Decemberi Trófea szombaton a Kincsem Parkban!
18-án szombaton, a két héttel ezelőtti versenynaphoz hasonlóan ismét az ügető futamok előtt kerül megrendezésre a 2021-es szezon utolsó előtti agárversenye.
A Decemberi Trófea elnevezésű versenynapon egy sprint és három hosszútávú futamban állnak starthoz az agarak. Bár már gyakorlatilag vége a szezonnak és sok tulajdonos és tréner eltette kedvencét a jól megérdemelt téli pihenőjére, még mindig akad olyan fiatal pályakezdő agár – Zserbó személyében -, aki most fog csak debütálni a Nagyérdemű előtt.
A futamok 12:30-kor kezdődnek, várunk mindenkit sok szeretettel, forralt borral, teával és a jól megszokott szuper hangulattal!

Dióspuszta 4 új anyakancája
A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok az évekkel ezelőtt megkezdett génállomány frissítést folytatva Newmarketben kitűnő származású és versenyteljesítményű kancákat vásárolt. Az utóbbi évek import kancáiból származik az idei Derby nyerő, valamint Év Lova, Shy Boy, a 2020-as Osztrák Derby második Arktisz, valamint az 2020-as év lova Cirfandli.A 2019-es Hazafi Díj, Kanca Díj nyerő, valamint Derby második Lili anyja szintén Francia import kanca, míg a 2018-as év Derby és Kincsem Díj nyerője, Esti Fény anyja is a szigetországból érkezett hazánkba.

Lot 1636
18 000 Gns volt Alternanthera leütési ára. Apja, Neyef négyszeres Group1 nyerő, kimagasló volt közép és hosszútávon, legmagasabb formáját (RPR 129) a Prince of Wales’s Stakesben futotta. Anyja, Alakananda két versenyt nyert háromévesen és ötször volt helyezve.
Alternanthera nem állt starthoz, 2018-ban született csikója, Mosaawaah a 2019-es newmarketi yearling árverésen 110.000 gns-ért értékesítették, azóta még nem állt starthoz. Study of Man (Deep Impact x Second Happiness) vehemmel érkezett.
A vehem apja, Study of Man 2018-ban Francia Derbyt nyert. Apja, a legendás és hétszeres Japán Group 1 nyerő Deep Impact, akinek egyetlen utódjaként áll tenyésztésben Angliában, jelenleg 12 500 Fontért fedez a Lanwades Ménesben. Nem túlzás azt mondani, hogy a hatéves mén remek családból származik, hiszen anyai nagyanyja a 1986-88-as versenyszezonok abszolút világsztárja volt. Miesque (USA) tízszeres G1 nyerő, champion volt a kétéves kancák között Franciaországban. Háromévesen mérföldes távon és a kancák között Franciaországban és Angliában megint begyűjtötte ezt a címet, majd a galloknál a négyéves és idősebb kancák között is. Először háromévesen nyerte a Breeders Cup mérföldes versenyét, majd négyévesen címvédőként aratott győzelmet itt, ezzel ő lett az első, aki két egymás követő évben nyerte meg ezt a versenyt. Nemcsak a pályán, de később a ménesben is komoly eredményeket ért el.

Lot 1658
Remek áron jutottak hozzá Zeb Un Nisa névre hallgató kancához, szintén Study of Man (Deep Impact x Second Happiness) vehemmel, ára 10 000 Gns volt. Zeb Un Nisa (95 RPR) egy versenyt nyert kétévesen, ötször volt helyezve. Első utódja a Sea the Stars apaságú Stella Maris eddig háromszor állt starthoz, kétszer volt helyezve. Anyja, Tullynally nem versenyzett, apja, Iffraaj 17 500 Euróért fedez. Utódai közt 11 Group 1 nyerő van, 2021 október 27-én kétéves fia, a Godolphin Island Falconja ugyan azt a komoly versenyt nyerte, amit az idei Arc egyik sztárja, Adayar és Golden Horn nyertek kétévesen.

Lot 1665
Ainippe-t, Kameko vehemmel 47 000 Gns értékben vásárolták meg. Ainippe négy versenyt nyert, köztük két Group 3-at, Kameko 2020-ban vonult vissza, jelenleg 20.000 Fontért fedez. Eredményei közül kiemelkedik a kétévesen Sandown Parkban elért Group 1-es győzelme, majd háromévesen a Qipco 2000 Guineas Stakes diadala, amit a versenytörténetének leggyorsabb lefutási idejével nyert meg!

Lot 1777
40 000 Gns volt a leütési ára Country Music-nak, Too Darn Hot (Dubawi x Dar Re Mi) vehemmel. A kanca kétszer volt helyezve Franciaországban pályafutása során, mindkét eddig versenyző utóda nyert versenyt, Southern Rock (95 RPR) ötször galoppozott át elsőként a célvonalon Angliában, majd Ausztráliában, Tejano (93 RPR) egyszer négyévesen. Anyai nagyanyja Shawanda champion hároméves kanca volt Írországban, legmagasabb, 121-es RPR számát Longchampban kapta, egy Group 1-es kancaversenyben.
Too Darn Hot kétévesen 4 győzelemmel (3 Group) lett veretlen champion, háromévesen három helyezés után, két Group 1-es győzelemmel zárta karrierjét. Jelenleg 45.000 Fontért fedez a Dalham Hall ménesben és 124 élő utóda van.
Apai nagyapja a kétévesen szintén veretlen, leginkább mérföldes távon kiváló Dubawi. A világ egyik legkeresettebb és legdrágább ménje jelenleg, az elmúlt évek statisztikája alapján, ő világ egyik legjobb arányban örökítő mén a Group és Stakes versenynyerők tekintetében. Legdrágábban eladott yearlingje 2,4 Millió Euróért kelt el, jelenleg 250 000 Fontért fedez ugyanabban a ménesben, ahol Too Darn Hot.
Svéd hét – Fogadásoddal most kétszer nyerhetsz!
A játékszabályzat elérhető a lovifogadas.hu-n.
7 újabb francia import
Néhány napja újabb telivérek kerültek magyar tulajdonba a decemberi Arqana árverésről Franciaországból.
Lot 605.
Bevásárolt a FELTEFE istálló, egy februári választási csikó és egy anyakanca került tulajdonukba. A 605-ös Lot számú Pour Conquerir vételára 1500 Euró volt. Apja Ectot háromszoros Group1 nyerő volt, szép sikereket ért el mérföldes és hosszabb távon, anyja, La Piscine 3 versenyt nyert.

Lot 742.
Sommerabend vehemmel vásároltak anyakancát 4500 Euróért, Villa Katsura egy versenyt nyert Toulouseban, anyja Verveine háromszor ért haza, de többször volt helyezett Group1 versenyben. Sommerabend 12 alkalommal győzedelmeskedett, javarészt Group és Listed futamokban, jelenleg 4500 Euróért fedez.
Lot 753.
2000 Euró fejében vásárolt Garswood apaságú februári csikót a Scuderia Molett. Apja négy versenyt nyert, köztük az augusztusi rövidtávú Prix Maurice de Greest-t (Group1). Anyja, Zarkatala háromszor állt starthoz, kétszer volt helyezve.
Lot 820.
Erősített az Esztergomi istálló, a 820-as Lot számú márciusi csikó 2000 Euróért került tulajdonukba. Anyja, a korábbi Álmodós kanca, Claudia Octavia itthon és külföldön is nagyon jól mozgott. A Kincsem Parkban 2014-ben Hazafi Díjat és Magyar Kancadíjat is nyert, majd Baden-Badenben került új tulajdonba. Apja, Penny’s Picnic öt versenyt nyert, legmagasabb formáját a Criterium de Maisons-Lafitteben (Group2) futotta kétévesen.
Lot 264.
Három csikó került a Nomád istállóhoz is. 1500 euró fejében jutottak hozzá a 264-es lot számú februári csikóhoz. Apja, Goken, öt versenyt nyert, legmagasabb RPR számát (113) a Royal Ascotban futotta rövidre a King’s Stand Stakesben. Anyja, French Fairy egy győzelmet szerzett pályafutása során.
Lot 886.
A márciusban született sárga mén csikó szintén 1500 Euró volt, apja, Seabhac egy versenyt nyert kétévesen. Anyja, Juste Un Baiser neve ismerősen csenghet, hiszen a 2017-18-as szezonban Tamara Richter egykori idomítottja a Kincsem Parkban is többször versenyzett, összesen négy versenyt nyert.

Lot 966.
1500 Euró volt áprilisi csikójuk ára. Apja, Elvstroem ötszörös Group 1 nyerő AAMI Victoria Derby győztes kiválóság, anyja, Secret ötször volt helyezve.
2021/49. hét Csütörtök – vasárnap
Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Atalanta – Villarreal (Labdarúgás, BL) 1 800 091 fogadás
Napoli – Leicester (Labdarúgás, EL) 1 084 332 fogadás
Real Sociedad – PSV (Labdarúgás, EL) 903 420 fogadás
Real Madrid – Atl. Madrid (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 782 568 fogadás
Fenerbahce – E. Frankfurt (Labdarúgás, EL) 781 053 fogadás
Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Real Madrid – Atl. Madrid (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 243,41 millió Ft
Atalanta – Villarreal (Labdarúgás, BL) 167,02 millió Ft
Bayern München – Mainz (Labdarúgás, Bundesliga 1.) 148,71 millió Ft
Chelsea – Leeds (Labdarúgás, Premier Liga) 124,60 millió Ft
Paris SG – Monaco (Labdarúgás, Francia bajnokság) 120,65 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
- A havazás miatt szerdáról csütörtökre halasztott Atalanta – Villarreal BL-csoportmeccs a vendég spanyolok győzelmével és továbbjutásával ért véget. Ez a kimenetel fogadóink nagy részét meglepte, hiszen a Tippmixen és a Tippmixprón az „1X2” piacra beérkezett több mint 600 ezer tippnek mindössze 8 százaléka lett helyes. A helyes tippért ez utóbbi fogadási lehetőség kapcsán 4,55-ös záró odds járt. Akik pedig az „1X2 + Mindkét csapat szerez gólt” fogadási esemény kapcsán bírtak helyes megérzéssel („Vendég és igen”), 8,00-s nyereményszorzót könyvelhettek el.
- Az EL-ben is véget ért a csoportkör csütörtökön, és eldőlt az is, hogy a Leicester tavasszal csak az EKL-ben folytathatja nemzetközi kupás szereplését, miután a Napoli vendégeként elszenvedett vereséggel a kvartett harmadik helyére csúszott az angol együttes. Már az első félidőben négy gól született, a szünetre 2-2-es eredménnyel vonultak a csapatok, a második játékrészben pedig már csak a dél-olasz csapat talált be. A végkimenetelre vonatkozó fogadási soron több mint 325 ezer tipp lett tökéletes 76 százalékos találati arány mellett. Sokan számítottak arra is, hogy mindkét csapat szerez gólt, hiszen a vonatkozó fogadási lehetőséghez 82 ezret is meghaladó tökéletes tipp társult.
- Az elmúlt hétvége topligás labdarúgó-mérkőzései közül a Real Madrid – Atl. Madrid városi rangadót követte a legnagyobb figyelem. A hazaiak tovább erősítették pozíciójukat a spanyol bajnoki tabella első helyén, miután Benzema (akinek a gólszerzése 2,20-as oddsot ért) és Asensio találatával 2-0-ra legyőzték Diego Simeone együttesét. Az „1X2” soron majdnem 250 ezer tipp érkezett a Real Madrid győzelmére (64 százalékos találati arány), 1,85-ös záró szorzó mellett.
- A magyar válogatott nem jutott a legjobb nyolc közé a női kézilabda vb-n, de a vasárnapi, Dél-Korea elleni mérkőzésen sikerült győzelemmel búcsúzni a tornától. Háfráék 35-28-as sikert arattak a középdöntő utolsó találkozóján, így a „Nyertes különbség” piacon akár 3,85-ös szorzót is elkönyvelhettek azok a fogadók, akik arra tippeltek, hogy Magyarország 6-10 góllal nyer. Az egész tornára vonatkozó, „Hogyan szerepel Magyarország?” outright fogadási esemény kapcsán a helyes kimenetel („Nem jut tovább a középdöntőből”) 3,80-as nyitó és 2,70-es záró szorzóhoz kapcsolódott.
- Sokáig emlékezetes, drámai küzdelmet hozott az egyéni világbajnoki címért a Forma-1-es szezon utolsó futama, ahol Lewis Hamilton érezhette magát sokáig nyeregben, de egy biztonsági autós fázis után Max Verstappennek lehetősége nyílt az előzésre, és az utolsó körben élt is az eséllyel a holland. Az Abu-dzabi Nagydíjra azonos pontszámmal érkezett a két versenyző, fogadóink pedig előszeretettel tippeltek arra, hogy melyikük végez előrébb a szezonzárón. A több mint 20 ezer tipp 59 százaléka Verstappent várta jobb pozícióba a leintéskor, ami óriási izgalmak után végül helyes megérzésnek bizonyult.
Legmagasabb nyerő oddsok:
- Frankfurt – Leverkusen (Labdarúgás, Bundesliga 1.)
Pontos végeredmények (Nyertes tipp: E. Frankfurt más, nyertes odds: 100,00)
Swansea – Nottingham (Labdarúgás, Angol Liga bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Nottingham 4:1, nyertes odds: 100,00)
Ottawa – Tampa Bay (Jégkorong, NHL)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Ottawa 4:0, nyertes odds: 100,00)
Pittsburgh – Anaheim (Jégkorong, NHL)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Pittsburgh 1:0, nyertes odds: 95,00)
San Lorenzo – Newell’s (Labdarúgás, Argentin bajnokság)
- félidő – Pontos eredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 2:2, nyertes odds: 95,00)
Kiemelt esemény:
FTC – Leverkusen 1:0 (Labdarúgás, EL)
1X2 (helyes tipp: FTC, helyes tippek aránya: 17 %, nyertes odds: 4,20)
Hendikep 0:1 (helyes tipp: Döntetlen, helyes tippek aránya: 27 %, nyertes odds: 6,00)
Melyik csapat szerzi az első gólt? (helyes tipp: FTC, helyes tippek aránya: 61 %, nyertes odds: 2,32)
Szögletek száma (helyes tipp: 9-11, helyes tippek aránya: 96 %, nyertes odds: 2,78)
Outright-fogadás:
Forma-1 2021 – Ki nyeri?
Helyes tipp: M. Verstappen (Helyes tippek aránya: 46 %)
Legmagasabb odds: 5,50
Záró odds: 2,25
Magyar események:
DVSC – FTC (Labdarúgás, NB I)
eredmény: 2:0, nyertes odds: 6,25
A végkimenetelre tett 193 673 tippből 11 944 tipp helyes.
Szeged – Kiel (Kézilabda, BL)
eredmény: 30:26, nyertes odds: 2,10
A végkimenetelre tett 98 935 tippből 37 094 tipp helyes.
Flensburg – Veszprém (Kézilabda, BL)
eredmény: 30:27, nyertes odds: 2,42
A végkimenetelre tett 74 943 tippből 10 027 tipp helyes.
FTC – Vasas (Vízilabda, Magyar Kupa, elődöntő)
eredmény: 14:10, nyertes odds: 1,60
A végkimenetelre tett 66 438 tippből 38 025 tipp helyes.
FTC – Szolnok (Vízilabda, Magyar Kupa, döntő)
eredmény: 12:9, nyertes odds: 1,30
A végkimenetelre tett 19 438 tippből 13 649 tipp helyes.
Élő szelvény:
Egy albertirsai Tippmix-játékos 2*3 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 2*321 750 Ft-ot nyert.
| Kosárlabda | Buyukcekmece – Merkezefendi Denizli (élő) | 1X2 | Döntetlen | 8,25 | Nyertes |
| Kosárlabda | Strasbourg – Monaco (élő) | 1. félidő – 1X2 | Döntetlen | 13,00 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy győri Tippmix-játékos 50 Ft-os alaptéttel (összesen 1 400 Ft-os téttel), 6/8-as kombináció típusú fogadással 1 127 816 Ft-ot nyert, illetve 30 Ft-os alaptéttel (összesen 1 680 Ft-os téttel), 5/8-as kombináció típusú fogadással 530 158 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje is volt.
| Labdarúgás | Alashkert Jereván – Maccabi TA | 1X2 | Döntetlen | 4,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Zorya Luganszk – Bodö/Glimt | 1X2 | Döntetlen | 3,95 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lyon – Rangers | 1X2 | Döntetlen | 3,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Fenerbahce – E. Frankfurt | 1X2 | Döntetlen | 3,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Union Berlin – Slavia Praha | 1X2 | Döntetlen | 3,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Braga – Crvena zvezda | 1X2 | Döntetlen | 3,95 | Nyertes |
| Labdarúgás | FTC – Leverkusen | 1X2 | Döntetlen | 3,85 | Vesztes |
| Labdarúgás | Lazio – Galatasaray | 1X2 | Döntetlen | 4,25 | Nyertes |
Egy szarvasi Tippmix-játékos 20 Ft-os alaptéttel (összesen 220 Ft-os téttel), 10/11-es kombináció típusú fogadással 1 403 955 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | UTA Arad – Botosani | 1X2 | Döntetlen | 2,73 | Nyertes |
| Labdarúgás | SPAL Ferrara – Brescia | 1X2 | Brescia | 2,32 | Nyertes |
| Labdarúgás | Viktoria Köln – Braunschweig | 1X2 | Braunschweig | 2,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Magdeburg – Osnabrück | 1X2 + Gólszám 1,5 | Hazai és több | 2,27 | Nyertes |
| Labdarúgás | Rizespor – Göztepe Izmír | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,14 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lokomotív Zágráb – Hajduk Split | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,36 | Nyertes |
| Labdarúgás | Rio Ave – Mafra | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,91 | Nyertes |
| Labdarúgás | FC Hradec Kralove – Slovacko | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,24 | Nyertes |
| Labdarúgás | Giannina – Volosz NFC | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,84 | Nyertes |
| Labdarúgás | Alavés – Getafe | 1X2 | Döntetlen | 2,74 | Nyertes |
| Labdarúgás | Valencia – Elche | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,25 | Nyertes |
Egy kenderesi Tippmix-játékos 3*100 Ft-os alaptéttel (két kötéstiltás* mellett összesen 3*400 Ft-os téttel), 2/4-es kombináció típusú fogadással 3*467 500 Ft-ot nyert úgy, hogy két hibás tippje is volt.
| Labdarúgás | Austria Wien – LASK* | 1. félidő – Pontos eredmény | Döntetlen 2:2 | 85,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Austria Wien – LASK* | 1. félidő – Pontos eredmény | Más | 17,00 | Vesztes |
| Labdarúgás | E. Frankfurt – Leverkusen** | 1. félidő – Pontos eredmény | Más | 11,50 | Vesztes |
| Labdarúgás | E. Frankfurt – Leverkusen** | 1. félidő – Pontos eredmény | Döntetlen 2:2 | 55,00 | Nyertes |
Egy mohácsi Tippmix-játékos 7*700 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 7*189 926 Ft-ot nyert.
| Jégkorong | Oskarshamn – Timra | Gólszám 4,5 | Több, mint 4,5 | 1,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Freiburg – Hoffenheim | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,71 | Nyertes |
| Jégkorong | Dornbirn – Vienna Capitals | Gólszám 4,5 | Több, mint 4,5 | 1,47 | Nyertes |
| Labdarúgás | Barry Town – TNS | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,51 | Nyertes |
| Labdarúgás | Oldham – Forest Green | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,71 | Nyertes |
| Jégkorong | Manglerud – Lillehammer | 1X2 + Gólszám 5,5 | Vendég és több | 2,24 | Nyertes |
| Jégkorong | HIFK – JYP | 1X2 + Gólszám 5,5 | Hazai és több | 2,27 | Nyertes |
| Labdarúgás | Maidenhead Utd. – Solihull Moors | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,84 | Nyertes |
| Labdarúgás | Hartberg – Wolfsberg | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,68 | Nyertes |
| Labdarúgás | Antalyaspor – Trabzonspor | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,97 | Nyertes |
Egy békéscsabai Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 3 300 Ft-os téttel), 7/11-es kombináció típusú fogadással 1 318 104 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | RC Arbaa – Belouizdad | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 2,17 | Nyertes |
| Labdarúgás | Odisha – Northeast Utd. | 1X2 | Odisha | 2,47 | Nyertes |
| Labdarúgás | Biskra – ASO Chlef | 1X2 | Biskra | 1,64 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lokomotív Plovdiv – Botev Vraca | 1. félidő – Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 2,63 | Nyertes |
| Labdarúgás | Mariupol – Dnipro-1 | Vendégcsapat nyeri mindkét félidőt? | Igen | 3,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Tunézia – Omán | 1. félidő – 1X2 | Tunézia | 2,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Hvidovre – Sönderjyske | 1X2 | Hvidovre | 2,32 | Nyertes |
| Labdarúgás | Genclerbirligi – Denizlispor | 1X2 | Genclerbirligi | 1,63 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cremonese – Crotone | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Regensburg – Bremen | Hazai csapat – Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 2,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Schalke – Nürnberg | 1X2 | Schalke | 2,19 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 5 000 Ft-os téttel, 14-es kötés típusú fogadással 1 075 528 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | CSZKA Szófia – Roma | Hendikep 2:0 | CSZKA Szófia | 1,66 | Nyertes |
| Labdarúgás | Alashkert Jereván – Maccabi TA | Hendikep 2:0 | Alashkert Jereván | 1,66 | Nyertes |
| Labdarúgás | Atalanta – Villarreal | Hendikep 0:2 | Villarreal | 1,39 | Nyertes |
| Labdarúgás | Genk – Rapid Wien | Hendikep 0:2 | Rapid Wien | 1,54 | Nyertes |
| Labdarúgás | Union Berlin – Slavia Praha | Hendikep 0:2 | Slavia Praha | 1,33 | Nyertes |
| Labdarúgás | FTC – Leverkusen | Hendikep 2:0 | FTC | 1,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Vitesse – Mura | Hendikep 0:3 | Mura | 1,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | West Ham – Dinamo Zágráb | Hendikep 0:2 | Dinamo Zágráb | 1,27 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lazio – Galatasaray | Hendikep 0:2 | Galatasaray | 1,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ludogorec Razgrad – Midtjylland | Hendikep 2:0 | Ludogorec Razgrad | 1,42 | Nyertes |
| Labdarúgás | Braga – Crvena zvezda | Hendikep 0:2 | Crvena zvezda | 1,37 | Nyertes |
| Labdarúgás | Feyenoord – Maccabi Haifa | Hendikep 0:2 | Maccabi Haifa | 1,39 | Nyertes |
| Labdarúgás | Shahr Khodro Mashhad – Gol Gohar Sirjan | Hendikep 2:0 | Shahr Khodro Mashhad | 1,48 | Nyertes |
| Labdarúgás | Charleroi – Oostende | Hendikep 0:2 | Oostende | 1,48 | Nyertes |
Egy szegedi Tippmix-játékos 3*700 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 3*356 157 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Haugesund – Molde | 1X2 + Gólszám 2,5 | Vendég és több | 2,03 | Nyertes |
| Labdarúgás | Mjöndalen – Bodö/Glimt | 1X2 + Gólszám 2,5 | Vendég és több | 1,78 | Nyertes |
| Labdarúgás | Besiktas – Kayserispor | 1X2 + Gólszám 2,5 | Hazai és több | 1,91 | Nyertes |
| Labdarúgás | Brann Bergen – Sarpsborg | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,08 | Nyertes |
| Labdarúgás | E. Frankfurt – Leverkusen | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1,93 | Nyertes |
| Labdarúgás | Crystal Palace – Everton | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sparta Praha – Bohemians 1905 | 1X2 + Gólszám 2,5 | Hazai és több | 1,63 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sassuolo – Lazio | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1,72 | Nyertes |
| Labdarúgás | CFR Cluj – Mioveni | 1X2 + Gólszám 3,5 | Hazai és kevesebb | 1,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Olympiakosz – Arisz | 1X2 + Gólszám 3,5 | Hazai és kevesebb | 1,97 | Nyertes |
Egy nagykanizsai Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 785 400 Ft-ot nyert.
| Kézilabda | Füchse Berlin – Hamburg | 1X2 + Gólszám 56,5 | Hazai és több | 17,00 | Nyertes |
| Kézilabda | Ausztria – Horvátország (női) | 1X2 + Gólszám 56,5 | Hazai és kevesebb | 10,50 | Nyertes |
| Kézilabda | St. Raphael – Pays d’Aix | 1X2 + Gólszám 55,5 | Vendég és kevesebb | 4,40 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 300 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 690 546 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Meppen – Viktoria Berlin | 1X2 | Meppen | 2,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Szentlőrinc – Szolnok | 1X2 | Szentlőrinc | 2,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Burnley – West Ham | 1X2 | Döntetlen | 3,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Hellas Verona – Atalanta | 1X2 | Atalanta | 1,79 | Nyertes |
| Labdarúgás | Vicenza – Como | 1X2 | Como | 2,94 | Nyertes |
| Labdarúgás | DVSC – FTC | 1X2 | DVSC | 6,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Betis – Real Sociedad | 1X2 | Betis | 2,12 | Nyertes |
| Labdarúgás | Real Madrid – Atl. Madrid | 1X2 | Real Madrid | 2,10 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 4 836 Ft-os téttel, 20-as kötés típusú fogadással 999 931 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Internazionale – Cagliari | 1X2 | Internazionale | 1,21 | Nyertes |
| Labdarúgás | Fiorentina – Salernitana | 1X2 | Fiorentina | 1,34 | Nyertes |
| Labdarúgás | Salzburg – WSG Tirol | 1X2 | Salzburg | 1,18 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sporting CP – Boavista | 1X2 | Sporting CP | 1,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Chelsea – Leeds | 1X2 | Chelsea | 1,28 | Nyertes |
| Labdarúgás | Manchester City – Wolverhampton | 1X2 | Manchester City | 1,18 | Nyertes |
| Labdarúgás | Liverpool – Aston Villa | 1X2 | Liverpool | 1,27 | Nyertes |
| Labdarúgás | Celtic – Motherwell | 1X2 | Celtic | 1,18 | Nyertes |
| Labdarúgás | 1. FC Köln – Augsburg | Szögletszám 9,5 | Több, mint 9,5 | 1,84 | Nyertes |
| Labdarúgás | Nantes – Lens | Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1,54 | Nyertes |
| Labdarúgás | Genoa – Sampdoria | Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1,52 | Nyertes |
| Labdarúgás | Brentford – Watford | Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1,52 | Nyertes |
| Labdarúgás | Anderlecht – FC Bruges (női) | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,31 | Nyertes |
| Labdarúgás | Genk – Aalst (női) | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,31 | Nyertes |
| Labdarúgás | 1. FC Köln – Augsburg | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Genoa – Sampdoria | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,38 | Nyertes |
| Labdarúgás | Genoa – Sampdoria | Büntetőlap-szám 3,5 | Több, mint 3,5 | 1,19 | Nyertes |
| Labdarúgás | 1. FC Köln – Augsburg | Büntetőlap-szám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Nantes – Lens | Büntetőlap-szám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,17 | Nyertes |
| Labdarúgás | Brentford – Watford | Büntetőlap-szám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,28 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 3 366 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 458 003 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Oldham – Forest Green | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,09 | Nyertes |
| Labdarúgás | Bristol Rovers – Rochdale | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,12 | Nyertes |
| Labdarúgás | Mansfield – Salford City | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,44 | Nyertes |
| Labdarúgás | Bradford – Sutton Utd. | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,29 | Nyertes |
| Labdarúgás | Newport – Port Vale | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,29 | Nyertes |
| Labdarúgás | Harrogate Town – Northampton | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,40 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 160 Ft-os téttel), 15/16-os kombináció típusú fogadással 187 637 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje is volt.
| Labdarúgás | Lyon – Rangers | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Nem és kevesebb, mint 2,5 | 3,15 | Vesztes |
| Labdarúgás | Braga – Crvena zvezda | Gólszám 3,5 | Kevesebb, mint 3,5 | 1,49 | Nyertes |
| Labdarúgás | FTC – Leverkusen | Gólszám 3,5 | Kevesebb, mint 3,5 | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Antwerpen – Olympiakosz | Gólszám 2,5 | Kevesebb, mint 2,5 | 2,02 | Nyertes |
| Labdarúgás | West Ham – Dinamo Zágráb | Gólszám 2,5 | Kevesebb, mint 2,5 | 2,04 | Nyertes |
| Labdarúgás | Genk – Rapid Wien | Gólszám 2,5 | Kevesebb, mint 2,5 | 2,53 | Nyertes |
| Labdarúgás | Marseille – Lokomotív Moszkva | Gólszám 2,5 | Kevesebb, mint 2,5 | 2,43 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sparta Praha – Bröndby | Gólszám 2,5 | Kevesebb, mint 2,5 | 2,13 | Nyertes |
| Labdarúgás | Fenerbahce – E. Frankfurt | Gólszám 2,5 | Kevesebb, mint 2,5 | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lazio – Galatasaray | Gólszám 2,5 | Kevesebb, mint 2,5 | 2,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ludogorec Razgrad – Midtjylland | Gólszám 2,5 | Kevesebb, mint 2,5 | 1,87 | Nyertes |
| Labdarúgás | Legia Varsó – Szpartak Moszkva | Gólszám 2,5 | Kevesebb, mint 2,5 | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Celtic – Betis | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,61 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sturm Graz – Monaco | Gólszám 2,5 | Kevesebb, mint 2,5 | 2,17 | Nyertes |
| Labdarúgás | Real Sociedad – PSV | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Napoli – Leicester | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,64 | Nyertes |
V-sport szelvény:
Egy Tippmix-játékos 290 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 196 660 Ft-ot nyert.
| Virtuális Labdarúgás | Tottenham – Aston Oroszlán | 1X2 | Döntetlen | 3,80 | Nyertes |
| Virtuális Labdarúgás | Manchester Kék – Vörös Ördögök | 1X2 | Döntetlen | 4,25 | Nyertes |
| Virtuális Labdarúgás | Sunderland – Newcastle | 1X2 | Döntetlen | 3,40 | Nyertes |
| Virtuális Labdarúgás | Everton – Wolverhampton | 1X2 | Döntetlen | 3,80 | Nyertes |
| Virtuális Labdarúgás | West Ham – Leeds | 1X2 | Döntetlen | 3,25 | Nyertes |
Champion istálló – Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
106 alkalommal álltak starthoz saját színeikben a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok lovai 2021-ben és 12 752 318 Forint nyereményt gyűjtöttek. Habár Overdose legjobb fia a szezon közepénél nyugdíjba vonult, teljesítménye és Buccaneer Díj győzelme döntő jelentőséggel bírt.

Cirfandli mellett Kontroll, Last Stride, Marshmallow és Mr Penny is 1 millió Forint felett keresett.
Szoros második helyen végzett az STS istálló, 8 győzelemmel és 11 998 570 Forinttal, lovaik közül hároméves kancájuk, Diadora Sts húzóerő volt.
A Kancadíjban szerezett győzelme mellett több nagydíjban volt helyezett, ezzel több, mint 3 millió Forintot szerzett tulajdonosainak. Remekelt kétéves reménységük, Diablo Sts, de Silver Pepper is egész évben stabil formát hozott.
Harmadik helyen végzett a Nomád istálló, lovaik 14 versenyt húztak be, ezzel 10 993 500 Forintot összegyűjtve. Kiemelkedő szezont zárt az Év Urgólova, Sambo, a Villám Díj nyerő Nebáncsvirág és Cenzor.

Kevéssel maradt le mögöttük a Belracing istálló, 10 714 000 Forintos nyereményüket 4 győzelemmel és 31 egyéb helyezéssel szerezték. Ebből csaknem 4,5 Millió Forintot keresett a Derby harmadikja, Binabik, emellett Streif, It’s My Time és Turn Me On is szép sikereket ért el 2021-ben.

A futtatói ranglétra előkelő ötödik helyén végzett Dr. Hammersberg Elemér úr, lova, Eggi’s Choice több. mint 9,5 Millió Forint nyereményt keresett.

Zente ismét beköszönt
A két favorit szép küzdelmét hozta a szombati ügető legrangosabb futama, a Paál László Emlékverseny. Bűbájos és Zente szinte az egész távot végigküzdötték, a befutóban már Zente volt az erősebb és Fejszés Kittivel magabiztos győzelmet aratott, idén már a negyediket. Jó napja volt Hajnal Tibor istállójának, a program első felében Firefly Shadow (Lakatos Csaba) folytatta menetelését, az utolsó futamban pedig Zapato ért haza könnyen idomájával a kocsijában. Szép csatát hozott a 2021. évi Amatőr Kupa utolsó, XII. futama, az utolsó métereken az egyik esélyes, Zadar M került fölénybe és nyert a kupában is élen végző tulajdonos-hajtójával, Gyolai Zoltánnal, aki ezzel az idei amatőr championi címet is megszerezte. Élete első sikerét aratta Allegro Barbaro (Budai Attila), az ötéves mén a Gondolkodó Díjban ért haza start-célban. Nagy meglepetést és házibefutót hozott a Fantastic River Hendikep, Sumi (Komáromi Krisztina) végig vezetve viccelte meg ellenfeleit, mögötte Zongorista jött fel a második helyre a cél előtti métereken. Új istállójában nagyon elemében volt Bonus RG (Vekas Zoltán), a tehetséges négyéves esélyt sem hagyott a többieknek a Diplomás Hendikepben. Tour de Lux (Angyal Andor) révén jött a papír az Eugénia Díjban, a feljövőben lévő hároméves könnyen verte Carlos Fox-ot és Chacha-t és szerezte meg első Kincsem parki győzelmét.
Folytatás jövő szombaton, 14.00 órától!



