
Walli tavaly már megcsillogtatta tudását és szerintem Cosima is kiváló képességekkel rendelkezik – interjú Zaláné Nyulasi Fruzsinával

A tavalyi szezonban két agárral jártatok folyamatosan versenyezni, majd a szezon végén debütált legfiatalabb agaratok, Anna, akit a tél folyamár már tovább is adtatok Nagy Imréhez. Mi volt az oka ennek a döntéseteknek, miért nem maradt nálatok tovább?
Anna az edzéseken szépen javult, sikerült is elérni vele, hogy versenybe tudjuk állítani, azonban utána megtörtént itthon a baj. Mivel World egy domináns szuka ezért összeverekedtek, és sajnos olyan helyen harapta meg Annát a jobb mellső lábánál, ami ugyan helyre jött, de versenyben már hátrányosan érintette volna. Ezért úgy döntöttünk, hogy eladjuk Nagy Imrének, akinél szuper helyre került. A téli tüzelése alkalmával befedeztettük Sky-val, így a Black River Star Kennel első saját tenyésztésű kölykeit április elejére várjuk. Ebből a párosításból szeretnénk majd pályára állítani minél több agarat, hiszen Anna is jó vérvonalból származik.
Tenyésztési szándékotok van még Annán kívül valakivel?
Igen, van még egy másik szukánk, Homokvihar Manta, neki áprilisra várjuk a tüzelését és szintén a Skyal fogjuk befedeztetni.
Sky idén télen tölti be a hatodik életévét, de tavaly még szuper formában volt öt évesen is. Mi a tervetek vele idén, jön még amíg bírja vagy nyugdíjazzátok?
Úgy gondoltuk, hogy ha az edzéseken fogja hozni a tőle megszokott idejét, és látjuk benne azt a tüzet, amit eddig, akkor a Magyar Derby-re felkészítjük.
De mindenképp velünk marad tenyészkannak a kennelünkben és mint a család kedvence.
World felváltva futott a szezonban mindkét távon, mi alapján döntöttétek el mikor hova nevezitek?
Worlddel eleinte rövid távra terveztünk. Amikor megfutotta 16.83 S0-s győztes idejét a Lyreen Mover Díjon és bekerült a nyílt osztályba, nem szerettük volna, hogy Sky-val együtt fussanak, ezért áttettük hosszú távra. Sokszor ütközött, de még így is tudott többször is a második helyen végezni.
2023-ban bízunk benne, hogy még jobb lesz, hiszen áprilisban tölti a harmadik életévét.
A 27 verseny kb. felén az első három helyezett között végeztetek. Hogyan értékeled ezt az eredményt, mint tréner, elégedett vagy vele?
Trénerként sosem lehetek elégedett magammal, hiszen az agarainkból a maximálisat kell kihoznom, hogy szinten tudjam tartani őket hétről hétre.
Büszke vagyok magamra, hogy az öt éves agarunk Sky a legmagasabb osztályban futott szinte egész szezonban olyan agarak között, akik fiatalabbak, vagy külföldről kerültek a pályára. Idén is szeretnénk minél jobbak lenni és ismét a legjobbak közé tartozni.
A télen átkerült a tulajdonodba Hancock, Baglyos Ferenc agara. Miért vettétek meg őt, vagy úgy is kérdezhetem, hogy miért őrá esett a választás?
Sky ettől az évtől nyugdíjba vonul, ezért World mellé kellet még egy agár, hiszen a távolság miatt egy kutyával luxus feljárni. Azért esett Hancockra a választásunk, mert Sky-nak és neki ugyanaz az apjuk (Changing Sky) és mivel nagyon meg voltam elégedve Sky teljesítményével, ezért gondoltuk, hogy jó választás lesz. Nyáron már említettem Ferinek, hogy ha úgy alakul szóljon, és mi megvesszük Hancockot. Így náluk is felszabadult egy hely a kennelükben, ahol Mózes nevű agarukat tudják tréningezni. Hancock január óta van nálunk, azóta nagyon szépen beilleszkedett és úgy érzem megvan közöttünk az összhang és a bizalom is.
A pároddal Barbarával együtt csináltok mindent a kutyák körül? Hogy működik a gyakorlatban, mindent megbeszéltek, vagy egyik az egyikkel másik a másikkal dolgozik?
Együtt csinálunk mindent. Én inkább az edzést csinálom, Barbara pedig az etetés összeállításában veszi ki jobban a részét, de mindent megbeszélünk. Vita nem szokott lenni közöttünk, de a komolyabb döntéseket én hozom meg.
Ti is rettentő messziről jöttök, nálatok hogy zajlik az utazás, hogy bírják az agarak, főleg a nyári nagy melegekben?
Nagyon jól bírják a három és fél órás utat. Úgy oldjuk meg, hogy félúton megállunk egy 15 perces pihenőre, ahol sétálnak és isznak, valamint elvégzik a dolgukat. Klímát nem használunk, ha egy mód van rá.
Melyik tavalyi eredményetekre vagytok a legbüszkébbek?
Mindegyik eredményünkre büszkék vagyunk, de talán World 16.83-as eredményére a legjobban.
Van olyan versenynap, ami bármi okból nagyon emlékezetes számotokra?
Barbara: Az én számomra az Európa Derby-n való részvétel nagyon emlékezetes, azon belül is az, amikor a Kategória Sprint Döntőt megnyerte Sky és dobogóra állhattunk. Külön érdekesség, hogy nem igazán viseltem azelőtt kalapot, de a Derby-re kívánalom volt ez a kiegészítő, így nagy izgalommal készültem az eseményre és imádtam! Remélem, hogy az idén is lesz ilyen élményekben részem.
Van idénre bármi konkrét célotok kitűzve?
Célunk, hogy minél jobban fejlődjünk évről évre és a legmagasabb osztályban tudjunk versenyezni az agarainkkal.
Nagyon szépen köszönöm és nagyon sok sikert kívánok az idei évre!
Fotók: The Sighthound Photographer
Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Bayern München – Paris SG (Labdarúgás, BL) 950 281 fogadás
Chelsea – Dortmund (Labdarúgás, BL) 929 687 fogadás
Tottenham – Milan (Labdarúgás, BL) 912 539 fogadás
Benfica – FC Bruges (Labdarúgás, BL) 756 017 fogadás
Lazio – AZ Alkmaar (Labdarúgás, EKL) 624 867 fogadás
Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Chelsea – Dortmund (Labdarúgás, BL) 214,44 millió Ft
Sassuolo – Cremonese (Labdarúgás, Olasz A) 199,17 millió Ft
Brentford – Fulham (Labdarúgás, Premier Liga) 196,68 millió Ft
Torino – Bologna (Labdarúgás, Olasz A) 148,05 millió Ft
Benfica – FC Bruges (Labdarúgás, BL) 142,18 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
Legmagasabb nyerő oddsok:
Minnesota – Calgary (Jégkorong, NHL)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0, nyertes odds: 100,00)
Carrick – Glentoran (Labdarúgás, Észak-Ír bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Glentoran 5:1, nyertes odds: 95,00)
Blooming Santa Cruz – Bolivar La Paz (Labdarúgás, Bolíviai bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Bolivar La Paz 5:0, nyertes odds: 85,00)
Lazio – AZ Alkmaar (Labdarúgás, EKL)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 1:1/AZ Alkmaar 2:1, nyertes odds: 80,00)
Violette AC – Austin (Labdarúgás, CONCACAF BL)
1X2 + Gólszám 2,5 (Nyertes tipp: Hazai és több, nyertes odds: 75,00)
Kiemelt esemény:
Bayern München – Paris SG 2:0 (Labdarúgás, BL)
1X2 (helyes tipp: Bayern München, helyes tippek aránya: 50%, nyertes odds: 1,72)
Szögletszám 8,5 (helyes tipp: Több, mint 8,5, helyes tippek aránya: 96%, nyertes odds: 1,62)
Hazai csapat melyik félidőben szerez több gólt? (helyes tipp: 2. félidőben, helyes tippek aránya: 94%, nyertes odds: 2,05)
Melyik csapat kap több büntetőlapot? (helyes tipp: Paris SG, helyes tippek aránya: 58%, nyertes odds: 1,98)
Outright-fogadás:
Tenisz, Monterrey, női egyes 2023 – Ki nyeri?
Helyes tipp: D. Vekic (Helyes tippek aránya: 12%)
Legmagasabb odds: 11,50
Záró odds: 3,90
Kerékpár, Párizs-Nizza, 4. szakasz 2023 – Ki nyeri?
Helyes tipp: T. Pogacar (Helyes tippek aránya: 64%)
Legmagasabb odds: 1,64
Záró odds: 1,63
Magyar események:
Diósgyőr – Gyirmót (Labdarúgás, NB II)
eredmény: 3:1, nyertes odds: 1,55
A végkimenetelre tett 139 659 tippből 115 562 tipp helyes.
FTC – BJA (Jégkorong, Erste Liga, rájátszás, 3. mérkőzés)
eredmény: 3:3 (hosszabbítás után: 3:4), nyertes odds: 4,20
A végkimenetelre tett 27 509 tippből 7 541 tipp helyes.
eredmény: 2:0, nyertes odds: 1,38
A mérkőzés győztesére tett 17 011 tippből 15 455 tipp helyes.
Magyarország – Horvátország (Futsal, vb-selejtező)
eredmény: 1:1, nyertes odds: 3,80
A végkimenetelre tett 10 607 tippből 4 165 tipp helyes.
Franciaország – Magyarország (Vízilabda, Világ Kupa-selejtező)
eredmény: 6:10, nyertes odds: 1,10
A végkimenetelre tett 8 506 tippből 7 472 tipp helyes.
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy üllői Tippmix-játékos 10*500 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 10*243 600 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | RSB Berkane – Wydad Casablanca | Gólszám | 6+ | 70,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Topolya SC – Crvena zvezda | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Lazio – AZ Alkmaar | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,90 | Nyertes |
Egy tiszaföldvári Tippmix-játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 5 600 Ft-os téttel), 6/8-as kombináció típusú fogadással 1 187 105 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Mladost Novi Sad – Radnicki Nis | 1X2 | Döntetlen | 2,96 | Nyertes |
Labdarúgás | Sassuolo – Cremonese | 1X2 | Sassuolo | 1,76 | Nyertes |
Labdarúgás | Diósgyőr – Gyirmót | 1X2 | Diósgyőr | 1,70 | Nyertes |
Labdarúgás | Sepsi OSK – CFR Cluj | 1X2 | Döntetlen | 3,10 | Nyertes |
Labdarúgás | Caen – Sochaux | 1X2 | Döntetlen | 3,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Torino – Bologna | 1X2 | Torino | 2,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Osasuna – Celta Vigo | 1X2 | Döntetlen | 2,94 | Nyertes |
Labdarúgás | Brentford – Fulham | 1X2 | Brentford | 2,04 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 3*3 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 3*374 267 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Pendikspor – Tuzlaspor | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,35 | Nyertes |
Labdarúgás | Altinordu – Göztepe Izmír | 1X2 | Göztepe Izmír | 2,22 | Nyertes |
Labdarúgás | Topolya SC – Crvena zvezda | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 3,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Greenock Morton – Ayr Utd. | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 5,50 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 2 520 Ft-os téttel), 5/10-es kombináció típusú fogadással 1 070 951 Ft-ot nyert úgy, hogy három hibás tippje is volt.
Labdarúgás | Shonan Bellmare – Urawa RD | Pontos végeredmény | Döntetlen 1:1 | 5,25 | Vesztes |
Labdarúgás | Yokohama FM – Jubilo Iwata | Gólszám | 0-1 | 6,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Kashiwa R. – Kashima A. | Pontos végeredmény | Döntetlen 1:1 | 5,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Sanfrecce Hiroshima – Yokohama FC | Pontos végeredmény | Sanfrecce Hiroshima 1:0 | 7,75 | Vesztes |
Labdarúgás | Sagan Tosu – Sapporo | 1X2 | Döntetlen | 3,20 | Nyertes |
Labdarúgás | Avispa Fukuoka – Albirex Niigata | 1X2 + Gólszám 1,5 | Hazai és kevesebb | 6,25 | Nyertes |
Labdarúgás | Gagra – Dinamo Tbiliszi | 1X2 | Dinamo Tbiliszi | 1,52 | Nyertes |
Labdarúgás | Manisa FK – Bodrumspor | Pontos végeredmény | Manisa FK 2:1 | 9,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Bayern München – Paris SG | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Bayern München 1:0/Bayern München 2:1 | 28,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Tottenham – Milan | Melyik csapat szerzi az első gólt? | Nem lesz gól | 10,00 | Nyertes |
Egy szombathelyi Tippmix-játékos 110 Ft-os alaptéttel (összesen 6 270 Ft-os téttel), Heinz típusú fogadással 897 530 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje is volt.
Labdarúgás | Voluntari – Arges Pitesti | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,90 | Vesztes |
Labdarúgás | Kasimpasa – Antalyaspor | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Sassuolo – Cremonese | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,95 | Nyertes |
Labdarúgás | Defensores de Belgrano – Guillermo Brown | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 6,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Plaza Colonia – Fenix Montevideo | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 5,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Atl. Huila – Boyaca Chico | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 6,00 | Nyertes |
Egy ölbői Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 3 640 Ft-os téttel), 11/14-es kombináció típusú fogadással 683 558 Ft-ot nyert úgy, hogy három hibás tippje is volt.
Labdarúgás | Esteghlal Tehran – Gol Gohar Sirjan | 1X2 | Esteghlal Tehran | 2,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Javor Ivanjica – Mladost Lucani | 1. félidő – 1X2 | Döntetlen | 1,96 | Vesztes |
Labdarúgás | Arda Kardzsali – Szpartak Várna | Hendikep 0:1 | Döntetlen | 3,35 | Vesztes |
Labdarúgás | Voluntari – Arges Pitesti | Gólszám | 0-1 | 2,43 | Nyertes |
Labdarúgás | Kasimpasa – Antalyaspor | Gólszám | 0-1 | 3,70 | Vesztes |
Labdarúgás | Mladost Novi Sad – Radnicki Nis | 1X2 | Döntetlen | 2,97 | Nyertes |
Labdarúgás | APOEL Nicosia – Nea Szalamina Famaguszta | Hendikep 0:2 | APOEL Nicosia | 3,60 | Nyertes |
Labdarúgás | Sassuolo – Cremonese | Hendikep 0:1 | Döntetlen | 3,70 | Nyertes |
Labdarúgás | Aalborg – Midtjylland | 1X2 | Döntetlen | 3,35 | Nyertes |
Labdarúgás | De Graafschap – Helmond | Hendikep 0:1 | De Graafschap | 2,38 | Nyertes |
Labdarúgás | AZ Alkmaar 2 – Willem II | Gólszám | 4-5 | 3,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Genoa – Cosenza | Hendikep 0:1 | Genoa | 2,13 | Nyertes |
Labdarúgás | UC Dublin – Derry City | Hendikep 2:0 | Derry City | 2,60 | Nyertes |
Labdarúgás | Torino – Bologna | Gólszám | 0-1 | 2,44 | Nyertes |
Egy encsi Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 570 500 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Mladost Novi Sad – Radnicki Nis | 1X2 | Döntetlen | 2,97 | Nyertes |
Labdarúgás | Sassuolo – Cremonese | 1X2 | Sassuolo | 1,71 | Nyertes |
Labdarúgás | Diósgyőr – Gyirmót | 1X2 | Diósgyőr | 1,70 | Nyertes |
Labdarúgás | Sepsi OSK – CFR Cluj | 1X2 | Döntetlen | 3,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Caen – Sochaux | 1X2 | Döntetlen | 3,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Torino – Bologna | 1X2 | Torino | 2,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Brentford – Fulham | 1X2 | Brentford | 2,04 | Nyertes |
Labdarúgás | Osasuna – Celta Vigo | 1X2 | Döntetlen | 2,95 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 2 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 999 533 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Caen – Sochaux | 1X2 | Döntetlen | 3,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Diósgyőr – Gyirmót | 1X2 | Diósgyőr | 1,72 | Nyertes |
Labdarúgás | Torino – Bologna | 1X2 | Torino | 2,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Sassuolo – Cremonese | 1X2 | Sassuolo | 1,87 | Nyertes |
Labdarúgás | Brentford – Fulham | 1X2 | Brentford | 2,04 | Nyertes |
Labdarúgás | Sepsi OSK – CFR Cluj | 1X2 | Döntetlen | 3,25 | Nyertes |
Labdarúgás | Mladost Novi Sad – Radnicki Nis | 1X2 | Döntetlen | 3,10 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 660 Ft-os téttel), 10/12-es kombináció típusú fogadással 658 587 Ft-ot nyert, illetve 12 Ft-os alaptéttel (összesen 144 Ft-os téttel), 11/12-es kombináció típusú fogadással 166 617 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje is volt.
Labdarúgás | AEL Limasszol – Apollon Limasszol | 1X2 | Apollon Limasszol | 2,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Caen – Sochaux | 1X2 | Döntetlen | 3,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Diósgyőr – Gyirmót | 1X2 | Diósgyőr | 1,72 | Nyertes |
Labdarúgás | Sassuolo – Cremonese | 1X2 | Sassuolo | 1,81 | Nyertes |
Labdarúgás | Torino – Bologna | 1X2 | Torino | 2,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Casa Pia – Pacos Ferreira | 1X2 | Casa Pia | 1,98 | Nyertes |
Labdarúgás | Brentford – Fulham | 1X2 | Brentford | 2,04 | Nyertes |
Labdarúgás | Voluntari – Arges Pitesti | 1X2 | Voluntari | 1,88 | Vesztes |
Labdarúgás | Sepsi OSK – CFR Cluj | 1X2 | Döntetlen | 3,20 | Nyertes |
Labdarúgás | Osasuna – Celta Vigo | 1X2 | Döntetlen | 3,20 | Nyertes |
Labdarúgás | Mladost Novi Sad – Radnicki Nis | 1X2 | Döntetlen | 3,10 | Nyertes |
Labdarúgás | Kasimpasa – Antalyaspor | 1X2 | Kasimpasa | 2,14 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 190 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 292 736 Ft-ot nyert, illetve 50 Ft-os alaptéttel (összesen 400 Ft-os téttel), 7/8-as kombináció típusú fogadással 253 684 Ft-ot nyert, illetve 20 Ft-os alaptéttel (összesen 560 Ft-os téttel), 6/8-as kombináció típusú fogadással 144 906 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Caen – Sochaux | 1X2 | Döntetlen | 3,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Diósgyőr – Gyirmót | 1X2 | Diósgyőr | 1,72 | Nyertes |
Labdarúgás | Torino – Bologna | 1X2 | Torino | 2,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Sassuolo – Cremonese | 1X2 | Sassuolo | 1,88 | Nyertes |
Labdarúgás | Brentford – Fulham | 1X2 | Brentford | 2,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Sepsi OSK – CFR Cluj | 1X2 | Döntetlen | 3,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Osasuna – Celta Vigo | 1X2 | Döntetlen | 3,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Mladost Novi Sad – Radnicki Nis | 1X2 | Döntetlen | 3,20 | Nyertes |
V-sport szelvény:
Egy lőrinci Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 209 475 Ft-ot nyert.
Virtuális Labdarúgás | Chelsea – Brighton | 1X2 | Chelsea | 1,25 | Nyertes |
Virtuális Labdarúgás | Wolverhampton – Vörös Ördögök | 1X2 | Wolverhampton | 3,50 | Nyertes |
Virtuális Labdarúgás | Newcastle – Nottingham | 1X2 | Nottingham | 5,25 | Nyertes |
Virtuális Labdarúgás | Southampton – Tottenham | 1X2 | Tottenham | 1,90 | Nyertes |
Virtuális Labdarúgás | Everton – Leeds | 1X2 | Döntetlen | 3,00 | Nyertes |
Virtuális Labdarúgás | West Ham – Manchester Kék | 1X2 | Manchester Kék | 1,60 | Nyertes |
A március 11-i, szombati versenynapon hét ügető futam várja a Kincsem Parkba látogatókat, illetve azokat akik az online közvetítésen keresztül fogják követni a versenyek alakulását.
A nap első futama, a 13 órakor kezdődő Csapodár Hendikep lesz, ahol kilencen állnak majd starthoz az 1900 méteres távon. A favorit, Balerina R. és Balogh Bernadett duója lehet, akik 2022-ben egy győzelemmel búcsúztak az óévtől, ha jobb formáját tudja elsőre, ebben a mezőnyben egy újabb közös győzelmet szerezhetnek. Legnagyobb ellenfele a múlthéten peches versenyt futó, Zara Mia lehet Komáromi Krisztinával. A másik Nagy Ferenc II. idomítás, Bombay legutóbb a küzdelem hevében elvétett pár lépést, ha ezt most nem tenné idomárjával, megszorongathatná a favorit párost. Dobogóra esélyes még az év elején remek formába kerülő Zero di Jesolo, aki egy újabb érmet szerezhet Kolozsi Lászlóval.
Fél órával később már a teltházas Delmar Díjat fogják futni 1800 méteren. Régen látott, tavaly még kétéves ügetők térnek vissza, illetve keveset futott és gyakran hibázó lovak alkotják a mezőnyt. A győzelemre legnagyobb esélye talán Enrico Flingnek lehet, aki tréner váltást követően már tavaly ősz végén mutatkozott, azon forma alapján itt remek sansza van megszerezni élete első győzelmét Fazekas Imrével. Despasito legutóbb nagyot javult, ha ismételné azt a számát, akár a győzelemért is harcban lehetne Hajnal Tiborral. A szép küllemű Newton február végén könnyen kvalifikált, szemre annál többet is tudhat, így ha nem hibázik egy dobogós helyezésben bízhat Antun Horvatski-val, csakúgy, mint Evita Peron, aki szintén fejlődést mutatott a kvalifikációs idejéhez képest, így számolni kell a Branko Skenderovic által hajtott ügetővel is.
14:00-kor indítják majd a fordulóstartos, engedményes futamot, a Cyrano Díjat. Kicsi mezőny, de a segédhajtó engedményeknek köszönhetően jóformán bármilyen befutási sorrend elképzelhető, azonban mégis a kétévesként remekül szereplő, múlthéten próbafutamozó, Top of Climb-nak lehet a legtöbb esélye a győzelemre, Fazekas Imrével. Erős ellenfele, a Dukai Tamás által hajtott Del Piero lehet, aki segédhajtójának köszönhetően 20 méterrel előrébbről indul, így megszaladhat annyira, hogy ne érjék utol. Nagy Ferenc II. idomítottja, Downtown Girl M mindig döntős, és mostanában már nem is hibázgat, ezért ebben a mezőnyben is számítani lehet az ismételt jó szereplésére.
Fél órával később a Detektor Hendikepben is népes az indulók sora, ahol Kolozsi László és Csípkedd Magad! párosa legutóbb nagyot javulva csúszott le éppen a dobogós helyezésről, azonban ha ismét jó forma alapján a győzelem legnagyobb várományosai lehetnének. Donia d’Aunay papíron jól áll, ha nem hibázik trénerével, akár még nyerhetnének is. Ha csak átlagszámát hozná Berna Queen M Nagy Ferenc II.-vel, akkor mindenképpen döntőbe várható, hasonlóképpen, mint Briliáns BD, aki ebben a mezőnyben szerezhet egy jobb pénzdíjas helyezést Kárai Józseffel.
15 órakor fog elstartolni a napi főverseny, a City Díj mezőnye 1800 méteren. A szlovén tréningből érkező, de magyar tulajdonban lévő Catania R. lehet a favorit Marko Slavic-csal, hiszen utóbbi két futása mutatja remek formáját, azonban gyakran hibázik, ha ezt most nem tenné, elsőként haladhat át párosuk a célvonalon. Hitves hatéves ivadéka, Benji tavaly november végén futott utoljára, azonban tavaly sokkal erősebb mezőnyökben versenyzett, így ha már elsőre akár csak átlagot futna, döntős helyezésben bízhat Angyal Andorral a sulkyjában. A szerb tréningből induló Sabath Black A.T. remek Kincsem parki versennyel jelentkezett szerbiai gyengébb formái után, az alapján itt mindenképpen dobogón végezhet Branko Skenderovic-csal. Cukrom lábában már van egy 2023-as futás, amikor igen jó időt futott, másodjára még többet jöhet előre Kolozsi Sándorral, amely egy újabb érmes helyet jelenthetne számukra.
A 2022-es City Díj nyerője Coumba Varga Sándorral
15:30-kor vezeti fel a startautó a Cédrus Hendikep indulóit az 1800 méteres startvonalhoz. Vitalia legutóbb egy győzelemmel korrigálta hibáját, és még mindig kedvező a beállítása, így egy újabb elsőséget szerezhet, most idomárjával, Ozsvár Zoltánnal teheti meg mindezt. Ciklon Fox legutóbb már mutatkozott, ezért ha ismételni tudna, dobogón végezhetne Komáromi Krisztinával. Az utoljára tavaly november elején látott Bizony ám, négyhónapos kihagyása ellenére akár már elsőre jól szerepelhet Fazekas Imrével, csak ne hibázzon! A megbízhatóság mintaképe, Boszi mindig eredményes, főleg idomárjával, így ebben a futamban is döntőbe várható párosuk.
A nap záró futama, a Dicső Hendikep lesz, amely a megszokottól eltérően, kicsit később, 16:05-kor fog elstartolni. Grand Illusiont az év első kiemelt versenyében, a Sennyey Géza Emlékversenyben láthattuk legutóbb, ahol nem igazán ért küzdelemben, azonban ebben a számára kedvező beállítású hendikepben, egy győzelemmel vigasztalódhat Nemanja Masic hajtásában. Márton Lajos idomítottja Ann Bella M szilveszterkor aratott parádés győzelmet meghívott amatőrrel, előtte pedig igen ritkán futott, viszont akkor eredményesen, így ebben a futamban mindenképpen számolni kell jó szereplésükkel. Bailando egy szép győzelemmel tért vissza, amely forma alapján itt is dobogóra esélyes Kolozsi Lászlóval. Usain február végén könnyen ért haza, amely formával itt is helyre érhet, most Nagy Ferenc II. fogja hajtani.
Tőzsér Tamás két szuper kannal, Maykival és Dark Starral járt versenyezni a tavalyi évben. Az összesen tizennyolc startból mindössze kétszer maradtak csak le a dobogós helyezések valamelyikéről.
2021-ben és 2022-ben is két agárral jártál versenyezni, Maykival és Dark Starral. Mayki novemberben tölti az ötödik életévét, jössz még azért vele idén is?
Igen, még tervben van Maykival a versenyzés, mert nagyon jól tartja magát. Nem látom rajta sem az öregedés jeleit, sem fáradtságot, sőt, kimondottan jó erőben van, jókedvű és már nagyon várja a kezdést.
Mindkét agár stabilan dobogós volt egész évben, ketten összesen a tizennyolc startból hat győzelemmel. Melyik eredményre vagy a legbüszkébb?
Igaziból minden versenyükre büszke vagyok, hiszen évről évre egyre jobb agarakkal állunk pályára szinte minden egyes futamban. A legboldogabb azonban akkor voltam, mikor a Szeptemberi és Októberi Trófeán egymás után sikerült dupláznom mindkét távon; Maykival sprinten, Dárkival pedig 480 méteren.
Van bármi más szempontból nagyon emlékezetes versenynap a számodra a tavalyi évből?
A szeptemberi Mayki – Dárki kettős győzelem pont a szülinapomon volt, amit nagyon boldoggá tettek ezzel a győzelemmel, hiszen ennél nagyobb örömöt és boldogságot nem is okozhatnak volna nekem. És mindezt megkoronázva pár agaras barátom a versenyt követően meglepett egy külön köszöntéssel, amire egyáltalán nem számítottam, nem gondoltam, hogy vannak ilyen csodás emberek, így az a nap nagyon emlékezetes marad.
Bár Dark Star még fiatal, sőt, remélhetőleg ez lesz a legjobb éve, tervezel beújítani fiatal agarat, vagy van is már esetleg nálad valaki?
Dárki az idén van a legjobb korban, amit remélem bizonyítani is tud és büszke lehetek rá. Igen, van mellette egy fiatal szukám, Misa, Dárki féltestvére anyai ágon, aki szintén nagy reményem, mivel eddig csak egyszer volt edzésen a Kincsemben és azt is csak kézből, de első futásához képest szerintem nagyon jól ment.
Gondoltál már arra, hogy másnak is vállalj tréningezésre agarat, vagy elegek a sajátjaid?
Persze, meg is kerestek már, hogy nem vállalom -e el négy agár tréningezését és felkészítését, de mivel nem sok időm van, így nem vállaltam el. Jelen pillanatban örülök, ha az enyémeket föl tudom készíteni, mivel az idei évet már három agárral szeretném kezdeni.
Mivel foglalkozol?
A vízműnél dolgozom, vízórákat olvasok, a szabadságomat pedig külföldi munkákkal szoktam kiegészíteni, évi 1-3 hónappal, mikor hogy jön ki a lépés, ezért jut viszonylag kevés idő az agaraimra, mert rövid a felkészülési időm.
Van erre a szezonra konkrét kitűzött célod?
Igen, a Derby-n mindenféleképpen részt szeretnék venni, de a többi versenyen is, ahogyan időm engedi, hogy fölkészítsem az agaraimat. Remélem, hogy nem lesznek sérülések és minél több versenyeken részt tudunk venni.
Köszönöm szépen a Kincsem Parknak és a szervezőknek, hogy ilyen jó minőségű pályát biztosít nekünk, és nem utolsó sorban a szurkolóinknak is nagyon köszönök mindent!
Köszönöm szépen és sok sikert kívánok!
Azok a futtatók, idomárok és lovasok, akiknek a versenyszámla (30 napon túli tartozás) egyenlege negatív, nem vehetnek részt a lóversenyekben,
amíg a tartozást ki nem egyenlítik a Versenyszervező felé.
A Magyar Méneskönyv vezetése a Versenyszervező felé kizárólag azon import versenylovak regisztrációját igazolja,
amelyek teljes körű regisztrációja megtörtént (lótulajdonosi adatbejelentő lap tulajdonosi nyilatkozattal, lóútlevél egyidejű megküldésével
és a regisztrációs díj megfizetésével), ennek hiányában a versenyló nem indulhat versenyben!
Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Dortmund – RB Leipzig (Labdarúgás, Bundesliga 1.) 875 488 fogadás
Liverpool – Manchester Utd. (Labdarúgás, Premier Liga) 835 269 fogadás
Napoli – Lazio (Labdarúgás, Olasz A) 797 684 fogadás
Roma – Juventus (Labdarúgás, Olasz A) 768 677 fogadás
Betis – Real Madrid (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 710 139 fogadás
Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
VfB Stuttgart – Bayern München (Labdarúgás, Bundesliga 1.) 221,47 millió Ft
Manchester City – Newcastle (Labdarúgás, Premier Liga) 205,62 millió Ft
Paris SG – Nantes (Labdarúgás, Francia bajnokság) 180,46 millió Ft
Arsenal – Bournemouth (Labdarúgás, Premier Liga) 170,83 millió Ft
Atl. Madrid – Sevilla (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 150,52 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
Legmagasabb nyerő oddsok:
Paris SG – Nantes (Labdarúgás, Francia bajnokság)
Venezia – Elitzur Ramla (Kosárlabda, Európa Kupa, női, rájátszás)
Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 101-110 között, nyertes odds: 100,00)
Washington – Toronto (Kosárlabda, NBA)
Félidő/végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen/Döntetlen, nyertes odds: 100,00)
Santa Clara – Guimaraes (Labdarúgás, Portugál bajnokság)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Guimaraes 3:0/4+, nyertes odds: 100,00)
Maccabi TA – Hapoel Jerusalem (Labdarúgás, Izraeli bajnokság)
Félidő/végeredmény (Nyertes tipp: Maccabi TA/ Hapoel Jerusalem, nyertes odds: 100,00)
Kiemelt esemény:
Liverpool – Manchester Utd. 7:0 (Labdarúgás, Premier Liga)
1X2 (helyes tipp: Liverpool., helyes tippek aránya: 30%, nyertes odds: 2,50)
1X2 + Gólszám 2,5 (helyes tipp: Hazai és több, helyes tippek aránya: 36%, nyertes odds: 3,50)
Hendikep 0:1 (helyes tipp: Liverpool, helyes tippek aránya: 22%, nyertes odds: 4,50)
Hazai csapat 0-ra nyeri a mérkőzést (helyes tipp: Igen, helyes tippek aránya: 87%, nyertes odds: 4,10)
Outright-fogadás:
Forma-1, Bahreini Nagydíj 2023 – Ki nyeri?
Helyes tipp: M. Verstappen (Helyes tippek aránya: 38%)
Legmagasabb odds: 2,25
Záró odds: 1,38
Magyar események:
Fehérvár – Vasas (Labdarúgás, NB I)
eredmény: 2:1, nyertes odds: 2,05
A végkimenetelre tett 236 442 tippből 161 949 tipp helyes.
Újpest – DVSC (Labdarúgás, NB I)
eredmény: 1:1, nyertes odds: 3,30
A végkimenetelre tett 235 895 tippből 62 028 tipp helyes.
FTC – Mezőkövesd (Labdarúgás, NB I)
eredmény: 1:1, nyertes odds: 5,50
A végkimenetelre tett 181 506 tippből 23 354 tipp helyes.
DVSC – Puskás Akadémia (Labdarúgás, Magyar Kupa)
eredmény: 1:3, nyertes odds: 2,75
A végkimenetelre tett 193 617 tippből 20 490 tipp helyes.
Gyöngyös – FTC (Kézilabda, NB I)
eredmény: 25:29, nyertes odds: 1,45
A végkimenetelre tett 18 430 tippből 16 224 tipp helyes.
Élő szelvény:
Egy budapesti Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 62 815 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Metaliszt Harkiv – Ruh Lviv (élő) | 1X2 | Ruh Lviv | 2,65 | Nyertes |
Labdarúgás | Vorszkla Poltava – Zorya Luganszk (élő) | Kétesély | Döntetlen vagy Zorya Luganszk | 2,15 | Nyertes |
Labdarúgás | St. Mirren – Celtic (élő) | Hendikep 1:0 | Celtic | 3,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Metaliszt 1925 – Sahtar Doneck (élő) | 1. félidő – Hendikep 3:0 | Sahtar Doneck | 7,00 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy budapesti Tippmix-játékos 50*1 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 50*340 955 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Troyes – Monaco | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,32 | Nyertes |
Labdarúgás | Kalmar – Helsingborg | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,52 | Nyertes |
Labdarúgás | St. Mirren – Celtic | Gólszám 4,5 | Több, mint 4,5 | 3,85 | Nyertes |
Labdarúgás | Leverkusen – Hertha BSC | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,42 | Nyertes |
Labdarúgás | Antwerpen – Mechelen | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,63 | Nyertes |
Labdarúgás | Liverpool – Manchester Utd. | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,38 | Nyertes |
Egy szegedi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 1 345 306 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Kisvárda – Kecskemét | 1X2 | Kecskemét | 4,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Almería – Villarreal | 1X2 | Villarreal | 2,04 | Nyertes |
Labdarúgás | Paks – ZTE | 1X2 | Paks | 2,20 | Nyertes |
Labdarúgás | Atalanta – Udinese | 1X2 | Döntetlen | 3,80 | Nyertes |
Labdarúgás | Fiorentina – Milan | 1X2 | Fiorentina | 2,64 | Nyertes |
Labdarúgás | Spezia – Hellas Verona | 1X2 | Döntetlen | 3,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Nyíregyháza – Pécs | 1X2 | Pécs | 2,40 | Nyertes |
Egy kerekegyházi Tippmix-játékos 3 500 Ft-os téttel, 14-es kötés típusú fogadással 1 003 244 Ft-ot nyert.
Asztalitenisz | M. Longin – M. Trinta | A mérkőzés győztese | M. Longin | 1,62 | Nyertes |
Tenisz | B. van de Zandschulp – A. Rublev | Mérkőzés alakulása (1.játszma/mérkőzés) | A. Rublev/A. Rublev | 1,60 | Nyertes |
Snooker | J. Higgins – Xiao Guodong | A mérkőzés győztese | J. Higgins | 1,58 | Nyertes |
Snooker | J. Lisowski – S. Bingham | A mérkőzés győztese | J. Lisowski | 1,70 | Nyertes |
Labdarúgás | CFR Cluj – UTA Arad | 1X2 | CFR Cluj | 1,43 | Nyertes |
Tenisz | N. Djokovic – H. Hurkacz | Hendikep -5,5 (játékszám) | H. Hurkacz +5,5 | 1,50 | Nyertes |
Jégkorong | Turku PS – Tappara | Gólszám 5,5 | Kevesebb, mint 5,5 | 1,55 | Nyertes |
Kézilabda | Norvégia – Dánia (női) | Gólszám 56,5 | Kevesebb, mint 56,5 | 1,46 | Nyertes |
Kosárlabda | Arka Gdynia – Gliwice | Pontszám 162,5 | Több, mint 162,5 | 1,66 | Nyertes |
Tenisz | A. Rinderknech – Val. Royer | A mérkőzés győztese | A. Rinderknech | 1,36 | Nyertes |
Tenisz | Stollár F. – Taylor Ng | A mérkőzés győztese | Taylor Ng | 1,30 | Nyertes |
Jégkorong | Unia Oswiecim – Torun | 1X2 | Unia Oswiecim | 1,28 | Nyertes |
Tenisz | D. Medvedev – B. Coric | B. Coric nyer legalább egy játszmát | Nem | 1,59 | Nyertes |
Kézilabda | Midtjylland – Ribe-Esbjerg | Hendikep 4,5 | Midtjylland +4,5 | 1,42 | Nyertes |
Egy nyergesújfalui Tippmix-játékos 5 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 671 840 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Union Berlin – 1. FC Köln | 1X2 | Döntetlen | 3,20 | Nyertes |
Labdarúgás | Mönchengladbach – Freiburg | 1X2 | Döntetlen | 3,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Lens – Lille | 1X2 | Döntetlen | 3,25 | Nyertes |
Labdarúgás | Atalanta – Udinese | 1X2 | Döntetlen | 3,80 | Nyertes |
Egy nagykátai Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 643 655 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Spezia – Hellas Verona | 1X2 | Döntetlen | 2,96 | Nyertes |
Labdarúgás | Nottingham – Everton | 1X2 | Döntetlen | 2,94 | Nyertes |
Labdarúgás | Viseu – Estrela Amadora | 1X2 | Döntetlen | 3,10 | Nyertes |
Labdarúgás | Wolfsburg – E. Frankfurt | 1X2 | Döntetlen | 3,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Rayo Vallecano – Ath. Bilbao | 1X2 | Döntetlen | 3,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Santa Clara – Guimaraes | 1X2 | Guimaraes | 2,41 | Nyertes |
Egy veszprémi Tippmix-játékos 1 260 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 398 289 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Cultural Leonesa – Alcorcon | 1X2 | Alcorcon | 2,29 | Nyertes |
Labdarúgás | Dijon – Grenoble | 1X2 | Dijon | 2,21 | Nyertes |
Labdarúgás | Gornik Zabrze – Legia Varsó | 1X2 | Legia Varsó | 2,20 | Nyertes |
Labdarúgás | Fehérvár – Vasas | 1X2 | Fehérvár | 2,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Luzern – Basel | 1X2 | Basel | 2,51 | Nyertes |
Labdarúgás | Standard Liege – Westerlo | 1X2 | Standard Liege | 2,28 | Nyertes |
Labdarúgás | Fiorentina – Milan | 1X2 | Fiorentina | 2,42 | Nyertes |
Egy szombathelyi Tippmix-játékos 2*1 650 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 2*377 992 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Telstar – FC Eindhoven | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és nem | 4,45 | Nyertes |
Labdarúgás | Maastricht – Venlo | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és nem | 5,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Dordrecht – Almere City | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és nem | 2,64 | Nyertes |
Labdarúgás | Vitesse – AZ Alkmaar | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és nem | 3,90 | Nyertes |
Egy nyíregyházi Tippmix-játékos 5*200 Ft-os téttel, 9-es kötés típusú fogadással 5*320 969 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Spezia – Hellas Verona | 1X2 | Döntetlen | 2,93 | Nyertes |
Labdarúgás | Frosinone – Venezia | 1X2 | Frosinone | 1,66 | Nyertes |
Labdarúgás | Nottingham – Everton | 1X2 | Döntetlen | 2,92 | Nyertes |
Labdarúgás | Sampdoria – Salernitana | 1X2 | Döntetlen | 3,10 | Nyertes |
Labdarúgás | SPAL Ferrara – Cittadella | 1X2 | SPAL Ferrara | 2,83 | Nyertes |
Labdarúgás | Südtirol – Perugia | 1X2 | Südtirol | 2,78 | Nyertes |
Labdarúgás | Como – Modena | 1X2 | Como | 2,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Leverkusen – Hertha BSC | 1X2 | Leverkusen | 1,43 | Nyertes |
Labdarúgás | Wolfsburg – E. Frankfurt | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,62 | Nyertes |
Egy nyírkércsi Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 210 Ft-os téttel), 5/7-es kombináció típusú fogadással 360 472 Ft-ot, illetve 10 Ft-os alaptéttel (összesen 350 Ft-os téttel), 4/7-es kombináció típusú fogadással 136 259 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Pisa – Palermo | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,55 | Nyertes |
Labdarúgás | Kisvárda – Kecskemét | 1X2 | Kecskemét | 4,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Bordeaux – St-Etienne | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Reggina – Parma | Hendikep 1:0 | Döntetlen | 4,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Lens – Lille | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Paks – ZTE | 1X2 + Gólszám 3,5 | Hazai és több | 6,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Fiorentina – Milan | Hendikep 0:1 | Döntetlen | 4,25 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 1 050 000 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Nublense – Univ.Catolica de Santiago | Félidő/végeredmény | Nublense/Univ.Catolica de Santiago | 30,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Libertad Loja – Dep. Cuenca | Félidő/végeredmény | Dep. Cuenca/Libertad Loja | 35,00 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 5 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 602 445 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Always Ready La Paz – Jorge Wilstermann (élő) | 1. félidő – Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Mushuc Runa – Gualaceo (élő) | 1. félidő – Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 3,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Cambuur – Go Ahead Eagles (élő) | 1. félidő – Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 3,10 | Nyertes |
Labdarúgás | UTA Arad – FCS Bukarest (élő) | 1. félidő – Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 3,25 | Nyertes |
Labdarúgás | PAOK – Ionikosz Nikea (élő) | Gólszám 5,5 | Több, mint 5,5 | 1,51 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 2*2 500 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 2*369 940 Ft-ot nyert.
Jégkorong | Syracuse – Cleveland | 1X2 + Gólszám 5,5 | Hazai és több | 2,84 | Nyertes |
Jégkorong | Grand Rapids – Chicago Wolves | 1X2 + Gólszám 5,5 | Vendég és több | 3,45 | Nyertes |
Jégkorong | Laval – Rochester | 1X2 + Gólszám 5,5 | Hazai és több | 3,15 | Nyertes |
Jégkorong | Belleville – Utica | 1X2 | Utica | 2,15 | Nyertes |
Jégkorong | San Diego – Henderson | 1X2 | Henderson | 2,23 | Nyertes |
V-sport szelvény:
Egy makói Tippmix-játékos 50 Ft-os alaptéttel (összesen 2 800 Ft-os téttel), 3/8-as kombináció típusú fogadással 893 200 Ft-ot nyert úgy, hogy öt hibás tippje is volt.
Virtuális Kosárlabda | Memphis – Boston | 1. félidő – 1X2 | Döntetlen | 27,00 | Vesztes |
Virtuális Kosárlabda | New York – Dallas | 1. félidő – 1X2 | Döntetlen | 22,00 | Nyertes |
Virtuális Kosárlabda | Detroit – Chicago | 1. félidő – 1X2 | Döntetlen | 18,50 | Vesztes |
Virtuális Kosárlabda | Indianapolis – Portland | 1. félidő – 1X2 | Döntetlen | 28,00 | Vesztes |
Virtuális Kosárlabda | Houston – San Antonio | 1. félidő – 1X2 | Döntetlen | 28,00 | Nyertes |
Virtuális Kosárlabda | Oklahoma – Cleveland | 1. félidő – 1X2 | Döntetlen | 30,00 | Vesztes |
Virtuális Kosárlabda | Miami – Philadelphia | 1. félidő – 1X2 | Döntetlen | 30,00 | Vesztes |
Virtuális Kosárlabda | Los Angeles – Phoenix | 1. félidő – 1X2 | Döntetlen | 29,00 | Nyertes |
A IX. Lóverseny Gála díjazottjainak képgalériája:
Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A sütik útján végzett adatkezelés részleteit a Kincsem Nemzeti Kft. adatkezelési szabályzata és adatkezelési tájékoztatója tartalmazza. Megértettem az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat, elfogadom a sütik használatát.