A Racing Post írása nyomán fordította: Kovács Botond.
A hosszúra nyúlt szünet nem minden zsoké idegrendszerének tett jót. Tom Queallyt, a csodálatos Frankel egykori lovasát hétnapos eltiltással sújtotta a versenyintézőség Lingfieldben, amiért ostorával versenytársára, Hector Crouch-ra ütött a napokban.
Az incidens a Betway Heed Your Hunch Handicapben történt, amikor Queally a John Stimpson által idomított My Brother Mike-ot lovagolta. Az utolsó métereken elgaloppozott lovával Crouch mellett, és se szó, se beszéd ráhúzott egy nagyot, majd mint aki jól végezte dolgát tovább nyargalt a cél felé, több mint húsz hosszal a nyerő mögött, nyolcadikként érve célba a tizenegy lovas mezőnyben.
Hector nem vette rossz néven az ügyet, a Racing Post kérdésére azt mondta, nyilván nem volt szándékos az ügy, azonban a stewardok teljesen másként ítélték meg a helyzetet, és hét nap eltiltással büntették a forrófejű Queallyt, szabálytalan lovaglás miatt. A vétkes zsoké nem kívánta kommentálni a döntést.
Megváltozott Kincsem+ kezdések
Értesítjük a Tisztelt Fogadókat, hogy július 1-vel a nyári lóversenymenetrend és a franciák koronavírus elleni védekezése miatt, több esetben módosult a Kincsem+ futamok kezdési időpontja. Július 1. szerda 20:15, július 2. csütörtök 13:50, július 3. péntek 20:15, július 4. szombat 15:15, július 5. vasárnap 15:55.
Bővebb és friss információ az internetes felületeinken és a fogadóirodákban kérhető.
Megértésüket köszönjük.
Epsom Oaks – 2020 (1. rész)
Írta: Kovács Botond.
Idén 242. alkalommal rendezik meg Angliában, Epsom városának szélén, az Oaks Stakes-t, amely a századok során nemcsak nagy presztízsű klasszikus versennyé vált, de a világ valamennyi lóversenyt rendező országának kalendáriumában is szerepel, hazánkban Magyar Kancadíj néven. Epsomban kialakult az idei teljes mezőny, tizenegy lóra köthető fogadás írásunk lejegyzése pillanatában. Mielőtt azonban belevágnánk az esélyek elemzésébe, írásunk első részében megvizsgáljuk mi az összefüggés a tölgyek és a hölgyek között.

London közvetlen közelében, Surrey grófságban található Epsom. A városka környékén az első évezred közepe táján szászok éltek, a település neve egy Ebba nevű szász földbirtokostól eredeztethető: Ebbas ham szászul azt jelenti Ebba háza. Ekkor természetesen nem voltak még mítingek, ezek megrendezésére 1661-ig kellett várni. Epsom és közvetlen környéke ekkor vált népszerűvé, ugyanis gyógyforrásokat fedeztek fel vidékén, és ez vonzotta a főváros kikapcsolódni vágyó lakosságát, természetesen főleg a módosabbakat. A polgárháború rémségeiből ocsúdó emberek számára ebben az időben vált rendszeres elfoglaltsággá a mai szabályok szerinti lóversenyzés.
A XVIII. században szerzett magának birtokot Epsomban Edward Smith-Stanley, akit jobban ismerünk főnemesi titulusáról, ő volt ugyanis Lord Derby, Derby 12. grófja. A turfrajongó főrend 1779-ben úgy határozott barátaival, hogy díjat alapít hároméves kancák részére, amelyet szerény nevű, de úri eleganciájú kúriájáról (The Oaks – A tölgyes) nevezett el.

Felbuzdulva azon, hogy az új futamot Bridget nevű kancája nyerte Dick Goodissonnal nyergében, egy év múlva ismét megrendezték a versenyt, és rá egy napra egy másikat is, amelyben már mének is indulhattak. (Ez lett a Derby Stakes, erről is szólunk nemsokára az e-Turf hasábjain). A kancadíjat általában május utolsó vagy június első hetében futották. A verseny távját már a kezdetek kezdetén kőbe vésték: 1 mérföld, 4 furlong és 16 yard, ami akárhogy is számoljuk, 2420 méterre jön ki, márpedig sok múlhat azon a húsz méteren (ugyanennyi a derby távja is). Ennek ellenére 2400 méter a nemzetközi irányadó. A modernizációnak, egész pontosan a vasúti menetrendeknek köszönhetően 1838-ban keddi napra helyezték a versenyt, és másnapra a derbyt. Így ment ez egészen 1995-ig, amikor péntekre és szombatra került át a két nagydíj. Az intézkedést azzal magyarázták, hogy így sokkal több néző tudja személyesen és a televízióban megtekinteni. Praktikus döntés volt, bár az a hír járja, hogy őfelsége a királynő családi körben rosszallásának adott hangot miatta. Megjegyezzük, hogy II. Erzsébet két kancadíj nyerővel is büszkélkedhet: 1957-ben Carrozza vitte sikerre színeit Lester Piggott-tal, 1977-ben Dunfermilne, nyergében Willie Carlsonnal. Idén egy hónapot késik az Oaks a pandémia miatt.

Meglepő, de az Egyesült Királyság más pontjain is futnak kancadíjakat, bár nem mindenhol ugyanazokkal a feltételekkel. 1849 óta létezik a Yorkshire Oaks, amelynek első nyerője Ellen Middleton volt. A sikernek az Angol Egyesített Nagypáholy nagymestere, Thomas Dundas, Zetland 2. grófja örülhetett, és vele együtt nyilván számos szabadkőműves társa is. Tavaly a remek Enable nyert. A klasszikus távú futamot hároméves és idősebb kancák számára írják ki Group 1-es szinten.

2019. július elején John Gosden Enbihaar nevű idomítottjáé lett Lancashire Oaks (Group 2). Ez a futam is nyitva áll idősebb lovak számára, és hasonló korú a yorkshire-i párjához, 1857 óta része a versenynaptárnak. Első nyerője, Blink Bonny volt, aki egyebek mellett arról is híres, hogy ő volt a második Epsom Derby-győztes kanca.

Ne feledkezzünk meg a Cheshire Oaks-ról sem, amelyet 1950-ben rendeztek először. A chesteri Listed besorolású futamban csak háromévesek állhatnak starthoz, ezért az Epsom Oaks előfutamának is tekintik. A duplázás azonban eddig csak Lupe-nek sikerült 1970-ben és Enable-nek 2017-ben. (Lehet, hogy létezik egy angol babona, mely szerint, aki megnyeri a Cheshire Oaks-ot, nem nyer Epsomban?)

A legújabb alapítású kancadíj a szintén Listed kategóriájú Nottinghamshire Oaks, amely a négyéves és idősebb lovakat várja. A futamban Group 1-et nyert telivérek nem indulhatnak, általában az időpont is túl közel van a nagy epsomi nővérhez, ezért egyfajta fájdalomdíjként is felfoghatjuk a versenyt azok számára, akik nem értek fel a legmagasabb szintig. 2019-ben Sun Maiden és Jim Crowley volt a nyerő.
A fenti kancadíjakat különböző nyári időpontokban futják, ám idén még egyikre sem került sor, a fent már említett ok miatt.

A többi klasszikus futammal együtt (2000 Guineas, 1000 Guineas, Derby, St. Leger) az Oaks is elterjedt a világon, és büszke szívvel írjuk le, hogy a kontinensen elsők vagyunk a rendezők sorában, hiszen már 1829 óta futunk kancadíjat Magyarországon. Igaz, akkor még Húsz Hazafiak Díja volt a neve, de a lényegen ez mit sem változtat. Kicsit kilóg ugyan a lóláb, olyan szempontból is, hogy egy Manfred nevű ló nyerte az első versenyt, de 1830-ban már Anne, utána Fortuna, majd Marianne, 1833-ban pedig Rosaline, szóval végül is megnyugodhatunk. 1837-ben valamint 1839 és 1841 között Furiossima négyszer nyert, így elképzelhető, hogy lankadt a szigor a korhatárt illetően, és ez jellemző volt a következő évtizedekre is, de ne legyünk kemény szívűek, megesett ilyesmi máshol is. A magyar győztesek között találjuk Waternymph-et (1865), Kincsem anyját, és természetesen a verhetetlen Csodakancát is (1877).

Mindenképpen említsük meg Patience-ot, aki 1905-ben győzedelmeskedett, és akiről Huszárik Zoltán és Sára Sándor Szindbád című filmjében Vendelin beszél. A kanca szuper klasszisát mutatja, hogy egy hét leforgása alatt megnyerte a Millenniumi Díjat és a Magyar Kancadíjat (utána pedig a közös Osztrák-Magyar Derbyt és a Német Derbyt). Az 1947-es nyerőt, Mincit sem szabad kihagynunk, aki a világégést követő korszak egyik legkiemelkedőbb lova volt, és Magyar Derbyben is ő galoppozott át elsőként a célvonalon. Sárga Rózsa sikere azért emlékezetes, mert az övé volt az első győzelem a Vasfüggöny leomlása után. Az elmúlt tíz esztendőben Classic Spirit (2009), Letty (2010), Exlibris (2011), Completta (2012), Alcobaca (2013), Claudia Octavia (2014), Megkapó (2015), Matidia (2016), Messerschmitt (2017) és Köln (2018) nyertek. Completta, Megkapó és Messerschmitt azért kedvesek számunkra, mert magyar tenyésztésű telivérek, ráadásul Messerschmitt hölgy lovassal, Suták Csengével nyert, még hozzá szakadó esőben.

Nézzük tovább, mi a helyzet a nagyvilágban kancadíj-ügyben. A hároméves kancák 1895 óta állnak starthoz Írországban az Irish Oaks-ban. Sapling volt az első nyerő, a legutóbbi Star Catcher, 2018-ban Sea Of Class, ő előtte Enable. Kiemelt teljesítménynek számít, ha egy telivér Epsomban és Curragh-ban is győzni tud. 1948-ig kellett várni, míg ez először megvalósult, Sir Sultan Mahomed Shah, ismertebb nevén III. Aga Khan lova volt az első duplázó, őt még tíz másik követte, köztük Oiuja Board 2004-ben, az alapító ősatya méltó utódjának Edward Stanley, Derby 19. grófjának lova.

Természetesen Franciaországban is van kancadíj, és nem meglepő, hogy különleges nevet adtak a futamnak: Prix de Dianne, vagyis Diana Díj. Így kívántak hódolni a nők, a szülés, a gyermek nevelés patrónája, a vadászat és az állatok római istennője előtt Frankhonban. 1843-ban futották először, és nagyon stílusosan a Nativa nevű kanca nyerte. 1848-ban Versailles adott otthont a kancadíjnak a forradalom miatt (a lóversenynek folytatódnia kellett a zavargások alatt is), de ezt leszámítva Longchamp és Chantilly voltak a helyszínek, manapság ez utóbbi versenytéré a rendezési jog. A futamot eredetileg csak francia tenyésztésű lovaknak írták ki, és ennek köszönhetően egészen 1970-ig kellett várni az első külföldi sikerre.

Az áttörés Sweet Mimosának sikerült, aki az ír idomár és tulajdonos Seamaus McGrath istállójából érkezett gall földre. Az 1972. évi kancadíjat kiemelnénk a többi közül, hiszen ennek magyar vonatkozása is van, és sokszor leírtuk már, és ismét megtesszük: minden jó sztoriban van magyar szál. Az említett évben Alexis Rosenberg-Redé báró lova, Rescousse nyerte a versenyt. Az akkor ötven éves világfi élete külön kötetet igényel, írhatnánk bohém életéről, nagylelkűségéről, barátságáról Salvador Dalival, Windsori Margit hercegnővel, a báró által rendezett fantasztikus párizsi álarcos bálokról, amelyeken nem kisebb nevek, mint Nina Ricci és Yves Saint Laurent tervezték a meghívott vendégek jelmezeit. Mi azonban csak azt emeljük ki, hogy Alexis nagyanyja magyar volt, akinek házasságon kívül született gyermekét, Oscar Adolfot egy Rosenberg nevű bankár becsületből nevére vette, és elindította a nagybetűs életben. Nem biztos, hogy ezért a tettéért kapta IV. Károly királytól a bárói címet, de szerintünk így is, úgy is megérdemelte. A tehetséges Alexis a pénzvilág gyermeke maradt, sokan bízták rá vagyonuk kezelését, többek között a The Rolling Stones együttes is. Nem csoda, hogy még a mai napig turnéznak. 2019-ben Channel nyerte a Prix de Diane-t, és olyan nagyságok neveit is megtaláljuk a listán, mint Zarkava (2008) és Treve (2013).

Németországban szintén a római istennő tiszteletére futják a kancadíjat. A Preis der Diana 1857-ben került először programra, és Sinope sikerét hozta. 2019-ben Diamanta nyerte Maxim Pecheur kezében, Markus Klug istállójából. A Düsseldorfban futott versenynek több magyar vonatkozása is van, legutóbb, 1976-ban, a néhai Batthyány Margit grófnő (leánykori nevén Thyssen-Bornemissza Margit) lova, Princess Eboli révén érezhettük úgy, hogy nem lehet kihagyni a magyarokat az európai lóversenyzés örök körforgásából.
Az epsomi eredményekről írásunk második részében olvashatnak.
(Az írás a Hippodrom és Lovarda Magazin 2019. augusztusi számában is megjelent. Jelen írás a kiadó engedélyével került publikálásra.)
Jet Mac győzelemmel debütált
Jet Mac múlt pénteken először versenyzett a Kincsem Parkban, az új Nemzeti Agárstadionban és rögtön győzelemmel kezdett. Trénerét, Ganyecz Mihályt kérdeztük a sikerről.
Nagyon szép győzelemmel mutatkozott be az agár, ha jól tudom a tulajdonosa is újonc a sportban?
– Nagyon örültünk a remek kezdésnek, szándékosan is és véletlen történések okán is kivártam az első ovál pályás bemutatkozással az új pályán. Jet tulajdonosa Mocher Tamás, aki új szereplője az agaras világnak. Ő is a lovaktól érkezett, csakúgy, mint a Kincsem Parkban jól ismert Molnár Karcsi – büszkén írom, hogy ő is tőlem vitte és nálam treníroztatta első agarát Chillit, akit aztán Mr. Ypsilon is követett.
A sportnak nagy szüksége van a hozzájuk hasonló új szereplőkre. Tamás egy kölyökért jelentkezett be a közelmúltban nálam, azóta pedig már van nálam edzésben egy növendék agara Angliából és Jet Mac Írországból. De biztos vagyok benne, hogy Tamásnál itt nincs megállás ?.
Mióta van Nálad tréningben Jet Mac?
– Pontosan a verseny előtt egy hónappal került hozzám Írországból a trénerétől, Rachel Ann Wheeler-től. A Covid-19 miatt ott sem voltak versenyek, csak folyamatos alapedzést kapott kint, pálya nélkül. Erre jól tudtunk építkezni.
Bemutatnád nekünk az agarat pár szóban?
– Jet Mac még nagyon fiatal, mindössze 25 hónapos. Írországban született, apja korunk egyik legeredményesebb fedezőkanja, Droopys Jet. Kis kannak számít, versenysúlya 30 kiló alatt van. De arányos testfelépítésű és remek jellemű agár.
Versenyzett már korábban is?
– Jet Mac első három írországi versenyén mindig belsőbb boxokból futott, így nem derült ki igazán a benne rejlő sebesség, mert mindig történt vele valami. A negyedik versenyén átminősítették “kívülfutónak” és rögtön meg is lett az eredménye, szép stílusban tudott nyerni. Ha nem jött volna a vírus miatti leállás, biztosan nem is adják el. A Kincsem Park előtt kipróbáltuk a másik hazai agárpályán is, ott is szép stílusban és győzelemmel mutatkozott be.
Mik a tapasztalataid az agárral? Könnyen készíthető?
– Az összes korábbi agaramat figyelembe véve is az elsők között van a munkára foghatóságban és az „agyasságban”. Egy sima behívásos edzésen is úgy fut, mintha egy igazi nyúl szaladna előtte és ha ráharap a nyúlbőrre, lehetetlen elvenni tőle. Többször megtörtént, hogy egy-egy nagy dararab húst kellett letegyek neki, hogy „elcserélje” a zsákmányát 🙂 .
Mi volt a futam előtt az előzetes megérzésed?
– Nagyon jól sikerült összerakni a szervezőknek a kategóriát, edzésen mind a hat agár közel azonos időt futott. Abban bíztam, hogy mi még felfele jövünk és hittem, hogy több van benne, mint amit edzésen produkált.
A helyzet viszont furcsa volt, mert a hármas boxban az egyik nagy kedvencem, Soul volt, aki tőlem került Németh Vivihez. Így neki is szurkoltam, de nem titok, nyerni szerettem volna, mint mindig.
Milyen volt a verseny? Elégedett vagy az eredménnyel?
– Jet Mac a startjával és az első 150 méterével nyerte meg a versenyt. Erre lehet építkezni, de az edzésmunkát úgy kell átalakítani, hogy hosszabb távon is eredményes lehessen.
Mikor fog legközelebb futni? Mik a távolabbi tervek vele?
– Csakis a Derby lehet a cél. Ehhez mihamarabb át kell rakni 480 méterre. Még nem született meg a döntés, hogy következő versenyen még induljon-e rövidtávon, vagy inkább néhány edzést fusson-e a Derby első előfutamáig 480 méteren.
Te most hány agárral készülsz a futamokra?
– Összesen 11 agár van a kennelemben. Négy sajáttal készülünk idén versenyezni, illetve van plusz három agár, aki csak edzésben van nálam. Jet Mac-en túl, az egyik Keeperhill Rowdy (szintén Mocher Tamás agara) még csak a beiskolázásnál tart, a másik Joes Cody (Tarnai Linda agara), aki írországi és észak-írországi eredményei alapján a kennel másik reménysége. Pici sérüléssel küzd, de remélhetőleg a Derbyben már ő is megmutathatja a tehetségét.
A Szuka Díjra sajnos egyik jó szukám se lesz „hadra fogható”, így az Agárderby a következő igazi cél. Sokan, sok jó agárral készülnek idén a Derbyre, különböző „taktikákkal”, már most izgalmas a helyzet ?. Mindenki teszi a dolgát, a többi az agarakon múlik.
Fotók: Simkó Szilárd /akutyafotos.hu/

Augusztusi versenykiírások
A Kincsem Nemzeti Kft. közzé tette az augusztusi versenynapok, többek között a Derby és Divat Fesztivál galopp és ügető versenykiírásait.
https://kincsempark.hu/wp-content/uploads/2020/06/2008.pdf
https://kincsempark.hu/wp-content/uploads/2020/06/gvn2013.pdf
Lóverseny Krónika 2019 melléklet
Már elektronikusan is elérhető és letölthető a Lóverseny Krónika 2019 című kiadványunk melléklete.
A kiadvány tartalmazza a 2019-es hazai galoppversenyek eredményét és a betűrend szerinti hivatkozási számokat is.
Az eredmények tanulmányozásához jó időtöltést kívánunk!
2019. évi Lóverseny Krónika melléklete: Galopp éves eredmény
A hétvége legeredményesebb trénere – 6. versenynap

Az év hatodik galopp versenynapján Kovács-Bakos Szilvia mesterhármast ünnepelhetett, ezzel elnyerve a legeredményesebb idomár címét zsinórban harmadszor.
Az idomításodban álló lovak hetek óta remek formákat igazolnak. Mit gondolsz, ez minek köszönhető?
Szerencsésnek mondhatom magunkat, hiszen nagyon jó állománnyal dolgozhatunk. Sok import ló érkezett hozzánk, csikók és idősebb lovak egyaránt. Stabil formákat futnak, munkában is mutogatják a képességeiket. Úgy tűnik, hogy jól jöttünk ki abból, hogy a vírus miatt hosszúra nyúlt a téli pihenő, több időnk volt a versenyekre való felkészülésre. Ezek összességét kamatoztatjuk most.
Milyen eredményekre számítottál a versenynap előtt?
Én bíztam a telivérek jó szereplésében, remek esélyt képviseltek. Silver Chimes legutóbbi versenyében második lett Kis Judittal, számítottam a győzelmére. Gunsmoke a hosszabb távot és a gyepet kedveli, így ez a futam ideális volt számára. Valyriai Acél négyszer ért másodikként a célba, így már érett neki az első helyezés.
Ki okozott számodra pozitív meglepetést?
Aurora Amica volt az, akinek a teljesítménye a legjobban meglepett. Jól dolgozott munkában, de tudtam, hogy erős mezőny gyűlt össze, illetve a táv is hosszabb volt a megszokottnál. Számítottam a jó futására, ez a második hely nagyon pozitív.
Melyikük futása volt csalódás?
Pacsirta futása, a legvégén csúszott le az első három hely valamelyikéről. Őt előrébb vártam volna egyrészt munkái, másrészt eddigi versenyei alapján. Bízunk benne, hogy lesz még benne javulás!
Legközelebb hol láthatjuk futni a győzteseket?
Gunsmoke–kal kapcsolatban még nem tudok pontosan mondani, vannak vele nagyobb tervek, de szeretném őt fokozatosan versenyről versenyre felhozni. Mindenképpen hosszabb távban gondolkozunk. A szürke Silver Chimes stabil hendikep lónak számít, olyan versenyeken szeretnénk főként indítani, ahol amatőrstátuszát figyelembe véve Kis Judit lovagolhatja, jó párost alkotnak. Terveink szerint Valyriai Acél szintén hendikepekben fog indulni, 1200-1400 méteren.
Fotók forrása: Dr. Kovács Gábor
Tippmix 2020/26. hét Csütörtök-vasárnap
Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Southampton – Arsenal (Labdarúgás, Premier Liga) 457 829 fogadás
Eibar – Valencia (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 453 399 fogadás
Chelsea – Manchester City (Labdarúgás, Premier Liga) 424 478 fogadás
Dortmund – Hoffenheim (Labdarúgás, Bundesliga 1.) 410 498 fogadás
Celta Vigo – Barcelona (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 406 892 fogadás
Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Espanyol – Real Madrid (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 143,08 millió Ft
Lazio – Fiorentina (Labdarúgás, Olasz A) 111,55 millió Ft
Udinese – Atalanta (Labdarúgás, Olasz A) 106,19 millió Ft
Atl. Madrid – Alavés (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 92,25 millió Ft
Napoli – SPAL Ferrara (Labdarúgás, Olasz A) 79,72 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
- A Chelsea számára egészen kiválóan sikerült a 26. hét második fele, hiszen Frank Lampard együttese előbb a Manchester City csapatát győzte le 2-1-re a PL-ben (a végkimenetelre beérkezett tippek 24 százaléka volt jó, 4,10-es nyertes oddsért), míg vasárnap már az FA Kupában, a Leicester otthonában nyert 1-0-ra, ezzel elődöntős a londoni klub. Utóbbi mérkőzésen a „Ki jut tovább?” fogadási lehetőségre beérkezett tippek 91 százaléka volt tökéletes, 1,68-as szorzóért.
- A Bundesliga 1. zárófordulójában eldőlt, hogy a Bremennek maradt esélye az első osztályú tagsága megtartására, miután 6-1-re legyőzte az 1. FC Köln csapatát. A „Gólszám 4,5” piacon, a „Több, mint 4,5” kimenetel a beérkezett tippek 59 százalékát tette helyessé, 3,20-as oddsért.
- Az olasz élvonal vasárnapi rangadóján a Milan 2-0-ra verte a Romát, a találkozón a „Szögletszám 9,5” piacra beérkezett tippek 95 százaléka volt jó, 1,44-es szorzóért. Az Inter is nyerni tudott, miután Lukakuék hátrányból fordítva, végül 2-1-re húzták be a Parma elleni idegenbeli bajnokit – a beérkezett tippek 76 százaléka várt vendégsikert az 1X2 piacon, 1,47-es nyereményszorzóért.
- A spanyol bajnokság továbbra is kiélezett, ám a Real Madrid immáron kétpontos előnyben van ősi riválisa, a Barcelona előtt. Messiék ugyanis a kiesés elől menekülő Celta Vigo otthonában 2-2-re végeztek (a döntetlen itt 4,50-es szorzót ért), a „Mindkét csapat szerez gólt” piacra beérkezett tippek 89 százaléka várt gólváltást – 2,10-es oddsért. A madridiak hasonló helyzetben, az Espanyol ellen viszont győzni tudtak, 1-0-ra hozták a meccset, ami a „Pontos végeredmény” fogadási lehetőségnél 7,25-ös szorzót jelentett a helyes tippel rendelkezőknek.
- Az NB I utolsó körében a bronzéremért is folyt még a csata, végül a Puskás Akadémia ért oda a dobogó legalsó fokára, miután hazai pályán 2-1-re múlta felül a kupagyőztes Honvédot (a beérkezett tippek 65 százaléka várt hazai sikert – 1,45-ös szorzóért). A már bajnok FTC a Mezőkövesdet fogadta, a hazaiak pedig 1-0-s sikerrel ünnepeltek (a zöld-fehérek sikerét a tippek 69 százaléka várta – 1,76-os oddsért).
Legmagasabb nyerő oddsok:
Hapoel TA – Hapoel Gilboa Galil (Kosárlabda, Izraeli bajnokság, alsóház)
Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 121-130 között), nyertes odds: 100,00)
Aarhus GF – Aalborg (Labdarúgás, Dán bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Aalborg 4:1, nyertes odds: 100,00)
Cagliari – Torino (Labdarúgás, Olasz A)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Cagliari 4:2, nyertes odds: 100,00)
Jiangsu Dragons – Tianjin (Kosárlabda, Kínai bajnokság)
Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 221-230 között, nyertes odds: 100,00)
Franklin Bulls – Southern Huskies (Kosárlabda, Új-zélandi bajnokság)
Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 121-130 között, nyertes odds: 100,00)
Kiemelt esemény:
Debrecen – Paks 1:1 (Labdarúgás, NB I)
1X2 (helyes tipp: Döntetlen, helyes tippek aránya: 12 %, nyertes odds: 3,80)
Mindkét csapat szerez gólt (helyes tipp: Igen, helyes tippek aránya: 99 %, nyertes odds: 1,82)
Gólok száma: páros vagy páratlan (helyes tipp: Páros, helyes tippek aránya: 84 %, nyertes odds: 1,80)
- félidő – Gólszám 0,5 (helyes tipp: Több, mint 0,5, helyes tippek aránya: 92 %, nyertes odds: 1,38)
Outright fogadás:
Labdarúgás, NB I 2019/20 – Ki nyeri?
Helyes tipp: FTC (Helyes tippek száma: 73 652, helyes tippek aránya: 72 %)
Legmagasabb odds: 2,30
Záró odds: 1,30
Labdarúgás, Bundesliga 1. 2019/20 – Ki nyeri?
Helyes tipp: Bayern München (Helyes tippek száma: 94 036, helyes tippek aránya: 79 %)
Legmagasabb odds: 1,60
Záró odds: 1,01
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy isaszegi Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 360 Ft-os téttel), 7/9-es kombináció típusú fogadással 1 970 626 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.
| Labdarúgás | Osasuna – Leganes | Pontos végeredmények | Osasuna 2:1, 3:1, 4:1 | 7,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Las Palmas – Elche | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Puskás Akadémia – Honvéd | Pontos végeredmények | Puskás Akadémia 2:1, 3:1, 4:1 | 4,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Liberec – Ostrava | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Gornik Zabrze – Wisla Krakkó | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,50 | Vesztes |
| Labdarúgás | Vaduz – Kriens | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Valerenga – Viking Stavanger | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lazio – Fiorentina | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Atl. Madrid – Alavés | Pontos végeredmények | Atl. Madrid 2:1, 3:1, 4:1 | 4,65 | Nyertes |
Egy debreceni Tippmix-játékos 70 Ft-os alaptéttel (összesen 490 Ft-os téttel), Patent típusú fogadással 944 195 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Sassuolo – Hellas Verona | Pontos végeredmény | Döntetlen 3:3 | 50,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Udinese – Atalanta | Pontos végeredmény | Atalanta 3:2 | 22,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Napoli – SPAL Ferrara | Pontos végeredmény | Napoli 3:1 | 10,50 | Nyertes |
Egy demecseri Tippmix-játékos 4*200 Ft-os alaptéttel (összesen 4*600 Ft-os téttel), 2/3-as kombináció típusú fogadással 4*845 000 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.
| Labdarúgás | Birmingham – Hull City | Pontos végeredmény | Döntetlen 3:3 | 65,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Göztepe Izmír – Alanyaspor | Pontos végeredmény | Döntetlen 3:3 | 65,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kyoto – Jubilo Iwata | Pontos végeredmény | Döntetlen 3:3 | 75,00 | Vesztes |
Egy piliscsabai Tippmix-játékos 30 Ft-os alaptéttel (összesen 600 Ft-os téttel), 19/20-as kombináció típusú fogadással 791 330 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Aston Villa – Wolverhampton | 1X2 | Wolverhampton | 1,76 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ath. Bilbao – Mallorca | 1X2 | Ath. Bilbao | 1,49 | Nyertes |
| Labdarúgás | Duisburg – Hallescher FC | Kétesély | Duisburg vagy Döntetlen | 1,37 | Nyertes |
| Labdarúgás | Mönchengladbach – Hertha BSC | Hendikep 0:2 | Hertha BSC | 1,84 | Nyertes |
| Labdarúgás | E. Frankfurt – Paderborn | 1X2 | E. Frankfurt | 1,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Augsburg – RB Leipzig | 1X2 | RB Leipzig | 1,37 | Nyertes |
| Labdarúgás | Brescia – Genoa | Kétesély | Döntetlen vagy Genoa | 1,33 | Nyertes |
| Labdarúgás | Pianese – Pergolettese | Kétesély | Pianese vagy Döntetlen | 1,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Start – Odd Grenland | Kétesély | Döntetlen vagy Odd Grenland | 1,41 | Nyertes |
| Labdarúgás | Aluminij Kidricevo – Celje | Kétesély | Döntetlen vagy Celje | 1,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Puskás Akadémia – Honvéd | Hendikep 0:2 | Honvéd | 1,53 | Nyertes |
| Labdarúgás | Young Boys – Xamax | Hendikep 0:1 | Young Boys | 1,78 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lazio – Fiorentina | 1X2 | Lazio | 1,63 | Nyertes |
| Labdarúgás | Atl. Madrid – Alavés | 1X2 | Atl. Madrid | 1,32 | Nyertes |
| Labdarúgás | Fremad Amager – Roskilde | 1X2 | Fremad Amager | 1,95 | Nyertes |
| Labdarúgás | Linköping City – Motala AIF | 1X2 | Linköping City | 1,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Opava – Pribram | Kétesély | Opava vagy Döntetlen | 1,31 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kopparbergs/Göteborg – Kristianstad (női) | 1X2 | Kopparbergs/Göteborg | 1,32 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dynamo Dresden – Osnabrück | Kétesély | Döntetlen vagy Osnabrück | 1,39 | Nyertes |
| Labdarúgás | Basel – Sion | 1X2 | Basel | 1,38 | Nyertes |
Egy debreceni Tippmix-játékos 390 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 757 914 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | FC Hradec Kralove – Vlasim | 1X2 | FC Hradec Kralove | 1,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Häcken – Elfsborg | Ki jut tovább? | Elfsborg | 2,29 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sarpsborg – Strömsgodset | 1X2 | Strömsgodset | 3,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dinamo Bukarest – FCS Bukarest | 1X2 | FCS Bukarest | 2,07 | Nyertes |
| Labdarúgás | Eibar – Valencia | 1X2 | Eibar | 2,81 | Nyertes |
| Labdarúgás | FF Malmö – AIK Stockholm | 1X2 | FF Malmö | 1,72 | Nyertes |
| Labdarúgás | St. Gallen – FC Zürich | 1X2 | FC Zürich | 4,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Chelsea – Manchester City | 1X2 | Chelsea | 4,05 | Nyertes |
Egy egri Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 740 105 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | FAC Wien – Austria Wien Amatőr | 1X2 | Döntetlen | 3,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kajaani – Jaro | 1X2 | Döntetlen | 3,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Tabor Sezana – Bravo Ljubljana | 1X2 | Döntetlen | 3,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Luzern – Servette | 1X2 | Döntetlen | 3,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sahtar Doneck – Zorya Luganszk | 1X2 | Döntetlen | 3,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Menemen Bld. Spor – Boluspor | 1X2 | Döntetlen | 3,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lafnitz – Wacker Innsbruck | 1X2 | Döntetlen | 3,30 | Nyertes |
Egy orosházi Tippmix-játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 800 Ft-os téttel), Trixie típusú fogadással 519 900 Ft-ot nyert, illetve 2*200 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 2*421 200 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Dynamo Dresden – Osnabrück | Félidő/végeredmény | Dynamo Dresden/Döntetlen | 12,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Mirandes – Almería | Félidő/végeredmény | Almería/Döntetlen | 13,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Slask Wroclaw – Lech Poznan | Félidő/végeredmény | Lech Poznan/Döntetlen | 13,00 | Nyertes |
Egy aszódi Tippmix-játékos 2*100 Ft-os alaptéttel (összesen 2*600 Ft-os téttel), 2/4-es kombináció típusú fogadással 2*455 000 Ft-ot nyert úgy, hogy volt két hibás tippje is.
| Labdarúgás | Chindia Targoviste – CSM Politechnika Iasi | Pontos végeredmény | Döntetlen 3:3 | 95,00 | Vesztes |
| Labdarúgás | Ceske Budejovice – Mladá Boleslav | Pontos végeredmény | Döntetlen 3:3 | 40,00 | Vesztes |
| Labdarúgás | Birmingham – Hull City | Pontos végeredmény | Döntetlen 3:3 | 70,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sepsi OSK – Viitorul Constanta | Pontos végeredmény | Döntetlen 3:3 | 65,00 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 5*3 300 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 5*380 963 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Deszna Csernigov – Dinamo Kijev | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,71 | Nyertes |
| Labdarúgás | Slavia Praha – Jablonec | 1X2 | Slavia Praha | 1,34 | Nyertes |
| Labdarúgás | CFR Cluj – Univ. Craiova 1948 | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 2,02 | Nyertes |
| Labdarúgás | Udinese – Atalanta | 1X2 | Atalanta | 1,54 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sassuolo – Hellas Verona | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sampdoria – Bologna | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | Napoli – SPAL Ferrara | 1X2 | Napoli | 1,27 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sturm Graz – Rapid Wien | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,56 | Nyertes |
| Labdarúgás | Gazisehir Gaziantep – Antalyaspor | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,51 | Nyertes |
| Labdarúgás | Parma – Internazionale | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,93 | Nyertes |
Egy gödöllői Tippmix-játékos 5*2 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 5*234 420 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Sarpsborg – Strömsgodset | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,69 | Nyertes |
| Labdarúgás | Burnley – Watford | 1X2 | Burnley | 2,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Chelsea – Manchester City | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 6,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Betis – Espanyol | 1X2 | Betis | 1,94 | Nyertes |
| Labdarúgás | Braga – Guimaraes | 1X2 | Braga | 2,00 | Nyertes |
Egy szigetszentmiklósi Tippmix-játékos 5*1 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 5*161 975 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Burnley – Watford | 1X2 | Burnley | 2,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Almería – Alcorcon | 1X2 | Alcorcon | 4,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Rosenborg – Bodö/Glimt | 1X2 | Bodö/Glimt | 3,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | St. Gallen – FC Zürich | 1X2 | FC Zürich | 4,75 | Nyertes |
Egy parasznyai Tippmix-játékos 9*1 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 9*129 891 Ft-ot nyert, illetve oddsváltozás után* 1 000 Ft-os téttel 128 925 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Yamagata – Tochigi | 1X2 | Yamagata | 1,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Thespakusatsu Gunma – Mito | 1X2 | Mito | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Nagasaki – Kitakyushu | 1X2 | Nagasaki | 1,96 | Nyertes |
| Labdarúgás | FC Seoul – Incheon | 1X2 | FC Seoul | 1,91 | Nyertes |
| Labdarúgás | JEF United Chiba – Omiya Ardija | 1X2 | Omiya Ardija | 2,14 | Nyertes |
| Labdarúgás | Busan I’Park – Seongnam* | 1X2 | Döntetlen | 2,69 (2,67) | Nyertes |
| Labdarúgás | Daegu – Gangwon | 1X2 | Daegu | 1,81 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 1 242 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 999 810 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Lazio – Fiorentina | Félidő/végeredmény | Fiorentina/Lazio | 23,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | R. Santander – Albacete | Félidő/végeredmény | R. Santander/Albacete | 35,00 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 500 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 812 500 Ft-ot nyert.
| Kosárlabda | Liaoning – Zhejiang Chouzhou | Nyertes különbség | Vendégcsapat 10-nél több ponttal nyer | 25,00 | Nyertes |
| Kosárlabda | Sichuan – Shandong | Nyertes különbség | Hazai csapat 10-nél több ponttal nyer | 65,00 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 600 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 678 757 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Celta Vigo – Barcelona | 2. félidő – Mindkét csapat szerez gólt? | Igen | 3,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cagliari – Torino | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 5,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lazio – Fiorentina | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Atl. Madrid – Alavés | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Osasuna – Leganes | 1X2 + Gólszám 1,5 | Hazai és több | 4,15 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 361 023 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Lazio – Fiorentina | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cagliari – Torino | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 5,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Osasuna – Leganes | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 7,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Fenerbahce – Yeni Malatyaspor | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 2,71 | Nyertes |
Modern technológia a lóversenyben – I. rész

A hatéves kanca, Futurist Fashion (Haafhd (GB) x Fashion Icon (USA)/Van Nistelrooy (USA)) a 2020-as szezonban Csupor Ferenc idomárnál készül. Idén első versenyében második, majd az 1400 méteres Megyeri Díjban első lett. Megbízható versenyló évek óta, futásról futásra tartja stabil formáit, sőt! Talán még mindig van benne javulás? Hogy minek is köszönhető mindez, a lovat futtató szindikátus vezetőjét, Árki Istvánt kérdeztük.
Futurist Fashion a HRNG istálló színeiben versenyzik, szindikalizált ló. Kik tartoznak a tulajdonosi körbe?
A történet nagyon szerteágazó, jelenleg négyen béreljük őt Dióspusztáról. Futtatói Báló László, Tóth Zsuzsanna, Serfőző Tamás és jómagam. Talán mondhatom, hogy a kezdetek kezdetén Zsuzsi – aki a NÉBIH lovas ágazat felügyelőjeként tölti mindennapjait – volt a felbujtó. Ő volt közülünk az, aki igazán szeretett volna telivért versenyeztetni, gyakran fel is hozta ezt a témát. Akkor kerültem én is közelebb ennek a futtatói formának a megszervezéséhez, mikor vendégül láttam a Kincsem Parkban a German Racing Next Generation futtatói csoport tagjait. Sokat beszélgettünk erről a kérdésről, így már én is bátrabban vágtam neki a dolognak.
Mi alapján esett a kancára a választásotok?
Nekem egy kikötésem volt, mindenképpen kancát szerettem volna. Az előző tíz évben is tartottam már lovakat, így tudtam, hogy a ménekkel kevésbé jövök ki jól, a heréltek pedig számomra semlegesek. Már volt egy telivér, akivel mindannyian szimpatizáltunk, de nagyon ragaszkodott hozzá az akkori futtatója, így lemondtunk róla. Zala Csabánál két ló közül választhattunk, Juniperus és Futurist Fashion között dönthettünk, nem volt kérdés melyiket szeretnénk.

Az idő benneteket igazolt, hiszen Futurist Fashion hűségesen fut a versenypályán hónapról hónapra. Legutóbbi versenye és győzelme után láttunk a kancán egy szokatlan szerkezetet, amelynek EQUERY a neve. Mi ez pontosan?
Az már csak a fényképezés volt, a verseny előtt használtuk. Az eszköz elektromos izumstimulációra képes (EMS) és a futam előtt a lovat bemelegítettük és ellazítottuk vele, hogy könnyebben tudjon futni. Az EQUERY cégnek ez nem új dolog, mert E-Fit néven, már több mint 10 éve működnek humán területen, többek között élsportolóknál a legnagyobb világversenyek és a felkészülési időszak idején. A lovas irány 2015-ben indult EQUERY néven.
Hogyan működik egy ilyen eszköz?
Alapvetően ahogy az agy kommunikál az izmokkal, ahhoz hasonlóan működik ez is. Külső elektromos ingerekkel a mélyizmokig is tudjuk dolgoztatni a lovat anélkül, hogy az ízületeit terhelnénk. Különböző programok közül lehet választani, mi most a verseny előtt egy bemelegítést csináltunk majd egy lazítást. Természetesen ennél jóval többet tud a gép, lehetőség van az izom erősítésére is vagy akár olyan jellegű izommunkát is tudunk végeztetni, mintha cardio edzést csinálna a ló. Jelenleg Futurist a tréningtől független kezelést kap, de futószárazás és jártató használat közben is alkalmazható, így például az erősítő programok hatásfoka sokkal nagyobb tud lenni. Mi az EQUERY Technology termékmenedzsere Meszter Roland révén jutottunk az eszközhöz. Természetesen az eszköz elérhető és kereskedelmi forgalomban van, és van lehetőség arra is, hogy a tréner munkáját segítve kezelésekkel a lovak fejlesztve legyenek az eszköz segítségével is, mint egy szolgáltatás. Külföldön nagyon sok állatorvos és klinika használja, mert ha van egy olyan sérülés, ami 1-2 hónap alatt gyógyul, de közben boxfogságra van ítélve a ló, akkor az izomvesztést el lehet kerülni a szakszerű használatával.
Látsz változást a lovon a használata óta?
Abszolút! A Megyeri Díj előtt nem volt annyira jó formában, közvetlen a verseny előtt a bemelegítő programot használtuk rajta. A jártatóban látványos változást vettünk észre, a lapockáján, a szügyén kiemelten látszott, hogy lazább az izomzata, kevésbé mozog kötötten. A versenye pedig remekül sikerült. Úgy gondolom, hogy egy győzelem sok összetevőből áll, megfelelő tréning, takarmányozás, istálló munka, lovas taktika, emellett pedig az EQUERY is segítségünkre volt. Bízom benne, hogy a továbbiakban is hasonló szép eredményeket érhetünk el!

Fotók forrása: EQUERY Technology, Dr. Kovács Gábor
Képes összefoglaló 2020.06.27. – Tizenharmadik ügető nap
Frivol Díj
Bobby Fischer (Juhász Balázs) Idomár: Juhász Balázs Istálló: Bu-Cso II. i.
Nyeretlenek Versenye
Andy Baby (Kolozsi József) (kívül) Idomár: ifj. Kulik Ferenc Istálló: Kulik Farm II. i.
Mandich László Emlékverseny Hendikep
Wasserfall (Veres Éva) (kívül) Idomár: Veres László Istálló: V & V i.
Effendi Díj
Zolta (Veljko Mazsity) Idomár: Veljko Mazsity Istálló: Hico i.
Amatőrverseny Hendikep
Zoom Photo (Pekker György) (belül) Idomár: Csordás Emil Istálló: Laura i.
Guernica Hendikep
Velence R. (Farkas György) Idomár: Juhász Balázs Istálló: Rádiházi i.
Tokaj Díj
Atomanti M (Antun Horvatski) Idomár: Goran Zolnaji Istálló: Horvatski i.
Butterfly Díj
Uránia RG (Angyal Andor) Idomár: Zoltan Ozvar Istálló: Ötösbefutó i.
Dr. Vecseklőy József Emlékverseny – Végeredmény
Vital RG (Hajnal Tibor) Idomár: Hajnal Tibor Istálló: Aquadrom-Napsugár i.
Fotók forrása: Péter Réka