Galopp vizsganapok
A 2021-es szezon első felében, a galoppon új működési engedélyt kérelmezőknek az alább megadott időpontokban lesz lehetőségük az elméleti vizsgát letenni:
február 10.
február 24.
Jelentkezni a Versenytitkárságon, kizárólag a tamas.csapkovits@kincsempark.hu e-mail címen vagy a 06-1-433-0521-es fax számon lehet az időpont hetének elejéig!
Vizsgára csak az a kérelmező jöhet, aki az engedélyhez szükséges papírokat előzőleg hiánytalanul megküldte, vagy leadta a Versenytitkárságon!
Az elméleti vizsgák helyszíne: Kincsem Park, ügető vagy galopp tárgyaló
Időpont egyeztetés Csapkovits Tamás galopp versenytitkárnál.
Zapato nyerte az Évnyitó Díjat – hivatalos eredmények
Remek versenyekkel indult el a 2021. évi ügetőszezon a Kincsem Parkban! Az év első főfutamában, az Évnyitó Díjban az egyik favorit, Zapato (Lakatos Csaba) végig uralta a versenyt, a befutóban sem tudták megközelíteni, így kézből szerezte meg régóta esedékes sikerét. Hajnal Tibor istállója fél óra múlva duplázott, a Kézműves Hendikepben Velocity győzött szép küzdelmet követően, szintén Lakatos Csabával. A versenynapon Csordás Emil és Papp István idomítottjai is két-két versenyt tudtak nyerni. Előbb Adamo Fling (Csordás Emil) és Baraka SS (Vezér Emese) ért haza, mindketten látványos csata után, majd Protecta Ferm (Gyolai Zoltán) és Szacharin (Papp István) szerezte meg első idei győzelmét. A rutinos kanca a nap sokadik pazar befutója után ünnepelhetett elsőséget a Komornyik Hendikepben. A Kormorán Díjban Baby Gabi (Kolozsi László) szerezte meg a győzelmet, életében először jöhetett vissza nyerőként a tribün elé. Tavaly nem volt szerencséje, a Januári Hendikepben azonban már nem volt orvosság Vezér (Weber Zsolt) ellen, a hétéves herélt roppant magabiztosan terítette le ellenfeleit az 1800 méteres futamban.
A versenynap hivatalos eredményei
A délután fénypontja a párizsi Prix d’Amerique futama volt, amely teljes papírformát és címvédést hozott. Hatalmas időt futva, új 10.8-as versenyrekordot ügetve győzött Face Time Bourbon (Björn Goop), megelőzve az idén is második Davidson du Pont-ot (Jean-Michel Bazire) és Gu d’Héripré-t (Franck Nivard).
Folytatás február 6-án, szombaton 14 órától!
Sikerek a periférián
Írta: Kovács Botond.

Hamid Khalili, a telivérkereskedelemmel és tenyésztéssel foglalkozó nemzetközi vállalkozás, a Decamond Racing alapítója érdekes híreket küldött Skandináviából. Svédországban fedez Geniale (2014 pm, Deep Impact – Sarafina, Reude To Bend) nevű, japán tenyésztésű ménjük. A japán telivér két sikeres középtávú hazai versenye után 2018-ban Franciaországba került, és egyből győzelemmel mutatkozott be a Group 3-as besorolású Prix Messidorban, az azóta sajnos bezárt Maisons-Laffitte versenytéren. Érdekesség, hogy állandó lovasa, a japán szupersztár, Take Jutaka kezében érte el az európai sikert. Ezután több próbálkozás is történt Group-szinten, Matszunaga Mikio mestert lecserélték Kobajasi Szacsiakira, sőt, végül Pascal Baryhez került a ló, de az eredmények elmaradtak, végül nem kísérleteztek vele tovább.
A Shadai Farm által nevelt Geniale apja a Hármas Korona nyerő, hétszeres apamén champion, Deep Impact (2002 pm, Sunday Silence – Wind in Her Hair, Alzao), anyja az Aga Khan Ménesben napvilágot látott Sarafina (2007 pk, Refuse To Bend – Sanariya, Darshaan), aki szintén káprázatos pályafutást tudhat maga mögött. Megnyerte a Prix de Diane-t (Francia Kancadíj), a szintén Group 1-es Prix Saint Alaryt, és a Grand Pix De Saint-Cloud-t, valamint a Group 2-es Prix Corridát és a Prix Foy-t. Ezen kívül háromszor szerzett dobogós helyezést Group 1-ben. Geniale teljes testvére, Savarin Group 3-győzelemmel rendelkezik (Prix d’Aumale). Nem kell különösebben bizonygatnunk, komoly tenyészértéket képviselő ménről van szó.

– Tavaly a svédországi Hallestorp Farmra küldtük Genialét, és Anette Johansson, a Scandinavian Racehorses gondozására bíztuk. Örömmel látjuk, hogy idén negyvenöt kancát visznek hozzá a skandináv tenyésztők. Ez talán annak is köszönhető, hogy igazán moderált áron, 25.000 svéd koronáért (kb. 900.000 forint) lehet igénybe venni a szolgálatait. Úgy tűnik, idén ő lesz a legnépszerűbb fedezőmén az északi királyságban. Vállalkozásunk azt tűzte ki célul, hogy potenciális tenyészállatokat kutatunk fel világszeret, úgy is mondhatnám olyanokat, akik a radar alatt repülnek. Óriási a kínálat a piacon, és nagyon nehéz felvenni a versenyt a legnagyobb ménesekkel és tenyésztőkkel, viszont optimista ember lévén pont ebben látom a lehetőséget. A telivértenyésztés absztrakt dolog, már-már művészet, a háttérbe szorult szereplőkből is rengeteg mindent ki lehet hozni. Sohasem voltam nagyzoló típus, ezért cseppet sem zavar ha a siker perifériára szorult tenyésztő országokban vár rám.
A Decamond tulajdonában álló Genialén kívül a Qatar Racing által tenyésztett és futtatott Hot Streak (2011 sm, Iffraaj – Ashirah, Housebuster) is a csapatot erősíti. A mén kétévesen megnyerte a Listed besorolású Roses Stakes-t, és a Group 3-as Cornwallis Stakes-t, három éves korában pedig a Group 2-es Temple Stakes-t. Ezen kívül dobogós helyet szerzett a Mill Reef Stakes-ben, a Middle Park Stakes-ben, a Palace House Stakes-ben, a King’s Stand Stakes-ben és a Prix de Saint-Georges-ban. Hot Streak 3.500 euróért elérhető az Haras d’Annebaultban.

Khalili vállalkozásától bérli a Gestüt Lindenhof Red Jazzt (2007 pm, Johannesburg – Now That’s Jazz, Sword Dance). Az 5.000 euróért fedező mén megnyerte a Listed kategóriájú European Free Handicapet, és a Free Trophy Stakes-t, valamint a Group 2-es Challenge Stakes-t. Ezen kívül nyolc Black Type-helyezést ért el. A mén adta a Listed és Group 3-győzelemmel rendelkező Urban Beatet, és a Svédországban Listedet nyerő és két Listed második helyezést elérő Jazz Explosiont.
Sportfogadás 2021/04. hét Hétfő – szerda
Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Chelsea – Wolverhampton (Labdarúgás, Premier Liga) 672 648 fogadás
Everton – Leicester (Labdarúgás, Premier Liga) 598 523 fogadás
Ath. Bilbao – Getafe (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 575 571 fogadás
Southampton – Arsenal (Labdarúgás, Premier Liga) 536 581 fogadás
Manchester Utd. – Sheffield Utd. (Labdarúgás, Premier Liga) 527 065 fogadás
Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Southampton – Arsenal (Labdarúgás, Premier Liga) 203,20 millió Ft
Internazionale – Milan (Labdarúgás, Olasz Kupa) 191,14 millió Ft
Ath. Bilbao – Getafe (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 186,70 millió Ft
Crystal Palace – West Ham (Labdarúgás, Premier Liga) 148,55 millió Ft
Boavista – Sporting CP (Labdarúgás, Portugál bajnokság) 133,03 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
- Thomas Tuchel döntetlennel mutatkozott be a Chelsea kispadján: a Frank Lampardot váltó német szakember 0-0-s eredményt könyvelhetett el első mérkőzésén a londoniak élén. A Stamford Bridge-ről a Wolverhampton távozott egy ponttal, a Tippmixen és a Tippmixprón a végkimenetelre beérkezett több mint 323 ezer fogadásnak ezzel csupán 6 százaléka lett jó, 3,75-ös odds mellett. Ha gól nem is született, szögletből viszont nem volt hiány, a „Szögletszám 11,5” piacon ráadásul 2,46-os oddsszal és 98 százalékos találati aránnyal járt együtt a „Több, mint 11,5” kimenetel.
- Meglepő vereséget szenvedett a Manchester Utd., amely így nem tudta visszavenni a vezetést a Premier Liga tabelláján. Ez a 2-1-es zakó meglehetősen kínosnak is számít, hiszen a sereghajtó, a pontvadászatban mindössze a második sikerét elkönyvelő Sheffield Utd. szerzett három pontot az Old Traffordon – nem csoda, hogy akár tízszeres nyeremény is elkönyvelhető volt egy jó tippel az „1X2” soron. A 2 százalékos találati arány azért jól jelzi, hogy a fogadók többsége nem számított erre a kimenetelre.
- Az Ibrahimovic – Lukaku csörtéről is emlékezetessé váló Internazionale – Milan Olasz Kupa-negyeddöntő a kék-feketék sikerét hozta, miután Antonio Conte csapata – Zlatan kiállítása után – hátrányból előbb egyenlített, majd a mérkőzés hajrájában a kissé parkolópályán tartott Christian Eriksen szabadrúgásgóljával a győzelmet is kivívta. A „Ki jut tovább?” piacon a tippek 69 százaléka érkezett az Interre, de kiemelendő az is, hogy a 2-1-es pontos végeredményt az ez utóbbi fogadási lehetőségre befutott tippek 58 százaléka találta el, amiért 7,50-es záró nyereményszorzó járt.
- A Spanyol Kupában a Sevilla és a Barcelona is kiharcolta a továbbjutást – utóbbi együttes jóval nehezebben. A Barca a második félidő derekán hátrányba került a másodosztályú Rayo Vallecano vendégeként, de Messi találatával viszonylag gyorsan egyenlített, majd a fordítás is meglett még a rendes játékidőben. Az „1X2 + Mindkét csapat szerez gólt” soron több mint 18 ezer tökéletes tipp érkezett: aki arra számított, hogy a katalánok kapott gól/gólok mellett nyernek, 2,70-es oddsszal kalkulálhatott.
- Óriási küzdelemben, a szünetben még vezetve, majd az utolsó tíz percben többgólos hátrányból felállva a magyar kézilabda-válogatott a rendes játékidőben döntetlenre végzett a franciák ellen az egyiptomi kézilabda-vb negyeddöntőjében, a hosszabbításban viszont a hatszoros világbajnok már felül tudott kerekedni Gulyás István válogatottján. A „Ki jut tovább?” lehetőséget tekintve a fogadások többsége Magyarországra érkezett, hiszen a tippek kevesebb mint a fele, 44 százaléka futott be arra, hogy a vb-rekordbajnok gallok jutnak be a legjobb négy közé.
Legmagasabb nyerő oddsok:
Dánia – Horvátország (Kézilabda, vb, II. csoport)
Nyertes különbség (Nyertes tipp: Hazai csapat 10-nél több góllal nyer, nyertes odds: 100,00)
Brooklyn – Miami (Kosárlabda, NBA)
Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 181-190 között, nyertes odds: 100,00)
Fribourg – Dnipro (Kosárlabda, FIBA Kupa, E csoport)
Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 111-120 között, nyertes odds: 100,00)
Uganda – Marokkó (Labdarúgás, Afrikai Nemzetek Bajnoksága, C csoport)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Más, nyertes odds: 100,00)
Middlesbrough – Rotherham (Labdarúgás, Angol Liga bajnokság)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Rotherham 1:0/Rotherham 3:0, nyertes odds: 100,00)
Kiemelt esemény:
Franciaország – Magyarország 30:30 (hossz. után: 35:32) (Kézilabda, vb, negyeddöntő)
1X2 (helyes tipp: Döntetlen, helyes tippek aránya: 22 %, nyertes odds: 8,75)
1. félidő – 1X2 (helyes tipp: Magyarország, helyes tippek aránya: 2 %, nyertes odds: 2,84)
Gólszám 56,5 (helyes tipp: Több, mint 56,5, helyes tippek aránya: 74 %, nyertes odds: 2,41)
1X2 + Gólszám 54,5 (helyes tipp: Döntetlen és több, helyes tippek aránya: 4 %, nyertes odds: 19,00)
Outright-fogadás:
Alpesi sí, Műlesiklás, Schladming 2021 – Ki nyeri?
Helyes tipp: M. Schwarz (Helyes tippek aránya: 36 %)
Legmagasabb odds: 4,95
Záró odds: 4,90
Magyar események:
Kisvárda – Fehérvár (Labdarúgás, NB I)
eredmény: 2:1, nyertes odds: 4,45
A végkimenetelre tett 245 707 tippből 7 236 tipp helyes.
Budafok – FTC (Labdarúgás, NB I)
eredmény: 0:3, nyertes odds: 1,28
A végkimenetelre tett 195 559 tippből 183 530 tipp helyes.
Spanyolország – Magyarország (Kézilabda, vb, I. csoport)
eredmény: 36:28, nyertes odds: 1,40
A végkimenetelre tett 113 199 tippből 35 034 tipp helyes.
DEAC – FTC (Jégkorong, Erste Liga)
eredmény: 3:6, nyertes odds: 1,80
A végkimenetelre tett 18 017 tippből 9 868 tipp helyes.
Szombathely – Fehérvár (Kosárlabda, NB I)
eredmény: 95:84, nyertes odds: 1,40
A mérkőzés győztesére tett 14 404 tippből 11 287 tipp helyes.
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy szolnoki Tippmix-játékos 5*20 Ft-os alaptéttel (összesen 5*3 060 Ft-os téttel), 16/18-as kombináció típusú fogadással 5*1 124 511 Ft-ot nyert.
Kosárlabda | Real Madrid – MoraBanc Andorra | A mérkőzés győztese | Real Madrid | 1,16 | Nyertes |
Labdarúgás | Juventus – Bologna | Hendikep 0:1 | Juventus | 2,03 | Nyertes |
Labdarúgás | Chelsea – Luton | Hendikep 0:1 | Chelsea | 1,36 | Nyertes |
Kosárlabda | Iberostar Tenerife – Manresa | A mérkőzés győztese | Iberostar Tenerife | 1,18 | Nyertes |
Kosárlabda | Gaziantepspor – Bursaspor | A mérkőzés győztese | Gaziantepspor | 1,47 | Nyertes |
Labdarúgás | Atromitosz Periszteri – Olympiakosz | Kétesély | Döntetlen vagy Olympiakosz | 1,09 | Nyertes |
Labdarúgás | Schalke – Bayern München | Hendikep 2:0 | Bayern München | 1,94 | Nyertes |
Labdarúgás | Brentford – Leicester | Kétesély | Döntetlen vagy Leicester | 1,13 | Nyertes |
Kosárlabda | Fethiye Bld. Spor – Fenerbahce | A mérkőzés győztese | Fenerbahce | 1,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Plzen – Pardubice | Kétesély | Plzen vagy Döntetlen | 1,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Elche – Barcelona | Kétesély | Döntetlen vagy Barcelona | 1,07 | Nyertes |
Kosárlabda | Gipuzkoa – Barcelona | A mérkőzés győztese | Barcelona | 1,05 | Nyertes |
Jégkorong | Chicago – Detroit | 1X2 | Chicago | 2,09 | Nyertes |
Kézilabda | Oroszország KSZCS – Svédország | 1X2 | Svédország | 1,56 | Nyertes |
Labdarúgás | Atl. Madrid – Valencia | Hendikep 0:1 | Atl. Madrid | 2,31 | Nyertes |
Jégkorong | Washington – Buffalo | 1X2 | Döntetlen | 3,90 | Nyertes |
Jégkorong | Arizona – Las Vegas | Kétesély | Döntetlen vagy Las Vegas | 1,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Farense – Porto | Kétesély | Döntetlen vagy Porto | 1,09 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 6*200 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 6*420 000 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Alcorcon – Albacete | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Döntetlen 1:1/Albacete 2:1 | 75,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Newcastle – Leeds | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Leeds 1:0/Leeds 2:1 | 28,00 | Nyertes |
Egy zalaszentbalázsi Tippmix-játékos 400 Ft-os alaptéttel (összesen 2 800 Ft-os téttel), Patent típusú fogadással 839 600 Ft-ot nyert, illetve 400 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 657 800 Ft-ot nyert, illetve 400 Ft-os alaptéttel (összesen 1 200 Ft-os téttel), 2/3-as kombináció típusú fogadással 167 600 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Valladolid – Levante | Mérkőzés alakulása | Hazai szerzi az 1. gólt és vendég | 11,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Crystal Palace – West Ham | Mérkőzés alakulása | Hazai szerzi az 1. gólt és vendég | 13,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Southampton – Arsenal | Mérkőzés alakulása | Hazai szerzi az 1. gólt és vendég | 11,00 | Nyertes |
Egy vámosmikolai Tippmix-játékos 400 Ft-os alaptéttel (összesen 5 200 Ft-os téttel), 12/13-as kombináció típusú fogadással 831 143 Ft-ot nyert.
Kosárlabda | Kijev-Basket – Prometej Kamjanszke | A mérkőzés győztese + Pontszám 163,5 | Vendég és kevesebb | 3,45 | Nyertes |
Labdarúgás | Erzgebirge Aue – Würzburg | 1X2 | Erzgebirge Aue | 2,11 | Nyertes |
Labdarúgás | Accrington – Hull City | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,26 | Nyertes |
Labdarúgás | Valladolid – Levante | Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést | Nem | 1,18 | Nyertes |
Labdarúgás | Crystal Palace – West Ham | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,85 | Nyertes |
Labdarúgás | Newcastle – Leeds | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,19 | Nyertes |
Labdarúgás | Doncaster – Wimbledon | Vendégcsapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést | Nem | 1,20 | Nyertes |
Labdarúgás | Bournemouth – Crawley | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,13 | Nyertes |
Labdarúgás | Internazionale – Milan | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,55 | Nyertes |
Labdarúgás | Girona – Villarreal | Ki jut tovább? | Villarreal | 1,33 | Nyertes |
Labdarúgás | Betis – Real Sociedad | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,23 | Nyertes |
Labdarúgás | Southampton – Arsenal | 1X2 | Arsenal | 2,15 | Nyertes |
Labdarúgás | West Bromwich – Manchester City | 1X2 + Gólszám 1,5 | Vendég és több | 1,32 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 5 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 780 186 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Osasuna – Granada | 1X2 | Osasuna | 2,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Reims – Brest | 1X2 | Reims | 2,39 | Nyertes |
Labdarúgás | Genoa – Cagliari | 1X2 | Genoa | 2,32 | Nyertes |
Labdarúgás | Manchester Utd. – Liverpool | 1X2 | Manchester Utd. | 2,45 | Nyertes |
Labdarúgás | Parma – Sampdoria | 1X2 | Sampdoria | 2,27 | Nyertes |
Labdarúgás | Ath. Bilbao – Getafe | 1X2 | Ath. Bilbao | 2,20 | Nyertes |
Egy biri Tippmix-játékos 2*2 500 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 2*374 572 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Valladolid – Levante | 1X2 | Levante | 2,04 | Nyertes |
Labdarúgás | Crystal Palace – West Ham | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,88 | Nyertes |
Labdarúgás | Newcastle – Leeds | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,51 | Nyertes |
Labdarúgás | Betis – Real Sociedad | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Girona – Villarreal | 1X2 | Villarreal | 1,68 | Nyertes |
Labdarúgás | Southampton – Arsenal | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 3,85 | Nyertes |
Egy tiszaburai Tippmix-játékos 4*500 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 4*143 650 Ft-ot nyert, illetve 300 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 86 190 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Newcastle – Leeds | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,53 | Nyertes |
Labdarúgás | Crystal Palace – West Ham | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,55 | Nyertes |
Labdarúgás | Valladolid – Levante | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 3,60 | Nyertes |
Labdarúgás | Internazionale – Milan | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Betis – Real Sociedad | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,61 | Nyertes |
Labdarúgás | Southampton – Arsenal | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 3,85 | Nyertes |
Egy szerencsi Tippmix-játékos 2*200 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 2*245 887 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Crystal Palace – West Ham | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 5,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Valladolid – Levante | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 3,60 | Nyertes |
Labdarúgás | Newcastle – Leeds | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 3,20 | Nyertes |
Labdarúgás | Internazionale – Milan | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Girona – Villarreal | 1X2 | Villarreal | 1,68 | Nyertes |
Labdarúgás | Southampton – Arsenal | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 3,85 | Nyertes |
Egy kisvárdai Tippmix-játékos 250 Ft-os alaptéttel (összesen 1 000 Ft-os téttel), Trixie típusú fogadással 490 813 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Crystal Palace – West Ham | Mérkőzés alakulása | Hazai szerzi az 1. gólt és vendég | 14,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Internazionale – Milan | Mérkőzés alakulása | Vendég szerzi az 1. gólt és hazai | 9,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Southampton – Arsenal | Mérkőzés alakulása | Hazai szerzi az 1. gólt és vendég | 11,00 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 2*2 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 2*510 272 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Southampton – Arsenal | Szögletek száma | 9-11 | 2,79 | Nyertes |
Labdarúgás | West Bromwich – Manchester City | Szögletek száma | 9-11 | 2,78 | Nyertes |
Labdarúgás | West Bromwich – Manchester City | Melyik csapat kap több büntetőlapot? | West Bromwich | 2,03 | Nyertes |
Labdarúgás | Southampton – Arsenal | Melyik csapat kap több büntetőlapot? | Arsenal | 2,26 | Nyertes |
Labdarúgás | Emmen – PSV | Hendikep 1:0 | PSV | 2,02 | Nyertes |
Labdarúgás | Boavista – Sporting CP | Hendikep 1:0 | Sporting CP | 2,29 | Nyertes |
Labdarúgás | West Bromwich – Manchester City | Hendikep 1:0 | Manchester City | 1,55 | Nyertes |
Ugyanez a Tippmixpro-játékos 3*2 500 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 3*399 984 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Emmen – PSV | 1X2 | PSV | 1,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Braga – Gil Vicente | 1X2 | Braga | 1,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Boavista – Sporting CP | 1X2 | Sporting CP | 1,48 | Nyertes |
Labdarúgás | West Bromwich – Manchester City | Szögletek száma | 9-11 | 2,78 | Nyertes |
Labdarúgás | Southampton – Arsenal | Szögletek száma | 9-11 | 2,79 | Nyertes |
Labdarúgás | West Bromwich – Manchester City | Melyik csapat kap több büntetőlapot? | West Bromwich | 2,03 | Nyertes |
Labdarúgás | Southampton – Arsenal | Melyik csapat kap több büntetőlapot? | Arsenal | 2,26 | Nyertes |
Labdarúgás | West Bromwich – Manchester City | Hendikep 1:0 | Manchester City | 1,55 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 3 493 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 461 406 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Ath. Bilbao – Getafe | 1X2 | Ath. Bilbao | 2,25 | Nyertes |
Kézilabda | Lengyelország – Németország | 1X2 | Döntetlen | 11,00 | Nyertes |
Kézilabda | Dánia – Horvátország | 1X2 | Dánia | 3,45 | Nyertes |
Kosárlabda | Brooklyn – Miami | A mérkőzés győztese | Brooklyn | 1,30 | Nyertes |
Kosárlabda | Golden State – Minnesota | A mérkőzés győztese | Golden State | 1,19 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 500 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 383 355 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Newcastle – Leeds | 1X2 | Leeds | 1,79 | Nyertes |
Labdarúgás | Crystal Palace – West Ham | 1X2 | West Ham | 2,11 | Nyertes |
Labdarúgás | West Bromwich – Manchester City | Pontos végeredmény | Manchester City 5:0 | 14,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Southampton – Arsenal | Pontos végeredmény | Arsenal 3:1 | 14,00 | Nyertes |
Molnár Károly
Don Juan DeMarco (Direct Current x Lyreen Mover)
2020-as versenyei:
May Trophy A0 (480m) – III. hely, ideje 29.63
June Trophy OPEN (480m) – IV. hely, ideje 29.56
Nyári Nagydíj Open (480m) – VI. hely, ideje 29.58
July Trophy Open (480m) – I. hely, ideje 29.36
Mega Delight Díj Open (480m) – V. hely, ideje 29.89
Kincsem Park Magyar Derby V. negyeddöntő (480m) – II. hely, ideje 29.95
Kincsem Park Magyar Derby I. elődöntő (480m) – V. hely, ideje 30.34
Kincsem Park Magyar Derby Invitation II. (480m) – III. hely, ideje 29.70
European Tour Lyreen Mover Díj (480m) – IV. hely, ideje 29.86
European Derby Select Stake A0/A1 (480m) – IV. hely, ideje 29.63
Európa Derby III. Elődöntő (480m) – IV. hely, ideje 29.17
Európa Derby Consolation (480m) – II. hely, ideje 28.91
2020-as edzései:
6db hivatalos időmérő edzés.
Legjobb ideje 280m-en: 16.36
Legjobb ideje 480m-en: 29.11
Jaytee Milan (Beaming Gusty x Kinloch Brae)
2020-as versenyei:
Kincsem Park Magyar Derby I. negyeddöntő (480m) – II. hely, ideje 29.32
Kincsem Park Magyar Derby III. elődöntő (480m) – I. hely, ideje 29.19
Kincsem Park Magyar Derby Döntő (480m) – V. hely, ideje 29.60
Európa Derby Sprint I. Elődöntő (280m) – I. hely, ideje 16.54
Európa Derby Sprint Döntő (280m) – I. hely, ideje 16.48
2020-as edzései:
4db hivatalos időmérő edzés.
Legjobb ideje 280m-en: 16.69
Legjobb ideje 480m-en: 29.30
Jelly Flood (Mays Bodyguard x Godsend)
2020-as versenyei:
Kincsem Park Magyar Derby III. negyeddöntő (480m) – I. hely, ideje 29.55
Kincsem Park Magyar Derby III. elődöntő (480m) – III. hely, ideje 29.51
Fürge Ürge Derby Consolation (480m) – I. hely, ideje 28.96
European Derby Select Stake Open (480m) – I. hely, ideje 28.88
Európa Derby II. Elődöntő (480m) – I. hely, ideje 28.93
Európa Derby Döntő (480m) – III. hely, ideje 29.08
2020-as edzései:
4 db hivatalos időmérő edzés 480m-en, legjobb ideje: 28.92
Azon kevés tulajdonos közé tartozol, aki kizárólag tulajdonosi minőségben vesz részt az agárversenyeken, hisz te magad nem tréningezel. Ez a része sosem érdekelt a sportnak?
Mivel én magam nem értek hozzá, ezért a sport ezen részét meghagyom Tenczel Gábor barátomnak, akit szakmailag 100%-osnak tartok erre a feladatra. Nekem tulajdonosként kell a „csúcsra jutnom”, így találom meg azt, amit ebben a sportban keresek. Az ügetőben is meghagyom a felkészítést az idomárnak így az agár szakágban is a trénernek.
Mi az, ami ennyire megfogott ebben a sportban, hogy évről évre nem is csak egy agár fut a neved alatt?
Még korábban, amikor péntek esténként az egyenes versenyek voltak a Kincsem Parkban, rendkívül megfogott a kutyák mozgása. Ahogy azzal az eleganciával repültek, teljesen lenyűgöztek, ezért elhatároztam, hogy nekem is kell egy agár.
Öreg motorosnak számítasz a Lovin, szinte a második otthonod, mi a véleményed az új agárpályáról és a benne rejlő lehetőségekről akár a Kincsem Park, akár az agaras világ szemszögéből?
Szerintem ez egy új mérföldkő a magyar agársport történelmében. Úgy látom, hogy nagyon sok régi agarasnak tetszik a pálya, persze minden újhoz hozzá kell szokni, de azt gondolom, hogy igen komoly jövője van az Agárstadionnak. A tenyészállomány is igen nagy, a tenyésztői kedvet is pozitívan befolyásolja és azt gondolom, hogy Európa szinten is helyt állunk.
Idén 3 agarad készült Tenczel Gábornál, Jelly Flood, akinek társtulajdonosa vagy, Jaytee Milan és Don Juan. Mennyire vagy megelégedve a teljesítményükkel?
Tökéletesen elégedett vagyok velük, pláne, hogy egy ilyen furcsa, csonka évünk volt a tavalyi. Sok sérüléssel is bajlódtunk, de ennek ellenére is nagyon tisztességesen helyt álltunk. Én is még csak most tanulnom, hogy egy agárverseny mennyivel másabb, mint mondjuk egy ügető futam, itt nüánsznyi dolgokon elcsúszhat egy győzelem. Az ügetőn több perc áll rendelkezésre ahhoz, hogy taktikázzon egy hajtó, az agárnál 28 másodperc alatt egy kisebb ütközésen is elmehet egy döntőbe jutás, ahogyan az történt Jelly Flood esetében is.
Melyik győzelemre vagy a legbüszkébb, ha van ilyen?
Jaytee Milan a szívem csücske és az Európa Derby győzelme volt számomra a legemlékezetesebb tavaly. Illetve még Jelly Flood Derby elődöntő szereplését is kiemelném, amikor óriási hátrányt ledolgozva nyerte meg a futamot.
„Köztudott”, hogy nagyon izgulós típus vagy, hogy érezted magad, hogy idén végre tradicionális pályán mérettették meg magukat a kutyáid?
Végre nem az történik, mint az egyenes sprintversenyeken. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire más egy ovál pálya, ahol kanyarok teszik igazán izgalmassá a versenyek menetét. Most a kanyarokban jobban izgulok már, mint a végén a befutóban.
2019-ben Jaytee Milannal szerencsét próbáltatok Írországban, a nagy Ír Derby-n, de egy sajnálatos sérülés miatt Jaytee nem tudott starthoz állni. Van még ilyen ambíció benned, hogy fusson kint agarad? Van konkrét terv esetleg?
Igen, mindenféleképpen. Idén egy fiatal kan beszerzésén gondolkodunk Tenczel Gáborral, akivel itthon és külföldön is szeretnénk versenyezni. A cél Írország, hiszen azt gondolom, hogy amíg egy Kelet- európai trénernek az Angol Derby egy álom maradhat, az Ír Derbybe azért technikailag könnyebb bekerülni, de mégsem lenne kisebb dicsőség, ha ott eredményesen szerepelnénk.
Szeretsz egyszerre több agárral „foglalkozni”, terveztek Gáborral a fent említett kutyán kívül még újabbakat a meglévők mellé?
A tavaly futottak mellett még itt van Saunders Blitz, aki egy sajnálatos sérülés miatt nem tudott 2020-ban versenyezni. Idén viszont ő is megmutathatja azt, hogy mi rejlik benne.
Halljuk innen-onnan, hogy a lovasok között is egyre többen nyitottak az agársport iránt, hova nőheti ez ki magát szerinted, hogy egy-egy tulajdonosnak lova és agara is fusson a Kincsem Parkban?
Én azon vagyok, hogy minél több lovasnak legyen agara is. Ezáltal az agarazás is el tudna menni egy olyan irányba, mint a lóversenyzés, hogy trénernél tartjuk a kutyáinkat, nem otthon. Egyelőre az agár szakágban még az a jellemző, hogy a tulajdonos egyben a tréner is, mindenki otthon tartja és saját maga tréningezi a kutyáját, de ez változhat idővel és kinőheti magát annyira, hogy legyenek főállású trénerek is, akik ebből élnek.
Lesz szerinted valaha saját agarad, otthon, kanapén vagy maradsz inkább az aktív versenyzőknél?
Ezen már gondolkodtam korábban is, de egyelőre nem tervezem.
Fotók: Simkó Szilárd
Évnyitó Díj – zárt kapuval
Január 31-én vasárnap 14:15-kor hivatalosan is kezdetét veszi a 2021-es magyar lóversenyszezon. A hagyományos Megnyitó Versenyben heten fognak starthoz állni, többek között azaz Adamo Fling (2) Csordás Emillel, aki tavaly négy versenyt és 1,9 millió forintot nyert. A favoriton kívül, Lejla S.P. (1) és Lingot AT (3) képvisel remek esélyt. A futamot 100.000 jackpot, a magyar futamokat összesen 400.000 forint jackpot teszi teljessé.
A Kincsem parki program másik jelentős futama a 17:35-kor induló Évnyitó Díj lesz hat lóval. Uránia RG (1) Angyal Andorral és Zapato (2) Lakatos Csabával a győzelemért küzdhet, de Újrázz! (3) és Alexander U.R. (5) is győzelmi eséllyel indul.
A versenynap időrendje szorosan illeszkedik az ünnepi párizsi futamokhoz, így jelentős idő áll a fogadók rendelkezésére a vincennesi esélyek elemzésére és játékára a fogadóirodákban és a bet.lovi.hu-n. Érdemes lesz a Kincsem+ futamra játszani, 900 millió forint lesz a jackpot a világ legnagyobb ügetőversenyében, a Prix d’Amerique-ben.
Szöveg: Krebs András
Fotó: Maróti Edit
Az trénerek értékelnek – 5. rész
2020-as évet izgalmas befutók, javuló formák és remek versenyek jellemezték. A vírushelyzet miatt a szezon később kezdődött és igencsak különlegesen alakult, ennek ellenére minden versenyt probléma nélkül meg tudott rendezni a Kincsem Park, és ez a legfontosabb. Sorozatunkban az idomárokat kérdeztük az előző évről, a benyomásaikról, a trenírozottjaikról és a terveikről.
Blush Bird a Magyar Kancadíj első helyezettje
Hogyan értékeli a 2020-as versenyszezont?
Tormási Gyula: Nagyon jó szezont zártunk, rengeteg örömöt hoztak a napjaimba a telivérek. Bár nem dolgozunk sok lóval, ennek ellenére kifejezetten eredményesek tudtuk lenni.
Ribárszki Sándor: A kis futó létszám mellett remek évünk volt, sok kétéves állt az idomításomban, kevés öreg lóval és háromévessel dolgoztam, ennek ellenére sikerült megnyernünk a Magyar Kancadíjat, illetve a Derbyben Lucifer harmadikként ért célba, így nem lehet okom panaszra.
Korona Károly: Összességében az egyesület számára nem volt túl jó év, sajnos nem mentek úgy a lovak, ahogy szerettük volna.
Hogyan tudtak alkalmazkodni a Covid-19 miatti nehézségekhez? Milyen tapasztalatokat szereztek?
Tormási Gyula: Az életem során sok problémával kellett megküzdenem, így magát a vírushelyzetet is már könnyebben kezeltem. A mindennapi munkánkban nem volt különösebb változás, minden szabályt betartottunk.
Ribárszki Sándor: Minden a megszokott módon zajlott, szerencsések vagyunk, hiszen nem zárt térben dolgozunk, a szabályokat betartottuk, mindenki dolgozott, ahogy eddig.
Korona Károly: A munkák változatlanul mentek a helyzet ellenére is, a versenynapokon a beléptetés gyorsan zajlott, ezzel maximálisan elégedett is voltam, a szállítás volt problémásabb, hiszen vidéken zajlanak a tréningek, alkalmazkodnunk kellett a korai időpontokhoz.
Sikerült-e teljesíteni az év elején kitűzött célokat?
Tormási Gyula: Az év elején kitűzött célokat túl is teljesítettük.
Ribárszki Sándor: Tulajdonképpen sikerült, sőt, Blush Bird meg is koronázta a szezont.
Korona Károly: Sajnos nem sikerült, az eredmények elmaradtak a várttól, ezen próbálunk majd javítani.
Melyik idomításában álló telivér teljesítménye volt kiemelkedő?
Tormási Gyula: Szeretném kiemelni Amarantát, Maxson Hillt és Apostolt, mindhárman kiemelkedően teljesítettek. Maxson Hill szezonja eleve kétséges volt, ennek ellenére kétszer is győzni tudott, Amaranta háromszor galoppozott át elsőként a célvonalon és Apostol is kitett magáért pénzes helyezéseivel és egy győzelmével.
Ribárszki Sándor: Lucifer és Blush Bird teljesítménye volt kiemelkedő, mindketten remek formákat igazoltak.
Korona Károly: Sajnos olyan telivérem nem volt, aki kiemelkedett volna, főként hendikep lovakkal dolgoztam.
Amaranta és Apostol
Melyik lovától várt volna többet?
Tormási Gyula: Kétévesünktől, Libegőtől vártam volna többet, sajnos kisebb sérülést szenvedett, gyógykezelése jelenleg is zajlik.
Ribárszki Sándor: Egyik lovamtól sem vártam volna többet, a kétéves Sword of Luckyban bíztam, de sajnos ő sérüléssel küzdött a szezonban.
Korona Károly: Rubidiumtól és Allegro Assaitól.
Hány kétévese mutatkozott be, ők hogyan futottak? Melyiküktől várja a legjobb teljesítményt 2021-ben?
Tormási Gyula: Libegő mutatkozott be, bízom benne, hogy a rehabilitációját követően ismét eredményes lesz.
Ribárszki Sándor: A kétévesekkel nem kapkodtunk, 18 telivér mutatkozott be, véleményem szerint van bennük lehetőség.
Melyik volt a legemlékezetesebb verseny számára a 2020-as szezonban?
Tormási Gyula: Szinte mindegyik verseny emlékezetes volt számomra!
Ribárszki Sándor: A Magyar Kancadíj és gyakorlatilag Blush Bird sorozata, a Gutai János Emlékverseny, a Highland Golf Club – Magányos Díj és még sorolhatnám.
Korona Károly: Nem volt olyan verseny, amit ki tudnék emelni.
Lucifer első győzelme Suták Csengével
Kik erősítik jelenleg az istállóját?
Tormási Gyula: Marcsó Leila, Bóna Nikoletta és Bordás Bernadett, gyakorlatilag velük csináltuk végig az egész évet, Virág András is sokat segített a szezon elején
Ribárszki Sándor: Nagy csapattal dolgozunk, az istállóhoz tartozik ifj. Dömsödi Gábor, Varga Péter, Horák Róbert, Dudás Zoltán, hosszú évek óta az istálló munkáját segíti Benkő Pál, Víg Noémi, Kriskó Norbert, Vonczem Gabriella és Juszel Béla. Rengeteget segítenek a mindig lelkes amatőrök, Faltusz Niki, Fülöp Zita, Gasztonyi Éva, Homolovics Klaudia, Csáky Dorottya, Czene Leila Izabella és természetesen lányaim, Mira és Sára.
Korona Károly: Ugyanazzal a csapattal dolgozunk, a Korona Istállót családtagok alkotják, a lovászunk és lóápolónk Csizmadia Attila. A lovasok változnak, Kriskó Norbert, Gárdonyi Fruzsina és Virág András is segít a tréningekben.
Hány telivér áll jelenleg az idomításában? Várhatóak-e újabb érkezők?
Tormási Gyula: Jelenleg ugyanazzal az öt telivérrel dolgozom, akikkel tavaly is. A februárban megrendezésre kerülő franciaországi árverésekről még jöhet egy újonc.
Ribárszki Sándor: Ötven lóval dolgozom, elképzelhető, hogy lesz új érkező.
Korona Károly: Három lóval dolgozom, lehet még egy érkezőnk.
Mely telivérek fejezték be a pályafutásukat?
Tormási Gyula: Apostolt a tulajdonosa szeretné eladni, de kedvező ajánlat hiányában szeretném én átvenni, a 2021-es szezont még végig versenyezné, ezt követően hobbi ló lenne.
Ribárszki Sándor: Idomításomból mindenki folytatja tovább a versenyzést.
Korona Károly: Morgenstern és Luck Stone, Allegro Assai pályafutása még kérdéses.
Maxson Hill és Bóna Nikoletta duplázása
Milyen tervekkel vág neki a 2021-es szezonnak?
Tormási Gyula: Nincsenek nagy terveink, bízom benne, hogy hasonlóan eredményesek leszünk, mint tavaly voltunk.
Ribárszki Sándor: Bízunk benne, hogy a nagyobb létszám több futó lovat is eredményez majd, már csak a hároméveseket tekintve is.
Korona Károly: Még nincsenek konkrét terveim, sok opció megfordult a fejünkben, az is elképzelhető, hogy ezt a szezont kihagyjuk.
Rubidium győzelme a Fénylőcsillag Hendikepben
Fotó: Dr. Kovács Gábor