/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

July Festival, Newmarket – 2. rész

Írta: Kovács Botond.

A pénteki nap nagy attrakciója az 1911-ben alapított Group 1-es Falmouth Stakes lesz Newmarketben. A futam névadója az első hallásra hölgynek vélhető, de nagyon is férfiembert takaró Evelyn Boscawen, Falmouth 6. várgrófja, aki korának kiemelkedő tenyésztője és sportembere volt. Az első versenyt nem láthatta a derék főrend, fia Evelyn Edward Thomas állított emléket apjának a versennyel. A XX. század háborús éveit leszámítva minden esztendőben megrendezték a futamot, igaz egy ideig Child Stakes-nek hívták. Nem gyermekjóléti intézkedéseknek volt ez köszönhető, hanem a Child’s Bank 1975-től 1992-ig tartó szponzorációs tevékenységének. Miután a finánctőke távozott támogatói pozíciójából, visszatértek a kékvérűek. Eredetileg hároméves kancáknak szánták a versenyt, de 1974-ben ez a mai formájára változott, vagyis idősebbek is indulatnak. A besorolás sem volt mindig a mai, 1971-től 1987-ig Group 3-as, 1987-től 2004-ig Group 2-es volt a státusza, 2004 óta Group 1-es a verseny.

Falmouth 6. várgrófja, Evelyn Boscawen

Az első nyerő Alice volt, és hosszú a listája a pompás kancáknak, akik nyerni tudtak. Közülük Sonic Lady és Soviet Song emelkedik ki, akik kétszer is remekeltek a futamban, egyikük 1986 és 1987 hőse volt, másikuk 2004-ben és 2005-ben nem talált legyőzőre. Ne feledkezzünk meg Goldikováról sem, akinek versenyekben mutatott teljesítményét nehéz lesz felülmúlnia a következő generációknak. A tavalyi nyerő Alpha Centaury volt.

A legsikeresebb zsoké ki lehetne más, mint az az ember, akinek teljesítményére alig találni szavakat: a megaklasszis Lester Piggott. Hét győzelem áll neve mellett: Sylphide (1957), Green Opal (1960), Chrona (1966), Vital Match (1969), Chalon (1982), Niche (1993), Lemon Souffle (1994).
Néha elgondolkodunk. Valóban mindenki átérezte, hogy kivel is tapos egy négyzetméternyi gyepet a Kincsem Parkban, amikor nálunk járt a mester 2009-ben? Tudta mindenki, hogy ki is pontosan az az őszhajú, remek kiállású úriember, akit mosolyogni csak kevesen láttak, pedig a világ összes kontinensén megfordult? Tudatára ébredt a közönség, hogy akkor, ott, csak egyvalaki volt méltó arra, hogy egy lapon említsék nevét vele, és az maga Overdose volt? Aligha.

De leszállva a fellegekből, itt a legsikeresebb tréner neve: Alec Taylor, Jr., a Mantoni Varázsló. A múlt század mestere hatszor vezethette vissza lovait a győztesek körébe, ők First Spear (1914), Tomatina (1919), Lady Ava (1920), Blue Lady (1921), Leighon Tor (1922) és Maid of Bath (1924) voltak.
Waldorf Astor, Astor 2. várgrófja a rekorder tulajdonos, aki First Spear 1914, Point Duty 1929, Pennycross 1932, és Wheedler 1946 nevű lovainak köszönhette sikereit.

Alec Taylor, Jr.

Ejtsünk néhány szót a legsikeresebb futtatóról is, Waldrof Astorrol, Astor 2. várgrófjáról. Az amerikai származású brit politikus híres futtató volt. Tizenegy klasszikus versenyt nyertek lovai, de egyszer sem tudott elől végezni a derbyben. Ehhez azonban hozzátartozik, hogy öt alkalommal lett második. A parlament alsó házának tagja volt, de mandátumát visszaadta, amikor megörökölte apjától a főnemesi címet és átült a Lordok Házába. A helyet felesége, a szintén amerikai származású és elbűvölő szépségű Nancy Lanhorne szerezte meg 1919-ben. Ő lett a szigetország történetének második női parlamenti képviselője, bár tulajdonképpen az első, hiszen az 1918-ban megválasztott Constance Markievicz soha nem foglalhatta el helyét, hiszen erős kötelékek fűzték a köztársaságpárti ír Sinn Féin mozgalomhoz. Nancy 1945-ig politizált a Westminster-palotában.

Constance Markievitz

Amint említettük, Newmarket városának két versenypályája van és mindkettő a város szélén található. Ugyan egy a tábor, de közigazgatásilag a két pálya mégsem tartozik együvé. A Rowley Mile Suffolk grófság területén fekszik, a July Racecourse Cambridgeshire-ben. A két pályát csak a Devil’s Dyke-nak (az ördög árka) nevezett mély árok választja el. A helyszín ápolt, népszerű sétálóhely, a bámészkodók, kocogók és kutya sétáltatók jól láthatják a Rowley tréningpályáján készülő lovakat, igaz, a többség a település ellentétes végén a híres The Heath-en (hanga, pusztaság) készül.

A July Festival kiemelkedő eseménye a National Stud (Nemzeti Ménes) közvetlen szomszédságában álló July Racecourse-on, a Group 2-es besorolású July Stakes. A verseny a Duchess of Cambridge párja, vagyis kétéves méneknek és herélteknek kiírt 1200 méteres erőpróba. A szervezők valószínűleg csak azért nem nevezték át a versenyt Duke of Cambridge Stakes-nek, mert azt a Királyi Mítingen futják Ascotba. (Egyébként ugyanabban az évben kapta a nevét, amikor a newmarketi változtatás is történt, és előtte Windsor Forest Stakesként ismerték).

A July Stakes a legrégebben alapított, és ma is futott versenyek egyike, eredetileg kancák is futhatták, de ez 1977-től megváltozott. Ha az első nyerőt szeretnénk megtalálni 1786-ig kell visszaforgatnunk a történelem kerekét. Bullfinch tulajdonosa még nem is sejthette, milyen fantasztikus lovak szerepelnek majd azon a listán, amelyre lova elsőnek felkerült. (Ebben az időben Eclipse és Highflyer ivadékainak másfél kilogrammal többet kellett vinniük a versenyben.) Itt találjuk The Flying Dutchmant is, aki tizenhat versenyéből csak egyszer tudtak legyőzni.
Örömmel fedezzük fel Buccaneer és Cambuscan neveit is. Kisbér apja 1859-ben diadalmaskodott, Kincsemé 1863-ban. Cambuscan tulajdonosa, aki irodalomrajongó lehetett, hiszen lovát Geoffrey Chaucer egyik művének mesebeli királyáról nevezte el, az akkor még Hampton Courtban álló Királyi Ménesben vásárolta lovát. Nem is sejtette azonban, milyen kincsre tett szert sárgája által. A nagy fogadó hírében álló George Harry Grey, Stamford és Warrington 3. grófja bizonyára nem válik meg Cambuscantól ha tudja, hogy a világ legsikeresebb versenylovának lesz majd az apja. A szuperkanca, Sceptre volt a XX. század első nyerője, és Nimbust is itt találjuk az exkluzív listán, aki ugyan Japánban fejezte be földi pályafutását, de Angliában neveztek el róla mozdonyt.

Nimbus

Több, mint fél évszázada nem sikerült dominanciát kialakítani lovasnak a futamban. A legsikeresebb July Stakes zsoké George Fordham: Tolurno (1861), Robin Hood (1865), Lady Elizabeth (1867), Ecossais (1873), Levant (1875), Ruperra (1878) és Sir Gordon Richards: Hilla (1934), High Sheriff (1944), Rivaz (1945), Masaka (1947), Diableretta (1949), Tamerlane (1954).
Trénereknél sincs ez másként. Az Osztrák-Magyar Monarchiában, pontosabban Bécsben született Frank Butters hét győzelemmel büszkélkedhetett: Fairway (1927), Alishah (1933), Hilla (1934), Mirza II (1937), Rivaz (1945), Masaka (1947), Diableretta (1949). Tavaly a Martyn Meade idomításában álló Advertise nyert Frankie Dettori kezében.

Frank Butters

Folyt. köv.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Tippmix 2019/28. hét Hétfő – szerda

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

FTC – Ludogorec Razgrad                             729 759 fogadás

BATE Boriszov – Piast Gliwice                      669 644 fogadás

Dundalk – Riga FC                                         582 528 fogadás

Nigéria – Dél-Afrika                                       499 065 fogadás

FK Sarajevo – Celtic                                       495 927 fogadás

 

Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

FTC – Ludogorec Razgrad                            178,94 millió Ft

Nigéria – Dél-Afrika                                         67,13 millió Ft

Ghána – Tunézia                                               40,43 millió Ft

Szenegál – Benin                                               37,66 millió Ft

FK Sarajevo – Celtic                                         32,80 millió Ft

 

Legváratlanabb eredmények:

 

Sheriff Tiraspol – Saburtalo Tbiliszi (Labdarúgás, BL-selejtező, 1. mérkőzés)

eredmény: 0:3, nyertes odds: 9,75

A végkimenetelre tett 172 862 tippből 4 714 tipp helyes.

 

Slovan Bratislava – Sutjeska Niksic (Labdarúgás, BL-selejtező, 1. mérkőzés)

eredmény: 1:1, nyertes odds: 7,00

A végkimenetelre tett 98 584 tippből 6 256 tipp helyes.

 

Ararat-Armenia – AIK Stockholm (Labdarúgás, BL-selejtező, 1. mérkőzés)

eredmény: 2:1, nyertes odds: 5,25

A végkimenetelre tett 166 828 tippből 11 979 tipp helyes.

 

TNS – KF Feronikeli (Labdarúgás, BL-selejtező, 1. mérkőzés)

eredmény: 2:2, nyertes odds: 3,95

A végkimenetelre tett 180 197 tippből 15 756 tipp helyes.

 

Suduva Marijampole – Crvena zvezda (Labdarúgás, BL-selejtező, 1. mérkőzés)

eredmény: 0:0, nyertes odds: 3,95

A végkimenetelre tett 165 426 tippből 14 310 tipp helyes.

 

Dudelange – Valletta (Labdarúgás, BL-selejtező, 1. mérkőzés)

eredmény: 2:2, nyertes odds: 3,40

A végkimenetelre tett 168 717 tippből 16 477 tipp helyes.

 

Dundalk – Riga FC (Labdarúgás, BL-selejtező, 1. mérkőzés)

eredmény: 0:0, nyertes odds: 3,15

A végkimenetelre tett 282 775 tippből 25 519 tipp helyes.

 

BATE Boriszov – Piast Gliwice (Labdarúgás, BL-selejtező, 1. mérkőzés)

eredmény: 1:1, nyertes odds: 3,05

A végkimenetelre tett 310 950 tippből 31 080 tipp helyes.

Magyar érdekeltségű események:

 

FTC – Ludogorec Razgrad (Labdarúgás, BL-selejtező, 1. mérkőzés)

eredmény: 2:1, nyertes odds: 2,50

A végkimenetelre tett 287 991 tippből 207 101 tipp helyes.

 

Fehéroroszország – Magyarország (3×3 kosárlabda, 3×3 Series, Jekatyerinburg, női)

eredmény: 13:15, nyertes odds: 1,30

A mérkőzés győztesére tett 4 501 tippből 4 363 tipp helyes.

 

Márton A. – P. Guba (Atlétika, Gyulai Memorial)

eredmény: Márton A., nyertes odds: 1,55

A Ki végez előrébb? fogadási lehetőségre tett 2 342 tippből 1 951 tipp helyes.

 

Babos T. / Maldenovic K. – Melichar N. / Peschke K. (Tenisz, Wimbledon, női páros)

eredmény: 2:1, nyertes odds: 1,20

A mérkőzés győztesére tett 10 197 tippből 9 267 tipp helyes.

 

Gálfi D. – D. Kovinic (Tenisz, Bastad, női egyes)

eredmény: 1:2, nyertes odds: 1,40

A mérkőzés győztesére tett 5 297 tippből 4 569 tipp helyes.

 

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Miskolci Értékesítési Régió:

 

Egy záhonyi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 548 800 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Isloch Minszk – Slavia Mozír 1X2 Isloch Minszk 1,80 Nyertes
Labdarúgás Värnamo – Eskilsminne 1X2 Döntetlen 3,75 Nyertes
Labdarúgás Ilves – Seinäjoen JK 1X2 Ilves 1,80 Nyertes
Labdarúgás Gomel – Gorodeja 1X2 Döntetlen 2,75 Nyertes
Labdarúgás Brazília – Peru 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,65 Nyertes
Labdarúgás Philadelphia – Orlando 1X2 Döntetlen 4,50 Nyertes

 

Egy kálmánházi Tippmix-játékos 50 Ft-os alaptéttel (összesen 200 Ft-os téttel), Trixie típusú fogadással 342 200 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás FK Sarajevo – Celtic Pontos végeredmény Celtic 3:1 14,00 Nyertes
Labdarúgás TNS – KF Feronikeli Pontos végeredmény Döntetlen 2:2 22,00 Nyertes
Labdarúgás Dudelange – Valletta Pontos végeredmény Döntetlen 2:2 19,00 Nyertes

 

Fővárosi Értékesítési Régió:

 

Egy XIX. kerületi Tippmix-játékos 2 000 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 284 853 Ft-ot nyert.

 

Tenisz M. Linette – P. Kvitova Játékszám 20,5 Kevesebb, mint 20,5 1,60 Nyertes
Tenisz E. Mertens – Qiang Wang A mérkőzés győztese E. Mertens 1,60 Nyertes
Tenisz K. Nishikori – Ste. Johnson Játszmák száma 3 2,00 Nyertes
Tenisz T. Sandgren – F. Fognini Játszmák száma 3 2,15 Nyertes
Tenisz S. Williams – J. Görges A mérkőzés győztese S. Williams 1,45 Nyertes
Tenisz J-W. Tsonga – R. Nadal A mérkőzés győztese R. Nadal 1,12 Nyertes
Tenisz S. Stephens – J. Konta A mérkőzés győztese J. Konta 1,45 Nyertes
Tenisz L. Pouille – R. Federer Játszmák száma 3 1,65 Nyertes
Labdarúgás Argentína – Chile 1X2 Argentína 1,80 Nyertes
Labdarúgás Brazília – Peru Hendikep 0:1 Brazília 1,85 Nyertes

 

Egy I. kerületi Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 176 896 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Partizan Tirana – Qarabag Baku Gólszám 1,5 Kevesebb, mint 1,5 2,15 Nyertes
Labdarúgás Jeunesse Esch – Tobol Kostanay Gólszám 1,5 Kevesebb, mint 1,5 2,95 Nyertes
Labdarúgás Sheriff Tiraspol – Saburtalo Tbiliszi 1X2 Saburtalo Tbiliszi 8,75 Nyertes
Labdarúgás FTC – Ludogorec Razgrad 1X2 FTC 2,50 Nyertes
Labdarúgás Dundalk – Riga FC Gólszám 1,5 Kevesebb, mint 1,5 2,55 Nyertes

 

Szegedi Értékesítési Régió

 

Egy szegedi Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 224 181 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Waterford FC – St. Patrick’s Pontos végeredmény St. Patrick’s 2:1 9,50 Nyertes
Labdarúgás Shimizu SP – Vissel Kobe Pontos végeredmény Shimizu SP 2:1 9,00 Nyertes
Labdarúgás Argentína – Chile 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,45 Nyertes
Labdarúgás Brazília – Peru 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,80 Nyertes

 

Egy szolnoki Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 187 212 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás USA – Hollandia (női) Hendikep 0:1 USA 2,20 Nyertes
Labdarúgás Madagaszkár – Kongói DK 1X2 Döntetlen 2,90 Nyertes
Kosárlabda Spanyolország – Franciaország (női) Hendikep -8,5 Spanyolország -8,5 2,60 Nyertes
Labdarúgás Algéria – Guinea Hendikep 0:1 Algéria 2,85 Nyertes
Labdarúgás Brazília – Peru Hendikep 0:1 Brazília 1,80 Nyertes
Labdarúgás Mexikó – USA 1X2 Mexikó 2,20 Nyertes

 

Észak-Dunántúli Értékesítési Régió:

 

Egy dunakeszi Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 177 375 Ft-ot nyert.

 

Kosárlabda Spanyolország – Franciaország (női) A mérkőzés győztese + Pontszám 130,5 Hazai és több 2,75 Nyertes
Labdarúgás Algéria – Guinea Pontos végeredmény Algéria 3:0 10,75 Nyertes
Labdarúgás Brazília – Peru Pontos végeredmény Brazília 3:1 12,00 Nyertes

 

Egy soproni Tippmix-játékos 1 500 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 153 527 Ft-ot nyert.

 

Tenisz Shuai Zhang – D. Yastremska Játszmák száma 3 2,25 Nyertes
Tenisz B. Strycova – E. Mertens Játszmák száma 3 2,20 Nyertes
Tenisz A. Barty – A. Riske Játszmák száma 3 3,10 Nyertes
Tenisz K. Muchova – Kar. Pliskova Játszmák száma 3 2,90 Nyertes
Tenisz J. Konta – P. Kvitova Játszmák száma 3 2,30 Nyertes

 

Pécsi Értékesítési Régió

 

Egy gyenesdiási Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 122 960 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás USA – Hollandia (női) Hendikep 0:2 Döntetlen 4,00 Nyertes
Labdarúgás Madagaszkár – Kongói DK 1X2 Döntetlen 2,90 Nyertes
Labdarúgás Algéria – Guinea 1X2 Algéria 1,60 Nyertes
Labdarúgás Brazília – Peru Pontos végeredmény Brazília 3:1 13,25 Nyertes

 

Egy pécsi Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 78 731 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Szenegál – Benin Pontos végeredmény Szenegál 1:0 4,25 Nyertes
Labdarúgás FTC – Ludogorec Razgrad Pontos végeredmény FTC 2:1 9,50 Nyertes
Labdarúgás Nigéria – Dél-Afrika Pontos végeredmény Nigéria 2:1 9,75 Nyertes

 

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 200 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 300 031 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Odd Grenland – Stabaek 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,15 Nyertes
Labdarúgás Partizan Tirana – Qarabag Baku 1X2 Döntetlen 2,90 Nyertes
Labdarúgás Jeunesse Esch – Tobol Kostanay 1X2 Döntetlen 3,65 Nyertes
Labdarúgás FTC – Ludogorec Razgrad Hendikep 0:1 Döntetlen 3,80 Nyertes
Labdarúgás Varberg – Degerfors Hendikep 0:1 Döntetlen 3,70 Nyertes
Labdarúgás Szenegál – Benin Félidő/végeredmény Döntetlen/Szenegál 3,20 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 200 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 123 354 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Ghána – Tunézia 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,45 Nyertes
Labdarúgás Elfsborg – Helsingborg 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,20 Nyertes
Labdarúgás AFC Eskilstuna – Djurgarden 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 5,50 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 300 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 75 463 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Dudelange – Valletta 1X2 Döntetlen 3,45 Nyertes
Labdarúgás Suduva Marijampole – Crvena zvezda 1X2 Döntetlen 3,80 Nyertes
Labdarúgás FK Sarajevo – Celtic 1X2 Celtic 1,45 Nyertes
Labdarúgás TNS – KF Feronikeli 1X2 Döntetlen 3,95 Nyertes
Labdarúgás Luzern – Crystal Palace 1X2 Döntetlen 3,35 Nyertes

 

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

Kolozsi László a Pannónia Díj győztese

A Derby és Divat Fesztivál szombati, ügető napján Kolozsi László szép győzelmet aratott Újrázz! sulkyjában a Pannónia Díjban. Megkértük, értékelje a versenyt.

Mi volt az előzetes megérzésed a versennyel kapcsolatban?
– Urán Lady-t komoly ellenfélnek tartottam, de nagyon bíztam a lovamban és a végsebességében. Jól átfutott verseny volt, szerencsére a finisben mi voltunk erősebbnek.

Milyen ló Újrázz?
– Egy éve van az idomításomban, rendkívül jó lónak tartom. Jó fejű, könnyű hajtás, aki folyamatosan jól teljesít. Idén már két kiemelt versenyt is nyertem vele: a Dr. Vecseklőy József Emlékversenyt és most a Pannónia Díjat. Ezen kívül a szintén kiemelt Dr. Borostyánkői Tamás Emlékversenyben második helyen végeztünk.

Mikor láthatjuk őt legközelebb futni?
– Most éppen a jól megérdemelt pihenőjét tölti, utána majd meglátjuk, mikor áll starthoz legközelebb.

A Derby óta is újabb sikerrel büszkélkedhetsz? 
– Igen, most hétvégén Romániában, egy Nemzetközi Hajtótalálkozón Zanderigo nevű lovam állt starthoz egy máltai hajtóval, ahol szép győzelmet arattak.

Zanderigoval mik a további tervek? Külföldön fog versenyezni?
– A következő versenyét mindenképpen Romániában futja, aztán a többit meglátjuk.

(2. kép: Zanderigo)

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

ifj. Veres László Mallorcán hajtott

A fiatal ifj. Veres László június utolsó hétvégéjén Mallorcán állt starthoz, ahol a többfutamos, pontozásos versenyben az 5. helyen végzett. Vele beszélgettünk, hogy érezte magát a külföldi megmérettetésen.

Pontosan mi volt ez a verseny?
– Ez az Ifjúsági Segédhajtó Európa Bajnokság volt, ahol 25 év alatti versenyzők álltak starthoz. 13 ország képviselte magát: Németország, Ausztria, Olaszország, Belgium, Csehország, Hollandia, Finnország, Norvégia, Franciaország, Spanyolország, Svédország, Írország és Magyarország.

Milyen volt az ottani pálya, jártál-e már valaha kint?
– Még sosem voltam ott, de nagyon hasonló az itthonihoz. A talaja szinte ugyan olyan, csupán kicsit rövidebb.

Hogy zajlott a verseny? Hány futamban hajtottál?
– Összesen négy futamban hajtottam volna, de az egyik lovam lesérült, így őt lejelentették. Ennek ellenére kaptam arra is pontot, mintha a 7. helyen végeztem volna. A versenyek egyébként nagyon színvonalasak voltak.

Hogyan kaptátok a lovakat és milyenek voltak?
– Már a programban előre megvolt, hogy ki melyik lovat kapja. Mindegyik nagyon jó ló volt, nagy részük francia tenyésztésű ügető, nagyon jó hajtású, tehetséges lovak.

Milyen volt a mezőny, az ellenfelek?
– Erős, jó hajtók voltak minden országból. Mindenki szabályosan és nagyon korrektül hajtott, remek versenytársak voltak.

Milyen esélynek tartottad magad?
– Úgy voltam vele, hogy bár nyilván a lehető legjobbat szerettem volna kihozni magamból, tisztában voltam azzal is, hogy erős ellenfelek lesznek. Reális esélyt a 7-8. helyre láttam, így nagyon örülök, hogy sikerült az 5. helyen végeznem.

Hogy érezted magad kint?
– Nagyon jól, minden profi volt. A hangulat, a szervezés, rengeteg segítséget kaptunk, még tolmácsokat is. Nagyon jó élmény volt számomra.
Egyedül azt sajnálom, hogy kevés közönség volt a versenyeken.

/ by /   A nap híre, Friss hírek / 0 comments

July Festival, Newmarket – 1. rész

Írta: Kovács Botond.

Július 11. és 13. között ismét Newmarketre szegezi tekintetét az angol és a nemzetközi turfvilág. July Festival néven háromnapos mítinget szerveznek a lósport fővárosában. Két Group 1-es, négy Group 2-es és egy-egy Group 3-as és Listed besorolású futam került a programra, tehát panaszra nem lehet ok, lesz izgalom bőven. Természetesen emellett színvonalas keretprogram várja majd a July Racecourse (Júliusi Pálya) látogatóit. Az első nap a Ladies’ Day, a második a Feel Good Friday (és mivel a mítinget egy francia pezsgőgyár szponzorálja, az sem elképzelhetetlen, hogy ezt a macskajaj szombat követi), a versenysorozat csúcspontja a July Cup Day lesz másnap.

A July Racecourse

Newmarketben két versenypálya van. A Rowley Mile Course és a July Racecourse, amelyet Bunburry Mile-nak is szoktak nevezni. Míg a Rowley Mile a lóversenyzést rajongásig szerető II. Károly lováról, Old Rowley-ról kapta a nevét (egyébként a királynak is ugyanez volt a beceneve), a másik pályát Sir Charles Bunburyről nevezték el. Sir Charles-ot talán nem kell bemutatnunk, az Epsom Derby alapító atyjáról van szó. Newmarketről és Károly királyról megjegyezzük azonban, hogy az uralkodó nevéhez fűződik az első lefektetett szabályok szerint megrendezett futam megalapítása 1665-ben, bár egyes történészek 1666-ra datálják az eseményt. A verseny a Town Plate nevet viselte és viseli napjainkban is, minden év októberében futják három mérföld és hat furlong, azaz körülbelül hat kilométer távra. A polgári forradalom ideje alatt Anglia de facto köztársaság volt, és bár Károlyt Skócia királyává kiáltották ki, Angliában nem ismerték el államfőnek. A szigetországra vészterhes idők köszöntöttek. Az uralkodó apját, I. Károlyt kivégezték és a britek egymás gyilkolászásával voltak elfoglalva. A monarchiát restauráló Stuart-házi király kerekedett végül felül 1660-ban, és békét teremtett.

II. Károly

Nyilván a népjóléti intézkedések egyike volt a lóversenyzés megteremtése is. Természetesen előtte is hódoltak már e szenvedélynek sokan, de ekkor születtek meg az első, a mai napig érvényben lévő regulák. Érdekesség, hogy már ekkor is szabályozták az ostorcsapásokat, bár nyilván a humanitárius és nem az állatjóléti szempontok voltak a fontosabbak, hiszen csak annyi volt a kitétel, hogy a lovasok egymást nem ütlegelhetik. Szintén kodifikálták, hogy a Versenytitkár húsz shillinget kap munkájáért, amely kiterjedt a pálya közelében döcögő lovasszekerek távol tartására is, valamint újabb húsz shillinget azért, hogy a verseny után a város szegényei között szétossza (ez nagyjából kétszer 152 fontnak felel meg mai értéken). Lefektették azt is, hogy a futamban katonák és lovászok nem indulhatnak. Talán pont ez tette lehetővé, hogy 1671-ben, maga az uralkodó galoppozzon át elsőként a célvonalon, amely teljesítményt azóta egyetlen koronás főnek sem sikerült megismételnie.

Az alábbiakban a míting kínálatából szemezgetünk.

Duchess of Cambridge Stakes (Group 2)

A díj eredeti neve Cherry Hinton Stakes volt, de nem egy híres lóról nevezték el, hanem a Newmarkethez igen közeli egyetemváros, Cambridge egy csendes és elegáns negyedéről, amelyet a XI. században írt kódex, a Domesday Book is megemlít, Szép Edit, II. Harald király feleségének egykori birtokaként. Sajgó szívvel, de kihagyjuk a mélyebb helytörténeti elemzést, ám annak nem bírunk ellenállni, hogy idebiggyesszük, a városrész prominens lakói közé tartozott többek között Syd Barrett, a Pink Floyd együttes egykori frontembere.

Harald király ezüst pennyje

A versenyt 1947 óta rendezik meg minden esztendőben, az első nyerő Great Fun volt. A Cherry Hinton 1971-1996 között Group 3-asnak minősült, de jött az előléptetés, ma már csak egy fokozat választja el a legfelső kategóriától. A névváltoztatásra 2013-ban került sor. Vilmos herceg felesége, Katalin, ugyan rendelkezik férje révén a Cambridge hercegnője, Strathearn grófnője és Carrickfergus bárónője címekkel, de az i-re a pontot mégiscsak Duchess of Cambidge Stakes (Cambridge Hercegnőjének Díja) tette fel. Az itt remekelő kétéves kancák közül sokan nyertek klasszikus versenyeket a következő éveben, közülük a legutóbbi, Attraction volt, aki 1000 Guineas-t tudott nyerni Angliában és Írországban is. A sötét pej Attraction (Efisio – Flirtation, Pusuit Of Love) a mai napig megmelengeti a lóversenybarátok szívét, hiszen a csapnivaló lábállású telivér, szinte képtelen volt egyenesen galoppozni. Ennek ellenére a legmagasabb osztályokban futott, tizenöt startjából tíz versenyt nyert meg, kétszer volt helyezve és csaknem 900.000 fonttal gazdagította tulajdonosát, a skót Guy Innes-Kert, Roxburghe 10. hercegét.

Attraction

A legeredményesebb zsoké Walter Swinburn volt e versenyben, négyszer nyert Top Socialite (1984), Kerrera (1988), Chicarica (1990), Red Carnival (1994) és Wannabe Grand (1998) nyergében. Két tréner osztozik az elsőségen négy-négy győzelemmel, ők Henry Cecil Roussalka (1974), Diminuendo (1987), Chimes of Freedom (1989), és Musicale (1991) révén, valamint Sir Michael Stoute, aki három sikerét Swinburnnek köszönheti, illetve egyet Dazzle-nek, 1996-ban, akit Kieren Fallon lovagolt.

Hat furlong-ot kell végiggaloppoznia annak a kancáknak, nyeregbe száll az angol turf zsokéinak színe-virága, a jártatóban a trénerek krémje adja majd az utasítást.

Folyt. köv.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Kincsem+ krónika, 27. hét

A keddi ügető három hazai fogadó számára is 4,2 millió forintot fizetett

Akár a végletek hetének is nevezhetnénk a Kincsem+ játék szempontjából a vizsgált időszakot, hiszen míg szombaton rekord számú telitalálatos szelvény akadt a rendszerben, addig két futamban egyáltalán nem született sorrendi ötös találat.

A hét (és a hónap) első napján máris egy különleges versenynek lehettünk a szemtanúi a festői szépségű Clairlafontaine pályáról, ahol 18 telivér vágott neki egy hosszú akadályversenynek. A hatéves Beau Nora nyergében Esteban Metivier arra gondolt, hogy nem bízza a véletlenre a dolgot és amolyan bátor kerékpárversenyző módjára megszökik a mezőnytől. Ez eleinte jól is sikerült, mert egészen a futam utolsó szakaszáig a hosszak özönével vezetett, azonban a befutóegyenesben valahogy más fordulatot vett a történet. Ahogy mondani szokták, a vezető ló egyszer csak „beleállt a földbe”, gyakorlatilag teljesen elkészült az erejével, mondhatni a saját őrült tempójának az áldozata lett, így végül rászaladt a mezőny és csak a hetedikként ért célba. A futam külön érdekessége, hogy az ötödik helyen holtverseny alakult ki, így két különböző osztalék született a sorrendi és a nem sorrendi öttalálatosok esetében. A 13-11-4-14-3-as befutó 15,7 milliót, a 13-11-4-14-6-os eredmény pedig 45,8 milliót fizetett megfelelő sorrendben, míg ugyanezek bármilyen sorrendben 131 ezer, illetve 466 ezer forintot értek.

A hét azzal folytatódott, hogy kedden és szerdán is elképesztő ügetőeredmények születtek. A favoritok „betliztek” és sok magas esélyes is a diszkvalifikálás sorsára jutott, ezért olyan lovak kerülhettek reflektorfénybe, akikre nemigen számítottak a profi fogadók. Nem így az okos gépi játék, a Tuti hívei, hiszen számunkra a rendszer sokszor hozzáad kvázi outsidereket is, pont az ilyen esetekre számítva. Az eredmény nem is maradt el, hiszen ugyan sem a keddi, sem a szerdai futamban nem küldtek játékba egyetlen telitalálatos szelvényt sem, ezzel viszont a nyereményalap hozzáadódott a sorrend nélküli Kincsem+ találatosok nyereményéhez, ami ennek következtében az átlagosnál sokkal magasabb lett. A keddi 11-2-14-12-8-as eredményt tetszőleges sorrendben eltaláló három Tuti játékos is egyenként 4 203 420 forintot kasszírozott, amihez ezúton is gratulálunk!

A hét második felében már sokkal jobban lehetett építeni a favoritokra is, akik zömében teljesítették a kötelezőt ezáltal rengeteg fogadó számára boldog pillanatokat szerezve. Pénteken új helyszínről, Cabourg-ból jelentkezett a Kincsem+ futam, amelynek során Denzo Montaval (hajtója Gabriele Gelormini) biztosan nyert, másnap pedig az a Jerry Mom (Pierre Vercruysse) győzött favorithoz méltóan, akit legutóbb május 31-én is már az élen láthattunk, mint Kincsem+ futam nyerőjét. Szombaton a 3-7-2-5-12-es eredmény gyakorlatilag színtiszta papírformának számított, olyannyira, hogy a nemzetközi rendszerben 1404 db sorrendi telitalálatos szelvényt regisztráltak. Emiatt az átlagosnál lényegesen alacsonyabb, 223 eFt értékben fizetett a totalizatőr.

Vasárnap Deauville-ben zártuk a hetet egy pörgős 1600 méteres galopp futammal. A célegyenesben öldöklő küzdelem alakult ki az élen a „szürke három árnyalata” között, ahol végül a nevető negyedik, a pej színű Sandyssime győzött Alexandre Chesneau-val a nyergében. A 300 millió forintos jackpotnak köszönhetően a hét legmagasabb nyereményét könyvelhettük el, melynek során a 16-6-15-14-5-ös befutás 68 millió forint értékben fizetett a telitalálatosoknak, míg a sorrend nélküli Kincsem+ 273 840 Ft, a Bónusz 4 találat 10 500 Ft, a Bónusz 3 találat 3 660 Ft volt.

Érdekesség, hogy a 9-es szám a múlt héten szinte csak balszerencsét hozott, mivel négy alkalommal is diszkvalifikálták az aktuális versenyből, valamint az 5-ös szám április 24. óta tartó nyeretlenségi sorozata nem tudott megszakadni múlt vasárnapig.

Horváth Zalán

Szoros befutó Deauvillban
forrás: pmu.fr

A francia ügető hajtó ranglista állása

1          E. RAFFIN         136 győzelem   714 futam

2          Y. LEBOURGEOIS           104      549

3          J. BAZIRE          89        286

4          F. NIVARD        80        583

5          M. ABRIVARD   75        644

6          D. THOMAIN    65        551

7          A. WIELS          61        269

8          F. LAGADEUC    58        409

9          A. ABRIVARD    55        434

10        G. GELORMINI  51        502

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Magyar sikerek Badenben

Vasárnap rendezték Badenben az International Amateur Challenge-t, amely egy nemzetközi amatőrhajtó találkozó. Két kiváló hajtónk, Fazekas Andrea és Pekker György is starthoz állt és el is hozták a harmadik illetve az első díjat is. Őket kérdeztük, hogyan élték meg az eseményt.

Fazekas Andrea: 

Mit kell tudni erről a versenyről?
– Ez egy meghívásos baráti amatőrhajtó találkozó, ahol öt országból – Svédország, Olaszország, Németország, Ausztria és Magyarország – egy férfi és egy női hajtó állt starthoz.

Hogyan és milyen lovakat kaptatok?
– Előző este egy bankett keretében húztuk a lovakat, szerencsére mindketten nagyon aranyos lovat kaptunk. Az enyém ráadásul első esélyt képviselt, nemrég a FEGAT-on az egyik futamot meg is nyerte.

Milyen volt a verseny?
– Próbáltam betartani az utasításokat, miszerint a lovam egy “egytempójú” ló. A verseny közepén volt egy kis kavarodás, a vége felé pedig éreztem rajta a fáradtságot, de sikerült szépen jönnie és megtartani a 3. helyet.

Hogy érezted magad kint? Milyen volt a társaság?
– Rendkívül pozitív élmény volt, nagyon jó volt a verseny, a társaság, a hangulat, a légkör. Mindig nagyon jó új embereket megismerni.
Az pedig, hogy a dobogón két magyar hajtó is állhatott, összetettben pedig így a magyar csapat lett az első, fantasztikus érzés. Amikor a tiszteletkörnél a nézők nekünk magyaroknak tapsoltak, az elképesztően jó volt.

Pekker György:

Mi volt az előzetes megérzésed a futam előtt?
– A sorsoláson a 9-es számú lovat húztam, ami nem volt túl szerencsés, hiszen a második sorból kellett indulnom. A lovamnak pedig 1:16 Euro volt a szorzója, így szélső esélyt képviselt, senki sem számított a győzelmünkre. El is könyveltem magamban, hogy lesz egy kellemes versenyünk és ennyi.

Milyen volt a lovad?
– Amikor a lehajtásnál élőben találkoztam vele, akkor nagyon jó érzésem támadt vele kapcsolatban. Egy nagyon szimpatikus ló volt, Offenbach Bigi jutott róla eszembe, akivel egyszer két éve versenyt nyertem.

Volt-e valami taktika a hajtásnál?
– Verseny előtt megnéztem egy videót is és azt az utasítást kaptam, hogy nem szabad kivenni az erejét idő előtt és hogy ne zárassam be magamat a falra.

Milyen volt maga a verseny?
– Sokáig a mezőny végén mentem, aztán keresni kezdtem a pozíciót. Majd előttem valaki elugrotta magát, így a 4-5. helyre kerültem. A végén pedig kihúztam a lovat a szélére és egy szép finissel sikerült elsőnek célba érnem. Senki sem számított a győzelmünkre, én pedig nagyon boldog voltam.

Milyen volt a Baden-i pálya?
– Ez egy igazán különleges pálya, mintha egy élő múzeum lenne a 18.századból. Az emberek nagyon közel állnak a pálya széléhez és ettől még izgalmasabb az egész élmény.

Hogy érezted magad kint?
– Nagyon jól, az elért eredmények miatt főleg. Fantasztikus érzés volt, ahogy nekünk, magyaroknak tapsoltak a nézők.
A társaság és a hangulat és nagyszerű volt, összességében remek hétvége volt számomra.

 

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Tippmix 2019/27. hét Csütörtök – vasárnap

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

USA – Hollandia (női)                                    407 810 fogadás

Nigéria – Kamerun                                         380 523 fogadás

Argentína – Chile                                            378 506 fogadás

Egyiptom – Dél-Afrika                                   365 192 fogadás

Brazília – Peru                                                363 099 fogadás

 

Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Brazília – Peru                                               117,64 millió Ft

USA – Hollandia (női)                                      82,03 millió Ft

Ranheim – Rosenborg                                       76,84 millió Ft          

Nigéria – Kamerun                                           71,35 millió Ft

Algéria – Guinea                                               67,51 millió Ft

 

 

Legváratlanabb eredmények:

 

Egyiptom – Dél-Afrika (Labdarúgás, Afrikai Nemzetek Kupája, nyolcaddöntő)

eredmény: 0:1, nyertes odds: 6,50

A végkimenetelre tett 169 139 tippből 4 010 tipp helyes.

 

Marokkó – Benin (Labdarúgás, Afrikai Nemzetek Kupája, nyolcaddöntő)

eredmény: 1:1 (büntetőkkel 1:4), nyertes odds: 3,60

A végkimenetelre tett 153 747 tippből 11 943 tipp helyes.

 

Madagaszkár – Kongói DK (Labdarúgás, Afrikai Nemzetek Kupája, nyolcaddöntő)

eredmény: 2:2 (büntetőkkel 4:2), nyertes odds: 2,85

A végkimenetelre tett 139 132 tippből 42 335 tipp helyes.

 

Chile – Peru (Labdarúgás, Copa America, elődöntő)

eredmény: 0:3, nyertes odds: 4,70

A végkimenetelre tett 137 488 tippből 5 104 tipp helyes.

 

Anglia – Svédország (Labdarúgás, vb, női, 3. helyért)

eredmény: 1:2, nyertes odds: 3,40

A végkimenetelre tett 128 955 tippből 14 050 tipp helyes.

 

Lokomotív Moszkva – Zenit Szentpétervár (Labdarúgás, Orosz Szuper Kupa)

eredmény: 3:2, nyertes odds: 3,10

A végkimenetelre tett 137 744 tippből 15 864 tipp helyes.

 

CFR Cluj – Viitorul Constanta (Labdarúgás, Román Szuper Kupa)

eredmény: 0:1, nyertes odds: 4,45

A végkimenetelre tett 130 060 tippből 3 748 tipp helyes.

 

 

 

Magyar érdekeltségű események:

 

Magyarország – Nagy-Britannia (Kosárlabda, Eb, női, negyeddöntő)

eredmény: 59-62, nyertes odds: 1,55

A mérkőzés győztesére tett 19 101 tippből 11 401 tipp helyes.

 

Belgium – Magyarország (Kosárlabda, Eb, női, 5-8. helyért)

eredmény: 72-56, nyertes odds: 1,22

A mérkőzés győztesére tett 14 419 tippből 9 402 tipp helyes.

 

Fucsovics M. – F. Fognini (Tenisz, Wimbledon, férfi egyes)

eredmény: 2-3, nyertes odds: 1,70

A mérkőzés győztesére tett 33 268 tippből 25 203 tipp helyes.

 

Babos T. / Maldenovic K. – Brady J. / Riske A. (Tenisz, Wimbledon, női páros)

eredmény: 2-0, nyertes odds: 1,10

A mérkőzés győztesére tett 17 243 tippből 16 691 tipp helyes.

 

  1. Miladinovic – Marozsán F. (Tenisz, Belgrád, férfi egyes)

eredmény: 2-0, nyertes odds: 1,30

A mérkőzés győztesére tett 3 502 tippből 3 412 tipp helyes.

 

  1. Inarkiev – Rapport R. (Sakk, Danzhou, 5. forduló)

eredmény: 0:1, nyertes odds: 4,50

A végkimenetelre tett 6 098 tippből 265 tipp helyes.

 

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

 

Észak-Dunántúli Értékesítési Régió:

 

Egy kerepesi Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 17-es kötés típusú fogadással 237 401 Ft-ot nyert.

 

Tenisz J-L. Struff – T.H. Fritz A mérkőzés győztese J-L. Struff 2,10 Nyertes
Tenisz S. Stephens – Yafan Wang A mérkőzés győztese S. Stephens 1,30 Nyertes
Kosárlabda Magyarország – Nagy-Britannia (női) A mérkőzés győztese Nagy-Britannia 1,55 Nyertes
Tenisz L. Siegemund – B. Strycova Játékszám 20,5 Több, mint 20,5 1,95 Nyertes
Tenisz Stosur S / Zhang S – Gasparyan M / Panova A A mérkőzés győztese Stosur S / Zhang S 1,22 Nyertes
Tenisz K. Mladenovic – P. Kvitova A mérkőzés győztese P. Kvitova 1,25 Nyertes
Tenisz C. Suarez Navarro – P. Parmentier A mérkőzés győztese C. Suarez Navarro 1,25 Nyertes
Tenisz K. Siniakova – J. Konta A mérkőzés győztese J. Konta 1,30 Nyertes
Tenisz Fucsovics M. – F. Fognini A mérkőzés győztese F. Fognini 1,70 Nyertes
Kosárlabda Franciaország – Belgium (női) A mérkőzés győztese Franciaország 1,35 Nyertes
Tenisz Evans D / Glasspool L – Mayer L / Sousa J A mérkőzés győztese Mayer L / Sousa J 1,60 Nyertes
Tenisz Potapova A / Yastremska D – Brady J / Riske A A mérkőzés győztese Brady J / Riske A 1,60 Nyertes
Tenisz Alexandrova E / Golubic V – Muhammad A / Townsend T A mérkőzés győztese Alexandrova E 2,20 Nyertes
Labdarúgás Cardiff Met Univ. – Progres Niederkorn Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,22 Nyertes
Labdarúgás Ranheim – Rosenborg 1X2 Rosenborg 1,90 Nyertes
Labdarúgás Valur – KA Akureyri Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,55 Nyertes
Labdarúgás Cliftonville – Barry Town Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,25 Nyertes

 

Egy gyömrői Tippmix-játékos 3 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 319 125 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Nigéria – Kamerun Hazai csapat góljainak a száma 3+ 11,50 Nyertes
Labdarúgás Lokomotív Moszkva – Zenit Szentpétervár Hazai csapat góljainak a száma 3+ 9,25 Nyertes

 

 

Fővárosi Értékesítési Régió:

 

Egy XIX. kerületi Tippmix-játékos 20 Ft-os alaptéttel (összesen 1 260 Ft-os téttel), „Lucky 63” kombináció típusú fogadással 317 451 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás Honka – Kuopio PS 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 6,00 Nyertes
Labdarúgás Rovaniemi PS – Mariehamn 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 6,00 Nyertes
Labdarúgás KPV Kokkola – Vaasa PS 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 6,50 Vesztes
Labdarúgás Lokomotív Moszkva – Zenit Szentpétervár 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 6,75 Nyertes
Labdarúgás Nigéria – Kamerun 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 8,50 Nyertes
Labdarúgás Argentína – Chile 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,40 Nyertes

 

Egy VIII. kerületi Tippmix-játékos 5 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 502 020 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Valur – KA Akureyri 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,55 Nyertes
Labdarúgás NSI Runavik – Ballymena Utd. Gólszám 3,5 Kevesebb, mint 3,5 1,40 Nyertes
Labdarúgás Ranheim – Rosenborg 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 4,20 Nyertes
Labdarúgás College Europa – Sant Julia Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,60 Nyertes
Labdarúgás Cliftonville – Barry Town Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,85 Nyertes

 

 

Miskolci Értékesítési Régió:

 

Egy ózdi Tippmix-játékos 2*2 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 2*266 377 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Kalmar – AIK Stockholm 1X2 AIK Stockholm 2,40 Nyertes
Labdarúgás Sirius – Östersund 1X2 Döntetlen 3,15 Nyertes
Labdarúgás Göteborg – Sundsvall 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,35 Nyertes
Labdarúgás Anglia – Svédország 1X2 Svédország 4,05 Nyertes

 

Egy debreceni Tippmix-játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 2 000 Ft-os téttel), 9/10-es kombináció típusú fogadással 440 493 Ft-ot nyert, illetve 540 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 196 332 Ft-ot nyert, illetve 200 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 72 716 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Kajaani – Turku PS 1X2 Turku PS 1,55 Nyertes
Labdarúgás Göteborg – Sundsvall 1X2 Göteborg 1,55 Nyertes
Labdarúgás Musan Salama – Haka 1X2 Haka 1,55 Nyertes
Labdarúgás Ventspils – METTA/LU 1X2 Ventspils 1,40 Nyertes
Labdarúgás Anglia – Svédország 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 7,25 Nyertes
Labdarúgás Throttur Reykjavik – Magni 1X2 Throttur Reykjavik 1,40 Nyertes
Labdarúgás Rigas FS – Jelgava 1X2 Rigas FS 1,45 Nyertes
Labdarúgás Trnava – Slavia Praha 1X2 Slavia Praha 1,35 Nyertes
Labdarúgás Nigéria – Kamerun 1X2 Nigéria 2,60 Nyertes
Labdarúgás Vityebszk – Dinamo Breszt 1X2 Dinamo Breszt 1,35 Nyertes

 

 

Pécsi Értékesítési Régió

 

Egy pécsi Tippmix-játékos 3 000 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 456 587 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás HIFK – Helsinki JK Gólszám 2,5 Kevesebb, mint 2,5 1,60 Nyertes
Labdarúgás Cardiff Met Univ. – Progres Niederkorn 1X2 Cardiff Met Univ. 4,70 Nyertes
Labdarúgás UE Engordany – La Fiorita 1X2 UE Engordany 1,90 Nyertes
Labdarúgás NSI Runavik – Ballymena Utd. Hendikep 0:1 Ballymena Utd. 1,55 Nyertes
Labdarúgás Ranheim – Rosenborg Döntetlennél tét visszajár Rosenborg 1,40 Nyertes
Labdarúgás College Europa – Sant Julia Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,65 Nyertes
Labdarúgás Cliftonville – Barry Town Hendikep 0:1 Cliftonville 1,75 Nyertes
Labdarúgás Tre Fiori – KI Klaksvik 1. félidő – 1X2 KI Klaksvik 1,70 Nyertes

 

Egy pusztakovácsi Tippmix-játékos 20 Ft-os alaptéttel (összesen 1 120 Ft-os téttel), 5/8-as kombináció

típusú fogadással 430 177 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás HIFK – Helsinki JK Hendikep 2:0 Döntetlen 4,40 Nyertes
Labdarúgás UE Engordany – La Fiorita Hendikep 0:1 Döntetlen 3,30 Nyertes
Labdarúgás Cardiff Met Univ. – Progres Niederkorn 1X2 Cardiff Met Univ. 4,45 Nyertes
Labdarúgás Valur – KA Akureyri Hendikep 0:2 Döntetlen 4,95 Nyertes
Labdarúgás NSI Runavik – Ballymena Utd. 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes
Labdarúgás College Europa – Sant Julia Hendikep 0:2 College Europa 4,10 Nyertes
Labdarúgás Tre Fiori – KI Klaksvik Hendikep 1:0 Döntetlen 3,65 Vesztes
Labdarúgás Cliftonville – Barry Town Hendikep 0:2 Cliftonville 3,75 Nyertes

 

 

 

Egy lenti Tippmix-játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 3 000 Ft-os téttel), „Lucky 15” kombináció típusú fogadással 389 870 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Lokomotív Moszkva – Zenit Szentpétervár 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 7,25 Nyertes
Labdarúgás Nigéria – Kamerun 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 7,50 Nyertes
Labdarúgás Argentína – Chile 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,45 Nyertes
Labdarúgás Montreal – Minnesota 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 5,25 Nyertes

 

 

Szegedi Értékesítési Régió

 

Egy szegedi Tippmix-játékos 2 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 738 281 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Anglia – Svédország 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 6,25 Nyertes
Labdarúgás Lokomotív Moszkva – Zenit Szentpétervár 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 6,75 Nyertes
Labdarúgás Nigéria – Kamerun 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 8,75 Nyertes

 

Egy tiszaszőlősi Tippmix-játékos 2*20 Ft-os alaptéttel (összesen 2*1 680 Ft-os téttel), 6/9-es kombináció

típusú fogadással 2*279 741 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Umea FC – Sollentuna 1X2 Umea FC 1,80 Nyertes
Labdarúgás UE Engordany – La Fiorita Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 3,05 Nyertes
Labdarúgás Valur – KA Akureyri 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,35 Nyertes
Labdarúgás Ranheim – Rosenborg Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,75 Nyertes
Labdarúgás College Europa – Sant Julia Hendikep 0:2 College Europa 3,20 Nyertes
Labdarúgás Tre Fiori – KI Klaksvik Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,15 Nyertes
Labdarúgás Cliftonville – Barry Town Hendikep 0:1 Cliftonville 1,85 Nyertes
Labdarúgás Leiknir R. – Fjölnir 1X2 Fjölnir 1,85 Nyertes
Labdarúgás Los Angeles Galaxy – Toronto FC Mindkét csapat szerez gólt Nem 2,55 Nyertes

 

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 5 000 Ft-os téttel, 14-es kötés típusú fogadással 730 610 Ft-ot nyert.

 

Tenisz Ste. Johnson – A. De Minaur Játékszám 40,5 Több, mint 40,5 1,80 Nyertes
Tenisz J-L. Struff – T.H. Fritz Játékszám 40,5 Több, mint 40,5 1,60 Nyertes
Tenisz N. Kyrgios – R. Nadal Játékszám 39,5 Több, mint 39,5 1,85 Nyertes
Tenisz L. Pouille – G. Barrere A mérkőzés győztese L. Pouille 1,15 Nyertes
Tenisz Fucsovics M. – F. Fognini A mérkőzés győztese F. Fognini 1,66 Nyertes
Tenisz D. Köpfer – D.S. Schwartzman A mérkőzés győztese D.S. Schwartzman 1,35 Nyertes
Tenisz J. Millman – L. Djere A mérkőzés győztese J. Millman 1,25 Nyertes
Tenisz Daniell M / Koolhof W – Bopanna R / Cuevas P A mérkőzés győztese Daniell M / Koolhof W 1,55 Nyertes
Tenisz Carreno Busta P / Lopez Diaz-Guerra F – Garin C / Jarry N A mérkőzés győztese Carreno Busta P / Lopez Diaz-Guerra F 1,30 Nyertes
Tenisz K. Mladenovic – P. Kvitova A mérkőzés győztese P. Kvitova 1,25 Nyertes
Tenisz S. Stephens – Yafan Wang A mérkőzés győztese S. Stephens 1,30 Nyertes
Tenisz T. Zidansek – Qiang Wang A mérkőzés győztese Qiang Wang 1,30 Nyertes
Tenisz Potapova A / Yastremska D – Brady J / Riske A A mérkőzés győztese Brady J / Riske A 1,60 Nyertes
Tenisz Duan Y-Y / Zheng S – Rybarikova M / Voegele S A mérkőzés győztese Duan Y-Y / Zheng S 1,25 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 100 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 320 977 Ft-ot nyert, illetve oddsváltozás* után 100 Ft-os alaptéttel (összesen 600 Ft-os téttel), 2/4-es kombináció típusú fogadással 36 365 Ft-ot nyert.

 

 

Labdarúgás Shamrock Rovers – Sligo (élő) Melyik csapat szerzi a(z) 1. gólt? Senki sem szerez 8,25

(8,00)*

Nyertes
Labdarúgás Cork City – Bohemians (élő) Melyik csapat szerzi a(z) 1. gólt? Senki sem szerez 4,15 (4,10)* Nyertes
Labdarúgás Stjarnan – Grindavik (élő) Melyik csapat szerzi a(z) 1. gólt? Senki sem szerez 12,50

(12,25)*

Nyertes
Labdarúgás Viking Stavanger – Haugesund (élő) Melyik csapat szerzi a(z) 1. gólt? Senki sem szerez 7,50 Nyertes

 

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Az ascoti hős Blue Point visszavonul

Írta: Kovács Botond.

Blue Point (2014 pm, Shamardal – Scarlet Rose, Royal Applause) átvette a vezetést a Cartier Horse of the Year (Év Lova) listáján. Ezt annak köszönheti, hogy Ascotban megnyerte az 1000 méteres King’s Stand Stakes-et, és négy nap múlva (!) az 1200 méteres Diamond Jubilee Stakes-et. Ez a teljesítmény eddig csupán két lónak sikerült, Diamednek, 1920-ban, és az ausztrál Choisirnek 2003-ban. Nem lényegtelen, hogy a King’s Standben Blue Ppoint volt a címvédő, tehát ez ismét egy dupla (egyébként Diamed is címvédő volt, amikor 1920-ban behúzta mindkét versenyt tulajdonosának, Edgar Vincentnek, D’Abernon 1. várgrófjának).

Edgar Vincentnek, D’Abernon 1. várgrófja

Ascotban érezte magát a legjobban a remek pej mén, hiszen hat startjából ötször tudott nyerni, és egyszer volt csupán harmadik. A newmarketi July Cupban, és a Sha Tin-i Chairman’s Sprint Prize-ban hetedik, illetve kilencedik lett, ott nyilván nem érezte jól magát. Lehet, hogy innen ered az angol mondás: Horses for courses (kb. válaszd a megfelelő pályát a lovadnak – átvitt értelemben: mindenki azzal foglalkozzon, amihez a legjobban ért).

A Godolphin istálló fantasztikus ménje négy szezon alatt 20 versenyben állt starthoz, 11 győzelem, 3 második és 3 harmadik helyezés áll neve mellett, és 2.63 millió font (945 millió forint) nyeremény. Mohammed sejk és Charlie Appleby úgy látta, hogy a csúcson kell abbahagyni, ezért július elején bejelentették a ló visszavonulását.

Blue Point az élen

Könnyen lehet azonban, hogy hátravan még egy újabb duplázás idén, ugyanis nemcsak a Horse of the Year, hanem a Sprinter Horse of the Year listát is ő vezeti. Mindkét címet legutoljára Lochsong nyerte el 1993-ban. A Cartier Racing Awards 29. esztendejébe lép idén, november 12-én lesz az ünnepélyes díjátadás. A lovakat a black type versenyekben elért eredményeik alapján pontozzák. Blue Point 106 ponttal rendelkezik, 10 ponttal megelőzve a newmarketi és az ír 1000 Guineas hősét, Hermosát, akinek istállótársa, Magical 80 ponttal áll a harmadik helyen, miután kikapott Crystal Oceantől a Prince of Wales’s Stakes-ben. Ez utóbbi telivér a Gold Cupot másodszorra elhódító Stradivarius-szal osztozik a negyedik helyen.

A tabella jelenlegi állás:

Blue Point 106
Hermosa 96
Magical 80
Crystal Ocean 64
Stradivarius 64
Defoe 56
Persian King 56
Lord Glitters 54
Anapurna 48
Anthony Van Dyck 48
Magna Grecia 48

– A futam után megvitattuk Blue Point jövőjét őfenségével, és úgy döntöttünk, hogy már nincs mit bizonyítania, eljött az idő a visszavonulásra. Egészségesen távozik a pályáról, új otthona a Dallham Hall Stud lesz, ahol nyitva áll előtte a lehetőség, hogy túlszárnyalja apját, Shamardalt.

/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Magyarok külföldön!

A 2019-es FEGENTRI győztes párosa Levendula és Drexler Virginia a Kincsem Parkban

Július 6-án, azaz holnap két magyar lovasunk is képviseli hazánk színeit, ráadásul két különböző országban. Drexler Virginia Romániában a fővároshoz közeli Ploiesti-ben szerepel majd a Derby nap keretprogramjában, Dickinson Judit pedig Hamburgban lovagol majd. Virginia a H.H. Sheikha Fatima Bint Mubarak Ladies World Championship (IFAHR) arablovas mezőnyében versenyezhet, 1800 méteres távon. A lovasítással kapcsolatban még néhány részlet tisztázatlan, így a pontos információkkal holnap reggel frissítjük írásunkat. Az előzetes információnk szerint a francia tenyésztésű Amer Al Arab társa lehet majd a magyar versenyző. Start 13:10-kor!

A hivatalos versenyprogram az alábbi linken érhető el.

A 2018-as FEGENTRI-ben Mansois-nak és Dickinson Juditnak sikerült a bravúr itthon.

Szintén szombaton szervezik az aktuális FEGENTRI hamburgi állomását, ahol Dickinson Judit versenyez majd a hazai lobogó színeiben. A németországi forduló mezőnye már biztosnak tűnik, a verseny 12:30-kor indul majd a háromnapos Derby-hétvége keretprogramaként. A kiemelt versenyben 12 telivér méri össze tudását IV. osztályban, mérföldes távon, az összdíjazás 8.000 euró. A kiírás szerint Dickinson Judit lova Summy Way kifejezetten kedvező beállítást kapott, mindössze 57 kg-ot visz, ami 1 kilóval haladja meg a legkisebb terhet. Summy Way utóbbi három versenye nem sikerült jól, mindhárom alkalommal messze helyezetlenül végzett, májusban láthattuk dobogóra érni, akkor hasonló távon egy magdeburgi versenyben volt közeli harmadik, ezért véleményünk szerint másodlagos esély a mezőnyben. Lovasa és a kedvező beállítása miatt ennek ellenére elcsíphet egy pénzes helyezést. Az ellenfelek közt a top súlyos Saphil, az esedékes Luminist, Silver Silk és Baker Street triója lehet majd favorit, valamint a nyerő formával jelentkező Stanley Daley is komoly várományosa a futamnak.

A hivatalos versenyprogram az alábbi linken érhető el.

Varga Áron

fotó: dr. Kovács Gábor

1 567 568 569 570 571 572 573 702