/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Egy híres bukméker – Freddie Williams

Írta: Peter Thomas, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Freddie Williams

Mielőtt elvette a tétet, Freddie Williams bukméker mélyen a fogadó szemébe nézett. Ugyanazzal a fürkésző pillantással figyelte a kis összegben fogadó játékosokat, mint akik egy vagyont bíztak rá. A lóversenypályát harctérnek tekintette, a fogadást pedig vérre menő küzdelemnek. Azt állította magáról, olyan jó emberismerő, hogy semmi sem kerüli el figyelmét és két másodperc alatt tökéletes profilt tud alkotni az emberekről. Ez kissé szerénytelenül hangzik, minden esetre az igaz, hogy komoly pszichológiai képességei voltak, és a futamok előtti izgalmakat és stresszt is rendkívül jól tűrte. Mindez egy sikeres buki esetében elengedhetetlen követelmény.

Egyszer azt mondta nekem, az emberek szívében egy billentyű szabályozza a véráramlást, és ha ez a kitágul, a játékosok úgy remegnek, mint a nyárfalevél. Utána egyből hozzátette, nála ez pont fordítva működik, és ő ekkor lazul el. Tudom, ez csak vicc, de apám nagyon szeretett tréfálkozni. Bár az ő esetében lehet, hogy valóban így volt – emlékszik Julie Williams, a híres bukméker lánya. – Apám imádta a pályák nyüzsgését és minél nagyobb volt körülötte a tolongás, ő annál jobban elemében érezte magát. El sem tudta volna képzelni az életét lóverseny és agárverseny nélkül. Ez volt mindene.

John Patrick McManus

Williams számos fogadóirodát is üzemeltetett szülőföldjén, a dél-nyugat skóciai Ayrshire grófságban, de természetesen a pályákon érezte otthon magát igazán, és ott szerzett hírnevet is. John Patrick McManus dúsgazdag ír futtatóval folytatott összecsapásairól megannyi városi legenda szól. Köztük az is, amikor a milliárdos Cheltenhamben 100 ezer fontot tett a 6/1-en álló lovára, Reveillez-re és nyert. A következő futamban pedig 5 ezerért vette le egyik barátja a lovát, aki 50/1-en adtak és azzal is sikeres lett. Williams közel 1 millió fontos tartozással hagyta el a pályát, ráadásul a szállodájába menet fegyveres rablók kifosztották, így a nála lévő 70 ezer font készpénznek is búcsút inthetett. Természetesen az öreg turfróka hamar kilábalt a slamasztikából és 2008-ban bekövetkezett halála után 8 millió fontot hagyott örököseire.

Ez a nap természetesen eléggé megviselte, de ízig-vérig harcos ember volt, igazai túlélő típus. Megrázta magát, és töretlen lelkesedéssel folytatta az üzletet. Cheltenhamben a 2-es számú stand volt az övé, amit úgy szerzett meg egy árverésen, hogy előtte négy nappal esett át egy súlyos szívműtéten. Nem volt csoda, mert nagyon rendszertelenül étkezett és elszívott napi három és fél doboz cigarettát. Hasonló eset történt 2006-ban is, amikor csípőprotézist ültettek be neki. Kiszökött a kórházból, és meg sem állt a pályáig, mert aznap kezdődött a Gold Cup míting és nem akart róla lemaradni – meséli Julie.

Cummock főtere

Frederick Sidney Williams 1942-ben született Cummockban, egy kis skót bányászvárosban. Gyermekkorában sokat betegeskedett és paralízise is volt. Iskolai tanulmányait csak hézagosan tudta elvégezni, és ez nagy fejtörést okozott szüleinek, hiszen szó sem lehetett arról, hogy az akkor még biztos megélhetésnek számító bányászatban helyezkedjen el. Takarító fiúként kezdte karrierjét egy helyi limonádé gyárban, de mivel jól vágott az esze, hamar menedzser lett belőle. Takarékos ember lévén először csak egy kis részt vásárolt meg az gyárból, majd egyre nagyobbat, végül a környék üdítőital gyártásának meghatározó szereplőjévé vált. Már kora gyermekkora óta rajongott a szerencsejátékért. A bányák környékén fej vagy írás játékot kezdett szervezni szabadidejében, és ettől a vagyona gyarapodásnak indult. Amikor elérkezettnek látta a pillanatot, hátat fordított az italgyártásnak, és egy helyi agárverseny pályán bérelt standot bukmékerként. A sikerek nem maradtak el, és a hasznot visszaforgatta vállalkozásába. 1974-ben Ayrben ütött tanyát, és beindította a lóversenyfogadás üzletágat. Már a kezdet kezdetén is nagyon vakmerően fogadta el a téteket, és nem rettent meg a kiemelkedően nagy összegek elfogadásától sem.

Skót bányászok

A bányák körül szervezett játékok természetesen teljesen illegálisak voltak. Apám először figyelő fiú volt, majd szépen lassan kezdett beszállni az játék szervezésébe. Nagyon elszánt ember volt, pedig egyszer előfordult, hogy egy este alatt elvesztette azt a pénzt, amelyből anyám eljegyzési gyűrűjét akarta megvásárolni. Azonban ezt is megoldotta valahogy, hiszen itt vagyok. Remek megérzései és információi voltak. Ha nem tetszett neki egy ló, vagy úgy érezte nem fog jól futni, a kollégáinál három-négy ponttal magasabb odds-okat is képes volt adni. Ez visszafelé is igaz volt, az általa jónak vélt lovakra nagyon kicsi árakat adott. 1999-ben Cheltenhamben vásárolt magának standot, és a hagyományos Újévi Versenynapon rögtön megismerkedett John Patrick McManus-szel, aki 90 ezer fontot helyezett el nála az anyakirálynő Buckside nevű lovára 2/1-en. A derék telivér az utolsó ugrás előtt még vezetett, de végül kikapott, és ez egyből jól indította az évet. Ugyan J. P. azt állítja magáról, nem szenvedélybeteg, és ezt én készségesen elhiszem, de ez a tét csak a kezdet volt. Sokkal nagyobb összegek kerültek apámhoz, és nemcsak hébe-hóba, hanem rendszeresen.

Cheltenham csúcsrajáratva

Nem arra kell azonban gondolni, hogy McManus mindig hozott magával egy szatyornyi pénzt. Egyszerűen odasétált a standhoz, közölte mennyit tesz fel. Csak annyit mondott: ötven, száz, kétszáz, háromszáz. Az ezret hozzá kellett gondolni, természetesen. Ezután megkapta a tikettjét, kezet ráztak és az üzlet megköttetett. A pénzzel később számoltak el. Sohasem volt ebből nézeteltérés. A bizalom kölcsönös volt, pedig ha belegondolunk ilyen összegeknél tulajdonképpen esküdt ellensége a bukméker a fogadónak, és ez visszafelé is igaz. Amikor az első hat számjegyű összeg apámnál landolt, kisebb technikai zűrzavar támadt, hiszen abban az időben a gépek nem tudták kezelni az ekkora összegeket.

Julie Williams – apja lánya

Engem is hamar magával ragadott a pályák hangulata és elkezdtem apám mellett dolgozni. Eleinte nem tetszett neki, ezért vásárolt nekem egy éttermet, hátha az majd elterel a szerencsejátéktól. Nem tartott sokáig a vendéglátóipari kalandozásom. Kora gyermekkorom óta szinte mindenhová elkísértem, soha nem jutott volna eszembe, hogy mással foglalkozzak. Ráadásul imádom a versenylovakat, akárcsak ő. Olyan környezetből került ide, ahol az emberek monoton életet éltek. A fogadás, a játék ebből zökkenti ki őket. A bányák és gyárak munkásait a reálisan elérhető nyeremények reménye álomországba repíti. Apám nagyon ambiciózus ember volt, egész életében arra törekedett, hogy egyre többet és többet tegyen le az asztalra. Azt vallotta, az a jó bukméker, akit a játék érdekel és nem a pénz. Sokat figyelte és tanulmányozta az emberek viselkedését, a mozdulataikból remekül tudott olvasni. Számára a lóversenyzés egy véget nem érő mulatság volt, amiből remekül hasznot tudott húzni.

Számtalanszor törtünk borsot egymás orra alá, és csak úgy röpködtek a százezrek. Hol ő, hol én kerültem ki a mókából győztesen, folyamatosan kerestük egymáson a fogást. Igazi ellenfél volt, a szó legnemesebb értelmében. Cheltenhamnek sohasem lesz olyan a hangulata, mint amikor Freddie is volt – nyilatkozta John Patrick McManus.

Freddie Williams bátorsága és kisugárzása ismert emberré tették őt a brit lóversenyzés életében. Számtalan alkalommal kérte véleményét a szaksajtó, országos hírnévnek örvendett. Rengeteget dolgozott, és mindegyik lovat ismerte, akárcsak a lovasokat és idomárokat. Az agarak témakörében is naprakész ismeretekkel rendelkezett. 2008. június 21-én hunyt el szívinfarktusban, miután egész nap Ayrben, majd este Shawfieldben szervezte a játékot. A fogadókkal üzletfélként bánt a legkisebbeket és a legnagyobbakat is ugyanazzal az udvariassággal kezelte. Alakja maradandó nyomot hagyott a modern kor brit sportfogadásában.

/ by /   Hazai agár hírek / 0 comments

Baranyai Márk

Versenyagara: Boynepark Borris (Minnies Basket x Ballymac Eske)

2020-as versenyei: –
Edzések: összesen 2db hivatalos időmérő edzés
280m – 16.71
480m – 29.43

A bátyád, Baranyai Ádám neve nem új a magyarországi profi agársportban, s bár téged is mindenki ismer, mint tréner eddig még nem mutatkoztál be. Mesélj egy pár szót kérlek a kezdetekről.

Ádám már sok helyen elmesélte, így talán nem új a történet, hogy nagypapánk révén kerültünk kapcsolatba az agarászattal még kicsi gyerekekként, ő vitt magával minket mindenhova és alapozta meg bennünk a sport szeretetét. Bár én akkor még csak 6-7 éves voltam, de emlékszem mindenre, a Rábapatonai versenyekre pl., ahol évekkel később, 14-15 évesen starterkedtem is néhányszor. A halála után Tenczel Gábor vett minket a szárnya alá és adta meg annak a lehetőségét, hogy továbbra is az agarak közvetlen közelében lehessünk és tovább mélyüljön bennünk a szenvedély.

Eddig elsősorban Ádám jobb kezeként voltál jelen a versenyeken, illetve sokat segítettél másoknak is, idén azonban lett egy saját kutyád Boynepark Borris, akinek nemcsak a tulajdonosa, de a trénere is te vagy. Hogyhogy úgy döntöttél, hogy végre kipróbálod magad, illetve inkább úgy kérdezem, hogyhogy csak most?

Bő két éve fejeztem be a gimnáziumi tanulmányaimat és csak azután kezdtem el dolgozni. Mindig úgy képzeltem el, hogy a saját keresetemből fogom megvenni az első saját agaramat, akivel én foglalkozom egyedül és építem föl lépésről lépésre.

Borris a közönség által már jól ismert Szöszi – Boynepark Cert – alomtestvére, akik egyszerre érkeztek Írországból, te mégis jóval később kezdtél csak el dolgozni Borrissal, mint Ádám Szöszivel.

Mikor megérkeztek csúnyán be volt dagadva a jobb csuklója. Elvittem csontkovácshoz, aki azt mondta, hogy valószínűleg el volt szakadva az egyik csukló szalagja, amit ugyan műteni nem kellett, de mindenképp egy hosszas pihentetést javasolt, majd egy lassú, fokozatos újraépítést. A nyár nagy része a felépüléssel telt, majd mire gyógyultnak láttam annyira, hogy pályára is tegyem, a korlátozások miatt már csak pár alkalommal volt lehetőségünk futni, de azok alapján úgy látom, hogy teljesen rendbejött.

Az első néhány kézből indított edzés után 2 időmérő edzést sikerült futnia, mire következtetsz ezekből az eredményekből?

A két időmérő edzésével abszolút elégedett vagyok – mindkét alkalommal benne volt a nap 3 legjobb idejében – főleg úgy, hogy tudom mennyire messze van még a késztől kifejezetten bizakodó vagyok a jövő évet illetően.

Egyedül dolgozol Borrissal vagy engeded, hogy Ádám is besegítsen?

Bár egy fedél alatt élünk Ádámmal és amiben csak tudunk segítünk egymásnak, sokszor közösen sétáltatunk, ha úgy alakul mindkettőnknek a napja, illetve együtt sprinteltetünk, de Borrissal alapvetően egyedül dolgozom.
Ádám, ha szükségét látja el szokta mondani a véleményét, hogy ő mit, hogy csinálna – amit nagyrészt meg is fogadok, hisz ő sokkal régebb óta foglalkozik velük – illetve, ha kérdezem akkor természetesen segít, de beleszólni nem szokott semmiben, így az edzéstervtől kezdve az etetésen át mindenről én döntök.

 

Tapasztalt agárként került hozzád, vagy te készítetted föl a nulláról?

Most novemberben volt 3 éves, így már nem a nulláról kezdtünk együtt dolgozni, volt is kint Írországban több, mint 10 versenye, úgyhogy sem a külső nyulas pálya, sem a versenyzés nem új számára.

Balról jobbra Baranyai Márk és Ádám (a képen 2018 év agara – Christina Bernath’s Deadshot ‘Picike’)

Milyen természetű kutya, mennyire sikerült összeszoknotok?

Nagyon figyelmes, könnyen kezelhető, lelkesen dolgozik mind a sprinteken, mind a sétákon, jobban össze is szoktunk, mint gondoltam volna, úgyhogy összeségében nagyon elégedett vagyok vele.

 Mi a véleményed az új pályáról?

Nagyon jó dolog, hogy megépült ez minden tekintetben profinak mondható pálya, mi nagyon örülünk neki. Egyrészt szerintem nagy dolog, hogy Magyarországon van az egyetlen európai külső nyulas pálya, másrészt pedig ez egy fantasztikus lehetőség azoknak (is), akik szeretnék megmérettetni magukat az anyaországban, hiszen tökéletesen fel tudják készíteni az agarukat ezen a pályán egy kinti versenyre, ami eddig soha nem látott közelségbe hozza az ilyen jellegű álmokat.

Jövőre gondolom nem kérdés, hogy támadtok?

Persze, mindenképpen jövünk, már alig várjuk a tavaszi edzéseket. Mivel nincs benne sok verseny azt gondolom, hogy ha minden jól megy még 2 éve biztosan van a sportban.

 

 

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Persian Punch – egy nemzet hőse

Írta: Julian Muscat, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Persian Punch dicsőséges története több szempontból is a lóversenyzés történelem könyv lapjaira kívánkozik. Pályafutása során fenséges magasságok és váratlan, kínzó mélységek váltogatták egymást. Nem egy szupersztár hibátlan karrierjét mutatjuk be, hanem egy nagyon életszerű történetet, amely fényes sikerek után szívfacsaróan végződött. Akárcsak egy népmesében, itt is a legkisebb, legesélytelenebb figura jut fel a csúcsra, és eközben sorra győzi le sportunk csodálatos világának arisztokratáit, azokat, akik arany kulcsocskával nyíló istállókban születtek.

Elsworth mester

Persian Punch (1993 sm, Persian Heights – Rum Cay, Our Native) a brit lóversenyzés nagyöregje, David Elsworth istállójában ropogtatta az abrakot. A mester nem tartozik a legnagyobbak közé, de mindenki nagy tiszteletben tartja, idén töltötte nyolcvanegyedik életévét. Élete során csupán egyetlen klasszikus versenyt nyert, az Irish Okas-t In The Groove-val 1990-ben, ő volt talán legjobb síklova. Ennek ellenére komoly trófeák díszítik irodáját. 1990-ben Champion Stakes-et, Judmonte International Stakes-t nyert neki In The Groove, 1991-ben Coronation Cupot. Dead Certain 1989-ben a Chevely Park Stakes-ben győzött. Háromszor vehette át a Goodwood Cup tiszteletdíját, 1982-ben Heighlin futása után, majd Persian Punch nyerését követően 2001-ben és 2003-ban. A sokoldalú szakember az ugró szakágban is kimagasló sikereket ért el. Rhyme ‘n’ Reason Grand Nationalt nyert 1988-ban, a remek szürke, Desert Orchid, Cheltenham Gold Cup 1989-ben és Irish Grand Nationalt 1990-ben.

David Elsworth úgy emlékezik vissza Persian Punchra, mint egy jó tanár zseniális tehetségű növendékére. – Amikor kiadta magából a benne rejlő tudást, hatalmas örömet okozott, ha azonban megmakacsolta magát, olyan volt, mint egy kezelhetetlen, vásott gyerek, és rengeteget bosszankodtam miatta – emlékszik vissza a tréner.

Persian Punch

A ló igen hosszan állt tréningben, tehát bőven volt alkalma megmutatni mindkét arcát. Legjobb szezonját tízévesen futotta a hatalmas termetű sárga, addigra azonban már nagyon jól megismerte őt Elsworth. Legremekebb tulajdonsága az volt, hogy hatalmas szívének köszönhetően, vesztes pozícióból is meg tudott nyerni egy versenyt. Nem egyszer, nem kétszer, hanem összesen hét alkalommal. Hétszer húzott el mellette ellenfele, néha több is, az utolsó métereken, és ő mindannyiszor felvette a kesztyűt, veszedelmes lendülettel vágott vissza, és csaknem mindannyiszor rövid fejhosszal nyert. Persian Punch gyűlölt veszíteni.

Lochsong

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy lovam sohasem került fel a legjobbak közé, egyetlen Group 1-es versenyt sem tudott nyerni – mondja Jeff Smith tulajdonos. – Ennek ellenére mindig csodáltam távbírását és küzdeni akarását, ami ebben a sportban az egyik legjobb kombináció. Nemcsak én vagyok ezzel így, hanem sokan mások is. Nagyon komoly rajongótáborunk volt annak idején. Ő volt a legjobb stayerem. Lochsong nevű lovamat én tenyésztettem, sokat lovagoltam, és 1994-ben Európa legjobb sprintere lett. Nagyon hálás voltam érte neki, de valamiért a távbíró lovak közelebb állnak a szívemhez. Ilyen volt Persian Punch is. Élete utolsó éveiben szinte szárnyakat kapott, akkor nyerte a legjobb versenyeit. Lochsong később kezdett és korábban hagyta abba, és négy Group 1-et nyert nekem, és másik idomáromnak Ian Baldingnak. Olyan volt a kapcsolatom vele, mintha egy viharos szerelmet éltem volna át. Persian Punch-csal több időre volt szükségem, és a végén olyan érzésem volt, mintha megtaláltam volna az igazit. Őrzök róla az irodámban egy képet – folytatja Smith. – Azt, amelyen a Henry II Stakes-et nyeri a Sandown Parkban, 2000 májusában. Ezt a futamot háromszor nyerte meg nekem. Ugyan csak Group 3-as versenyről van szó, de amikor a felvételre pillantok, mindig eszembe jut, sokaknak egyszer is nehéz megnyerni, de Persian Punch háromszor volt a legjobb. Ez azonban még így is csak kis sikernek számított a többihez képest.

Valóban így igaz. A harmadik Henry II után Newmarketben megnyerte a 3200 méteres Jockey Club Cupot (ma a versenyt már Ascotban futják British Champions’ Long Distances Cup néven), és annyira kedvet kapott hozzá, hogy e teljesítményét még kétszer megismételte. Emellett két Melbourne Cupban is indult, ahol mindkét alkalommal harmadik lett.

Jeff Smith

Mindez 1997 és 2003 között történt – mondja Smith. – A ló megszűnt az enyém lenni. Annyi rajongója volt, hogy szinte köztulajdonná vált. Hatalmas érdeklődés követte futásait, és harsány üdvrivalgás fogadta minden alkalommal, amikor a jártatóba lépett.

Örökké emlékezetes marad számomra a nap, amikor harmadszorra nyerte meg a Jockey Club Cupot. A távoszlopnál Millenary állt az élre, és elment mellett Kasthari és Tholjanah is. Az egyik lovas a nagy tülekedésben véletlenül Persian Punch orrára ütött ostorával. Nem szándékosan, egy rossz mozdulat volt csupán. Ezt már nem tűrhette Punch. Úgy megsértődött, hogy ismét támadásba lendült, és végül rövid fejhosszal nyert. Nem hittem volna el, ha nem a két szememmel látom az esetet. Mindezt tíz évesen. Ennek a sikernek köszönheti, hogy életnagyságú szobrot kapott a Rowley Mile-on – emlékszik vissza a versenyre David Elsworth. – Szerintem azonban a tizenegy héttel korábbi, második Goodwood Cup győzelme volt a legszebb. Ebben lovasa, Martin Dwyer is egyetért velem.

Martin Dwyer

2003 csodálatos év volt – veszi át a szót Martin. – Megnyertük a Doncaster Cupot is, de nekem a Goodwood Cupról maradt a legszebb emlékem, szerintem Persian Punch akkor ért fel a csúcsra. A start után szokás szerint az élre álltunk, de 1200 méterrel a cél előtt megjelent mellettünk Jardines Lookout. Ne feledjük, hogy a futam 3200 méteres. Messze volt még a vége, kezdtem kicsit aggódni, már csak azért is, mert hirtelen megpillantottam Swing Winget is. A három ló fej-fej mellett galoppozott, életem leghosszabb perce következett. Elkezdtem még jobban lovagolni. Punch nagyon igényelte ezt, mert elég hajtós lónak számított, hozzáteszem, csak a verseny közepéig. Onnan általában már átvette az irányítást, és vitte előre a szíve. Mégis beleadtam mindent, úgy kezdtem lovagolni, mint egy őrült. Nem tudom honnan volt még erőm, de gyanítom, óriási adrenalin löketet adott a félelem, hogy megvernek minket. Tovább nehezítette a dolgomat, hogy lökdösődés alakult ki közöttünk, megjelent egy negyedik ló is, és mindenki szorított, és akadályozott mindenkit. Ennek ellenére sikerült visszaverni a támadásokat, és csak Jardines Lookout maradt, a nyergében Darryll Hollanddal. Hol egyikünk, hol másikunk látszott előrébb, amikor átértünk a célon, nem tudtuk melyikünk nyert. Mire sikerült feltartanom, már olyan messze voltam a lelátótól, hogy nem hallottam a szpíkert. Onnan tudtam meg, hogy nyertünk, hogy a közönség hirtelen tombolni kezdett a célfotót váró néma csendet követően. Az emberek táncoltak örömükben. Nem tudom honnan, de előkerült egy kongás, ő adta a ritmust. A győztesek köre szinte teljesen megtelt, és körülötte egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Sok fényes diadalt láttam már, de ilyen ünneplés egyiket sem követte. Nem is mentünk be rögtön, elvezettek a tribün előtt. Angliában ez nem szokás, mégis, abban a pillanatban mindenki ezt akarta. Megérdemelte a ló.

Persian Punch szobra a Rowley Mile-on

Azt hittem kiugrik a szívem a helyéről – mondja Jeff Smith. – Felejthetetlen volt az utolsó kétszáz méter. A legjobban a tömeg reakciója maradt meg bennem, amikor nagy sokára elhangzott a befutási sorrend. Ez mutatta igazán, mennyire népszerű volt a lovam.

A sok siker viszonylag váratlanul jött, Smith valójában nem számított rá. Elsworth 1994-ben vásárolta a lovat 14.000 guinea-ért, és egyből továbbadta Smith-nek, mert nem látott benne fantáziát. A magas, esetlen mozgású csikót hamar kiherélték, és csak háromévesen tudták először versenybe nevezni. Akkor viszont egyből győzött Windsorban 1996-ban, és Smith is visszanyert a ló árából egy szép summát, hiszen 20/1-hez adták a bukmékerek Persian Punchot. Ez volt a valaha létező leghosszabb odds-sza, rá egy évre már favoritként indult az Ascot Gold Cupban. Itteni futása azonban csalódást okozott. Egy év múlva ismét próbálkoztak a királyi mítingen, ismét favorit volt Punch, és ismét pocsékul sikerült a verseny. Tizenöt hosszal lett hatodik a nyerő Kayf Tara mögött.

Érdekes módon a hullámvölgyek folyamatosan növelték a ló népszerűségét. Hatvan futásából huszonnégyszer volt helyezetlen. Igaz, húsz alkalommal nyert, nyolcszor lett második és tizenegyszer harmadik. Formája kiszámíthatatlan volt, de nagysága abban állt, hogy fele annyi idős telivéreket is könnyen meg tudott verni. Martin Dwyeren kívül tizenhárom zsoké lovagolta.

Festmény is készült

Hosszú karrierjét David Elsworth-nek köszönheti – véli Dwyer. – A mester a régi iskolát képviseli, minden lovával külön-külön foglalkozik, családtagként kezeli őket. Ezt akkor csak hallomásból tudtam, mert abban az időben soha nem jártam az idomítótelepén, és soha nem ültem Punchot munkában. Az én feladatom csupán annyi volt, hogy hajszál pontosan betartsam az idomári utasítást. Ezt meg is tettem. Az instrukció néha sikeres volt, néha nem. Hogy nem nyert soha Group 1-et? Ez csak apró szépséghiba, szerintem semmi jelentősége. Úgy kapott ki fejhosszal Royal Rebeltől az Ascot Gold Cupban, 2001-ben, hogy hivatalos képességszáma másfél kilogrammal volt jobb, mint a nyerőé. Csodálattal kell adóznunk tizenhárom Group-verseny győzelme és 1 millió font életnyereménye előtt is. Nem véletlenül választották meg a Racing Post olvasói az Év Lovának 2003-ban. A szavazatok alapján még a következő esztendőben is bőven megelőzte Dancing Brave-et, Nijinskyt és Shergart.

Persian Punch ízig-vérig versenyló volt, és hősként hagyott itt minket. 2004. évi első futása alkalmával Ascotban szívinfarktust kapott, és meghalt. Úgy távozott, mint egy csatában elesett uralkodó. – Eleinte nem volt semmi gond – emlékszik vissza a szomorú napra Martin Dwyer. – Amikor azonban a célegyenesre kanyarodtunk meghallottam, hogy szokatlanul erősen és hangosan fújtat. Ezután megbicsaklott a lába. Egyből feltartottam. Soha nem felejtem el, megvárta amíg leugrok a nyeregből, és csak utána esett össze. David, Jeff és én is megsirattuk Persian Punchot, és azt hiszem, rajtunk kívül az egész nemzet.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Tippmix 2020/50. hét Hétfő – szerda

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Real Madrid – Mönchengladbach (Labdarúgás, BL)                                        1 019 747 fogadás 

Salzburg – Atl. Madrid (Labdarúgás, BL)                                                       1 011 632 fogadás

Dinamo Kijev – FTC (Labdarúgás, BL)                                                             972 514 fogadás

Ajax – Atalanta (Labdarúgás, BL)                                                                     963 080 fogadás

RB Leipzig – Manchester Utd. (Labdarúgás, BL)                                               957 757 fogadás

 

Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Real Madrid – Mönchengladbach (Labdarúgás, BL)                                      115,28 millió Ft

Salzburg – Atl. Madrid (Labdarúgás, BL)                                                      107,31 millió Ft

RB Leipzig – Manchester Utd. (Labdarúgás, BL)                                             88,74 millió Ft

Dinamo Kijev – FTC (Labdarúgás, BL)                                                              85,07 millió Ft

Brighton – Southampton (Labdarúgás, Premier Liga)                                        82,30 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • Idegenben aratott magabiztos, 3-0-s sikerével a Juventus végzett a labdarúgó BL G csoportjának az élén. A barcelonai diadal alkalmával C. Ronaldo duplázni tudott a Messivel felálló katalánok ellen, a második játékrész elején szerzett gólja – amely az olaszok harmadik találata volt – a „Gólszám 2,5” fogadási lehetőségre érkezett tippek 86 százalékát tette helyessé 1,42-es oddsot érően.
  • Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata a Manchester Utd. elleni győzelemmel megszerezte csoportja második helyét, így tavasszal is a BL-ben folytathatja az RB Leipzig. A gólgazdag mérkőzés (3-2) „Pontos végeredmény” piacán 21-szeres nyereményszorzóval társult a beérkezett tippek 6 százaléka.
  • Nem sikerült viszont a bravúr Szoboszlai Dominik csapatának, a Salzburg hazai pályán elszenvedett 2-0-s veresége az Atl. Madrid ellenében azt jelenti, hogy az osztrák bajnok csak az EL-ben folytathatja nemzetközi kupaszereplését. A Hendikep 1:0 fogadási lehetőségnél a beérkezett tippek 23 százaléka szólt – helyesen – a vendégek több gólos sikeréről.
  • A Real Madrid megragadta az utolsó lehetőséget, és a Mönchengladbach 2-0-s legyőzésével a spanyol bajnoki címvédő is ott lesz a BL legjobb 16 csapata között. Közel 300 ezer helyes tipp – a végkimenetelre beérkezett tippek 69 százaléka – várta Zidane csapatának győzelmét.
  • A legutóbb BL-negyeddöntős Atalanta az Ajax otthonában harcolta ki a továbbjutást, a csereként beállt Luis Muriel a 85. percben szerezte az akkor már emberelőnyben játszó olaszok győztes találatát. A „Lesz kiállítás?” fogadási lehetőségre beérkezett tippek 99 százaléka érkezett az „Igen” kimenetelre, a nyertes odds ebben az esetben 3,55 volt.

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Barcelona – Juventus (Labdarúgás, BL)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Juventus 2:0/Juventus 3:0, nyertes odds: 100,00)

 

Preston – Middlesbrough (Labdarúgás, Angol Liga bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0/Preston 3:0, nyertes odds: 100,00)

 

 

 

Reading – Birmingham (Labdarúgás, Angol Liga bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Birmingham 2:0/Birmingham 2:1, nyertes odds: 100,00)

 

Litvínov – Vitkovice (Jégkorong, Cseh bajnokság)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0, nyertes odds: 100,00)

 

Örebro – Leksand (Jégkorong, Svéd bajnokság)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0, nyertes odds: 100,00)

 

Kiemelt esemény:


Dinamo Kijev – FTC 1:0 (Labdarúgás, BL, G csoport)

1X2 (helyes tipp: Dinamo Kijev, helyes tippek aránya: 38 %, nyertes odds: 1,90)

  1. félidő – 1X2 (helyes tipp: Döntetlen, helyes tippek aránya: 44 %, nyertes odds: 2,15)

Büntetőlap-szám 5,5 (helyes tipp: Több, mint 5,5, helyes tippek aránya: 80 %, nyertes odds: 1,85)

Melyik félidőben lesz több gól? (helyes tipp: 2. félidőben, helyes tippek aránya: 64 %, nyertes odds: 1,94)

 

Outright fogadás:

 

Labdarúgás, BL 2020/21, G csoport – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: Juventus (Helyes tippek aránya: 21 %)

Legmagasabb odds: 7,50

Záró odds: 7,50

 

Magyar események:

 

Haladás – Siófok (Labdarúgás, NB II)

eredmény: 2:0, nyertes odds: 1,80

A végkimenetelre tett 108 542 tippből 96 123 tipp helyes.

 

Hollandia – Magyarország (Kézilabda, Eb, női, C csoport)

eredmény: 28:24, nyertes odds: 1,85

A végkimenetelre tett 107 432 tippből 23 547 tipp helyes.

 

Szeged – Breszt Meskov (Kézilabda, BL, A csoport)

eredmény: 30:27, nyertes odds: 1,33

A végkimenetelre tett 34 005 tippből 22 393 tipp helyes.

 

Linz – Fehérvár (Jégkorong, Osztrák bajnokság)

eredmény: 1:4, nyertes odds: 2,40

A végkimenetelre tett 28 949 tippből 17 069 tipp helyes.

 

Babos T. – Xiyu Wang (Tenisz, Dubai, ITF, női egyes)

eredmény: 1:2, nyertes odds: 1,35

A mérkőzés győztesére tett 1 751 tippből 970 tipp helyes.

 

 

 

 

 

 

Élő szelvény:

 

Egy dabasi Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 68 370 Ft-ot nyert.

 

Jégkorong Szibir Novoszibirszk – Vityaz Podolszk (élő) 1X2 Vityaz Podolszk 5,30 Nyertes
Jégkorong Belije Medvegyi Cseljab. – Csajka Nyizsnyij Novgorod (élő) 1X2 Belije Medvegyi Cseljab. 2,15 Nyertes
Jégkorong Lada Toljatti 2 – Omszkije Jasztrebi (élő) 1X2 Lada Toljatti 2 12,00 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Egy siófoki Tippmix-játékos 4*7 500 Ft-os téttel, 12-es kötés típusú fogadással 4*923 932 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Manchester City – Fulham 1X2 Manchester City 1,08 Nyertes
Labdarúgás Diósgyőr – FTC 1X2 FTC 1,40 Nyertes
Labdarúgás Juventus – Torino 1X2 Juventus 1,35 Nyertes
Labdarúgás Atl. Madrid – Valladolid 1X2 Atl. Madrid 1,33 Nyertes
Labdarúgás Internazionale – Bologna 1X2 Internazionale 1,42 Nyertes
Labdarúgás FC Bruges – St. Truiden 1X2 FC Bruges 1,30 Nyertes
Labdarúgás Chelsea – Leeds 1X2 Chelsea 1,44 Nyertes
Labdarúgás Sheffield Utd. – Leicester 1X2 Leicester 2,00 Nyertes
Labdarúgás Kazincbarcika – Vasas 1X2 Vasas 1,70 Nyertes
Labdarúgás Tottenham – Arsenal 1X2 Tottenham 1,90 Nyertes
Labdarúgás Sampdoria – Milan 1X2 Milan 1,75 Nyertes
Labdarúgás Mallorca – Castellon 1X2 Mallorca 1,51 Nyertes

 

Egy miskolci Tippmix-játékos 600 Ft-os alaptéttel (összesen 3 000 Ft-os téttel), 4/5-ös kombináció típusú

fogadással 782 864 Ft-ot, illetve 600 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 597 567 Ft-ot nyert.

 

E-FIFA Egypt (Kasandra) – Sweden (Chris?) 1X2 Döntetlen 5,50 Nyertes
E-FIFA Tottenham (Upcake22) – Manchester Utd. (Dm1trena) 1X2 Döntetlen 3,00 Nyertes
Jégkorong Almati – Bejbarisz Atirau 1. harmad – 1X2 Almati 2,68 Nyertes
E-FIFA Poland (Johnybegood) – Iceland (Ak) 1X2 Döntetlen 4,95 Nyertes
E-FIFA Ireland (Panica) – Chile (Poli) 1X2 Döntetlen 4,55 Nyertes

 

Egy nyíregyházi Tippmix-játékos 6 180 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 998 847 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Eskisehirspor – Tuzlaspor 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és nem 2,19 Nyertes
Labdarúgás Bengaluru – Northeast Utd. 1X2 Döntetlen 3,20 Nyertes
Labdarúgás OH Leuven – Mouscron-Peruwelz 1X2 OH Leuven 1,72 Nyertes
Labdarúgás Lazio – FC Bruges 1X2 Döntetlen 4,05 Nyertes
Labdarúgás Millwall – QPR Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,78 Nyertes
Labdarúgás Dinamo Kijev – FTC 1X2 Dinamo Kijev 1,86 Nyertes

Egy balassagyarmati Tippmix-játékos 20 Ft-os alaptéttel (összesen 360 Ft-os téttel), 17/18-as kombináció típusú fogadással 739 366 Ft-ot nyert.

 

Jégkorong Torp. Nyizsnyij Novgorod – CSZKA Moszkva Kétesély Döntetlen vagy CSZKA Moszkva 1,14 Nyertes
Jégkorong Újpest – FTC Kétesély Döntetlen vagy FTC 1,46 Nyertes
Jégkorong Poprad – Nove Zamky 1X2 Poprad 1,31 Nyertes
Jégkorong Linz – Fehérvár Kétesély Döntetlen vagy Fehérvár 1,52 Nyertes
Kézilabda Montenegró – Szlovénia (női) 1X2 Montenegró 1,67 Nyertes
Jégkorong Vasas – Dunaújváros 1X2 Vasas 2,20 Nyertes
Labdarúgás Zenit Szentpétervár – Dortmund 1X2 Dortmund 1,59 Nyertes
Kézilabda Creteil – Chambery 1X2 Chambery 1,68 Nyertes
Labdarúgás Oldham – Sunderland 1X2 Sunderland 1,82 Nyertes
Jégkorong Storhamar – Stavanger Kétesély Storhamar vagy Döntetlen 1,30 Nyertes
Labdarúgás Chiasso – Aarau 1X2 Aarau 1,62 Nyertes
Labdarúgás Peterborough – U21West Ham 1X2 Peterborough 1,79 Nyertes
Labdarúgás Watford – Rotherham 1X2 Watford 1,44 Nyertes
Labdarúgás Oxford Utd. – Forest Green Kétesély Oxford Utd. vagy Döntetlen 1,17 Nyertes
Labdarúgás Rennes – Sevilla 1X2 Sevilla 2,16 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – Istanbul Basaksehir Hendikep 0:1 Paris SG 1,26 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Juventus Kétesély Döntetlen vagy Juventus 1,66 Nyertes
Labdarúgás Dinamo Kijev – FTC 1X2 Dinamo Kijev 1,86 Nyertes

 

Egy debreceni Tippmix-játékos 4*1 250 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 2*180 897 Ft-ot, illetve oddsváltozás után 2*178 026 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Trabzonspor – Sivasspor 1. félidő – 1X2 Trabzonspor 2,70 Nyertes
Labdarúgás Aarhus GF – Bröndby Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,48 Nyertes
Labdarúgás Haladás – Siófok 1X2 Haladás 1,80 Nyertes
Labdarúgás Hoffenheim – Augsburg Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 1,86 Nyertes
Labdarúgás AC Ajaccio – Le Havre Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,02 Nyertes
Labdarúgás Brighton – Southampton 2. félidő – Vendégcsapat – Gólszám 0,5 Több, mint 0,5 1,70 Nyertes
Labdarúgás Pordenone – Empoli 1X2 Döntetlen 3,15 (3,10) Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 2*1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 2*299 485 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Trabzonspor – Sivasspor 1X2 Döntetlen 3,20 Nyertes
Labdarúgás Tenerife – Leganes 1X2 Döntetlen 2,62 Nyertes
Labdarúgás Fiorentina – Genoa 1X2 Döntetlen 3,60 Nyertes
Labdarúgás Eibar – Valencia 1X2 Döntetlen 3,15 Nyertes
Labdarúgás Pordenone – Empoli 1X2 Döntetlen 3,15 Nyertes

 

 

 

 

Egy veszprémi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 438 183 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Chelsea – Leeds 1X2 Chelsea 1,43 Nyertes
Labdarúgás Montpellier – Paris SG 1X2 Paris SG 1,53 Nyertes
Labdarúgás Shonan Bellmare – Gamba Osaka 1X2 Gamba Osaka 1,80 Nyertes
Labdarúgás Hellas Verona – Cagliari 1X2 Döntetlen 3,60 Nyertes
Labdarúgás Roma – Sassuolo 1X2 Döntetlen 4,20 Nyertes
Labdarúgás Udinese – Atalanta 1X2 Atalanta 1,00 (2,10) Törölt
Labdarúgás Sheffield Utd. – Leicester 1X2 Leicester 2,00 Nyertes
Labdarúgás Schalke – Leverkusen 1X2 Leverkusen 1,45 Nyertes
Labdarúgás Liverpool – Wolverhampton 1X2 Liverpool 1,45 Nyertes
Labdarúgás Sampdoria – Milan 1X2 Milan 1,75 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 2 000 Ft-os téttel, 12-es kötés típusú fogadással 507 584 Ft-ot nyert.

 

Kosárlabda Kolin – Nymburk Pontszám 172,5 Több, mint 172,5 1,60 Nyertes
Kosárlabda Hapoel Holon – Maccabi Haifa Pontszám 164,5 Több, mint 164,5 1,65 Nyertes
Kosárlabda Burgos – Darussafaka Pontszám 163,5 Több, mint 163,5 1,60 Nyertes
Kosárlabda Olomoucko – Brno Pontszám 163,5 Több, mint 163,5 1,56 Nyertes
Kosárlabda Vechta – Bayreuth Pontszám 163,5 Több, mint 163,5 1,60 Nyertes
Kosárlabda Usti nad Labem – Pardubice Pontszám 161,5 Több, mint 161,5 1,60 Nyertes
Kosárlabda Decin – Hradec Kralove Pontszám 160,5 Több, mint 160,5 1,59 Nyertes
Kosárlabda Kalev/Cramo – Tsmoki-Minszk Pontszám 159,5 Több, mint 159,5 1,61 Nyertes
Kosárlabda Szombathely – Nyizsnyij Novgorod Pontszám 154,5 Több, mint 154,5 1,56 Nyertes
Kosárlabda Mornar – Metropolitans Levallois Pontszám 153,5 Több, mint 153,5 1,61 Nyertes
Kézilabda Lugi – Ystad IF Gólszám 54,5 Több, mint 54,5 1,50 Nyertes
Kézilabda Szeged – Breszt Meskov Gólszám 53,5 Több, mint 53,5 1,56 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 500 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 273 000 Ft-ot nyert.

 

E-FIFA Sahtar Doneck (Skripp) – Marseille (Member) 1X2 Sahtar Doneck (Skripp) 3,25 Nyertes
E-FIFA Dortmund (Indenfor) – Inter (Fleshka77) 1X2 Dortmund (Indenfor) 7,00 Nyertes
E-FIFA Chelsea (STDM) – Manchester Utd. (Nixtape) 1X2 Manchester Utd. (Nixtape) 8,00 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 2 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 245 361 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás AC Ajaccio – Le Havre (élő) 1X2 Döntetlen 2,80 Nyertes
Labdarúgás Pordenone – Empoli 1X2 Döntetlen 3,20 Nyertes
Labdarúgás Brighton – Southampton 1X2 Southampton 2,80 Nyertes
Labdarúgás Eibar – Valencia 1X2 Döntetlen 3,00 Nyertes
Labdarúgás Mallorca – Castellon 1X2 Mallorca 1,63 Nyertes

 

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Ahogy a trénerek látják – Ászári Díj

Az 1400 méteres 1.300.000 Ft összdíjazású versenyben hat lovat adtak indulónak, az alábbiakban az idomári véleményeket olvashatják. Blazing Cometről, Can’t Beat Itről és Tűzgalambról eddigi futásaik alapján olvashatnak összefoglalót.

Morita Menantie, Shammah (Stanislav Georgiev): Morita Menantie most vasárnap futott, ezen a héten frissen tartottuk, jól érzi magát, győzelmet várok tőle. Shammah jó munkák után áll starthoz, jobban mutatja magát, de véleményem szerint a sok munka a jövő szezonra fog beérni. Először fut szintetikuson, kíváncsian várom, hogy hogy fog neki tetszeni. Az első három hely valamelyikében bízom.

Denis The Diva (Kovács-Bakos Szilvia): Jól dolgozik, ilyen erős csapatban még nem futott, nem lesz könnyű helyzete. Eddig mindig könnyen nyert, most kiderül, hogy ilyen társaságban mennyit tud, akár az első három hely valamelyikére is odaérhet.

Blazing Comet: Frankel fiának két start két győzelem a mérlege, nem is akármilyen stílusban érte el ezeket az eredményeket. Győzelme nem lenne meglepetés.

Can’t Beat It: Legutóbbi versenyén szintén 1400 méteren az első helyet szerezte meg, akár a favoritokat is meglepheti.

Tűzgalamb: Az 1200 méteres Gödi Díjban a harmadik helyen ért célba, majd az 1400 méteres Kisfaludy Társaság Hendikepben hatodik lett. Elcsíphet egy pénzes helyezést.

Fotó: Dr. Kovács Gábor

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Szavazz az Év Lovára és nyerj ajándékcsomagot!

Szavazz az Év Lovára és nyerj ajándékcsomagot!
Ki legyen 2020 Év Lova? ?
Az alábbi linken tudsz szavazni, hogy az öt ló közül szerinted ki érdemli meg a címet:
Mi pedig a szavazók között kisorsolunk egy Kincsem Parkos ajándékcsomagot! ?
A játék 2020.december 07. 12:00 és december 10. 24:00 között tart.
Sorsolás és eredményhirdetés: 2020. december 11. 20:00-ig. ⏱
/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Dióspuszta új tenyészkancái

A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok a Tattersalls December Mare Sale aukcióján nyolc remek származású és jó néhány vemhes tenyészkancával bővítette az állományát. Az új lovakért dióspuszta 96.000 guineast fizetett, ami közel 40 millió forintnak felel meg, így megállapíthatjuk, hogy tovább folytatódik a nemzeti ménes tenyészállományának a vérfrissítése, ráadásul évtizedek óta nem látott volumenben.

 

Go On Go On Go (Lot 1207)
A hétéves Black Type-os kanca pályafutása során négy versenyt nyert két-és háromévesen, ezzel 32.600 fontot keresett. Háromszor volt helyezve, harmadik lett a Listed besorolású Pepsi Max Scarbrough Stakesben. Eddig két csikója született, 2019-ben Charm Spirittől, 2020-ban Heeraattól, jelenleg is vemhes a Gr 1 győztes sprintertől Eqtidaartól. A kanca anyai oldala nagyon erős. Piranha két versenyt nyert kétévesen, egyszer volt helyezve, apja Medicean többszörös Group 2 és Group 1 nyerő, ő adta a komoly klasszis Dutch Artot is, aki a hazai pályán már bizonyított, hiszen a két első évjáratával champion apamén Pigeon Catcher, valamint Impression apja.
Leütési ár 18.000 guineas.

 

Hala Madrid (Lot 1215)
A nyolcéves kanca két versenyt nyert és nyolcszor volt helyezve három-és négyévesen, pénznyereménye 11.115 font. Teljes testvére a 139. Német Derbyben harmadik helyet szerző Top Locknak, illetve a remek Ermine And Velvetnek. Anyja Ermine egy versenyt nyert háromévesen, 11.460 fontot keresett, négyszer volt helyezve. Apja Nayef, többszörös Gr 1 győztes. A kanca Juddmonte Farms világutazó mérföldes ménjétől, Cityscapetől (Gr1 siker, 23 verseny, 6 győzelem, 2 millió font nyeremény) vemhes.
Leütési ár 5.000 gunieas.

 

Sainted (Lot 1348)
A hétéves tenyészkanca pályafutása alatt négy versenyt nyert két-és négyéves kora között, 44.480 fontot keresett. Apja a többszörös Group 1 győztes középtávú Dutch Art. Az apai vonal megegyezik a Go On Go On Go-nál bemutatott Medicean – Machiavellian – Mr Prospector vonallal. Anyja Blithe, pályafutása során egy versenyt nyert kétévesen, négyszer volt helyezve. Nagyon erős család tagja, második anyjának 14 nyerő csikója van, köztük Gr verseny győztesek. Galileo fiától, a Gr 1 nyerő és Gr 1 helyezett Ulyssestől vemhes, aki többször együtt versenyzett korunk legjobb lovával, Enable-el.
Leütési ára 20.000 gunieas.

 

Gamely Insistent (Lot 1364)
A Niarchos család csupán hároméves kancája kétszer futott az idei szezonban. Apja a sprinter Acclamation a 2021-es szezonban 27.500 euroért fog fedezni, pályafutása során hat versenyt nyert, legjobb formáját a King’s Stand Stakesben futotta, második lett a Group 2 besorolású versenyben. A kanca anyja Game of Legs Franciaországban futott háromévesen. A családban találunk Gr 1 Gr 2 és Gr 3-as nyerőket és helyezetteket. A kétszeres Kancadíj nyerő Petrushka és a fedezőménként is bizonyított Conduit is kiemelendő.
Leütési ár 1.000 gunieas.

 

Earth And Sky (Lot 1418)
A Niarchos család négyéves kancája, két versenyt nyert háromévesen és hétszer volt helyezve, 14.571 fontot keresett. Apja, Noble Mission Galileo ivadék, kilenc győzelmet aratott, hosszútávon, Group 1-es szinten is eredményes volt. Ami még nagyobb szenzáció, hogy a világ legjobb lovának, Frankelnek a teljes testvére! Earth And Sky anyja, Youre So Sweet nem lépett pályára. Anyai nagyanyja Angel In My Heart három versenyt nyert, eredményesen futott Franciaországban és Amerikában is. Majd a ménesben még jobb volt, ő adta a 2003-as Epsom Derby nyerő Kris Kint.
Leütési ár 10.000 gunieas.

 

Ancient Longing (Lot 1514)
Ő volt a legdrágább a most vásároltak között! A hatéves kanca, pályafutása során négyszer volt helyezve. A kanca apja a Group 1-es Coral-Eclipse, King George VI And Queen Elizabeth Stakes nyerő Nathaniel (apja Galileo), aki a bámulatos teljesítményt nyújtó Enablet is adta. A kanca anyja Longing To Dance kétszer volt helyezve kétévesen, második lett a Listed besorolású Flame of Tara EBF Stakesben. Testvére adta Dutch Art-ot. Öt nyerőt adott már többek között Gr3-as győztest is. Második anyja 1994-ben a legjobb öreg kanca volt Németországban. Vemhes a kőkemény lábakon álló világklasszis mérföldes Ribchestertől.
Leütési ár 30.000 gunieas.

 

Morning Chimes (Lot 1897)
A hatéves kanca egyszer volt helyezve háromévesen, 2019-ben Lawmantől, 2020-ban Oasis Dreamtől született csikója. Anyja Maidin Maith egy versenyt nyert kétévesen, összesen kétszer állt starthoz. Teljes testvére Chinese Whisperer Black Typos ló. A kanca apja Shamardal, hét start hat győzelem a mérlege, négyszeres Gr 1 nyerő. Vemhesen került megvásárlása, a Francia Derby nyerő Study Of Man-től (apja Deep Impact) fog csikója születni.
Leütési ár 8.000 guineas.

 

Don’t Forget Faith (Lot 1928)
A Black Type-os 15 éves kanca két versenyt és 80.000 fontot nyert a kétezres évek elején. Második volt a Group 3 besorolású Sweet Solera Stakesben, Newmarketben, harmadik egy Listed versenyben. Már két nyerőt adott, Tadarrokot és Rich and Luckyt. Az előbbi egy versenyt nyert háromévesen, hétszer volt helyezve, az utóbbi két versenyben győzött, kétszer volt helyezve. A kanca apja a homok specialista Victory Gallop, közel volt az amerikai Hármas Korona sikerhez, Belmont Stakes győzelem mellett a másik két ágban a második volt. A kanca anyja a klasszis Contredance, nyolcszor ért fel a dobogó legfelső fokára, Gr 1, Listed és Gr 2 verseny nyerő Amerikában. Land Forcetól vemhes.
Leütési ár 4.000 gunieas.

/ by /   Hazai agár hírek / 0 comments

Németh Vivien

Szezon értékelő interjúsorozatunk első alanya Németh Vivien tulajdonos és tréner.
Versenyagara: Stemgrove Jaxx ’Soul’ (Jaxx Party Time x Vans Escalade)

2020-as versenyei:
May Trophy Sprint S2 – II. hely
June Trophy S2 – I. hely
Nyári Nagydíj Sprint S1- V. hely
Legjobb verseny ideje: 16.92 (June Trophy S2)

Edzések:
Összesen 6 hivatalos időmérő edzés, mind 280m-en.
Legjobb ideje: 16.74

Számodra ez volt az első igazi versenyszezon, életed első versenykutyájával, Soul-lal (Stemgrove Jaxx). Hogyan értékeled a szezont, hogy érezted magad?

 Fantasztikusan! Amikor először olvastam a kutyám és a saját nevem a Turfban, az valami csodálatos volt. Erre vártam, hogy mi is közöttetek lehessünk. Nem is kívánhatnék jobb első versenykutyát Soul-nál, hiszen nagyon nyugodt agár, de ez persze sosem volt összefüggésben a pályán nyújtott teljesítményével. Sajnálom, hogy így lerövidült a szezon a vírus és a sérülés miatt is, épphogy csak belekóstolni tudtam az egészbe, úgyhogy várom a jövő évet, hisz ez a rövid szezon inkább csak még jobban megerősített abban, hogy csinálni szeretném.

Maga a sport is teljesen új neked, mint azt a szezon eleji bemutatkozó beszélgetésből tudjuk, hogy jellemeznéd mégis magatokat Soul-lal, mennyire vagy elégedett vele, illetve magaddal, mint kezdő trénerrel?

Jó kérdés. Az az igazság, hogy mivel teljesen kezdő vagyok, hajlamos vagyok olyan trénerekhez hasonlítani magam, akik tízen-húszon-harminc éve ezt csinálják. Ilyenkor természetesen elbizonytalanodom, úgy érzem hirtelen akarok mindent tudni és emiatt néha elveszek az információk tengerében. Mindig tudatosítom kell magamban, hogy ez nem olyan dolog, amit egy év alatt meg lehet tanulni. Soul-al én maximálisan elégedett vagyok, büszke vagyok rá, nem voltak hatalmas elvárásaim felé, mégis hétről-hétre bizonyított, nyert és megmutatta, hogy több van benne és meg is akarja mutatni. Rettentően sokat tanultam tőle is.

Soul középen legelöl

Soul remek formában volt a nyáron, egészen június végéig, majd egy balszerencsés sérülés miatt le kellett állnotok. Mi történt, mondd el kérlek pár szóban, illetve, hogy meggyógyult-e azóta?

 Egyik edzésen részleges gracilis szakadása volt, ami később teljes lett… Mondanom se kell, nekem akkor világvége volt, iszonyatosan el voltam keseredve. Nagyon sok segítséget kaptam, hogy ne csüggedjek, sérülések előfordulnak és ez az izomszakadás nem olyan sérülés, amiből nem lehet visszatérni. Időközben ránézésre meg is gyógyult, de nem sokkal ezután a pálya fényei is lekapcsoltak erre az évre, így élesben már nem tudtam megnézni mi a helyzet.

June Trophy S2 – I. hely

Jövő nyáron lesz 5 éves, hogy látod, milyen formában van, jössz még vele versenyezni jövőre?

Ha a gyógyulás teljesen sikeres lesz és az edzéseken is jó időket fut, nem látom akadályát a dolognak, de majd meglátjuk. Ez tőle függ.

Mennyire voltál megelégedve a szervezéssel, a versenyek lebonyolításával és mindennel, ami a versenyekhez kapcsolódik?

Én azt gondolom, hogy a pálya és a versenyek zavartalan működéséért felelős csapat a lehetőségeihez mérten a maximumot próbálta kihozni abból a kis időszakból, amíg tudtunk versenyezni, mind a pálya körüli szakmai dolgokat, mind az agarasokat érintő emberi tényezőket illetően. Ezt sok minden nehezítette – vírus, korlátozások, kisebb-nagyobb technikai problémák stb. – ami elsőre nyilván nem mindig zökkenőmentes, de ez mindenben így van.

Teljesen friss hír, alig egy hete hallottunk csak róla, igaz, hogy új tagja van a falkátoknak?

Szerintem, akivel valaha beszélgettem agarakról tudja, hogy nagy vágyam volt egy fekete kisördög. Mivel Soul és anno Ypsilon babakoráról is lemaradtam, szerettem volna ezúttal “tiszta lappal” kezdeni. Meg hát a Moldvai Dórival készült interjúból idézve engem is utolért a “népbetegség” miszerint egy agár nem agár 🙂 Amikor megláttam, hogy Stemgrove Iron Lady-nek kölykei lesznek Joes Cody-tól, tudtam, hogy nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget. Lady nagy kedvencem, követtem a “munkásságát”, Bolyk (Black Fantasy) is nagy szerelem számomra, Lady tesója. Így lett családunk legújabb tagja Veyron /Stemgrove Elemental Power/, aki egy nap reméljük hű lesz a nevéhez.

Soul hogy fogadta az új jövevényt, nem féltékeny?

Jól fogadta, bár egyelőre inkább ignorálja, szerintem beijedt picit, hogy akkor most nem az összes szeretetem az övé, kicsit meg van illetődve. A németjuhászunk (Zoé) imádja, már most hatalmasokat kergetőznek és időnként már Soul is bekapcsolódik a játékba.

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Mark Johnston a yearlingek kiválasztásáról

Írta: James Thomas, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Még nem zárult le az őszi árverési szezon, a trénerek, futtatók és kereskedők ezrei fáradoznak azon, hogyan válasszák ki a bőséges kínálatból az elkövetkező szezonok új reménységeit. Vannak biztosnak tűnő, bevált receptek, sokan a megérzéseikre hagyatkoznak, mások szaktanácsadókat kérnek fel. Nem csoda, rengeteg pénz forog kockán, és tudjuk, a csúcson nagyon szűk a hely, nem kerülhet oda minden megvásárolt telivér. Lesznek győztesek, de a sport örök törvénye értelmében többen lesznek azok, akik csak utólag lesznek okosabbak.

Mark Johnston 2018. augusztus 23-án vált minden idők legtöbb nyerőt idomító trénerévé, amikor Yorkban a 20/1-hez adott Poet’s Society nyergében Frankie Dettorival nyakhosszal megnyerte a 15.00-ra kiírt hendikepet. Ez volt Johnston 4194. győzelme (írásunk megjelenésekor 4649-nél tart), amellyel Richard Hannont előzte meg, aki 2013-ban vonult nyugállományba.

A mester 1987-ben váltotta ki a működési engedélyét, és azóta feljutott a legnagyobbak közé. Bátran kijelenthetjük, remek szemmel állapítja meg, melyik lovat érdemes megvásárolni, főleg ha hozzátesszük, nem százezrekért, hanem általában viszonylag alacsony áron jutott lovaihoz. Az alábbiakban a siker titkáról faggattuk Johnstont.

Mindig a képességet keresem a pedigrében – kezdi a rá jellemző tömörséggel. – A legfőbb kritérium számomra, hogy a ló anyjának legalább 90-es képességszámmal kell rendelkeznie. Ez alól csak akkor teszek kivételt, ha látom, adott már hasonló utódot. Mielőtt elmegyek egy árverésre végigtanulmányozom a katalógust, és megjelölöm az ilyen lovakat. Rá sem nézek azokra a yearlingekre akiket előzőleg nem választottam ki. Nincs értelme. Előfordul azonban, hogy kihúzok egy lovat a listámról, miután a helyszínen megnéztem. A pedigré dönti el, meg akarom-e vásárolni a lovat, a személyes tapasztalat pedig azt, hogy maximum mennyi pénzt adok érte. Félreértés ne essék, egy ló megvásárlásakor sosem szempont, hogy olcsó. Az átlagon felüli pedigré a legfontosabb.

Johnston trenírozási és menedzselési módszerei egyediek, gyakran teljesen különböznek a klasszikus iskolától, mégis nagyon sikeresen működnek. Ez azért érdekes, mert más nem tudja mindezt leutánozni. Ugyanez a helyzet a yearlingek kiválasztásánál is. A kívülálló számára úgy tűnik, mintha a tréner teljesen más szabályok alapján játszaná ezt a nagy és izgalmas játékot. Főleg akkor, ha tudjuk, ugyan a pedigrében nem is hajlandó kompromisszumokat kötni, de küllemben annál inkább. Úgy véli, a ló testfelépítésének sokan nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a kelleténél.

Úgy vélem a testfelépítés kérdése nagyon kényes téma. A kereskedők többsége a lovak lábállását nézi legelőször. Azzal vannak a leginkább elfoglalva, hogy kifelé vagy befelé áll az a láb, és hogy a ló térde úgy néz-e ki, mint ahogy a Nagy Könyvben meg van írva. Én erre nem fektetek különösebb hangsúlyt. Nemrégiben olvastam egy tanulmányt arról, hogy a szabálytalan térdállás néha még előnyös is, mert bizonyos esetekben csökkenti a sérülések megtörténésének esélyét, és kevés vagy semmilyen hatása nincs a ló képességére. Gond csak akkor van, ha nem magamnak, hanem megbízásból vásárolok. Nehéz megmagyarázni ugyanis egy laikusnak, miért költöttem 200 ezer guinea-t egy rossz lábállású lóra.

Mielőtt hevesen kezdenénk rázni a fejünket és hitetlenkednénk, gondoljunk csak közmondásosan rendhagyó küllemű Attarctionre (2001 pk, Efisio – Flirtation) akit Roxburghe hercege számára vásárolt Johnston, és akivel öt Group 1-es versenyt nyertek, köztük két klasszikust (1000 Guineas, Ír 1000 Guineas).

A mester tovább borzolja a kedélyeket amikor így folytatja:

Nem hiszek a röntgen felvételekben. Newmarketben harminchat felvételt kell készíteni ahhoz, hogy egy yearling bekerüljön a katalógusba. Górcső alá kerülnek a csüdök, csánkok, térdek és minden amiről felvétel készíthető. Egy dolgot azonban rendre elfelejtünk, sok rendellenesség annak a számlájára írható, hogy az állat még növésben van, szervezete nem nyerte el végső formáját. Ráadásul a telivérek nagyon gyorsan fejlődnek. Ki merem jelenteni azt is, a korai anomáliáknak semmi köze a képesség meglétéhez, illetve annak hiányához. Ez különösen igaz azokra a lovakra, amelyek fajtársaikhoz képest is gyorsabban növekednek. Ilyen esetekben még több problémát szúrhatunk ki. Én azonban azt gondolom, azok a jó lovak, akik gyorsan nőnek. Azért merek ilyen merészen nyilatkozni a témában, mert elvégeztem az állatorvos tudományi egyetemet, és ugyan nem praktizálok, de a megszerzett tudást minden nap használom, és tökéletesítem a gyakorlatban.

Nehéz az elhangzottakkal vitatkozni. Mark Johnston a valaha élt legtöbb futamgyőzelemmel rendelkező brit tréner. Tanácsáért mélyen a zsebükbe nyúlnak a sport legmeghatározóbb szereplői, köztük a Maktoum család jó néhány tagja is.

Van még egy tanácsom – zárja a beszélgetést Mark Johnston. – Sokan úgy gondolják, nincs értelme eljönni az árverésekre, ezért megbízottakat küldenek maguk helyett. Ez maflaság. A személyes tapasztalat a legértékesebb.

1 408 409 410 411 412 413 414 716