Utánpótlás champion – Kolumbán Örs
Egészen a szezon végéig nyitott volt a verseny a champion címért vívott küzdelemben lovasutánpótlás kategóriában is, Kolumbán Örs és Kovács Milán is esélyes volt, hogy elnyerje a bajnoki címet.
Kolumbán Örs az utolsó két versenynapon nem versenyzett, ennek ellenére a 2021-es utánpótlás champion mégis ő lett, 10 győzelmet és ezzel 7 512 529 Forint nyereményt lovagolt össze idén.
A fiatal lovas istállóváltás után indult neki a 2021-es versenyszezonnak és figyelemre méltó volt egész éves javulása. Jól szemlélteti ezt az is, hogy nagyversenyekben és külföldön is kipróbálhatta magát, említésre méltó a Lovaregyleti Díjban szerzett második helyezése, de Trigger nyergében szerb pályán is dobogós helyen végzett. Teljesítményét igazolja, hogy idén nem csak a bajnoki címet szerezte meg, de kiérdemelte a rangos Talent Díjat is.

A második helyezett Kovács Milán mérlege: 8 győzelem, 12 második hely és 14 helyezés. Az Angliából hazatért lovas korábbi amatőr licencét zsokéjelölti státuszra váltva versenyzett a Kincsem Parkban április közepétől. Eddigi legsikeresebb szezonját zárta, nyereménye 5 226 500 Forint. Két versenyt nyert Humbuk lovasaként, Tiltott gyümölcs egész szezonban hű társa volt, de emlékezetes győzelmet aratott a kétéves Saidin nyergében is.

Azonos nyerésszámmal követi őket három tehetséges kortársuk, a szintén Angliában is megfordult Panyi Mátyás, Kelemen Zénó és Cserei Szabolcs triója. Mindhárman egyre több lehetőséghez jutottak és hat győzelmet ünnepelhettek.

Panyi Mátyás 13 második helyezéssel szerezte meg köztük az elsőséget, nyereménye 6 892 000 Forint. Molnár Orsolya egész szezonban támogatta. Sőt, komolyabb feladatokat is adott neki, nagyversenyekben is kapott lehetőséget; a Kancadíj mellett, a Magyar St. Legerben is dresszt húzott Juvenille révén.

Egyetlen ezüstéremmel maradt le Kelemen Zénó, nyereménye 4 734 500 Forint. Az elszánt lovas javarészt saját istállójának, a Soltész Ménesnek lovagolt, de a szezon második felére több lehetőséget kapott más trénerektől is. A Viola istálló színeiben két győzelmet szerezett, de a Wanawin istálló kancáját is győzelemre lovagolta.

A versenyszezon elején két jó versenyt nyert His Majesty társaként Cserei Szabolcs, majd élt a Soltész Andrástól kapott lehetősséggel és hazaért Katchankaval is. Saját istállójának három versenyt nyert és eddigi legjobb szezonját tudhatja maga mögött, nyereménye 3 920 500 Forint.
2021/48. hét Hétfő – szerda
Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Sassuolo – Napoli (Labdarúgás, Olasz A) 732 586 fogadás
Everton – Liverpool (Labdarúgás, Premier Liga) 629 417 fogadás
Genoa – Milan (Labdarúgás, Olasz A) 624 085 fogadás
West Ham – Brighton (Labdarúgás, Premier Liga) 618 477 fogadás
Real Madrid – Ath. Bilbao (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 615 460 fogadás
Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Everton – Liverpool (Labdarúgás, Premier Liga) 153,30 millió Ft
Watford – Chelsea (Labdarúgás, Premier Liga) 142,14 millió Ft
Aston Villa – Manchester City (Labdarúgás, Premier Liga) 138,76 millió Ft
Salernitana – Juventus (Labdarúgás, Olasz A) 138,05 millió Ft
Atalanta – Venezia (Labdarúgás, Olasz A) 135,21 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
- Kedden és szerdán összesen nyolc mérkőzést játszottak le a Premier Ligában, amit a Tippmixen és a Tippmixprón fogadók is kiemelt figyelemmel kísértek. A dobogón álló csapatok közül mindhárman begyűjtötték a három pontot. A Manchester City és a Chelsea is egygólos különbségű, 2-1-es győzelmet aratott – előbbi együttes az Aston Villa vendégeként ért el sikert (a végkimenetelre érkezett majdnem 269 ezer tipp 90 százaléka volt helyes), míg a listavezető londoniak a Watford otthonában kerekedtek felül (91 százalékos volt a találati arány az „1X2” soron).
- Az olasz bajnoki listavezető Napoli viszont nem nyert szerdán, így egyetlen pontra csökkent az előnye a tabellán. Luciano Spalletti együttese 2-2-es döntetlent játszott a Sassuolónál vizitálva – a végkimenetelre vonatkozó piac kapcsán több mint 49 ezer fogadás várt pontosztozkodást, amiért 3,80-as nyereményszorzó járt. A „Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5” fogadási esemény kapcsán 50 ezernél is több tipp lett tökéletes, 1,87-es odds mellett.
- Az üldöző Milan sima győzelmet aratott a Genoa otthonában: a 3-0-s sikernek Ibrahimovic vezető találata ágyazott meg, aki pedig a svéd klasszis gólszerzésére fogadott, 1,70-es oddsszal kalkulálhatott. A Milan-sikerre több mint 258 ezer fogadás futott be az „1X2” piacon. A „Hendikep 2:0” soron 4,50-es volt a záró nyereményszorzó a „Milan” kimenetelre, 12 százalékos találati arány mellett.
- A Real Madrid szerdán pótolta a korábbról elmaradt spanyol bajnoki mérkőzését az Ath. Bilbao ellen, és a fővárosiak Benzema találatával 1-0-ra legyőzték a vendégeket. A „Hendikep 0:1” piac kapcsán azok a fogadók könyvelhettek el helyes tippet, akik egygólos Real-sikerre számítottak – közel 17 ezer ilyen fogadás született, a záró nyereményszorzó 3,60-as volt.
- Lionel Messi hétfőn megkapta a hetedik aranylabdáját, szerdán pedig már végig pályán volt csapatában a Nice elleni francia bajnokin, de az argentin klasszis sem tudott betalálni, a Paris SG pedig csak gól nélküli döntetlent játszott. Az „1X2” soron 5,00-s szorzóval járt együtt a döntetlenre vonatkozó kimenetel, a közel 245 ezer tippnek 7 százaléka érkezett az ikszre.
Legmagasabb nyerő oddsok:
Lyon – Reims (Labdarúgás, Francia bajnokság)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0/Reims 2:1, nyertes odds: 100,00)
Jekatyerinburg – P. Avenida (Kosárlabda, Euroliga, női)
Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: Több, mint 180,5, nyertes odds: 100,00)
Levadiakosz – Olympiakosz (Labdarúgás, Görög Kupa)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Levadiakosz 3:2, nyertes odds: 100,00)
Winnipeg – Arizona (Jégkorong, NHL)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Arizona 1:0, nyertes odds: 100,00)
Elfsborg – AIK Stockholm (Labdarúgás, Svéd bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: AIK Stockholm 4:2, nyertes odds: 100,00)
Kiemelt esemény:
Everton – Liverpool 1:4 (Labdarúgás, Premier Liga)
1X2 (helyes tipp: Liverpool, helyes tippek aránya: 87 %, nyertes odds: 1,40)
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt (helyes tipp: Vendég és igen, helyes tippek aránya: 83 %, nyertes odds: 2,89)
Pontos végeredmények (helyes tipp: Liverpool 2:1, 3:1, 4:1, helyes tippek aránya: 70 %, nyertes odds: 3,70)
Hendikep 2:0 (helyes tipp: Liverpool, helyes tippek aránya: 44 %, nyertes odds: 3,40)
Magyar események:
Kecskemét – Haladás (Labdarúgás, NB II)
eredmény: 0:1, nyertes odds: 2,85
A végkimenetelre tett 103 243 tippből 15 027 tipp helyes.
Magyarország – Ukrajna (Labdarúgás, vb-selejtező, női)
eredmény: 4:2, nyertes odds: 2,62
A végkimenetelre tett 35 847 tippből 8 572 tipp helyes.
Aalborg – Szeged (Kézilabda, BL)
eredmény: 34:30, nyertes odds: 1,98
A végkimenetelre tett 74 773 tippből 17 895 tipp helyes.
FTC – Novi Belgrád (Vízilabda, BL)
eredmény: 11:10, nyertes odds: 2,40
A végkimenetelre tett 42 503 tippből 11 851 tipp helyes.
Magyarország – Franciaország (Kosárlabda, vb-selejtező)
eredmény: 54:78, nyertes odds: 1,35
A mérkőzés győztesére tett 38 594 tippből 33 807 tipp helyes.
Élő szelvény:
Egy budapesti Tippmix-játékos 2*3 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 2*363 000 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Samgurali Tskaltubo – Dinamo Batumi (élő) | Gólszám (pontosan) | 3 | 11,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Shukura Kobuleti – Saburtalo Tbiliszi (élő) | Gólszám (pontosan) | 3 | 11,00 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy debreceni Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 1 917 936 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Törökország – Izrael (női) | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 3,15 | Nyertes |
| Jégkorong | Izssztal Izsevszk – Lada Toljatti | Gólszám 5,5 | Több, mint 5,5 | 2,00 | Nyertes |
| Jégkorong | Avangard Omszk – Nyeftehim. Nyizsnyekamszk | Gólszám 5,5 | Több, mint 5,5 | 1,99 | Nyertes |
| Jégkorong | Spisska Nova Ves – Nitra | Gólszám 6,5 | Több, mint 6,5 | 2,48 | Nyertes |
| Labdarúgás | Atalanta – Venezia | Hazai csapat – Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lokomotív Zágráb – Hajduk Split | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,74 | Nyertes |
| Jégkorong | Aalborg – Herning | Hazai csapat – Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,12 | Nyertes |
| Jégkorong | Ingolstadt – München | Vendégcsapat – Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,04 | Nyertes |
| Jégkorong | Olimpija Ljubljana – Graz | Gólszám 6,5 | Több, mint 6,5 | 2,11 | Nyertes |
| Jégkorong | Zug – Ambri | Gólszám 5,5 | Több, mint 5,5 | 2,10 | Nyertes |
Egy tápiószecsői Tippmix-játékos 2*50 Ft-os alaptéttel (összesen 2*350 Ft-os téttel), Patent típusú fogadással 2*470 350 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Botev Plovdiv – Botev Vraca | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Botev Plovdiv 1:0/Botev Plovdiv 2:1 | 27,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Pisa – Perugia | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Pisa 1:0/Döntetlen 1:1 | 20,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cremonese – Frosinone | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Döntetlen 0:0/Döntetlen 1:1 | 15,00 | Nyertes |
Egy bagi Tippmix-játékos 4*1 800 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 4*370 013 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Elfsborg – AIK Stockholm | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 5,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Derby County – QPR | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 5,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Atlético GO – Bahia BA | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 6,50 | Nyertes |
Egy tiszaújvárosi Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (két fixnek jelölt esemény* mellett összesen 1 650 Ft-os téttel), 10/13-as kombináció típusú fogadással 505 033 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje is volt.
| Labdarúgás | Mezőkövesd – FTC | 1X2 | FTC | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Widzew Lodz – Zaglebie Sosnowiec | 1X2 | Widzew Lodz | 1,74 | Nyertes |
| Labdarúgás | Roma – Torino | 1X2 | Roma | 1,71 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sparta Praha – Liberec | 1X2 | Sparta Praha | 1,43 | Nyertes |
| Labdarúgás | Tenerife – Real Sociedad B | 1X2 | Tenerife | 1,63 | Nyertes |
| Labdarúgás | RWD Molenbeek – Deinze | 1X2 | Döntetlen | 3,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Como – Parma | 1X2 | Döntetlen | 3,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Marseille – Troyes* | 1X2 | Marseille | 1,39 | Nyertes |
| Labdarúgás | Napoli – Lazio | 1X2 | Napoli | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Rosario Central – River Plate | 1X2 | Döntetlen | 3,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Real Madrid – Sevilla* | 1X2 | Real Madrid | 1,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Curico Unido – Palestino | 1X2 | Döntetlen | 3,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Internacional RS – Santos SP | 1X2 | Internacional RS | 1,52 | Vesztes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 3 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 493 197 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | West Ham – Brighton | 1X2 | Döntetlen | 3,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Watford – Chelsea | 1X2 + Gólszám 3,5 | Vendég és kevesebb | 2,01 | Nyertes |
| Labdarúgás | Genoa – Milan | 1X2 | Milan | 1,53 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sassuolo – Napoli | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1,84 | Nyertes |
| Labdarúgás | Aston Villa – Manchester City | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 3,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Everton – Liverpool | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 2,84 | Nyertes |
Egy szegedi Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 408 321 Ft-ot nyert, illetve 10 Ft-os alaptéttel (összesen 210 Ft-os téttel), 5/7-es kombináció típusú fogadással 50 124 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Göztepe Izmír – Fenerbahce | 1X2 | Döntetlen | 3,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Olekszandria – Zorya Luganszk | 1X2 | ZoryaLuganszk | 2,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sirius – Häcken | 1X2 | Sirius | 2,49 | Nyertes |
| Labdarúgás | Vejle – Midtjylland | 1X2 | Döntetlen | 4,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Elfsborg – AIK Stockholm | 1X2 | AIK Stockholm | 2,88 | Nyertes |
| Labdarúgás | Derby County – QPR | 1X2 | QPR | 2,54 | Nyertes |
| Labdarúgás | Osasuna – Elche | 1X2 | Döntetlen | 3,35 | Nyertes |
Egy sörédi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 445 670 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Watford – Chelsea | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 3,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Rennes – Lille | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 7,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lyon – Reims | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,33 | Nyertes |
| Labdarúgás | Aston Villa – Manchester City | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 3,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Everton – Liverpool | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 2,89 | Nyertes |
Egy békéscsabai Tippmix-játékos 700 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 382 286 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Würzburg – Braunschweig | 1X2 | Braunschweig | 2,08 | Nyertes |
| Labdarúgás | 1860 München – Waldhof Mannheim | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,62 | Nyertes |
| Labdarúgás | Newcastle – Norwich | Vendégcsapat szögleteinek száma | 5-6 | 3,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | Newcastle – Norwich | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,68 | Nyertes |
| Labdarúgás | Wrexham – Yeovil | 1X2 | Yeovil | 4,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Leeds – Crystal Palace | 1X2 | Leeds | 2,26 | Nyertes |
| Labdarúgás | Leeds – Crystal Palace | Szögletek száma | 9-11 | 2,78 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 2*10 Ft-os alaptéttel (összesen 2*3 300 Ft-os téttel), 7/11-es kombináció típusú fogadással 2*205 330 Ft-ot nyert úgy, hogy három hibás tippje is volt.
| Labdarúgás | Genoa – Milan | 2. félidő – Hendikep 1:0 | Döntetlen | 3,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Everton – Liverpool | 1X2 + Gólszám 2,5 | Vendég és több | 1,93 | Nyertes |
| Labdarúgás | Aston Villa – Manchester City | 1X2 + Gólszám 2,5 | Vendég és több | 2,07 | Nyertes |
| Labdarúgás | Bologna – Roma | 1X2 | Roma | 2,47 | Vesztes |
| Labdarúgás | Parma – Brescia | 1X2 | Brescia | 3,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | West Ham – Brighton | 1X2 | Döntetlen | 3,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Wolverhampton – Burnley | 1X2 | Döntetlen | 3,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Southampton – Leicester | 1X2 | Döntetlen | 3,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Watford – Chelsea | Hendikep 2:0 | Döntetlen | 3,95 | Vesztes |
| Labdarúgás | Sassuolo – Napoli | Hendikep 1:0 | Döntetlen | 3,95 | Vesztes |
| Labdarúgás | Internazionale – Spezia | Hendikep 0:2 | Döntetlen | 4,15 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 3*470 Ft-os téttel, 11-es kötés típusú fogadással 3*119 439 Ft-ot nyert.
| Kosárlabda | Szíria – Kazahsztán | 1X2 | Kazahsztán | 1,76 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ludogorec Razgrad – CSZKA Szófia | 1. félidő – 1X2 | Döntetlen | 2,06 | Nyertes |
| Kosárlabda | Magyarország – Franciaország | Vendégcsapat – Pontszám 74,5 | Több, mint 74,5 | 1,73 | Nyertes |
| Kosárlabda | Olaszország – Hollandia | Vendégcsapat – Pontszám 68,5 | Több, mint 68,5 | 1,77 | Nyertes |
| Kosárlabda | Ukrajna – Észak-Macedónia | Pontszám 150,5 | Kevesebb, mint 150,5 | 1,72 | Nyertes |
| Labdarúgás | Persepolis – Naft Masjed Soleyman | Hendikep 0:2 | Naft Masjed Soleyman | 1,66 | Nyertes |
| Jégkorong | SZKA Szentpétervár – Szeversztal Cserepovec | Hendikep 0:2 | Szeversztal Cserepovec | 1,80 | Nyertes |
| Jégkorong | Zvezda Csehov – Tambov | Gólszám 5,5 | Kevesebb, mint 5,5 | 1,52 | Nyertes |
| Jégkorong | Rubin Tyumeny – AKM Tula | Gólszám 5,5 | Több, mint 5,5 | 1,82 | Nyertes |
| Jégkorong | Torp. Nyizsnyij Novgorod – Vityaz Podolszk | Gólszám 4,5 | Több, mint 4,5 | 1,61 | Nyertes |
| Labdarúgás | APOEL Nicosia – Omonia Nicosia | Gólszám 2,5 | Kevesebb, mint 2,5 | 1,60 (1,00) | Törölt |
Egy másik Tippmixpro-játékos 500 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 199 640 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Sassuolo – Napoli | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Wolverhampton – Burnley | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és nem | 9,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Genoa – Milan | 1X2 | Milan | 1,61 | Nyertes |
| Labdarúgás | Aston Villa – Manchester City | 1X2 | Manchester City | 1,51 | Nyertes |
| Labdarúgás | Real Madrid – Ath. Bilbao | 1X2 | Real Madrid | 1,53 | Nyertes |
| Labdarúgás | Nantes – Marseille | Büntetőlap-szám 4,5 | Több, mint 4,5 | 2,43 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 300 Ft-os téttel, 13-as kötés típusú fogadással 120 269 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Wolfsburg – Dortmund | 1X2 | Dortmund | 2,41 | Nyertes |
| Labdarúgás | Bayern München – Bielefeld | 1X2 | Bayern München | 1,13 | Nyertes |
| Labdarúgás | Plzen – Bohemians 1905 | 1X2 | Plzen | 1,48 | Nyertes |
| Labdarúgás | Giannina – AEK Athén | 1X2 | AEK Athén | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Slaven Belupo – Rijeka | 1X2 | Rijeka | 1,89 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kisvárda – MTK | 1X2 | Kisvárda | 1,81 | Nyertes |
| Labdarúgás | Honvéd – Újpest | 1X2 | Újpest | 3,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Fehérvár – Gyirmót | 1X2 | Fehérvár | 1,41 | Nyertes |
| Labdarúgás | Venezia – Internazionale | 1X2 | Internazionale | 1,38 | Nyertes |
| Labdarúgás | Belenenses – Benfica | 1X2 | Benfica | 1,10 (1,00) | Törölt |
| Labdarúgás | Liverpool – Southampton | 1X2 | Liverpool | 1,34 | Nyertes |
| Labdarúgás | Arsenal – Newcastle | 1X2 | Arsenal | 1,56 | Nyertes |
| Labdarúgás | Minaj – Dinamo Kijev | 1X2 | Dinamo Kijev | 1,12 | Nyertes |
V-sport szelvény:
Egy Tippmixpro-játékos 500 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 123 931 Ft-ot nyert.
| Virtuális Kosárlabda | Miami – Houston | A mérkőzés győztese | Miami | 1,80 | Nyertes |
| Virtuális Kosárlabda | Portland – San Antonio | A mérkőzés győztese | Portland | 2,55 | Nyertes |
| Virtuális Kosárlabda | Philadelphia – Phoenix | A mérkőzés győztese | Philadelphia | 2,20 | Nyertes |
| Virtuális Kosárlabda | Indianapolis – Los Angeles | A mérkőzés győztese | Indianapolis | 4,75 | Nyertes |
| Virtuális Kosárlabda | Detroit – Memphis | A mérkőzés győztese | Detroit | 1,95 | Nyertes |
| Virtuális Kosárlabda | New York – Cleveland | A mérkőzés győztese | New York | 2,65 | Nyertes |
Viszlát Feri!
Ismét szegényebb lett a hazai lóversenyélet, egy életvidám, színes egyéniség hagyott itt bennünket.

November 29-én elhunyt Vezér Ferenc felcser, egykori galopplovas. 1957-ben született, a tatai lovas szakiskola elvégzése után került a Lósport Vállalathoz.
Alagon Horváth Károlynál síklovasként, majd Farkas Tibornál ugró lovasként számítottak rá a hetvenes években. Magas, jó kiállású, erős csontozatú lovasként hamar elnehezedett, így új szakmát kellett keresnie. Legnagyobb szerencsénkre a telepen belül találta meg az új hivatását, elszegődött felcsernek a nagytudású dr. Dénes Jenő pályaállatorvos mellé, később dr. Machay Krisztina mellett gyarapította tudását.
Remek érzékkel bánt a sérült lovakkal, amit el lehetett lesni és amit el lehetett sajátítani a gyakorlatban, azt ő megtette. Hamar komoly tudásra tett szert, amit délelőtt a versenypályán és délután a maszek világban tudott kamatoztatni. Már a nyolcvanas évek második felétől komoly elismertséget vívott ki magának a lótartók körében, neve és elérhetősége szájról szájra járt.
Kellő empátiával és optimista derűvel vigasztalta a lovaikért aggódó tulajdonoskat. Becsületes és lelkiismeretes szakemberként mindent megtett a sérült lovak gyógykezelésért, de sosem lépte túl a kompetenciáját. Közvetlenségével hamar intézményé vált a lóversenytársadalomban, többen – mindenféle rossz szándék nélkül – csak Vezér doktornak hívta.
Nem csak a versenylovak állapotával kapcsolatban volt napra kész, de mindig tudta, hogy kivel mi történik a telepen. Humora és életszemlélete minden nehézségen átsegítette, jellegzetes hanglejtését és erős hangját már messziről lehetett hallani.
A rendszerváltást követő években a galopp trénerek nehéz kenyerét is kipróbálta. Mindig nagy hangsúlyt fektetett a jártatóba vezetett lovainak az előkészítésére

A kétezres években Kőbán Rita lovaival foglalkozott, de Jónás Lajos, Bagó Lajos és haláláig Turbucz Sándor munkáját segítette. Türelemmel viselt betegség után hunyt el.
Viszlát Feri, hiányozni fogsz!
Búcsúztatása december 8-án 13:15-kor lesz az Új Köztetmetőben.
Idomár champion – Stanislav Georgiev
Idomár-lovasként versenyezve ebben a kategóriában is tarolt Stanislav Georgiev, 39 győzelmet könyvelhetett el magának idén, nyereménye 50 633 789 Forint.
Tíz nagydíj megnyerése fűződik nevéhez idomárként, a népes istálló húzólovai a klasszikus versenyekben folyamatosan jól teljesítő Eggi’s Choice, a Nemzeti Galopp Liga nyerője, Vain Hope és az egykori derbynyerő, Golden Sea voltak, de emlékezetes pillanatokat okozott a szezon közepén nyugdíjba vonult Overdose ivadék Cirfandli, Shifting of Stukko, Ocasio Cortez és Calabrese is.

Ígéretes kétévesek is akadnak idomítottjai közt, Dariya és a Tai Chi ivadék President is bizonyított a Kincsem Parkban.

Második helyen végzett Zaláné Nyulasi Fruzsina 16 győzelemmel és 25 747 000 Forinttal. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Shy Boy, a hazai tenyésztésű mén a 99. Magyar Derby és Kisbér Díj győzelmével és az ezt megelőző két versenyével összesen 8 942 000 Forint nyereményt gyűjtött.Egész évben talpon volt a Belracing istálló ménje, Binabik is, de Streif, Down Under, Turf Me On, Chin Chin és Mr Penny is 1 millió forint felett keresett.

25 győzelemmel lett harmadik Kovács Sándor, idei nyereménye 24 400 722 Forint. Diadora STS Kancadíj győzelme és Derby ötödik helye is emlékezetes volt, de a család saját tenyésztésű kancája, Simply the Best és a hűséges sprinter Báthory is szép sikereket ért el.

Maronka Gábor negyedik helyen zárta az évet, 22 225 988 Forintot keresett és 14 első helyet szerzett. Klasszis kancájuk Crushing Power javarészt külföldön versenyzett, szép helyezéseket ért el Milánóban és Rómában. Helyt álltak a Székely istálló lovai is, Han Denever és Avoiding Water átlépte a kétmillió forintos nyereményt.

20 279 364 Forintos idei nyereménye révén az előkelő ötödik helyen végzett Pap Gabriella. Blazing Comet Káposztásmegyeri Díj diadalma és Copadelmundo Magyar St. Leger bravúrja is gyarapította számláját, de istállójában számos hasznos telivér bizonyított, 26 győzelmet ünnepeltek idén.

12:30-tól agár, 15:00-től ügető szombaton
Egy újabb izgalmas versenynap következik szombaton a Kincsem Parkban.
12:30-tól a Nemzeti Agárstadionban az angol agarak kezdenek a Mester tréner díjakkal. A 280 és 480 méteres versenyek közül kiemelkedik a hatodik, ahol Lucky (6), Rambo (5) és Cannonball (4) hármasa képvisel jó esélyt.
Az ügetők most szombaton 15:00 órakor kezdenek. Az orosházi napon a leghosszabb versenyünk a Mikulásgyár – Baka Hendikep és az Orosháza Város Nagydíja – Nagy László Emlékverseny emelkedik ki.
Előbbi futamban a 4200 méteres alaptávról a román színekben versenyző Unique Noble (1), 4220-ról White Plains (2), 4260-ról Wonderchils (3) és Violetta (4), 4280-ról Disney HR (5) és Lingot AT (6), míg 4300-ról Vulcano Boy (7) indul.
A papírforma alapján a hátsó lovak tűnnek esélyesnek az 1,1 millió Forint összdíjazású versenyben.
Kiváló lovak futnak az Orosháza Város Nagydíja – Nagy László Emlékversenyben. A remek formába lendült Zante Font (2), az egész évben kitűnően teljesítő Adriana Asti (5) és Fidagu U.R. (7) hármasa külön versenyt vívhat egymással a tervek szerint a futam 18:30-kor indul.
A versenynapon 300.000 Forint jackpot várja a fogadókat, a belépés ingyenes, de védettségi igazolványhoz kötött.
Ügetőszilveszter a Hír TV Mozaik című műsorában
“Próbára teszik a szerencséjüket az ügető- és agárversenyeken, szurkolnak a kedvenceiknek, vagy épp a táncot ropják a fűtött bulisátorban. A szilveszteri loviról Pécsi Istvánnal, a Kincsem Park ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.”
A teljes méretű videó elérhető a Hír TV honlapján.
Pályázati felhívás jubileumi logó tervezésére
A pályázat témája hazánk egyik legnagyobb és legtradicionálisabb lóversenyfutamának és galoppversenyének, a 100. Magyar Derbynek (hároméves magyar tréningben lévő angol telivérek 2400 méteres versenye) az ünnepi logójának a tervezése, annak kidolgozása.
A logó testesítse meg egyszerre a galoppsport és a Kincsem Park tradícióját, de legyen figyelemfelhívó és meghökkentő is, így utaljon a jövőre és a sportág fejlődőképességére.
A pályázat részletes feltételei és dokumentumai a következő hivatkozásokon érhetők el:
Átláthatósági és összeférhetetlenségi nyilatkozat
Új időpontban a decemberi agárversenyek!
Hamarosan újabb versenynap elé nézünk, de most az eddig megszokottól eltérő időpontban, december 4-én szombaton lesznek a soron következő agár versenyek, méghozzá az ügető programok előtt 12:30-tól!
A Mester Tréner elnevezésű versenynapon összesen hat, három rövid – S2, S1/S2, S0 – és három hosszútávú futamban – A1, A0/A1 és A0 kategóriákban – állnak starthoz az agarak. Bár már erősen közelítünk a szezon vége felé, a jól ismert sztárok mellett még mindig lépnek a pályára fiatal, pályakezdő titánok is úgy, mint Lucy, Peggy, Lala, Shadow, Fernando King és Tornádó, akiknek eddig még maximum egy versenyük volt csak.
Az egyre hidegebb időjárás ellenére reméljük most is sokan megtisztelnek a jelenlétükkel és élőben szurkolnak majd az agaraknak egy forró tea vagy forralt bor társaságában!
Várunk mindenkit nagyon sok szeretettel!

Zsoké champion – Stanislav Georgiev
Külön izgalom övezte az idei zsoké champion címért folytatott küzdelmet, egészen az utolsó futamokig nyitott volt a verseny a két toplovas, Stanislav Georgiev és Nagy Tamás között.
A kapuzáró reggelén mindössze egy egység előnye volt a címvédőnek és látva Nagy Tamás elmúlt időszakban nyújtott teljesítményét joggal gondolhattuk, hogy a trónkövetelő igencsak megszorongathatja Georgievet a kapuzárón.

A 3200 méteres Totalizatőr Hendikep Herastias (Nagy Tamás) sikert hozott, így győzelmeik száma egyenlő volt egészen az ötödik futamig. A Szunyogh István Emlékverseny Hendikep Ocasio Cortez – Georgiev duónak kedvezett, így ismét előnyt szerzett a korábbi bajnok.

Bebiztosította helyét a tabella élén, Spartan Devil nyergében is elsőként haladt át a célvonalon az Ürményi Díjban, ezzel győzelmei számát 29-re növelte.
97 alkalommal szállt nyeregbe a 2021-es versenyszezonban 29 sikere 29,9%-os nyerési arányt eredményezett, emellett 43 egyéb helyezést szerzett.
Nyolc nagydíjat húzott be, nevéhez fűződik az idei Batthyhány-Hunyadi Díj, a Milleniumi Díj, a Kozma Ferenc Emlékverseny, a Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny, a Tattersalls – Overdose Díj, a Szent László Díj, a Kállai Pál Emlékverseny – Budapesti Díj és a Lovaregyleti Díj megnyerése is, idei nyereménye 35 097 210 Forint.
Kitartóan küzdött a bajnoki címről éppen lecsúszó Nagy Tamás, 152-szer versenyzett, 27 alkalommal szerezte meg az elsőséget, 81-szer volt helyezett.Nyereménye 27 360 500 Forint, idén két nagydíjat húzott be.

Második Derby nyerését is elkönyvelheti magának, majd Shy Boy nyergében a Kisbér Díjat is megnyerte, a szezonban kétszer ünnepelhetett mesterhármast is. Négy versenyt nyert Szokatlan lovasaként, de Down Under, Chin Chin és Mr Penny nyergében is emlékezetes pillanatokat okozott.

Harmadik helyen végzett ifj. Kozma István, 99 versenyében 17 első helyet szerzett, hű társa volt Báthory, de Silver Pepper, Seventy Smile és Rudaiana is több győzelemhez juttatta.

Azonos nyerésszámmal (15) követi őket három zsoké, ám a második helyezések száma (19-10-7) és a pénznyeremény is a Gönczi Rebeka, Suták Csenge, Jozef Parigál sorrendet eredményezte.
Gönczi Rebeka karrierje legmagasabb pénznyereményét idén szerezte meg, 19 351 000 Forintot keresetek az általa lovagolt lovak összesen.

Három győzelmet aratott Levendula nyergében és habár sokáig kerülgették a célt Marlonnal, a szezon végéhez érve két jó versenyt nyert vele is.
Suták Csenge nyereménye 13 402 250 Forint, a legtöbb pénznyereményt Bánk lovasaként szerezte, de Cenzor és Nebáncsvirág is számos sikerhez segítette hozzá.

Jozef Parigál „csak” 80 versenyt lovagolt, ez volt eddigi legeredményesebb szezonja pénznyereményt tekintve 11 459 500 Forint. Csakúgy, mint tavaly, idén is hozzá kötődik a Hazafi Díj, idén Envious-t lovagolta győzelemre.
