/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Beharangozó – Szezonnyitó Nagydíj

 

A 2022-es év első versenynapján a Szezonnyitó Nagydíjon öt futamban állnak starthoz az agarak. Bár a hivatalos edzések “csak” másfél hónapja tartanak, a készülés, mozgatás, sprinteltetés a téli pihenő után van, akinél már február óta tart. A versenyt megelőző két utolsó edzésen rekord számú agár vett részt – és ez még messze nem mindenki -, mely az idei szezonra nézve több, mint kecsegtető…
No de lássuk kik állnak starthoz az első napon!

 

  • Az első rövidtávú S2-es futamban a ’21-es szezon Év Champion Trénere címet nyert trénerének, Szajka Kálmánnak három agara is fut, Hurrikán, Olimpia és Tornádó, egyikük neve sem ismeretlen a közönség számára.
    A másik három agár azonban újonc; Blue Bell, Duli Zsolt 2 éves növendéke összesen 13 edzésen van túl tavaly és idén, és most végre versenyben is megmutatja magát. Meg kell hagyni, ritkán találkozunk ennyire intenzíven felkészített agárral. A futam legfiatalabbja Alexander, a tavalyi Derby győztes Champ kölyke, Petz László agara 4 edzés után áll starthoz. Kíváncsian várjuk vajon az alomból ő hozza-e apja gyorsaságát. Valerie, szintén Petz László Írországból importált fiatal agara.

A Kincsem Park tippje a futam kimenetelére: Olimpia (3) – Blue Bell (2) – Alexander (4)

  • A második sprint futamban S1/S2 kategóriában mérik össze gyorsaságukat az agarak. Sight-ot, Susán Kitti holló fekete agarát senkinek nem kell bemutatni, tavaly 13-szor állt starthoz, váltakozó, de szép eredményeket produkálva. Orlen szintén régi motoros, aki a tavaly év végi diszkelését idén két tiszta társas futamban javította, így szabad a pálya előtte. Donnie, Mocher Tamás agara idén is Ganyecz Mihály tréningezésében folytatja a versenyzést. A Lengyelországot képviselő Alex is maradt tavalyi trénerénél, Novák Krisztiánnál. Lee, Petz László agara tavalyi öt versenyéből egyet megnyert, kíváncsian várjuk idei eredményeit. Focus, a 2017-es év egyenes versenyeinek egyik sztárja, Deep Night kölyke, aki tavalyi három versenye után idén is starthoz áll a Kincsem Parkban.

A Kincsem Park tippje: Lee (5) – Sight (1) – Orlen (2)

  • A harmadik, S0/S1-es rövidtávú futamban mindössze egyetlen újonc lesz csak, Reggie, Papa Adrian Angliából vásárolt agara, aki OPEN kategóriában futotta kint majd minden versenyét, így komoly ellenfele lehet az itthoni mezőnynek, alig várjuk, hogy lássuk őt élőben! Komi, Duli Zsolt agara tavalyi 9 futásából mindössze 2-szer maradt csak le a dobogóról, vajon idén is hozza a szokott formáját? Amy és Sky idén töltik be 5. életévüket, így a futam veteránjaiként nagy öröm a részvételük, reméljük minél hosszabban láthatjuk őket ebben a szezonban. Menta, Magyar Tamás agara, szintén Deep Night kölyke tavaly kétszer állt starthoz nálunk, reméljük idén gyakrabban találkozunk vele. A futam hatodik indulója pedig a szintén jól ismert Cannonball, aki tavalyi négy versenyéből 2-szer állt a dobogón, reméljük idén is sok örömöt szerez tulajdonosainak.

A Kincsem Park tippje: Komi (1) – Amy (3) – Cannonball (6)

  • Nagy öröm számunkra, hogy nem csak, hogy lett már az első versenynapon 480m-es futam, de rögtön kettő is!
    Az első, A2-es futamban öten indulnak, Shadow, Szoboszlay Csilla agara, aki ebben a hónapban töltötte második életévét, tavaly már négyszer állt starthoz. Extra Daron szintén “öreg motorosnak” számít a pályán, hiszen tavaly 12-szer állt starthoz, váltakozó, de viszonylag kiegyensúlyozott eredményekkel. A futam üdvöskéje Bailey, Petz László saját tenyésztésű fiatal agara, kíváncsian várjuk debütálását. Lucy tavaly kezdte csak meg verseny karrierjét Lekrinszki Albert tréningezésében, aki maga is kezdő a sportban, így nagy öröm számunkra, hogy idén is találkozhatunk velük! A futam ötödik agara pedig szintén Lengyelországot képviseli, az Alexander Czarnecki tulajdonában és Novák Krisztián tréningezésében álló Chardonnay, aki tavaly az elsőtől az ötödik helyig mindent megjárt, így nehéz lenne tippelni idei teljesítményére.

A Kincsem Park tippje: Extra Daron (3) – Chardonnay (6) – Lucy (5)

  • A záró futamban szintén öten állnak starthoz. Cowboy, Novák János agara tavaly főleg sprinten indult, de úgy tűnt a 480m lesz a neki megfelelő táv, melyet már az első versenyen bizonyíthat is. Lulu, Ganyecz Mihály agara a Szilveszteri Nagydíjon debütált, és rögtön a második helyen végzett, kíváncsian várjuk idei eredményeit. Raven tulajdonost és trénert váltott a tél folyamán, az idei szezont Novák Krisztián tréningjében fogja tölteni. Ronnie a futam és a Kincsem Park újonca szintén Papa Adrián fiatal angliai agara, aki már 16, főként OPEN és A1-es futamot tudhat a háta mögött, mellyel komoly meglepetést okozhat itthon. Arya, Szajka Kálmán agara tavaly összesen 15-ször állt starthoz, mellyel a legtöbbet futott agarak egyike 2021-ben, akit jó eséllyel idén is gyakran látunk majd.

A Kincsem Park tippje a futam kimenetelére: Ronnie (5) – Raven (4) – Arya (6)

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Magyar Póni Championátus – versenyszabályok 2022

Magyar Póni Championátus – versenyszabályok 2022

Technikai feltételek

A verseny távja: 400 méter, egyenes pálya (jobbkezes)

Maximum indulók száma: 7 (hét) / futam

Versenypálya mérete: 1900 m (körpálya), szélessége 12-14 méter

Versenypálya talaja: állandó időjárás talaj (szintetikus felület)

Indulóadási díj: 5.000.- Forint + ÁFA

E-mail cím: poni.championatus@kincsempark.hu

A Versenyrendező fenntartja a jogot a jelen versenykiírás megváltoztatására.


Indulóadás
Indulóadásra jogosult bármely természetes személy (18. életév felett) vagy számlaképes jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet.

Indulóadás történhet a Versenyrendezőnél e-mailben, illetve a Versenyrendező meghívása alapján.

Az indulóadás kezdete a meghirdetett futam előtti hétfő déli 12.00, az indulóadás zárása a meghirdetett futam előtti kedd déli 12.00. A futamokat időpontjának kihirdetése a Kincsem Park (kincsempark.hu) oldalon és a Versenyrendező Magyar Póni Championátus nevű Facebook oldalán történik.

Az indulóadási díj nem fizetendő vissza, amennyiben egy pónit indulónak adtak!
A Versenyrendező fenntartja magának a jogot a versenyek időpontjának megváltoztatására!


A verseny lefolyása
A futam résztvevői a verseny hivatalosan meghirdetett időpontja előtt 15 perccel a jártatóban felvezetőkkel lóháton körüljárnak.
A futam résztvevői verseny előtt 10 perccel felszólításra elhagyják a jártatót, és elindulnak a versenypályára. A versenypályára érve, a felvezetők elengedik a pónikat. A lovasok lassú vágtában vagy ügetésben elindulnak a starthoz.
A futamon résztvevő lovasok előre kisorsolt starthelyről (1-7) indulnak. A legkisebb (1) startszám a pálya belső barrierjétől indul a legnagyobb startszám (7) a pálya külső barrierjénél helyezkedik el.
A startnál kizárólag a verseny résztvevői és az Indító (Kovács Botond), valamint az Indító segédszemélyzete tartózkodhat. Indokolt esetben az Indító saját hatáskörében eltérhet ennek betartásától vagy betartatásától.
Az Indító felszólítására (Figyelem! Starthoz!) a lovasok elfoglalják kisorsolt starthelyeiket, a start előtt 10 méterrel kijelölt startzónában. Miután a lovasok elfoglalták starthelyüket a startzónában, a verseny elindítható. Versenyzők lépésből vagy ügetésből vágnak neki a futamnak. A verseny az Indító harsány felszólítására (Figyelem! Start!) és a piros zászló lecsapása után veszi kezdetét. A verseny résztvevői a futamban vágta jármódban, egymás akadályozása nélkül vesznek részt. Akadályozás (szorítás, nekilovaglás, keresztezés, veszélyes lovaglás) esetén a vétkes fél a versenyből diszkvalifikálható vagy hátrahelyezhető. Az indulóadási díj diszkvalifikáció esetén sem fizetendő vissza. A futam győztese, aki a versenytáv sikeres teljesítése után elsőként halad át a célvonalon. Amennyiben egy póni megválik lovasától, az induló futása érvénytelen. A verseny menetét a Versenyfelügyelő (Molnár Gyöngyi) bírálja el. A nem hivatalos és a hivatalos befutási sorrendet (amennyiben szükséges, célfotó segítségével) a Versenyfelügyelő állapítja meg.


Ellátás
A Versenyrendező a résztvevő pónik számára bokszokban almot és itató vizet biztosít a Kincsem Parkban.

A Versenyrendező orvosi (mentőautó), állatorvosi, állatmentő szolgálatot biztosít.


A versenyek résztvevői
A versenyen induló lovas 10 és 17 év közötti (2005. január 1. és 2012. december 31. között született) magyar állampolgárságú, határon túli magyar nemzetiségű vagy meghívott bármely külföldi állampolgárságú fiú vagy leány.

Az indulóadás előfeltétele a szülői beleegyező nyilatkozat aláírása, amely dokumentum az első indulóadás után a szezon végéig (2022. december) érvényes. Baleset biztosítás kötelező!
Egy lovas egy lovat adhat indulónak.

Lovasok öltözete és felszerelése
A versenyben induló lovasok saját felszerelést használnak. Az öltözet fekete csizma, gerincvédő (a teljes testet védő, galoppos típus), három ponton rögzített lovagló kobak, lovagló dressz (Versenyrendező biztosítja) és fehér nadrág. A dressz távolról jól azonosítható színű. Védőszemüveg, kesztyű használata megengedett.
Sarkantyú, lovaglópálca vagy ostor használata tilos! A pónit verseny közben szárral vagy kézzel ütni tilos! Bárminemű egyéb eszköz használata, ami a ló buzdítását szolgálhatja szigorúan tilos!
A Versenyrendező fenntartja a jogot, hogy az indulók öltözetét (dressz, nadrág, csizma) hirdetési felületként (szponzorok) használja. A versenyrendező engedélye nélkül hirdetés nem helyezhető el az öltözeten (dressz, nadrág, csizma).

Felvezetők öltözete
A Kincsem Park hagyományainak megfelelő, tiszta, ízléses, visszafogott stílusú öltözet.
A Versenyrendező fenntartja a jogot, hogy az felvezetők öltözetét hirdetési felületként (szponzorok) használja. A versenyrendező engedélye nélkül hirdetés nem helyezhető el az öltözeten.

Személyzet (csapat)
Minden lovas mellé egy fő lóápolót és egy fő csapatvezetőt kell regisztrálni (szülő, családtag, rokon, barát, edző), akiknek jelenléte kötelező a verseny folyamán. A verseny helyszínére és a lovak részére biztosított területre csak előzetesen regisztrált személy léphet (csapatonként maximum három fő).

Pónik
Minden lovas bármely fajtájú póni (argentin póló póni, angol telivér, verseny félvér vagy quarter horse nem indulhat) és ivarú, minimum 4 éves (születési év: 2018.) maximum 20 éves (születési év: 2002) pónival vehet részt a versenyben.

Junior korosztály:
Maximum marmagasság 134 cm, patkó nélkül.

Apprentisz korosztály:
Minimum marmagasság 135 cm, maximum marmagasság 145 cm, patkó nélkül.

A Versenyrendező a pónimérés jogát fenntartja. Egy futamban legalább négy, legfeljebb hét póni indulhat.


Pónik felszerelése
Kantár, angol vagy galopp nyereg, számtakaró (a Versenyrendező biztosítja).
Engedélyezett felszerelések: lábvédők, martingál, nyeregalátét. Szügyhám használata kötelező! Patkósarok nem használható. Szemellenző használata nem engedélyezett. A felszerelés sérülést nem okozhat!

A pónik azonosítását és általános egészségügyi vizsgálatát a Versenyfelügyelő és az Indító végzi egy órával a verseny előtt. Az azonosításon a részvétel kötelező. Azon indulónak adott póni, amely az azonosításon nem vesz részt, a versenyben nem indulhat. Az indulóknak az azonosítás előtt legkésőbb egy órával a Versenyfelügyelőnél jelentkeznie kell.

A lovak indulási jogáról a Versenyfelügyelő és az Indító dönt, akiknek döntése ellen fellebbezésnek helye nincs. Amennyiben az indulónak adott lótól indulási jog elvétetik, az indulót adó tudomásul veszi, hogy semmilyen kártérítési igénnyel nem léphet fel sem a versenyrendezővel, sem partnereivel szemben. Az indulóadási díjat a Versenyrendező visszatartja.


Állategészségügyi rendelkezések
A versenyben indulónak adott póni útlevelének tartalmaznia kell:
ló influenza elleni vakcinázás igazolását (alapimmunizálás: első oltás, majd 21-92 napon belül második oltás, utána mindig 6 hónapon belül emlékeztető oltás, + / – 21 nap),
évente a fertőző kevésvérűségről szóló, egy évnél nem régebbi negatív vérvizsgálati eredmény igazolását.
A versenyekben vemhes kancák nem futhatnak.

Óvás
Érvényes óvást a Versenyfelügyelőnél a csapat vezetője a futam után három percig jelezhet szóban, amit 30.000.- Ft óvadékkal együtt írásban kell megerősítenie a futamot követő tíz percen belül. Az óvást a Versenyfelügyelő és az Indító bírálja el. Az óvás elfogadása esetén az óvadék visszajár. Elutasított óvásnál az 30.000.- Ft óvadékot a Versenyrendező visszatartja, és készpénzfizetési számlát állít ki az óvást benyújtó részére.

A Versenyfelügyelő hivatalból óvást emelhet szándékos szabálytalanság esetén.

Nem óvási alap a futam során bekövetkezett véletlen esemény, amelyet a Versenyfelügyelő nem tekint a futam lefolyását befolyásoló tényezőnek.

A Versenyrendező kiemelt hangsúlyt fektet a sportszerűségre és a sport hagyományaihoz méltó viselkedésre a Kincsem Park területén. A Versenyfelügyelő és az Indító által alkotott Fegyelmi Bizottság ideiglenes, illetve végleges kitiltással sújthatja a sportszerűség és a jó modor ellen vétőket. A lovasok vagy a csapatok tagjai által a Versenyrendező bármely tisztségviselőjével, vagy az ellenfelekkel szemben tanúsított sértő, durva, trágár megnyilvánulás azonnali kizárást és további kitiltást von maga után!

Hivatalos befutási sorrend
A futam lefolyásának ellenőrzésére és amennyiben szükséges, a célfotó tanulmányozására a Versenyfelügyelő minden esetben háromperces vizsgálatot tart. A vizsgálatot követően a Versenyfelügyelő:
a nem hivatalos befutási sorrendet jóváhagyja,
a szabályok ellen vétő versenyző(k) kizárásával vagy hátra helyezésével új befutási sorrendet állapíthat meg.

A hivatalos befutási sorrendet a Versenyfelügyelő hirdeti ki. A Versenyfelügyelő döntése ellen fellebbezésnek helye nincs. Eredményhirdetésre és a tiszteletdíjak átadására a közvetlenül futam után kerül sor, ahol minden résztvevő díjat kap.


Egyéb rendelkezések

Az startzónában önhibájából leesett lovas a versenyben nem vehet részt.

Ha egy póni a vezényszó elhangzása után vagy közvetlenül a vezényszó kiadásakor (Figyelem! Start!) oldalra tör, állva marad, ágaskodik, kihátrál, hanyatt esik vagy eldobja magát, az indulást annak ellenére érvényesnek kell tekinteni, hogy emiatt hátrányos helyzetbe kerül.

Ha egy póni vagy lovasa a start menetét nem tudja teljesíteni az előírt rend szerint, vagy magatartásával veszélyezteti versenytársai (póni és/vagy lovas) vagy a közönség testi épségét, az Indító 10 méter térhátrányba helyezi, végső esetben a Versenyfelügyelő jogosult a résztvevőt a versenyből kizárni.

Ha egy póni a (Figyelem! Start!) vezényszó előtt előre felé kilép a startzónából, az Indító térhátrányba helyezi, végső esetben a résztvevőt a versenyből kizárhatja. Szándékos startmeghiúsításért az indulónak adott pónit az Indító a versenyből kizárhatja.

Ha egy póni a (Figyelem! Start!) vezényszó előtt elszáguld, megválik lovasától, a Versenyrendező az indulónak adott pónit az indulástól eltiltja. Miután az eltiltott résztvevő elhagyja a pályát, az Indító új startot rendel.

Az Indító döntése ellen fellebbezésnek helye nincs.

A futamban vágta jármódban, egymás akadályozása nélkül kell részt venni.

Hátrahelyezést von maga után
az ellenfél pónijának vagy lovasának megütése, megrúgása, visszahúzása, ellökése,
ha a lovas a mögötte gyorsabban haladó résztvevő elé szándékosan bevág, vagy az előzést bármely módon megakadályozza,
szorítás, nekilovaglás, keresztezés, veszélyes lovaglás,
a póni szárral, kézzel vagy bármely segédeszközzel buzdítása verseny közben,
a megengedett felszerelésen kívül bármely eszköz használata.

Bármely olyan esemény során, amely a verseny biztonságos lefolyását megakadályozza, a Versenyfelügyelő a futamot hangjelzéssel, zászlóval vagy hangos bemondással azonnal leállíthatja.

 

A futamokat klasszikus versenyek vagy kiemelt nagydíjak napján rendezzük.

2022. május 8. – Nemzeti Díj, Hazafi Díj
2022. június 4. – Millenniumi Díj, Alagi Díj (szombat!)
2022. július 3. – 100. Magyar Derby
2022. augusztus 7. – Bérczy Károly Emlékverseny
2022. szeptember 10. – Kincsem Díj (szombat!)
2022. október 9. – Magyar St. Leger
2022. november 6. – Lovaregyleti Díj
2022. november 27. – Zboray László Emlékverseny – Ürményi Díj

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Megalakult a Kőbánya Gazdaságfejlesztési és Innovációs Tanács

2022. április 12-én ünnepélyes keretek között megalakult a Kőbánya Gazdaságfejlesztési és Innovációs Tanács. Az alapító kőbányai nagyvállalatok – a Robert Bosch Kft., a Ceva-Phylaxia Zrt., a Continental Hungaria Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., az Egis Gyógyszergyár Zrt., és a Kincsem Nemzeti Kft. – vezetői, a Kőbányai Önkormányzat vezetőivel egyetértésben törekednek arra, hogy a helyi közösséget és környezetet érintő globális kihívásokat, mint az urbanizáció vagy a klímaváltozás helyi együttműködésekkel hatékonyan kezeljék, illetve elkötelezettséget vállalnak az összehangolt, minden fél számára előnyös közös cselekvés mellett.
A kiemelt nagyvállalatok vezetői és a Kőbányai Önkormányzat vezetői által elfogadott közös „Érték- és szándéknyilatkozat” aláírásával formálisan is útjára indul az „X-GaIn”, azaz a „Térnyerő Közösség- és Gazdaságfejlesztési Program”. A kiemelt gazdasági szereplőket tömörítő tanácsadó és konzultációs testület megalakulása egyben a Kőbánya Okos Város modell és helyi közösségi partnerség működésének kiindulópontját is jelenti.

Az együttműködés kiemelt céljai:
· Kőbánya értékeinek mobilizálása és összekapcsolása
· Fenntarthatóság és partnerség
· Foglalkoztatás, turizmus és innováció
· Kőbánya fejlesztéseinek egyeztetése és összehangolása

Az együttműködés első lépéseként a kerület már a Tanács alapítóival konzultálva készítette el a Kőbányai Gazdaságfejlesztési Stratégiát. A dokumentum így az együttműködés ismert és egyeztetett tartalmi alapjaként szolgálhat, új lendületet adva a helyi gazdaságszervezésnek.
A tanácsadó és konzultációs testület megalakulásával, valamint a közösen kidolgozott Érték- és szándéknyilatkozat aláírásával hivatalosan is megindul a Kőbánya Okos Város modell megvalósítása, a helyi közösségi partnerség működése, illetve létrejönnek annak intézményes keretei.

Bővebben:
http://onkormanyzat.mti.hu/hir/49312/megalakult_a_kobanya_gazdasagfejlesztesi_es_innovacios_tanacs

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Magyar Póni Championátus – veresnynapok 2022

Magyar Póni Championátus – versenynapok a Kincsem Parkban

A futamokat klasszikus versenyek vagy kiemelt nagydíjak napján rendezzük.

2022. május 8. – Nemzeti Díj, Hazafi Díj
2022. június 4. – Millenniumi Díj, Alagi Díj (szombat!)
2022. július 3. – 100. Magyar Derby
2022. augusztus 7. – Bérczy Károly Emlékverseny
2022. szeptember 10. – Kincsem Díj (szombat!)
2022. október 9. – Magyar St. Leger
2022. november 6. – Lovaregyleti Díj
2022. november 27. – Zboray László Emlékverseny – Ürményi Díj

/ by /   A nap híre, Hazai ügető hírek / 0 comments

Új fedezőmén, Varenne fia Rádiházán

Nagyreményű, új fedezőmén érkezett a Zala megyei ménesbe. Az olasz tenyésztésű és 2009-es születésű Palomar LB (Varenne – Gilly LB, Supergill) 2022-ben Rádiházán fedez. A pej mén rekordját (1:12,1) 2017-ben futotta, pénznyereménye 243.750 EUR.

Kétéves korától kilenc éves koráig állt tréningben. Folyamatosan versenyzett, 81-szer futott, 23-szor nyert és 36-szor volt helyezve. Apja minden idők egyik legsikeresebb ügetője, a legendás Varenne (73 start, 62 győzelem, több, mint 5 millió euró nyeremény). A ménesben több mint 2100 csikója született, nagyon jó örökítő.
A mén anyja Anyja Gilly LB kitűnő versenyló volt, 1:13,8-as rekord mellett 218.612 Euró pénzdíjat nyert. Nagyon eredményes család tagja, 7 csikójából mindegyik rekorddal rendelkezik, legjobb 1:10,1 időt ért el, a „leggyengébb” 1:16,4-es kilométerátlaggal rendelkezik. A nagyanya, Rasia LB 7 csikójából 5-nek van rekordja, akik nemzetközi szinten is jelentős eredménnyel bírnak, a leggyengébb 1:15,3-es időt ügetett.

A dédanya Caryn Lobell Amerikából került Olaszországba, mind a hat csikójának van rekordja, közülük négy a kilencvenes években, több 100.000 eurónál több versenydíjat nyert.

A mén extra származása és teljesítménye alapján várhatóan kiváló örökítő lesz.

Érdeklődni a 30-957-4882-es telefonszámon lehet.

Palomar LB megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=qLDsYLKV-S8

1 272 273 274 275 276 277 278 716