/ by /   A nap híre, Hazai galopp hírek / 0 comments

Nemzetközi galopp versenynap, nemzetközi díjazással

A Kincsem Park az egyik legfontosabb törekvésének a megvalósításában egy újabb lépcsőfokhoz ért. Majd egy évtizede fogalmazódott meg, hogy a legrangosabb ügető és galopp versenyünk és versenynapunk színvonalát, a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően emeljük fel a világon mindenütt jegyzett black type szintre. Ehhez jó pálya, kiváló versenyrendezés, kiemelt díjazás és klasszis, nemzetközi szinten is jegyzett versenylovak kellenek.

Marschall József Emlékverseny 2022

Kozma Ferenc Emlékverseny 2022

Az ügetősportban ezt a lépést már sikeresen meglépte a Kincsem Park. A legrangosabb futamunk, a Marschall József Emlékverseny mind a megemelt, és nyugaton is jelentősnek számító díjazásával, mind pedig a versenyben futó lovak tudása miatt, kiérdemelte a Gr3-as nemzetközi besorolást. Az elmúlt évek mezőnyei és versenyeredményei igazolták a versenyszervező és a nemzetközi ügetőszervezet elképzeléseit. A látványos és színvonalas versenyek Nyugat-Európában is eredményes lovakat szólítottak meg, akik színvonalas versennyel szórakoztatták a közönséget és a fogadókat.

 

Örömmel mondhatjuk, hogy a hazai galoppsport is hasonló utat járhat be. A kifogástalan minőségű pálya és a versenyrendezés adott. Ehhez jön az egyik legfontosabb elem, ami komoly hatással van a versenyben indulókra, a kiemelt versenydíj. Utóbbi elengedhetetlen a jó és erős nemzetközi mezőny eléréséhez. Ennek érdekében a versenyszervező megemelte a szeptember 2-i nemzetközi galoppversenynap mind a három kiemelt futamának a díjazását, mely magával vonja a különböző – többek között tenyésztői – prémiumok emelését is. A legnagyobb galopp versenyünk, a 2400 méteres Kincsem Díj összdíjazása 22 millió forint lesz 2023-ban, míg az 1600 méteres Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díjban és az 1000 méteres Overdose Díjban egyaránt 8 millió forintért küzdenek a telivérek.
Bízunk benne, hogy mind a két lóversenyszakágban az eddigiekhez képest is nagyobb lesz a hazai és a nemzetközi érdeklődés, melyből nem csak a rajongók, hanem az egész hazai lóversenysport profitálhat.

Imperiál Díj 2022

Szöveg: Krebs András

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Gyász, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Margareta Wallenius-Kleberg (1937-2023)

Szomorú a svéd ügetősport, mivel 85 éves korában itt hagyott minket Margareta Wallenius-Kleberg.

Margareta 1937. október 17-én született a svédországi Stockholmban. Gyerekkorát délen töltötte, míg nem Lidingöbe költözött családjával. Amikor édesapja, Olof Wallenius 1970-ben elhunyt, ő vette át Menhammar Ménes irányítását Ekerön.

Folyamatosan növekvő lovas birodalmat hagyott maga után Margareta, hiszen szerte ágazó üzletet vezetett a Menhammarban, illetve az USA-ban lévő Stooner Creek Ménesében is. Ez a két hely roppant közel állt a szívéhez, amelynek sok-sok emléke a barátokban és kollégákban él tovább. A Menhammar Ménes 2007 óta folyamatosan az év legjobb ügető tenyésztője volt, amelyből 148 db, minimum 1 millió svéd korona keresetű versenyló született. Közülük, akik extra fény csaltak Margareta szemébe, azok From Above Maharajah voltak.

 

                                               Margareta Wallenius-Kleberg egyik legjobban szeretett lovával, From Above-val
                                               Fotó: Menhammar Stuteri

 

Az évek során több, az ügető szakághoz kapcsolódó szervezetnek is a tagja, illetve vezetője volt. Például, a Svéd Melegvérű Ügető Ló Tenyésztőszövetségének (ASVT) és a Stockholmi Ügető Társaságnak (Solvalla) is volt az elnöke, valamint a Svéd Ügetősport igazgatósági tagjának is megválasztották. A stockholmi lóambulanciával is sokat foglalkozott. Halálakor a Beridna Högvakten és a Nordiska Travmuseet (Norvég Ügető Múzeum) igazgatóságának volt a tagja.

“Margareta és a Menhammar elképesztő befolyással bír(t) a sportra, amiért nem lehet elég hálásnak lenni. Nagyon odaadó ember volt, akinek a számos iparágban folytatott kiterjedt üzleti tevékenység ellenére mindig jutott ideje a lóval és ügetővel kapcsolatos kérdések megválaszolására, megoldására. Nehéz elképzelni nélküle a mai ügetősportot, és nagy szomorúsággal fogadtuk a hírt, hogy elhagyott minket – mondja Anders Källström, a svéd ügetősport elnöke.”

 

“Margareta rettenetesen sokat jelentett a svéd ügetőnek, amelynek mértékét nehéz lenne szavakba önteni. Az elhivatottsága mindenben megmutatkozott, amit csinált, és elképesztő volt látni, milyen aktív volt egészen életében. Az istálló és a győztesek köre üres lesz nélküle! – mondja Maria Croon, a Svenskt Travsport vezérigazgatója.”

 

A svéd ügetősport iránti mérhetetlen nagy odaadásának köszönhetően megkapta a Svéd Ügetősport Nagy Becsületjelvényét, és Trovet tiszteletbeli nagykövetévé nevezték ki. E kitüntetések mellett Margaretát 2013-ban a svédországi Hírességek Csarnokába is beválasztották, majd 2018-ban az Egyesült Államokban is kitűntették a Hall of Fame címmel.

Margareta meleg- és hidegvérű ügetők iránti elkötelezettsége elképesztő magasságokba ért fel, minden szakaszban részt vett, ami érintse akár a fiatal reménységek, akár a világklasszis versenylovakat, folyamatosan követte fiait és lányait versenykarrierjük során. Hetekig találgatta a nevüket, majd végig figyelemmel kísérte az életüket. Több ezer ló került ki az ő kezei alól, amiért mindenki elképesztő hálával kell legyen az egész ménes felé.

Sok erőt és kitartást kívánunk a gyerekeknek, Jonas Klebergnek és Annika Bootsman Klebergnek, valamint Margareta élettársának, Tore Erkénnek!

 

Forrás, fordítás: Travsport.se

Fotó: Emine Lundsten, Menhammar.com hivatalos oldala

/ by /   A nap híre, Hazai galopp hírek / 0 comments

Surprise of Easter nyerte az első nagydíjat

Kovács Sándor lovai domináltak a negyedik galopp versenynap legfontosabb versenyeiben.


Az 1400 méteres nagyversenyben, a Káposztásmegyeri Díjban a tavalyi Év Lova, Simply The Best öccse, Surprise of Easter végig nagyon magabiztos volt és könnyen, öt hosszal utasította maga mögé a kétszeres bajnok Blazing Cometet. A dobogó harmadik fokára a hűséges Airburst ért fel.

A télen komoly összegért, 52.000 euróért vásárolt hároméves Il Ministro Ifj. Kozma Istvánnal igazolta magas árát és munkaformáit, a háromévesek első jelentős futamában, a Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyben. A nyerő lovat itt is, csak úgy, mint a nagydíjban Kovács Sándor idomította.

E két siker egyben a champion lovas, Ifj. Kozma István számára is két győzelmet jelentett.

A nap harmadik komoly versenye, a 2000 méteres Igazgatósági Díj parázs küzdelemben dőlt el. Fej hossz, rövid fejhossz volt a bírói ítélet Avoiding Water, Guilian és Berkshire Rebel között, meglepetésre a Magyar St. Leger nyerő Agreement nem került küzdelembe.

A keretprogramban is láttunk jónéhány remek futamot, Easy Cash és Admirable Louvre sportszerű küzdelme sokáig emlékezetes marad csakúgy, mint a hároméves D’Angelo fölényes start-cél győzelme 1900 méteren a nap hatodik futamában.

Dame Shelby már réges-régen kinőtte az ötödik kategória mezőnyét, így újabb fölényes győzelme nem volt senki számára sem meglepetés. Ribárszki Sándornak is volt oka az örömre a versenynapon, a nyeretlenek versenyében kettős sikert hozott számára Endymion és Skinny Jeans.

A nap záró futamában több izgalom volt a kelleténél, a verseny győztese Lost in Spece lett.

Folytatás jövő hét vasárnap. A most jól futó lovak közül többekkel a Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show záró napján, május 7-én vasárnap fogunk találkozni.

 

szöveg: Krebs András

fotó: Vértesi Boglárka

Bonaparte Boss és Bolide Laksmy a nap hősei

Kilenc remek futam zajlott le a tegnapi ügető versenynapon, ahol két kiváló idomárhajtónak, Veljko Mazsity-nak és Fazekas Imrének is sikerült dupláznia, illetve az egyik meghívott finn hajtónak, Janne Räisänen-nek, Fazekas Andreának, Lakatos Árpádnak, Kárai Józsefnek és a német sztárhajtónak Thorsten Tietz-nek is sikerült versenyt nyernie.

A nap első futamában majdnem papírforma sorrend alakult ki, hiszen az új tréningbe került Enrico Fling folytatta nyerő szériáját Fazekas Imrével, akit a kissé elfáradó Dignitá követett Márton Lajossal. Despasito hibázott a befutó közepén, így ennek “köszönhetően” Euzébió és Nagy Ferenc II. párosa állhatott fel a dobogó alsó fokára.

Fél órával később némi meglepetésre, régi jó formáját hozó Utódló és finn vendéghajtója, Janne Räisänen győzemét hozta. Mögötte a hősiesen küzdő tréningtárs, Anna következett Tänczer Tamással, míg a harmadik helyre Universal Boy és Teemu Keskitalo duója érkezett meg.

A hosszútávú Underpaid Hanover Díjban is favorit győzelem született, hiszen óriási csatában In Love Danover és Thorsten Tietz múlták felül a későn utat találó Compact Boy és Lakatos Csaba párosát. Szintén az utolsó métereken kapott helyet Devoted is, így most meg kellett elégednie Csordás Emilnek a bronzérmet jelentő harmadik hellyel.

Elképesztő izgalmakat hozott a Nyeretlen Háromévesek Versenye, ahol az esélyesek közül többen is hibáztak a verseny különböző szakaszain, azonban nem így tett a Kárai József által hajtott Exclusive Fox és pont a célban volt elől egy rövid nyakhosszal. Ezzel leszorította a nagyot hajrázó Erzsébet Királynő és Márton Lajos párosát a második helyre. A harmadik helyért is nagy csata volt, de végül a futamból pályaelhagyás miatt diszkvalifikálták Ezigent, így Ékszer K állhatott fel a dobogó alsó fokára Kolozsi László hajtásában.

A nap ötödik futama már a kiemelt verseny, a Pulay Kornél Emlékverseny volt, ahol már idei első startjára kimagasló teljesítményt nyújtott a tavalyi Ügető Ligát nyerője, Bonaparte Boss, akit megszokott módón trénere, Veljko Mazsity hajtott. Mögötte Csak a szél ért célba, de őt a startnál vétett hibája miatt diszkvalifikálták, így Unno del Duomo lett a második helyezett Kolozsi Sándorral, míg a bronzérmes helyre Goran Zolnaji másik idomítottja, Cardenas Baba érkezett meg.

A 2023-as Pulay Kornél Emlékverseny nyerője Bonaparte Boss Veljko Mazsity-tyal

 

Fél órával később már a fordulóstartos Ukiya Hendikep következett, ahol az egyik favorit, a Street Genius haladt át elsőként a célvonalon Fazekas Imrével. Mögötte nem igazán volt csata a helyezésekért, hiszen hét hosszra következett a Grand Illusion Nemanja Masic-csal, aki mögött Benji lett a harmadik Angyal Andorral a sulkyjában.

A nap hetedik futama a második nemzetközi amatőr verseny volt, ahol óriási hajrával az első esélyt képviselő Acélos Fiú haladt át nyerőként a célvonalon Fazekas Andreával. Őt a sokáig második spúrban versenyző Winner Boy követte Hegedűs Sándorral, míg a dobogó alsó fokára Vakarcs RG ért fel finn vendéghajtójával, Janne Räisänen-nel.

A napi főversenyben, a Night Lady Díjban is egy fölényes Mazsity-siker született Bolide Laksmy-nak köszönhetően. Mögötte a startot követően kissé rakoncátlankodó, Miskolcsik Valentin által hajtott Premal MS lett a második, míg a harmadik helyét a Nagy Ferenc II. idomítottjának, az egykori Kanca Díj nyerő, Bűbájosnak sikerült megtartania.

A 2023-as Night Lady Díj nyerője Bolide Laksmy Veljko Mazsity-tyal

 

A záró versenyében, a Rinette Streamline Hendikepben Winoc SB és Lakatos Árpád párosa halad át elsőként a célvonalon. Őt Une Dame követte Márton Lajossal, míg a dobogó alsó fokára a sokáig vezető Ügető Star állhatott fel Kolozsi Lászlóval.

 

Fotó: Péter Réka Photography

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Idomári vélemények a vasárnap bemutatkozó újoncokról

Elbert József

White Mare’s Son Passion of my Love társaként dolgozott, kicsit zöldsebben mozgott, de a közép mezőnybe várjuk, az engedmény segítheti.

Csontos Pál

Brita tavaly óta az istállóban van, rendben volt a tél folyamán. Ez lesz az első futása, így ez egy tanulóverseny lesz számára. Az első ötben végezhet.

Radics-Berghoffer Szandra

Passion of my Love biztatóan mozgott munkában, a szintén újonc White Mare’s Son-nal dolgozott. Igazából pálya ismertetés a cél elsőre, kicsit robbanekony, félős ló, ismerje meg a pályát és a verseny ízét.

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Idomári vélemények a Káposztásmegyeri Díjról

Pap Gabriella

Blazing Comet jól dolgozott és jól is érzi magát. Kicsi, de jó mezőny jött össze, előnyére válhat két idei futása, bízom benne, hogy harmadszorra is megnyerheti ezt a versenyt.

Kovács Sándor

Surprise of Easter felkészülése során jól tréningezett. Bízunk benne, hogy idén ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta.

Soltész András

Airburst idén még nem futott. Munkában viszont egyre jobban dolgozik. Reményeink szerint sikerül megszerezni az első három hely valamelyikét.

Sztojka Rudolf

Irdatlantól tisztességes helytállást, sportszerű küzdelmet várok. Az esélytelenek nyugalmával állunk starthoz, de bízunk a jó futásban. A ló jól dolgozott, friss, akárcsak a gazdája.

Zala Csaba

Mr Penny már futott egyet, jött előre. Erős a mezőny, de a táv megfelelő számára. Bízunk egy helyezésben.

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Idomári vélemények a Pulay Kornél Emlékversenyről

Juhász Balázs – Zante Font és Bobby Fischer: Mindkét lovam utolsó fellépése balszerencsésen alakult, míg Bobby a startnál, addig Zante az első kanyart követően hibázott. Tanulva a történtekből, igyekeztük kijavítani a hibákat, remélem sikerül majd versenyben is megmutatni lovaim jobbik arcát. Zárómunkájuk során jól és kiegyensúlyozottan dolgoztak, így bizakodva várjuk a versenyt. Sok esélyes futam, szinte bármilyen befutási sorrend elképzelhető, azonban az idei első startjára készülő Bonaparte Boss-t tartom a legnagyobb esélyesnek.

Robert GramüllerBugatti SS: Bugatti kényszer pihenő után indul, a próbafutamban a vártnak megfelelően mozgott, azóta is tartja jó kedvét, így bízunk abban, hogy a dobogón végezhetünk.

Budai Attila Zlatan LIW: Zlatan továbbra is jó formában van, a kedvére sem panaszkodhatok, azonban az idei Pulayban igen erős, kiegyenlített mezőny jött össze. Bízom eredményes szereplésében.

Horváth Zoltán – Zente: Zente istállónk szeme fénye, fantasztikus szezonkezdésen van túl. Jelenlegi formája és beállítása miatt döntöttünk úgy közösen a tulajdonosával, hogy ideje bedobnunk a “mélyvízbe”. A felkészítésén most sem változtattam, a kedve továbbra is nagyon jó. Startszámunk sem rossz, és kedvenc hajtójával bízunk abban, hogy az erős mezőny ellenére tisztességesen megállja  majd a helyét.

Veljko Mazsity –Bonaparte Boss: Bonaparte elképesztő tavalyi évet produkált, így megérdemelten vonult téli pihenőre. Felkészítése rendben zajlott, a szokásos módon kapta a munkákat, illetve a kedvére sem panaszkodhatunk, bízunk eredményes szereplésében.

Goran ZolnajiCardenas Baba és Unno del Duomo: Mindkét lovam jól dolgozott, jól érzik magukat. A startszámok nem a legkedvezőbbek, de reménykedem abban, hogy jól fognak szerepelni ebben a kiemelt versenyben.

Fazekas ImreCsak a szél: A próbafutamban nyújtott teljesítményével és viselkedésével elégedett vagyok, ha ezt hozza versenyben is, akkor eredményes futást várok tőle.

Mitja SlavicCatania R.: Catania az idei évben jó formában van, amit a futásai is tükröznek, hiszen 5 startból 2 győzelem és 2 helyezés a mérlege. Ez lesz az első startja ilyen magasabb kategóriájú versenyben, és véleményem szerint előnyére válhat a második sor, hiszen így nem kell sokat kivenni belőle az első körben. Egy igen kiegyenlített versenyre van kilátás, szinte bárki felállhat majd a dobogóra.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

2023/15. hét Hétfő – szerda

Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Real Madrid – Chelsea (Labdarúgás, BL)                                                        984 193 fogadás

Milan – Napoli (Labdarúgás, BL)                                                                    901 939 fogadás 

Manchester City – Bayern München (Labdarúgás, BL)                                  821 678 fogadás

Benfica – Internazionale (Labdarúgás, BL)                                                     776 985 fogadás

Barcelona – Girona (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)                                     380 843 fogadás

 

Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Real Madrid – Chelsea (Labdarúgás, BL)                                                        428,32 millió Ft

Manchester City – Bayern München (Labdarúgás, BL)                                   201,47 millió Ft

Milan – Napoli (Labdarúgás, BL)                                                                    176,49 millió Ft

Benfica – Internazionale (Labdarúgás, BL)                                                        92,13 millió Ft

Keciörengücü – Göztepe Izmír (Labdarúgás, Török 2.)                                     37,78 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek: 

 

  • A Manchester City – Bayern München rangadó (kiemelt eseményünk) sima meccset hozott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének odavágóján: az angolok 3-0-ra győztek. A mérkőzés talán simább volt a vártnál, de így is akadtak olyan fogadók, akik helyesen tippeltek a „Pontos végeredmény” piacra, jutalmuk akár 11,00-s szorzó is lehetett. Azok a játékosok, akik Pep Guardiola csapatának legalább kétgólos sikerét várták 2,51-es szorzónak örülhettek a „Hendikep 0:1” fogadási soron, és a „Hendikep 0:2” piac kapcsán arra is több mint 2 ezer helyes tipp futott be, hogy a hazaiak legalább 3 góllal lesznek jobbak a bajoroknál – 4,75-ös oddsért.
  • A keddi játéknap másik mérkőzésén a Benfica az Internazionale együttesét látta vendégül. Az olaszok 2-0-ra győztek, a hazaiak a szezon során először kaptak ki a BL-ben. Az „1X2”-re érkezett tippek csupán 14 százaléka várta Lukakuék sikerét – 3,00-s szorzóért. Az első félidő még 0-0-s döntetlent hozott, a második játékrészben azonban Barella és Lukaku is betalált, kialakítva a végeredményt. A „Félidő/végeredmény” fogadási sor helyes tippje („Döntetlen/Internazionale”) 6,25-ös szorzót jelentett.
  • Szerdán is folytatódott a BL, a címvédő Real Madrid hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Chelsea-t. Több mint 282 ezer tipp várt madridi sikert az alappiacon – 1,65-ös oddsért, míg a „Pontos végeredmény” fogadási sor helyes tippje 6,00-s szorzót jelentett majdnem 1 800 tipp esetében. Az első félidőt követően Karim Benzema góljával vezetett a Real, majd a második félidőben a vendégektől kiállították B. Chilwellt, ezzel a „Lesz kiállítás?” fogadási piacra érkezett tippek 95 százaléka lett jó – 4,00-s oddsért. Nem sokkal később a csereként beálló Asensio döntötte el a találkozót, kialakítva a 2-0-s végeredményt. A „Hazai csapat 0-ra nyeri a mérkőzést” piacra érkezett tippek 96 százaléka lett tökéletes („Igen”), 2,33-as oddsért.
  • Szerdán este a Milan hazai pályán 1-0-ra gyűrte le a Napolit a BL-ben, ezzel a bajnokság után nemzetközi porondon is legyőzve riválisát. Az „1X2”-re érkezett tippek 20 százaléka várt hazai győzelmet – 2,41-es oddsért. A szögletekre is nagy kedvvel tippeltek játékosaink, a találkozón összesen 13 sarokrúgás volt, a „Szögletszám 9,5” fogadási sor 88 százalékos találati arányt, míg a „Szögletszám 10,5” piac 83 százalékos találati arányt hozott, előbbi esetében 1,96-os, utóbbinál 2,47-es szorzóért. A „Melyik csapat végez el több szögletet?” sor helyes tippje („Napoli”) 1,88-as nyereményszorzót ért.
  • A Bajnokok Ligája kapcsán természetesen a góllövőkre is lehetett tippelni. A City – Bayern találkozó kapcsán a legtöbb tipp E. Haaland góljára érkezett, a norvég csatár újabb találata 1,70-es oddsot ért majdnem 15 ezer tipp esetében. A norvégnál is népszerűbb volt Karim Benzema a fogadók körében, a francia aranylabdás újabb BL-góljára több mint 29 ezer tipp futott be – 2,00-s szorzóért. Lukaku csak csereként állt be az Inter csapatába a Benfica otthonában, de ha már ott volt, büntetőből betalált, a belga támadó gólja 3,40-es oddsot jelentett több mint 4 ezer tipp esetében.

 

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

  1. Oliver Würzburg – Bayern München (Kosárlabda, Német bajnokság)

Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 111-120 között, nyertes odds: 100,00)

 

Dep. La Equidad – Once Caldas (Labdarúgás, Kolumbiai bajnokság)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Dep. La Equidad 4:1, nyertes odds: 90,00)

 

Pittsburgh – Chicago (Jégkorong, NHL)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Chicago 5:2, nyertes odds: 90,00)

 

Argentinos Juniors – Union SF (Labdarúgás, Argentin bajnokság)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Argentinos Juniors 5:1, nyertes odds: 80,00)

 

Nordsjaelland – Bröndby (Labdarúgás, Dán bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Nordsjaelland 2:0/Nordsjaelland 2:1, nyertes odds: 75,00)

 

Kiemelt esemény:


Manchester City – Bayern München 3:0 (Labdarúgás, BL)

1X2 (helyes tipp: Manchester City, helyes tippek aránya: 61%, nyertes odds: 1,65)

Gólszám 2,5 (helyes tipp: Több, mint 2,5, helyes tippek aránya: 94%, nyertes odds: 1,57)

Szögletszám 9,5 (helyes tipp: Több, mint 9,5, helyes tippek aránya: 89%, nyertes odds: 1,91)

Mindkét csapat kap büntetőlapot? (helyes tipp: Igen, helyes tippek aránya: 94%, nyertes odds: 1,25)

 

Outright-fogadás:

 

Golf, US Masters 2023 – Ki nyeri?

Helyes tipp: J. Rahm (Helyes tippek aránya: 25%)

Legmagasabb odds: 10,50

Záró odds: 2,10

 

Tenisz, Estoril, férfi egyes 2023 – Ki nyeri?

Helyes tipp: C. Ruud (Helyes tippek aránya: 81%)

Legmagasabb odds: 3,60

Záró odds: 1,64

 

 

Magyar események:

 

Győr – MTK (Labdarúgás, NB II)

eredmény: 1:2, nyertes odds: 1,80

A végkimenetelre tett 104 695 tippből 83 147 tipp helyes.

 

Görögország – Magyarország (Vízilabda, Világ Kupa, női, A csoport)

eredmény: 12:14, nyertes odds: 1,75

A végkimenetelre tett 29 373 tippből 9 410 tipp helyes.

 

Magyarország – Németország (Jégkorong, vb, női, B csoport)

eredmény: 1:2, nyertes odds: 1,57

A végkimenetelre tett 21 230 tippből 15 232 tipp helyes.

 

Pénzügyőr – Kaposvár (Röplabda, Extra Liga, rájátszás)

eredmény: 3:0, nyertes odds: 1,40

A mérkőzés győztesére tett 17 537 tippből 15 142 tipp helyes.

 

Győr – Diósgyőr (Kosárlabda, NB I, női, rájátszás)

eredmény: 67:67 (hossz. után: 87:77), nyertes odds: 1,85

A mérkőzés győztesére tett 14 002 tippből 9 341 tipp helyes.

 

 

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Egy nyíregyházi Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 990 655 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Vasalund – Boden 1X2 Boden 6,50 Nyertes
Labdarúgás Nordsjaelland – Bröndby 1X2 Nordsjaelland 1,90 Nyertes
Labdarúgás Brann Bergen – Haugesund 1X2 Brann Bergen 1,33 Nyertes
Labdarúgás Győr – MTK 1X2 MTK 1,80 Nyertes
Labdarúgás Palermo – Cosenza 1X2 Döntetlen 3,40 Nyertes
Labdarúgás Sedan – Nancy 1X2 Döntetlen 2,89 Nyertes
Labdarúgás Alavés – FC Andorra 1X2 Döntetlen 3,10 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Girona 1X2 Döntetlen 5,50 Nyertes

 

Egy nyíradonyi Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 486 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Radnik Surdulica – Napredak Krusevac Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Radnik Surdulica 1:0/Radnik Surdulica 1:0 12,00 Nyertes
Labdarúgás Real Madrid – Chelsea Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Real Madrid 1:0/Real Madrid 2:0 13,50 Nyertes
Labdarúgás Milan – Napoli Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Milan 1:0/Milan 1:0 15,00 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 250 Ft-os alaptéttel (összesen 1 750 Ft-os téttel), Patent kombináció típusú fogadással 456 500 Ft-ot nyert.

 

Kosárlabda ZTE – Sopron 1X2 Döntetlen 13,50 Nyertes
Kosárlabda Győr – Diósgyőr (női) 1X2 Döntetlen 13,00 Nyertes
Kézilabda Kolding – Skjern 1X2 Döntetlen 8,00 Nyertes

 

Egy miskolci Tippmix-játékos 2*500 Ft-os téttel, 9-es kötés típusú fogadással 2*224 723 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Changwon City – Jeju Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,51 Nyertes
Labdarúgás Paju Citizen – Dangjin Citizen Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,85 Nyertes
Labdarúgás Chungnam Asan – Jeonnam Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,83 Nyertes
Labdarúgás Gimpo Citizen – FC Seoul Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,93 Nyertes
Labdarúgás Daegu – Cheonan City Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,45 Nyertes
Labdarúgás Ansan Greeners – Suwon Bluewings Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,56 Nyertes
Labdarúgás Gwangju – Busan I’Park Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,68 Nyertes
Labdarúgás Gimcheon Sangmu – Seongnam Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,94 Nyertes
Labdarúgás Daejeon Citizen – Geoje Citizen Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,20 Nyertes

 

Egy veszprémi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 404 750 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Aalborg – OB Odense 1X2 OB Odense 3,75 Nyertes
Labdarúgás Tranmere – Swindon 1X2 Tranmere 2,27 Nyertes
Labdarúgás Northampton – Gillingham 1X2 Northampton 1,88 Nyertes
Labdarúgás Birmingham – Stoke 1X2 Döntetlen 3,15 Nyertes
Labdarúgás Miedz Legnica – Legia Varsó 1X2 Döntetlen 3,70 Nyertes
Labdarúgás Burnley – Sheffield Utd. 1X2 Burnley 2,17 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 2*1 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 2*193 440 Ft-ot nyert.

 

Kosárlabda USK Praha – Olomoucko Hendikep -13,5 Olomoucko +13,5 2,04 Nyertes
Kosárlabda Szombathely – DEAC Hendikep -15,5 Szombathely -15,5 2,03 Nyertes
Kosárlabda U-Banca Cluj – Univ. Craiova Hendikep -19,5 Univ. Craiova +19,5 1,99 Nyertes
Kézilabda Zubri – Plzen Hendikep 0,5 Zubri +0,5 2,28 Nyertes
Kosárlabda Szolnok – Körmend Hendikep -12,5 Szolnok -12,5 2,07 Nyertes
Kosárlabda Atomerőmű – Nyíregyháza Hendikep -15,5 Atomerőmű -15,5 2,03 Nyertes
Kézilabda Dicken – Riihimäen Cocks Hendikep 4,5 Dicken +4,5 2,45 Nyertes

 

Egy komáromi Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 378 375 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Changwon City – Jeju Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,51 Nyertes
Labdarúgás Daegu – Cheonan City Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,42 Nyertes
Labdarúgás Paju Citizen – Dangjin Citizen Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,85 Nyertes
Labdarúgás Gwangju – Busan I’Park Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,68 Nyertes
Labdarúgás Gimcheon Sangmu – Seongnam Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,94 Nyertes
Labdarúgás Daejeon Citizen – Geoje Citizen Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,20 Nyertes
Labdarúgás Ansan Greeners – Suwon Bluewings Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,56 Nyertes
Labdarúgás Gimpo Citizen – FC Seoul Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,97 Nyertes
Labdarúgás Chungnam Asan – Jeonnam Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,83 Nyertes
Labdarúgás Seoul E-Land – Suwon City Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,67 Nyertes

 

Egy szombathelyi Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 349 559 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás West Bromwich – QPR 1X2 Döntetlen 3,60 Nyertes
Labdarúgás Bristol City – Middlesbrough 1X2 Döntetlen 3,35 Nyertes
Labdarúgás Palermo – Cosenza 1X2 Döntetlen 3,40 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Girona 1X2 Döntetlen 5,50 Nyertes
Labdarúgás Alavés – FC Andorra 1X2 Döntetlen 3,10 Nyertes

 

 

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 840 938 Ft-ot nyert, illetve 500 Ft-os alaptéttel (összesen 2 000 Ft-os téttel), Trixie kombináció típusú fogadással 556 219 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Utrecht 2 – Oss Gólszám 6+ 11,50 Nyertes
Labdarúgás ATK Mohun Bagan – Gokulam Kerala Gólszám 6+ 7,50 Nyertes
Labdarúgás Goa – Jamshedpur Gólszám 6+ 9,75 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 2 059 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 898 478 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Wigan – Swansea 1X2 Swansea 2,16 Nyertes
Labdarúgás Northampton – Gillingham 1X2 Northampton 1,92 Nyertes
Labdarúgás Bradford – Sutton Utd. 1X2 Bradford 2,14 Nyertes
Labdarúgás Midtjylland – Lyngby (élő) 1X2 Midtjylland 1,96 Nyertes
Labdarúgás Sarpsborg – Bodö/Glimt 1X2 Bodö/Glimt 1,93 Nyertes
Labdarúgás Sandnes Ulf – Skeid 1X2 Sandnes Ulf 2,06 Nyertes
Labdarúgás Cittadella – Parma 1X2 Parma 2,39 Nyertes
Labdarúgás Reggina – Venezia 1X2 Reggina 2,64 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 312 222 Ft-ot nyert.

 

Jégkorong Pardubice – Trinec 1X2 Trinec 3,50 Nyertes
Jégkorong Rouen – Grenoble 1X2 Rouen 2,85 Nyertes
Jégkorong Wolfsburg – München 1X2 Wolfsburg 3,85 Nyertes
Jégkorong Björklöven – Djurgarden 1X2 Djurgarden 3,00 Nyertes
Jégkorong Martin – Humenne 1X2 Humenne 2,71 Nyertes

 

 

V-sport szelvény:


Egy pápai Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 138 000 Ft-ot nyert.

 

Virtuális Labdarúgás Southampton – Brighton 1X2 + Gólszám 2,5 Döntetlen és több, mint 2,5 30,00 Nyertes
Virtuális Labdarúgás Wolverhampton – Leeds Hendikep 1:0 Döntetlen 4,60 Nyertes

 

 

 

 

1 193 194 195 196 197 198 199 723