/ by /   Friss hírek, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

147 éve született Kincsem

Ünnepel a magyar és a nemzetközi lóversenysport és a teljes hazai lovas ágazat. Napra pontosan 147 esztendeje, 1874. március 17-én született hazánk legeredményesebb és leghíresebb versenylova, Kincsem. A sárga kanca apja Cambuscan, anyja Waternymph. Tenyésztő-tulajdonosa Blaskovich Ernő.
Pályafutása során 54 versenyen indult és soha sem talált legyőzőre. Győzött a Monarchia szinte valamennyi versenypályáján, háromszor nyerte meg a Nagydíjat Baden-Badenben, győzött a franciaországi Deauvilleban és az anglia Goodwoodban a kor legjobbjai ellen. Utóbbi helyen nevezték el The Hungarian Wondernek a győzelem után. A németek Wunderstute hívták míg mi Magyar Csodakancának azóta is. Fényes versenykarrierje után tenyésztésbe került és öt csikója született, akik jó lovak voltak, de nem érhettek fel anyjuk tudásához.
Születésének 100. évfordulója alkalmából nevezték el a budapesti lóversenypályát Kincsem Parknak. Ekkor avatták fel az idén Munkácsy-díjjal elismert Tóth Béla szobrászművész Kincsem szobrát, mely a világ egyik legszebb lovas alkotása.
A verhetetlen csodakanca eredményei és kalandos élete mind a mai napig velünk él. Dr. Fehér Dezső számtalan könyvet írt versenyeredményeiről és leszármazottjairól. A kanca trénerének, Hesp Róbertnek az ükunokája, Hesp József aktív Kincsem kutató számos dolgozatában megerősítette vagy éppen megcáfolta a köztudatban keringő Kincsem legendákat. Kincsem 2017-ben is meghódította Magyarországot, Herendi Gábor filmjét közel félmillió ember látta a mozikban.

Isten éltessen Kincsem! Éljen a magyar lóversenysport!

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Állatjóléti szűrővizsgálat – fontos tudnivalók

Tisztelt Idomár Sporttársak!

A Lóversenyzést Felügyelő Bizottság az alábbi rendelkezést tette közzé honlapján az Általános Szabályok tekintetében. Ezúton hívjuk fel szíves figyelmüket a szűrésre vonatkozó pontra.



49. Előzetes állatjóléti szűrővizsgálat

I. A vizsgálatok ideje

Előzetes szűrővizsgálat a versenynapot megelőző 48 órán belül bármikor végezhető. Az előzetes vizsgálatról a Versenyszervező képviselője időpontot egyeztet az érintett trénerekkel. A második körös vizsgálatok a versenynapon, nyergelés előtt tartandók.

II. A vizsgálatok helyszíne

Az előzetes szűrővizsgálat az indulónak jelzett versenyló idomítótelepén, illetve a Kincsem Park területén is lefolytatható. Amennyiben az indulónak adott ló az idomítótelepen nem vett részt a vizsgálaton, úgy az idomár köteles a versenynapon legkésőbb az első futam előtt egy órával bemutatni lovát a szűrést végző állatorvosnak. Előzetes állatjóléti szűrővizsgálat hiányában a lovat a pályaállatorvos lejelenti, nem állhat starthoz a versenyben. A második körös vizsgálatokra szintén a versenynapon, a Kincsem Parkban kerül sor.

III. A vizsgálatot végző személyek

Az előzetes szűrővizsgálatot a Versenyszervező által megbízott megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkező állatorvos vagy megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkező lógyógyász specialista végezheti. A vizsgálat során jelen kell lenni a Versenyszervező adminisztrációs megbízottjának, valamint a ló trénerének, vagy az általa kijelölt személyeknek. A második körös vizsgálatokat a pályaállatorvos végzi.

IV. Az előzetes szűrővizsgálat menete

A Versenyszervező biztosítja az indulónak jelzett lovak listáját idomárok szerint csoportosítva a vizsgálatot végző személy részére. Az állatorvos megvizsgálja a lovat. Az előzetes állatorvosi vizsgálatról lovanként (egyedenként) jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet az állatorvos és a tréner aláírásával lát el.

V. Az előzetes szűrővizsgálat eredménye

Amennyiben az előzetes szűrővizsgálat során az állatorvos azt állapítja meg, hogy a versenyló nincs kétséget kizáróan versenyképes állapotban, úgy az idomárnak javasolja a ló lejelentését. Az idomár (amennyiben nem ért egyet a javaslattal) dönthet úgy, hogy második körös vizsgálatot kér

VI. A második körös szűrővizsgálat menete

A Versenyszervező biztosítja az indulónak jelzett lovak listáját a pályaállatorvos részére, amelyek a második körös vizsgálatát igényelték. A pályaállatorvos megvizsgálja a lovat.

VII. A második körös szűrővizsgálat eredménye

A pályaállatorvos dönthet úgy, hogy
– a ló egészségügyi állapotát megfelelőnek találja, így az indulhat a versenyben,
– a ló kétséget kizáróan versenyképes állapotát vitatja, a versenyzés biztonságát és állatvédelmi szempontokat figyelembe véve, valamint a balesetek megelőzése érdekében lejelenti a lovat.

VIII. A szűrővizsgálatok költsége

Az állatjóléti szűrővizsgálatok orvosi költségét a Versenyszervező saját hatáskörben fedezi.

IX. Egyéb rendelkezések

Az előzetes állatjóléti szűrővizsgálat szabályai a G.V.Sz. rendelkezéseket kiegészítve, a Pályaállatorvos tevékenységét erősítve alkalmazandók a biztonságos, balesetmentes galopp versenyzést elősegítve.

https://loversenyzes-fb.hu/download/gasz_2021.pdf

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

9 ügető versenyre jelentkezett


A herpeszvírus járvány miatt két hétig nem voltak ügetőfutamok, most viszont a tervek szerint március 20-án szombaton zárt kapuk mellett folytatódik a szezon.
A keddi sikeres kvalifikáció és próbafutam után 9 újabb ügető jelentkezett versenyre: Cuki KJ 26,1, Carlos K 26,5, Crystal Boy 25,8, Csobn M 24,9, Bellini Fling 23,5, Always Yankee BD 22,8, Mangoraja 19,8, Timoko R. L. 20,8, Salihamidzic 20,6.

Szöveg: Krebs András

/ by /   Friss hírek, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Szigorított járványügyi rendelkezések galopp versenyeken március 21-től

A hazai lóversenyfutamok kizárólagos rendezője és szervezője, a Kincsem Nemzeti Kft. a galopp futamokat továbbra is zárt kapuk mögött rendezi meg.

A korábban bevezetett intézkedéseken túlmenően 2021. 03. 21-től az alábbi szigorított járványügyi rendelkezések lépnek életbe a galopp versenynapokon.

Belépés a Mázsaházba

A Mázsaházba történő belépés a versenynapon 10:00 órától az utolsó futam lefutása utáni 60 percig mindenki számára kizárólag a Kincsem Nemzeti Kft. (Versenyrendező) szervezésében a helyszínen készített Covid-19 gyorsteszten szerzett negatív eredménnyel lehetséges.

A fenti szigorított rendelkezés miatt, a Versenyrendező kizárólag az alábbi személyek részére végez gyorstesztet a Mázsaházba történő belépés érdekében:

  • versenylovasok,
  • minden versenyistállóból a tréner vagy a tréner által kijelölt egy fő,
  • a Versenyrendező által megbízott, a helyszínen szolgálatot teljesítő személyek.

A versenylovasokkal közeli kapcsolatban álló személyek ellenőrzése

A startgépnél szolgálatot teljesítő lóberakó személyzet, mint a versenylovasokkal közvetlenül kontaktusban lévő személyek köre, szintén csak a helyszínen végzett és negatív gyorsteszt eredmény után láthatják el a munkájukat.

A helyszíni Covid-19 gyorsteszt közvetlenül a Mázsaház előtt területen ütemezetten történik az alábbi időpontok szerint:

  • Versenylovasok számára: 10:00 órától,
  • Trénerek illetve megbízottjaik számára: 11:30 órától,
  • További kijelölt szakszemélyzet számára: 12:30 órától.

A teszt minden felsorolt érintett számára kötelező, függetlenül egyéb igazolásoktól.

Kérünk mindenkit, hogy a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében a regisztrációnál (zartversenynap@kincsempark.hu címen) jelezze a mázsaházba belépni kívánó személy nevét és tartsák be a megadott tesztelési időpontokat.

Kérjük, hogy a tesztelés előtti két órában az étel és ital fogyasztástól tartózkodjanak!

A gyorsteszt a résztvevők számára ingyenes.

További rendelkezések

A lóberakók és a startszemélyzet részére a Fehérház külön kinyitásra kerül.

Azon trénerek és segítőik számára, akik nem léphetnek be a Mázsaházba a földszinti fogadó hallban biztosítunk szociális helységeket a versenynap alatt.

Kérjük a trénereket, hogy a tavaly bevezetett regisztrációs rendszert használják és kizárólag annyi lóápolót delegáljanak, amennyi feltétlenül szükséges az általuk indított aznapi állomány előkészítéséhez, felvezetéséhez.

Felhívjuk a zárt kapuk mögött rendezett versenynapon résztvevők figyelmét, hogy az orrot és szájat eltakaró maszk viselése nyílt és zár térben mindenki számára folyamatosan kötelező! A maszk viselése alól a versenylovasok a lovaglás idejére felmentést kapnak.

 

A fenti rendelkezések 2021. 03. 21-től visszavonásig érvényesek.

 

  1. 03. 16. Kincsem Nemzeti Kft.
/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Keddi ügetőprogram és eredmény

A tervek szerint, amennyiben a járványhelyzet engedi, a hétvégén folytatódik a 2021. évi ügetőszezon és elindul az idei galopp idény is. A kéthetes kényszerpihenőt követően, március 16-án, kedden, a Versenyszervező lehetőséget biztosít a kvalifikálni és próbafutamozni szándékozóknak, hogy ezzel ne kelljen szombatig várni, az újrainduláskor már mindenki versenyezhessen.

A hivatalos, keddi versenyprogram.

A hivatalos, keddi eredmény.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Új gyakorló startgép Alagon

A hazai versenyszervező, a Kincsem Nemzeti Kft. mindent megtesz annak érdekében, hogy telephelyein mind a két lóverseny szakág művelői a lehető legjobb körülmények között készüljenek fel a versenyszezonra. Az ügetőn a
sikeres tesztidőszak után munkába állt az új startautó, mely a versenyek mellett a gyakorló napon is az ügetők rendelkezésére áll. Alagon is komoly beruházásnak élvezhetik a gyümölcsét a telivérek és a lovakkal dolgozó szakemberek. Sokan már ismerik az új “zöld masinát” , az új gyakorló startgépet, mely nélkülözhetetlen a fiatal lovak felkészítésében, a startgépbe állás és az indulás gyakorlása során. Az új gép nem csak szép, de biztonságos is, ami elengedhetetlen követelmény.
A tervek szerint az első galopp versenynap, azaz a szezonnyitó március 21-én, vasárnap zárt kapuval 14:00 órakor kezdődik.

Fotó: Mihók Orchidea

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek, Uncategorized @hu / 0 comments

Easter Cup Döntő

Az írországi Shelbourne Parkban megrendezett Landbroke Easter Cup sorozat záró futamát múlt héten szombaton, azaz 03.13-án futotta a döntőbe jutott 6 agár, név szerint:

  1. Great Name That
  2. Golden Tiger
  3. Billys Diva
  4. Boylesportsbingo
  5. Beach Avenue
  6. Knocknaboul Syd

A futamot hatalmas fölénnyel nyerte a 6-os boxból induló Knocknaboul Syd, Pat McElligott agara, akit a Buckley Greyhound Training csapat trénere, Pat Buckley készített föl a versenyre.

Syd az 550 yardos (502, 92m) távot 30.08 másodperc alatt teljesítette, s ezzel megnyerte tulajdonosának a 25.000 Euros fődíjat.

A döntő futam az alábbi linken nézhető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=dGzumqc6u-c

/ by /   Friss hírek, Gyász / 0 comments

Révay László 1951-2021

Életének 70. évében március 4-én elhunyt Révay László ugrólovas és abrakmester. 1969 és 1976 között dolgozott a Lóverseny Vállalatnál. Pályáját Stircula Józsefnél kezdte, majd Németh Ferenc istállóját erősítette. Egy nyerőt lovagolt gáton 1974-ben.
Búcsúztatása április 26-én 13:00 órakor lesz a Rákoskeresztúri Újköztemetőben.
Emlékét megőrizzük!

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Sportfogadás 2021/10. hét Csütörtök – vasárnap

Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Ajax – Young Boys (Labdarúgás, EL)                                                               1 277 319 fogadás 

Manchester Utd. – Milan (Labdarúgás, EL)                                                     1 255 188 fogadás

Slavia Praha – Rangers (Labdarúgás, EL)                                                       1 170 317 fogadás

Dinamo Kijev – Villarreal (Labdarúgás, EL)                                                   1 168 879 fogadás

Olympiakosz – Arsenal (Labdarúgás, EL)                                                       1 163 311 fogadás

 

Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Tottenham – Dinamo Zágráb (Labdarúgás, EL)                                              326,15 millió Ft

Ajax – Young Boys (Labdarúgás, EL)                                                             322,50 millió Ft

Roma – Sahtar Doneck (Labdarúgás, EL)                                                       288,49 millió Ft

Olympiakosz – Arsenal (Labdarúgás, EL)                                                       266,73 millió Ft

Granada – Molde (Labdarúgás, EL)                                                                 237,94 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • A Milanra a manchesteri EL-mérkőzést (kiemelt eseményünk) követően is várt még izgalom. A bajnokságban ugyanis vasárnap este a Napolit fogadta. A találkozót a vendégek 1-0-ra nyerték, így a hazaiak bajnoki álmai egyre csak távolodnak. A Napoli győzelmére majdnem 33 ezer helyes tipp futott be – 2,38-as nyereményszorzóért.
  • Az Arsenal ismét remek hetet zárt, ugyanis előbb az Olympiakosz vendégeként győzött 3-1-re az EL-ben, így magabiztosan várhatja a nyolcaddöntő visszavágóját (majdnem 242 ezer helyes tipp futott be az Arteta-csapat sikerére, 1,72-es oddsért), majd vasárnap londoni derbit nyert a Tottenham ellen 2-1-re. A PL-csatán a hazaiak sikere 2,62-es szorzót ért, a beérkezett tippek 24 százalékának.
  • A Real Madrid hazai pályán 1-0-s hátrányból fordítva 2-1-re legyűrte az Elchét a spanyol ligában. A beérkezett tippek 94 százaléka várta Ramosék győzelmét – 1,14-es oddsért. A találkozón K. Benzema mentette meg a Madridot, a francia csatár duplája kellett ugyanis a fordításhoz. A „K. Benzema szerez gólt?” fogadási piacra beérkezett tippek 1,60-as szorzót értek. Az Atl. Madrid a Getafe vendége volt a hétvégén, ám csak 0-0-ra volt képes idegenben, így magára húzta riválisát a tabellán. Az „1X2” piacra érkezett tippek 6 százaléka várta, hogy a Simeone-csapat csak egy pontot szerez – ez pedig 3,15-ös záró szorzót ért számukra.
  • A Bayern München szombaton 3-1-re nyert a Bremen vendégeként (majdnem 168 ezer helyes tipp futott be a bajorok sikerére – 1,18-as oddsért), R. Lewandowski természetesen újra betalált, ezzel már 32 gólos a Bundesligában, a lengyel támadó újabb találata 1,35-ös szorzót érhetett a benne bízóknak. Az RB Leipzig nem tudta tartani a lépést a müncheniekkel, Gulácsiék ugyanis hazai pályán csak 1-1-t értek el az E. Frankfurt ellen, így 4 pontra nőtt a hátrányuk a listavezető mögött. A beérkezett tippek 17 százaléka várt döntetlent – 4,10-es nyertes oddsért.
  • Igazán érdekesen alakult az elmúlt francia bajnoki forduló. Pénteken előbb a Lyon veszített pontokat a Reims ellen, a találkozó vége 1-1 lett, a tippek 12 százaléka várt pontosztozkodást, 4,30-as szorzóért. Vasárnap aztán a Monaco és a Lille nem bírt egymással, ez a rangadó 0-0-s eredménnyel ért véget, és több, mint 115 ezer tipp érkezett is a döntetlenre – 3,10-es oddsért. Végül a Paris SG-n volt a sor, ám Draxlerék nem tudták kihasználni a riválisok botlását, sőt, hazai pályán a Nantes 2-1-re legyőzte a fővárosiakat, a vendégek sikere itt 11,00-s szorzót is érhetett. A francia bajnokságban így továbbra is a Lille vezet, 3 ponttal megelőzve a PSG-t és a Lyont.

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Paris SG – Nantes (Labdarúgás, Francia bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Paris SG 1:0/Nantes 2:1, nyertes odds: 100,00)

 

Boston – NY Rangers (Jégkorong, NHL)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: NY Rangers 4:0, nyertes odds: 100,00)

 

Antakya Hatay – Nesibe Aydin (Kosárlabda, Török bajnokság, női)

Félidő/végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen/Döntetlen, nyertes odds: 100,00)

 

Crailsheim – Ludwigsburg (Kosárlabda, Német bajnokság)

Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 121-130 között, nyertes odds: 100,00)

 

Lecce – Chievo (Labdarúgás, Olasz B)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Lecce 4:2, nyertes odds: 90,00)

 

Kiemelt esemény:


Manchester Utd. – Milan 1:1 (Labdarúgás, EL, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés)

1X2 (helyes tipp: Döntetlen, helyes tippek aránya: 25 %, nyertes odds: 3,95)
Mindkét csapat szerez gólt (helyes tipp: Igen, helyes tippek aránya: 96 %, nyertes odds: 2,04)

Gólszám (helyes tipp: 2-3, helyes tippek aránya: 62 %, nyertes odds: 1,91)

Melyik félidőben lesz több gól? (helyes tipp: 2. félidőben, helyes tippek aránya: 71 %, nyertes odds: 2,04)

 

Outright-fogadás:

 

                  Röplabda, Magyar Kupa, női 2020/21 – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: Nyíregyháza (Helyes tippek aránya: 99 %)

Legmagasabb odds: 1,75

Záró odds: 1,75

 

Magyar események:

 

Mezőkövesd – Budafok (Labdarúgás, NB I)

eredmény: 2:1, nyertes odds: 1,65

A végkimenetelre tett 220 301 tippből 195 036 tipp helyes.

 

MTK – ZTE (Labdarúgás, NB I)

eredmény: 3:0, nyertes odds: 2,20

A végkimenetelre tett 206 337 tippből 162 252 tipp helyes.

 

FTC – Buducnost Podgorica (Kézilabda, BL, női)

eredmény: 29:28, nyertes odds: 1,45

A végkimenetelre tett 84 660 tippből 71 391 tipp helyes.

 

Fehérvár – Vienna Capitals (Jégkorong, Osztrák bajnokság, rájátszás, 2. mérkőzés)

eredmény: 2:3, nyertes odds: 2,11

A végkimenetelre tett 27 540 tippből 19 512 tipp helyes.

 

UVSE – Mataro (Vízilabda, Euroliga, női, rájátszás)

eredmény: 9:9, nyertes odds: 8,00

A végkimenetelre tett 23 924 tippből 3 465 tipp helyes.

 

Élő szelvény:

 

Egy ófehértói Tippmix-játékos 2 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 217 250 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Real Madrid – Elche (élő) 1X2 Real Madrid 3,95 Nyertes
Labdarúgás Marseille – Brest (élő) 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 11,00 Nyertes
Labdarúgás MTK – ZTE (élő) 1X2 MTK 2,50 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Egy nyíregyházi Tippmix-játékos 8*30 Ft-os alaptéttel (összesen 8*270 Ft-os téttel), 8/9-es kombináció típusú fogadással 7*158 358 Ft-ot, illetve oddsváltozás után 1*151 160 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.

 

Labdarúgás Bielefeld – Bremen 1X2 + Gólszám 2,5 Vendég és kevesebb 4,35 Nyertes
Labdarúgás Marseille – Rennes 1X2 + Gólszám 2,5 Hazai és kevesebb 5,50*

(5,25)

Nyertes
Labdarúgás Atl. Madrid – Ath. Bilbao 1X2 + Gólszám 3,5 Hazai és kevesebb 2,27 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – Barcelona 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 3,45 Vesztes
Labdarúgás Liverpool – RB Leipzig 1X2 + Gólszám 3,5 Hazai és kevesebb 3,85 Nyertes
Labdarúgás Dinamo Kijev – Villarreal 1X2 Villarreal 1,85 Nyertes
Labdarúgás Tottenham – Dinamo Zágráb 1X2 + Gólszám 4,5 Hazai és kevesebb 1,79 Nyertes
Labdarúgás Olympiakosz – Arsenal 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 3,95 Nyertes
Labdarúgás Roma – Sahtar Doneck 1X2 + Gólszám 4,5 Hazai és kevesebb 1,93 Nyertes

 

*oddsváltozás

 

Egy edelényi Tippmix-játékos 3*2 500 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 3*335 950 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Austria Wien Amatőr – Austria Klagenfurt 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 3,20 Nyertes
Labdarúgás Lafnitz – Horn 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,80 Nyertes
Labdarúgás FC Juniors OÖ – Austria Lustenau 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 4,30 Nyertes
Labdarúgás Den Bosch – Volendam 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 2,57 Nyertes

 

 

Egy fóti Tippmix-játékos 900 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 916 110 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Tottenham – Dinamo Zágráb Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Tottenham 1:0/Tottenham 2:0 9,75 Nyertes
Labdarúgás Roma – Sahtar Doneck Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Roma 1:0/Roma 3:0 24,00 Nyertes
Labdarúgás Olympiakosz – Arsenal Pontos végeredmények Arsenal 2:1, 3:1, 4:1 4,35 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 3 000 Ft-os téttel, 18-as kötés típusú fogadással 578 657 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás DVSC – MTK 1X2 MTK 2,00 Nyertes
Labdarúgás Bielefeld – Bremen Döntetlennél tét visszajár Bremen 1,56 Nyertes
Labdarúgás Atl. Madrid – Ath. Bilbao Döntetlennél tét visszajár Atl. Madrid 1,35 Nyertes
Labdarúgás Manchester City – Southampton 1X2 Manchester City 1,16 Nyertes
Labdarúgás Marseille – Rennes Kétesély Marseille vagy Döntetlen 1,45 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Milan Kétesély Manchester Utd. vagy Döntetlen 1,17 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Young Boys Kétesély Ajax vagy Döntetlen 1,16 Nyertes
Labdarúgás Dinamo Kijev – Villarreal Kétesély Döntetlen vagy Villarreal 1,23 Nyertes
Labdarúgás Slavia Praha – Rangers Kétesély Döntetlen vagy Rangers 1,53 Nyertes
Labdarúgás Olympiakosz – Arsenal Kétesély Döntetlen vagy Arsenal 1,26 Nyertes
Labdarúgás Roma – Sahtar Doneck Döntetlennél tét visszajár Roma 1,22 Nyertes
Labdarúgás Granada – Molde 1X2 Granada 1,44 Nyertes
Labdarúgás Tottenham – Dinamo Zágráb 1X2 Tottenham 1,36 Nyertes
Labdarúgás Lazio – Crotone 1X2 Lazio 1,26 Nyertes
Labdarúgás Istanbul Basaksehir – Besiktas Kétesély Döntetlen vagy Besiktas 1,20 Nyertes
Labdarúgás Nijmegen – PSV 2 1X2 Nijmegen 1,42 Nyertes
Labdarúgás Atalanta – Spezia 1X2 Atalanta 1,24 Nyertes
Labdarúgás NAC Breda – Helmond 1X2 NAC Breda 1,33 Nyertes

 

Egy edelényi Tippmix-játékos 1 600 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 509 514 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Forest Green – Harrogate Town 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,90 Nyertes
Labdarúgás Milton Keynes Dons – Accrington 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,60 Nyertes
Labdarúgás Marseille – Brest 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,15 Nyertes
Labdarúgás Benevento – Fiorentina 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 4,35 Nyertes

 

Egy törökszentmiklósi Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 493 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Newcastle – Aston Villa Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 0:0/Döntetlen 1:1 17,00 Nyertes
Labdarúgás Reims – Lyon Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Reims 1:0/Döntetlen 1:1 29,00 Nyertes
Labdarúgás Rayo Vallecano – Zaragoza 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 5,00 Nyertes

 

Egy berettyóújfalui Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 440 484 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Bologna – Sampdoria 1X2 Bologna 2,12 Nyertes
Labdarúgás Pécs – DVSC 1X2 + Gólszám 2,5 Vendég és kevesebb 3,95 Nyertes
Labdarúgás Rennes – Strasbourg 1X2 Rennes 2,04 Nyertes
Labdarúgás RB Leipzig – E. Frankfurt 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,50 Nyertes
Labdarúgás Vasas – Gyirmót Gólszám 2-3 1,91 Nyertes
Labdarúgás Arsenal – Tottenham 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 3,00 Nyertes

 

Egy füzesabonyi Tippmix-játékos 2 500 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 384 849 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Bremen – Bayern München 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 2,32 Nyertes
Jégkorong Jukurit – JYP Melyik harmadban lesz több gól? több azonos harmad 3,25 Nyertes
Labdarúgás Oldham – Cambridge Utd. Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,30 Nyertes
Labdarúgás Marseille – Brest Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,38 Nyertes
Labdarúgás Fulham – Manchester City 1X2 + Gólszám 1,5 Vendég és több 1,51 Nyertes
Jégkorong Tampa Bay – Nashville 1X2 + Gólszám 5,5 Hazai és több 2,47 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 1 600 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 372 154 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Darmstadt – Erzgebirge Aue 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,55 Nyertes
Labdarúgás Alavés – Cadiz 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,80 Nyertes
Labdarúgás Marseille – Brest 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,20 Nyertes
Labdarúgás Basel – Luzern 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 3,25 Nyertes

 

Egy pécsi Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 310 121 Ft-ot nyert.

 

Kosárlabda Guangzhou – Zhejiang Guangsha Pontszám 207,5 Több, mint 207,5 1,89 Nyertes
Kosárlabda Shanghai Sharks – Qingdao Nyertes különbség Hazai csapat 6-10 ponttal nyer 5,25 Nyertes
Labdarúgás Szentlőrinc – Ajka 1X2 Ajka 2,20 Nyertes
Jégkorong Mountfield HK – Litvínov Nyertes különbség Hazai csapat 2 góllal nyer 5,25 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – Barcelona 1X2 Döntetlen 4,10 Nyertes
Kosárlabda Memphis – Washington Nyertes különbség Hazai csapat 10-nél több ponttal nyer 3,30 Nyertes

 

 

 

 

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 18*7 538 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 18*999 898 Ft-ot, illetve 1 044 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 138 484 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Dinamo Kijev – Villarreal Hendikep 1:0 Villarreal 3,90 Nyertes
Labdarúgás Granada – Molde Hendikep 0:1 Granada 3,20 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Young Boys Hendikep 0:1 Ajax 2,43 Nyertes
Labdarúgás Roma – Sahtar Doneck Hendikep 0:1 Roma 2,43 Nyertes
Labdarúgás Tottenham – Dinamo Zágráb Hendikep 0:1 Tottenham 1,80 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 2 200 Ft-os téttel), 10/11-es kombináció típusú fogadással 1 763 313 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Manchester Utd. – Milan 1X2 Döntetlen 4,00 Nyertes
Labdarúgás Granada – Molde 1X2 Granada 1,56 Nyertes
Labdarúgás Tottenham – Dinamo Zágráb 1X2 Tottenham 1,41 Nyertes
Labdarúgás Dinamo Kijev – Villarreal 1X2 Villarreal 2,02 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Young Boys 1X2 Ajax 1,62 Nyertes
Labdarúgás Roma – Sahtar Doneck 1X2 Roma 1,60 Nyertes
Labdarúgás Olympiakosz – Arsenal 1X2 Arsenal 2,04 Nyertes
Labdarúgás Slavia Praha – Rangers 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes
Labdarúgás Paykan – Esteghlal Tehran 1X2 Esteghlal Tehran 1,92 Nyertes
Labdarúgás Al-Wehda (KSA) – Al-Hilal (KSA) 1X2 Al-Hilal (KSA) 1,58 Nyertes
Labdarúgás Maribor – Koper 1X2 Maribor 1,61 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 3 000 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 829 532 Ft-ot nyert.

 

Jégkorong Litvínov – Mountfield HK 1X2 Mountfield HK 2,60 Nyertes
Jégkorong Ässät – Lukko 1X2 Lukko 1,77 Nyertes
Jégkorong Ingolstadt – Mannheim 1X2 Mannheim 2,35 Nyertes
Jégkorong Minnesota – Arizona 1X2 Minnesota 1,83 Nyertes
Jégkorong Vienna Capitals – Fehérvár 1X2 Vienna Capitals 1,89 Nyertes
Jégkorong Ambri – Lugano 1X2 Lugano 2,16 Nyertes
Jégkorong Örebro – Oskarshamn 1X2 Örebro 1,84 Nyertes
Jégkorong Nitra – Nove Zamky 1X2 Nitra 1,86 Nyertes

 

 

 

 

 

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Easter Cup – Írország

A Landbrokes Easter Cup Írország egyik legnevesebb versenye, mely már 1928 óta minden évben megrendezésre kerül a híres dublini Shelbourne Parkban.  A 40.000 Euros összdíjazású négyfordulós verseny első előfutamára február 20-án került sor, a döntő pedig holnap, azaz 13-án lesz.

A döntőbe jutott trénerekkel készült rövid interjúk az alábbi Youtube linken tekinthetők meg:
https://www.youtube.com/watch?v=QMZZ7QrgG4w&list=PL_Lgtk2EcTHL5xrKTeoRxPqTxYWFISOcP&index=4

A döntő futamot az alábbi fórumokon lehet élőben követni:

SKY Channel 437
Freesat Channel 250
Online on sportystuff.tv

Az eddigi futamokról és bővebben a versenyről az alábbi linken olvashatunk:
https://www.grireland.ie/go-greyhound-racing/our-stadiums/shelbourne-park-greyhound-stadium/plan-your-night/easter-cup/

1 393 394 395 396 397 398 399 727