/ by /   Friss hírek, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Otthoni olvasnivaló 9. rész

A koronavírus elleni védekezés és az unaloműzés egyik legjobb formája, ha minden nap lovas vagy lóverseny témájú könyvet olvasunk. Ebben szeretnénk segíteni, így számba vesszük a hazai lovas- és lóversenyéletünk legjobb és legfontosabb könyveit és folyóiratait.

 

Dr. Ócsag Imre – A nóniusz

A szerző neve fogalom a magyar lótenyésztésben, generációkat nevelt és tanított az őshonos magyar fajták szeretetére és tudományára. A címzetes egyetemi tanár, állattenyésztési szakíró a napokban, április 10-én lett volna 100 esztendős.
Írói munkásságából most ezt a könyvét emeljük ki. A téma megírását, a nóniusz fajta bemutatását négy évtizedig dédelgette, a könyv 1984-ben jelent meg. A publikált anyagot folyamatos gyűjtőmunka előzte meg, miután gyakornokként a nóniusz fajta szülőföldjén, Mezőhegyesen elkezdte karrierjét. Az íráskor az vezette, hogy keresse e fajta kialakításának és fennmaradásának azokat az objektív okait, amelyeket a közkézen forgó leírások, tanulmányok, könyvek nem tartalmaznak.
A talált forrásmunkák alapján szigorúan a tényeket kívánta e munkában rögzíteni minden sallang és szépítés nélkül, a tudomány akkori állása szerint kívánt magyarázatot adni.
A könyv megszületése óta közel harmincöt év telt el. Dr. Ócsag Imre vélhetően elégedetten bólintana a ma látottakra. A rendszerváltás időszakában, 1989-ben megalakult Nonius Lótenyésztő Országos Egyesület fő célként a fajtafenntartását, a fajta génkészletének megőrzését tűzte ki célul. Hitvallásuk a fajta tradícióinak, egyediségének megőrzése és a modern kor által elvárt minőségének biztosítása. E cél megvalósulását markánsan bizonyítják a fogatsportban, a rendészeti feladatok ellátása terén, a katonai díszelgésben, a szabadidős lóhasználatban elért nemzetközi sikerek. Tradíció, egyediség, minőség!
Jó olvasást kívánunk!

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Magyar idomárok a kialakult helyzetről – 20. rész

Jelen írásunkkal továbbra is szeretnénk tájékoztatást adni az e-Turf hasábjain a szakma jelenlegi körülményeiről. Elöljáróban csak annyit, hogy soraink nehéz időkben kerülnek a világhálóra, ám a megkérdezettek töretlenül végzik munkájukat, szívósan helytállnak. Kitartásukat és rendületlen akaraterejüket ezúton is köszönjük.

Várjuk a kezdést! – Berghoffer Szandra

Milyen nehézséget okoz a kialakult helyzet a mindennapi munkában?

Jelenleg nem mondanám, hogy bármilyen problémát okozna a kialakult helyzet, egyedül amiatt nehéz, hogy nem tudjuk semminek sem a konkrét időpontját.

Mit tesznek azért, hogy megőrizzék a saját és kollégáik egészségét?

Mivel én egyedül dolgozom, így nem kell folyamatos kontaktusban lennem senkivel. Az udvar az egyetlen, ami közös használatban van több idomárral és a náluk dolgozó szakemberekkel, de velük is megtartjuk a kellő távolságot. Emellett odafigyelek a rendszeres kézfertőtlenítésre. A tulajdonosok mind felelősségteljesek, ők ebben az időszakban nem látogatják a lovakat.

Milyen munkákkal készülnek a később kezdődő szezonra?

Az alapozás megtörtént télen, így kondíció munkákat megyünk hosszabb távokon.

Miben kellett változtatni az elképzeléseken a leállás miatt?

Teljesen felborult a helyzet körülöttünk, mert már előre megterveztünk mindent. Most újra kell gondolnunk a dolgokat. Mivel sok négyéves, illetve idősebb lóval dolgozom, így nincs olyan kiemelt verseny, ami miatt idegeskednem kellene.

Mi az, ami ebben a nehéz helyzetben motiválja őket és a tulajdonosokat?

Ugyanúgy kell mennünk és csinálnunk a dolgokat, mint ezelőtt. Mindegyik telivér dolgozik és egészséges, ez a fő motivációnk! Ha kezdődik a versenyszezon, akkor sem kell aggódnunk, mert már megfelelő kondícióban lesznek, elég lesz pár gyors munka nekik.

Hogyan módosul a kétévesekkel végzett munka? Mennyire válik hasznukra a rájuk fordított plusz idő?

Még februárban egy franciaországi árverésen sikerült megvásárolnunk egy kétévest, Joaillier-t (Make Believe-Any Joy), ő az egyedüli ebből a korosztályból, aki az idomításomban áll. Szerintem teljes mértékig hasznára válik az eltolt kezdés, most lényegesen több időnk van arra, hogy dolgozzunk vele és felkészüljön a számára kiírt versenyekre. Molnár Orsolya idomár már említette a jártatógépet, amit közös erőből építettünk, ez nagy hasznunkra válik.

Ki a legmegbízhatóbb tulajdonosa?

Mindenki egyaránt megbízható, senkit nem tudnék és nem is akarnék kiemelni. Kitartanak a lovaik mellett, meg sem fordul a fejükben az, hogy ne folytassák!

Fotó forrása: ZL Photos

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek, Uncategorized @hu / 0 comments

Magyar idomárok a kialakult helyzetről – 19. rész

Jelen írásunkkal továbbra is szeretnénk tájékoztatást adni az e-Turf hasábjain a szakma jelenlegi körülményeiről. Elöljáróban csak annyit, hogy soraink nehéz időkben kerülnek a világhálóra, ám a megkérdezettek töretlenül végzik munkájukat, szívósan helytállnak. Kitartásukat és rendületlen akaraterejüket ezúton is köszönjük.

Az egészség a legfontosabb – Barabás Mónika

Milyen nehézséget okoz a kialakult helyzet a mindennapi munkában?

Azt gondolom, hogy egyelőre nem okoz számunkra problémát, ugyanúgy folynak a mindennapi munkálatok, mint korábban.

Mit tesznek azért, hogy megőrizzék a saját és kollégáik egészségét?

Minden előírást betartunk, értem ezalatt a rendszeres és gyakori kézmosást, az 1,5 méteres távolságtartást egymástól. Ezen felül igyekszünk a közösségi helyiséget használaton kívül hagyni, a pihenőidőt inkább a levegőn töltjük.

Miben kellett változtatni az elképzeléseken a leállás miatt?

Esetünkben lényeges változások történtek a lovak munkáját illetően.

Mi az, ami ebben a nehéz helyzetben motiválja őket és a tulajdonost?

Nem könnyű erre a kérdésre válaszolni. A tulajdonosokat elsősorban a boxbérleti és pályahasználati díj elengedése motiválja, ez egy olyan lépés volt számukra, ami nagy mértékben megkönnyíti a helyzetüket ebben a nehéz időszakban. Mi próbálunk bízni abban, hogy hamar vége lesz ennek az állapotnak és egészségesen átvészeljük, emellett reméljük, hogy továbbra is zökkenőmentesen tudunk dolgozni.

Miben kell módosítani a tréningmódszereken az eddigiekhez képest?

Visszavettük a lovak munkáját, egyáltalán nem megyünk gyorsabb tempókat. Próbáljuk az ő saját vérmérsékletükhöz mérten terhelni őket.

Hogyan módosul-e a kétévesekkel végzett munka? Mennyire válik hasznukra a rájuk fordított plusz idő?

Az idomításomban két kétéves van jelenleg, ugyanolyan ütemben halad a felkészülésük, mint korábban, ugyanannyi időt fordítunk rájuk, mint általában szoktunk.

Mennyire segített a tavaly év végén felvett életpálya modell összegek visszamenőleges kifizetése?

Nagyon nagy segítség volt az istállóban dolgozó szakembereknek, lovasoknak, idomároknak egyaránt!

Ki a legmegbízhatóbb tulajdonosa?

Sajnos azt gondolom, hogy nehéz helyzetben vagyunk, a régi tulajdonosaink tekintetében mindenki megbízható, viszont vannak új tulajdonosok akik próba jelleggel szerettek volna versenylovat futtatni, náluk kérdéses a maradás. Meglátjuk mit hoz a jövő!

Fotó forrása: Ribárszki Sándor

/ by /   Friss hírek / 0 comments

SZERDAI fogadási ajánlat – 3 pálya, 28 futam, 5 jackpotos verseny

Április 15-én szerdán három pályára lehet fogadni a bet.lovi.hu hivatalos oldalán és a Lovi Pontokon. A  nemzetközi nyereményalapban a svédországi BRO PARK (3-as pálya) érhető el, ahol a  versenyeket 12:30 és 16:00 között futják. A fogadási típusok: TÉT, HELY, BEFUTÓ TÉT, BEFUTÓ HELY, TRIO és HÁRMASBEFUTÓ játék a mezőny nagyságától függően.
Hasonló idősávban szintén a nemzetközi rendszerben lehet játszani a hongkongi HAPPY VALLEY (1-es pálya) versenypálya futamaira 12:45 és 16:50 között. A fogadási típusok: TÉT, HELY, BEFUTÓ, BEFUTÓ TÉT, BEFUTÓ HELY és TRIO.
Este a magyar fogadási rendszerben érhető el a svédországi SOLVALLA (HU) pálya (15-ös pálya). Az első futam 18:15-kor, az utolsó futam 22:08-kor indul.
Fogadási típusok kizárólag TÉT és BEFUTÓ játék. Figyelem a nemzetközi szorzók nem felelnek meg a magyar játéknak! Ezen a pályán 3X30.000 Ft TÉT és 2x50.000 Ft BEFUTÓ jackpot várja a fogadókat.

A versenyprogram a
https://lovifogadas.hu/data/napiajanlat/kulfoldi_2020_04_15.pdf oldalon található.

Jó játékot és magas nyereményeket kívánunk!

 

Bropark

I. Előzetes esélyek:
(9) RIVAL SON – 4/1
(1) TIME FOR ACTION – 6/1
(10) JUNGLE WARFARE – 8/1
(7) BAGRE – 8/1
(3) FRANCISKUS – 8/1

A szerkesztő véleménye:
Bagre (7) november óta nem lépett pályára, így nehéz megtippelni, hogy milyen formában tér majd vissza, de a mezőny megfelel a képességeinek és a beállítása is ideális. Rival Son (9) nem egy szupersztár, azonban január közepén győzni tudott erre a távra, és Per-Anders Graberg személye is mellette szól. Franciskus (3) balszerencsés versenyt futott április 5-én, mindenképpen számolni kell vele. Zalalaat (6) eredménysora nem túl meggyőző, viszont a tavalyi fellépéseihez mérten most gyengébbek közé került, és fiatal telivérről lévén szó, nagy javulást várunk tőle.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_48/2020-04-15_48_1/V

II. Előzetes esélyek:
(2) MILTON – 5/1
(3) CLINTON JR – 5/1
(1) KEW BRIDGE – 13/2
(7) THE GURKA – 7/1
(4) LITTLEREDCORVETTE – 7/1

A szerkesztő véleménye:
The Gurka (7) pihenőből tér vissza, mégis tőle várják a győzelmet a svéd szakportálok. Milton (2) meggyőző sikert aratott az utolsó versenyében, így most valamivel nehezebb dolga lesz, ennek ellenére komoly figyelmet érdemel. Littleredcorvette (4) legutóbb februárban lépett pályára, ettől függetlenül úgy véljük, hogy újra a dobogón köthet ki. Justice Focused (5) zsokéjelölttel áll starthoz, melynek eredményeként 4 kg-os engedmény segíti.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_48/2020-04-15_48_2/V

III. Előzetes esélyek:
(7) MARTA – 4/1
(5) ALCHEMIST – 5/1
(8) OCEAN SIDE – 6/1
(2) DAPPLE – 7/1
(6) WILTONS – 7/1

A szerkesztő véleménye:
Marta (7) a novemberi sikere óta nem versenyzett, de aligha utaztatták volna el Malmöből, ha nem lennének komoly céljaik vele. Wiltons (6) eredménysora beszédes, ha ott folytatja, ahol januárban abbahagyta, szerda délután is fizethetnek rá. House in Order (4) beleszólhat az első három helyezés sorsába. Alchemist-nek (5) fekszik a 2100 méteres táv, ahogy azt az utolsó futása is bizonyítja, és a beállítása is ideálisnak tűnik.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_48/2020-04-15_48_3/V

IV. Előzetes esélyek:
(3) HAPPY HONEY BEE – 5/1
(1) LADY KHELEYF – 13/2
(2) SPIRIT RIVER – 7/1
(6) FABRICIO – 8/1
(8) CUBAN QUEEN – 9/1

A szerkesztő véleménye:
Happy Honey Bee (3) és Gold Sensation (7) gyengébb mezőnybe került, mint április 5-én, amikor a harmadik illetve az ötödik helyen értek célba ugyanabban a futamban. Cuban Queen-től (8) jóval többet várunk, mint amit az utolsó februári fellépésén mutatott. Aretha (9) visszatérésre készül, de jó eséllyel pályázik egy pénzdíjas helyezésre.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_48/2020-04-15_48_4/V

V. Előzetes esélyek:
(3) DEN OF THIEVES – 3/1
(1) MURRAYMINT – 3/1
(4) FAST AND FREE – 4/1
(2) MIDNIGHT OIL – 8/1
(5) LAUGHTER LOUNGE – 9/1

A szerkesztő véleménye:
Midnight Oil (2) Dubaiban kétszer is helyezetlenül zárt, de hazájába visszatérve újra a főszereplők egyike lehet. Den Of Thieves (3) megérdemelt győzelmet aratott április 5-én, további javulással, az 500 méterrel hosszabb táv ellenére is duplázhat. Fast And Free (4) formában van, kérdéses azonban, hogy állja-e a 2100 méter.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_48/2020-04-15_48_5/V

VI. Előzetes esélyek:
(7) DOUBLE CASH – 7/2
(9) FALMOUTH BAY – 4/1
(5) VON BLUCHER – 7/1
(4) ROSSMOS SECRET – 9/1
(8) SALTILLO – 9/1

A szerkesztő véleménye:
Double Cash (7) április elején bizonyította, hogy formában van, ezért is favorizáljuk. Stolen Tango (6) az utolsó februári fellépésén csalódást okozott, de a pihenőből sokat profitálhatott. Rossmos Secret (4) jó eséllyel pályázik egy újabb dobogós helyezésre. Madi Banja (3) július óta nem versenyzett, de nem jelenten meglepetést, ha már most is fizetnének rá.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_48/2020-04-15_48_6/V

VII. Előzetes esélyek:
(8) FIDJI – 2/1
(2) HONEY’S DELIGHT – 6/1
(7) STARFIELD SONG – 7/1
(3) MALINDI – 8/1
(4) FAIRYCAKE – 10/1

A szerkesztő véleménye:
Fidji (8) bíztató teljesítményt nyújtott február 9-én, azzal a formájával nyerő esélyt képvisel. Malindi (3) a tavalyi topjával beleszólhatna az első három helyezés sorsába. Honey’s Delight-tól (2) javulást várunk. Garcia-val (1) kalkulálni kell.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_48/2020-04-15_48_7/V

VIII. Előzetes esélyek:
(1) MOHAYMIN – 3/1
(2) ELMAJED – 5/1
(5) LS MAX FACTOR – 6/1
(4) AFJA’AN – 6/1
(8) DJELANO – 7/1

A szerkesztő véleménye:
Afja’an (4) a tavalyi eredményei alapján élvezheti a játékosok bizalmát, s ugyanígy vélekedünk Djelano (8) kapcsán is. Elmajed (2) a januári győzelme óta nem lépett pályára, de így is kalkulálni kell vele. Mohaymin (1) francia tréningből került Svédországba, nem lehet hát leírni.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_48/2020-04-15_48_8/V

 

Solvalla

I. Előzetes esélyek:
(5) KIA ORA – 2/1
(1) CHANEL W.S. – 7/1
(6) GOT TO GOO – 8/1
(9) B.B.EIGHT – 9/1
(7) CUP OF TEA – 10/1

A szerkesztő véleménye:
Epimetheus (3) lejelentése nyomán csak nyolcan állnak starthoz az első solvallai futamban. Kia Ora (5) második helyezéssel indította a pályafutását, ezúttal már a győzelmet is megszerezheti. Cup of Tea (7) bemutatkozását kíváncsian várjuk, esélyeit a klasszis hajtó személye is növeli. Fiery (4) legutóbb a diszkvalifikálás sorsára jutott, hiba volna azonban emiatt leírni.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_5/2020-04-15_5_1/V

II. Előzetes esélyek:
(5) ECURIE D. – 12/10
(6) B.W.T.ECHO – 8/1
(2) SECONDARY STALL – 11/1
(4) LIVINONTHEDASH – 12/1

A szerkesztő véleménye:
Ecurie D. (5) a tavalyi eredményei alapján kiemelkedni látszik a mezőnyből. Livinonthedash (4) kilenc versenyt nyert háromévesen az Egyesült Államokban, a svédországi debütálása alkalmával is fizethetnek rá. B.W.T.Echo-nak (6) szüksége lehetett egy felhozó versenyre. Secondary Stall (2) beleérhet a nyerő kombinációba.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_5/2020-04-15_5_2/V

III. Előzetes esélyek:
(3) HER MAJESTY MEARAS – 9/2
(6) OBLIVION – 5/1
(2) BACHELOR GIRL – 13/2
(8) SILVER GRACE – 7/1
(5) DIGITAL FORMULA – 12/1

A szerkesztő véleménye:
Her Majesty Mearas (3) a kvalifikációban látottak alapján már elsőre főszereplő lehet. Digital Formula (5) beleszólhat az első három helyezés sorsába, s ugyanígy vélekedünk a legutóbb második helyen célba érő Silver Grace (8) kapcsán is. Oblivion (6) most debütál Svédországban. Az amerikai időeredményei alapján mindenképpen számolni kell vele.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_5/2020-04-15_5_3/V

IV. Előzetes esélyek:
(11) BROLLAN – 5/1
(5) SLIPPERY RUNWAY – 6/1
(1) ASTRONASCENTE ZAC – 7/1
(4) RHAPSODY POINT – 8/1
(2) GUARDIAN – 10/1

A szerkesztő véleménye:
Activist (12) nem indul. Astronascente Zac (1) jó futással indította az ide szezont, ezúttal a győzelmet is megszerezheti. Slippery Runway-től (5) javulást várunk. Global Above All (10) ellen csak a második soros startpozíció szól. Shalako (8) triplázhat.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_5/2020-04-15_5_4/V

V. Előzetes esélyek:
(12) TRICKY TREAT – 4/1
(11) BONE HARD FLASH – 5/1
(10) FLEXIBLE LAUNCHER – 11/2
(2) FILIDOR D’ODYSSEE – 10/1
(6) CHEF M.M. – 13/1

A szerkesztő véleménye:
Bone Hard Flash (11) két szép győzelemmel kezdte az évet, és most is tőle várják a legjobb futást a helyi szaklapok. Tricky Treat (12) a kihagyását követő második fellépésén sokat jöhet előre. Fajm Composite (4) a főszereplők egyike lehet. Flexible Launcher (10) még nyeretlen, a kombinációs játékokból nem lehet kihagyni.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_5/2020-04-15_5_5/V

VI. Előzetes esélyek:
(5) J.J.ANOTHER VINN – 2/1
(7) ESTELLE NORDIQUE – 6/1
(8) DWAYNE ZET – 7/1
(4) TOTTE C.D. – 9/1
(12) ROTATE – 20/1

A szerkesztő véleménye:
Dwayne Zet (8) legutóbb kevéssel maradt le a győzelemről. J.J.Another Vinn (5) eredménysora beszédes. Estelle Nordique (7) annak ellenére is megnyerte az első svéd versenyét, hogy hibával futott. Totte C.D (4) formája javuló tendenciát mutat.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_5/2020-04-15_5_6/V

VII. Előzetes esélyek:
(5) PASTORNS LADY – 3/1
(2) AVA – 5/1
(6) LA NORNA – 8/1
(9) TI AMO FACE – 11/1
(8) HANKYPANKY PEYTON – 13/1

A szerkesztő véleménye:
Hankypanky Peyton (8) 70%-os győzelmi mutatóval rendelkezik, emiatt favorizáljuk. La Norna (6) legutóbb csak az ötödik helyen ért célba, de a korábbi eredményei alapján komoly figyelmet érdemel. Pastorns Lady (5) gyors kezdő, aki kedvező startszámát kihasználva a dobogón végezhet. Xanthis Delicious (7) visszatérésre készül, mégis az esélyesek közé sorolandó.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_5/2020-04-15_5_7/V

VIII. Előzetes esélyek:
(6) CRASH AXE – 9/2
(10) LENNART SJÖHAMMAR – 5/1
(11) GOODWILL PELLINI – 5/1
(2) TAXI OUT – 11/2
(9) MANUZIO HANOVER – 8/1

A szerkesztő véleménye:
Eddy West (8) a külső starthely ellenére is beleszólhat az első két helyezés sorsába. Goodwill Pellini (11) jó futással korrigált, Björn Goop személye is mellette szól. Manuzio Hanover (9) legutóbb kissé peches volt, ennek a számlájára írjuk, hogy csak a harmadik helyen ért célba. Lennart Sjöhammar (10) újabb győzelmet arathat.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_5/2020-04-15_5_8/V

IX. Előzetes esélyek:
(7) TAKATA – 4/1
(12) ATHOS RACE – 7/1
(8) ONTRACK HE’S BLACK – 7/1
(5) FATHER OF SUN – 8/1
(10) HÖWINGS UNBEATABLE – 10/1

A szerkesztő véleménye:
Vicar (1) és Messiah (4) személyében két előzetesen esélyesnek vélt ló került lejelentésre, így „csak” tizenhárman vágnak neki a térhátrányos futamnak. Athos Race (12) jó formának örvend, most is számolni kell hát vele. On Track He’s Black (8) jól mozog a hosszabb távokon. Cyrius d’Ariane (14) stabilitása remek ajánlólevél. Lets Go Again (3) kihasználhatja kedvező beállítását.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_5/2020-04-15_5_9/V

X. Előzetes esélyek:
(3) HARLEY D.E. – 3/1
(4) LEONAS SAMI – 5/1
(1) MELLBY GUARD – 8/1
(11) MY SWEDEN – 11/1
(2) TOUJOURS VIF – 14/1

A szerkesztő véleménye:
Harley D.E. (3) zsinórban a negyedik győzelmére hajt. Legfőbb kihívóinak egyike Victory Topline (9) lehet. Vine Vision (10) hiba nélkül a főszereplők közé tartozhat, s ugyanígy vélekedünk My Sweden (11) kapcsán is.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_5/2020-04-15_5_10/V

XI. Előzetes esélyek:
(1) CAPITAL GAIN C.C. – 3/1
(8) MAGIC TALISMAN – 5/1
(10) GLOBAL LOVE – 6/1
(9) HOUDINI J.C. – 7/1
(6) CAMPAGNE DE PRESS – 11/1

A szerkesztő véleménye:
Manny Muscle (2) és Magic Talisman (8) csak a közelmúltban kvalifikáltak, mégis az esélyesek között említik őket a svédek. Houdini J.C. (9) az első versenyében másodikként végzett, ezúttal pedig a győzelmet is megszerezheti. Livenletdiefor’em (5) a tavalyi topjával beleérhet a nyerő kombinációba.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-15_5/2020-04-15_5_11/V

/ by /   A nap híre, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Nagydíjak tervezett menetrendje a Kincsem Parkban

A Kincsem Nemzeti Kft. szakemberei a kialakult helyzet miatt átdolgozták a galopp és ügető nagydíjak 2020-as menetrendjét. A versenyek újraindulásának időpontja jelen pillanatban nem ismert, így a tervezet összeállításánál májusi, júniusi és júliusi kezdéshez igazították a kiemelt versenyek időpontjait.

A Versenyszervező közben a külföldi tapasztalatokat is figyelembe véve dolgozik mindkét szakágban a zártkapus versenyek feltételeinek a kidolgozásán és megteremtésén, hogy amint a járványügyi helyzet engedi azonnal kezdeni lehessen a lóversenyek rendezését a Kincsem Parkban.

A Kincsem Nemzeti Kft. bízik benne, hogy a versenylovak minél hamarabb visszatérhetnek a pályára, ám most mindenkit arra kér, hogy tartsa be a járványügyi előírásokat és aki teheti maradjon otthon.

 

 

Kiemelt galopp versenyek tervezett határnapjai 2020-ban

„A” verzió – kezdés május elején

Dátum Kiemelt verseny
Május 24. Káposztásmegyeri Díj
Június 7. Batthyány-Hunyadi Díj

Nemzeti Díj

Hazafi Díj

Június 28. Millenniumi Díj
Július 5. Alagi Díj
Augusztus 2. Magyar Derby
Augusztus 30. Kisbér Díj

Magyar Kancadíj

Szeptember 6. Kozma Ferenc Ev.
Szeptember 27. Kincsem Díj

Imperiál Díj

Overdose Díj

Kovács Mihály Ev.

Október 11. Gr. Széchenyi István Ev.

Gr. Károlyi Gyula Ev.

Október 25. Magyar St. Leger

Szent László Díj

November 1. Kállai Pál Ev.
November 15. Kétévesek Kritériuma
November 22. Lovaregyleti Díj

 

„B” verzió – kezdés június elején

Dátum Kiemelt verseny
Június 14. Káposztásmegyeri Díj
Július 5. Batthyány-Hunyadi Díj

Nemzeti Díj

Hazafi Díj

Augusztus 2. Millenniumi Díj

Alagi Díj.

Magyar Kancadíj

Szeptember 6. Magyar Derby

Kisbér Díj

Kozma Ferenc Ev.

Október 4. Kincsem Díj

Imperiál Díj

Overdose Díj

Kovács Mihály Ev.

Október 18. Gr. Széchenyi István Ev.

Gr. Károlyi Gyula Ev.

Október 25. Kállai Pál Ev.
November 1. Magyar St. Leger

Szent László Díj

November 22. Kétévesek Kritériuma
November 29. Lovaregyleti Díj

 

„C” verzió – kezdés július elején

Dátum Kiemelt verseny
Július 5. Káposztásmegyeri Díj
Július 19. Batthyány-Hunyadi Díj

Nemzeti Díj

Hazafi Díj

Augusztus 9. Millenniumi Díj

Alagi Díj.

Magyar Kancadíj

Szeptember 6. Magyar Derby

Kisbér Díj

Kozma Ferenc Ev.

Október 4. Kincsem Díj

Imperiál Díj

Overdose Díj

Kovács Mihály Ev.

Október 18. Gr. Széchenyi István Ev.

Gr. Károlyi Gyula Ev.

Október 25. Kállai Pál Ev.
November 1. Magyar St. Leger

Szent László Díj

November 22. Kétévesek Kritériuma
November 29. Lovaregyleti Díj

 

 

 

Kiemelt ügető versenyek tervezett határnapjai 2020-ban

„A” verzió – kezdés május elején

Dátum Kiemelt verseny
Május 16. Bródy János Ev.
Június 6. Pulay Kornél Ev.

Ferge László Ev.

Dr. Vecseklőy József Ev.

Június 27. Nemzeti Díj

Dr. Borostyánkőy Tamás Ev.

Sprinter Kupa

Július 11. Szent István Díj
Augusztus 1. Magyar Ügetőderby

Gróf Esterházy Miklós Móric Ev.

Pannónia Díj

Augusztus 15. Szalay János Ev.
Szeptember 5. Háromévesek Nagydíja

Ötévesek Nagydíja

Kanca Díj

Szeptember 26. Marschall József Ev.

Hungária Díj

Október 17. Köztársasági Díj

Őszi Kanca Díj

Kétévesek Nagydíja

November 7. Őszi Kísérleti Verseny
November 28. Ménesek Díja
December 12. Baka Hendikep

 

„B” verzió – kezdés június elején

Dátum Kiemelt verseny
Június 20. Bródy János Ev.
Július 4. Ferge László Ev.
Július 11. Pulay Kornél Ev.

Dr. Vecseklőy József Ev.

Augusztus 1. Nemzeti Díj

Dr. Borostyánkőy Tamás Ev.

Sprinter Kupa

Augusztus 15. Szent István Díj

Szalay János Ev.

Szeptember 5. Magyar Ügetőderby

Gróf Esterházy Miklós Móric Ev.

Pannónia Díj

Október 3. Háromévesek Nagydíja

Ötévesek Nagydíja

Kanca Díj

Október 17. Kétévesek Nagydíja
Október 24. Marschall József Ev.

Hungária Díj

November 14. Köztársasági Díj

Őszi Kanca Díj

November 28. Őszi Kísérleti Verseny
December 12. Baka Hendikep
December 19. Ménesek Díja

 

 

„C” verzió – kezdés július elején

Dátum Kiemelt verseny
Július 18. Bródy János Ev.

Dr. Vecseklőy József Ev.

Július 25. Ferge László Ev.
Augusztus 15. Nemzeti Díj

Dr. Borostyánkőy Tamás Ev.

Sprinter Kupa

Szalay János Ev.

Szeptember 5. Pulay Kornél Ev.

Szent István Díj

Szeptember 26. Magyar Ügetőderby

Gróf Esterházy Miklós Móric Ev.

Pannónia Díj

Október 10. Őszi Kísérleti Verseny
Október 17. Kétévesek Nagydíja
Október 24. Háromévesek Nagydíja

Ötévesek Nagydíja

Kanca Díj

November 14. Marschall József Ev.

Hungária Díj

December 5. Köztársasági Díj

Őszi Kanca Díj

December 12. Baka Hendikep
December 19. Ménesek Díja
/ by /   Friss hírek, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

A KINCSEM PARK HIVATALOS KÖZLEMÉNYE

Tisztelt Sporttársak!

A koronavírus járvány olyan kihívások elé állította a világ lóversenyzését, ami példa nélküli a sportág 270 éves történelmében. Soha nem fordult elő, hogy a lóverseny egy adott időben szinte globálisan bizonytalan ideig szüneteljen, és egyelőre meg sem jósolható veszteségeket szenvedjen. Ez természetesen nem csak ezt az ágazatot, hanem a gazdaság minden területét érinti. Jelen helyzetben, ebben a pesszimista hangulatban, növelve az optimizmusunkat, mindenkinek ajánlom figyelmébe a Magyar galoppsport története című könyvet, ami megmutatja, hogy hazánk azon kevés országok közé tartozik, amely volt már hasonló, sőt, nehezebb helyzetben is.

A II. világháború szó szerint lenullázta a sportágat. Nem volt pálya, nem volt ló, nem volt szakember, nem volt semmi, csak a lóverseny, a lovak szeretete és az összefogás. Ennek ellenére néhány hónap múlva elindultak a versenyek. Lássuk be, most sokkal jobbak a kilátásaink, de a lóversenyzés és a lovak szeretetére és az összefogásra ezúttal is szükségünk lesz. Utóbbit mindenki naponta gyakorolhatja, mert elengedhetetlen ahhoz, hogy megfékezzük a vírus terjedését, megvédjük az egészségünket, sőt, az életünket. Jelenleg mindenki számára ez a prioritás.

Egyszer azonban vége lesz ennek a rémálomnak, és az újrainduláshoz kell a lóverseny szeretete, ami bízom benne, minél több sporttársunknak ad annyi kitartást és erőt, hogy ott legyen a kapunyitón.
Mindenesetre a Kincsem Nemzeti Kft. a jövőben is megtesz minden olyan lépést, amit gazdaságilag és jogilag megtehet, hogy enyhítse a bajt, különös figyelmet fordítva a lovainkkal dolgozó szakemberekre, akiknek a munkája, az egzisztenciája van veszélyben. Munkatársaink, együttműködve a tulajdonos joggyakorló, MNV Zrt. kollégákkal, elkezdték kidolgozni azokat a forgatókönyveket, amelyek alapján a lehetőségekhez képest a leggyorsabban és a legjobb feltételekkel tudjuk újraindítani a futamokat. Addig is a Versenyszervező azon dolgozik, hogy legyen mód tréningezni a társaság telepein, a versenyzéshez szükséges létesítmények folyamatosan készen álljanak az újraindulásra, amely bízom benne, hogy ha zárt kapuk mögött is, de minél hamarabb megtörténik.
Kérem, hogy mindenki tartsa be a koronavírus elleni védekezés szabályait, vigyázzon magára, a családjára, a lovaira és ha teheti maradjon otthon!

Pécsi István
ügyvezető igazgató
Kincsem Nemzeti Kft.

Tájékoztatás!

A Kormány 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelete a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről, valamint a Kormány 61/2020. (III. 23.) Korm. rendelete a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet közterhekkel kapcsolatos részletszabályairól és egyes új intézkedésekről a lóversenyzésben érdekelteket is érintheti. A közelmúltban megjelent két kormányhatározat alapján 2020. március és június hónapok között adó- és járulékkedvezmény igénybevételére van lehetőség egyes ágazatokban. A pontos részletekről kérjük mindenki egyeztessen a könyvelőjével

Kincsem Nemzeti Kft.

/ by /   Hazai agár hírek / 0 comments

Interjú Bernáth Krisztina trénerrel I. rész

Bernáth Krisztina neve nem ismeretlen a magyarországi agarasok körében, hisz 10 éve versenyezik és tenyészt angol agarakat. Megjárta Angliát is, mint „tanuló”, ahonnan rengeteg tapasztalattal tért haza, melyeket most itthon kamatoztat.

Kriszti, mondj kérlek egy pár mondatot magadról, mivel foglalkozol, mi az, amit érdemes tudni rólad annak, aki nem ismer közelebbről?
Jelenleg több lábon is állok. Főállásban lovas oktató vagyok, amit nagyon szeretek, hisz a lovak szuper munkatársak. Közel 60 gyerek, lovas jár hozzám lovagolni, akikkel rendszeresen versenyzünk is.
Emellett kozmetikusként is dolgozom, illetve most már eljutottam arra szintre, hogy agár trénerként is tevékenykedem, ami szintén rendkívül boldoggá tesz!

Mióta foglalkozol agarakkal, hogy jött az életedbe az agarászat, mint sport?
Azt tudni kell rólam, hogy én egy bérház 5. emeletén lakó kislányként nőttem föl Debrecenben. Nem tudom, hogy milyen vér csordogál az ereimben, hogy honnan örököltem az állatok szeretetét, de az összes kóbor kutyát hazahordtam a szüleim legnagyobb örömére. 10 éves koromban kezdem el lovagolni, és már akkor úgy éreztem, hogy ha egyszer lehet egy saját kutyám, akkor az biztosan agár lesz! Lenyűgöz az eleganciájuk, a sebességük, a látványuk, a mozdulataik és az az erő, ami bennük van. Egyszerűen csodálatos állatok. Ezt csak azok értik igazán, akiknek volt már valaha kapcsolatuk agárral.

Az első kutyám egy kis whippet agár keverék volt, akit 15 évesen kaptam és aki pillanatok alatt mindenki kedvence lett a családban. Majd sok évvel később, pontosan 11 éve úgy döntöttünk, hogy veszünk egy angol agarat, egy igazi versenykutyát, Bettyt. Hát így kezdődött minden.

 

Mesélj kérlek Angliáról, hogy kerültél ki, hol voltál, mi volt a feladatod?
Mindenki tudja, hogy Európában Írország és Anglia jár az élen agárversenyben, ezért 2017-ben úgy döntöttem, hogy kimegyek Angliába és megtanulom az igazi verseny agarászatot. Hét hónapig voltam kint David Mullins trénernél, ahol nagyon sok mindent megtanultam és megértettem. Hogy mi volt a feladatom? Minden, ami az agárral kapcsolatos; versenyre jártunk, sétáltattam, etettem, gondoztam az agarakat. Szerencsém volt mert a kennelünk elindult Noelles Phelpsonak köszönhetően az Angol Derby-n, Anglia legnagyobb agárversenyén, ahol az utolsó fordulóig jutottunk, így rengeteg izgalomban volt részem. Nagy álmom kijutni Angliába, mint tréner és kint versenyezni, amit most a Kincsem Park egy jó nagy lépéssel közelebb hozott nekem.

 

Folyt.köv.

                                           

 

/ by /   Friss hírek / 0 comments

KEDDI fogadási ajánlat!

Április 14-én kedden három pályára lehet fogadni a bet.lovi.hu hivatalos oldalán és a Lovi Pontokon. A  nemzetközi nyereményalapban a svédországi RATTVIK (2-es pálya) versenypálya érhető el, ahol a  versenyeket 12:20 és 15:24 között futják. A fogadási típusok: TÉT, HELY, BEFUTÓ TÉT, BEFUTÓ HELY, TRIO játék.
Késő délután szintén a nemzetközi rendszerben lehet játszani a svédországi BERGSAKER (3-as pálya) versenypálya futamaira 17:45 és 20:22 között. A fogadási típusok: TÉT, HELY, BEFUTÓ, BEFUTÓ TÉT, BEFUTÓ HELY, TRIO és HÁRMASBEFUTÓ – a mezőny nagyságától függően.
Este a magyar fogadási rendszerben érhető el a svédországi AXEVALLA (HU) lóversenypálya (15-ös pálya). Az első futam 18:20-kor, az utolsó futam 21:33-kor indul.
Fogadási típusok kizárólag TÉT és BEFUTÓ játék. Figyelem a nemzetközi szorzók nem felelnek meg a magyar játéknak! Ezen a pályán 3X30.000 Ft TÉT, 1×60.608 Ft BEFUTÓ és 1×56.324 Ft BEFUTÓ jackpot várja a fogadókat.

A versenyprogram a
https://lovifogadas.hu/data/napiajanlat/kulfoldi_2020_04_14.pdf oldalon található.

Rattvik

I. Előzetes esélyek:
(4) DADDY BOY – 4/1
(11) BELLFLOWER WINE – 5/1
(5) BALDER D.K. – 7/1
(7) REMANA – 8/1
(6) GREVIN SISU – 9/1

A szerkesztő véleménye:
Grevin Sisu (6) csak egy versenyt nyert eddig tizennégy próbálkozásból, mégis az esélyesek közé sorolják a svéd szaklapok. Ivanhoe (8) papíron jól áll, de az utolsó fellépését megelőzően le lett jelentve, így kérdéses, hogy milyen formában tér vissza. Balder D.K. (5), Remana (7) és Ara (9) a kombinációs játékokból kihagyhatatlanok.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_24/2020-04-14_24_1/V

II. Előzetes esélyek:
(4) I AM RAPIDA – 5/2
(2) HIGHLIGHT MOON – 6/1
(3) WILL I AM – 6/1
(8) CASIMIR TOF – 8/1
(7) DOUBLE NIGHT – 10/1

A szerkesztő véleménye:
Will I Am (3) legutóbb csak a nyolcadik helyen ért célba, de erős mezőnyben futott, és balszerencsés is volt. Mex Hörsta (6) visszatérésre készül, ennek ellenére hiba volna leírni. I am Rapida (4) formában van, duplázhat. Double Night (7) nem tartozik a könnyű hajtások közé, de a valós tudása alapján a győzelemre is esélyes.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_24/2020-04-14_24_2/V

III. Előzetes esélyek:
(10) RED ATTACK – 2/1
(4) MERCI BRATEN – 4/1
(7) MELLBY GOOFY – 11/1
(9) LOAD RELIEF – 11/1
(8) LYCKANS STAR – 13/1

A szerkesztő véleménye.
Magnifik Coktail (2) nem indul. Lyckans Star (8) beállítása tökéletes, jó eséllyel pályázik a győzelemre. Red Attack (10) számos dobogós helyezés után megérdemelne már egy sikert is. Load Relief (9) formája javuló tendenciát mutat, számolni kell hát vele. Merci Braten (4) a kihagyását követő második fellépésén tovább jöhet előre.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_24/2020-04-14_24_3/V

IV. Előzetes esélyek:
(5) AVENA JET – 2/1
(10) MATADOREN EME – 6/1
(8) IN LOVE BOKO – 7/1
(4) AVANTIS RED WITCH – 7/1
(6) IN ROYALTY BOKO – 10/1

A szerkesztő véleménye:
Avena Jet (5) a kihagyását követő első fellépésén csak a hetedik helyen ért célba, de nagy javulást várunk tőle. In Love Boko (8) két győzelemmel a háta mögött élvezheti a játékosok bizalmát. Matadoren Eme (10) visszatérésre készül, de a beállítása kitűnő. Avantis Red (4) nehezebb feladat elé néz, mint legutóbb, mégis kalkulálni kell vele.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_24/2020-04-14_24_4/V

V. Előzetes esélyek:
(4) FLYING MARCEAUX – 5/1
(3) GANJA D’AM – 5/1
(2) DARK ANGEL AVENUE – 6/1
(7) JUGULARIS – 7/1
(1) JACKY GREENWOOD – 7/1

A szerkesztő véleménye:
Jacky Greenwood (1) valamivel könnyebb feladat elé néz, mint tette azt április elején Solvallán. Ganja d’Am (3) október óta nem versenyzett, de a tavalyi topjával a főszereplők közé tartozhatna. Dark Angel Avenue (2) bíztató formában tért vissza, kedden is fizethetnek rá. Flying Marceaux (4) nem túl megbízható, amennyiben azonban nem ugrik, a győzelmet is megszerezheti.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_24/2020-04-14_24_5/V

VI. Előzetes esélyek:
(4) GLOBAL APPROVAL – 3/1
(5) ANOTHER TRIAL – 7/1
(12) GULF – 9/1
(6) SIDNEY CROSBY – 9/1
(2) S.G.’S ACCENTA – 9/1

A szerkesztő véleménye:
Global Approval (4) stabil formájával a győzelemért küzdhet. Another Trial (5) legutóbb kicserélt lóként mozgott, ezért is ajánljuk. S.G.’s Accenta (2) a februári visszatérése során csalódást okozott, mégis számolni kell vele. Ian Boko (9) a kombinációs játékokból kihagyhatatlan.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_24/2020-04-14_24_6/V

VII. Előzetes esélyek:
(1) DOVER – 3/1
(5) GLOBAL BENEFIT – 5/1
(8) JACOBY KEEPER – 6/1
(9) HÖWINGS ZORA – 6/1
(11) NAOMI BO – 11/1

A szerkesztő véleménye:
Global Benefit (5) legutóbb új egyéni rekordot ügetve győzött, duplázásra készül. Helluva Am (4) búcsút inthet a nyeretlenek táborának. Jacoby Keeper (8) további javulással újra az elsőségért küzdhet. Naomi Bo (11) helyesély. Dover (1) tippeletlenül is számít.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_24/2020-04-14_24_7/V

VIII. Előzetes esélyek:
(10) SHEHUNTYOUDOWN – 3/1
(4) SO WHAT S.I.R. – 7/1
(3) ERIC HALBAK – 9/1
(1) STIERNHÖÖKS SIRI – 10/1
(8) ARTEMIS TRABIR – 12/1

A szerkesztő véleménye:
A Cupcake-t (11) az utolsó formája, és rutinos hajtója miatt favorizáljuk. Eric Halbak (3) versenyről versenyre jön előre, s előbb vagy utóbb révbe érhet. Hero Gamble (7) Dániában, míg Artemis Trabir (8) Norvégiában kapott felhozó versenyt, helyre érhetnek.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_24/2020-04-14_24_8/V

IX. Előzetes esélyek:
(2) FRIDA SCOTT – 2/1
(5) BACKESTJÄRNA – 5/1
(4) LYNGAS ALFA – 12/1
(3) G.G.ANNA – 12/1
(8) LIHEIM FREDDY – 12/1

A szerkesztő véleménye:
Hidegvérű lovak versenye, melyben Backestjärna (5) mellett tettük le voksunkat. G.G.Anna (3) eredménysoránál aligha kell jobb ajánlólevél. Lyngas Alfa (4) bíztató futással tért vissza a norvég fővárosban, nem jelentene hát meglepetést, ha ezúttal már fizetnének rá. Ardals Snuppa (9) többet tud annál, mint amit április elején láttunk tőle. Frida Scott (2) duplázhat.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_24/2020-04-14_24_9/V

X. Előzetes esélyek:
(2) PEARL ON STAGE – 2/1
(3) SABINA MEMPHIS – 7/1
(6) FORSMAN – 11/1
(11) VÄSTERBO ISOLDE – 11/1
(10) BIG FARMER – 14/1

A szerkesztő véleménye:
Sokesélyes, homogén mezőny. Nehéz rámutatni a végső nyerőre. Robloxia-tól (9) visszatérésre készül, de idomárhajtójával a sulkyban, már a pihenőjét követő első versenyében a főszereplők közé tartozhat. Dont Press Send (1) nem igazán megbízható, de képességnek nincs híján. Big Farmer (10) szeptember óta nem futott, mégis az esélyesek közé sorolja a mérvadó ATG honlap. Västerbo Isolde (11) figyelmet érdemel.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_24/2020-04-14_24_10/V

 

Bergsaker

I. Előzetes esélyek:
(9) BRIONIA – 4/1
(8) BLUE FRONTLINE – 4/1
(12) BABY QUEEN GLORY – 6/1
(5) TRYTOBEATME – 8/1
(11) MIND READER – 8/1

A szerkesztő véleménye:
Brionia (9) legutóbb csalódást okozott, de a március végén elért második helyezése alapján számít. Mind Reader (11) nem túl kiegyensúlyozott, mégis azt gondoljuk, hogy számolni kell vele. Trytobeatme (5) stabilitása jó ajánlólevél. B.B.S.Race Winner (1) beleszólhat az első három helyezés sorsába, ahogy tette azt az utolsó versenyében is.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_9/2020-04-14_9_1/V

II. Előzetes esélyek:
(9) WILDA FILLE – 3/1
(6) BONALDO – 4/1
(10) MINELLI – 8/1
(5) ASARAPPEN – 8/1
(11) SUPER GULLET – 14/1

A szerkesztő véleménye:
Hidegvérű lovak ügetőlovagló versenye, melyben a kiegyensúlyozott Asarappen (5) a favoritunk. Hibo Faksen-t (2) az utolsó formája ajánlja, ami Minelli (10) kapcsán is elmondható. Närbyflickan-t (3) a március 21-én elért negyedik helyezésén célszerű elbírálni.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_9/2020-04-14_9_2/V

III. Előzetes esélyek:
(8) SUNDBO DUMBO – 2/1
(1) O.M.FLAME – 4/1
(10) TWEET ME B. – 8/1
(6) CACHI – 10/1
(4) JACK HALERYD – 11/1

A szerkesztő véleménye:
First Wild (12) két második helyezéssel a háta mögött komoly figyelmet érdemel. Mythical Sunset (2) jó futással korrigálta a márciusi gyengébb számát. Pirlo-val (7) mindenképpen kalkulálni kell. O.M.Flame (1) tavalyi legjobbjával főszereplő is lehet. Sundbo Dumbo (8) az előzetes szorzók fényében jó esélyt képvisel.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_9/2020-04-14_9_3/V

IV. Előzetes esélyek:
(4) G.R.TUWA LEE – 2/1
(6) ÖNAS PY – 5/1
(2) GLOBAL BREXIT – 6/1
(8) MOGAS CASANOVA – 12/1

A szerkesztő véleménye:
Honey Journey (5) nem indul, így mindössze heten állnak starthoz. Global Brexit (2) az utolsó futása alkalmával nem tudott maradandót alkotni, de a februári eredményein elbírálva jó eséllyel pályázik a győzelemre. G.R.Tuwa Lee (4) solvallai győzelemmel hangolt, másodjára is nyerhet. Önas Py (6) helyre érhet.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_9/2020-04-14_9_4/V

V. Előzetes esélyek:
(9) MJÖLNER APOLLO – 14/10
(1) MANFRÖKEN – 5/1
(13) DIESEL ADRIAN – 9/1
(6) SKIBBERINA – 27/1
(8) ASA KLIPP – 36/1

A szerkesztő véleménye:
Mjölner Apollo (9) az előzetes szorzók alapján kiemelkedni látszik a hidegvérű lovak versenyéből. Hyttas Vralsnabb (14) nem túl megbízható, de ha nem hibázik, a győzelmet is megszerezheti. Skibberina (6) két versenyt nyert márciusban, ennél pedig aligha kell jobb ajánlólevél. Asa Klipp (8) október óta nem versenyzett, mégis azt gondoljuk, hogy számolni kell vele.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_9/2020-04-14_9_5/V

VI. Előzetes esélyek:
(4) COINRUNNER G. – 2/1
(7) FROZEN QUEEN – 3/1
(10) REBEL YELL FACE – 12/1
(9) LISTAS THAITANIC – 16/1
(6) LASS CAVIAR – 17/1

A szerkesztő véleménye:
Frozen Queen (7) legutóbb három tizedre megközelítette az egyéni rekordját ugyanezen a pályán. Listas Thaitanic (9) április 1-jén csak a nyolcadik helyen ért célba, ennek ellenére is komolyan számolni kell vele. Lass Caviar (6) az utolsó versenyét megnyerte, s ha tovább jön előre, ebben a mezőnyben is a dobogón végezhet. Rebel Yell Face (10) egy kontrát megérhet. Coinrunner G. (4) az előzetes szorzók alapján számít.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_9/2020-04-14_9_6/V

VII. Előzetes esélyek:
(7) ANTONIO TABAC – 2/1
(1) TUDOR KRONOS – 5/1
(5) IMPORTEDFRMDETROIT – 6/1
(2) DIGITAL ENGINE – 7/1
(4) IPPON FUTURA – 8/1

A szerkesztő véleménye:
Tudor Kronos (1) és Antonio Tabac (7) jó ideje nem versenyeztek, ennek ellenére is az esélyesek közé sorolják őket a svéd szaklapok. Importedfrmdetroit (5) gyakorta hibázik, mégis azt gondoljuk, hogy nem lehet kihagyni a játékból. Ippon Futura (4) legutóbb remek teljesítményt nyújtott hosszabb távon.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_9/2020-04-14_9_7/V

VIII. Előzetes esélyek:
(9) HUNGARIAN HOTWAX – 4/1
(11) WHATABOUTYOU ZAZ – 5/1
(2) AMIRAL WEAH – 7/1
(1) T.WALL’S INFERNO – 8/1
(10) REAL MASTERPIECE – 9/1

A szerkesztő véleménye:
T.Wall’s Inferno-t (1) az utolsó formája ajánlja. Amiral Weah (2) jó párost alkot Kenth Akerlunddal, akivel javulását várjuk. Whataboutyou Zaz (11) beleszólhat a dobogós helyezések sorsába, ami Carisma Mearas (4) és az idén még nem látott Hungarian Hotwax (9) kapcsán is elmondható.
http://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-04-14_9/2020-04-14_9_8/V

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Tippmix 2020/15. hét Szerda – vasárnap

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Szluck – Vityebszk (Labdarúgás, Fehérorosz bajnokság)                                              437 046 fogadás

Torpedo Zogyino – Energetik-BGU Minszk (Labdarúgás, Fehérorosz bajnokság)       428 430 fogadás

Gorodeja – Dinamo Minszk (Labdarúgás, Fehérorosz bajnokság)                                382 130 fogadás

FK Minszk – BATE Boriszov (Labdarúgás, Fehérorosz bajnokság)                              331 817 fogadás

Dinamo Breszt – Sahtar Szoligorszk (Labdarúgás, Fehérorosz Kupa)                          287 483 fogadás

 

 

Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Dinamo Breszt – Sahtar Szoligorszk (Labdarúgás, Fehérorosz Kupa)                          22,71 millió Ft

FK Minszk – BATE Boriszov (Labdarúgás, Fehérorosz bajnokság)                              22,43 millió Ft

Dinamo Breszt – Isloch Minszk (Labdarúgás, Fehérorosz bajnokság)                           18,78 millió Ft

Nyeman Grodno Tartalék – Belsina Bobrujszk Tartalék                                          18,26 millió Ft

(Labdarúgás, Fehérorosz tartalékbajnokság)                                                                                                               

Szluck – Vityebszk (Labdarúgás, Fehérorosz bajnokság)                                         17,60 millió Ft

 

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • Az elődöntőkkel folytatódtak a Fehérorosz Kupa küzdelmei: a bajnokságban rosszul kezdő BATE alulmaradt a Slavia Mozír ellen (az 1X2 fogadási lehetőségre leadott tippek 27 százaléka bizonyult helyesnek 3,30-as nyereményszorzóért), a másik ágon pedig a címvédő Szoligorszk is vereséget szenvedett a Dinamo Breszt otthonában. Ennél a mérkőzésnél közel 60 ezer helyes tipp érkezett a hazaiak győzelmére 2,55-ös oddsért.
  • A pontvadászatban viszont javítani tudott a rekordbajnok BATE: az FK Minszk otthonában aratott háromgólos győzelem 6,75-ös nyereményszorzót jelentett a Hendikep 2:0 fogadási lehetőségnél a boriszovi diadalra érkezett több mint 2 000 tippnél.
  • Nincs már veretlen csapat a fehérorosz bajnokságban, miután a pontvadászatot három győzelemmel kezdő Energetik 2-0-s vereséget szenvedett a Zogyino otthonában. A legalább kétgólos hazai diadal 4,05-ös oddsot ért a Hendikep 0:1 piacon.
  • Tajvanban is elrajtolt a nemzeti labdarúgó-bajnokság: az első forduló legnagyobb meglepetését a Taiwan Power csapata okozta a címvédő Tatung FC otthonában aratott 3-2-es győzelemmel. A helyes tippel rendelkezők 2,50-es nyereményszorzóval kalkulálhattak.
  • Otthonukból vívott bemutató mérkőzést a darts két legendája, Phil Taylor és Raymond van Barneveld. Az elektronikus táblán lejátszott találkozó végül nagy küzdelemben a holland dartsozó győzelmét hozta a két éve visszavonult angol ellen. A mérkőzés győztesére több mint 2 000 helyes tipp érkezett 1,90-es nyereményszorzót érően.

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Hudzsand – Hatlon Bohtar (Labdarúgás, Tádzsikisztáni bajnokság)

Pontos végeredmények (Nyertes tipp: Hatlon Bohtar 3:2, 4:2, 4:3, 5:1, nyertes odds: 100,00)

 

Hudzsand – Hatlon Bohtar (Labdarúgás, Tádzsikisztáni bajnokság)

1X2 + Gólszám 4,5 (Nyertes tipp: Vendég és több, nyertes odds: 100,00)

 

 

Las Sabanas Tartalék – Municipal Jalapa Tartalék (Labdarúgás, Nicaraguai tartalékbajnokság)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Las Sabanas Tartalék 4:1, nyertes odds: 88,00)

 

Dinamo Breszt Tartalék – Isloch Minszk Tartalék (Labdarúgás, Fehérorosz tartalékbajnokság)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Isloch Minszk Tartalék 4:2, nyertes odds: 76,00)

 

Szmolevicsi Tartalék – Sahtar Szoligorszk Tartalék (Labdarúgás, Fehérorosz tartalékbajnokság)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Sahtar Szoligorszk Tartalék 4:0, nyertes odds: 58,00)

 

Kiemelt esemény:


FK Minszk – BATE Boriszov 0:3 (Labdarúgás, Fehérorosz bajnokság)

1X2 (helyes tipp: BATE Boriszov, helyes tippek aránya: 35%, nyertes odds: 1,85)
Gólszám 2,5 (helyes tipp: Több, mint 2,5, helyes tippek aránya: 93%, nyertes odds: 2,25)

Hendikep 1:0 (helyes tipp: BATE Boriszov, helyes tippek aránya: 25%, nyertes odds: 3,05)

Szögletszám 8,5 (helyes tipp: Több, mint 8,5, helyes tippek aránya: 95%, nyertes odds: 1,45)

 

Outright fogadás:

 

                  Golf, Orange Tree Classic 2020 – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: C. Roberts (Helyes tippek aránya: 70%)

                        Legmagasabb odds: 23,00

                        Záró odds: 1,22

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Egy tiszafüredi Tippmix-játékos 6*200 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 6*114 660 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Torpedo Zogyino Tartalék – Energetik-BGU Minszk Tartalék 1X2 + Gólszám 3,5 Döntetlen és kevesebb 5,25 Nyertes
Labdarúgás Nyeman Grodno – Belsina Bobrujszk 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 5,00 Nyertes
Jégkorong Four Ronin – Rockets (3×10 perc) 1X2 Döntetlen 4,80 Nyertes
Jégkorong K-2 Minszk – Zubr Minszk (3×15 perc) 1X2 Döntetlen 4,55 Nyertes

 

Egy vásárosnaményi Tippmix-játékos 2*1 300 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 2*169 948 Ft-ot nyert.

 

Darts P. Jirkal – M. Ondo A mérkőzés győztese P. Jirkal 1,60 Nyertes
Jégkorong Four Ronin – War Foxes (3×10 perc) 1X2 Döntetlen 4,65 Nyertes
Darts A. Gawlas – M. Smejda A mérkőzés győztese A. Gawlas 1,25 Nyertes
Asztalitenisz A. Derevynskyi – M. Balakiriev A mérkőzés győztese A. Derevynsky 2,45 Nyertes
Asztalitenisz N. Lyfenko – A.D. Volkov A mérkőzés győztese A.D. Volkov 2,25 Nyertes
Asztalitenisz D. Kolesnikov – I. Smirnov A mérkőzés győztese D. Kolesnikov 1,70 Nyertes
Asztalitenisz V. Nemashkalo – A. Ermilov A mérkőzés győztese A. Ermilov 1,50 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 5 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 269 623 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Isztaravsan – Kuktos Rudaki 1X2 Kuktos Rudaki 3,10 Nyertes
Labdarúgás Faijzkand Vosze – Regar-Tadaz Turszunzade 1X2 Faijzkand Vosze 3,55 Nyertes
Labdarúgás Gorodeja – Dinamo Minszk 1X2 Gorodeja 4,90 Nyertes

Egy járdánházi Tippmix-játékos 2 000 Ft-os téttel, 12-es kötés típusú fogadással 257 785 Ft-ot nyert.

 

Asztalitenisz A. Sadkov – I. Novikov A mérkőzés győztese I. Novikov 1,50 Nyertes
Asztalitenisz D. Matveev – N. Trofimov A mérkőzés győztese N. Trofimov 1,70 Nyertes
Asztalitenisz J. Kleprlik – J. Vrablik A mérkőzés győztese J. Vrablik 1,25 Nyertes
Asztalitenisz A. Likhitsky – E. Rubtsov A mérkőzés győztese A. Likhitsky 1,55 Nyertes
Asztalitenisz A. Petrov – A. Gribkov A mérkőzés győztese A. Gribkov 1,35 Nyertes
Darts P. Nicholson – W. Nijman A mérkőzés győztese W. Nijman 1,55 Nyertes
Asztalitenisz D. Kolesnikov – A.D. Volkov A mérkőzés győztese D. Kolesnikov 1,55 Nyertes
Asztalitenisz O. Varlamov – I. Efimenko A mérkőzés győztese I. Efimenko 1,35 Nyertes
Darts Dav. Evans – Andy Jenkins A mérkőzés győztese Dav. Evans 1,60 Nyertes
Asztalitenisz M. Mrykh – V. Kondratenko A mérkőzés győztese M. Mrykh 1,55 Nyertes
Asztalitenisz A. Trushkin – H. Lulikyan A mérkőzés győztese A. Trushkin 1,55 Nyertes
Asztalitenisz Vik. Ivanov – R. Kapinus A mérkőzés győztese Vik. Ivanov 1,55 Nyertes

 

Egy téglási Tippmix-játékos 2 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 196 425 Ft-ot nyert.

 

Jégkorong Reactivatory – Armored Fighters (3×10 perc) 1X2 Döntetlen 4,50 Nyertes
Jégkorong Phoenix Minszk – Amatar Minszk (3×15 perc) 1X2 Döntetlen 4,50 Nyertes
Jégkorong Four Ronin – Rockets (3×10 perc) 1X2 Döntetlen 4,85 Nyertes

 

Egy turai Tippmix-játékos 2 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 194 539 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Gorodeja Tartalék – Dinamo Minszk Tartalék Hendikep 1:0 Dinamo Minszk Tartalék 1,70 Nyertes
Labdarúgás Szluck Tartalék – Vityebszk Tartalék 1X2 Döntetlen 4,05 Nyertes
Labdarúgás Torpedo Zogyino Tartalék – Energetik-BGU Minszk Tartalék Gólszám 2,5 Kevesebb, mint 2,5 2,30 Nyertes
Labdarúgás Nyeman Grodno – Belsina Bobrujszk 1X2 Döntetlen 3,15 Nyertes
Labdarúgás FK Minszk – BATE Boriszov Mindkét csapat szerez gólt Nem 1,95 Nyertes

 

Egy bujáki Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 189 095 Ft-ot nyert.

 

Röplabda Ural Stars – Ural Mountains (női) Pontos végeredmény Ural Stars 3:1 4,35 Nyertes
Kosárlabda Pauian Archiland – Bank of Taiwan Pontszám tartomány (rendes játékidő) 161-170 között 3,45 Nyertes
Röplabda Ural Red Fox – Ural Energy (női) Pontos végeredmény Ural Energy 3:1 4,20 Nyertes
Labdarúgás Nyeman Grodno Tartalék – Belsina Bobrujszk Tartalék Gólszám 6+ 6,00 Nyertes

 

Egy budaörsi Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 163 705 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás CSZKA Pamír – Hudzsand 1X2 Hudzsand 2,55 Nyertes
Labdarúgás Dusanbe 83 – Isztiklol Dusanbe Hendikep 2:0 Isztiklol Dusanbe 2,95 Nyertes
Labdarúgás Slavia Mozír – BATE Boriszov 1X2 Slavia Mozír 3,90 Nyertes
Labdarúgás Dinamo Breszt – Sahtar Szoligorszk 1X2 Dinamo Breszt 2,40 Nyertes
Labdarúgás Las Sabanas – Municipal Jalapa Gólszám 0-1 3,10 Nyertes
Labdarúgás Managua FC – CD Ocotal Gólszám (pontosan) 3 3,75 Nyertes

 

Egy kaposvári Tippmix-játékos 2*200 Ft-os alaptéttel (összesen 2*400 Ft-os téttel), 5/6-os kombináció típusú fogadással 2*128 813 Ft-ot, illetve 100 Ft-os alaptéttel (összesen 200 Ft-os téttel), 5/6-os kombináció típusú fogadással 64 406 Ft-ot nyert.

 

Jégkorong Reactivatory – Kings Town (3×10 perc) * 1X2 Reactivatory 2,30 Nyertes
Jégkorong Armored Fighters – Kings Town (3×10 perc) * 1X2 Kings Town 2,45 Nyertes
Labdarúgás Gorodeja Tartalék – Dinamo Minszk Tartalék Gólszám 6+ 5,75 Nyertes
Kosárlabda Jeoutai TBT – Pauian Archiland Hendikep 5,5 Jeoutai TBT +5,5 1,75 Nyertes
Jégkorong Ice Gang – Moszkva Eshelon (3×10 perc) 1X2 Moszkva Eshelon 2,45 Nyertes
Labdarúgás Szluck Tartalék – Vityebszk Tartalék Gólszám 6+ 5,50 Nyertes

 

*: kötéstiltás

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 10 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 519 188 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Szluck Tartalék – Vityebszk Tartalék 1X2 Döntetlen 4,50 Nyertes
Labdarúgás Torpedo Zogyino Tartalék – Energetik-BGU Minszk Tartalék 1X2 Döntetlen 3,55 Nyertes
Jégkorong Ice Gang – Moszkva Eshelon (3×10 perc) (élő) 1. harmad – 1X2 Moszkva Eshelon 3,25 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 4 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 206 041 Ft-ot nyert.

 

Asztalitenisz S. Kuzmin – I. Pandur A mérkőzés győztese I. Pandur 2,66 Nyertes
Asztalitenisz O. Nikiforov – D. Redenkov A mérkőzés győztese O. Nikiforov 2,09 Nyertes
Asztalitenisz A. Menshikov – V. Shirshov A mérkőzés győztese A. Menshikov 2,40 Nyertes
Asztalitenisz V. Luzhanskiy – O. Melashenko A mérkőzés győztese O. Melashenko 1,94 Nyertes
Asztalitenisz K. Ivchenko – D. Bortsov A mérkőzés győztese D. Bortsov 1,99 Nyertes

 

 

 

1 500 501 502 503 504 505 506 716