/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Ahogy a trénerek látják – Ászári Díj

Az 1400 méteres 1.300.000 Ft összdíjazású versenyben hat lovat adtak indulónak, az alábbiakban az idomári véleményeket olvashatják. Blazing Cometről, Can’t Beat Itről és Tűzgalambról eddigi futásaik alapján olvashatnak összefoglalót.

Morita Menantie, Shammah (Stanislav Georgiev): Morita Menantie most vasárnap futott, ezen a héten frissen tartottuk, jól érzi magát, győzelmet várok tőle. Shammah jó munkák után áll starthoz, jobban mutatja magát, de véleményem szerint a sok munka a jövő szezonra fog beérni. Először fut szintetikuson, kíváncsian várom, hogy hogy fog neki tetszeni. Az első három hely valamelyikében bízom.

Denis The Diva (Kovács-Bakos Szilvia): Jól dolgozik, ilyen erős csapatban még nem futott, nem lesz könnyű helyzete. Eddig mindig könnyen nyert, most kiderül, hogy ilyen társaságban mennyit tud, akár az első három hely valamelyikére is odaérhet.

Blazing Comet: Frankel fiának két start két győzelem a mérlege, nem is akármilyen stílusban érte el ezeket az eredményeket. Győzelme nem lenne meglepetés.

Can’t Beat It: Legutóbbi versenyén szintén 1400 méteren az első helyet szerezte meg, akár a favoritokat is meglepheti.

Tűzgalamb: Az 1200 méteres Gödi Díjban a harmadik helyen ért célba, majd az 1400 méteres Kisfaludy Társaság Hendikepben hatodik lett. Elcsíphet egy pénzes helyezést.

Fotó: Dr. Kovács Gábor

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Szavazz az Év Lovára és nyerj ajándékcsomagot!

Szavazz az Év Lovára és nyerj ajándékcsomagot!
Ki legyen 2020 Év Lova? ?
Az alábbi linken tudsz szavazni, hogy az öt ló közül szerinted ki érdemli meg a címet:
Mi pedig a szavazók között kisorsolunk egy Kincsem Parkos ajándékcsomagot! ?
A játék 2020.december 07. 12:00 és december 10. 24:00 között tart.
Sorsolás és eredményhirdetés: 2020. december 11. 20:00-ig. ⏱
/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Dióspuszta új tenyészkancái

A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok a Tattersalls December Mare Sale aukcióján nyolc remek származású és jó néhány vemhes tenyészkancával bővítette az állományát. Az új lovakért dióspuszta 96.000 guineast fizetett, ami közel 40 millió forintnak felel meg, így megállapíthatjuk, hogy tovább folytatódik a nemzeti ménes tenyészállományának a vérfrissítése, ráadásul évtizedek óta nem látott volumenben.

 

Go On Go On Go (Lot 1207)
A hétéves Black Type-os kanca pályafutása során négy versenyt nyert két-és háromévesen, ezzel 32.600 fontot keresett. Háromszor volt helyezve, harmadik lett a Listed besorolású Pepsi Max Scarbrough Stakesben. Eddig két csikója született, 2019-ben Charm Spirittől, 2020-ban Heeraattól, jelenleg is vemhes a Gr 1 győztes sprintertől Eqtidaartól. A kanca anyai oldala nagyon erős. Piranha két versenyt nyert kétévesen, egyszer volt helyezve, apja Medicean többszörös Group 2 és Group 1 nyerő, ő adta a komoly klasszis Dutch Artot is, aki a hazai pályán már bizonyított, hiszen a két első évjáratával champion apamén Pigeon Catcher, valamint Impression apja.
Leütési ár 18.000 guineas.

 

Hala Madrid (Lot 1215)
A nyolcéves kanca két versenyt nyert és nyolcszor volt helyezve három-és négyévesen, pénznyereménye 11.115 font. Teljes testvére a 139. Német Derbyben harmadik helyet szerző Top Locknak, illetve a remek Ermine And Velvetnek. Anyja Ermine egy versenyt nyert háromévesen, 11.460 fontot keresett, négyszer volt helyezve. Apja Nayef, többszörös Gr 1 győztes. A kanca Juddmonte Farms világutazó mérföldes ménjétől, Cityscapetől (Gr1 siker, 23 verseny, 6 győzelem, 2 millió font nyeremény) vemhes.
Leütési ár 5.000 gunieas.

 

Sainted (Lot 1348)
A hétéves tenyészkanca pályafutása alatt négy versenyt nyert két-és négyéves kora között, 44.480 fontot keresett. Apja a többszörös Group 1 győztes középtávú Dutch Art. Az apai vonal megegyezik a Go On Go On Go-nál bemutatott Medicean – Machiavellian – Mr Prospector vonallal. Anyja Blithe, pályafutása során egy versenyt nyert kétévesen, négyszer volt helyezve. Nagyon erős család tagja, második anyjának 14 nyerő csikója van, köztük Gr verseny győztesek. Galileo fiától, a Gr 1 nyerő és Gr 1 helyezett Ulyssestől vemhes, aki többször együtt versenyzett korunk legjobb lovával, Enable-el.
Leütési ára 20.000 gunieas.

 

Gamely Insistent (Lot 1364)
A Niarchos család csupán hároméves kancája kétszer futott az idei szezonban. Apja a sprinter Acclamation a 2021-es szezonban 27.500 euroért fog fedezni, pályafutása során hat versenyt nyert, legjobb formáját a King’s Stand Stakesben futotta, második lett a Group 2 besorolású versenyben. A kanca anyja Game of Legs Franciaországban futott háromévesen. A családban találunk Gr 1 Gr 2 és Gr 3-as nyerőket és helyezetteket. A kétszeres Kancadíj nyerő Petrushka és a fedezőménként is bizonyított Conduit is kiemelendő.
Leütési ár 1.000 gunieas.

 

Earth And Sky (Lot 1418)
A Niarchos család négyéves kancája, két versenyt nyert háromévesen és hétszer volt helyezve, 14.571 fontot keresett. Apja, Noble Mission Galileo ivadék, kilenc győzelmet aratott, hosszútávon, Group 1-es szinten is eredményes volt. Ami még nagyobb szenzáció, hogy a világ legjobb lovának, Frankelnek a teljes testvére! Earth And Sky anyja, Youre So Sweet nem lépett pályára. Anyai nagyanyja Angel In My Heart három versenyt nyert, eredményesen futott Franciaországban és Amerikában is. Majd a ménesben még jobb volt, ő adta a 2003-as Epsom Derby nyerő Kris Kint.
Leütési ár 10.000 gunieas.

 

Ancient Longing (Lot 1514)
Ő volt a legdrágább a most vásároltak között! A hatéves kanca, pályafutása során négyszer volt helyezve. A kanca apja a Group 1-es Coral-Eclipse, King George VI And Queen Elizabeth Stakes nyerő Nathaniel (apja Galileo), aki a bámulatos teljesítményt nyújtó Enablet is adta. A kanca anyja Longing To Dance kétszer volt helyezve kétévesen, második lett a Listed besorolású Flame of Tara EBF Stakesben. Testvére adta Dutch Art-ot. Öt nyerőt adott már többek között Gr3-as győztest is. Második anyja 1994-ben a legjobb öreg kanca volt Németországban. Vemhes a kőkemény lábakon álló világklasszis mérföldes Ribchestertől.
Leütési ár 30.000 gunieas.

 

Morning Chimes (Lot 1897)
A hatéves kanca egyszer volt helyezve háromévesen, 2019-ben Lawmantől, 2020-ban Oasis Dreamtől született csikója. Anyja Maidin Maith egy versenyt nyert kétévesen, összesen kétszer állt starthoz. Teljes testvére Chinese Whisperer Black Typos ló. A kanca apja Shamardal, hét start hat győzelem a mérlege, négyszeres Gr 1 nyerő. Vemhesen került megvásárlása, a Francia Derby nyerő Study Of Man-től (apja Deep Impact) fog csikója születni.
Leütési ár 8.000 guineas.

 

Don’t Forget Faith (Lot 1928)
A Black Type-os 15 éves kanca két versenyt és 80.000 fontot nyert a kétezres évek elején. Második volt a Group 3 besorolású Sweet Solera Stakesben, Newmarketben, harmadik egy Listed versenyben. Már két nyerőt adott, Tadarrokot és Rich and Luckyt. Az előbbi egy versenyt nyert háromévesen, hétszer volt helyezve, az utóbbi két versenyben győzött, kétszer volt helyezve. A kanca apja a homok specialista Victory Gallop, közel volt az amerikai Hármas Korona sikerhez, Belmont Stakes győzelem mellett a másik két ágban a második volt. A kanca anyja a klasszis Contredance, nyolcszor ért fel a dobogó legfelső fokára, Gr 1, Listed és Gr 2 verseny nyerő Amerikában. Land Forcetól vemhes.
Leütési ár 4.000 gunieas.

/ by /   Hazai agár hírek / 0 comments

Németh Vivien

Szezon értékelő interjúsorozatunk első alanya Németh Vivien tulajdonos és tréner.
Versenyagara: Stemgrove Jaxx ’Soul’ (Jaxx Party Time x Vans Escalade)

2020-as versenyei:
May Trophy Sprint S2 – II. hely
June Trophy S2 – I. hely
Nyári Nagydíj Sprint S1- V. hely
Legjobb verseny ideje: 16.92 (June Trophy S2)

Edzések:
Összesen 6 hivatalos időmérő edzés, mind 280m-en.
Legjobb ideje: 16.74

Számodra ez volt az első igazi versenyszezon, életed első versenykutyájával, Soul-lal (Stemgrove Jaxx). Hogyan értékeled a szezont, hogy érezted magad?

 Fantasztikusan! Amikor először olvastam a kutyám és a saját nevem a Turfban, az valami csodálatos volt. Erre vártam, hogy mi is közöttetek lehessünk. Nem is kívánhatnék jobb első versenykutyát Soul-nál, hiszen nagyon nyugodt agár, de ez persze sosem volt összefüggésben a pályán nyújtott teljesítményével. Sajnálom, hogy így lerövidült a szezon a vírus és a sérülés miatt is, épphogy csak belekóstolni tudtam az egészbe, úgyhogy várom a jövő évet, hisz ez a rövid szezon inkább csak még jobban megerősített abban, hogy csinálni szeretném.

Maga a sport is teljesen új neked, mint azt a szezon eleji bemutatkozó beszélgetésből tudjuk, hogy jellemeznéd mégis magatokat Soul-lal, mennyire vagy elégedett vele, illetve magaddal, mint kezdő trénerrel?

Jó kérdés. Az az igazság, hogy mivel teljesen kezdő vagyok, hajlamos vagyok olyan trénerekhez hasonlítani magam, akik tízen-húszon-harminc éve ezt csinálják. Ilyenkor természetesen elbizonytalanodom, úgy érzem hirtelen akarok mindent tudni és emiatt néha elveszek az információk tengerében. Mindig tudatosítom kell magamban, hogy ez nem olyan dolog, amit egy év alatt meg lehet tanulni. Soul-al én maximálisan elégedett vagyok, büszke vagyok rá, nem voltak hatalmas elvárásaim felé, mégis hétről-hétre bizonyított, nyert és megmutatta, hogy több van benne és meg is akarja mutatni. Rettentően sokat tanultam tőle is.

Soul középen legelöl

Soul remek formában volt a nyáron, egészen június végéig, majd egy balszerencsés sérülés miatt le kellett állnotok. Mi történt, mondd el kérlek pár szóban, illetve, hogy meggyógyult-e azóta?

 Egyik edzésen részleges gracilis szakadása volt, ami később teljes lett… Mondanom se kell, nekem akkor világvége volt, iszonyatosan el voltam keseredve. Nagyon sok segítséget kaptam, hogy ne csüggedjek, sérülések előfordulnak és ez az izomszakadás nem olyan sérülés, amiből nem lehet visszatérni. Időközben ránézésre meg is gyógyult, de nem sokkal ezután a pálya fényei is lekapcsoltak erre az évre, így élesben már nem tudtam megnézni mi a helyzet.

June Trophy S2 – I. hely

Jövő nyáron lesz 5 éves, hogy látod, milyen formában van, jössz még vele versenyezni jövőre?

Ha a gyógyulás teljesen sikeres lesz és az edzéseken is jó időket fut, nem látom akadályát a dolognak, de majd meglátjuk. Ez tőle függ.

Mennyire voltál megelégedve a szervezéssel, a versenyek lebonyolításával és mindennel, ami a versenyekhez kapcsolódik?

Én azt gondolom, hogy a pálya és a versenyek zavartalan működéséért felelős csapat a lehetőségeihez mérten a maximumot próbálta kihozni abból a kis időszakból, amíg tudtunk versenyezni, mind a pálya körüli szakmai dolgokat, mind az agarasokat érintő emberi tényezőket illetően. Ezt sok minden nehezítette – vírus, korlátozások, kisebb-nagyobb technikai problémák stb. – ami elsőre nyilván nem mindig zökkenőmentes, de ez mindenben így van.

Teljesen friss hír, alig egy hete hallottunk csak róla, igaz, hogy új tagja van a falkátoknak?

Szerintem, akivel valaha beszélgettem agarakról tudja, hogy nagy vágyam volt egy fekete kisördög. Mivel Soul és anno Ypsilon babakoráról is lemaradtam, szerettem volna ezúttal “tiszta lappal” kezdeni. Meg hát a Moldvai Dórival készült interjúból idézve engem is utolért a “népbetegség” miszerint egy agár nem agár 🙂 Amikor megláttam, hogy Stemgrove Iron Lady-nek kölykei lesznek Joes Cody-tól, tudtam, hogy nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget. Lady nagy kedvencem, követtem a “munkásságát”, Bolyk (Black Fantasy) is nagy szerelem számomra, Lady tesója. Így lett családunk legújabb tagja Veyron /Stemgrove Elemental Power/, aki egy nap reméljük hű lesz a nevéhez.

Soul hogy fogadta az új jövevényt, nem féltékeny?

Jól fogadta, bár egyelőre inkább ignorálja, szerintem beijedt picit, hogy akkor most nem az összes szeretetem az övé, kicsit meg van illetődve. A németjuhászunk (Zoé) imádja, már most hatalmasokat kergetőznek és időnként már Soul is bekapcsolódik a játékba.

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Mark Johnston a yearlingek kiválasztásáról

Írta: James Thomas, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Még nem zárult le az őszi árverési szezon, a trénerek, futtatók és kereskedők ezrei fáradoznak azon, hogyan válasszák ki a bőséges kínálatból az elkövetkező szezonok új reménységeit. Vannak biztosnak tűnő, bevált receptek, sokan a megérzéseikre hagyatkoznak, mások szaktanácsadókat kérnek fel. Nem csoda, rengeteg pénz forog kockán, és tudjuk, a csúcson nagyon szűk a hely, nem kerülhet oda minden megvásárolt telivér. Lesznek győztesek, de a sport örök törvénye értelmében többen lesznek azok, akik csak utólag lesznek okosabbak.

Mark Johnston 2018. augusztus 23-án vált minden idők legtöbb nyerőt idomító trénerévé, amikor Yorkban a 20/1-hez adott Poet’s Society nyergében Frankie Dettorival nyakhosszal megnyerte a 15.00-ra kiírt hendikepet. Ez volt Johnston 4194. győzelme (írásunk megjelenésekor 4649-nél tart), amellyel Richard Hannont előzte meg, aki 2013-ban vonult nyugállományba.

A mester 1987-ben váltotta ki a működési engedélyét, és azóta feljutott a legnagyobbak közé. Bátran kijelenthetjük, remek szemmel állapítja meg, melyik lovat érdemes megvásárolni, főleg ha hozzátesszük, nem százezrekért, hanem általában viszonylag alacsony áron jutott lovaihoz. Az alábbiakban a siker titkáról faggattuk Johnstont.

Mindig a képességet keresem a pedigrében – kezdi a rá jellemző tömörséggel. – A legfőbb kritérium számomra, hogy a ló anyjának legalább 90-es képességszámmal kell rendelkeznie. Ez alól csak akkor teszek kivételt, ha látom, adott már hasonló utódot. Mielőtt elmegyek egy árverésre végigtanulmányozom a katalógust, és megjelölöm az ilyen lovakat. Rá sem nézek azokra a yearlingekre akiket előzőleg nem választottam ki. Nincs értelme. Előfordul azonban, hogy kihúzok egy lovat a listámról, miután a helyszínen megnéztem. A pedigré dönti el, meg akarom-e vásárolni a lovat, a személyes tapasztalat pedig azt, hogy maximum mennyi pénzt adok érte. Félreértés ne essék, egy ló megvásárlásakor sosem szempont, hogy olcsó. Az átlagon felüli pedigré a legfontosabb.

Johnston trenírozási és menedzselési módszerei egyediek, gyakran teljesen különböznek a klasszikus iskolától, mégis nagyon sikeresen működnek. Ez azért érdekes, mert más nem tudja mindezt leutánozni. Ugyanez a helyzet a yearlingek kiválasztásánál is. A kívülálló számára úgy tűnik, mintha a tréner teljesen más szabályok alapján játszaná ezt a nagy és izgalmas játékot. Főleg akkor, ha tudjuk, ugyan a pedigrében nem is hajlandó kompromisszumokat kötni, de küllemben annál inkább. Úgy véli, a ló testfelépítésének sokan nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a kelleténél.

Úgy vélem a testfelépítés kérdése nagyon kényes téma. A kereskedők többsége a lovak lábállását nézi legelőször. Azzal vannak a leginkább elfoglalva, hogy kifelé vagy befelé áll az a láb, és hogy a ló térde úgy néz-e ki, mint ahogy a Nagy Könyvben meg van írva. Én erre nem fektetek különösebb hangsúlyt. Nemrégiben olvastam egy tanulmányt arról, hogy a szabálytalan térdállás néha még előnyös is, mert bizonyos esetekben csökkenti a sérülések megtörténésének esélyét, és kevés vagy semmilyen hatása nincs a ló képességére. Gond csak akkor van, ha nem magamnak, hanem megbízásból vásárolok. Nehéz megmagyarázni ugyanis egy laikusnak, miért költöttem 200 ezer guinea-t egy rossz lábállású lóra.

Mielőtt hevesen kezdenénk rázni a fejünket és hitetlenkednénk, gondoljunk csak közmondásosan rendhagyó küllemű Attarctionre (2001 pk, Efisio – Flirtation) akit Roxburghe hercege számára vásárolt Johnston, és akivel öt Group 1-es versenyt nyertek, köztük két klasszikust (1000 Guineas, Ír 1000 Guineas).

A mester tovább borzolja a kedélyeket amikor így folytatja:

Nem hiszek a röntgen felvételekben. Newmarketben harminchat felvételt kell készíteni ahhoz, hogy egy yearling bekerüljön a katalógusba. Górcső alá kerülnek a csüdök, csánkok, térdek és minden amiről felvétel készíthető. Egy dolgot azonban rendre elfelejtünk, sok rendellenesség annak a számlájára írható, hogy az állat még növésben van, szervezete nem nyerte el végső formáját. Ráadásul a telivérek nagyon gyorsan fejlődnek. Ki merem jelenteni azt is, a korai anomáliáknak semmi köze a képesség meglétéhez, illetve annak hiányához. Ez különösen igaz azokra a lovakra, amelyek fajtársaikhoz képest is gyorsabban növekednek. Ilyen esetekben még több problémát szúrhatunk ki. Én azonban azt gondolom, azok a jó lovak, akik gyorsan nőnek. Azért merek ilyen merészen nyilatkozni a témában, mert elvégeztem az állatorvos tudományi egyetemet, és ugyan nem praktizálok, de a megszerzett tudást minden nap használom, és tökéletesítem a gyakorlatban.

Nehéz az elhangzottakkal vitatkozni. Mark Johnston a valaha élt legtöbb futamgyőzelemmel rendelkező brit tréner. Tanácsáért mélyen a zsebükbe nyúlnak a sport legmeghatározóbb szereplői, köztük a Maktoum család jó néhány tagja is.

Van még egy tanácsom – zárja a beszélgetést Mark Johnston. – Sokan úgy gondolják, nincs értelme eljönni az árverésekre, ezért megbízottakat küldenek maguk helyett. Ez maflaság. A személyes tapasztalat a legértékesebb.

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

A rettenthetetlen herceg

Írta: Ryan Herman, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Javában tart a brit ugrószezon, és bár messze még a Grand National, nem tudtunk ellenállni, és ráhangolódásként egy kivételes és rendkívül rokonszenves lovasról írunk.

Don Beltrán nyeregben

Az 1918-ban született Beltrán Alfonso Osorio y Díez de Rivera, Alburquerque 18. hercege, (e. álbokerke) akit más néven Vashercegnek is ismernek, a lóversenyzés történetének talán legrettenthetetlenebb és legvakmerőbb úrlovasa volt. Huszonnégy esztendő alatt, hétszer indult a Grand Nationalben, eközben százhét csontja eltört, de csak egyetlenegyszer sikerült végiglovagolnia a távot. Ennek ellenére ő a legnépszerűbb lovas, aki a híres akadályversenyben valaha indult. – Egy angol torreádor hasonlóan érezné magát a hazámban – jegyezte meg egyszer tréfásan.
A herceg kétségtelenül kora egyik legszínesebb lovas egyénisége volt, de e mögött sokkal több rejtőzött: egy spanyol főnemes megszállottjává a gondolatnak, hogy Liverpoolban versenyt nyerjen.

1928-ban ragadta magával a Grand National Alburquerque hercegét, amikor Tipperary Tim nyerte a versenyt azon két ló közül, akiknek sikerült befejeznie a futamot a negyvenkét indulóból. Spanyolországban a tíz éves Beltrán tátott szájjal nézte az eseményről készült mozgókép beszámolót egy filmszínházban, és elhatározta, versenylovas lesz. Édesanyja azt mondta neki, túl magas növésű ehhez a hivatáshoz, ezért a fiú minden éjszaka úgy feküdt le, hogy gombóccá húzta magát, azt remélte, ettől nem fog megnőni. Minden vágya az volt, hogy zsoké lehessen.

A herceg címere

1939-ben indult élete első versenyében, néhány évvel a spanyol polgárháború után, ahol talán mondanunk sem kell, a nacionalisták oldalán harcolt a könnyűlovasságnál. A köztársaságpárti ellenség sorait olyan alakok erősítették, mint a Gerő Ernő, Mező Imre, Münnich Ferenc, Rajk László és Zalka Máté. Abban az időben már lovat is futtatott, méghozzá Peter Cazaletnél, Devon Loch idomárjánál, amely ló arról vált ismertté, hogy szintén a Grand Nationalben, a cél előtt ötven méterrel, tisztán vezetve, megugrott egy árnyékot és felbukott. A telivér Erzsébet anyakirályné színeit vitte, aki csak így kommentálta az eseményt: That’s racing, I suppose (Nos, ilyen a lóverseny).

Becher’s Brook

A híres akadályversenyre 1952-ben mázsált ki a herceg első alkalommal Brown Jack III lovasaként. A verseny egész jól alakult a páros számára, mígnem a Becher’s Brook nevű akadálynál felbuktak. Abban az időben ez volt a legnehezebb ugrás (1989-ben, az állatvédő szervezetek nyomására alakították át mai formájára.) A vakmerő spanyol két töréssel megúszta. A Walton Kórházba szállították, ahol egyből szívükbe zárták az orvosok és az ápolónők a sármos főrendet. A legenda szerint ezután minden lovaglása előtt lefoglalt magának egy ágyat ugyanott.

Bár sokszor a fejére esett, Rivera herceg mégsem volt teljesen ütődött. Tudta jól, ebben a versenyben kiemelkedő képességű lóra van szüksége, és tizenegy évet várt a következő alkalomra, hogy starthoz álljon Aintreeben. Ekkor a huszonegyedik ugrásig jutott Jonjo nevű lován. 1965-ben újra a starthoz állt az elszánt férfit, de felbukott Groomsmannel, és ismét a Walton Kórház lett a végállomás. 1966-ban kénytelen volt feltartani a cél előtt négy akadállyal, mert lova, L’Empereur elkészült az erejével. Eltelt hét esztendő és Beltránt Nereo hátán láthatta ismét a közönség. A telivért maga a herceg tenyésztette Mozanaque Sotóban, a családi birtokon. Meg volt róla győződve, senki sem veheti el tőlük a győzelmet, ám egyik kengyele leszakadt, és még a Becher’s Brook előtt feladni kényszerült a versenyt.
A bátor lovast gyakran hasonlították az irodalomból jól ismert Don Quixote alakjához, és egyáltalán nem alaptalanul. Akárcsak a bús képű lovag, ő is magas, szikár alkatú férfi volt, megnyúlt arcát hegyes álla tette jellegzetessé. Környezete úgy gondolta, ő is egy megnyerhetetlen küzdelmet folytat egész életében.

A családi birtok Mozanaque Sotóban

Toby Balding, a kétszeres Grand National nyerő idomár jellemezte de Riverát a legjobban: – Egy igazi kamikaze, hírből sem ismeri a félelmet.
Ezt a véleményt ismét igazolta a herceg, amikor minden intő jel ellenére ismét indult az 1974. évi Grand Nationalben. Amikor a kimázsált zsokék a jártató felé tartottak, a televíziós közvetítés kommentátora, Clive Graham kiszúrta a furcsán lépegető lovast. – Egyáltalán nem úgy néz ki ez az ember, mint aki sikerrel teljesíthetné a világ legnehezebb akadályversenyét, de mégis itt van, mert ő az ötvenöt esztendős Alburquerque hercege.

Két héttel a fent említett esemény előtt tizenhat kapcsot operáltak ki a spanyol lovas lábából, amiket egy súlyos esés után szerzett. A műtét után hét nappal eltörte kulcscsontját egy Newburyben tartott versenyen. Hét nappal a Grand National előtt! Volt azonban más probléma is, bár ezt csak később került nyilvánosságra. Nereo bokszbalesetet szenvedett, és erősen be volt szűrődve az egyik lába. A baleset után jó pár napig nem evett. Mindez idő alatt a herceg Madridba utazott és speciális gipszet csináltatott magának, amiben tudott lovagolni, és megtanulta hogyan szálljon nyeregbe anélkül, hogy megterheli a kulcscsontját. Tartott tőle azonban, hogy nem megy át a verseny előtti orvosi vizsgálaton, ezért megkérte fiát, Ioannes-t, utazzon vele Angliába és legyen a tolmácsa.

A Galopar magazin interjút készített Ioannes-szel 2015-ben. A férfi így emlékszik a történtekre: – A verseny közben apám törött kulcscsontja elmozdult és átszakította a bőrét, de ő megtiltotta, hogy szóljak az orvosnak. Három nap telt el így, hihetetlen kínok között, míg végre visszaérkeztünk Madridba és megoperálták.

A herceg és Nereo ugyanis sikeresen teljesítette a távot, és akármennyire is hihetetlen, nyolcadikként értek célba. – Arra vagyok a legbüszkébb, hogy egy spanyol tenyésztésű telivér, amelyet én neveltem, megmutatta, van benne elég képesség, hogy felvegye az Angliában és Franciaországban született lovakkal a versenyt. Ez óriási szó, hiszen Nereo hátán nem egy lovas ült, hanem egy zsák burgonya.

A történetnek azonban még nincs vége, bármennyire is hihetetlen. 1976-ban Beltrán de Rivera ismét indult Nereo nyergében. A csúnya bukást hosszú kezelés követte a Walton Kórházban. Amikor megkérdezték tőle, miért viszi ily makacsul vásárra a bőrét unos-untalan, ezt felelte: – Kockázat nélkül unalmas lenne az élet.
A herceg elszántsága legendává vált, ezért a közönség ráragasztotta a Vasherceg nevet.

Maradt a fotózás

A lóverseny szakemberek azonban másként vélekedtek. A Jockey Club új rendelkezése értelmében, minden ötven évét betöltött lovasnak kiemelten szigorú orvosi vizsgálaton kellett átesnie. Ez azt eredményezte, saját testi épsége érdekében bevonták a herceg licencét, és onnantól fogva a lelátóról volt kénytelen nézni a versenyeket. Az engedélye visszavonását élete egyik legszomorúbb pillanatának nevezte. Később, a spanyol El Pais című napilapnak adott interjújában így nyilatkozott: – A legtöbb töréssel járó balesetem oka a türelmetlenség volt, de a csontjaim kitűnően bírták így is, és én elég céltudatos ember vagyok. Ez elengedhetetlen ebben a sportban. Mindig csak annyira akartam egészséges lenni, hogy a következő versenyemet vállalni tudjam.

Akadtak győzelmek is

Beltrán Alfonso Osorio y Díez de Rivera, Alburquerque 18. hercege hazájában minden lovas szakágban versenyzett, sőt 1952-ben és 1960-ban Spanyolország olimpiai csapatának is tagja volt díjugratásban és díjlovaglásban. 1964-ben elnyerte az Arany Sarkantyút, amely Európa legkiemelkedőbb úrlovasának megtisztelő címe. A herceg karrierjének legfényesebb pillanata az volt, amikor 1968-ban megnyerte a Gran Premio de Madridot a teljesen esélytelen Tebas nyergében. Élete utolsó győzelmét néhány nappal hatvanhatodik születésnapja előtt aratta a bátor lovas.
De Rivera herceg 1994-ben hunyt el, emlékét az Alburquerque Herceg Emlékverseny őrzi, amelyet minden évben a Zarzuela versenytéren futnak, Madridban.

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Angliában eladott telivér

Bokori Tamásék ezúttal az eladó szerepkörét vállalták magukra. A Tattersalls December Mare Sale november 30 és december 3 között került megrendezésre, Consentement (Lot 2088) új gazdára talált Abu Shaala személyében, a négyéves kanca 1.000 guineasért kelt el.

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Kovács-Bakos Szilvia értékelése – Lovaregyleti Díj

A szezon utolsó nagyversenyében, a 2800 méteres Lovaregyleti Díjban Kovács-Bakos Szilvia idomítottjai szerezték meg az első két helyet. A hároméves kancák csatáját Amazing Allegra nyerte magabiztosan a Magyar St. Leger nyerő Aurora Amica előtt.

Amazing Allegra
A lovasválasztás egyszerűen zajlott, 52 kilót vitt a versenyben, így nem sok zsoké jöhetett szóba, ráadásul lovasunk, Mocsinka Vivien kedvenc lova a kanca. Ismeri, nem volt kérdés, hogy ő ül majd rajta. Már a téli pihenőn gondolkoztunk, de annyira jó formában van, hogy végül a tulajdonossal egyeztetve elindítottuk. Várásra kell lovagolni, a vezetők mögött helyezkedett, majd lovasa időben indította. A táv és a szintetikus pálya is tetszett neki, nagyon meg vagyunk elégedve a teljesítményével.

Aurora Amica
A verseny feltétele miatt Amazing Allegrához képest két kilóval többet vitt. Eddigi legjobb formáit gyepen, mélyebb pályán futotta, valószínűleg a szintetikus pálya kevésbé tetszett neki. Lovasa kicsit korábban indította, illetve kívülről kellett volna érkeznie. Ennek ellenére elégedettek vagyunk a teljesítményével, szépen zárta az utolsó két hónapot.

Sagana
Ahogy azt az idomári nyilatkozatban is mondtam, pénzes helyezésben bíztam, ez meg is valósult. A 2800 méter már hosszúnak bizonyult, sokáig az élen volt, de az utolsó 600 méter már sok volt neki, ennek ellenére megtartotta pénzes helyezését.

Fotó: Magyar Lovaregylet, Vonczem Gabriella, Dr. Kovács Gábor

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Újoncok a porondon – 10. rész

Bihari Alexandra is bővítette istállóját a Goffs Autumn Yearling Sale keretein belül.

Lot 23

N. (Lot 23) apja a kétszeres Gr 2 nyerő Gutaifan, az idei szezonban 6.000 euroért fedezett. Anyja Amaany, háromévesen győzött és helyezve is volt. Eddig egy csikója született, Berry Edge, még nem lépett pályára. Anyai nagyanyja Almass hatszor győzött háromévesen, ezzel 175.390 fontot keresett, Listed besorolású versenyekben volt eredményes. A yearling 2.500 euroért került új gazdájához.

 

Lot 46

N. (Lot 46) anyja Ballet Dancer háromévesen nyert, négyszer volt helyezve. Eddig öt csikója született, közülük hárman léptek pályára, ketten ünnepelhettek már győzelmet, Lopes Dancer öt alkalommal, Medicean Ballet egyszer. A családban találunk Gr 1, Gr 2, Gr 3 és Listed verseny nyerőket, illetve helyezetteket is. A mén apja a Group 2 besorolású versenyt nyerő Alhebayeb, 5.000 euroért fedezett idén. A yearling ára 2.800 euro volt.

Fotó: Goffs

1 419 420 421 422 423 424 425 727