/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

A rettenthetetlen herceg

Írta: Ryan Herman, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Javában tart a brit ugrószezon, és bár messze még a Grand National, nem tudtunk ellenállni, és ráhangolódásként egy kivételes és rendkívül rokonszenves lovasról írunk.

Don Beltrán nyeregben

Az 1918-ban született Beltrán Alfonso Osorio y Díez de Rivera, Alburquerque 18. hercege, (e. álbokerke) akit más néven Vashercegnek is ismernek, a lóversenyzés történetének talán legrettenthetetlenebb és legvakmerőbb úrlovasa volt. Huszonnégy esztendő alatt, hétszer indult a Grand Nationalben, eközben százhét csontja eltört, de csak egyetlenegyszer sikerült végiglovagolnia a távot. Ennek ellenére ő a legnépszerűbb lovas, aki a híres akadályversenyben valaha indult. – Egy angol torreádor hasonlóan érezné magát a hazámban – jegyezte meg egyszer tréfásan.
A herceg kétségtelenül kora egyik legszínesebb lovas egyénisége volt, de e mögött sokkal több rejtőzött: egy spanyol főnemes megszállottjává a gondolatnak, hogy Liverpoolban versenyt nyerjen.

1928-ban ragadta magával a Grand National Alburquerque hercegét, amikor Tipperary Tim nyerte a versenyt azon két ló közül, akiknek sikerült befejeznie a futamot a negyvenkét indulóból. Spanyolországban a tíz éves Beltrán tátott szájjal nézte az eseményről készült mozgókép beszámolót egy filmszínházban, és elhatározta, versenylovas lesz. Édesanyja azt mondta neki, túl magas növésű ehhez a hivatáshoz, ezért a fiú minden éjszaka úgy feküdt le, hogy gombóccá húzta magát, azt remélte, ettől nem fog megnőni. Minden vágya az volt, hogy zsoké lehessen.

A herceg címere

1939-ben indult élete első versenyében, néhány évvel a spanyol polgárháború után, ahol talán mondanunk sem kell, a nacionalisták oldalán harcolt a könnyűlovasságnál. A köztársaságpárti ellenség sorait olyan alakok erősítették, mint a Gerő Ernő, Mező Imre, Münnich Ferenc, Rajk László és Zalka Máté. Abban az időben már lovat is futtatott, méghozzá Peter Cazaletnél, Devon Loch idomárjánál, amely ló arról vált ismertté, hogy szintén a Grand Nationalben, a cél előtt ötven méterrel, tisztán vezetve, megugrott egy árnyékot és felbukott. A telivér Erzsébet anyakirályné színeit vitte, aki csak így kommentálta az eseményt: That’s racing, I suppose (Nos, ilyen a lóverseny).

Becher’s Brook

A híres akadályversenyre 1952-ben mázsált ki a herceg első alkalommal Brown Jack III lovasaként. A verseny egész jól alakult a páros számára, mígnem a Becher’s Brook nevű akadálynál felbuktak. Abban az időben ez volt a legnehezebb ugrás (1989-ben, az állatvédő szervezetek nyomására alakították át mai formájára.) A vakmerő spanyol két töréssel megúszta. A Walton Kórházba szállították, ahol egyből szívükbe zárták az orvosok és az ápolónők a sármos főrendet. A legenda szerint ezután minden lovaglása előtt lefoglalt magának egy ágyat ugyanott.

Bár sokszor a fejére esett, Rivera herceg mégsem volt teljesen ütődött. Tudta jól, ebben a versenyben kiemelkedő képességű lóra van szüksége, és tizenegy évet várt a következő alkalomra, hogy starthoz álljon Aintreeben. Ekkor a huszonegyedik ugrásig jutott Jonjo nevű lován. 1965-ben újra a starthoz állt az elszánt férfit, de felbukott Groomsmannel, és ismét a Walton Kórház lett a végállomás. 1966-ban kénytelen volt feltartani a cél előtt négy akadállyal, mert lova, L’Empereur elkészült az erejével. Eltelt hét esztendő és Beltránt Nereo hátán láthatta ismét a közönség. A telivért maga a herceg tenyésztette Mozanaque Sotóban, a családi birtokon. Meg volt róla győződve, senki sem veheti el tőlük a győzelmet, ám egyik kengyele leszakadt, és még a Becher’s Brook előtt feladni kényszerült a versenyt.
A bátor lovast gyakran hasonlították az irodalomból jól ismert Don Quixote alakjához, és egyáltalán nem alaptalanul. Akárcsak a bús képű lovag, ő is magas, szikár alkatú férfi volt, megnyúlt arcát hegyes álla tette jellegzetessé. Környezete úgy gondolta, ő is egy megnyerhetetlen küzdelmet folytat egész életében.

A családi birtok Mozanaque Sotóban

Toby Balding, a kétszeres Grand National nyerő idomár jellemezte de Riverát a legjobban: – Egy igazi kamikaze, hírből sem ismeri a félelmet.
Ezt a véleményt ismét igazolta a herceg, amikor minden intő jel ellenére ismét indult az 1974. évi Grand Nationalben. Amikor a kimázsált zsokék a jártató felé tartottak, a televíziós közvetítés kommentátora, Clive Graham kiszúrta a furcsán lépegető lovast. – Egyáltalán nem úgy néz ki ez az ember, mint aki sikerrel teljesíthetné a világ legnehezebb akadályversenyét, de mégis itt van, mert ő az ötvenöt esztendős Alburquerque hercege.

Két héttel a fent említett esemény előtt tizenhat kapcsot operáltak ki a spanyol lovas lábából, amiket egy súlyos esés után szerzett. A műtét után hét nappal eltörte kulcscsontját egy Newburyben tartott versenyen. Hét nappal a Grand National előtt! Volt azonban más probléma is, bár ezt csak később került nyilvánosságra. Nereo bokszbalesetet szenvedett, és erősen be volt szűrődve az egyik lába. A baleset után jó pár napig nem evett. Mindez idő alatt a herceg Madridba utazott és speciális gipszet csináltatott magának, amiben tudott lovagolni, és megtanulta hogyan szálljon nyeregbe anélkül, hogy megterheli a kulcscsontját. Tartott tőle azonban, hogy nem megy át a verseny előtti orvosi vizsgálaton, ezért megkérte fiát, Ioannes-t, utazzon vele Angliába és legyen a tolmácsa.

A Galopar magazin interjút készített Ioannes-szel 2015-ben. A férfi így emlékszik a történtekre: – A verseny közben apám törött kulcscsontja elmozdult és átszakította a bőrét, de ő megtiltotta, hogy szóljak az orvosnak. Három nap telt el így, hihetetlen kínok között, míg végre visszaérkeztünk Madridba és megoperálták.

A herceg és Nereo ugyanis sikeresen teljesítette a távot, és akármennyire is hihetetlen, nyolcadikként értek célba. – Arra vagyok a legbüszkébb, hogy egy spanyol tenyésztésű telivér, amelyet én neveltem, megmutatta, van benne elég képesség, hogy felvegye az Angliában és Franciaországban született lovakkal a versenyt. Ez óriási szó, hiszen Nereo hátán nem egy lovas ült, hanem egy zsák burgonya.

A történetnek azonban még nincs vége, bármennyire is hihetetlen. 1976-ban Beltrán de Rivera ismét indult Nereo nyergében. A csúnya bukást hosszú kezelés követte a Walton Kórházban. Amikor megkérdezték tőle, miért viszi ily makacsul vásárra a bőrét unos-untalan, ezt felelte: – Kockázat nélkül unalmas lenne az élet.
A herceg elszántsága legendává vált, ezért a közönség ráragasztotta a Vasherceg nevet.

Maradt a fotózás

A lóverseny szakemberek azonban másként vélekedtek. A Jockey Club új rendelkezése értelmében, minden ötven évét betöltött lovasnak kiemelten szigorú orvosi vizsgálaton kellett átesnie. Ez azt eredményezte, saját testi épsége érdekében bevonták a herceg licencét, és onnantól fogva a lelátóról volt kénytelen nézni a versenyeket. Az engedélye visszavonását élete egyik legszomorúbb pillanatának nevezte. Később, a spanyol El Pais című napilapnak adott interjújában így nyilatkozott: – A legtöbb töréssel járó balesetem oka a türelmetlenség volt, de a csontjaim kitűnően bírták így is, és én elég céltudatos ember vagyok. Ez elengedhetetlen ebben a sportban. Mindig csak annyira akartam egészséges lenni, hogy a következő versenyemet vállalni tudjam.

Akadtak győzelmek is

Beltrán Alfonso Osorio y Díez de Rivera, Alburquerque 18. hercege hazájában minden lovas szakágban versenyzett, sőt 1952-ben és 1960-ban Spanyolország olimpiai csapatának is tagja volt díjugratásban és díjlovaglásban. 1964-ben elnyerte az Arany Sarkantyút, amely Európa legkiemelkedőbb úrlovasának megtisztelő címe. A herceg karrierjének legfényesebb pillanata az volt, amikor 1968-ban megnyerte a Gran Premio de Madridot a teljesen esélytelen Tebas nyergében. Élete utolsó győzelmét néhány nappal hatvanhatodik születésnapja előtt aratta a bátor lovas.
De Rivera herceg 1994-ben hunyt el, emlékét az Alburquerque Herceg Emlékverseny őrzi, amelyet minden évben a Zarzuela versenytéren futnak, Madridban.

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Angliában eladott telivér

Bokori Tamásék ezúttal az eladó szerepkörét vállalták magukra. A Tattersalls December Mare Sale november 30 és december 3 között került megrendezésre, Consentement (Lot 2088) új gazdára talált Abu Shaala személyében, a négyéves kanca 1.000 guineasért kelt el.

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Kovács-Bakos Szilvia értékelése – Lovaregyleti Díj

A szezon utolsó nagyversenyében, a 2800 méteres Lovaregyleti Díjban Kovács-Bakos Szilvia idomítottjai szerezték meg az első két helyet. A hároméves kancák csatáját Amazing Allegra nyerte magabiztosan a Magyar St. Leger nyerő Aurora Amica előtt.

Amazing Allegra
A lovasválasztás egyszerűen zajlott, 52 kilót vitt a versenyben, így nem sok zsoké jöhetett szóba, ráadásul lovasunk, Mocsinka Vivien kedvenc lova a kanca. Ismeri, nem volt kérdés, hogy ő ül majd rajta. Már a téli pihenőn gondolkoztunk, de annyira jó formában van, hogy végül a tulajdonossal egyeztetve elindítottuk. Várásra kell lovagolni, a vezetők mögött helyezkedett, majd lovasa időben indította. A táv és a szintetikus pálya is tetszett neki, nagyon meg vagyunk elégedve a teljesítményével.

Aurora Amica
A verseny feltétele miatt Amazing Allegrához képest két kilóval többet vitt. Eddigi legjobb formáit gyepen, mélyebb pályán futotta, valószínűleg a szintetikus pálya kevésbé tetszett neki. Lovasa kicsit korábban indította, illetve kívülről kellett volna érkeznie. Ennek ellenére elégedettek vagyunk a teljesítményével, szépen zárta az utolsó két hónapot.

Sagana
Ahogy azt az idomári nyilatkozatban is mondtam, pénzes helyezésben bíztam, ez meg is valósult. A 2800 méter már hosszúnak bizonyult, sokáig az élen volt, de az utolsó 600 méter már sok volt neki, ennek ellenére megtartotta pénzes helyezését.

Fotó: Magyar Lovaregylet, Vonczem Gabriella, Dr. Kovács Gábor

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Újoncok a porondon – 10. rész

Bihari Alexandra is bővítette istállóját a Goffs Autumn Yearling Sale keretein belül.

Lot 23

N. (Lot 23) apja a kétszeres Gr 2 nyerő Gutaifan, az idei szezonban 6.000 euroért fedezett. Anyja Amaany, háromévesen győzött és helyezve is volt. Eddig egy csikója született, Berry Edge, még nem lépett pályára. Anyai nagyanyja Almass hatszor győzött háromévesen, ezzel 175.390 fontot keresett, Listed besorolású versenyekben volt eredményes. A yearling 2.500 euroért került új gazdájához.

 

Lot 46

N. (Lot 46) anyja Ballet Dancer háromévesen nyert, négyszer volt helyezve. Eddig öt csikója született, közülük hárman léptek pályára, ketten ünnepelhettek már győzelmet, Lopes Dancer öt alkalommal, Medicean Ballet egyszer. A családban találunk Gr 1, Gr 2, Gr 3 és Listed verseny nyerőket, illetve helyezetteket is. A mén apja a Group 2 besorolású versenyt nyerő Alhebayeb, 5.000 euroért fedezett idén. A yearling ára 2.800 euro volt.

Fotó: Goffs

/ by /   Hazai agár hírek / 0 comments

Agárpálya csapat III. – Födő Marcell időmérő

Soron következő cikkünkben ismerjék meg az agárversenyek egyik legfontosabb színfalak mögötti szereplőjét, az időmérőt, akire nem kis felelősség hárul, hisz ő állapítja meg – egy számítógépes program segítségével  – század, sőt ezred másodpercre pontosan, hogy melyik agárnak mennyi volt a befutási ideje, ami a helyezések után a második legfontosabb információ.

Marcell, nagyon más területről keveredtél a profi agárversenyzés világába, mivel foglalkozol a hétköznapokban?

Nyílászárók és konyhabútorok értékesítésével foglalkozom már több, mint 15 éve. Folyamatosan képzem magam és érdeklődöm az új megoldások és korszerűsítések iránt. Hobbi szinten fotózni szoktam, nemcsak embereket, hanem agarakat is, őket főleg verseny szituációban szeretem megörökíteni.

Az agár hobbi az életedben, vagy jártok Adonisszal versenyezni is?

Mindig szerettem volna egy agarat, ezért elkezdtem érdeklődni, hogy kitől vehetnék megbízható alomból. Sajnos az első választásnál elpusztultak a kicsiK, ekkor ajánlották a Szántói-Száguldó almot, ahol azonnal kiszúrtam magamnak Adoniszt. Adonisz magyar agárként pályaversenyző és nagyon szép eredményeket ér el, csak sajnos nagyon kevés aktív versenyző magyar agár van, ezért a versenyek száma is minimális.

Hogy jött a képbe a Kincsem Park és az időmérés?

Tavasszal kint voltam egyszer egy edzést fotózni a Kincsem Parkban, majd valamivel később Moldvai Dóri ajánlására kaptam egy telefont, hogy érdekelne-e az időmérő bíró szerepe, amit örömmel vállaltam el. Nagyon megszerettem ezt a péntek délutáni/esti elfoglaltságot, melyből sokat tanulhatok a saját kutyám tréningjét illetően is. Nem titkolt reményem, hogy előbb-utóbb magyar agarak is versenyeznek majd ezen a pályán.

Az irányítóház munka közben. Bal szélen Födő Marcell. Fotó: Simkó Szilárd

Elmondanád egy picit részletesebben, mit csinál pontosan az időmérő azoknak, akik nem tudják mit takar ez a pozíció?

Az időmérő program egy szuper rendszer, de komoly csapatmunka van mögötte, hisz a rengeteg beállításban könnyen el lehet veszni. Iszonyú izgalmas és nagyon észnél kell lenni, mert a program ezred másodpercre mutatja a célfotón az agarak idejét, így tévedés kizárva.

 

 

 

“Adonisz”

 

 

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Tippmix 2020/49. hét Csütörtök – vasárnap

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

LASK – Tottenham (Labdarúgás, EL)                                                             793 780 fogadás 

Roma – Young Boys (Labdarúgás, EL)                                                            774 710 fogadás

Sivasspor – Villarreal (Labdarúgás, EL)                                                         753 381 fogadás

Milan – Celtic (Labdarúgás, EL)                                                                     698 732 fogadás

Tottenham – Arsenal (Labdarúgás, Premier Liga)                                           685 431 fogadás

 

Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Chelsea – Leeds (Labdarúgás, Premier Liga)                                                   146,02 millió Ft

Juventus – Torino (Labdarúgás, Olasz A)                                                       132,79 millió Ft

Internazionale – Bologna (Labdarúgás, Olasz A)                                            125,82 millió Ft

Tottenham – Arsenal (Labdarúgás, Premier Liga)                                           117,54 millió Ft

West Ham – Manchester Utd. (Labdarúgás, Premier Liga)                              110,51 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • Fordulatos mérkőzést és hat gólt hozott csütörtökön a LASK – Tottenham Európa Liga-csoportmérkőzés. Az eredmény azt jelentette, hogy José Mourinho alakulata már biztosan továbbjutott csoportjából, az osztrák együttes számára viszont nem lesz tavasszal is folytatás az EL-ben. Jól járhattak azok a fogadók, akik ráéreztek az ikszre, hiszen akár 4,50-es oddsot is elkönyvelhettek ezzel a tippel. Az „1X2” piacra beérkezett több mint 409 ezer fogadás 9 százaléka lett tökéletes.
  • A Tottenham nem csak az EL-továbbjutásnak örülhetett a múlt héten, hanem az Arsenal elleni észak-londoni derbin aratott 2-0-s sikernek is. A két nagy rivális közül ebben a szezonban egyértelműen a Spurs teljesít jobban, amit jól jelez, hogy vezeti az angol élvonal tabelláját, miközben az Ágyúsok az első tízbe sem férnek be. A Tippmix-fogadók többségének nem is kellett csalatkoznia, a végkimenetelre beérkezett tippek háromnegyede számított Harry Kane-ék győzelmére, de még a „Hendikep 0:1” piacon érkezett tippeknek az 58 százaléka is legalább kétgólos Tottenham-sikert várt, 3,95-ös nyereményszorzóért.
  • Tíz bajnoki alatt már négy vereséget volt kénytelen elkönyvelni a spanyol bajnokságban a Barcelona, ezúttal a Cadiz tréfálta meg alaposan Messiéket. Talán a korábbi blamák miatt is ezúttal több mint 10 ezer tipp számított a meglepetésre, ami akár 11,50-es oddsszal is megfogadható volt az „1X2” soron. A nagy rivális Real Madrid eközben a Sevilla vendégeként begyűjtötte a három pontot, pedig a Zidane-csapat botlása kevésbé lett volna meglepő: 37 százalékos találati aránnyal járt együtt a fővárosiak győzelme a végkimenetelről szóló fogadási lehetőséget tekintve, a helyes tippért 2,52-es záró szorzó járt.
  • A Juventus megszenvedett a torinói derbin, de végül sikerült fordítania hátrányból Andrea Pirlo csapatának. A szünetben még a Torino vezetett, és így volt ez egészen a 77. percig, amikor előbb egyenlített a rekordbajnok, majd a 89. percben Bonucci fejesével a győztes találatot is megszerezte. Érdemes kiemelni, hogy a „Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény” piacon 22 százalékos volt a helyes tippek aránya, a „Torino 1:0/Juventus 2:1” kimenetel ráadásul 50-szeres nyereményt jelenthetett a tökéletes megérzéssel bíró fogadóknak.
  • Csütörtökön elrajtolt Dániában a női kézilabda Európa-bajnokság, ahol eddig a horvát együttes szállította a bombameglepetéseket. Az elsőt sajnos pont Magyarország ellen, miután Klujber Katrinék 24-22-re alulmaradtak nyitó csoportmeccsükön, ami 11,00-s szorzóval és 10 százalékos találati aránnyal járt együtt az „1X2” soron. A horvát együttes ezt követően a tavalyi világbajnok hollandokat is legyőzte (27-25), amire már a végkimenetelre beérkezett tippek 30 százaléka számított, 9,25-ös nyereményszorzó mellett.

 

 

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Fuenlabrada – Valencia (Kosárlabda, Spanyol bajnokság)

Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 121-130 között, nyertes odds: 100,00)

 

Granada – Huesca (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)

1X2 + Gólszám 4,5 (Nyertes tipp: Döntetlen és több, nyertes odds: 100,00)

 

West Bromwich – Crystal Palace (Labdarúgás, Premier Liga)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Crystal Palace 5:1, nyertes odds: 100,00)

 

Porto – Tondela (Labdarúgás, Portugál bajnokság)

  1. félidő – Pontos eredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 2:2, nyertes odds: 100,00)

 

Nantes – Strasbourg (Labdarúgás, Francia bajnokság)

Pontos végeredmények (Nyertes tipp: Strasbourg 4:0, 5:0, 6:0, nyertes odds: 100,00)

 

Kiemelt esemény:


Bayern München – RB Leipzig 3:3 (Labdarúgás, Bundesliga 1.)

1X2 (helyes tipp: Döntetlen, helyes tippek aránya: 17 %, nyertes odds: 4,60)

  1. félidő/2. félidő – Mindkét csapat szerez gólt (helyes tipp: Igen / Igen, helyes tippek aránya: 88 %, nyertes odds: 8,25)

Gólszám 5,5 (helyes tipp: Több, mint 5,5, helyes tippek aránya: 52 %, nyertes odds: 5,00)

Melyik csapat kap több büntetőlapot? (helyes tipp: RB Leipzig, helyes tippek aránya: 83 %, nyertes odds: 2,04)

 

Outright-fogadás:

 

                   Forma-1, Szahíri Nagydíj 2020 – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: S. Perez (Helyes tippek aránya: 5 %)

Legmagasabb odds: 30,00

Záró odds: 23,00

 

 

Magyar események:

 

Diósgyőr – FTC (Labdarúgás, NB I)

eredmény: 1:3, nyertes odds: 1,40

A végkimenetelre tett 181 705 tippből 156 749 tipp helyes.

 

Paks – Fehérvár (Labdarúgás, NB I)

eredmény: 1:0, nyertes odds: 4,20

A végkimenetelre tett 134 180 tippből 13 068 tipp helyes.

 

Honvéd – MTK (Labdarúgás, NB I)

eredmény: 2:2, nyertes odds: 3,30

A végkimenetelre tett 109 466 tippből 32 235 tipp helyes.

 

Szerbia – Magyarország (Kézilabda, Eb, női)

eredmény: 26:38, nyertes odds: 1,80

A végkimenetelre tett 53 580 tippből 24 985 tipp helyes.

 

Flensburg – Szeged (Kézilabda, BL)

eredmény: 26:24, nyertes odds: 1,45

A végkimenetelre tett 50 484 tippből 37 226 tipp helyes.

 

 

Élő szelvény:

 

Egy püspökladányi Tippmix-játékos 210 Ft-os alaptéttel (összesen 4 410 Ft-os téttel), 5/7-es kombináció típusú fogadással 492 464 Ft-ot nyert úgy, hogy két hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás West Ham – Manchester Utd. (élő) 1X2 Döntetlen 3,15 Vesztes
Labdarúgás Bayern München – RB Leipzig (élő) 1X2 Döntetlen 4,10 Nyertes
Labdarúgás Puskás Akadémia – Kisvárda 1X2 Döntetlen 3,55 Nyertes
Kézilabda Spanyolország – Svédország (női) 1X2 Döntetlen 8,50 Nyertes
Vízilabda Miskolc – Szentes 1X2 Döntetlen 8,50 Nyertes
Labdarúgás Montpellier – Paris SG 1X2 Döntetlen 4,30 Vesztes
Labdarúgás Fluminense RJ – Athlético PR 1X2 Fluminense RJ 2,23 Nyertes

 

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Egy kisvárdai Tippmix-játékos 5*3 560 Ft-os téttel, illetve 5*1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 5*398 662 Ft-ot, illetve 5*111 984 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás West Ham – Manchester Utd. 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 3,90 Nyertes
Labdarúgás Atl. Madrid – Valladolid Hendikep 0:1 Atl. Madrid 2,27 Nyertes
Labdarúgás Internazionale – Bologna 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,58 Nyertes
Labdarúgás Chelsea – Leeds Hendikep 0:1 Chelsea 2,06 Nyertes
Labdarúgás Montpellier – Paris SG Hendikep 1:0 Paris SG 2,38 Nyertes

 

Egy miskolci Tippmix-játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 4 200 Ft-os téttel), 5/7-es kombináció típusú fogadással 663 827 Ft-ot, 200 Ft-os alaptéttel (összesen 1 400 Ft-os téttel), 6/7-es kombináció típusú fogadással 604 039 Ft-ot nyert, valamint 200 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 234 999 Ft-ot nyert.

 

Kosárlabda Kolosszosz Rodosz – Larissza A mérkőzés győztese + Pontszám 148,5 Hazai és több 2,59 Nyertes
Kosárlabda Levice – Lucenec A mérkőzés győztese + Pontszám 155,5 Hazai és több 2,69 Nyertes
Kosárlabda Iberostar Tenerife – Obradoiro Monbus A mérkőzés győztese + Pontszám 159,5 Hazai és több 2,47 Nyertes
Kosárlabda Kolubara Lazarevac – Tamis Pancevo A mérkőzés győztese + Pontszám 163,5 Hazai és kevesebb 3,65 Nyertes
Kosárlabda Pardubice – USK Praha A mérkőzés győztese + Pontszám 159,5 Hazai és kevesebb 2,47 Nyertes
Kosárlabda Ironi Naharia – Maccabi Haifa A mérkőzés győztese + Pontszám 166,5 Hazai és több 2,97 Nyertes
Kosárlabda Dunav Stari Banovci – Sloga Kraljevo A mérkőzés győztese + Pontszám 168,5 Hazai és több 2,55 Nyertes

 

Egy szakonyi Tippmix-játékos 4*2 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 4*356 409 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Juventus – Torino 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,71 Nyertes
Labdarúgás West Ham – Manchester Utd. 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 3,95 Nyertes
Labdarúgás Internazionale – Bologna 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,61 Nyertes
Labdarúgás Chelsea – Leeds 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,38 Nyertes
Labdarúgás Montpellier – Paris SG 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 2,68 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 4*1 050 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 4*336 927 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás West Ham – Manchester Utd. 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 3,95 Nyertes
Labdarúgás Atl. Madrid – Valladolid Hendikep 0:2 Döntetlen 4,15 Nyertes
Labdarúgás Internazionale – Bologna Hendikep 0:2 Döntetlen 4,35 Nyertes
Labdarúgás Chelsea – Leeds Hendikep 0:2 Döntetlen 4,50 Nyertes

 

Egy nyíregyházi Tippmix-játékos 6 960 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 999 344 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Hellas Verona – Cagliari 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,40 Nyertes
Labdarúgás Lille – Monaco Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,59 Nyertes
Labdarúgás Győr – Ajka 1X2 Győr 1,90 Nyertes
Labdarúgás Olimpik Doneck – Ruh Lviv 1X2 Olimpik Doneck 2,02 Nyertes
Labdarúgás Sönderjyske – Nordsjaelland Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,55 Nyertes
Labdarúgás Elfsborg – AIK Stockholm 1X2 Döntetlen 3,45 Nyertes

 

Egy alsónémedi Tippmix-játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 5 600 Ft-os téttel), 6/8-as kombináció típusú fogadással 880 873 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.

 

Darts R. Searle – K. Ratajski A mérkőzés győztese R. Searle 2,13 Nyertes
Sílövészet H. Öberg – M. Olsbu Röiseland Ki végez előrébb? M. Olsbu Röiseland 2,05 Vesztes
Sílövészet D. Herrmann – T. Eckhoff Ki végez előrébb? D. Herrmann 1,60 Nyertes
Kosárlabda Zenit Szentpétervár – Fenerbahce A mérkőzés győztese + Pontszám 150,5 Vendég és kevesebb 5,00 Nyertes
Kézilabda Oroszország – Spanyolország (női) 1X2 + Gólszám 52,5 Hazai és több 2,98 Nyertes
Kosárlabda Bilbao – MoraBanc Andorra A mérkőzés győztese + Pontszám 156,5 Vendég és több 3,15 Nyertes
Kézilabda Sävehof – Skövde 1X2 + Gólszám 52,5 Hazai és kevesebb 4,25 Nyertes
Kosárlabda Maccabi TA – Crvena zvezda A mérkőzés győztese + Pontszám 151,5 Hazai és több 2,51 Nyertes

 

Egy nyíregyházi Tippmix-játékos 5 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 870 607 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Juventus – Torino 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,69 Nyertes
Labdarúgás West Ham – Manchester Utd. 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 3,95 Nyertes
Labdarúgás Internazionale – Bologna 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,58 Nyertes
Labdarúgás Montpellier – Paris SG 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 2,68 Nyertes
Labdarúgás Chelsea – Leeds 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,37 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 2*3 900 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 2*398 412 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Lille – Sparta Praha 1X2 Lille 1,31 Nyertes
Labdarúgás Milan – Celtic 1X2 Milan 1,25 Nyertes
Labdarúgás Antwerpen – Ludogorec Razgrad 1X2 + Gólszám 2,5 Hazai és több 1,76 Nyertes
Labdarúgás Benfica – Lech Poznan 1X2 Benfica 1,18 Nyertes
Labdarúgás Arsenal – Rapid Wien 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,45 Nyertes
Labdarúgás Roma – Young Boys 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,35 Nyertes
Labdarúgás Rangers – Standard Liege 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,00 Nyertes
Labdarúgás Slavia Praha – Hapoel Beer Sheva 1X2 Slavia Praha 1,22 Nyertes

 

Egy dunakeszi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 612 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás 1. FC Köln – Wolfsburg 1X2 Döntetlen 3,40 Nyertes
Labdarúgás Juventus – Torino Pontos végeredmény Juventus 2:1 7,50 Nyertes
Labdarúgás West Ham – Manchester Utd. Félidő/végeredmény West Ham/ Manchester Utd. 24,00 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 1 393 Ft-os téttel, illetve 607 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 999 826 Ft-ot, illetve 435 674 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás AZ Alkmaar – Napoli 1X2 Döntetlen 4,00 Nyertes
Labdarúgás Omonia Nicosia – PAOK 1X2 Omonia Nicosia 7,25 Nyertes
Labdarúgás Granada – PSV 1X2 PSV 2,75 Nyertes
Labdarúgás Real Sociedad – Rijeka 1X2 Döntetlen 9,00 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 800 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás West Bromwich – Crystal Palace Gólszám (pontosan) 6+ 20,00
Labdarúgás Granada – Huesca Gólszám 6+ 40,00

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 5 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 609 973 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Nice – Leverkusen Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,22 Nyertes
Labdarúgás Real Sociedad – Rijeka Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 1,93 Nyertes
Labdarúgás Rangers – Standard Liege Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,59 Nyertes
Labdarúgás Roma – Young Boys Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,53 Nyertes
Labdarúgás Molde – Dundalk Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,13 Nyertes
Labdarúgás Arsenal – Rapid Wien Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,04 Nyertes

 

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Képes összefoglaló 2020.12.06. – Huszonkilencedik galopp nap

Nyeretlen Kétévesek Versenye (IV.kat.) 1100 m

Klaudia Livius (IRE) (Gönczi Rebeka) Idomár: Maronka Gábor Istálló: Rádi i. II.

 

Bigfoot Hendikep (II.o.) 1200 m

Septon (Mocsinka Vivien) Idomár: Kovács-Bakos Szilvia Istálló: Telivér Farm i.

 

Kerteskői Díj (I.kat.) 1200 m

Morita Menantie (FR) (Stanislav Georgiev)(fehér-piros-zöld dressz) Idomár: Stanislav Georgiev Istálló: SANDROVO

 

Benson Vilmos Emlékverseny Hendikep (V.o.) 1200 m

Zvarovska (FR) (Farkas Dorottya am.) Idomár: Pap Gabriella Istálló: Tatai II. i.

 

Lovaregyleti Díj (HUN Gd-2) 2800 m

Amazing Allegra (IRE) (Mocsinka Vivien) Idomár: Kovács-Bakos Szilvia Istálló: 3+1 Kft. i.

 

Palmera Hendikep (IV.o.) 1400 m

Serif (Takács E. Cseperke) Idomár: Maronka Gábor Istálló: BONNE CHANCE

 

Amigo Star Hendikep (V/b.) 1400 m

Humbuk (Bóna Nikoletta) Idomár: Dr. Ecsedi Ferenc Istálló: dr. Ecsedi Letícia úrhölgy lova

 

Rosenfire Hendikep (III.o.) 1600 m

Almarózsa (Drexler Virginia am.) Idomár: Kovács-Bakos Szilvia Istálló: Drexler Virginia úrhölgy lova

Fotó: Magyar Lovaregylet, Vonczem Gabriella, Dr. Kovács Gábor

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Amazing Allegra a Lovaregyleti Díj győztese

A nap első futamában a kétéves Klaudia Livius (Gönczi Rebeka) veszítette el nyeretlenségét, fél órával később Septon (Mocsinka Vivien) győzött. A nap harmadik futama az 1200 méteres Kerteskői Díj volt, Stanislav Georgiev házi befutót ünnepelhetett, az első helyet Morita Menantie (Stanislav Georgiev) szerezte meg, a második helyre Oba Hara (4) ért oda. Az 1200 méteres Benson Vilmos Emlékversenyben favorit győzelem született Zvarovksa (Farkas Dorottya am.) révén.
A szezon utolsó nagyversenyében, a 2800 méteres Lovaregyleti Díjban nyolc lovat adtak indulónak. A vezetés Sagana (Gönczi Rebeka) vállalta magára, azonban az egyenesre érve nagy küzdelem bontakozott ki a St. Leger nyerő Aurora Amica (Martin Laube), a hároméves Amazing Allegra (Mocsinka Vivien) és az Ötösbefutó istálló színeiben versenyző Tizedes (Stanislav Georgiev) között. A győzelem végül kisebb meglepetésre Amazing Allegrához került, mögötte változatlan maradt a sorrend.
A negyedosztályú Palmera Hendikepben Serif és Takács E. Cseperke párosa bizonyult a legjobbnak, az 1400 méteres Amigo Star Hendikepben Humbuk (Bóna Nikoletta) sétálta le a mezőnyt. A Rosenfire Hendikepben Almarózsa (Drexler Virginia am.) galoppozott át elsőként a célvonalon.

Folytatás jövő vasárnap!

Fotó: Magyar Lovaregylet, Dr. Kovács Gábor, Vonczem Gabriella

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Digital Races helyezetlen

A Prolongo istálló lova, Digital Races december 5-én a göteborgi Aby versenypályán a nap hetedik futamában állt starthoz. A 2140 méteres autóstartos versenyben 11 ellenfele volt a háromévesnek, sokáig a frontban haladt, végül helyezetlenül ért célba. Sulkyjában Christoffer Erikkson ült.
Az eredmény és a futamról készült videó az alábbi linkeken megtekinthető: https://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-12-05_6/2020-12-05_6_7/V

https://www.swedishhorseracing.com/replays/race/#/20201205-aby/7/

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Ki lesz az Év Lova?

A telivérek szerelmeseinek idén is lehetőségük van megszavazni az Év Lovát az E-Turf felületén, amely hétfőtől lesz elérhető. A szavazás december 7-én 12:00 órakor indul és december 10-én éjfélkor zárul le. Bemutatjuk, hogy kik közül lehet választani:

Cirfandli – 6 start 3 győzelem 7,1 millió forint nyeremény

Overdose fia Stanislav Georgiev idomár-lovas keze alatt készül hétről hétre. A magyar tenyésztésű mén az idei szezonban kicserélt lóként mozog. Az évet a Szenttamási Díjban szerzett második helyezéssel kezdte, majd az Orosházi Díjban elsőként galoppozott át a célvonalon. A Derby-napi Agrárminisztérium Díja – Buccaneer Díjban küzdelemben verte Dante’s Peaket, ezután a Hesp Róbert Emlékverseny következett, némi meglepetésre csak a harmadik helyet sikerült megszereznie. A Nemzeti Galopp Liga futamban, az 1600 méteres Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díjban ismét győzelmet ünnepelt, mely a legjobb hazai teljesítménye volt az idén. Pályafutása során másodszor állt starthoz Milánóban novemberben a Listed kategóriájú Premio Chiusurában, az 1400 méteres versenyben állandó lovasával, egyben idomárjával szoros második lett a black typeos futamban.


Impression – 7 start 1 győzelem 5,8 millió forint nyeremény

A pályafutását Pető Sándor idomárnál kezdte, majd az év közepén Dr. Ecsedi Ferencnél folytatta. A Dutch Art ivadék nagyon hasznosan és hűségesen fut, minden versenyében pénzt keresett az idei szezonban. A kancák között az 1600 méteres Hazafi Díjban harmadik lett Mészáros Zsolttal a nyergében, majd az Elit kategóriájú Erzsébet Királyné Díjban Gönczi Rebekával megszerezte a győzelmet. A 98. Magyar Derby mezőnyében is jó esélyt képviselt, három mén végzett előtte, nagy küzdelem után a negyedik helyen ért célba. A Magyar Kancadíjban 2400 méteren második lett. A legmagasabb formáját és a legjobb eredményt minden idők legerősebb Kincsem Díjában aratta. A 13 fős mezőnyben több Derby nyerőt megelőzve Opasan és Golden Sea mögött harmadik lett. Az idei karrierjét a 2800 méteres Magyar St. Legerrel zárta, ahol az ötödik helyen végzett.


Faust – 7 start 2 győzelem 7,5 millió forint nyeremény

Sokáig kisebb kategóriákban versenyzett, az első győzelmét a harmadosztályú Silver Frost Hendikepben aratta ifj. Kozma Istvánnal a nyergében. Idei legjobb napját a Derby napon fogta ki, – a legjobbkor- meglepetésre a 98. Magyar Derbyt váratlan taktikával start-cél győzelemmel nyerte meg, remek 2:27,9-es idővel. A hároméves ezután a Kincsem Díjban állt starthoz, a mély pályán ez a taktika nem hozott jó eredményt, majd a Magyar St. Leger sem róla szólt, a kilencedik helyet szerezte meg Jaroslav Línekkel.


Golden Sea – 7 start 2 győzelem 7,5 millió forint nyeremény

A tavalyi Magyar Derby nyerő klasszis kanca idén hét versenyben állt starthoz. A Batthyány-Hunyady Díjban a második helyen ért célba a hároméves Charlie Firpo mögött. Az 1800 méteres Millenniumi Díj szoros befutót hozott, ekkor a szlovák Zoriana és Charlie Firpo végzett előtte nagy csatát követően. Az ősz eleji Nemzeti Liga futamban, a 2000 méteres Kisbér Díjban visszavágott a hároméves heréltnek, és szép küzdelmet követően nyakhosszal nyert. A Kincsem Díjban tovább javult és a legjobb magyar lóként az értékes második helyet szerezte meg. Kis pihenő után a kancák között a Gróf Széchenyi István Emlékversenyben is hazaért a VINT szindikátus lova. Idei karrierjét egy olasz futással zárta, Pisa volt a következő állomás, a mély és sáros pályán lemaradt, szoros nyolcadikként végzett.


Charlie Firpo – 4 start 2 győzelem 4,2 millió forint nyeremény

Nem futotta végig a szezont, ennek ellenére kiemelkedően szerepelt a 2020-as versenyeken. A hároméves herélt számára zárva voltak a klasszikus futamok, így rendre a pálya legjobbjai ellen versenyzett, nem is akárhogyan. Az évet magabiztos, két hosszas győzelemmel kezdte a Megnyitó Versenyben, ekkor már látszott, hogy kivételes versenyló lehet. A Nemzeti Galopp Liga első állomását, az 1600 méteres Batthyány-Hunyady Díjat megnyerte a tavalyi Derby nyerő Golden Sea előtt. A sort újabb két liga állomás követte, az 1800 méteres Millenniumi Díj, majd a 2000 méteres Kisbér Díj, mindkét alkalommal másodikként ért célba az SPPM i. kiválósága. A formák alapján a legjobb háromévesnek tűnik, aki az évjárata legjobbjaival nem mérkőzhetett meg. Sérülés miatt a szezont korábban fejezte be, de amit lerakott az asztalra, az igen komoly teljesítmény.

Fotó: Dr. Kovács Gábor, ZL Photos, Václav Volf

1 409 410 411 412 413 414 415 716