/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

A felejthetetlen Sea Pigeon

Írta: Peter Thomas, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Visszaforgatjuk a lóverseny történelmének kerekét az 1970-es évekig, és egy csodálatos telivérről, Sea Pigeon (1970 stpher, Sea-Bird – Around The Roses, Round Table) életéről írunk az alábbiakban. A brit lósport kiemelkedő alakja síkon és ugrások felett is maradandót alkotott.

Peter Easterby

Ugyan már kilencvenegy éves vagyok, de a memóriám eddig sohasem hagyott cserben. Legalábbis, ami a lovakat illeti – kezdi visszaemlékezését Sea Pigeon egykori trénere, aki Miles Henry Easterby néven született, de Peter Easterby néven vált ismertté. – Jonjo O’Neill és John Francome egybehangzóan azt állítja, ő volt a legjobb ló, akit valaha ültek. Márpedig ha két champion zsoké is ezt mondja egymástól függetlenül, lehet benne némi igazság.

Francome, aki az 1981-es Champion Hurdle-t nyerte a tizenegy éves lóval megerősíti az idomár állítását. – Valóban így van. Sok jó telivérrel volt dolgom karrierem során. Bird’s Nest, Beacon Light, Bula, Lanzarote és Celtic Ryde mind nagyszerűek voltak, de Sea Pigeon mindegyiket felülmúlta. Talán Celtic Ryde ért fel hozzá leginkább. A Champoin Hurdle-ben általában nem pulloznak a lovak kikentrézésnél, kivéve Sea Pigeont, mert ő mindig ilyen üzemmódban közlekedett. Nem húzott nagyon, csak pont annyit, hogy érezzem a vasat a szájában. Ugrás előtt egy kicsit összeszedtem, és a többit rábíztam, mert ő tudta magától, mi a dolga. Atletikus volt, energikus, és nyílegyenesen ugrott, szinte repült a levegőben.

Jonjo O’Neal

Jonjo O’Neill (eredeti nevén John Joseph O’Neill) is egyetértően bólogat. Ő lovagolta Sea Pigeont az 1979-es Ebor Handicapben síkon, és első Champion Hurdle győzelme alkalmával is. – Ő volt a leggyorsabb ló, akivel valaha dolgom volt, pedig nekem jutott Dawn Rum is, akivel Champion Hurdle-t, Irish Champion Hurdle-t, Christmas Hurdle-t nyertem, és aki szintén győzelmet aratott a Cheltenham Gold Cupban és a French Champion Hurdle-ben – mondja. – Olyan volt, mintha egy jó sportkocsiban ülnék. Remekül be lehetett osztani, és a verseny végére is mindig maradt benne tartalék. Ma már idomár vagyok, de mindig azt remélem, egyszer lesz egy olyan lovam, mint ő volt.

Ha pontosan utánajárunk a történetnek, megtudjuk azonban, ez nem volt mindig így. Sea Pigeon nem Easterbynél kezdte, és hosszú út vezetett a csúcsig. A nagyságnak azonban kemény ára van.

Sea Pigeon az Ebor után

Sea Pigeon 1970-ben született Jock Whitney farmján a Kentucky államban lévő Greentree Studban, az Egyesült Államokban. Az Epsom Derby és Prix de l’Arc de Triomphe-győztes apa, és az amerikai élvonalban szerény sikereket elérő anya ivadékának az a sors jutott, hogy visszakerüljön Európába, Jeremy Tree idomár istállójába. Tree jó nevű trénernek számított, lovaival négy klasszikus versenyt nyert. 1972 őszén megnyerte Sea Pigeonnal az ascoti Duke of Edinburgh Stakes-t (1999 óta egy másik, hároméves és idősebb lovaknak kiírt futam viseli ugyanezt a nevet) Lester Piggott-tal, így a következő év klasszikus versenyeinek egyik fő esélyesévé lépett elő. Az Epsom Derbyben azonban csak hetedik tudott lenni Morston, Cavo Doro, Freefoot és a többiek mögött. A szezon végén is elmaradtak az eredmények, és köztudomásúvá vált, Sea Pigeon ideges természetű, félős, nehezen kezelhető ló, aki nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ez elég volt hozzá, hogy kiheréljék, és eladják 8.000 font sterlingért egy Pat Muldoon nevű skót üzletembernek.

Gordon W. Richards

Így került Gordon W. Richardhoz (nem összetévesztendő Sir Gordon Richards zsokéval) tréningbe, az észak-nyugat angliai Cumbriába. Itt ismerte meg őt Jonjo O’Neill, aki eleinte „lobbanékony, állandóan ideges lóként” jellemezte. Ahogy azonban a ló idősebb és erősebb lett, mindez lassan, de biztosan, kezdett megváltozni. Mivel síkon továbbra sem váltotta meg a világot, ugrani kezdtek vele. Ez remek húzásnak bizonyult, mert természete teljesen megváltozott, és a sikerek sem maradtak el. Több versenyt is megnyert a gátak felett, és felért a kor nagyságai, Bird’s Nest és Lanzarote szintjére (előbbi háromszor nyerte meg a Fighting Fifth Hurdle-t, és egyszer a Christmas Hurdle-t, az Ugró Hármas Korona első két ágát, emellett a kétszer a Scottish Champion Hurdle-t, utóbbi Champion Hurdle-t).

1976-ban Muldoon és Richards között feszültség támadt, ezért a tulajdonos Észak-Yorkshire-be vitte lovát Peter Easterbyhez. A mester egyből felismerte milyen tehetség került a keze közé, és nekilátott, hogy eltüntesse a maradék rossz tulajdonságokat Sea Pigeonből. – Éreztem, még nincs minden rendben a lóval. Volt szíve és őszinte is volt, de valami nem volt rendben a fejében. Meg kellett találnom a módját, hogy teljesen lenyugtassam. Végül rájöttem, ha minden nap percre pontosan ugyanakkor viszem ki dolgozni, kicserélt lóként viselkedik. Ennyi volt a trükk, semmi egyéb. További javulást értem el azzal is, hogy mindent hajszál pontosan csináltattam vele. Ideértve az etetést, sétáltatást és más apróságokat is. Soha többé nem volt vele problémám. Gordon és Tree is remek trénerek, jó barátságban vagyunk, ám erre ők mégsem gondoltak valamiért. Onnantól fogva nem volt ellenfele. Ez persze kis túlzás, mert az 1976/1977-es szezonban csak negyedik lett a Champion Hurdle-ben istállótársa Night Nurse mögött, megnyerte viszont a Scottish Champion Hurdle-t.

Sea Pigeon

Sea Pigeon feje kitisztult és fizikuma egyre erősebb lett, ezért Easterby gondolt egy merészet, és nyáron is tovább futtatta lovát. – Azért döntöttem így, mert tudtam, jó lovat bíztak rám, és izgatta a fantáziámat a megnyerhető díjak nagysága. Hazudnék, ha mást állítanék – mondja az idomár. Számítása ismét bejött. 1977-ben és 1978-ban megnyerték a Chester Cupot Mark Birch-csel, és 1979-ben a yorki Ebor Handicapet Jonjo O’Neill-lel. Ez utóbbi futam azonban nem ment simán. A zsoké így emlékszik vissza a történtekre: – Sea Pigeon már egy ideje kicserélt lóként versenyzett, de volt egy titka. Ha élre került, nem érdekelte tovább a versenyzés, bármit csinálhattam vele, nem volt hajlandó tovább gyorsulni. Ez azt jelentette, az utolsó pillanatig kellett várni a támadással, és ez rettenetesen idegtépő volt. Hozzáteszem, a közönség ezt nem tudta. Csak annyit láttak az emberek, hogy minden versenyét az utolsó galoppugrásokon nyeri meg. Két másodperc alatt képes volt őrült sebességre kapcsolni

Yorki belépő

A yorki Eborban is ez volt a helyzet. Még jó, hogy nem volt televíziós közvetítés, és a futam nem maradt meg az utókor számára. A gond az volt, hogy előző nap szakadt az eső, és nagyon mély volt a talaj. Azt hittem ez ellenünk dolgozik, és hamarabb indítottam el Sea Pigeont. Őt azonban cseppet sem érdekelte a csüdig érő sár, végig jó pozícióban versenyeztünk, és amikor nekilódultunk, villámgyorsan az élre tört, csakhogy volt még jó néhány méter a célig. Onnantól fogva pedig nem volt hajlandó tovább gyorsulni. Kétségbeesetten kalimpálni kezdtem a lovon, de éreztem, hogy Paul Kelleway Donegal Prince nyergében elviharzik mellettem. Nem mertem kinyitni a szemem, fogalmam sem volt róla, melyikünk nyert. A rám váró lovász csak ennyit mondott nekem, amikor visszaértem lenyergelni a lovat: – Kikaptál, te kis p*cs. Egy másodperccel ezután megpillantottam Petert, akinek az volt az arcára írva, hogy ő is így látta. Nem volt más választásom, amikor odaértem hozzá, azt mondtam neki, én nyertem, pedig egyáltalán nem voltam benne biztos. Életem leghosszabb percei következtek, és végül amikor végül bemondták az eredményt a hangosbemondóban, akkora kő esett le a szívemről, hogy talán még Westminsterben is meghallották.

Nem láttam a méregtől – eleveníti fel a pillanatot Easterby. – Jonjón kívül senki sem hitt benne, hogy mi nyertünk. Mint később kiderült, még ő sem. A futamról egyébként szerintem készült felvétel, mert én láttam a Chanel 4 stábját, és ezt az egyik tévés barátom is megerősítette. A rossz nyelvek szerint azonban Jonjo lefizette az operatőrt, és eltüntette a felvételt. Ki tudja? Az igazság sohasem fog kiderülni.

A sík- és gátversenyek között akadt hely egy akadályversenynek is, méghozzá az Egyesült Államokban. – Ez egy merész, és nagyon ostoba húzás volt részemről – mondja Easterby őszintén. – Elutazunk Észak-Karolinába, hogy lejárassuk magunkat. Nem tájékozódtam pontosan az ugrások nagyságáról, és azok akkorák voltak, mintha elefántokra méretezték volna. Sea Pigeon hamar felbukott, és akkora lyuk maradt az ugrás helyén, hogy szerintem máig nem tudták befoltozni. Hamar kiköszörültük azonban a csorbát. Nyertünk két Figthing Fifth-et és másodikak lettünk Monksfield mögött a Champion Hurdle-ben 1978-ban. Még ugyanabban az esztendőben másodjára is győztünk a Scottish Champion Hurdle-ben. 1979-ben ugyan ismét kikaptunk Monksfieldtől Cheltenhamben, de ez inkább a lovas hibája volt, mint Sea Pigeoné.

Sea Pigeon

Ezt O’Neill is megerősítette. – Valóban az én számlámra írható a vereség. A verseny előtt Pat Muldoon tulajdonos odajött hozzám, és azt mondta, egy rakás pénzt tett a lóra, szóval szedjem össze magam, ne mafláskodjak. Ilyet sosem csinált előtte, ezért teljesen bepánikoltam. Nem tudtam koncentrálni a feladatomra. Elkövettem a hibát, hogy hamar élre álltam. Sea Pigeon ezzel meg is volt elégedve, onnantól fogva egy lépést nem volt hajlandó előre menni. Még szerencse, hogy Peter nem volt rám mérges. Azt tanácsolta, rá se rántsak, mit mond a tulajdonos, csak arra az utasításra figyeljek, amit ő ad. 1980-ban ismét indultunk a versenyben, és akkor már rá hallgattam. Az volt az első Champion Hurdle győzelmem. Sea Pigeon felért a csúcsra. 1981-ben is én lovagoltam volna, de a futam előtt eltörtem a lábamat, és John Francome kapta a lehetőséget. Tökéletesen megoldotta a feladatot. Az utolsó ugrás után lenyúlt egyet az ostorral, és a célvonal előtt néhány vágtaugrással megelőzte a fáradó Pollardstownt.

John Francome

Nagyon boldog voltam, és óriási megtiszteltetésként éltem meg, hogy Sea Pigeont ülhettem – meséli Francome. – A futam előtt Peter elmondta, az előző évi formájához képest 5 kilogrammot javult a ló, és semmi más dolgom nincs, csak várásra lovagolni. Szerencsém is volt. Már az első ugrásnál az történt, hogy azon gondolkodtam melyik oldalán menjek az előttem galoppozó lónak. Végül balra tartottam. Nagyon jól tettem, mert a ló felbukott, és telibe kaptam volna, ha a másik oldalán vagyok. Ilyen a lóverseny. Az újságírók, a tulajdonos és a közönség lelkendeztek a futam után, hogy végig milyen szépen lovagoltam, de az a véleményem, ez nagyon könnyű feladat egy jó lovon. Én mindig olyannak láttam őt, mint amilyen egy középsúlyú ökölvívó. Erős, széles vállú, kemény és villámgyors. Amolyan igazi gladiátor.

Sea Pigeon

Ez volt Sea Pigeon utolsó nagy szereplése. Az év végén vírusbetegséget támadta meg szervezetét, és az 1982-es Cheltenham Fesztiválon már nem lehetett jelen. Nyugállományba vonult, először a Gloucestershire grófságbeli Nortonban, Cheltenham szomszédságában, majd a yorkshire-i Slingbyben élt békésen. Érdemes megjegyezni, hogy Pat Rohan, illetve Polly Perkins viselték gondját. Mindkét helyen sokan látogatták meg, öreg napjaiban is körülvette a rajongók szeretete. Harminc éves korában, 1990-ben távozott az égi legelőkre.

A másik kétszeres Champion Hurdle-nyerő lovam, Night Nurse mellé temettük, itt a birtokomon – mondja Peter Easterby. Felesége 2012-ben hunyt el. Végakarata szerint hamvait a két ló sírja között, a bükkfák tövében szórták szét. Sea Pigeon 1972-től 1982-ig állt tréningben, 85 futásából 37 alkalommal nyert.