/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Az év finishe szombaton

Az ötéves Zolta (Veljko Mazsity) sikerét hozta a napi főfutam, a Nemecsek Díj. Egy jó startot követően az első kanyarra érve már Rocky HR- Zóna-Zolta volt a sorrend, ezt tartották is egészen a befutó elejéig, míg ritmust váltva Zolta elszáguldott a befutóban a remek versenyt futó Zóna (Csordás Emil) mellett, mögöttük a harmadik helyre Unika Vik (Angyal Andor) érkezett meg.

A nap másik fontos futamában a 2400 méteres Flitter Díjban szintén Veljko Mazsity elsőségét láthattuk Zitti Tutti kocsijában, másfél hosszal követte őt Zénó Boko (Varga Sándor), míg a remekül zárkózó Anybody (Csordás Emil) lett a bronzérmes.

A nap első futamában a hároméves Firefly Shadow (Balogh Roland) elsőségét hozta a Tanonc Díj.

Ezt követően favorit sikert láthattunk Angelina Jolie-tól (Kolozsi László), míg a 2020. Évi Kincsem Park Kupa IV. futamában Vakarcs RG (Miskolcsik Valentin) győzelmét láthattuk.

Fél órával később az év finisét láttuk! Timoko R.L. (ifj. Veres László) macska ügyességgel keresett helyet a befutóban, ami a győzelmet jelentette a számára. Ezt követően két győzelmet is láthattunk, ami kisebb meglepetést okozott a szombati versenynapon. A Fönicia Hendikepet remek finish-el Gyolai Nikolett nyerte kedvence lova, Titus Livius kocsijában, míg a másik elsőséget Annuska (Kolozsi Sándor) zsebelhette be a Bizalmas Díjban.

A nap utolsó futamában az esélyes, Zlatan LIW (Lakatos Árpád) ért át elsőként a célon, mögötte Under World (Csordás Emil) lett a második, míg a másik dobogós helyet Rosamundi szerezte meg (Kárai József).

Szöveg: Lukácsi Antónia

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

A magyar Arktisz sikere a nemzetközi Alagi Díjban

Minden győzelem és helyezés értékét növeli, ha azt a versenyző nem csak a saját szűkebb környezetében éri el. A magyar Arktisz sikere azért is értékes, mert a derby évjárat 2000 méteres versenyében a legjobb hazai lovak mellett kiváló osztrák, szerb és szlovák lovakat múlt felül egy felejthetetlen versenyben.
A futam rangját és súlyát jól mutatja, hogy 1893 óta rendeznek Alagi Díjat hazánkban, mely a Derbyre készülő háromévesek fontos állomása. Idén tíz telivér mérte össze tudását, hét magyar és három külföldi. A 3 000 000 forinttal díjazott versenyben először Turn Me On és az Olasz Derby nyerő zsoké Carlo Fiocchi diktálta a tempót, majd a befutó utolsó 400 méterén mindenki megindult. Az osztrákok reménységét, Hadewint a világklasszis lovas, Alberto Sanna szinte a hátára vette és már nyerőnek tűnt, mikor megjelent Molnár Orsolya idomítottja, a Harbour Watch apaságú Arktisz (Jaroslav Línek) és emlékezetes csatában kicsikarta a győzelmet a legjobb osztrák ló előtt. Harmadiknak a Nemzeti Díj nyerő Bánk jött fel.
Az ömlő eső ellenére zúgott a tribün a magyar siker után. A futtatók, a BÁLVÁNYOS KÖR tagjai, Cseri Oszkár, Cseri Dávid, Nirnsee Ferenc és dr. Nirnsee András futtatói pályafutásuk legnagyobb sikerét aratták. Ez a győzelem is igazolta, hogy a versenylovak szeretete genetikailag is öröklődik, apáról fiúra száll, így a díjátadáson mind a két generáció képviselte magát. Arktisz sikere igazi idomári bravúr, Molnár Orsolya percre pontosan időzítette az aggályos lábú, de remek képességű háromévest. Arktisszal a tervek szerint augusztus 23-án, a 98. Magyar Derby-ben találkozhatunk megint.

/ by /   A nap híre, Hazai galopp hírek, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Szlovák győzelem minden idők egyik legerősebb Millenniumi Díjában

A Kincsem Park a régió lóversenyközpontja, ezt a hétvégén is igazolta hazánk egyetlen lóversenypályája. Ausztriából, Csehországból, Szerbiából és Szlovákiából érkeztek a legrangosabb versenyeinkre lovak, emellett nemzetközi FEGENTRI futamnak voltunk a házigazdái. És ha ez nem lett volna elég, sztárparádé volt a nyeregben Gr1-es nyerő lovasokkal.
Régen látott erős, 12 lovas nemzetközi mezőny állt starthoz a galopp szezon egyik legkiemelkedőbb futamában a Millenniumi Díjban. Az 1896 óta megrendezésre kerülő futamban 1800 méteren mérték össze tudásukat a régió klasszisai és a legjobb magyar telivérek. Nehéz volt a fogadók dolga és az esély elemzés, a szaklap a csehek lovában bízott, a legjobb magyar lovak, a tavalyi Derby nyerő Golden Sea és a hároméves Charlie Firpo mellett.
A verseny színvonala minden igényt kielégített. A startot követően a szlovák tréningből érkezett Chilli Chocolate vállalta magára a vezetést, de a mezőny végig együtt, zártan galoppozott. A befutóra fordulva egy másik szlovák ló, Zuzana Kubovicová idomítottja, a hatéves Zoriana (Zdenko Smida) átvette a vezetést és a legjobb magyar lovak támadását visszaverve, remek formát igazolva győzött a 7.5 millió forint díjazású futamban.
Kovács-Bakos Szilvia idomítottja, a csupán hároméves Charlie Firpo (Jirí Palík) bizonyította klasszisát és nagyot hajrázva második lett, a tavalyi Magyar Derby nyerő Golden Sea (Stanislav Georgiev) előtt. A futam a Nemzeti Galopp Liga állomása is volt egyben, így elképzelhető, hogy a Kisbér Díjban és a Kincsem Díjban is látni fogjuk az északi szomszédunktól érkező telivért.

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Zolta, Zóna, Unika Vik

Papírforma eredményt hozott a szombati napi főverseny, a Nemecsek Díj az ügetőn a Kincsem Parkban. A 600.000 forinttal díjazott versenyt Zolta nyerte 19,1-es kilométerátlaggal Zónát és Unika Viket verve.

Fotó: Maróti Edit

/ by /   A nap híre, Hazai galopp hírek / 0 comments

A régió klasszisai vasárnap a Kincsem Parkban

Remek versenyeket tartogat a lósportok rajongóinak július harmadik hétvégéje! Millenniumi Díj, Alagi Díj, Erzsébet Királyné Díj és megannyi remek futam vár mindenkit vasárnap 14:00 órától a Kincsem Parkban! A napot 500 000 Ft jackpot színesíti, a 15:15-kor kezdődő Kincsem+ esetében 150 millió forint jackpottal számolhatunk.

A nap nyitánya az 1600 méteres Rascal Hendikep lesz kilenc indulóval. A 2200 méteres Papp István II. Emlékverseny Hendikep hét indulót számol 2200 méteren, a verseny favoritja a Derby évjárat egyik legjobbja, a szürke Calabrese (1). A kiváló szakemberre, Bárdosi Györgyre emlékezünk a nap harmadik futamával. 15:30-kor indul a kancák számára kiírt 1800 méteres Erzsébet Királyné Díj. A szlovák idomításból érkező Queen Opera (5), a sorozat nyerő Antilopa (3), Simply The Best (8) és Centa (6) a Turf favoritjai. Az amatőr státuszú lovasok sem maradnak verseny nélkül, 16:00-kor startol a FEGENTRI Amatőrverseny Hendikep, rendhagyó módon pontozás nélkül zajlik majd a verseny, emellett olyan lovasok is indulnak, akik nem a sorozatban lovagolnak. Magyarországot Dickinson Judit, a Galopp Amatőrlovasok Egyesületének elnöke képviseli. A nap egyik kiemelt versenye a 2000 méteres Alagi Díj lesz 16:35-kor. A Nemzeti Díjban nagyot futó Bánk (2) a verseny favoritja, de bárki okozhat meglepetést. Az 1000 méteres Dr Guru Hendikepben nyolc telivér méri össze tudását. A Millenniumi Díjat 1896 óta futják, 2020-ban tizenketten állnak starthoz az egykor Király Díjként emlegetett versenyben. Erős mezőny gyűlt össze, jobbnál jobb telivérekkel. Három országból hét külföldi vendéget köszönthetünk a mezőnyben, a szaklap, azaz a Turf véleménye alapján a cseh Darkolva (2) esélyes a győzelemre, a hazai idomítású lovak közül, a tavalyi Derby nyerő Golden Sea (9) küzdhet az első helyért, de bárki beleszólhat a küzdelembe. Kíváncsian várjuk a sorozatnyerő magyar hároméves herélt, Charlie Firpo színrelépését. Az idomári vélemények az E-Turfon, illetve a Lóversenyfogadás honlapján olvashatók.

Ki lesz a győztes? Vasárnap fény derül mindenre a Kincsem Parkban. A belépés díjtalan!

Fotó: ZL Photos

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Ahogy a trénerek látják – Millenniumi Díj

Július 19–én 14:00 órától folytatódik a 2020-as galopp szezon. A szezon egyik kiemelkedő versenyében, az 1800 méteres 7 500 000 Ft összdíjazású futamban tizenketten állnak starthoz. A külföldi indulókról a Turf alapján olvashatnak véleményt.

Milyen munkákkal készültek a versenyre?

First Thought (Maronka Gábor): Idén még nem futott, valós képességét még nem tudjuk versenyben. Munkában nagyon jól dolgozik.

For You, Charlie Firpo (Kovács-Bakos Szilvia): Kondíciómunkákkal készültek a versenyre, frissen tartás volt a cél.

Bíborhajnal (Zala Csaba): Idén még nem futott, próbáltuk felrázni. Kapott, kondíció, tüdő- és gyorsmunkákat.

Golden Sea (Stanislav Georgiev): Múlthéten hosszabb munkákat mentünk vele, ezen a héten már könnyebb tréninggel készült. Jól dolgozott, jó formában van.  

 

Ki lesz a legnagyobb ellenfele?

First Thought: Az egész mezőny ellenfele lehet.

For You, Charlie Firpo: Golden Sea-t mondanám, a külföldi lovak teljesítményére kíváncsi leszek.

Bíborhajnal: Szerintem Golden Sea és Charlie Firpo képviseli a legjobb esélyt a magyar lovak közül, a külföldi tréningből indulók meglepetést okozhatnak.

Golden Sea: Véleményem szerint Charlie Firpo és Ryony.

 

Milyen eredményt vár lovától? 

First Thought: Pénzes helyezésben bízunk, ha megfutja a munkaformáját.

For You: Elcsíphet egy pénzes helyezést.

Bíborhajnal: Ha a tavalyi formáját tudja hozni, akkor az első négy-öt hely valamelyikére várom.

Golden Sea: Amennyiben jól alakul számára a verseny az első két hely valamelyikére várom.

Charlie Firpo: Erős mezőny, de az első három hely valamelyikére számítok.

 

Melyik versenyben fog legközelebb starthoz állni?

First Thought: Még nincs pontos tervünk, először meg kell ismerni őt.

For You:, Charlie Firpo: Még nincs pontos terv, attól függ, hogy most hogyan szerepelnek.

Bíborhajnal: Még egyelőre nem tudjuk, hogy melyik versenyben fog legközelebb indulni.

Golden Sea: Ez még kérdéses az esetében.

 

Külföldi indulók

Chilli Chocolate: Tavaly ősszel remek formában versenyzett a hatéves herélt, Jaroslava Morávková idomárnál készül. Legutóbbi alkalommal erős mezőnyben lemaradt, az ezt megelőző futásai alapján főszereplője lehet a versenynek.

Darkolva: A cseh tréningből induló szürke mén Frantisek Holcák-nál készül, idei második versenyében nem sok kellett a győzelemhez, remek esélyt képvisel.

Magnentius: Eredményesen futott Franciaországban az Ausztriából érkező hétéves. Markus Geislera idomítottja a győzelemért is küzdhet.

Raging Storm: Ingrid Janácková Koplíková idomítottja mindössze két versenyben indult, legutóbbi alkalommal jelenlegi lovasával Csehországban negyedik helyen ért célba.

Ryony: Ryony számára nem lesz ismeretlen a Kincsem Park, legutóbbi versenye a Batthyány-Hunyady Díj volt, ahol harmadik helyen galoppozott a célba. Jaroslav Línek idomítottja másodszor még jobb lehet.

Palmera: Zuzana Kubovicová idomítottja néhány héttel ezelőtt harmadik helyezett lett Csehországban, küzdelembe érhet.

Zoriana: Három héttel ezelőtt második helyezést szerzett Pozsonyban, amennyiben a maximumot teljesíti a verseny egyik esélyese lehet.

Fotó: ZL Photos

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Ahogy a trénerek látják – Alagi Díj

Július 19–én 14:00 órától folytatódik a 2020-as galopp szezon. A 2000 méteres 3 000 000 Ft összdíjazású Alagi Díjban tíz telivért látunk a startnál. A külföldi indulókról a Turf alapján olvashatnak véleményt.

Milyen munkákkal készültek a versenyre?

Arktisz (Molnár Orsolya): Hozzá mérten a 2000 méteres távra készültünk.

Bánk (Hajdi Lajos): Hosszabb munkákkal készült a versenyre.

Lucifer (Ribárszki Sándor): Kondíciómunkákkal készültünk, két jó futás van már a lábában.

Marlon (Pető Sándor): Hosszú kondíciómunkákkal készült, még nem igazolt nála a távbírás.

Serif (Maronka Gábor): Próbáltuk jó kondiban tartani, ehhez mérten dolgozott.

Stone Sober, Turn Me On (Zala Csaba): Hosszabb kondíciómunkákat és gyorsmunkákat kaptak mindketten.

 

Ki lesz a legnagyobb ellenfele?

Arktisz: Elég sok lóban látok lehetőséget, nem emelnék ki külön senkit.

Bánk: Véleményem szerint Arktisz.

Lucifer: Minden ló ellenfél, bármi történhet.

Marlon: Mindenki ellenfele lehet.

Serif: Az egész mezőny ellenfele lehet, mindegyik telivér remek formákat mutatott.

Stone Sober, Turn Me On: Erős mezőny gyűlt össze! A magyar indulók közül a Turf favoritját, Bánkot tartom a legnagyobb esélyesnek. A külföldről érkező telivéreket kevésbé ismerem, eredményeik alapján jó esélyt képviselnek. Annyi előnyünk lehet velük szemben, hogy a mi lovaink számára nem lesz ismeretlen a pálya.

 

Milyen eredményt vár lovától? 

Arktisz: Boldog lennék ha zavartalan versenye lenne, a legfontosabb, hogy egészségesen jöjjön vissza a pályáról. Az első három hely valamelyikének örülnék.

Bánk: Nagyon jó futást várok tőle, olyat, mint a legutóbbi volt.

Lucifer: Tisztes helytállást várunk tőle, egy pénzes helyezésnek örülnénk.

Marlon: Én bízom egy pénzdíjas helyezésben.

Serif: Pénzes helyezésben bízom.

Stone Sober: Már mutatta magát a Nemzeti Díjban, a hosszabb táv még kedvezőbb lesz számára a finish-ből ítélve. Az első három hely valamelyikében bízom.

Turn Me On: Hasonlóan jól dolgozik, mint az istállótárs. Kérdéses még a távbírása, munkák alapján úgy néz ki, hogy állni fogja.

 

Melyik versenyben fog legközelebb starthoz állni?

Arktisz: A verseny után eldől.

Bánk: A Magyar Derby-ben.

Lucifer: Nincs még pontos terv, ha jól fut, akkor a Derby-ben szeretnénk indítani.

Marlon: Vízválasztó lesz számára ez a verseny.

Serif: Az Alagi Díj lesz számára az első próba, amennyiben sikerül pénzes helyezést elérnie indítjuk a Derby-ben.

Stone Sober: A Derby-ben fog legközelebb starthoz állni.

Turn Me On: Ez a futás meghatározó lesz számára, ha jól teljesít indul a Derby-ben.

Külföldi indulók

Hadewin: Idei első versenyében szép győzelmet aratott, a verseny egyik meglepetés lova lehet.

Merciless: Friss formái alapján jó esélyt képvisel a szürke hároméves, legutóbb harmadik helyezést szerzett 1600 méteren Szerbiában.

Ziggy Ready: Javulóban van Zuzana Kubovicová idomítottja, nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Fotó: ZL Photos

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Millenniumi Díj nyerők

A Millenniumi Díjat 1986-tól futják, eleinte Király Díj néven került megrendezésre.  A győztes lovakat, zsokékat és trénereket 1948-tól tüntettük fel.

Év Zsoké Tréner
1948 Hellas Gutai János Szigeti Nándor
1949 Redeeming Star Kiss József Kertész Sándor
1950 Alexandrin Keszthelyi István Steczák Jenő
1951 Piros bugyelláris Balogh Lajos Balogh János
1952 Tacskó Keszthelyi István Wimmer Ferenc
1953 Sarlós Gelics Mihály Szabó Lajos
1954 Solymász Szentgyörgyi István Nardai Antal
1955 Roppant Kováts László II. Wimmer Ferenc
1956 Roppant Gelics Mihály Wimmer Ferenc
1957 Rodosto Szentgyörgyi István Nardai Antal
1958 Rivális Németh Ferenc Hujber József
1959 Falumbeli Vrábel János Stircula József
1960 Absolon Faragó Sándor Pallag József
1961 Absolon Faragó Sándor Pallag József
1962 Hírmondó Bonni Francois Vasas Vendel
1963 Imperiál Gelics Mihály Aperianov Zakariás
1964 Imperiál Németh Ferenc Aperianov Zakariás
1965 Gabona Krusnyiczky Márton Horváth Károly
1966 Irha Gelics Mihály Szabó Lajos
1967 Iglói diák Strasser Károly Csaplár Lajos
1968 Nemo kapitány Gelics Mihály Mátyus György
1969 Mikrofilm Holdas János Gelics Mihály
1970 Norbert Vas József Kiss József
1971 Igazmondó Dobos Gyula Horváth Károly
1972 Immer Hertelendy Gábor Aperianov Zakariás
1973 Rustan Buckle Dennis Vasas Vendel
1974 Mákvirág Fejes Lajos Mátyus György
1975 Sky Vas József Aperianov Zakariás
1976 Antonio George Hennigan Otto Kollinsky
1977 Gemini Fejes Lajos Mátyus György
1978 Sir Benedik Dezső Kedvesi József
1979 Masetta Tóth István Farkas Tibor
1980 Minaret Vas József Aperianov Zakariás
1981 Talár Papp Sándor II. Kiss József
1982 Domenico Haydn Alfred Dr. Alexander Falewicz
1983 Stolzing Schadler G. Zivna Karl
1984 Notórius Bodnár Lajos Kedvesi József
1985 Notórius Papp István II. Kedvesi József
1986 First Engagement Karl Pöck Dr. Alexander Falewicz
1987 Try Star Vas József Aperianov Zakariás
1988 Lél Velezdi József Farkas Tibor
1989 Tonio Sándor József Kedvesi József
1990 Jolly Groom Klimscha Albert Klimscha Theresa
1991 Lease Back Simon Ferenc Aperianov Zakariás
1992 Áta Simon Ferenc Aperianov Zakariás
1993 Ryan’s Gift Kállai Pál Dr. Csicsai Friderika
1994 Zahmatova Kállai Pál Farkas Ferenc
1995 My Colt Kovács Sándor Szabó Mihály
1996 It’s a Ripper Kerekes Károly Friebert Attila
1997 Power Moves Kovács Sándor Ribárszki Sándor
1998 This Key Fits Varga Zoltán Friebert Attila
1999 Andrásfi Varga Zoltán Székely Károly
2000 National Flirt Kovács Sándor Kanics Melinda
2001 Rodrigo Kerekes Károly Ribárszki Sándor
2002 Waters Edge Pető Sándor Németh Ildikó
2003 Pretty Princ Tormási Gyula Ramazan Tugusev
2004 Lidohill Varga Zoltán Friebert Attila
2005 Brahy Gömöri Sándor Friebert Attila
2006 Gina Maxi Stanislav Georgiev Papp István
2007 Frankly Dancing Kovács Sándor Papp István
2008 Atheneum Anton Turgaev Szuna Szabolcs
2009 Steady As A Rock Varga Zoltán Pető Sándor
2010 Steady As A Rock Varga Zoltán Pető Sándor
2011 Shamal Sally Zdenko Smida Zuzana Kubovicová
2012 Ostinato Nino Murru Kovács Sándor
2013 Seperate Opinion Kerekes Károly Zala Csaba
2014 Akaba Stanislav Georgiev Hajdi Lajos
2015 Gran Torino Zdenko Smida Kovács Sándor
2016 Akaba Stanislav Georgiev Hajdi Lajos
2017 Akaba Stanislav Georgiev Hajdi Lajos
2018 Rosenfire Martin Laube Kovács Sándor
2019 Mágnás Zdenko Smida Hajdi Lajos

Fotó: Dr. Kovács Gábor

/ by /   Friss hírek / 0 comments

ARQANA Nyári Árverés

Az Arqana 2020-ban még nyolc árverést rendez, ahol remek vérvonalú és nem utolsó sorban szebbnél szebb telivérek kerülnek bemutatásra, majd eladásra. Az úgynevezett Summer Sale július 20-án kerül megrendezésre Deauville-ban. A francia tenyésztésű lovak képességei kiemelkedőek, elég megemlíteni a hazánkban is remek versenyeket futó később külföldön is eredményesen versenyző Tour To Parist, a Budapesti Díjat, Imperiál Díjat nyerő Capitaine Fregate-ot, vagy a 94. Magyar Derby győztes Mariont. Az árverésen sok szeretettel várják a magyar tulajdonosokat és képviselőiket!

A katalógus online elérhető az alábbi linken: https://www.arqana.com/catalogues_results.html

/ by /   E-Turf Magazin, SZAKMAI Galopp / 0 comments

Közlemény

A Versenyrendező 2020. július 19-től nem hirdet győztest a legszebben előkészített ló versenyében, amennyiben megítélése szerint egyetlen résztvevő páros (ló/felvezető) sem hozza az elvárt színvonalat. Ebben az esetben a tiszteletdíjak a következő versenynapon kerülnek felajánlásra.

1 544 545 546 547 548 549 550 797