A magyar lóversenyzés kezdete 1827. június hatodika. Már a kezdetekkor az akkor még más néven nevezett Magyar Lovaregylet szakmai irányításával indult a hazai futtatás. A Lovaregylet első elnöke gróf Széchenyi István volt. A lovaregyleti elnökök sorában kétszer is az elnöki székben ült Csekonics Gyula. Először az első világháborús évek viszontagságai között 1913-ban került a magyar lóversenyzés élére. Másodszor 1922-ben emelték az elnöki székbe. Csekonics Gyulának adatott az a feladat, hogy a Ligeti Pálya megszűnése után az Új Lóversenytér felépítését irányítsa. Elődje, a lóversenyzésünket megreformáló gróf Batthyány Elemér már fiatalon meglátta benne a jövő emberét.

Csekonics Gyula nemcsak a turf világában alkotott nagyot, hanem az élet számos területén kitűnt sajátságos tetteivel.

Talán a ma írója, Sal Endre találóan fogalmazta meg legjobban excentrikus alakját: „A századelő Budapestjének regényes alakja volt. Dúsgazdag, jóképű gróf, akinek három szenvedélye is volt: a lóverseny, a kártya és a szép hölgyek.” Csekonics már fiatalon, 1900-ban bejelentette versenyszíneit: a meggyvörös test, fekete ujjak és sapka; és igaz, kis létszámú lot-jával megjelent a Ligeti Pályán, és 1906-ban Mac G. nevű lovával megnyerte a Nemzeti Díjat. Az ő versenylova volt az a Blizzard, aki az 1906-os versenyév legnagyobb fogadási botrányát okozta. Aminek következménye lett, hogy a századforduló legkedveltebb angol zsokéját örökre kitiltották nemcsak a Monarchiából, hanem egész Európából is. Ennek következtében az indiai lósportban talált menedéket. E regényes életvitelű zsokénak a történetét Kellér Andor a Zöld gyep, zöld asztal című kötetében örökítette meg.

Apja, Csekonics Endre az ország legtöbb földjével rendelkező grófja volt. Negyvenhatezer hold földjéből jutott bőven Gyula fiának is, aki nem kímélte a családi vagyont: a lóversenyen nagy pénzben fogadott, sőt rendre olyan lovakat játszott nyerőnek, amik csak vitték a pénzét. Alig több mint húszéves korában megmártózott a szerencsejátékok világában, emelt fejjel tudott veszteni, sőt az egyik bécsi éjszakán a kaszinóban 1 millió 300 ezer koronát vesztett kártyán, amit apja, Endre 24 órán belül teljesített, hogy fiát ne érje atrocitás. (Megjegyezzük, hogy egy egyszerű munkáscsalád évi 300 koronából megélt.)

Nappalait a lóversenypályán töltötte a mindig vele tartó Batthyány gróffal, de az estéket a város leghangulatosabb mulatóiban töltötték. Az egyik kedvenc törzshelyük a Vajdahunyad vára mellett lévő Ős-Budavár nevű lokál volt, ahol mondén hölgyek társaságában töltötték az éjszakát. Egy ilyen hajnalon történt: a fiatal gróf az ölébe ültette a helyes spanyol táncoslányt, akinek a gróf egy mignonnal kedveskedett. De nem tányérban hozta neki az édességet, hanem egy ezer koronásba csomagolva. Miután a táncoslány elmajszolta, az ezer koronást szalvétának nézve összegyűrte és eldobta.

Csekonics Gyula életét erősen meghatározták azok a történelmi események, amik akkoriban történtek. Talán a legnagyobb csapás a Csekonics-vagyont érte: a trianoni diktátum értelmében birtokaik román területre estek. 1916-ban meghalt lóversenyzésünk legnagyobb mecénása, Ferenc József. Az első világháború hatalmas károkat okozott. A Tanácsköztársaság felszántotta a Ligeti Pályát, a versenylovakat elhurcolták. Gazdasági világválság tört ki, a Lovaregylet részvényei elértéktelenedtek, ami anyagi zavart okozott az építkezésben.

Az olykor könnyelműnek látszó, léhának tűnő életvitele mellett eréllyel rendelkezett és így irányította az pályaépítkezést. Soha nem kért, hanem elrendelt. Elképzeléseit ellentmondást nem tűrően véghezvitte. Ennek a hatékony viselkedésnek köszönhető, hogy a húszas évek elején beláthatatlannak látszó pályamegnyitó 1925-re beteljesült. 1924-ben összehívta a bukmékereket, meggyőzte őket arról, hogy ha az aranyfedezetüket pénzzé teszik, amivel meggyorsíthatják a munkálatokat, akkor már a következő évben elkezdhetik a ringben a fogadásokat. 1919-ben a fölszántott Ligeti Pálya alkalmatlan volt a versenyzésre, így Alag maradt az 1920-as évek kezdetén lóversenyzésünk folytonosságának biztosítására. Majd 1925 kora tavaszán az alagi pályát szétszedték, korlátait, a bírói tornyot bevitték Pestre és beépítették az új pálya hiányzó helyeire. Így volt lehetséges, hogy száz évvel ezelőtt, 1925. május 10-én megnyitották az Új Lóversenyteret.

Az Ország-Világ felelős főszerkesztője, dr. Falk Zsigmond a megnyitás után, az 1925. május 17-ei számban így méltatta Csekonics Gyula érdemeit: „A Magyar Lovaregylet ügybuzgó elnöke közel háromévi, éjt-nappallá tevő munka után megnyugvó önérzettel láthatja legmerészebb álmainak megtestesülését.”

Csekonics Gyula a 30-as évekre elszegényedett, kénytelen volt eladni pesti bérházait. 1935-ben hitelezői az utolsó városi palotát is bekebelezték. Miután a hitelezők pénzükhöz jutottak, utolsó tételként Gyula gróf harmincöt jó minőségű ingje került árverésre, aminek összegével kijött Alagra és barátja, Jeszenszky Elemér őrnagy alagi kúriájában talált menedéket. A második világháború után, 1945-ben Jeszenszky Elemér Bécs melletti kastélyában talált menedéket, ahol több magyar arisztokrata is meghúzta magát. Ekkor az Osztrák Jockey Club felvette vele a kapcsolatot és beválasztotta az igazgatótanácsba. Schloss Kammerben találkozott Cziráky László özvegyének nővérével, Maria Irmával, aki „Memi” néven volt ismert előkelő körökben. Itt 1948 decemberében házasságot is kötöttek. Majd pár év múlva Monacóba költöztek, ahol igen szerény életvitelben volt részük. Itt megismerkedtek, vagy már mint régi ismerősök találkoztak a kaszinók kártyaasztalainál például Sir Oliver Duncannel, aki közös múltjukra tekintettel anyagi segítséget nyújtott a házaspárnak. A monacói kaszinóban találtak egymásra a pesti Szív utcai Plesch Árpáddal, aki szintén nagy lóversenyrajongó volt és feleségével, a nagyvilági élet akkori tüneményével, Ettivel, akik szíves támogatói lettek. Mindeközben az Osztrák Jockey Club foglalkoztatta az igazgatótanácsában.

1975. április 20-án Monte Carlóban halt meg. Sírja ismeretlen. Özvegye még a 60-as évek elejéig monte carlói társaságukban szerényen élt.

Száraz György