Zsenerőz fantasztikus győzelme a 105. Magyar Ügetőderbyben

A négyéves pej kanca, Zsenerőz nyerte a 105. Magyar Ügetőderbyt, ezzel beírva magát a halhatatlanok névsorába. Tulajdonosát, Vince Bélát kérdeztük a nagyszerű siker kapcsán.

Eltelt pár nap a Derby siker óta, sikerült már feldolgozni?
– Most már azért igen, lassan. Fantasztikus nap volt a szombat. Mint a díjátadáson is mondtam, én szerencsére viszonylag keveset vártam erre a fantasztikus sikerre. Teljesen a hatása alatt voltam az élménynek.

Mióta van nálad Zsenerőz és hogyan került hozzád?
– Már az árverésen is tetszett, ő egyike volt azon kevés lónak, akit nem vettek meg. Kétéves korában vásároltam, a kvalifikációt követően a Kabala Ménes Kft.-től, dr. Török Lászlótól.

Azóta sok szép sikert ért el, mit lehet tudni róla, milyen természetű, milyen hajtású ló?
– Egy nagyon kedves kanca, sőt a lehető legkedvesebb. Nem nehéz hajtás, én is hajtottam őt amatőrhajtóként, persze akkor nem sikerült az első háromba kerülni. Egyedül a szórást nem szereti, amikor az előtte lévő ló szórja rá a homokot, emiatt maszkot szoktunk rátenni és így megoldódik ez a probléma is.

Mi volt az előzetes megérzésed a Derby kapcsán?
– Több lovat vártam küzdelembe, akik hasonló képességűek és ebbe Zsenerőz is beletartozott, így azt gondoltam, hogy normál lefolyású verseny esetén van esélyünk a győzelemre is. Ez szerencsére így is lett.

Milyen volt a mezőny, milyenek voltak az ellenfelek?
– Nagyon jó mezőny gyűlt idén össze, nem volt kiemelkedő ló benne, de minimum pénzes helyre bárki odaérhetett volna az előzetes esélyek alapján. A 12 lóból azt gondolom, hogy akár négy-ötnek is reális esélye volt a győzelemre, így nagyon bíztam abban, hogy lesz egy jó pozíciónk a hosszútávú versenyben és akkor jöhet a megfelelő taktika.

A futam után másodpercekig némán álltál a tribünön, mi zajlott le benned?
– Először el se tudtam hinni, kellett egy kis idő, amíg felfogtam, hogy nyertünk. Nagyon jó érzés volt, hiszen mindenki, aki magyar tenyésztésű lovat vesz, azt reméli, hogy majd évekkel később talán sikerül vele Derbyt nyerni. Nekünk ez most sikerült, aminek nagyon örülök.

Mik a további tervek Zsenerőzzel, mikor látjuk őt legközelebb futni?
– Augusztus 3-án a Kancadíjban áll majd starthoz, a többi még a jövő zenéje. Szeretnénk vele itthon a kiemelt versenyekben elindulni.

 

/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

DERBY NAPI MOZAIK

A szezon első felének egyik érdekessége, hogy a Derby napjáig a legmagasabb formát futott hároméves a kanca Golden Sea. Lehet, hogy idén a gyengébb nem képviselője nyeri a Kékszalagot? Golden Sea a legmagasabban értékelt kétéves volt, idén egyszer láttuk a Nemzeti Díjban. Lenyűgöző stílusban, igen könnyen, 8 hosszal győzött, élmény volt látni fölényét, lendületes, térölelő galoppugrásait. Második versenyét Pozsonyban a szlovák versenyüzem jelentős kancaversenyében a Cena Árvy-ban (1800 m) futotta, 3 hosszal verte az előzőleg is pozsonyi helyezett Crushing Power-t, 5 1/2 hosszas negyedik Sagana, a Hazafi Díj harmadikja (1 3/4 – nyak). A verseny akkor gyorsult fel, amikor Golden Sea tempót váltott. A befutóban kézzel lovagolva élre állt, az utolsó 400-on, (22.9) már senki nem tudott vele lépést tartani. A bírói ítéletben „igen könnyen” olvasható. A Nemzetiben aratott győzelmét 73 kg-ra értékeltük.

A legfontosabb Derby-előkészítőben, az Alagi Díjban az első hét helyezett egy csomóban ért célba, 4 hosszba belefértek, akár egy jól összehozott hendikepben. Többek véleménye, azért maradt együtt a mezőny, mert a táv első felében ellassúzták a tempót. Ennek ellentmond a 2.04-es lefutási idő, ami elmarad a friss pályarekordtól, de összehasonlítva az erre a távra futott időkkel, még mindig jónak mondható. A 25.2 és 24.1 közötti 400-as részidők szerint az iram egyenletes volt. A nyerő For You állóképességére utal, hogy az utolsó 400-on ment leggyorsabban (24.1).

Nagyon helyesen élve a felkínált lehetőséggel, 2200-ra I. osztályú szabad felállítású hendikepben reményteljes hároméveseket próbáltak ki. Zorro a semmiből feltámadva, mázsás javulással 61 kg-os formát kifutva 2.18.1-ben könnyen nyert a futásról futásra jobban tetsző, Hazafi Díj győztes, itt 65 1/2-et mutató Lili előtt. A formákat a harmadik helyezett négyéves Stormatic hendikepszámát alapul véve számítottuk ki. A két hároméves a jövőben istállójának még örömet fog szerezni.

Tapasztalat, ha tenyészversenyben a mezőny együtt végez, az évjárat átlagos, nincs kiemelkedő klasszis. Elsietett lenne az Alagi Díj alapján pálcát törni az évjárat felett, akadhat a Derbyre időzített, ott kiugró javulást hozó, illetve későn érő, ősszel topra érő hároméves.

For You formája a számítások szerint 68 1/2 kg- ot ér. Ennek alapján a 1 1/2 kg -os kancaengedmény beszámításával Golden Sea papíron pillanatnyilag 6 kg-mal jobb esély. De a versenyt nem papíron, hanem a zöld gyepen futják, másrészt ezek jóval a Derby előtt futott formák. Felborult a papírforma – szoktuk magyarázkodva mondani, ha nem a várt eredmény születik. Nyílttá teszi a Derbyt, hogy a másfél mérföld megváltoztatja az erőviszonyokat, többször láttuk, a 2000-re nyerő az utolsó 400-at nem bírja.

A hároméves évjárat képességét akkor állapítjuk meg biztonsággal, ha a jók a jó öregekkel mérkőznek. Sajnos napjaink tendenciája, hogy az istálló menedzsment túlzott óvatosságból, vagy azért, mert inkább a könnyebbnek látszó, évjárattársak elleni feladatokat pályázza meg, elkerüli az idősebbek elleni találkozókat. I. osztályú korteherversenyben eddig nem láttunk háromévest. Az Erzsébet Királyné Díjban (Elit kategória) a három fiatal csúnyán leszerepelt. Végső következtetést ebből az egy kudarcból ne vonjunk le.

Az eddig lefutott 96 Magyar Derbyt 11-szer nyerte kanca:

1928. Tiszavirág – évjáratelső, a tenyésztésben csőd.

1931. Starlight – a két háború közötti korszak legjobb kancája. A Derby után a St. Legert is 10 hosszal nyerte.

1933. Canada – az egyik leggyengébb Derby-nyerő, szerencséjére az évjárat sem volt különb.

1947. Minci – állóképességének köszönhetően nyert Hellas és az Osztrák Derby után fáradt Intermezzo II. előtt. A Legerben már Intermezzo II – Minci a sorrend. A két nagy ellenfél párosításából kaptuk Imit.

1950. Gulianar – három klasszikus, az Alagi Díj, a Magyar Kanca Díj és a Magyar Derby hősnője. Tudását ötéves korára is megőrizte. A legjobb francia import.

1952. Tacskó – Derby-győzelmét Keszthelyi István lovastudásának, szemfülességének köszönhette.

1962. Babatündér – a nyitónapi Nyeretlenek Versenyében kezdett, 6 futásból 5 győzelem.

1964. Precíz – sokoldalúságát bizonyítja, hogy a Derbyt követően az 1600-as Szabadság Díjban (a mai Imperiál Díj) a középtávú idősebbek élgárdáját verte.

1965. Regény – a Derby után több síkversenyt nem nyert, 4 éves korában gáton és akadályon eredményes.

1973. Anda – az évjáratot két egyforma tudású kiváló kanca, Anda és Mákvirág uralta. Párharcuk eredménye döntetlen, 2:2.

2010. Shamal Sally – szlovák győzelem. A Cena Arvy és a Cseh Kanca Díj nyerője. 4 évesen lehozták a Millenniumi Díjra és a Kincsem Díjra, mindkettő első díját elvitte, két évjáratelsőnknél, Tutanhamonnál és Ostinato-nál volt jobb.

Az Alagi Díj után megnyerték a Magyar Derbyt:

1925. Bajtárs, 1926. Naplopó, 1940. Trissotin, 1948. Róbert Endre, 1949. Lubica, 1950. Gulianar, 1955. Roppant, 1956. Imi, 1957. Almáriom, 1968. Seebirk, 1971. Isztopirin, 1977. Bilbao, 1979. Gázsi, 1980. Aréna, 1981. Turbó, 1986. Try Star, 1996. Pierro, 1998. Menedzser, 2000. Rodrigo, 2001. April Surprise, 2012. Latin Lover.

A Derbyben az évjárattársakat kell legyőzni, a Kincsem Díj, a Lovaregyleti Díj keményebb erőpróba, több évjárat legjobbjai ellen kell bizonyítani. Ennek ellenére, gyorsan változó világunkban, amikor többször tanúi vagyunk, hogy tegnapi értékek mára eljelentéktelenednek, a Derby varázsa örök. A Derby-győzelem a legnagyobb dicsőség tenyésztőnek, futtatónak, idomárnak, lovasnak. A Derby évről évre társadalmi esemény, versenyüzemünk piros betűs ünnepe.

Hesp József

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Száz éve történt

Aki olvasta írásaimat megszokhatta, hogy a „visszapillantó tükör„ szerepét szeretem betölteni, mindemellett minden tiszteletem és elismerésem a jelen versenyek  szereplőinek.

Különös hangulattal bír minden egyes Derby előkészület. Annak idején Aperianov mester istállójában volt az első ilyen tapasztalatom. Sokszor egy-egy telivér már yearling vagy kétéves korában elkezdte a felkészülést a nagy napra. A verseny után az ünneplés vagy éppen a kudarc élményével gazdagodtunk. Nem hiszem, hogy sokan tudják ekkora eredménnyel zárni karrierjüket:  16  magyar és egy osztrák Derby győzelem „Pubi” bácsi számára.

Most viszont messzebbre tekintenék időben: száz évvel ezelőtt az Osztrák- Magyar Monarchia szokott módon Bécsben rendezett küzdelmet a Derby kék szalagjáért.  Viharos időkben járunk, de tekintetünket messzebbre helyezzük. Festetics herceg aranysárga-kék sapkás dresszét látjuk feltűnni a versenypálya zöld gyepén. Festetics herceg nagyon jó szemmel és szakértő módon nyúlt a telivérhez. Ennek eredményeképpen sok kitűnő képességű lovat tenyésztett Fenékpusztai ménesében és futtatott a pályán. Igaz, Patience Kisbéren született Tasziló herceg büszkeségére. A sárga kanca méltán említhető a legnagyobb magyar versenylovak között, nyolc startból nyolc győzelmet tudhat magáénak. Egy sajnálatos baleset következtében hároméves korában kényszerült elhagyni a versenypályát. Fényes karrierjét azonban a ménesben folytatta. Négy ivadéka, igaz, árnyékai voltak anyjuknak, kivétel nélkül szép győzelmeket és a tenyésztésben sikereket értek el. Számunkra jelen esetben Patrie kanca vonala érdekes. Nemcsak azért, mert Patrie őrizte meg Patience vérvonalát, hanem mert Lovik Károly meggyőző érveire hallgatva Pardon nevű ménhez vezettette Festetics Tasziló herceg a kancát. A párosítás elsőre nem adott a várakozásnak megfelelő eredményt. A herceg újabb bizalmat adva Lovik Károly, a kor szépírója és hippológusa elképzelésének, 1915-ben megismételte a párosítást. Ez a frigy eredményezte 1916-ban Pázmán világra jöttét.

Dr Halász Béla Telivérek című könyvében így emlékezik lovunkról, Pázmánról: „Pázmán pályafutása elég rövid volt. Amikor a Fenéki ménes csikó-lotját 1917 őszén bevonult Alagra, Pejacsevics gróf telepére, már napokon belül tudta a sportemberek világa: újból csodalovat nevelt a keszthelyi zászlós úr. A csikópróbák után azt is tudták a beavatottak, hogy ez a darabos erős méncsikó Fenék, Patience sikereit Fogja elhomályosítani.” Kétéves korában három startból veretlenül ment téli pihenőre.

„Felfokozott várakozással tekintett minden sportember Pázmán telelése, illetve következő évi pályafutása elé.” A történelem viharai azonban szüneteltetni kényszerítették a versenyzést. „A pesti pályát feldúlták és Alag lovait zárlat alatt tartották – szó sem lehetett rendszeres tenyészpróbák tartásáról. Munkában azonban megmutatta Pázmán, hogy kivételes képességéből mit sem felejtett. Augusztus végére felszállíthatták Freudenauba, ahol a versenyzés eladdig szintén szünetelt. Először a Preis von Mannswört-ben „sétált” jó lovak egész serege előtt, majd –mondhatnánk három lábon- felülmúlhatatlan stílusban lelépte az Osztrák Derby mezőnyét.” „Erejére jellemző adat, amit az istálló környékén élő emberek mint különös érdekességet emlegetnek: reggelenként, mikor a végzett munka után lovasa feltartotta, a mén mély lélegzetet vett, népiesen szólva felfújta magát – akármilyen erős hevederrel is erősítették is meg a nyergét, az mint a papírrongy hullott le róla. Egyébként nyugodt, jó természetű ló volt, a versenyben tökéletesen engedelmeskedett lovasának.

Ez a példa is mutatja, hogy a Derby győzelemhez nagy szerencse is kell. Pázmán ezzel a győzelemmel veretlenül befejezte rövid sikeres pályafutását. Ezután ménesben brillírozott. Több Derby nyerőt adva, tizennégy ménes éve alatt Magyarországon kilencszer, Ausztriában kétszer volt a legeredményesebb apamén.

Fekete Attila

/ by /   Derby Fesztivál, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Zsenerőz a 105. Magyar Ügetőderby győztese

Látványos és izgalmas versenyt hozott a Derby és Divat Fesztivál második napján a 105. Magyar Ügetőderby. A sportág történetében először került Szlovéniába a trófea, hiszen a nyerő, Zsenerőz külföldi tréningben Mitja Slavicnál áll idomításban. A magyar tenyésztésű és tulajdonú ügető a befutóban mindenkinél erősebbnek bizonyult és biztosan győzött Zapato (Fazekas Imre) és Zolta (Veljko Mazsity) előtt. A nyerő ló tulajdonosa Vince Béla futtatói pályafutása legnagyobb sikerét érte el, míg a tenyésztő a Kabala Ménes Kft. egy újabb nagy bravúrt könyvelhet el, mind a három dobogóst ők nevelték.

 

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek / 0 comments

Meglepetés az Ír Derbyben

A várakozásoknak megfelelően Aidan O’Brien sikerét hozta szombat este az idei Ír Derby, ami persze nem csoda, hiszen a 8 induló közül ötöt is a champion tréner adott a mezőnynek. A győzelmet azonban nem a favorit, az Epsom Derby-győztes Anthony Van Dyck szerezte meg és nem is az istálló második számú lova, a startnál kicsit ottmaradó Broome, hanem a vezetőlónak szánt és végig erős tempót diktáló Sovereign (P. B. Beggy). A totális outsider a befutóra érve is hosszakkal járt az esélyesek előtt, előnyét pedig könnyedén meg is tartotta a célig. Anthony Van Dyck és a szintén O’Brien idomítás, Norway mögött kevéssel maradt le a dobogóról az angol Derbyben szoros második, Madhmoon.

-s-

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Ír Derby – 2019

A Kincsem Parkban megrendezett Derby és Divat Fesztivállal egy időben futják Írországban az Ír Derbyt, amely a szigetországban a legfontosabb sport- és társadalmi események közé tartozik. Írásunkban azt vizsgáljuk, hogyan alakult a verseny története a zöld szigeten.

A modern értelemben vett Ír Derby 1866 előtt nem létezett. O’Darby Stakes néven ugyan rendeztek versenyt 1817 és 1824 között, de sem ez, sem az 1848-tól néhány éven át ismét megtartott Curragh Derby nem tudott állandó helyet kivívni magának az akkortájt közelről sem rózsás helyzetű állam versenynaptárában. 1866-ban azonban három elszánt férfi, Thomas St. Lawrence, Howth 3. grófja, Sir James Molyneux Caulfeild, Charlemont 3. grófja és Henry Francis Seymour Moore, Drogheda 3. márkija kezükbe vették az irányítást, és következetes, szakértő munkájuk eredményeként szárba szökkent az Ír Derbyk történetének fája. A klasszikus futam első nyerője Selim volt.

A versenynek nem volt túl nagy presztízse nemzetközi futtatók körében. Ezt az magyarázza, hogy az ír szabályok más terheket írtak elő egyes versenyekben, mint Angliában vagy a Kontinensen. Például, amikor Orby, megnyerte az Epsom Derbyt 1907-ben, rá három hétre 9 stone (57 kilogramm) helyett 9 stone 8 fontot, közel négy kilogrammal többet kellett vinnie a Curragh-n. Persze ez őt cseppet sem nem zavarta, megnyerte az Ír Derbyt is, ő lett az első angol-ír duplázó a történelemben. Az 1908-as győztes, Wild Bouquet csak 7 stone 13 fontot (51 kilogramm) vitt a versenyben, ami nyugodtan mondjuk ki, abszurdum, még ha kancáról is van szó. Ír sporttársaink egészen 1946-ig gondolták ezt a rendszert elfogadhatónak, ekkor vezették be a nemzetközi szokásoknak megfelelő 9 stone méneknek, kancáknak 3 font (1.5 kilogramm) engedmény rendszerét.
Talán másként alakult volna a verseny Haine és Zodiac számára 1924-ben és a Patriot King-Primero duónak is tíz évvel később, ha a terhek egységesek. Ők az Ír Derby történetének holtversenyben végzett párosai.
A múlt század öreg ír turfrókáinak a szívét valószínűleg Ballymoss melengeti meg a legjobban. Az 1957-es nyerő Epsomban csak második tudott lenni, de Írországban korrigált, sőt Angliában megnyerte a St. Legert, és nemcsak azt, hanem az Eclipse Stakes-et, a King George VI & Queen Elizabeth Stakes-et és mintha e két ország már nem is lett volna elég ahhoz, hogy hőstetteinek számát növelje, Franciaországban begyűjtötte az Prix de l’Arc de Triomphe babérjait is.

Igazi fejlődésnek 1962-ben indult a derby, amikor jelentősen megnövelték a pénzdíjat. Már ezen a megemelt összegen osztozott két tulajdonostársával az amerikai énekes sztár Bing Crosby, aki 1965-ben Meadow Court győzelme után a győztesek körében dalra fakadt, és mindenki elragadtatására előadta “When Irish Eyes Are Smiling” (Amikor az ír szemek mosolyognak) című dalát. Az amerikai születésű, angol-ír Crosby, akinek a karrierje töretlen maradt az új zenei irányzatok megjelenése után is, több mint félmilliárd lemezt adott el életében. 1948-ban egy tipikusan amerikai, de mégis sokatmondó felmérésen „a világ legimádottabb emberének” (Most Admired Man Alive) választották. E felmérésben, a futottak még kategóriában találjuk XII. Pius pápát. Harry Lillis „Bing” Crosby igazi szupersztár volt, és Meadow Court is jól szolgálta. Az Ír Derby győzelem kárpótlás volt az epsomi második helyért, a begyűjtött trófeák közé került a King George is, és az említésre méltó eredmények közül, egy doncasteri St. Leger második hely kívánkozik még említésre. És hogy ki volt az szerencsés lovas, aki elkísérhette mindenhová ezt a remek telivért? Nem más, mint a zseniális Lester Piggott.

Bing Crosby

Jöjjön most néhány érdekes adat. Orby angol-ír duplázása után nem találunk telivért 1962-ig, aki meg tudta volna ismételni ezt a teljesítményt. Santa Claus törte meg a jeget 1964-ben. Hogy milyen sokat jelent a pénzdíj megemelése ebben a sportágban, az mutatja, hogy ezután özönlöttek a jobbnál jobb lovak Írországba. Az angol-ír dupla nyerők névsora is gyarapodni kezdett. Gyarapodni? Szárnyalni. Csak egy pillantást kell, hogy vessünk erre a névsorra, és máris láthatjuk, hogy a világ valaha élt legjobb lovainak listáját böngésszük: Orby 1907, Santa Claus 1964, Nijinsky 1970, Grundy 1975, The Minstrel 1977, Sherley Heights 1978, Troy 1979, Shergar 1981, Sharastani 1986, Kahyasi 1988, Generous 1991, Commander in Chief 1993, Sindar 2000, Galileo 2001, High Chaparal 2002.

Nézzük a rekorder zsokét: Morny Wing hatszoros nyerő Ballyheron 1921, Waygood 1923, Rock Star (ezt a szókapcsolatot valószínűleg először hallhatta a világ 1930-ban), Rosewell 1938, Windsor Slipper 1942, Bright News 1946. Aidan O’Brien a trénerek címvédője: Desert King 1997, Galileo 2001, High Chaparral 2002, Dylan Thomas 2006, Soldier of Fortune 2007, Frozen Fire 2008, Fame and Glory 2009, Cape Blanco 2010, Treasure Beach 2011, Camelot 2012, Australia 2014, Capri 2017. Tizenkét győzelem! A tulajdonosok közül pedig a szintén O’Brian mester érdekeltségébe tartozó Michael Tabor: Desert King 1997, Montjeu 1999, Galileo 2001, High Chaparral 2002, Hurricane Run 2005, Dylan Thomas 2006, Soldier of Fortune 2007, Frozen Fire 2008, Fame and Glory 2009, Cape Blanco 2010, Treasure Beach 2011, (hét győzelem egymás után!) Australia 2014, Capri 2017. Tavaly is az Obrianek remekeltek, de nem Aidan, hanem Joseph idomárként, és Donacha lovasként. A nyerő Latrobe tulajdonosa az ausztrál ingatlan mágnás Lloyd Williams.

Kovács Botond.

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

ifj. Veres László nemzetközi sikere

A Derby és Divatfesztivállal egyidőben két hajtónk is külföldön versenyez. Takács Krisztián amatőrhajtó Ausztriában, míg ifj. Veres László segédhajtó Mallorcán, Son Pardo pályáján, a Segédhajtó Európa-bajnokságon. Utóbbi hajtónk le is tette névjegyét, miután a négyfutamos vetélkedés harmadik részében Axelina kocsijában meg tudta nyerni a versenyt. Ennek a sikernek is köszönhetően, végül összetettben az előkelő ötödik helyen zárt a tizenhárom fős mezőnyben. Gratulálunk!

 

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek, Kiemelt Agár hír / 0 comments

Don Juan nyerte az 5. Kincsem Park Agárderbyt

Izgalmas agárversenyeket hozott a Derby és Divat fesztivál pénteki nyitónapja.
Az első futamban, a 250 méteres Regal Road Díjban Hunter Storm és Daren óriási küzdelmében végül a célfotó döntött, Hunter Storm szerezte meg az elsőséget, mögötte Daren és Chilli végeztek.
A második agárversenyben, a 400 méter hosszú Forest Gump Díjban fiatal agarak csaptak össze, ahol a favorit Poker uralta a versenyt és magabiztos győzelmet aratott. Második helyen Black Hawk, harmadik helyen Steed futott be.
 
A nap főfutamában, a szintén 400 méteres 5. Kincsem Park Agárderbyben hat kiváló agár állt starthoz, köztük két külföldi tulajdonú.
A start után 100 méterrel a két favorit, Don Juan és Booksy, mellettük B-Pablo Escobar kiváltak a mezőnyből, majd hamarosan kívülről feljött melléjük Pennys Diva, sőt, le is hagyta az utóbbi két agarat. Don Juan és Pennys Diva között óriási küzdelem alakult ki az utolsó métereken, végül Don Juan nem hagyta magát és ő futott be elsőnek a célba, ezzel megnyerve a Derbyt. Második Pennys Diva, harmadik B-Pablo Escobar lett.

97. Magyar Derby

A 96. Magyar Derby győztese Esti Fény, nyergében Nagy Tamás

Túl az Alagi Díjon, a Bárdosi György Emlékversenyen, az Erzsébet Királyné Díjon és Turf Gálán, azaz a legjelentősebb Derby előfutamokon, azt gondoltuk sokkal tisztábban láthatunk az idei Derby-t illetően. Sokat megtudunk ugyan az idei évjárat képességéről és távbírásáról, ugyanakkor a kép még mindig nem kristályos, hiszen az említett futamok alapján még mindig nyitott kérdés az idei Derby győztes kilétét illetően. Több eredményes versenyló ért el halványabb eredményt a vártnál, mások pedig sokat javultak az elmúlt néhány hétben, így még mindig több forgatókönyv elképzelhető. A Derby sikerhez a képesség és a remek teljesítmény mellett egy hatalmas adag szerencsére is szükség van, könnyen lehet, hogy ebben az évben pont ez a faktor emeli majd ki a győztest, aki akár a szebbik nem képviselői közül is kikerülhet.

Enigma bátyja, Esti Fény révén komoly „családi nyomás alatt áll”. Németországban egy rendkívül erős egyenes pályás versenyben is futott, később a Nemzetiben próbált bizonyítani, de akkor még nem volt teljesen kész a feladatra. Utoljára már sokkal közelebb volt a nyerőhöz 1800 méteren, majd a Pünkösdi Hendikepben fantasztikus teljesítményt nyújtva start-cél győzelmet szerzett 2000 méteren, ráadásul pályarekordban. A lefutási idővel (2:00,9) a Magyar Hármas Korona nyerő Quelindo rekordját sikerült megdöntenie. A Derbyre még erősebb lehet és döntős futásra lehet képes.

Nagy Tamás

A 96. Magyar Derby győztes lovasa, a hazai crack lovas gárda oszlopos tagja, karrierje során Esti Fény játszott meghatározó szerepet, akivel a Derby után a Szent István Díjban, a Kincsem Díjban és a Magyar St. Legerben is győzelmet szereztek.

Enigma származása

For You az évjárat egyik legtöbbet bizonyított lova, kiváló kétéves szezonban sikerrel vett nyeretlen verseny után győzött a Szent László Díjban, majd idei visszatérésekor a Májusi Hendikepben is elsőséget szerzett. Látványos stílusa, hatalmas végsebessége és küzdeni akarása néhány hete az Alagi Díj győztesévé tette. A szép eredményt követően ő az elsőszámú mén a Derby mezőnyében, a fogadók egyik kedvence lehet a legfontosabb versenyben.

Kovács Sándor

Sokszoros zsoké-, és trénerchampion, kétszeres Derby-győztes lovas és tréner 2019-ben tért vissza a lovagláshoz 12 év szünet után. Azóta szép számmal nyeri a versenyeket, lovával For You-val idén az Alagi Díjban is sikerrel jártak.

For You származása

Kirgiz egy kiváló magyar tenyésztésű telivér, aki halványabb kétéves szezont követően idén egyre jobban teljesít, negyedik helye után erősebb zsokéval sikerrel járt az Arqana Hendikepben 2000 méteren, később pedig a 2200 méteres Ostinato Díjban duplázni tudott. Ezzel letette névjegyét a távbíró lovak közt, egyben pedig bejelentkezett egy jobb, Derby-helyezésért.

Goran Mesetovic

Szerb származású fiatal zsoké, aki rendszeres szereplője a magyar lóversenysportnak. Évek óta minden télen a Közel-Keleten, Meydanban is előszeretettel lovasítják, emellett a régió meghatározó zsokéjaként Horvátországban, Szerbiában, Szlovákiában is lovagol. 2014-ben harmadik helyen zárt a Magyar Derbyben Red Hot Calypso-val.

Kirgiz származása

La Luka kiemelkedően indult kétévesen, korai volt és sorra szerezte a helyezéseket. Idén sikerrel járt Zágrábban, később pedig a Nemzeti Díj ötödik helyén zárt, azonban 15 hosszal a nyerő Golden Sea mögött. Az Alagi Díjban is viszonylag messze végzett, a Derby-ben azonban elcsíphet egy pénzes helyezést, amennyiben megfutja legjobbját.

Tomas Lukásek

Európa egyik meghatározó zsokéja, a cseh lóversenyzés ikonja. Sokszoros nagydíjnyerő, illetve cseh champion, stílusa világszinten ismert.

La Luka származása

Mont Master eddig tíz versenyben állt starthoz és eredményesen teljesít. A korai kétévesek közé tartozott, nyert is, majd sorozatos helyezéseket szerzett, eddig közel 1,4 millió forintot keresett. A Papp Sándor Emlékversenyben szerezte meg második győzelmét, a 2200 méteres versenyben mutatott látványos stílusa igazán emlékezetes volt, de ezt követően, az Alagi Díjban kevésbé volt szerencsés és csak hatodikként zárt.

ifj. Kozma István

Magyarország éllovas gárdájának tagja, generációk óta a galoppsportban tevékenykedő szakember édesapja után ő maga is korán zsokévá vált, sokszoros nagydíjgyőzelmek mellett az idomárkodásba is belekóstolt, a mindenkori örökranglista 16. helyezett lovasa.

Mont Master származása

Rakfi Victorious remek mutatókkal kezdte karrierjét, kétévesen két versenyt is nyert, majd további értékes helyezéseket gyűjtött. Ezek közül kiemelkedik a csikók leghosszabb távú futamának, a Zboray László Emlékverseny-Ürményi Díjnak a megnyerése. Idén két második helyezéssel kezdett, majd egy csalódást keltő futás következett. Legutóbb, az Alagi Díjban jött előre, negyedik helye jelzés lehet a favoritoknak, hogy figyelni kell rá is!

Paizs Gábor

A toplovas társaság meghatározó alakja, többszörös nagydíj győztes, aki az utóbbi években rendszeresen nagy küzdelemben áll a galopp lovas championátusért, tavaly az ezüstérmet sikerült megszereznie.

Rakfi Victorious származása

Szamba a Telivér Farm istálló legjobbja, pályafutása során komoly fejlődésen ment keresztül. Idén, azaz háromévesen veszítette el a nyeretlenségét, legutóbb pedig az Ostinato Díjban a negyedik helyen végzett. A futam utolsó méterein szépen újított, így vélhetően ő is a távbíró lovak táborát erősíti, de a kékszalagért jóval többet kellene nyújtania.

Piotr Krowicki

Közép-Európa nagy nevű lovasa, aki rendszeresen lovagol a régióban. Overdose nyergében Ebreichsdorfban, Baden-Baden-ben és Pozsonyban is győztesként üdvözölhettük. Nyert már Magyar Derbyt 2007-ben a 85-et Saldenzar nyergében, a verseny után még az egyik kísérő Shire-al is tiszteletkört tett a közönség előtt. Néhány évig nélkülöznünk kellett, 2019-ben viszont ismét rendszeresen láthatjuk a Kincsem Parkban.

Szamba származása 

Thunderstruck-ra kiváló eredményei révén komolyan figyelnünk kell vasárnap, hiszen a kis termetű szürke eddig magasan felülmúlta a várakozásokat. A Nemzetiben látottak alapján az Alagi Díj egyik esélyese volt, ami a helyezéseket illeti, a rangos futamban végül közeli ötödik helyezést szerzett. Némi javulással a Derbyben is reflektorfénybe kerülhet.

Jaroslav Línek

Szlovák származású lovas a régió egyik legjobbja, erős kezével, határozott stílusával minden évben szép győzelmekkel örvendezteti meg a hazai, a szlovák és a cseh közönséget. Négyszeres Magyar Derby-győztes, valamint 2018-ban a Szlovák Derbyben is sikerrel járt.

Thunderstruck származása 

Tizedes kétévesen egy nyeretlen versenyben tudott győzni, majd a Kerekes Gábor Emlékversenyben magas formával ért el harmadik helyezést. Idén először kicsit halványabb volt, másodjára viszont már egészen másképp versenyzett, az 1800 méteres Árpádhalmi Hendikepben ezüsttel zárt. A Pünkösdi Díjban vártunk tőle áttörést, itt sem mozgott rosszul, de a dobogóról lecsúszott, és pénzdíjas negyedikként fejezte be a versenyt. Stabil formáit tudja, de ezúttal meg kellene fejelnie, ha küzdelembe szeretne érni.

Zdenko Smida

Szintén szlovák származású lovas, a régió egyik legjobb könnyűterhű szakembere, aki minden évben elkápráztat bennünket fantasztikus finiseivel. Az idei szezonban nyerge alatt tért vissza Mágnás, akinek testvérével Eminenssel 2017-ben a 95. Magyar Derby-t is sikerült megnyernie. Ő az utolsó Magyar Derby győztes lovas, aki kancával (Shamal Sally) hódította el a kékszalagot.

Tizedes származása

Upper Rebel kétévesen még nem mutatott különösebben sokat, négy futása közül egyszer tudott dobogóra állni. Ebben a szezonban azonban két szép győzelemmel és komoly javulással tért vissza, így a favorit egyik legnagyobb ellenfelének tartottuk az idei Alagi Díjban, ahol végül a harmadik helyen ért célba. Folyamatosan jön előre, így a Derbyben is a főszereplők közé várható.

Bakos Gábor

Orosházi születésű élgárdabeli lovas, aki látványos stílusával párját ritkítja a régióban. Az utóbbi évek során valamennyi nagy istállónál megfordult elsőszámú lovasként, jelenleg Fézer Róbert lotját erősíti, akinél számos nagydíjat sikerült már elhódítania.

Upper Rebel származása

Zorro karrierje jól indult, két helyezést szállított tavaly nyáron. Ősszel Münchenben nem futott zavartalan versenyt, ezzel be is fejezte kétéves szezonját. Két visszatérő versenyében lemaradt, majd kellemes meglepetést okozott a Bárdosi György Emlékversenyben, ahol 2200 méteren végig vezetve sikerült elsőként áthaladnia a célvonalon. A tavalyi sérüléséből a látottak alapján mostanra teljesen sikerült felépülnie, javulására lehet számítani, reményekkel telve várhatja a 97. Magyar Derbyt.

Václav Janácek

Cseh champion lovas, országa büszkesége, aki a világ nagy versenyterein is tiszteletét tette már. Évek óta rendszeresen lovagol Spanyolországban is, ahol tavaly a Derbyt is sikerült megnyernie Don Sancho nyergében.

Zorro származása

Golden Sea a legjobb kanca, sőt a teljes mezőny kiemelkedő képességű lova. Tavaly, a Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny győzelem után közeli második helyen zárt Varsóban, idén pedig közel hét hónapos kihagyás után lesétálta a legjobb méneket a Nemzeti Díjban. Néhány héttel később Pozsonyban is sikerrel járt a Turf Gála napján a Cena Arvy-ban, 1800 méteren. Kanca létére Golden Sea a legjobb papíresélyt képviselő telivér a mezőnyben, amennyiben a távbírással sem lesz gondja, megszerezheti a győzelmet.

Stanislav Georgiev

A bolgár származású lovas évek óta Magyarországon lovagol, eredményei közt a Derby kivételével az összes nagydíj szerepel már, több ezek között már sokszorosan. A szakma tiszteletbeli magyarként tartja számon, remekül beszéli nyelvünket, egy éve pedig már az idomárságba is belekezdett, évek óta ő gyűjti be az Év Zsokéja elismerést.

Golden Sea származása

Lili nem tud hibázni, eddig minden versenyében dobogóra állt. Ősszel három helyezés után tudott nyerni, majd téli sérülése után egy rendkívül nehéz feladatot kapott a Hazafi Díjban, melyet várakozáson felüli győzelemmel oldott meg. A Bárdosi György Emlékversenyben szerencsésebb helyezkedéssel a győzelmet is megszerezhette volna, ezüstérme révén azonban a kancák közt őt is a legjobbak közt tartjuk számon.

Gönczi Rebeka

A fiatal nyíregyházi születésű lovashölgy immár második Magyar Derby-jére készül. Évek óta szorgalmasan dolgozik azon, hogy egyre jobb és jobb legyen, tehetsége, stílusa és kitartása példaértékű. Nemrégiben ő lett Magyarország legfiatalabb zsokéja, pár hónappal később pedig az idei Hazafi Díjat is sikerült megnyernie.

Lili származása

Rajsamatazz remek versenyeken van túl, a győzelem eddig viszont elkerülte. Idáig csak sprintben és mérföldön láthattuk versenyezni majd a Pünkösdi Hendikepben már távbírást is igazolt, közeli harmadik helyen zárt 2000 méteren. Sorozatos helyezéseit követően, vajon képes lesz nagyot javulni és éppen a Derby-ben győzni?

Jozef Parigál

A szlovák származású fiatalember, évek óta hazánkban versenyez,méghozzá igen eredményesen. Folyamatosan egyre több nagyversenyben is láthatjuk lovagolni, pályafutása legjelentősebb sikere a Vatinius Díj győzelme Sárkányfűvel.

Rajsamatazz származása

Sagana győzelemmel kezdte pályafutását kétévesen, majd közel volt a Gróf Károlyi Gyula Emlékversenyben is. Háromévesen egy magas formájú szlovák verseny óta komolyak az elvárások irányába, utoljára a Hazafi Díjban sem volt messze a nyerőtől. A menedzsment őt is a Turf Gálára vitte el, ahol ismét peches versenyt futott, így nem tudta igazán megmutatni képessége javát. Amennyiben kijön neki a lépés a Derby-ben, képes lehet arra, hogy felálljon a dobogóra.

Michal Demo

Cseh származású fiatal zsoké, aki évek óta lovagol hazájában és a régióban, így rendszeresen láthatjuk hazánkban is versenyezni.

Sagana származása

Varga Áron

fotó: dr. Kovács Gábor

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek / 0 comments

Takács Krisztián hétvégén Ausztriában hajt

Hétvégén rendezik Ausztriában, Wels-ben a FEGAT férfi amatőrhajtó kupát. Hazánkat Takács Krisztián amatőrhajtó képviseli. Megkérdeztük, mire számít a versenyen.

Hány futamban fogsz hajtani a hétvégén?
– Összesen négyben, szombaton és vasárnap is 2-2 futamban.

Mi alapján kapjátok a lovakat?
– A lovakat sorsolják, a sorsolás péntek délután lesz a helyszínen. Minden futamra más-más lovat kapunk majd.

Lesz-e lehetőség előtte a lovakat kipróbálni?
– Azt gondolom, hogy csakúgy, mint idehaza, ott is istállója válogatja. Ha lesz lehetőségem rá, akkor természetesen szeretném előtte kipróbálni a lovaimat a lehajtáskor, de akkor sem esem kétségbe, ha csak a versenyen ülök mögéjük.

Milyen a Wels-i pálya? Jártál-e már valaha ott?
– Még soha, állítólag egy kellemes, igazi vidéki nyári pálya. Biztosan jól fogjuk magunkat érezni.

Milyennek tartod az ellenfeleket?
– Nem ismerem őket annyira, de az olasz versenyzőn és rajtam kívül mindenkinek jóval több győzelme van, sokkal rutinosabb hajtók. Erős ellenfeleknek gondolom őket.

Mire számítasz, milyen lesz a versenyed?
– Elsősorban jó hangulatú versenyt szeretnék és azt, hogy egészségben hazaérjek. De természetesen mindent meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy jól szerepeljek.

1 569 570 571 572 573 574 575 702