/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Idomári vélemények a Kanca Díjról

Fazekas Imre – Ginevra: Ginevra a vártnál biztosabban nyerte a 112. Magyar Ügetőderby-t. Időteljesítménye alapján első esély, nagyon bízom is benne, mivel a Derby egyáltalán nem viselte meg.

Nagy Ferenc II. – Gucci: Idei teljesítménye alapján bizakodva állunk starthoz ebben a nagyversenyben. Felkészülésén semmit nem változtattunk, így reméljük, hogy jó eredménnyel zárjuk majd a futamot.

Peter Zadel jun. – Gloria Estefan A.T.: A Derby után átpatkoltam, az utolsó versenyét jól teljesítette Szlovéniában, ugyanis nyerni tudott. Szombaton egy kicsit változtatni fogunk a szerszámzatán, remélve, hogy még jobb teljesítményt nyújt majd. Tréningek során is jól teljesít, így bízom az első három hely valamelyikének elérésében.

Hajnal Tibor – Gaya T Boko: Véleményem szerint jobban sikerült a 112. Derby számunkra, mint amire előzetesen számítottunk, megkockáztatom, hogy akkor alakult a legszerencsésebben a versenye egész eddigi karrierje alatt. Az a futás nem viselte meg, így, ha ebben a mezőnyben is elérnénk egy pénzdíjas helyezést, elégedettek lennénk vele.

Kolozsi Sándor – Gina Fling: Legutóbb sajnos peches versenyt futott, azonban szerencsére munkában továbbra is jól dolgozik, így bízunk a jó futásában.

Török István – Gingerly KJ: Mint mindig, most is Orosházán, Kárai Józseffel készül a Kincsem parki versenyére idomítottam. Munkában jó kedvű, úgy gondolom jó formában is van, így ebben az erős mezőnyben is bízom tisztes helytállásában.

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

A Versenyszervező a 2026. augusztus 2., vasárnapra meghirdetett galopp versenynapot az extrém hőség miatt a jövő hétvégére halasztja!

Tisztelt Szakmai Szereplők!

Tisztelt Közönségünk!

A fokozódó hőség miatt, a Versenyszervező egész héten mérlegelte a hétvégi galopp versenyprogram megtartásának lehetőségét.

Szerdán, a programkészítés napján, egyeztetve a Szakmai Szereplőkkel, a későbbi kezdés mellett döntöttünk.

A hőmérséklet azóta egyre melegebb, harmadfokú hőségriadót rendeltek el, és vasárnapig várhatóan fokozódik a kánikula, amely extrém helyzetet eredményez.

Mindezeket figyelembevételével, péntek délelőtt a Kincsem Park, egyeztetve a hivatalos galopp szakmai szervezettekkel azt a döntést hozta, hogy az állatjóléti és egészségügyi szempontokat szem előtt tartva, a rendkívüli időjárási körülmények figyelembevételével a most vasárnapra tervezett galopp versenynapot nem tartja meg és azt elhalasztja a jövő hétvégére.

A pontos kezdési időpontról a későbbiekben adunk tájékoztatást.

Ez a döntés nem érinti az augusztus 1-én, szombaton 16:30-kor kezdődő ügető versenynapot.

Kincsem Park

Figyelem!
/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Nyári Nagydíjak az ügetőn! – kezdés 16:30-kor

Újabb izgalmas versenynap következik az ügetőn, hiszen 10 hivatalos futam kerül megrendezésre, melyek közül 3 nagydíj is lefutásra kerül. Először a Kanca Díj indulóit vezeti fel a startautó 18:05-kor, majd 19:10-kor a Háromévesek Nagydíját fogják futni, míg a nap nyolcadik versenyében, 20:10-kor a legjobb Ötévesek fognak csatázni a győzelemért.

A versenynapra a belépés továbbra is ingyenes, illetve a részletes program ide kattintva érhető, míg a Facebook esemény ezen a linken lesz elérhető. 

Tippmix Nyári Nagydíjak programterv

A nap első versenyében Amore Mia, Bimbo BD, Genny Dipi valamint Gombóc Artúr kvartettje közül kerülhet ki a nyerő páros. Sok esélyes futamnak néz ki a Zenit Charme Hendikep is, hiszen Furio Ferm, Csípkedd Magad!, Fondorlat és Fabio hasonlóan jó formákkal rendelkezik, amely egyben egy dobogós helyezést is jelenthetne nekik.

17:15-kor veszi kezdetét majd a tandem verseny 6 indulóval, mely után a 17:35 -kor Schum György Emlékverseny résztvevői lépnek majd pályára. Több top formában lévő ló is szerencsés versenyalakulás esetén megszerezhet egy újabb győzelmet. Ilyen lovak például Street Genius, First Home, In Love Danover és Get Lucky.

Ahogy korábban megírtuk a nap negyedik futama a Kanca Díj lesz, ahol a Derby nyerő Ginevra (Fazekas Imre) egy újabb kiemelt győzelmet szerezhet, azonban erős ellenfélnek ígérkezik a Derby-ben hibázó Gloria Estefan A.T. (Peter Zadel jun.), valamint a Derby bronzérmes Gaya T Boko (Hajnal Tibor) is.

Majdnem teltházas mezőny áll starthoz a Kabala Díjban, ahol Front of the line igyekszik idei második győzelmét megszerezni, azonban idomárja kezében Fánia BD, top formájával Grazia és az egyre magabiztosabb Griff Grand Laser is odaérhet a dobogóra.

19:10-kor újabb kiemelt verseny következik, hiszen a hároméves évjárat elitje lép majd pályára. A Derby napon Hermes History (Juhász Balázs) bizonyult jobbnak, de várhatóan Hidalgo TIM (Fazekas Imre) megpróbál ezért „skalpot venni” évjárattársán. Egy jobb pénzdíjas helyezésben bizakodhat még Hermész (Horváth György) is.

Gyors és tehetséges ügetők állnak starthoz a Konta Dezső Emlékversenyben is, ahol az extra klasszis Enjoy egy újabb győzelmet tudhat majd  magáénak. Korábban Bonaparte Boss már diadalmaskodott az előbb említett ügető „felett”, így minden bizonnyal ebben a futamban is meg fog ezzel próbálkozni. A szlovén vendég Vaiana Viva élete topján van, így ő is erős ellenfele lehet a favoritnak.

20:10-kor startolhat el az idei évtől 1900 méterre kiírt Ötévesek Nagydíja, ahol szinte bárki odaérhet a dobogóra. Francesca (Veljko Mazsity) a Pannónia Díjban kissé halványabb volt, azonban topformájával akár nyerhetne is. Fabrice (Horváth György) is folyamatosan hozza jó idejeit, csakúgy, mint Fess Fiú (Horváth Zoltán).

Fél óra múlva már a hosszútávú Masterpiece Hendikep fog következni, ahol a kedvező beállítású Diamond Ville, a legutóbb óriási javulást mutató Farkasfog és kedvenc távján Dulcinea del Toboso közül kerülhet ki a nyerő páros.

A nap 10. egyben záró versenye az Úrilány R. Hendikep lesz, ahol a fogadók kedven lehet Villeneuve, valamint a vidékről érkező Jula Netprice, az ismét formában lévő Formula, valamint hiba nélkül Zente is beleszólhat a verseny végkimenetelébe.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Lóverseny a Sport Televízióban

2026. augusztus 1-én élő ügető versenyek és 2026. augusztus 2-án Lóverseny Magazin a Sport Televízió adásában.

Lóversenyközvetítés a Sport Televízióban!
Lóverseny Magazin a Sport Televízióban!
/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Gyász / 0 comments

Búcsúzunk

Fájdalommal tudatjuk, hogy Tóth József villamosmérnök 2026. július 26-án, életének 79. évében türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt.

Józsi a nyolcvanas évektől lelkes látogatója volt a Kerepesi úti ügetőpályának, aminek során később tenyésztővé és tulajdonossá is vált.

A pályán a közönség köreiből is sokan ismerték és szerették. Vonzalmát az ügető kapcsán végig megtartotta, az utóbbi időben a versenyeket betegsége miatt ugyanolyan lelkesedéssel a TV közvetítéseken keresztül és online követte.

Józsit családja, rokonai, barátai és ismerősei gyászolják.

Emlékét megőrizzük!

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai agár hírek / 0 comments

A Dragonheart Ella Díj eredményei

Július 25-én a tavalyi Magyar Derby győztesről elnevezett Dragonheart Ella Díjon hat kategória futamban álltak starthoz az agarak a Nemzeti Agárstadion pályáján.

1. futam Dragonheart Ella Díj S3

A futam indulói: Inez, Ivan, Takko, Angelo és Stella voltak, Maradonát, aki szintén most mutatkozott volna be, a verseny előtt nem sokkal lejelentették.
A pályakezdő Inez és Stella között zajlott a győzelemért folyó harc, melyet 1 tized másodperccel jobb idővel végül Stella nyert meg. Befutási ideje 17.30 (S1)
Befutási sorrend: Stella (5) – Inez (1) – Takko (3)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Adorjáni Dorottyának!

2. futam Dragonheart Ella Díj S2

A futamban hat agár állt starthoz: Eclipse, Arizona, Bolt, Flatget, Booster és Florence.
A frissen debütáló alig kétéves Booster nevéhez méltón mondhatni start-cél győzelmet aratott a többiek felett, nagy örömet szerezve ezzel tulajdonosának.
Befutási ideje: 17.10 (S1)
Befutási sorrend: Booster (5) – Bolt (3) – Arizona (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Czeglédi Norbertnek!

3. futam Dragonheart Ella Díj S1/S2

A harmadik futam indulói: Sydney, Lady Gaga, Veszti, Nina, Hondó és Nessi. A mezőny nagyon együtt indult el, majd Sydney vált ki és állt a mezőny élére, azonban előnyét nem tudta tartani, Veszti az utolsó métereken megelőzte őt megnyerve idei harmadik versenyét. Befutási ideje: 17.22 (S1)
Befutási sorrend: Veszti (3) – Sydney (1) – Nessi (6)
Szívből gratulálunk tulajdonosainak Ripszkiné Sárffy Juditnak és Szajka Kálmánnak, valamint trénerének, Ripszki Tamásnak!

4. futam Dragonheart Ella Díj S0/S1

Az utolsó sprint futam indulói: Sparta, Brunos, Orlando, Boncsi, Kin és Navarra.
Boncsi folytatva nyerő szériáját a Sprint Nagydíj futamait követően zsinórban negyedszerre is nyerni tudott, ráadásul idei legjobb befutási idejével, 16.36 (S0)-val.
Befutási sorrend: Boncsi (4) – Sparta (1) – Brunos (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosainak és trénerének, Erdei Lászlónak és Erdei Szabolcsnak!

5. futam Dragonheart Ella Díj A2/A3

Az első 480 méteres futam indulói Enzo, Maestro, Jessica, Gypsy és Bahama voltak. A startot követően melyet Jessica és Bahama fogtak meg a legjobban, a kanyarhoz érve Maestro vette át a vezetést, mely fölényét a futam végéig tartani is tudott, megnyerve vele idei első versenyét. Befutási ideje: 29.33 (A0)
Befutási sorrend: Maestro (3) – Jessica (4) – Enzo (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosának Fekete Davidnak és trénerének, Calin Luciannak!

6. futam Dragonheart Ella Díj A0/A1

A nap utolsó versenyének indulói 480 méteren: Ryan, a névadó Ella, Káyaa, Marv, Kenni és Lupin.
A startot talán Lupin és Káyaa fogták meg a legjobban, majd Ryan és Káyaa közt folyt komoly küzdelem végül Ryan egyre inkább az élre tört és bár az utolsó egyenesben Ella komoly támadásba lendült ellene, már nem tudta megfogni. Ryan befutási ideje: 29.20 (A0)
Befutási sorrend: Ryan (1) – Ella (2) – Káyaa (3)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Papa Adriannak!

Fotók: Oláh Zsófia

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek / 0 comments

Kincsem nyomában: ma indul a Glorious Goodwood

Most kedden kezdődik a lóversenysport egyik legklasszikusabb öt napos seregszemléje, a Glorious Goodwood. A legendás goodwoodi lóversenypálya Anglia déli részén található, a szűk harmincezer fős Chichester mellett, Nyugat-Sussex-ben.

Goodwood a richmondi herceg otthona immár 1679 óta, büszkék rá, hogy a pálya – mely adottságai miatt a „legangolabb” versenypálya – és az azt övező terület a világ egyik legszebb sportlétesítménye. A lóversenypálya ad otthont a hagyományos ötnapos Glorious Goodwood meetingnek, melyet minden évben július végén és augusztus elején tartanak. A Royal Ascot mellett ez a meeting az angol nyári síkversenynaptár fénypontja. A 38 Gr1-es brit síkverseny közül hármat: a Sussex Stakes-t, a Goodwood Cup-ot és a Nassau Stakes-t ekkor rendezik. E mellett öt-öt Gr2-es és Gr3-as verseny is megrendezésre kerül. Az esemény rangját jól mutatja, hogy az öt nap során a legkisebb kategóriájú futam megnyerése is hatalmas presztízzsel jár minden versenyló tulajdonos számára. A seregszemle tradicionális neve Glorious Goodwood, amit a nagylelkű és jelentős szponzori támogatás óta Qatar Goodwood Festival névre kereszteltek át. A nyitó napon rögtön az első nagydíjon izgulhat a sok ezres nagyérdemű, a verhetetlen csodakanca által is megnyert extrahosszútávú Goodwood Cupon.

A versenypálya vonalvezetése még szigetországi szemmel is különleges és nagyon nehéz, nagyon összetett és nehezen lovagolható. Nem körpálya, sőt! Egy 1200 méteres egyenespályával rendelkezik, itt futnak a rövidtávú versenylovak. Jellegzetessége a „Stewards’ Cup Course”, amely első kétszáz métere emelkedőn, majd utána többnyire lejtőn halad. A pálya túloldalán elég szűk a futófelület, innen a jobbra forduló kanyarból különböző távú versenyek rajtjai indulnak. Ezek közé tartozik a 2000 méteres „Craven Course”, a 2400 méteres „Gratwicke Course” és a 2800 méteres „Bentinck Course”. A 4200 méteres starthely, a „Cup Course” gyakorlatilag a célban van, ami azt jelenti, hogy a befutóegyenes mindkét irányból megfutják a lovak. Előbb kifelé futnak, majd jönnek a pálya sava-borsának számító, változatos terepviszonyokkal bíró hurkok, ami azt jelenti, hogy több száz méteren keresztül kanyarban haladnak a hurok megkerülésekor, majd jön ismét a befutóegyenes, de már visszafelé egészen a célig. A hurok során erős hullámok és éles kanyarok vannak. A versenyt nem itt kell megnyerni, de a pályát nem megfelelően ismerő lovasok itt tudják azt elveszteni. A pálya vonalvezetése mellett a különleges klíma is próbára teszi mind a lovakat, mind a nézőket. A tenger felől érkező szél vagy zivatar egy pillanat alatt meg tudja változtatni a körülményeket.

Ezen a versenytéren a ma ismert „Glorious Goodwood” eseményt 1802-ben futották először. Ekkor alapították a Goodwood Cup-ot, mely Anglia egyik vezető és állandó kiemelt nagydíja.

A Cup-ban hároméves és idősebb lovak vehetnek részt, jelenlegi távja 2 angol mérföld (3219 méter) és a kanyarból indul felfelé, gyakorlatilag a befutóegyenes és a hurok találkozásától. Kezdetben 4800 méteres távon (három mérföld) zajlott a futam, amit később 4200 méterre csökkentettek. A verseny kiírása 1991-ben tovább korszerűsödött és azóta a futamot 3200 méteren rendezik meg. A világ nagydíjak jelenlegi versenyértékelési rendszerét (Gr osztályozás) 1971-ben vezették be. Ekkor a Goodwood Cup Gr2-es volt, majd a versenyben futó lovak teljesítménye miatt 1985-ben Gr3-ra minősítették vissza. A versenyrendezők válaszút elé kerültek, vagy ragaszkodnak a kissé poros és tradicionálisan hosszú és a ma már kevésbé korszerű versenytávhoz, vagy az idő szavához és a tenyésztési trendekhez igazodva kissé módosítják a nagy múltú verseny távját, végül 1990-ben az utóbbi mellett döntöttek és 200 méterrel lerövidítették, majd a következő évben a jelenlegi hosszára, azaz 3200 méterre csökkentették. Az elképzelésük bevált, a korszerűbb, de még mindig extra hosszú távon megjelentek a legjobb távbíró lovak, így 1995-ben visszaminősítették a versenyt Gr2-re, majd 2017-ben elnyerte a legmagasabb státuszt, azaz a Gr-1-es besorolást, amihez hozzátartozott az addigi 300.000 fontos versenydíj emelése 500 000 fontra.


A Goodwood Cup Britannia egyik vezető versenye a stayerek – a hosszú távú versenyzésre szakosodott lovak – számára. Ez a futam a Stayers’ Triple Crown második állomása az Ascot Gold Cup után, melyet a Doncaster Cup követ. Amire mi magyarok roppant büszkék vagyunk és ezt nem csak mi, de a hivatalos honlap és az angol lóversenytörténettel foglalkozó szaksajtó is kiemeli, hogy a magyar Kincsem, aki ötvennégy futamon át veretlen kanca 1878-ban győzött az ellene kiálló legjobb angol lovak ellen Madden-nel a nyergében.

Kincsemet tisztelik és nagy becsben tartják ma is, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Kincsem Handicap, amit a harmadik napon tartanak hagyományosan és ahol tavaly a Kincsem Park küldöttsége adta át a tiszteletdíjat Szotyori Nagy Ádám igazgató úr vezetésével. A nálunk is jól ismert igazgató, Ed Arkell sokat tesz a hagyományok ápolásáért és a „Goodwood Projekt” fejlesztésért, hiszen a lóversenysportot és a meetinget, ami roppant népszerű a fiatalok körében ma már nem lehet úgy eladni, mint tették ezt az elődök húsz, negyven évvel ezelőtt.

Az idei évben a Goodwood Cup-ba nyolc lovat adtak indulónak, közülük Scandinavia a legjobb esély Moore-ral, kérdés, hogy a speciális pálya a mai napon hogyan fog ízleni a számára.
Indul a show Goodwoodban kíváncsian várjuk a gigászok küzdelmét!

Krebs András

Augusztusi és szeptemberi változások a naptárban

Felhívjuk a tisztelt tulajdonosok, idomárok, hajtók és lovasok, valamint fogadóink figyelmét, hogy az augusztusi és szeptemberi versenynaptár az alábbiak szerint változott:

Augusztus 16., vasárnap – GALOPP (szeptember 13. helyett) – Versenykiírás

Augusztus 20., csütörtök – ÜGETŐ – Orosháza – Versenykiírás

Szeptember 12. és 13., szombat és vasárnap – délelőtti zártkapus ÜGETŐ (4-4 futam)

Szeptember 13-i GALOPP – TÖRÖLVE !!!!

1 … 25 26 27 28 29 30 31 … 836