A feltörekvő lovashölgy, Fézer Ramóna pályafutása mérföldkőhöz érkezett, hiszen megszerezte első champion címét. Tehetségét a szakma is elismerte a Talent Díjjal, de a sikerig rögös út vezetett. A mosolya mögött példaértékű elhivatottság, kitartás, megannyi küzdelem, hullámvölgy és lemondás bújik meg. A bizonyítási vágy és a mindent legyőző versenyszellem fűti, ugyanakkor a legnagyobb ellenfele: önmaga.
Idén megkaptad a szakma elismerését a Talent Díjat és megszerezted első utánpótlás champion címedet. Milyen érzés bajnoknak lenni, a hétköznapokban ezt a sikert megélni?
F.R.: A Talent Díjat hamarabb felfogtam, hogy azt megkaptam. Az utánpótlás champion címet még a mai napig nem tudom feldolgozni, hogy tényleg sikerült elérnem. Tavaly évvégén azt tűztem ki célul, hogy idén ezt megszerezzem, és hál’ istennek sikerült. De alig bírom felfogni, hogy ez most tényleg az enyém.
Gondolom azért most a champion cím után apukád is nagyon büszke rád és megkaptad az elismerését.
F.R.: A lecseszés után megkaptam, hogy jól van, azért jó voltál. (nevet) Amikor ugye lelovagoltam az utolsó futamomat az Ürményiben, nagyon kaptam az ívet. Aztán mikor lement a szezonzáró és eldőlt, hogy én nyertem, viccesen felhívott: „gratulálok, de nem érdemled meg”! Persze nagyon örül annak, hogy meglett, mert el is mondta sokszor, de azért még mindig ott van az a de… mi lett volna, ha megcsinálom, amit kér.
Tulajdonképpen jó lovasként sokáig vártál és tökéletesen hajráztál, a novemberi három győzelmeddel jelentkeztél be igazán a champion címért. Mikor hitted el, hogy meg lehet az álmod?
F.R.: Soha. Amikor az utolsó versenyemet Bocci-val megnyertem, akkor apa kint volt Franciaországban. Nyergelés közben könyörögtem neki, hogy kérlek Bocci csináld meg nekem! Én akkor azzal jöttem rá, hogy most már a célegyenesben vagyok és tényleg ott lehetek.
Az élet sokszor ír olyan forgatókönyvet, amit még Hollywoodban sem tudnak, talán a szezonzáró is ilyen. Öt lovaglásodból csak egy harmadik helyet sikerült elérni, a sorsdöntő legutolsó futamot pedig partvonalon kívülről kellett nézned. Hogy élted meg ezeket a drámai perceket?
F.R.: Én végig üvöltöttem bent a mázsaházban az egészet. Úgy szurkoltam az elsőnek – kicsit rosszindulatúan a riválisom ellen, hogy zárják be, de kiengedték – csak annyit mondtam, hogy ne, csak lovagold még, ne add fel, ott vagy még! Tőlem zengett az egész mázsaház odabent! Aztán amikor beértek a célba, ott eltört a mécses bennem, hogy ez tényleg sikerült. De nem bírtam elhinni, hogy ez cím most valóban az enyém.
Az egész éves kitartó munka gyümölcse…bár a szezon első felében beragadtál, a végére megérkeztél. Milyen nehézségek hátráltattak?
F.R.: Nagyon rosszul kezdődött az évem. Rögtön kaptam két nap eltiltást, amiből végül egy hónapot ültem, mert pont úgy jöttek ki a versenyek. Így alapból buktam nagyon sokat. Nagyon sok lehetőséget kaphattam volna abban az időszakban, csak el voltam tiltva. Így nagyon későn nyertem az első versenyemet is, már júniust írtunk, mire Szulejka-val végre győztem. Ezután meg úgy jöttek-jöttek, de az egész évem ilyen hullámvölgy volt. A Derby napon is nyertem egyet Roy Rogers W-vel, de utána megint eltelt másfél hónap mire újra győzni tudtam. A csikókból számítottam nagyon, hogy elindulnak, de nem kaptam annyit, akikkel versenyezhetnem volna most.
Közben pedig idén ballagtál és érettségiztél. Az iskolában és a nyeregben is teljesítened kellett, mennyire bírtál két felé koncentrálni?
F.R.: Igen, az a május-június az nekem az érettségi időszak volt. Idegileg nehezen bírtam, de átlendültem rajta. Reggel jöttem lovagolni minden nap, utána mentem suliba, leültem a 6-7-8 órákat, majd haza és még elmentem futni. Nem mindig, mert azért én lusta vagyok hozzá, hogy minden nap fussak, de rendszeresen edzettem. Suliban néha már úgy keltettek fel, hogy ne aludjak, mert a fáradságtól bealudtam órákon. Mikor már túljutottam az érettségin, hiába volt időm fellélegezni, mert pont akkor lettem eltiltva. Így nem tudtam kihasználni azt, hogy végre nem kell a sulival foglalkozzak. De mivel ott voltak még a szóbelik, így amiatt is idegeskedhettem, mert volt olyan tantárgy, amiből neccesen mentem át.
Az ilyen negatív periódusokban, vagy akár egy napon belül a gyengébb futamok után, mi segít tovább lendülni és fókuszálni?
F.R.: Általában, mikor így nagyon érzem magamon, hogy most lent vagyok, nagyon bepörögtem arra, hogy nem megy, nem megy, nem megy, már elment három versenyem, de még van egy negyedik, akkor úgy szoktam kimenni, hogy nem érdekel. Lesz, ami lesz, én csak lelovaglom és kész. Akkor úgy kell szellemileg is átlendülnöm, hogy kimegyek, mosolygok, elkezdek fütyülni, és onnantól kezdve jól vagyok, mert annyira átszellemülök, hogy már nem érdekelnek a következmények. Akkor ezek szoktak úgy bejönni.
A tavalyi és az idei éved a számok tükrében nagyon hasonlóak, stabilan hozod az eredményeket. Te melyiket érzed jobbnak?
F.R.: A tavalyi évemet sokkal jobbnak éreztem, ott több lehetőséget is kaptam. Több versenyben ültem, mint idén és megnyertem az első nagy versenyemet, a Kétévesek Kritériumát. Ott ugyebár hiába volt tíz győzelmem, mert volt aki nálam is többet nyert. Sőt az utolsó napon – amelyen a szalagavatóm miatt nem tudtam részt venni – még valaki megelőzött, így végül csak harmadik lettem az összesítésben.
Téged mi motivál igazán, mivel spanolod fel magad?
F.R.: Engem a versenyszellem az, ami hajt előre mindig. Imádom egyszerűen a versenyszellemet, az adrenalint. Magamtól sokkal nehezebben kezdek el bármit, de ha már van egy ellenfél, akit kinézek, addig csinálom, amíg meg nem verem. Idén nekem az volt a hajtóerőm, hogy magamat soha nem tudom megverni. Soha nem tudom azt megcsinálni, hogy magammal versenyezzek, mert egyszerűen feladom idő előtt. A riválisaim nagyon megnyomták a szezon kezdetét, volt akit lehetetlennek tartottam utolérni, de olyan is aki hozzám képest ugyan valamivel előrébb tartott, mégis úgy éreztem, hogy talán még meg tudom előzni. Arra hajtottam, hogy legalább őt verjem meg. Minden versenynap úgy mentem neki, hogy én győzni akarok, bármi legyen is. Volt már olyan, hogy három hete nem nyertem versenyt, vagy egy hónapig. Ott általában mamának szóltam, hogy vegye már le rólam a rontást! Mert egyszerűen úgy éreztem, hogy átok ül rajtam. Nem állt be a csikó a startgépbe, fölborítottak az egyenesre, összezártak előttem, minden összejött akkor.
Ennek ellenére megállíthatatlan vagy….elképesztő az a tűz, ami belülről fűt.
F.R.: A Covid időszakban kezdtem el lovagolni, egészen az alapoktól. Mikor mentem az első gyors munkámat, akkor jöttem rá, hogy nekem kell a verseny. Én magukkal a versenyekkel tudom kiélni magam, azzal vagyok a legboldogabb. Lovaglás előtt röplabdáztam, ott is a versenyekért küzdöttem mindig. Azért járok minden nap lovagolni is, hogy versenyben kapjak lehetőséget. Anyukám néha már hülyének nézett, hogy suli mellett reggelente mindig felkeltem 4 órakor is, ha kellett, elmentem lovagolni, és csak utána a suliba. Hiába, a jegyeim nem voltak a legfényesebbek, én akkor is jöttem lovagolni. Mert nekem a verseny az, amivel le tudom magamat nyugtatni, egyszerűen imádom!
Édesapád árnyékában mekkora nyomás van rajtad? Köztudott, hogy nagyon szigorú veled és magasak az elvárásai.
F.R.: Az elején, amikor kezdtem, akkor tényleg nehéz volt. Akkor mindenki úgy beszélt rólam, hogy én vagyok a kis Fézer. De most már ezt félre tudom tenni, csak apának a személyisége az, amivel nem bírok sokszor. Az a sok elvárás, amit ő támaszt felém, mások felől nincs annyi. Sokszor, én már úgy megyek ki versenybe, hogy tőle utasítást nem kapok egyszer se. Nekem kell megoldanom, mert azt hiszi, hogy már tartok olyan szinten, hogy magamtól is képes vagyok rá. Persze, ha olyan lovon ülök, akit ismerek már, azon könnyebben próbálkozom, de néha nem úgy alakulnak a versenyek, ahogy én eltervezem. Olyankor nehéz átállni, hogy most mit döntsek. Év vége felé kezdtem azt, hogy nem erőltettem kifelé menni, hanem vártam. Év végére jött meg a türelmem arra, hogy várjak és sokkal inkább a falon jöttem, vagy két ló közt hoztam ki, és úgy sikerült előrébb helyezkednem.
Nyilván ennek van egy áldás oldala is, hiszen folyamatosan edz és fejleszt téged, nem utolsó sorban ösztönöz. Miben tud neked a legtöbbet segíteni?
F.R.: Hol kéne elindítsam a lovat, a versenyben. Itt még eresztenem kellett volna, ott pedig már fogni. Aztán amikor fordulunk az egyenesbe, itt még várnom kellett volna, mert korán indítottam nagyon mindig. Már a kanyar közepéből, mikor még nem fordultunk az egyenesbe, én már indítottam őket. Mert egyszerűen úgy éreztem, hogy befordultunk már az egyenesbe, de közben még mindig nem. És általában így már hátrább estem, csökkentek az esélyek.
A lovaglásaidat visszanézitek, elemzitek?
F.R.: Általában a nyerések azok ki vannak mentve külön, de mikor úgy érzem, hogy ezt most nagyon elrontottam, azt nem nézem meg. De mikor arra vagyok kíváncsi, hogy itt mi lehetett, ami miatt nem tudtam azt kihozni, amit akartam, azokat visszanézem.
Ilyenkor, egy jó versenyt látva, megdicséred magad?
F.R.: Soha! Egy versenyre tudom azt mondani, hogy ezt most jól lovagoltam, de még abba is bele tudok kötni.
Volt olyan versenyed, ami bosszant, mert némi szerencsével meglehetett volna?
F.R.: Mikor idén kétszer elcsúszott a nyergem. Ugye év elején a D’Angelo-val rákanyarodtam a célegyenesre és elfordult a nyergem. Nagyon sajnálom, azt a versenyt. Ott az, ha nem fordul el, tényleg meglehetett volna. Meg most így október végén volt, mikor Virág leesett sajnos gáton, és megkaptam Meláni I.A.-t a csikók között. Ott is csak kicsi nyerget tudtam feltenni a kancára, nagyon vékony is volt. A kanyarban meglöktek, beletapostam a kengyelbe, és azzal elcsúszott a nyereg ott is. Kengyel nélkül felszaladtam vele közeli harmadiknak, de ha nem csúszik el a nyergem, akkor átszaladok rajtuk.
Versenyek előtt, míg be nem álltok a startgépbe, hogyan hangolódsz rá a lovadra és a futamra? A többiekre is figyelsz, vagy csak magadra és a taktikára koncentrálsz?
F.R.: Kikentrézésnél, engem úgy nem szokott lefókuszálni semmi. Én akkor elbámészkodom, ha aranyos a lovam, akkor beszélgetek a mellettem lévővel, azonban, ha egy kicsit is idegesebb, akkor megpróbálom lenyugtatni. A lovammal foglalkozom, de akkor sem vagyok beszűkülve, és nem csak rá koncentrálok, hanem mindig a környezetemet figyelem. A startgépet viszont nem tudtam még megszokni. Aztán amikor kiugrunk, akkor döntöm el, hogy most mi lesz. Hogyha nagyon húz és tényleg meg kell szakadni ahhoz, hogy meg bírjam tartani, akkor inkább hagyom menni és majd az élen fogom. Azzal sokkal többet veszel ki belőle, ha lefogod teljesen, mintha hagynád egy kicsit menni és utána veszed vissza.
Jövőre milyen célokat tűzöl ki magad elé?
F.R.: Az egyik a champion címet megvédeni, de jövőre a célom, hogy nyerjek 16 versenyt minimum és azzal elérjem a zsoké státuszt. Én arra hajtok most már.
Szerinted miben kell még javulnod ahhoz, hogy ez sikerüljön?
F.R.: A dinamika. Mert tök jól érzem már az ostort is, mikor kéne használnom. De még mindig nem tudom azt, hogy még jobban segítsem a lovat. Úgy érzem, az utolsó 200 méteren nincs meg az a dinamika, ami kéne. Ugyanúgy lelovaglom őket, mint előtte is, de ott még fejlődnöm kell.
A következő mérföldkő talán a klasszikus diadalok lehetnek a pályafutásodban. A champion címet vagy egy kiemelt nagydíjat választanád, ha tehetnéd?
F.R.: Nehéz kérdés, de inkább nagyversenyt nyernék, egy nagyon nagy kiemeltet. Champion címet tudnék szerezni a következő évben is esetleg, vagy utána. Viszont nagydíjat csak akkor, abban az egy futamban. Lehet, jövőre ott már nem is indulok, vagy nem olyan lóval.
A tulajdonosoktól, akiknek a lovait ülöd, milyen visszajelzéseket kaptál?
F.R.: Örültek általában. Én azt vettem észre, amikor lejöttem egy futamról, ha ott voltam az első ötben, annak már nagyon örültek. Van olyan tulajdonosunk, akivel egy kicsit nehezebb, de van olyan is, aki azt mondta, hogy csak én ülhetem a lovait, annyira tetszett neki ahogy lovagolok. Őt nagyon szeretem. Az a legjobb érzése, ez az őszinte öröm, hogy tényleg boldog amiatt, amit csináltam.
Az idei évnek mi volt számodra a legnagyobb tanúlsága?
F.R.: Sose adjam fel a végéig. Idén nagyon sokszor volt, hogy épp a végén indultak el a lovaim, és csak az utolsó métereken bírtam nyerni velük. A kilenc nyerésemből négyet tudok említeni, amik éppen, hogy csak meg voltak és nagyon a végén indultak el. Egyszerűen nem lehet olyan gondolat, hogy ez nem lesz meg, hanem végéig kell küzdeni, hogy ez még mindig meg lehet. Én olyan vagyok, hogy amit elkezdek, azt nagyon nehezen hagyom abba. Nagyon nehezen bírom föladni azt, amibe belekezdtem. Volt olyan tizenegyedikes koromban, reggel jöttem lovagolni, innen mentem suliba, délután pedig röplabda edzésre. Közben még a suliban is oda kellett figyeljek valahogy. Akkor ott év végén mondtam azt, hogy jó, ennek itt vége, mert én ezt nem bírom tovább csinálni se fizikailag, se szellemileg. Akkor jött a sok sérülésem és a problémák, végül úgy döntöttem, nekem a lovaglás fontosabb.
Ki a példaképed? Melyik zsoké inspirál a leginkább?
F.R.: Apa. Én láttam minden nap, amit csinált, hogy reggel elment munkába, aztán délután is még máshova, majd dolgozni a lovakkal, és minden este elment futni. Akkor végig néztem, ahogy mindig koplal, mikor ment szaunázni, mennyire össze volt esve, de ott még ő mindig nyomja. Párszor mi is elkísértük a húgommal, meg akartuk nézni, milyen ez. Aztán mikor tíz perc szünet után még mindig visszament, az a kitartása, az hatalmasat dobott.
Szeretnéd majd külföldön is kipróbálni magad?
F.R.: Itthonról kimenni versenyezni saját lóval, nagyon szeretnék már. Mert akivel én dolgozok minden nap, azzal még felemelőbb érzés. Merre mennék szívem szerint? Talán Olaszországba, de még nem gondoltam bele. Kitaláltam évközben, hogy szeretnék kimenni a téli szezonban külföldre dolgozni. Angliába terveztem, mivel én nem vagyok annyira jó angolból, ezért szerettem volna nyelvet tanulni is pluszba. De kiléptek az EU-ból, így nehéz kijutni nagyon, és egyelőre nem is jött még össze.
A lovaglás mellett a továbbtanulást is tervezed?
F.R.: Jelentkeztem a Testnevelési Egyetemre, csak nem vettek fel. Úgy voltam vele, hogy majd megint jelentkezek a következő évben. Bár most van bennem egy dilemma, lehet halasztok egy évet, jövőre hátha még többet tudok teljesíteni a lovaglásban. Egyelőre filózok rajta, van még egy hónapom ezt elődönteni.
Mivel tudsz kikapcsolódni, feltöltődni a hétköznapokban?
F.R.: Elmegyek a barátaimmal vásárolni vagy esetleg buliba, bármi. Amivel már nem a lovakra gondolok, azzal nekem már kikapcsol az agyam. Amivel már kicsit tudok pihenni, vagy általában még olvasni szoktam.
Az öltözőben vannak az úgynevezett „vezérek” és a csendesebbek. Te hova tartozol?
F.R.: Hááát… a hangadók közé. Attól függ, milyen napom van, de általában ott vagyok a hangosok közt.
Öt év múlva, hol látod magadat?
F.R.: Még nem gondolkodtam ennyire előre, de szeretnék az első ötben stabilan ott lenni és esetleg a zsoké champion címért is küzdeni.
