
Stanislav Georgiev a milánói győzelme után, vasárnap a Kincsem Parkban is sziporkázott, ahol délután háromszor ünnepelhetett. A nap főversenyében, az 1100 méteres Báró Wesselényi Miklós Emlékversenyben Canizares nyergében aratta a legfontosabb győzelmet, ahol a startnál ugyan lassabban jött el, de fokozatosan zárkózva, óriási hajrával előzte meg az az utolsó métereken Muskateer Three-t (ifj. Kozma István). A hároméves ménnek vélhetően a mély talaj is segített az egyenes pályán, az utóbbi időben mutatott javuló tendenciáját pedig így, egy duplával koronázta meg. Harmadik helyre némi meglepetésre a negyed osztályból szintet lépő Sayuri (Suták Csenge) ért fel.
A nap elején egyébként mindjárt meg is adta az alaphangot Georgiev, hiszen az utóbbi időben Belgrádban eredményesen szereplő és nálunk bemutatkozó Luis Fernando-t vezette győzelemre az 1400 méteres Szatmári Díjban. A rövidebb táv nem okozott gondot a szürke ménnek, a start után a frontban kívül helyezkedett, a célegyenes ráfordító kanyarban pedig könnyedén állt az élre és elszórta maga mögött a többieket, akik közül még Boccaccio Boy (ifj. Kozma István) és Keszkenő (Kun Ferenc) ért fel a dobogóra.
A mérföldes Barna András Emlékversenyben sem volt messze Wolf of Wallstreet nyergében, sőt egészen sokáig vezetett is. A távoszlopot elhagyva azonban frissebbnek bizonyultak a riválisok, így aztán Catch Me (ifj. Fejes Lajos) és Euraquilo (ifj. Kozma István) vívtak párharcot az elsőségért, melyet előbbi szerzett meg. Cenzor peches volt, a start pillanatában felágaskodott és öt hosszal megkésett, így lemaradt a többiektől.
Keretbe foglalva a délutánt, az utolsó futamban gyűjtötte be harmadik elsőségét Georgo, a nyeretlenek között sétálva is ellenfeleit tönkre verő Nicolene lovasaként. A Nyeretlen Kétévesek Versenyében egyébként előbb Trapani (Fézer Ramóna) mutatkozott be rögtön győzelemmel, majd Zabriskie Point (Kelemen Zénó) másodjára már könnyedén ért haza.
Az „Árvízi Hajós” Hendikepben kihasználta alacsony súlyát Passzió (Mocsinka Vivien) és fölényesen gyűjtötte be régóta érő győzelmét, hiszen tizenkettedik próbálkozásra tört meg a jég. A Zsibói Hendikep a nap leglátványosabb finisét hozta, bár a favorit Orfheus megkésett az indításnál, majd lovasa (ifj. Kozma István) feltartotta. Mr. Jury Twister (Mocsinka Vivien) stílusosan diktálta az iramot és a végsőkig kitartott a várásból hajrázó, heroikusan küzdő The Little T (Kun Ferenc) ellen, a célvonalnál azonban egy rövid fejhosszall már utóbbi bólintott elől.
Még izgalmasabb összecsapásokra van kilátás a következő hétvégén, hiszen október 8-án, vasárnap, a háromévesek a Hármas Korona utolsó nagy klasszikusán a Magyar ST. Leger-ben, a kétévesek a Szent László Díjban, míg a rutinosabbak a Kállai Pál Emlékverseny – Budapesti Díjban mérik össze erejüket. Kezdés 13 órakor!
Vain Hope továbbra is megállíthatatlan, ráadásul ezúttal nemzetközi szinten is letette névjegyét, hiszen Milánóban aratott fantasztikus diadalt a sprinterek között! A hatéves szürke kanca szombaton délután, 18:05-kor állt starthoz a San Siro Hippodrome gyepén, ahol egy 16.500 euróval dotált és 1200 méterre kiírt korteher versenyben bizonyította sebességét. Az egyenes pályán egy jó kezdés után beült a front mögé Stanislav Georgiev-vel és végig jól helyezkedve tartotta a tempót, majd a hajrában remekül váltott ritmust és középen kibújva, végül szoros küzdelemben nyerte a versenyt. Csontos Pál idomítottja ezzel mesterhármast ért el, két hazai győzelem után a mezőny egyetlen külföldi indulójaként Olaszországban is beköszönt, maga mögé utasítva a társaság egyik legstabilabb tagját, Gauss-t (Maikol Arras).
Gratulálunk a győzelemhez és további szép sikereket kívánunk!
Ladánybenéről a tegnapi napon abszolút érdemes volt elindulnia Goran Zolnaji-nak és csapatának, hiszen négy futó lovukból, három győzelemmel zárta a versenyt. Elsőként Wonderchild (Ifj.Veres László) villantotta meg régi önmagát, és új egyéni rekordban gyűrte le Zsofesz (Lakatos Csaba), valamint Velocity-t (Jelinek Zsolt). A Nikita Díjban, ugyan formát futva, de helyezetlenül zárt Farya BD (Goran Zolnaji), hiszen Street Genius (Fazekas Imre) remek időben abszolválta ezt a feladatát is. Mögötte a dobogóra felállhatott még Bűbájos (Nagy Ferenc II.) és Acélos Fiú (Fazekas Andrea) is. Fél óra múlva újabb Zolnaji siker következett, amelyet nem más hozott, mint az ötéves sárga olasz kanca, Coach Degli Dei. Fantasztikus finist produkálva, az utolsó métereken könnyedén szaladt át Zitti Tuttin (Veljko Mazsity) és Faith Trot-on (Fazekas Imre) egyaránt. A verseny lefutási ideje is igen kiváló, 1.16,6 volt 2020 méterről fordulva. Ahhoz, hogy keretbe legyen foglalva a nap, az utolsó futamban sem kellett sokat gondolkodni a nyerő pároson, hiszen itt is Goran Zolnaji-é volt az aranyérem, Cardenas Babának köszönhetően. Őt a tavalyi év lova, Bonaparte Boss (Veljko Mazsity) követte, míg Reckless diszkvalifikálásának “köszönhetően”, Bobby Fischer (Juhász Balázs) ölébe hullott a harmadik helyezés.
A mai nap nem csak az előbb említett trénernek lesz emlékezetes, hanem vélhetően Mészáros Patriknak is, hiszen a nap hetedik futamában megszerezte pályafutása első sikerét, a család lovát, Zénó Bokót hajtva. Izgalmas befutót hozott ez a futam is, hiszen Aslaug Princess (Gosztonyi Judit) nagyon támadott, azonban egy újabb ezüstérmes helyet szerzett most is párosuk. A dobogó alsó fokára pedig Guiness des Fanes (Ifj. Turbucz Sándor) állhatott fel.
Visszatérve a nap elejére, legutóbbi jó szereplése után, Lolly Pop-nak (Balogh Bernadett) sikerült megszereznie élete első sikerét, aki mögött a két tréningtárs, Dreamer (Hajnal Tibor) és Västerbo No Edge (Lakatos Csaba) lettek a helyezettek. A fél óra múlva induló Molly Ask Díjban favorit siker született, hiszen kicsit gyengébb kezdés után, de végül lábra kapott Daytona Spav (Veljko Mazsity) és szoros befutóban, de végül nyerte a futamot. Mögötte nyakhosszas második lett egy ismételt jó futással, Kokomo Harley (Milan Kovacevic), míg a bronzérmes helyre, ezzel a mezőny legjobb hároméveseként, Etalon N (Csordás Emil) ért fel. A Flinga Hendikepben óriási meglepetés született a nyerő, Donia d’Aunay (Weber Zsolt) köszönhetően, hiszen tétre nem volt is találat. Őt Firefly Shadow (Lakatos Csaba) és Baraka SS (Turbucz Sándor) követte.
Folytatás jövőhét szombaton, ahol az amatőr nap mellett, a “sógorokat” és lovaikat is várjuk Ausztriából a versenynapunkra!
Fotó: Péter Réka Photography
Emeli Sandé A.T. – Zoltan Ozvar: Emeli Sandé futásról-futásra jön előre, amit a Háromévesek Nagydíjában is igazolt, habár ott nem ért el ezzel helyezést. A 40 méteres térhátrány ellenére vélhetően az idősebb kancák döntik el a dobogós helyek sorsát, azonban ha ismét igazolja az előbb említett időket, eredményes futást várok tőle.
Coach Degli Dei – Goran Zolnaji: Hihetetlen teljesítményt nyújtott a 109. Hungária Díjban, abszolút elégedettek voltunk a futásával. Azóta munkában is folyamatosan jól dolgozik, a kedvére sem panaszkodhatunk, így bízom abban, hogy elérhetünk egy dobogós helyezést.
Zitti Tutti – Veljko Mazsity: Zitti Tutti a tavalyi évben is remek eredményeket hozott az istállónknak, és ez idén sincs másként. Klasszisa és rutinja révén eredményest futást várunk tőle.
Zóna – Csordás Emil: Zóna karrierje során már számos kiemelt versenyben futott és nyújtott kiváló teljesítményt, így rutinja és tudása remélem hozzá segítheti majd egy pénzdíjas helyezéshez.
Faith Trot – Balogh Bernadett: Faith Trot nem rég került hozzánk, remekül beilleszkedett az istállónkba. Jól érzi magát, ami remélem a teljesítményén is látszani fog, bízunk a jó futásában.
Zante Font – Juhász Balázs: Többször indult már a Kancák évjárat összehasonlító versenyében, így a tulajdonosával egyeztetve ismét rajthoz áll. Tréningjén nem változtattunk, utolsó versenye óta kondícionális munkákkal készültünk. Hajtója ismeri, többször versenyeztek már eredményesen. Kicsi, de nagyon erős mezőny jött össze, így, ha megfutja megbízható átlagformáját, akkor egy kisebb pénzdíjas hely tűnik reálisnak.
Báró Wesselényi Miklós (1796-1850)
Ifjabb báró hadadi Wesselényi Miklós a partiumi Közép-Szolnok megyében, Zsibón született, édesapja erős testalkatát örökölve kitűnően lovagolt, úszott, vívott, birkózott és később neves vadász is vált belőle. Wesselényi Miklós az első reformnemzedék egyik legnagyobb alakja, az ország modernizációját és polgáriasodását akarta megvalósítani. A zsibói báró 1820-ban ismerkedett meg gróf Széchenyi Istvánnal, akivel mély barátságot kötött. Közösen utaztak Nyugat-Európába, bejárták Franciaországot és Angliát, visszatértük után pedig az országgyűlési főrendű ellenzék vezérei lettek. Tapasztalataikat mindketten könyv formájában jelentették meg, műveikben felhívták a nemesség figyelmét helytelen elképzeléseire és életmódjára. Nagyon fontosnak tartották, hogy a nemzet összes tagját hazafivá, polgárrá kell emelni. Neki köszönhetően került az érdeklődés középpontjába Magyarország és Erdély uniójának kérdése, amelyet később a kolozsvári országgyűlés ki is mondott. Wesselényi óriási érdeme között tartjuk számon, hogy a magyar országgyűlés hangulatát, az ott felvetett kérdéseket közvetítette Erdélybe. Később Magyarországon, Szatmár megyében is vásárolt földeket, így mind a két országgyűlésnek a tagjává vált. Programja sok tekintetben hasonlított Széchenyi elképzeléseire, amelyet a gróf „Hitel” című munkájában fogalmazott meg.
A politika mellett más téren is aktív volt: részt vett a Kaszinó megalapításában, javaslatot tett magyar színház felállítására és létrehozta az első vívókört. A Magyar Tudományos Akadémia előbb az igazgatótanács tagjává, majd tiszteleti taggá választotta. Miután Szatmárban birtokhoz jutott, az 1830-as pozsonyi diétán már a felsőtábla tagjaként, a reformmozgalom elismert vezetőjeként tündökölt. Birtokát képező falvaiban, példát mutatva, elengedte a robotot és a dézsma nagy részét. Elsőként szabadította fel parasztjait a jobbágyság alól, saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat tartott nekik a korszerű földművelésről, állattenyésztésről. Kolozsváron, a Híd utcában nyomdája volt, itt nyomtatta ki beszédeit, tételeit, naplóját.
1835 elején előbb az erdélyi, majd a magyarországi királyi tábla is perbe fogta – előbbi az 1835–36-os erdélyi országgyűlés üléseiről készített naplónak a cenzúrát megkerülő terjesztése miatt, utóbbi az 1834. decemberi nagykárolyi megyegyűlésen elmondott beszéde miatt, melyben igen élesen bírálta a kormányzatot az úrbéri reformok elbuktatásáért.
Wesselényi börtönbevonulása előtt, a pesti árvíz idején óriási részt vállalt a lakosság megmentésében. 1838. márciusában a jégzajló Duna megrekedt a Csepel-szigetnél és átszakította a pesti védgátat, a jeges víz elöntötte a várost, az ódon házak nagy részét összedöntötte. Wesselényi saját hajóján éjjel-nappal, fáradhatatlanul járta az utcákat, hogy segítséget nyújtson a bajbajutott embereknek, így kapta az „árvízi hajós” nevet.
A lovak iránti szeretete már kisgyermek korában megmutatkozott, később úgy gondolta, hogy a lótenyésztés érdekében kell lóversenyeket rendezni. Széchenyivel elkészítették a versenyszabályokat, mely szerint: „amely lónak feje legelőbb éri a jutalom tzél lineáját az a nyertes”.1827-ben tartottak először pesti versenyeket, melynek első futamát Wesselényi „Al Borák” nevű lova nyerte meg. Később elkészítette a korabeli lótartás egyik legfontosabb szakirodalmává váló, Teendők a lótenyésztés körül című könyvét, amely iránymutatást jelentett a lótenyésztés és lóversenyzés felvirágoztatására. A messze földön híres zsibói ménest Wesselényi István (1708-1757) alapította, aki megépítette a zsibói istállót is. 1740-ben a ménes korszerűsítésére spanyol mént hozatott. Wesselényi Miklós is örökölte nagyapja lovak iránti szeretetét, és tovább is vitte azt. A család időről időre szükségesnek vélte a fejlesztést, angol telivér mént hozatott, majd telivért, és nagyobb részt angol vérű lovakat tenyésztett, ezeket pedig székely lovakkal párosította. Wesselényi felismerte, hogy a lótenyésztést szervezett rendszerben kell folytatni, a tenyésztők munkáját pedig egyesületeknek kell segíteni a megfelelő értékesítés biztosításával.
Barna András (1939 – 2017)
Azon kevés szakemberek egyike, aki versenylovasként és trénerként is a csúcsra ért. A remek Falerno fiával, Frappánssal 1961-ben megnyerte a Magyar Derbyt, majd az Enyingi Állami Gazdaság Sáripusztai Ménesének elhozta a kék szalagot 1997-ben, mikor Cardinal Noska Józseffel győzött a klasszikus futamban. Tóth Pál volt az első mestere, tőle tanulta a szakmai alapjait. Első sikerét 1957-ben, Levendula nyergében aratta. Megbízható, jó lovas volt, Frappánssal sok nagy versenyben győzött, míg Imperiál évjárattársával, Rokitnoval elhódította a Kincsem Díjat. 1981-től trénerként dolgozott a tőle megszokott alázattal, szorgalommal és precizitással. Legjobb lovával Retorzióval a Derbyn kívül mindent megnyert, igazi üzememberként hasznos hendikep lovait egész évben talpon tudta tartani. Haláláig a versenyüzemet szolgálta, az utolsó éveiben egyenesbíróként. Munkásságát a versenyszervező Életmű-díjjal ismerte el. Állandó társa, Piroska évtizedekig kasszásként szolgálta a fogadóközönséget. Lánya, Mónika sikeres amatőrlovasként versenyzett, jelenleg a Versenyintézőség tagja. Veje, Bodó Károly szintén amatőr státuszban lovagolt és a fogadásszervező munkatársa.
A Nemezti Vágta szilvásváradi döntője és Európa egyik legnagyobb presztízsű csúcsversenye, a Prix de l’Arc de Triomphe mellett folytatódik a galopp szezon vasárnap délután, melyre a meteorológia kellemes őszi időjárást, a lovak pedig a megszokott izgalmakat ígérik. Ezúttal a sprintereké a főszerep, ahol mini mezőny fog starthoz állni a báró Wesselényi Miklós Emlékversenyben, de a mérföldes Barna András Emlékverseny is fordulatokat ígér.
Mindössze hatan futnak egyenes pályára a nap fő eseményén, az 1100 méteres báró Wesselényi Miklós Emlékversenyben, Muskateer Three (ifj. Kozma István) könnyebb feladat révén, vérmes reményekkel várhatja az indítást. Maronka Gábor idomítottja ugyan lemaradt az Overdose Díjban, a megszokott táv és rutinja mindenképpen mellette szól. Canizares (Stanislav Georgiev) minden alkalommal javul és egyre magasabb formákat produkál, Milanóból visszatérő lovasával duplázhat. Who Cares (ifj. Fejes Lajos) éppen két hete ért haza új topjával és törlesztette adósságát, egyenes pályán maradva ismét főszereplő lehet. Xinoníma (Ördög Alen) két ezüstérmet szerzett a nyár elején hasonló mezőnyökben, pihenőjéről visszatérve meglepheti a favoritokat.
A Barna András Emlékverseny Hendikepben még kisebb társaságot láthatunk, ötön fognak starthoz állni, 1600 méteren. Wolf of Wallstreet (Stanislav Georgiev) múltkor könnyedén ért haza és vélhetően maradt még benne, a tőle megszokottakat hozva ismét győzhet. Éjkirály (Kolumbán Örs) az év elején magas formákat tudott, az a teljesítménye a kihagyás ellenére is elég lehet ahhoz, hogy immár zsokéjával a nyergében döntőbe kerüljön. Euraquilo (ifj. Kozma István) többször bizonyított már, kvalitásai alapján tarthatja ezt a mezőnyt, de a stabilan teljesítő Cenzor (Suták Csenge) is beleszólhat a helyezések sorsába.
A napot 1400 méteres a Szatmári Díj indítja, ahol Coco Cielo (Kelemen Zénó) élete első győzelmére hajt a nyerés után még előrébb lépő Boccaccio Boy (ifj. Kozma István), valamint a szebb szerbiai helyezések után érkező és nálunk bemutatkozó Luis Fernando (Stanislav Georgiev) ellen.
Az “Árvízi Hajós” Hendikepben a nemrég nagyot javuló és a mezőnyből némileg felfelé kilógó Damast (Bernáth Christopher), míg a Zsibói Hendikepben az utóbbi időben sziporkázó és megérdemelt siker után érkező Orfheus (ifj. Kozma István) tűnik a legnagyobb sansznak, de természetesen a nyeretlenek sem maradhatnak lehetőség nélkül.
Fogadási szempontból sem utolsó a vasárnapi kínálat, hiszen a futamokra, valamint a Nemzeti Vágta döntőjére összesen 500 ezer forint jackpot került kiírásra, míg az Arc de Triomphe Kincsem+ futamként, 1,2 milliárd forintos szupernyereménnyel kecsegtet! Kezdés, 13 órakor!
Fontos téma okán gyűltek össze a pályakarbantartásért felelős, illetve az ezzel kapcsolatos pozíciókban dolgozó szakemberek Franciaországban. Tudjuk és örömmel vesszük, hogy az EMHF minden évben többször szervez szemináriumokat, továbbképzéseket és előadásokat a galopp versenyzéshez kötődő témákban, ezúttal maga a versenypálya, a gyep és a szintetikus felület és az ezekhez szorosan kapcsolódó kérdéskörök kerültek a főszerepbe. A magyar versenyüzemet Kovács Botond starter és Zilahy István, a Kincsem Park pályafelügyelője képviselte a kétnapos mítingen. A hallottakról, tapasztalatokról és főbb irányelvekről a hazaérkezésük után természetesen beszámolunk!
Vain Hope a Nemzetközi Ló-és Agárverseny és Food Truck Show alkalmával, a Kozma Ferenc Emlékverseny megnyerése után, legutóbb a Tattersalls – Overdose Díjban győzött, a mesterhármasért pedig egyenesen Milánóba megy. Hazánk egyik legjobb sprinterével magasra tette a lécet Csontos Pál idomár, szeptember 30-án, szombaton, a keretprogram utolsó futamán áll starthoz a San Siro-ban, 18:05-kor. A hatéves szürke kanca egy 16.500 euróval dotált és 1200 méterre kiírt korteher versenyben érdekelt, ahol hét ellenfele lesz. A hároméves és idősebb telivérek között a kettes startboxból, 56 kilóval vághat neki a megmérettetésnek, zsokéja ezúttal is a sokszoros champion Stanislav Georgiev lesz. A mezőny egyetlen külföldi indulójaként azonban, nincs könnyű helyzetben a Golden Sea istálló kiválósága, ellenfelei közt pedig ott lesz az a Gauss (Maikol Arras) és Ghepardo da Todi (Silvano Mulas), akik erre a távra még szinte hibátlanok.
Sok sikert kívánunk!
Szeptember utolsó péntekén tíz futamban állnak starthoz kedvenceink, mely versenynap fő attrakciója a két Őszi Kölyök Derby Elődöntő futama lesz. Mivel Kölyök Derby-re kizárólag két év alatti agarak nevezhetnek, így ezt a versenyt megfelelő jelentkező esetén kétszer rendezzük meg a szezon folyamán, tavasszal és ősszel. A tavaszi Kölyök Derby győztes Jill (Outdoor Jill) Tarnai Linda és Szabó Mihály ébenfekete szukája lett. Most, az őszi Derby alkalmával két futamnyi fiatal titán áll starthoz a továbbjutásért és a győzelemért. Mindkét futam első három helyezettje jut be a döntőbe, melyet október 13-án pénteken rendezünk meg az Októberi Kupa elnevezésű versenynapon.
Az estét 18:30-kor kezdjük meg szokásunkhoz híven 280 méteren öt kategória futammal, melyet egy Kölyök Sprint követ, amiben szintén kizárólag két év alatti agarak futnak. Őket követi 20:30-tól a két Derby Elődöntő futam, majd az este zárásaként két 480 méteres kategória futamot izgulhatunk végig tizenegy nyíltosztályos nagyágyúval.
Ezúttal debütáló pályakezdő versenyzőink:
Nagyon sok sikert kívánunk mindannyiuknak első versenyükhöz!
Ezen a nagyon szépnek ígérkező kora őszi estén is érdemes kilátogatni hozzánk személyesen, hiszen az élmény mindig élőben az igazi!
Részletes versenyprogram: https://mla.kincsempark.hu/racecards/greyhound/2023-09-29
Élő közvetítés: https://kincsempark.hu/elo-verseny-kozvetites/
Fogadás: https://bet.lovi.hu/
Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A sütik útján végzett adatkezelés részleteit a Kincsem Nemzeti Kft. adatkezelési szabályzata és adatkezelési tájékoztatója tartalmazza. Megértettem az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat, elfogadom a sütik használatát.