
A következő hónapokban ezért nem csupán az dőlhet el, hogy mi lesz a Versenypályák Szövetségének sorsa. Az is kérdésessé válhat, hogy ki és milyen felhatalmazással képviseli majd a brit versenypályák érdekeit a sportág legfontosabb döntéshozó fórumain. Amennyiben a Jockey Club és Ascot mellé további nagy pályák is felsorakoznak, az alapjaiban rendezheti át a brit lóversenyzés érdekképviseleti és irányítási rendszerét.
Dr. Kis Judit
Forrás: Greg Wood: Jockey Club rocks British horse racing by quitting Racecourse Association, The Guardian, 2026. augusztus 3.
A kiemelt futamokban bővelkedő versenynap a Hegedűs Zsolt Emlékversennyel indult, Cyclone Rising (Szczepan Mazur) favorithoz méltóan győzött, majd az Alfkona Hendikepben Azur és Gönczi Rebeka párosa tudott duplázni.
The Actor és Jaroslav Línek a célban a Kozma Ferenc Emlékversenyben
A sprinterek számára kiírt Kozma Ferenc EmlékversenybenThe Actor és Jaroslav Línek ért könnyedén haza. A második helyet Bay King (Martin Srnec), a harmadik helyet Karazhal (Szczepan Mazur) szerezte meg.
A Nemzetközi Amatőrverseny Hendikep hihetetlenül szoros befutót hozott, végül az utolsó lépések Szellőnek kedveztek, Török Anna amatőr mérföldkőhöz érkezett, ötödik győzelmét szerezte. A Papp István II. Emlékverseny Hendikepben Gengszter Boy (Kelemen Zénó) lepte meg a favoritokat. Az Epsom Hendikep I. részében Fancy Girl és Elbert Zita ünnepelhetett. A Maczkó János Emlékverseny Hendikepben a startot követően Mario (Ján Havlík) magabiztosan vezetett, az előnye pedig kitartott a célig.
A Kisbér Díjat Vadali nyerte
A Kisbér Díj ebben az évben igazán különleges volt, hiszen idén ünnepeljük Kisbér Epsom Derby-győzelmének 150. évfordulóját. Nagy küzdelem bontakozott ki az egyenesben, ahol ismét célfotó döntött, elsőként Vadali és Szczepan Mazur galoppozott át a célvonalon, ezzel a sikerrel Mazur pályafutása 1000. győzelmét szerezte! A második helyen Gigant (Aleksandar Sasic), a harmadik helyen Dzsingisz Kan (Jaroslav Línek) ért célba.
Ezt követően a Tunézia Hendikep indulóit láthattuk a pályán, a papírforma érvényesült, Time To Fly (Monir Madihi) nyert.
Gräfin Sophia a Magyar Kancadíj sztárja
Az utolsó kiemelt futam a hároméves kancák versenye volt, azaz a Magyar Kancadíj, ahol Gräfin Sophia ugyan utolsóként fordult a befutóra, de végsebességben verhetetlen volt, elköszönt a többiektől. Az első két helyet magyar tenyésztés „vitte el”, ugyanis másodikként Scarpetta (Martin Srnec) ért célba. Befutási sorrend: Gräfin Sophia – Scarpetta – Mézvirág
Zárásként az Epsom Hendikep II. része került lefutásra, Florida (Jaroslav Línek) volt a legjobb.
Folytatás egy hét múlva szombaton az ügetőkkel, vasárnap a telivérekkel!
Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A sütik útján végzett adatkezelés részleteit a Kincsem Nemzeti Kft. adatkezelési szabályzata és adatkezelési tájékoztatója tartalmazza. Megértettem az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat, elfogadom a sütik használatát.