Amatőrlovas champion – Májer Cintia , Németh Ferenc Emlékkupa győztese – Hrubos Boróka

Kiemelkedő teljesítményt Májer Cintia, 3 győzelmet aratott amatőrversenyekben, ezzel megszerezve az amatőr champion címet. 2014 óta lovagol a Kincsem Parkban a fiatal lovas hölgy, aki a kezdetektől Suták János idomár csapatát erősíti.
Idén az összes amatőrversenyben láthattuk versenyezni, Miss Calloway, Teddy Bear és Rain Man nyergében aratott emlékezetes sikereket, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy profik közt megállta helyét. Összesen öt győzelmet szerzett, idei nyereménye 2 565 000 Forint, amivel eddigi legsikeresebb szezonját zárta.

2 győzelemmel másodikként zárta szezont Süki Laura, aki májusban és októberben is Liebeskind révén ért fel a dobogó legfelső fokára, nyereménye 526 000 Forint.

Harmadik helyen végzett elhunyt a Törökországban elhuny lovashölgy, Jeles Eszter. Amatőrversenyt Sprinter lovasaként nyert a Kincsem Parkban, nevéhez fűződik a Pesti Napló Hendikep győzelme, valamint a Fegentri egyik állomásán szerzett isztambuli sikere.
Hana Juranková idén is nyeregbe szállt Magyarországon, a Derby napján Jumeira Beach-el aratott emlékezetes győzelmével 320 000 Forintot szerzett.

A fiatal hölgy, Takács Eszter Cseperke ötödik helyre ért fel, az áprilisi amatőrversenyt óriási hajrával nyerte saját lova, Serif nyergében.

Németh Ferenc Emlékkupa – Hrubos Boróka
3 győzelmével 50 pontot szerzett a pályakezdő utánpótlás lovasok részére kiírt sorozat idei győztese, Hrubos Boróka. A versenysorozat négy állomásán állt starthoz, Wallstreet Journey, Arc és Supreme győzelme és helyezése segítették hozzá, a rangos pontverseny megnyeréséhez.

Szombaton 14:00-től ügető
Ismét 14:00-kor kezdődik a szombati ügető versenynap, ezúttal nyolc futamban izgulhatunk kedvenceinkért.
Crystal Boy (2) győzelmével indulhat a nap, fél órával később, a legutóbb győzelemmel korrigáló Mangoraja (7) duplázhat. Tizenkét lovas mezőny jött az össze az autóstartos Fantastic River Hendikepben, Trónörökös (10) ismét ifj. Veres Lászlóval indul és a második sor ellenére az esélyesek egyike. Australian Gold (6) szerezheti meg a Diplomás Hendikep győzelmét, de Berill Lady (8) Vitya(7) és Bonus RG (1) is jó esélyt képviselnek.
Tour de Lux és idomárhajtója az ötödik futam favoritja, erősebbek közül érkezve diadalmuk könnyen elképzelhető. 100 000 Forint jackpot kedvez a fogadóknak a nap fő futamában, a tiszteletdíjas Paál László Emlékversenyben. Közeli esély a Kanca Díj győztese, Bűbájos (1), de favoritnak számít a most is együtt futó Zente (4) és Up All Night (2).
Elérkeztünk az év utolsó Amatőr Kupa futamához, a ranglista élén álló Gyolai Zoltán a favorit, Zadar M (5) sulkyjában tovább növelheti előnyét.
Zárja a versenynapot 100.000 Forint jackpottal a Noix Hendikep, ahol idei ötödik sikerét szerezheti meg a Be Lucky For You istálló kancája, Ügyeske (4).
Látogasson ki a Kincsem Parkba és foglaljon asztalt a jó meleg Panoráma Étteremben, ahol páratlan kilátás nyílik a versenypályára, vagy kövesse az eseményeket online, a bet.lovi.hu-n!
A belépés ingyenes és védettségi igazolványhoz kötött!
Az ugró szakág championjai – Suták János idomár és Osztényi Zoltán ugrólovas
Harmadik alkalommal szerezte meg a champion címet az ugró szakágban Suták János, 15 alkalommal versenyeztek idomítottjai gátversenyekben, 5 győzelmet és 10 helyezést szereztek, azaz mindig célba értek, sőt pénzért futottak, nyereményük 3 618 000 Forint. Főszerepet játszott egész szezonban Sambo, a rutinos ugró verhetetlen volt, mérlege négy start, négy győzelem.

Székely Károly idomítottja, Mont Master idén állandó rétvevője volt a gátversenyeknek is, a Szeptemberi Gátversenyt magabiztosan nyerte, de egész évben stabilan teljesített. Nyereménye 1 369 000 Forint.

Ugró lovas champion – Osztényi Zoltán

Tavaly lecsúszott a champion címről Osztényi Zoltán, de idén már nem akadt ellenfele és elsöprő győzelmet aratott. Remek párost alkotott Samboval, négy versenyben indultak együtt és minden alkalommal elsőként haladtak át a célvonalon. A győzelmeken kívül egy második helyet szerzett, Schneerose nyergében, így összesen 2 130 000 Ft nyereményt szerzett.

Azonos nyerésszámmal (1) követő őt két lovas, Kun Ferenc és a 2019-es ugrólovas champion, Makoviczki Ákos.
Kun Ferenc egész szezonját végig kísérte hű társa, Mont Master, a győzelmen kívül 5 alkalommal voltak helyezve, nyereménye 1 281 000 Forint.
Makoviczki Ákos a champion idomártól kapott lehetőséget, Silent Water lovasaként öt alkalommal állt starthoz, a Krőzus Gátversenyben emlékezetes, négy hosszas győzelmet szerzett.
Újabb 20 000 000 Forint a magyar tenyésztésnek
Tisztelt Tulajdonosok, Tenyésztők, Érdeklődők!
A Magyar Tenyésztésű Galopp Versenylovak Championátusának ünnepélyes díjátadóját és az egyesület nyílt szakmai napját a COVID-járvány felfutó szakaszában nem tartja meg a Magyarországi Galopp Versenyló Tenyésztők Egyesülete, hanem egy később kijelölt időpontra, várhatóan 2022. februárra halasztja!
A Championátus eredményeit honlapjukon, a “Championátus” menüpont alatt, kategóriánként közölték. A verseny díjazottjai a pénzdíjukat 2021. december folyamán vehetik át, melynek rendjéről külön értesítést kapnak.

2021/49. hét Hétfő – szerda
Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Bayern München – Barcelona (Labdarúgás, BL, E csoport) 1 234 320 fogadás
Salzburg – Sevilla (Labdarúgás, BL, G csoport) 1 102 586 fogadás
Milan – Liverpool (Labdarúgás, BL, B csoport) 1 070 536 fogadás
Wolfsburg – Lille (Labdarúgás, BL, G csoport) 1 062 584 fogadás
Manchester Utd. – Young Boys (Labdarúgás, BL, F csoport) 1 041 152 fogadás
Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Porto – Atl. Madrid (Labdarúgás, BL, B csoport) 526,82 millió Ft
Milan – Liverpool (Labdarúgás, BL, B csoport) 480,59 millió Ft
Real Madrid – Internazionale (Labdarúgás, BL, D csoport) 418,28 millió Ft
RB Leipzig – Manchester City (Labdarúgás, BL, A csoport) 282,23 millió Ft
Paris SG – FC Bruges (Labdarúgás, BL, A csoport) 251,14 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
- A Premier Liga 15. fordulóját hétfő este az Everton – Arsenal mérkőzés zárta, ami a hazaiak 2-1-es sikerét hozta, ami alaposan meglepte fogadóinkat. Az 1X2 fogadási lehetőségre tett több mint 272 ezer tipp csupán 9%-a lett jó, 3,75-ös oddsért. Spanyolországban a Getafe – Ath. Bilbao találkozó maradt hétfőre, mely 0-0-s döntetlennel zárult, erre a kimenetelre viszont közel 108 ezer helyes tippet regisztráltunk, 2,80-as nyertes oddsot érően.
- Nagyjából lezárultak a Bajnokok Ligájának csoportküzdelmei, azért csak nagyjából, mert havazás miatt az Atalanta – Villarreal mérkőzés halasztásra került. Kedden a Real Madrid – Internazionale rangadó a csoportelsőségről volt hivatott dönteni a D csoportban. A királyiak ezt egy 2-0-s győzelemmel meg is kaparintották, ami 2,40-es oddsot ért közel 227 ezer tippnek. A B csoportban a Porto – Atl. Madrid (Kiemelt eseményünk) mellett Milan – Liverpool derbit rendeztek, itt az olaszoknak csak a győzelemmel maradt volna halvány esélyük a továbbjutásra, ám mivel ez nem jött össze nekik, így végül csoportutolsóként zártak. A Vörösök diadala 2,81-es oddsot ért az „1X2”-es sor több mint 181 ezer tippnek. Az RB Leipzig 2-1-es Manchester City felett aratott győzelméből Szoboszlai Dominik is kivette a részét, aki csapata első találatát jegyezte, ami 4,50-es nyereményszorzót jelentett az erre fogadóknak.
- Szerdán a Bayern München – Barcelona összecsapás volt a slágermérkőzés. A katalánok nem tudták még csak megszorongatni sem, pláne legyőzni a bajor sztárcsapatot, így pedig búcsúzni kénytelenek a további küzdelmektől, csupán az EL-ben folytathatják majd tavasszal. Ugyanakkor ez volt a realitás, a bajorok győzelme 1,53-as oddsot ért az „1X2”-es soron, ahol 80%-os volt a találati arány. A G csoportban olyannyira kusza volt a helyzet, hogy még mind a négy gárdának volt sansza a továbblépésre, ám ez végül a Salzburgnak, ill. a Lille-nek jött össze. Előbbi a Sevillát 1-0-ra, míg utóbbi a Wolfsburgot intézte el 3-1-re, 2,82-es, ill. 3,45-ös oddsot érően az alappiacon.
- A magyar női kézilabda-válogatott előbb a németektől kapott ki egy góllal a csoportkörben (kicsit több mint 40 ezer nyerő tipp az 1X2-es piacon, 1,55-ös oddsért), majd szerdán súlyos, 30-19-es vereséget szenvedett el Dániával szemben a spanyolországi világbajnokság középdöntőjében, így távol került a negyeddöntőbe kerüléstől. Utóbbi meccsen 1,19-es nyereményszorzót ért a dán győzelem.
Legmagasabb nyerő oddsok:
Edmonton – Los Angeles (Jégkorong, NHL)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Los Angeles 5:1, nyertes odds: 100,00)
Szíria – Mauritánia (Labdarúgás, Arab Kupa, B csoport)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0/Mauritánia 2:1, nyertes odds: 100,00)
Aldosivi – Argentinos Juniors (Labdarúgás, Argentin bajnokság)
- félidő – Pontos eredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 2:2, nyertes odds: 100,00)
Jordánia – Palesztina (Labdarúgás, Arab Kupa, C csoport)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Jordánia 5:1, nyertes odds: 100,00)
Kiemelt esemény:
Porto – Atl. Madrid 1:3 (Labdarúgás, BL, B csoport)
1X2 (helyes tipp: Atl. Madrid, helyes tippek aránya: 41 %, nyertes odds: 2,60)
- félidő – 1X2 (helyes tipp: Döntetlen, helyes tippek aránya: 75 %, nyertes odds: 2,20)
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 (helyes tipp: Igen és több, mint 2,5, helyes tippek aránya: 87 %, nyertes odds: 1,97)
Büntetőlap-szám 5,5 (helyes tipp: Több, mint 5,5, helyes tippek aránya: 31 %, nyertes odds: 1,55)
Outright-fogadás:
Labdarúgás, BL, G csoport – Ki nyeri?
Helyes tipp: Lille (Helyes tippek aránya: 29 %)
Legmagasabb odds: 12,00
Záró odds: 1,95
Magyar események:
Dánia – Magyarország (Kézilabda, vb, női, III. csoport)
eredmény: 30:19, nyertes odds: 1,19
A végkimenetelre vonatkozó piacon 86 százalékos volt a találati arány a beérkezett tétek alapján.
Tatabánya – Nimes (Kézilabda, EL, D csoport)
eredmény: 30:38, nyertes odds: 1,55
A végkimenetelre vonatkozó piacon 67 százalékos volt a találati arány a beérkezett tétek alapján.
Szolnok – Sopron (Kosárlabda, NB I)
eredmény: 73:76, nyertes odds: 3,65
A mérkőzés győztesére vonatkozó piacon 5 százalékos volt a találati arány a beérkezett tétek alapján.
Pécs – Miskolc (Vízilabda, OB I)
eredmény: 13:9, nyertes odds: 1,50
A végkimenetelre vonatkozó piacon 90 százalékos volt a találati arány a beérkezett tétek alapján.
Újpest – Brassó (Jégkorong, Erste Liga)
eredmény: 1:2, nyertes odds: 3,95
A végkimenetelre vonatkozó piacon 5 százalékos volt a találati arány a beérkezett tétek alapján.
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy szögligeti Tippmix-játékos 110 Ft-os alaptéttel (összesen 20 900 Ft-os téttel), 18/20-as kombináció típusú fogadással 2 935 412 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.
| Jégkorong | Schwenningen – Eisbären Berlin | A mérkőzés győztese | Eisbären Berlin | 1,46 | Nyertes |
| Labdarúgás | Manchester Utd. – Crystal Palace | 1X2 | Manchester Utd. | 1,48 | Nyertes |
| Labdarúgás | Tottenham – Norwich | 1X2 | Tottenham | 1,32 | Nyertes |
| Jégkorong | Liberec – Vitkovice | A mérkőzés győztese | Liberec | 1,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Monaco – Metz | 1X2 | Monaco | 1,34 | Nyertes |
| Jégkorong | Kladno – Sparta Praha | A mérkőzés győztese | Sparta Praha | 1,36 | Nyertes |
| Labdarúgás | Juventus – Genoa | 1X2 | Juventus | 1,17 | Nyertes |
| Jégkorong | Columbus – San Jose | A mérkőzés győztese | Columbus | 1,76 | Nyertes |
| Jégkorong | NY Islanders – Chicago | A mérkőzés győztese | NY Islanders | 1,62 | Vesztes |
| Jégkorong | Winnipeg – Toronto | A mérkőzés győztese | Winnipeg | 1,98 | Nyertes |
| Jégkorong | Edmonton – Los Angeles | A mérkőzés győztese | Los Angeles | 2,54 | Nyertes |
| Jégkorong | Las Vegas – Calgary | A mérkőzés győztese | Las Vegas | 1,77 | Nyertes |
| Jégkorong | Jokerit – Amur Habarovszk | 1X2 | Jokerit | 1,39 | Nyertes |
| Jégkorong | Szalavat Julajev Ufa – Admiral Vlagyivosztok | 1X2 | Szalavat Julajev Ufa | 1,30 | Nyertes |
| Jégkorong | Dinamo Moszkva – CSZKA Moszkva | A mérkőzés győztese | CSZKA Moszkva | 1,91 | Nyertes |
| Jégkorong | Lokomotív Jaroszlavl – Szibir Novoszibirszk | A mérkőzés győztese | Lokomotív Jaroszlavl | 1,31 | Nyertes |
| Jégkorong | Avangard Omszk – Dinamo Riga | A mérkőzés győztese | Avangard Omszk | 1,21 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sao Paulo SP – Juventude RS | 1X2 | Sao Paulo SP | 1,57 | Nyertes |
| Labdarúgás | Paris SG – FC Bruges | 1X2 | Paris SG | 1,26 | Nyertes |
| Labdarúgás | Porto – Atl. Madrid | Kétesély | Döntetlen vagy Atl. Madrid | 1,38 | Nyertes |
Egy mocsai Tippmix-játékos 1400 Ft-os alaptéttel (összesen 9 800 Ft-os téttel), 6/7-es kombináció típusú fogadással 1 752 664 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | RB Leipzig – Manchester City | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 5,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Paris SG – FC Bruges | 1X2 | Paris SG | 1,29 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dortmund – Besiktas | 1X2 | Dortmund | 1,17 | Nyertes |
| Labdarúgás | Porto – Atl. Madrid | 1X2 | Atl. Madrid | 2,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ajax – Sporting CP | 1X2 | Ajax | 1,28 | Nyertes |
| Labdarúgás | Milan – Liverpool | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 4,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Real Madrid – Internazionale | 1X2 | Real Madrid | 2,45 | Nyertes |
Egy balassagyarmati Tippmix-játékos 3*3 800 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 3*395 528 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Paris SG – FC Bruges | Hazai csapat szögleteinek száma | 7+ | 2,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Paris SG – FC Bruges | 1X2 + Gólszám 2,5 | Hazai és több | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | RB Leipzig – Manchester City | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dortmund – Besiktas | 1X2 | Dortmund | 1,17 | Nyertes |
| Labdarúgás | Milan – Liverpool | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,53 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ajax – Sporting CP | 1X2 | Ajax | 1,33 | Nyertes |
| Labdarúgás | Real Madrid – Internazionale | 1X2 | Real Madrid | 2,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Porto – Atl. Madrid | 1X2 | Atl. Madrid | 2,75 | Nyertes |
Egy szécsényi Tippmix-játékos 3*2 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 3*354 883 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | RB Leipzig – Manchester City | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1,69 | Nyertes |
| Labdarúgás | RB Leipzig – Manchester City | Büntetőlap-szám 3,5 | Több, mint 3,5 | 1,89 | Nyertes |
| Labdarúgás | Paris SG – FC Bruges | 1. félidő – Hendikep 0:1 | Paris SG | 3,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Porto – Atl. Madrid | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,58 | Nyertes |
| Labdarúgás | Real Madrid – Internazionale | 1X2 | Real Madrid | 2,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Milan – Liverpool | 1X2 | Liverpool | 2,97 | Nyertes |
| Labdarúgás | Porto – Atl. Madrid | Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1,51 | Nyertes |
Egy hernádi Tippmix-játékos 4 000 Ft-os téttel, 12-es kötés típusú fogadással 860 679 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | RB Leipzig – Manchester City | Szögletszám 9,5 | Több, mint 9,5 | 1,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Paris SG – FC Bruges | Hendikep 0:1 | Paris SG | 1,64 | Nyertes |
| Labdarúgás | RB Leipzig – Manchester City | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,43 | Nyertes |
| Labdarúgás | Paris SG – FC Bruges | Szögletszám 9,5 | Több, mint 9,5 | 1,72 | Nyertes |
| Labdarúgás | Milan – Liverpool | Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1,46 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dortmund – Besiktas | Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Milan – Liverpool | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,47 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dortmund – Besiktas | Büntetőlap-szám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,58 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ajax – Sporting CP | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,73 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dortmund – Besiktas | Hendikep 0:1 | Dortmund | 1,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Porto – Atl. Madrid | Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1,51 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ajax – Sporting CP | Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1,48 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 2*1 850 Ft-os téttel, 13-as kötés típusú fogadással 2*399 585 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | RB Leipzig – Manchester City | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,54 | Nyertes |
| Labdarúgás | Paris SG – FC Bruges | Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1,47 | Nyertes |
| Labdarúgás | RB Leipzig – Manchester City | Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1,57 | Nyertes |
| Labdarúgás | Paris SG – FC Bruges | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,31 | Nyertes |
| Labdarúgás | Milan – Liverpool | Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1,46 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ajax – Sporting CP | Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1,51 | Nyertes |
| Labdarúgás | Milan – Liverpool | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,52 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sahtar Doneck – Sheriff Tiraspol | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,27 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sahtar Doneck – Sheriff Tiraspol | Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Porto – Atl. Madrid | Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1,54 | Nyertes |
| Labdarúgás | Porto – Atl. Madrid | 1. félidő – 1X2 | Döntetlen | 2,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ajax – Sporting CP | 1X2 + Gólszám 2,5 | Hazai és több | 1,66 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dortmund – Besiktas | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,31 | Nyertes |
Egy felsőzsolcai Tippmix-játékos 30 Ft-os alaptéttel (összesen 1 350 Ft-os téttel), 8/10-es kombináció típusú fogadással 554 616 Ft-ot, és 30 Ft-os alaptéttel (összesen 300 Ft-os téttel) 9/10-es kombináció típusú fogadással 156 190 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.
| Labdarúgás | Real Madrid – Internazionale | Melyik csapat végez el több szögletet? | Internazionale | 2,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Porto – Atl. Madrid | Hazai csapat szögleteinek száma | 7+ | 3,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Porto – Atl. Madrid | Mikor lesz az első gól? | 15:00-29:59 | 3,45 | Vesztes |
| Labdarúgás | Real Madrid – Internazionale | Mikor lesz az első gól? | 15:00-29:59 | 3,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Milan – Liverpool | Mikor lesz az első gól? | 15:00-29:59 | 3,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ajax – Sporting CP | Hazai csapat szögleteinek száma | 7+ | 1,99 | Nyertes |
| Labdarúgás | Milan – Liverpool | Szögletszám 10,5 | Több, mint 10,5 | 2,11 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dortmund – Besiktas | Mikor lesz az első gól? | 15:00-29:59 | 3,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dortmund – Besiktas | Hazai csapat szögleteinek száma | 7+ | 2,13 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ajax – Sporting CP | Mikor lesz az első gól? | 0-14:59 | 2,26 | Nyertes |
Egy lakitelki Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 498 908 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Wycombe – Burton | 1X2 | Wycombe | 1,97 | Nyertes |
| Labdarúgás | Harrogate Town – Forest Green | 1X2 | Forest Green | 2,13 | Nyertes |
| Labdarúgás | Charlton – Ipswich | 1X2 | Charlton | 2,28 | Nyertes |
| Labdarúgás | Accrington – Wimbledon | 1X2 | Wimbledon | 2,58 | Nyertes |
| Labdarúgás | Porto – Atl. Madrid | 1X2 | Atl. Madrid | 2,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Real Madrid – Internazionale | 1X2 | Real Madrid | 2,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Milan – Liverpool | 1X2 | Liverpool | 3,00 | Nyertes |
Egy jánossomorjai Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 301 169 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Leyton – Swindon | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,26 | Nyertes |
| Labdarúgás | Harrogate Town – Forest Green | 1X2 + Gólszám 1,5 | Vendég és több | 2,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Oldham – Tranmere | 1X2 + Gólszám 4,5 | Vendég és kevesebb | 2,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sunderland – Morecambe | Hendikep 0:1 | Sunderland | 2,14 | Nyertes |
| Labdarúgás | Bristol Rovers – Port Vale | 1X2 + Gólszám 1,5 | Vendég és több | 3,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Exeter – Northampton | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,33 | Nyertes |
| Labdarúgás | Wycombe – Burton | 1X2 + Gólszám 1,5 | Hazai és több | 2,20 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 1750 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 1 945 771 Ft-ot, és 200 Ft-os alaptéttel (összesen 1 200 Ft-os téttel), 5/6-os kombináció típusú fogadással 441 112 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Celta Vigo – Valencia | 1X2 + Gólszám 2,5 | Vendég és több | 6,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Empoli – Udinese | 1X2 | Empoli | 2,53 | Nyertes |
| Labdarúgás | Alessandria – Cittadella | 1X2 | Cittadella | 2,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Palermo – Monopoli | 1X2 | Palermo | 2,01 | Nyertes |
| Labdarúgás | Juventus – Genoa | Hendikep 0:2 | Döntetlen | 3,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Las Palmas – Sp. Gijón | Hendikep 0:1 | Döntetlen | 3,45 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 630 129 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Milan – Liverpool | 1X2 | Liverpool | 3,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Real Madrid – Internazionale | 1X2 | Real Madrid | 2,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Porto – Atl. Madrid | 1X2 | Atl. Madrid | 2,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | Paris SG – FC Bruges (élő) | Szögletszám 10,5 | Több, mint 10,5 | 2,67 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sahtar Doneck – Sheriff Tiraspol | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | RB Leipzig – Manchester City (élő) | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 2,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dortmund – Besiktas | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 1,82 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ajax – Sporting CP | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 1,73 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 370 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 390 746 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Waldhof Mannheim – Wehen (élő) | 1X2 | Döntetlen | 3,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Warta Poznan – Wisla Krakkó (élő) | 1X2 | Döntetlen | 5,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cartagena – Tenerife (élő) | 1X2 | Döntetlen | 4,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Topolya SC – Radnicki Nis (élő) | 1X2 | Döntetlen | 4,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Menemen Bld. Spor – Keciörengücü (élő) | 1X2 | Döntetlen | 3,90 | Nyertes |
Digital Races helyezetlen
December 8-án, szerdán Vincennesben futott a magyar tulajdonban lévő Digital Races.
A Prolongo Istálló 4 éves ménje, Digital Races (3) egy 30 ezer és 79 ezer euró közötti életnyereménnyel rendelkező, négyéves mének és heréltek számára nyitott, nemzetközi versenyben állt starthoz.
2850 méteres verseny 16 lovas mezőnyében Digital Races az élmezőnyben helyezkedett és befutóig jól tartotta magát, ott azonban 12.-nek esett vissza 15,4-es formával .
Fabrice Souloy idomítottját Yoann Lebourgeois hajtotta. A versenyt a másodfavorit Hold Up Du Digeon nyerte, 13,6-os idővel.
A hivatalos eredmény ITT megtekinthető
Magyar vonatkozás Deauvilleban
A korábban magyar tréningben álló és a Kincsem Parkban versenyző DATTHIREY immáron a cseh Vaclav Luka színeiben áll starthoz Deauville-ban, pénteken. A 15:15-kor startoló, 1300 méterre kiírt II. kategóriás versenyt a helyi szintetikus borításon futják.
Az Outstrip apaságú kancát három alkalommal láthattuk versenyezni a Kincsem parkban. Tavaly második helyet szerezett a Jaross Sándor Emlékverseny Hendikepben, idén harmadikként ért célba a Kőbányai Díj- Csekonics József Emlékversenyben és elsőként galoppozott át a célvonalon a Wallis Motor – Flandorffer Tamás Emlékversenyben, ahonnan később diszkvalifikálták. Nyereménye 440 000 Forint.
A verseny szerepel a mi délutáni fogadási kínálatunkban is, kövesse nyomon az eseményeket a bet.lovi.hu-n!
Shifing of Stukko újra Olaszországban
December 9-én, csütörtökön Pisában áll starthoz Shifing of Stukko.
A Csucso racing istálló hároméves ménje egy 8 800 Euró összdíjazású, 1500 méteres futamban lett indulónak adva. A ló lovasa Andrea Fele lesz, start 15:15-kor.
A hivatalos versenyprogram ITT megtekinthető.
Ki lesz az Év Ügetőlova 2021-ben?
A tavalyi évhez hasonlóan idén is szavazással dől el az “Év Lova” cím sorsa. A szavazás során 6 csoport (5 szakmai szervezet és a közönség) véleményét veszi alapul a versenyszervező és ez alapján alakult ki a végső sorrend. Holtverseny esetén a Versenyszervező szavazata dönt.
Az idei évben a következő csoportok, szervezetek szavaznak:
Közönség, a Kincsem Park szavazó felületein
Versenyszervező
Magyar Lovaregylet
Ügető Tenyésztők Országos Egyesülete
Futtatók Egyesülete
Idomárok és Hajtók Egyesülete
A közönség az elektronikus felületen 2021. december 10. 12:00 – 2021. december 15. 23:59 között adhatja le a szavazatát. A szavazók között kisorsolunk egy Kincsem Parkos ajándékcsomagot!
Részletes játékszabályzat: https://kincsempark.hu/szavazz-az-ev-ugetolovara-2021-ben-es-nyerj-ajandekcsomagot-jatekszabalyzat/
Lássuk kik közül lehet választani!

Alfa Boy
2 győzelem – 3 470 000 Ft nyeremény
I. Ötévesek Nagydíja
IV. Nemzetközi Marschall József Emlékverseny (Gr3)
Egész évben tűzközelben volt, mérlege két győzelem és kilenc helyezés, rendre a legjobbak között. Felhozó versenye után erős küzdelemben szerezte meg a Night Lady Díj első helyét, amit szép helyezések követtek. Magabiztosan nyerte az Ötévesek Nagydíját a legkiemelkedőbb tudású évjárattársai előtt. Remek napot fogott ki a Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show hétvégéjén. Legjobb magyar lóként negyedik helyen végzett, hazánk egyetlen Gr 3-as versenyében. A kiemelkedően erős nemzetközi mezőnyben, a Marschall József Emlékversenyben, kis híján abszolút magyar rekordot ért el 13,6-as kilométerátlagot ügetve, ami így is korosztályos pályarekordnak számít az öt és idősebbek között. Ősszel ettől a teljesítményétől elmaradva főszereplő volt az év két utolsó Liga futamában is.

Borutka
2 győzelem – 8 070 000 Ft nyeremény
I. 107. Magyar Derby
I. Ménesek Díja
Nemzeti Ügető Liga győzelem
A háromévesen ranglistavezető kanca, idei felhozó versenye után a 112. Nemzeti Díjban állt starthoz. A HBV. istálló lova, jó idővel, fél hosszal maradt le a nyerőtől. Júliusban a legkomolyabb feladat várt rá, a 107. Magyar Ügetőderby, ahol az elmúlt két évtized legjobb mezőnye jött össze. A befutóban komoly támadást indított a sokáig vezető Bugatti SS ellen, aki a küzdelem hevében hibázott és a kizárás sorsára jutott, így ezt a klasszikus futamot az ekkor már fölényben ügető Borutka nyerte, Lakatos Csabával 17,6-os idővel. A Kanca Díjban hibázott, majd másodikként ért célba a nemzetközi 107. Hungária Díjban és az Őszi Kancadíjban is. Sűrű ősze volt, a hosszútávú, Köztársasági Díjban elért helyezésével újabb pontokat szerzett. Az év utolsó Liga futamában, a Ménesek Díjában pedig biztosan nyert Hajnal Tiborral, így ez a siker kettős győzelmet jelentett számára, hiszen értékes pontokhoz jutott a pontversenyben és ezzel az élen végzett a Nemzeti Ügető Liga kiírásban is!

Csak a szél
6 győzelem – 4 450 000 Ft nyeremény
I. Nemzeti Díj
I. Háromévesek Nagydíja
I. Őszi Kanca Díj
2020-ban a kétévesek ranglistavezetője volt, majd idén háromévesen, az idősebb lovak közt is megállta a helyét a kanca. Teljesítménye a korosztályában most is kiemelkedő volt, bár Kaszás Gergő színművész saját tenyésztésű lova, gyakori hibái miatt, több nagydíjat is elvesztett. A Nemzeti Díjban a későbbi Magyar Ügetőderby győztes Borutkát verte meg. Nyert az évjárat legfontosabb versenyében, a Háromévesek Nagydíjában és az Őszi Kanca Díjban is, Fazekas Imre idomárhajtóval. Ha a téli időszakban tud komolyodni, akkor 2022-ben is nagyon eredményes lehet.

Unno del Doumo
3 győzelem – 3 055 000 Ft nyeremény
I. Sennyey Géza Emlékverseny
I. Pulay Kornél Emlékverseny
I. Hippodrom és Lovarda – Sprinter Kupa
Csupán öt alkalommal állt starthoz a Simon’s istálló nyolcéves ménje 2021-ben, ennek ellenére nagyon szép szezont zárt és három győzelmet, valamint két, dobogós helyezést szerzett. A három sikere azért is kiemelkedő, mert mind a három nagydíj volt! A szezon első nagydíjában a Sennyeyben könnyen győzött, amit újabb nagydíjhelyezés, majd siker követett a Pulay Kornél Emlékversenyben. Az év egyik leglátványosabb és legszínvonalasabb versenyét hozta a Hippodrom és Lovarda Sprinter Kupa, Unno del Duomo-nak köszönhetően pedig magyar kézben maradt a verseny trófeája. A nyolcéves ménnek fantasztikus, 14,4-es idővel a régió két magas klasszisát, a szlovén Mauglit és a tavalyi elsőt, a szerb Amy del Duomo-t sikerült megelőznie.

Zsenerőz
5 győzelem – 4 440 000 Ft nyeremény
I. Dr. Vecseklőy József Emlékverseny
I. Pannónia Díj
I. Szent István Díj
Felépülve a betegségéből, a kétszeres Nemzeti Ügető Liga nyerő egyre jobb formával várta a nagy nyári versenyeket. A hazai tenyésztésű lovak számára kiírt Dr. Vecseklőy József Emlékverseny mindkét felvonását kiemelkedő teljesítménnyel nyerte meg, 14,8 és 15,4 idővel. A Pannónia Díjban is a remek formában volt és világ egyik legjobbja, Franck Nivard hajtóval magabiztos start-cél győzelmet aratott. Ezt követően Vince Béla lova a Szent István Díjban is hozta magát, könnyedén hagyta maga mögött a többieket. Folyamatosan futott ősszel is, de a nyári kiemelkedő teljesítményét már nem tudta hozni. Évek óta kimagaslóan szerepel, Magyar Ügetőderby győzelme és több, mint 22 millió forintos életnyereménye magáért beszél. A tervek szerint a szezon végén vonul vissza.