Jelenlegi Derby rangsor az ügetőn

11 versenynap után az alábbi táblázat szerint, a felsorolt lovak rendelkeznek olyan időeredménnyel, amellyel jogosultak lehetnek indulni, a július 4-én lefutásra kerülő 112. Magyar Ügetőderbyben.

A lenti rangsor csak tájékoztatási jelleggel bír, illetve nem hivatalos, de hivatalos statisztikák alapján készült el.

Ebben a rangsorban összesen 20 ügető van benne, mivel többen is azonos rekorddal rendelkeznek, azonban ekkor a több életnyereményt maga mögött tudó ló van előrébb a sorban. Természetesen, az indulóadáskor 12 lónak lesz jogosultsága futni élete legnagyobb versenyében!

A táblázat hétről-hétre aktualizálásra kerül, tehát ez csak a jelenlegi állás, versenynapok után a változás joga fenntartva!

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Direktor könnyedén oldotta meg a Szerencsejáték Zrt. – Nemzeti Díjat

Véget ért az idei Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show, a zárónapon az angol telivérekre szegeződött minden tekintet. A versenynap a Kőbányai Díj – Csekonics József Emlékversennyel indult, a futamot The Actor (Aleksandar Sasic) nyerte meg, majd a Huszár Korinna Emlékverseny Hendikepben Dancer Boy (Soufiane Saadi) ért haza.

Vadali a célban
Vadali a célban

A Kincsem+ Tuti – Batthyány-Hunyady Díj volt a nap első kiemelt futama, amiben Vadali és Soufiane Saadi ünnepelhetett, a második helyen a szlovák Hármas Korona-nyerő Torin (Jaroslav Línek) végzett, a harmadik Kovács Sándor idomítottja, Vieil Argent (Farkas Dorottya) lett.

Ezt követően a Papp Sándor Emlékverseny indulói léptek pályára, Neptune Des Clos (Soufiane Saadi) galoppozott át elsőként a célvonalon, fél óra múlva a Kovács Botond Emlékverseny Hendikepben The English Rogue (Sándor Péter) favorithoz méltóan tette a dolgát.

Tippmix - Hazafi Díjban Deep Blue Sky győzött
Tippmix – Hazafi Díjban Deep Blue Sky győzött

A hároméves kancák versenye, a Tippmix – Hazafi Díj befutási sorrendje végül a következőképp alakult: Deep Blue Sky (Koricsánszky Virág), Sunshine Glory (Suták Csenge), Coloured Girl (Janislav Línek).

A Németh Ferenc Emlékkupa I. Futama Hendikepben American Beauty (Elbert Zita am.) hagyta maga mögött a többieket.

Direktor győzött a Szerencsejáték Zrt. - Nemzeti Díjban
Direktor győzött a Szerencsejáték Zrt. – Nemzeti Díjban

A Derby-évjárat futamában, a Szerencsejáték Zrt. – Nemzeti Díjban 12 lovat adtak indulónak, Direktor (Aleksandar Sasic) simán oldotta meg a feladatát, hat hosszal lépett el a többiektől, így jelenleg ő a legjobb hároméves. A második helyen kisebb meglepetésre Starman Son (Kelemen Zénó) ért célba, őt Dynamic Dancer (Monir Madihi) követte.

A versenynapot a Kincsem+ – Bábolnai Díj zárta, ami a nap legszorosabb befutóját hozta, a célfotó értelmében Dzsingisz Kan (Monir Madihi) győzött. A versenynapon Soufiane Saadi tudott triplázni!

Találkozunk egy hét múlva szombaton az ügetőn!

Fotó: Benedek Attila

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Lezajlott a Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show második napja

Folytatódott a Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show, a második napon az ügetőké és az agaraké volt a főszerep. A nap első ügető futamában Fabrice (Fazekas Andrea am.) rajt-cél győzelmet aratott. Folytatásként a F.E.G.A.T. Női Amatőrhajtó Európa-bajnokság negyedik futamában Be Happy és a svéd Barbro Maria Elfstrand ünnepelhetett.

Hella T Boko győzelme
Hella T Boko győzelme

A Kincsem+ – Ferge László Emlékverseny befutója nagy küzdelmet hozott, végül Hella T Boko (Horváth Zoltán) ügetett át elsőként a célvonalon, a második Hermész (Horváth György), a harmadik Hermes History (Juhász Balázs) lett.

A Női Amatőrhajtó Európa-bajnokság ötödik futamában az utolsó lépéseken dőlt el a sorrend, kívülről nagyot hajrázva Démon Jewel GG és az osztrák színeket képviselő Stefanie Mayr ért haza.

Bonaparte Boss magabiztosan nyert
Bonaparte Boss magabiztosan nyert

A Tippmix – Sprinter Kupában Bonaparte Boss (Veljko Mazsity) erődemonstrációt tartott, a második helyen El Valle Sagrado (Budai Attila), a harmadik helyen Pure Muscle (Horváth György) végzett.

A Női Amatőrhajtó Európa-bajnokság hatodik futamában magyar győzelem született, Csábító R. és Takács Eszter Cseperke volt a legjobb. A napot a Föl-Le Hendikep zárta, Västerbo No Edge (Hajnal Tibor) nyert.

Folytatás holnap a telivérekkel!

Fotó: Péter Réka

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Ausztria nyerte a Női Amatőrhajtó Európa-bajnokságot

A győztes Stefanie Mayr

Kiélezett küzdelmet hozott 13 ország között a F.E.G.A.T. Női Amatőrhajtó Európa-bajnokság, amelynek idén a Kincsem Park adott otthont. Az első helyen Ausztriát képviselve Stefanie Mayr végzett, aki a valaha volt legfiatalabb győztes. A vérében van a sport, hiszen nagyapja, Gerhard Mayr több ezer győzelemmel rendelkezik. A második helyen Barbro Maria Elfstrand végzett Svédországot képviselve, a bronzérem Svájchoz, azaz Angelique Scotti-hoz került. Magyarország Takács Eszter Cseperke révén a negyedik helyet szerezte meg. A díjakat Szotyori Nagy Ádám, a Kincsem Nemzeti Kft. ügyvezető igazgatója, Krebs András ügyvezető helyettes és Fodor Rajmund kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó adta át.

 
Gratulálunk!
 
Fotó: Benedek Attila
/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Elindult a Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show!

Az első napon, azaz pénteken először a F.E.G.A.T. Női Amatőrhajtó Európa-bajnokság résztvevői álltak starthoz, First Home egyéni rekorddal győzött a finn Suvi Vaittinennel a sulkyjában. Őket a nyeretlen háromévesek követték, Infuocato Jet (Gerhard Mayr) klasszis hajtójával ünnepelhette első győzelmét. A második Női Amatőrhajtó Európa-bajnokság futamot stílusosan Ferrari és olasz hajtónője, Elena Orlando Villani nyerte meg. A Fredy Moder Emlékversenyben Red Eye (Dukai Tamás) ért haza. A negyedik Női Amatőrhajtó Európa-bajnokság futama Acélos Fiú és a német Nicole Holzschuh sikerét hozta.

Folytatás holnap az ügetőkkel és az agarakkal!

Fotó: Benedek Attila

Nemzeti Díj, Batthyány-Hunyady Díj és Hazafi Díj – tavaszi klasszikusok a galoppon

Fesztivál hangulat uralkodik a Kincsem Parkban, ahol a népszerű rendezvényünk, a Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show keretein belül rendezzük az idei galoppszezon első kiemelt nagydíjait. Május 10-én, vasárnap délután a Derby korosztály a „Hármas Korona” első ágában méretteti meg magát, az idősebbek pedig a régió legjobbja ellen a Batthyány-Hunyady Díjban lépnek pályára. A hároméves kancák külön is reflektorfénybe kerülnek a kék szalag felé vezető út első állomásának számító, Hazafi Díjban. Kiváló mezőnyök és egy igazán erős program várja a nézőket, illetve a fogadókat!

17:15-kor startol a mérföldes Nemzeti Díj, amely igazi kőkemény presztízscsatát ígér. Visszatér a tavalyi Kétévesek Kritériumát nyerő szerb vendég, Direktor (Aleksandar Sasic), aki idomárlovasával ezúttal is a siker legfőbb várományosa. Kihívói között ott lesz Kovács Sándor két nagy reménysége, az eddig stabilan teljesítő és magabiztos győzelemmel jelentkező Fenomenális (Jaroslav Línek), valamint a látványos hajrával felrobogó Dynamic Dancer (Monir Madihi), aki tovább javulva komoly aspiráns lehet. Az erős mének mellett két kitűnő kanca jelenléte fűszerezi ezt a klasszikust, a tavalyi kétéves évjáratelső Angel Dance (Alberto Sanna), és a hatalmas stílusban bemutatkozó, ellenfeleit feldolgozhatatlan módon verő Sorority Girl (Fézer Ramóna). Egy biztos, méltó küzdelem lesz ez a jövő nagy sztárjaival!

A rutinos nagyágyúk a nagy hagyományokkal bíró nemzetközi versenyünkben, a Batthyány-Hunyady Díjban feszülnek egymásnak. Kétségtelenül kiemelkedik közülük a régió legjobbja, a szlovák „Hármas Korona” nyerő Torin. Jaroslav Línek extra klasszisa egy pozsonyi harmadik hellyel tért vissza, ide pedig abszolút favoritként érkezik, aki itt győzni akar, annak őt kell megvernie. Már pedig többen is szeretnének, erre leginkább a Szerbiában is jól teljesítő, nálunk győzelemmel és magas formával kezdő Invincible Aura (Djordje Perovic) és a „balkáni farkas”, a német sztár zsokéval a nyergében a tavalyi Derby-győztes Oriental Star (Alexander Pietsch), valamint a St. Leger nyerő és a Firenzéből haza térő Vieil Argent a legesélyesebb. Parádés szereposztás, ezt mindenki élvezni fogja!

Ne feledkezzünk meg a fiatal, hároméves kancákról sem, akik a Hazafi Díjban lépnek színre. Az Erdődy Rudolf Emlékversenyben remekül finiselő Sunshine Glory (Suták Csenge) képviseli az első esélyt, de ellenfele lehet a Magyar Kétévesek Nagydíját behúzó Coloured Girl (Jaroslav Línek) és a nagy javulással haza sétáló, francia toplovast kapó Oasis Gold (Soufiane Saadi).

A keretprogram is bőven tartogat izgalmat, a délutánt a sprinterek nyitják az 1200 méteres Kőbányai Díj-Csekonics József Emlékversennyel. Cunami (Alberto Sanna) zágrábi sikerrel hangolt, akár rá is duplázhat. Bay King (Jaroslav Línek) azonban hatalmas javulásban van, tovább őrízheti veretlen sorozatát. Nem szabad megfeledkezni a mezőny egyik legstabilabb tagjáról, az új lovassal visszatérő Karazhal-ról (Soufiane Saadi) és az elnyűhetetlen Muskateer Three-ről (Djordje Perovic) sem.

A 2000 méteres Huszár Korinna Emlékverseny Hendikepben a remek futással jelentkező Perfect Image (Sándor Péter) és a közeli második hellyel korrigáló Dancer Boy (Soufiane Saadi) vívhatnak tiszteletdíjért.

A nap legnagyobb mezőnyét a 2000 méteres Papp Sándor Emlékversenyben láthatjuk. A francia import, Star Champion (Alberto Sanna) biztosan oldotta meg első feladatát, aminél vélhetően többet is tudhat. Mario (Djordje Perovic) nagy lendülettel jött mögötte a referenciafutamban, most pedig visszavágna, de a pozsonyi bronzéremmel elő rukkoló Jardino (Monir Madihi) is nagy kihívónak látszik.

Több forgatókönyv is elképzelhető az 1400 méterre kiírt Kovács Botond Emlékversenyben, ahol a nyeretlenségét könnyedén elveszítő The English Rouge (Sándor Péter), a topja közelébe érő Light of Angels (Koricsánszky Virág), de valós tudását nyújtva Fabulous (Suták Csenge) és a sokat fejlődő Fancy Girl (Jaroslav Línek) is elképzelhető döntőben.

A pályakezdő utánpótlás lovasok számára is elindul a pontvadászat a Németh Ferenc Emlékkupában, melynek első futamában az egy osztályt visszaváltó Címer (Fekete Emma), és a múlt hónapban előre lépő Szellő (Kiss Renáta) lehetnek a főszereplők.

A nap zárása a 2200 méterre kiírt, elit kategóriás Bábolnai Díj lesz, melyben kimagaslik a bomba erős formával és sikerrel debütáló Prado (Alberto Sanna). A két szerb vendég, Iowntheball (Soufiane Saadi) és Gigant (Aleksandar Sasic) a Lovaregyleti Díjban már összecsaptak egyszer, pikán visszavágót ígér kettejük párharca.

 A nagyok előtt a Magyar Póni Championátus fiataljai is szóhoz jutnak, majd egy Fegentri Junior futamra is sor kerül. A fogadóknak kereken két millió forint jackpot emeli a tétet és feszültséget!

A teljes program az alábbi linken elérhető: https://kincsempark.hu/data/versenyprogram/2026/versenyprogram_2026_05_10_galopp.pdf

Találkozzunk vasárnap délután a Kincsem Parkban, élvezzük együtt a Food Truck Show és galoppversenyek lenyűgöző hangulatát! Kezdés 13 órakor!

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

FEGAT Női EB, Ferge László Emlékverseny és Sprinter Kupa a Food Truck Show hétvégéjén!

Fantasztikus két nap elé néz az ügető szakág, hiszen pénteken és szombaton a FEGAT által Magyarországon megrendezett Női Európa-Bajnokság kerül megrendezésre, ahol hazánkat a kétszeres champion, Takács Eszter Cseperke fogja majd képviselni. A két napon 3-3 futamban mérik össze tudásukat a részvevők, amelyben szerzett pontok összesítésével hirdetik ki az EB győztesét.

Szombaton az előbb említett futamok mellett még két kiemelt tenyész verseny is lefutásra kerül, hiszen a hároméves évjárat első nagy összecsapása, a Ferge László Emlékverseny startjára 15:35-kor, míg a régió és hazánk leggyorsabb klasszisai a Tippmix-Sprinter Kupában fogják mérik össze a tudásukat 16:55-kor.

A pénteki versenynap részletes programja IDE kattintva érhető el, a szombatié pedig ITT, míg egyéb programokról a Kincsem Park és a Food Truck Show Facebook oldalán találnak információkat.

 

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Idomári vélemények Sprinter Kupáról

A szerkesztőség véleménye – Eternity Bar
A magyar tenyésztésű klasszis gyengébb időszakon van túl, utolsó versenyében már régi önmagát idézve, könnyen ért haza. Nagyon erős társaságba került, mellette szólhat azonban kedvező starthelye, illetve klasszis hajtója, így egy kisebb helyezésre jó lehet ebben a nagydíjban.

Zvonko Osterc – Beautiful Boy, Fun de Bellande
Mindkét idomítottam nemrég kezdte meg a 2026-os versenyszezont. Téli felkészülésük remekül zajlott, amelyet zárómunkáikban is megerősítettek. Nem könnyű a helyzetünk, de bízunk benne, hogy szerencsés versenyalakulás esetén beleszólhatunk majd a jobb helyezések sorsának eldöntésébe.

Franz Konlechner – Kendall Jackson
Idomítottam remek formában van, amelyet április eleji, bécsi formája is igazol. Bízunk benne, hogy számunkra kedvezően alakul a verseny, mivel mindenképpen dobogós helyezést szeretnénk elérni.

Budai Attila – El Valle Sagrado
Utolsó versenyében fantasztikus teljesítményt nyújtott, amely szerencsére nem viselte meg, jól regenerálódott. Formájára továbbra sem panaszkodhatunk, így bízunk a jó szereplésében.

Goran Zolnaji – Coach Degli Dei
Legutóbbi versenyében nagyon ideges volt, ezért pár nap pihenőt kapott verseny után. Zárómunkájában remekül mozgott, remélem jó futással tudunk jelentkezni ebben az erős mezőnyben.

Veljko Mazsity – Bonaparte Boss
Elnyűhetetlen kilencéves idomítottam továbbra is extra teljesítményt nyújt minden egyes alkalommal, amikor pályára lép. Semmin nem változtattunk a felkészülése során, bízunk a jó szereplésben.

Horváth György – Pure Muscle
Remek formában érkezik erre a nagy versenyre. Sajnos a 8-as startszáma egy sprintversenyben elég nagy hátrány, de bízunk benne, hogy ezúttal is eredményes lesz.

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Idomári vélemények Ferge László Emlékverseny

Márton Lajos – Highland Fling
Élete első versenyében végig zárt pozícióban versenyzett, nem tudta kiadni magából azt, amit valójában tud, sokkal jobb teljesítményre képes annál. A zárómunkájában jól mozgott. Egy számára kedvező lefolyású verseny esetén eredményes futást várok tőle.

Horváth Zoltán – Hella T Boko
Kétéves kvalifikációját követően került az idomításomba, az első időszakban kissé nehezen találtuk meg a közös hangot. Az idei szezonban kezdte meg a versenykarrierjét, második alkalommal győzni is tudott. Futásról-futásra óriási fejlődésen ment keresztül, ezért is gondolkodtunk el ebben a kiemelt versenyben való indulás lehetőségével, amelyet legutóbbi versenyében nyújtott teljesítményével még jobban megerősített. Jó formában van, jó kedvvel várja a szombati megmérettetést. Legnagyobb ellenfélnek Hell Energy-t Have a dream-et és Hermes History-t tartom.

A szerkesztőség véleménye – Hollywood Boy, Hell Energy
A top-származású Hollywood Boy novemberben ígéretesen mozgott, azóta viszont két versenye sem sikerült. Amennyiben most nem hibázik, élről fordulva veszélyes ellenfele lehet a favoritoknak. Hell Energy éppen fordított utat jár be, kezd megkomolyodni, melyet kép szép sikere is igazol. Folyamatos javulása révén, bár belülre fordul, itt is képes lehet a legjobb eredmény elérésére.

Goran Zolnaji – Hugo CD, Hippy Glory K
Hugo CD még nem tűnik kiemelkedő képességűnek az évjáratában. Utolsó versenyében könnyen nyert, azonban véleményem szerint nem adta ki magából a legtöbbet. Bíztatóan és jókedvűen dolgozott, remélem, hogy a 20 méteres térhátrány ellenére elcsípünk egy pénzdíjas helyezést. Hippy Glory K fordulóstarttal is jó formát igazolt, valamint előtte komoly új egyéni rekordot futott, az év elején volt igazán jó formában. Szerencsés versenyalakulás esetén bízunk egy kisebb pénzdíjas hely elérésében.

Angyal Andor – Hermész, Have a dream
Idomítottjaim utolsó versenye alapján nem volt kérdés, hogy indulnak ebben a versenyben. Hermész folyamatos fejlődést igazol, remek fejű ügető, ennek köszönhetően maximumot nyújt minden alkalommal, amikor starthoz áll. Have a dream nagy végsebességgel rendelkezik, azonban még kissé komolytalan, ezért is hibázott több alkalommal is korábban. Ennek ellenére bízom az ő eredményes szereplésében is.

Juhász Balázs – Hermes History
Idei első versenye nem alakult ideálisan, ennek ellenére új egyéni rekorddal jelentkezett. A térhátrány megnehezíti a helyzetünket, de bízunk legalább egy pénzdíjas helyezés elérésében.

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

F.E.G.A.T. Női Amatőrhajtó Európa-bajnokság résztvevői! – Belgium, Hollandia, Norvégia, Spanyolország

Beatrice Demoulin a F.E.G.A.T. Női Amatőrhajtó Európa-bajnokságon Belgiumot fogja képviselni a Kincsem Parkban május 8-án és 9-én! 

Jártál már valaha Magyarországon?
-Nem, ezelőtt még sosem jártam Magyarországon.

Hogyan kerültél bele az ügetősport világába?
-Mindig voltak otthon lovaink, 7 évesen póni versenyekben indultam.

Melyik volt a legemlékezetesebb győzelmed?
-A legszebb győzelmem az első volt a Vincennes-i versenypályán, Nicolas Roussel tréner lovával.

Mit gondolsz, mi az erősséged a versenyzés során?
-A legnagyobb erősségem a versenyeken, hogy nagyon türelmes vagyok és képes vagyok várni a megfelelő pillanatra.

Milyen hobbijaid vannak az ügetősporton túl?
-Az unokáimról való gondoskodás, akik Belgiumban már a mini ügetőkkel, póni ügetőversenyeken kezdtek el versenyezni. Imádok tréningezni és eljárni velük a póni versenyekre.

Mi a munkád?
-A férjemmel, Guido Laureys-szal dolgozom együtt, aki profi tréner Belgiumban.

Samantha Stolker a F.E.G.A.T. Női Amatőrhajtó Európa-bajnokságon Hollandiát fogja képviselni!

Jártál már valaha Magyarországon?
Nem, még sosem jártam Magyarországon.

Hogyan kerültél bele az ügetősport világába?
-A nagybátyám és az édesapám révén, kislányként a nagybátyámnál pucoltam a lovakat az édesapámmal pedig versenyekre jártam és néztem őket.

Melyik volt a legemlékezetesebb győzelmed?
-Az első győzelmem, a saját lovammal, Iron Migliore-ral nyertem, aki a mai napig velem van. Ezen kívül pedig Dayenne Lane-nel aratott győzelmemet sem felejtem el, a tulajdonosa elhunyt és a búcsúztatás napján az ő lovával nyertem. Az ilyet az ember soha nem felejti el.

Mit gondolsz, mi az erősséged a versenyzés során?
-Mindig tisztelettel vagyok a lovak iránt, és soha nem kérek tőlük túl sokat.

Milyen hobbijaid vannak az ügetősporton túl?
-Van néhány birkám, akiket hobbiból tartok. Emellett szeretek könyveket olvasni, és kimenni lovagolni a lovammal.

Mi a munkád?
-Adminisztratív asszisztens vagyok.

Anette Frones a F.E.G.A.T. Női Amatőrhajtó Európa-bajnokságon Norvégiát fogja képviselni a Kincsem Parkban.

Jártál már valaha Magyarországon?
-Korábban még nem jártam Magyarországon, ezért nagyon várom, hogy meglátogathassam és megismerhessem az országot, valamint átélhessem a rendezvény hangulatát is.

Hogyan kerültél bele az ügetősport világába?
-Fiatalon kerültem kapcsolatba az ügetőversenyzéssel, és gyorsan nagy szenvedélyemmé vált. Az évek során hazai és nemzetközi tapasztalatokat is szereztem, és nagyon élvezem a stratégia, az ösztön és a lóval való csapatmunka kombinációját.

Melyik volt a legemlékezetesebb győzelmed?
-Nehéz egyet kiemelni, hiszen minden győzelem különleges jelentéssel bír számomra. A norvég bajnokság megnyerése hazai pályán mindenképpen az egyik legemlékezetesebb pillanatom. Emellett szerencsés vagyok, hogy összesen 115 versenyt nyertem, mindegyiknek megvolt a maga értéke. A V75-ös győzelmeim közül néhány különösen különleges volt, főleg amatőr hajtóként.

Mit gondolsz, mi az erősséged a versenyzés során?
-A legnagyobb erősségem, hogy jól tudom átlátom a versenyt és a lovakat is. Szeretek harciasan versenyezni, amikor adódik rá lehetőség, de mindig jó ítélőképességgel. Bízom az ösztöneimben és úgy gondolom, abban is jó vagyok, hogy segítsek a lónak megtalálni a ritmusát és a lehető legjobb teljesítményét kihoznia magából.

Milyen hobbijaid vannak az ügetősporton túl?
-Az ügetőversenyzés mellett nagyon szeretek a lányommal időt tölteni, a szabadban lenni és aktív életet élni. Emellett imádok táncolni és társasági programokon részt venni, valamint jókat főzni és szép élményeket szerezni a barátokkal és a családdal.

Mi a munkád?
-Norvégiában általános iskolai tanárként dolgozom.

Antonia Vaquer Staschel a F.E.G.A.T. Női Amatőrhajtó Európa-bajnokságon Spanyolországot fogja képviselni.

Jártál már valaha Magyarországon?
-Nem, még soha nem jártam Magyarországon, így ez lesz az első látogatásom és nagyon izgatott vagyok, hogy megismerhetem az országot és átélhetem ezt az élményt.

Hogyan kerültél bele az ügetősport világába?
-Az ügetőversenyzéssel való kapcsolatom sok évre nyúlik vissza, hiszen mindig lovak és ehhez a sporthoz szorosan kapcsolódó környezet vett körül. Fokozatosan szereztem tapasztalatot, szenvedélyt és elhivatottságot, míg végül aktív résztvevője lettem a versenyeknek.

Melyik volt a legemlékezetesebb győzelmed?
-Számomra minden győzelem fontos és különleges, hiszen mindegyik a befektetett munka és a mindennapi erőfeszítés eredménye. Ugyanakkor nemrég külön öröm volt számomra, hogy ebben a szezonban négy egymást követő PMU-futamot sikerült megnyernem Kaa de Fontaine-nel, amire különösen szívesen emlékszem vissza.

Mit gondolsz, mi az erősséged a versenyzés során?
-Úgy gondolom, hogy a legnagyobb erősségem a kitartó munka és az alkalmazkodóképesség minden egyes lóhoz, hiszen nincs két egyforma ló, és mindegyik más vezetési stílust igényel. Emellett erős a küzdőszellemem, és mindig igyekszem megoldást találni, amikor egy ló nem teljesít jól, anélkül hogy könnyen feladnám. Mindez a családom — a férjem, gyermekeim, testvéreim és szüleim — támogatása nélkül nem lett volna lehetséges, ahogyan a legközelebbi barátaim segítsége nélkül sem, akik mindig mellettem állnak, és nagyon fontos részei ennek az útnak.

Milyen hobbijaid vannak az ügetősporton túl?
-Az igazság az, hogy az életem főként a munka, a családom és a lovak körül forog, így nem igazán marad sok időm más hobbikra. Leginkább azt élvezem, amikor a családommal tölthetem az időt, és továbbra is kapcsolatban maradhatok a lovas világgal.

Mi a munkád?
-Jelenleg társtulajdonosa vagyok egy étteremnek, amelyet három évvel ezelőtt vásároltunk meg, és amelyet a testvéremmel közösen vezetek. A mindennapokban többféle feladatot is ellátok, mind a vendégtérben, mind a konyhában, és szerencsére az üzlet nagyon jól működik.

1 … 49 50 51 52 53 54 55 … 836