Ügetőtrénerek értékelnek – 6.rész
A 2020-as évben a vírushelyzet miatt a szezon később kezdődött és igencsak különlegesen alakult, ennek ellenére minden versenyt probléma nélkül meg tudott rendezni a Kincsem Park, és ez a legfontosabb. Sorozatunkban az idomárokat kérdeztük az előző évről, a benyomásaikról, a trenírozottjaikról és a terveikről....
Galopp kérelmek
Tisztelt galopp futtatók, idomárok és lovasok! A 2021. évre vonatkozó engedélyek és szerződések leadási határideje január 31.! Részletek itt!
Regisztráció a zártkapus versenynapokra
A Kincsem Nemzeti Kft. a Magyar Kormány által hozott hatályos rendelkezés alapján zártkapuk mellett rendezi meg az ügető versenynapokat. Versenynapokon a Kincsem Park területére idomárok, versenyhajtók, valamint az istállószemélyzet és a szállító személyzet tagjai léphetnek be, előzetes regisztrációt követően! A regisztráció menete: Az idomárok...
Kupagyőztesek az ügetőn – Kolozsi József, Erdei Péter és Gyolai Zoltán
Kolozsi József a segédhajtó kupa második futamában A Segédhajtó Kupában 2020-ban Kolozsi József végig fölényben volt a többiekkel szemben, az első futamtól eltekintve minden versenyben eredményes volt. Kétszer győzött és kétszer volt dobogós, így nem volt kérdés, hogy övé lesz a trófea, 48 pontot...
Novák család
Runtastic Bullfighter (Kengyelfutó Airbag x Jaxx on Fantasy) 2020-as versenyei: European derby Select Stake S0/S1 (480m) – I. hely, ideje 16.93 2020-as edzései: 11db hivatalos időmérő edzés 280m-en. Legjobb ideje: 16.54 Runtastic Butterfly (Kengyelfutó Airbag x Jaxx on Fantasy) 2020-as versenyei: June Trophy S2...
Tenyésztő champion az ügetőn – Kabala Ménes Kft., Rádiháza
A klasszis kanca, Zsenerőz is Rádiházán látta meg a napvilágot 71 győzelem – 49.773.000 Ft nyeremény Nincs meglepetés, 2020-ban is messze kiemelkedett a tenyésztők versenyéből a Kabala Ménes Kft., amit nem sikerült megnyerniük 2020-ban, az a Magyar Ügetőderby-trófeája. A közel 50 milliós egyenleg jól...
Saudi Cup szűrővizsgálattal
Írta: Kovács Botond. A Szaúd-Arábiai Királyság 2.1 millió négyzetkilométeren elterülő sivatagi állam, a világ tizenkettedik legnagyobb országa. Területén számos ősi kultúra virágzott a történelem során, az emberiség legkorábbi nyomai is megtalálhatók a homokdűnék között. Politikai, vallási és kulturális szempontból talán a legfontosabb tény, hogy...
A trénerek értékelnek – 3. rész
A 2020-as évet izgalmas befutók, javuló formák és remek versenyek jellemezték. A vírushelyzet miatt a szezon később kezdődött és igencsak különlegesen alakult, ennek ellenére minden versenyt probléma nélkül meg tudott rendezni a Kincsem Park, és ez a legfontosabb. Sorozatunkban az idomárokat kérdeztük az előző...
Generálhendikep
A 2020. évi galopp versenyszezon végét követően már az új idényre készülünk, melynek alapját többek között a lovak előző évi hivatalos osztályozása jelenti. A generálhendikep skála elkészült és már megtalálható a honlapon a szakmai információk között! A kétévesek között Diadora Sts érdemelte ki a...