Írta: Martin Stevens, Racing Post. Fordította: Kovács Botond.

Az előző írásunkban felvetett gondolatra egy konkrét példával hozunk. Dr. Jim Walker telivér futtató, nemzetközi hírű közgazdász. 2007 óta működik Asianomics Group nevű vállalkozása, amely a befektetési alapoknak nyújt pénzügyi, vállalatvezetési és egyéb gyakorlati tanácsokat. Korábban a Credit Lyonnais Securities Asia vezető közgazdászaként dolgozott, az Asiamoney Stockbrokers Poll 1994 és 2004 között a legjobb közgazdásznak járó elismeréssel jutalmazta munkásságát. A tekintélyes Greenwich Surveys a legjobb szakemberek között tartja számon Amerikában, Ázsiában és Európában.

Szakmai tevékenysége mellett arról is ismert, hogy saját pénzét szívesen lapátolja a – saját szavait idézzük – világ legnagyobb pénznyelőjébe, azaz lóversenyzésbe. A szakember Mark Johnstonnál és William Jarvis-nál tartja lovait, és a 2019. évre azért emlékszik majd vissza szívesen a Hongkongban élő közgazdász, mert ez volt eddigi legsikeresebb szeonja. Tíz versenyt nyertek telivérei, köztük Austrian School (2015 pm, Teofilo – Swiss Roll, Enterpreneur), akit 20 ezer guinea-ért (8.4 millió forint) vásárolt számára Johnston mester 2016-ban a Tattersallnál, és legjobb formájaként egy tavalyi másodosztályú hendikepben elért sikert tud felmutatni Musselburgh-ban, ezen kívül Dee Ex Bee és Mekong mögött harmadik lett a Group 3-as Henry II Stakes-ben. Az istálló másik húzólova Subjectivist (2017 pm, Teolfilo – Reckoning, Danehill Dancer) volt, aki valamivel többe, 62 ezer guinea-be (26.3 millió forint) került, aki eddigi legjobb eredményével, egy Listedben elért második helyezéssel (Stonehenge Stakes, Salisbury) 6.450 fontot keresett. Ez pont elég volt a sikerélményhez. Ha mostanáig begyűjtött nyereményeit tekintjük, amelyek összege 19.648 fontra (7.9 millió forint) rúgnak, láthatjuk, hogy még nem kereste meg a vételárát, amihez hozzá kell adnunk a legutóbbi írásunkban említett költségeket is. Természetesen mindez a szánalmasnak is mondható, és a brit pénzdíj színvonal rovására írható. Mégis, miért dobja ki a pénzét az ablakon az a közgazdász, aki megjósolta az 1997. évi ázsiai pénzügyi válságot, és szintén előre jelezte a 2007. évi világméretű krachot. Azzal senki sem vádolhatja, hogy nem konyít a pénzügyekhez. Miért fogadja el önként és dalolva egy gazdasági csúcsszakember, hogy a lóversenyzésben szinte garantáltan csak veszíteni fog?

– Az én esetemben az érzelmek felülírják a rációt – így Mr. Walker sommás válasza. – Vannak barátaim, aki sportkocsikat vagy művészeti alkotásokat gyűjtenek, olyan is van, aki muzeális borokat vásárol, és a pincéjében nézegeti a palackokat, és van egy barátom, aki krikett csapatot szerzett magának. Nekem a munkán és a családon kívül két szenvedélyem van: a Greenrock Morton nevű labdarúgó csapat, amelyről kétlem, hogy bárki is hallott, és a lóversenyzés. A szüleim négy éves koromban elvittek a Devon grófságbeli Paigtonba egy versenyre, utána Exter és Newton Abbot következett. Egy életre szóló élményt szerezetem. Minden szombaton ott gubbasztottam a televízió előtt, és a futamokat néztem. Abban az időben volt nagy sztár Arkle és Charlie Potheen. Azután azt kértem a szüleimtől, hogy minden nyáron vigyenek lóversenyre. Sokat jártunk Ayrben a nyári mítingeken. Természetesen, mindig közgazdász maradok, és sohasem fogadok nagyobb tétben, mint amennyit megengedhetek magamnak, és sohasem veszek több lovat, mint amennyit el tudok tartani. A tréningdíj nem olcsó mulatság. A feleségem folyton azzal piszkál, hogy azt hiszem majd az új ló megváltja a világot, mert minden egyes új szerzeménynél le tudom küzdeni magamban azt a közmondásosan pesszimista attitűdöt, amelyet egy skót, presbiteriánus közgazdász képvisel. Ennél hátrányosabb helyzetből aligha indulhattam volna. Van azonban egy lélektani határ, amelyet nem lépek át, hogy ne veszítsek túl sokat. Ha az bántana, hogy a könyveimben a szabadidős tevékenységem csak veszteséget termel, nem lennék futtató. Természetesen nem a veszteség okoz örömet, és ha mód nyílik a spórolásra, megteszem. Értelmetlen azonban azt remélni, hogy egy gyenge képességű ló egyik napról a másikra megtáltosodik. Ilyenkor el kell adni, és tovább kell lépni. Számomra az adja a legnagyobb örömet, ha nyer egy lovam például Southwell-ben. Ha ugyanez Newmarketben történik, még ennél is nagyobb a boldogság. Mondanom sem kell, mindig azt remélem, egy napon nagydíjban is sikeres lehetek. A lófuttatást nem a profit iránti vágy mozgatja. Ez teljesen logikátlan lenne, hiszen nem csak jó lovak vannak, sőt, elenyészően kevés ezeknek a száma. Nem mondom, hogy örülök, hogy a hasznos lovaim, akik rendszeresen futnak oda harmadik, negyedik helyekre, gyakran még a szállítási költséget sem keresik meg, de nem is bosszankodom emiatt. Egyébként az én könyveimben külön költségként szerepelnek a nevezések, a lovaglópénzek és a szállítás. Ezt eleve kidobott pénznek veszem. Ha ezeket is számolnám, már régen kihullott volna az összes hajam. A pénzdíjakra mézesmadzagként tekintek. Ezek az összegek csábítják a tulajdonosokat, ezért nevezik a lovaikat. Úgy vélem egyébként, hogy a jelenlegi brit rendszer csalásra kényszeríti a szereplőket. Sok idomár és tulajdonos hendikepben vagy nem megfelelő távokon indít lovat, hogy váratlanul, egy fogadási manőver révén általuk nagyobbnak vélt összegre tegyenek szert. Talán segítene ezen valamelyest, ha minden futam legalább 20 ezer font összdíjazású lenne. Persze ettől még nem szűnnének meg a csalások, az emberi természet már csak ilyen, és mivel a pénzdíj keret adott, óhatatlanul kevesebb futammal kellene számolnunk.

Beszéljünk a fogadásról. Mr. Walker a monopolizált, totalizatőr rendszerben működő fogadásszervezést tartja a legideálisabbnak. Hozzáteszi azt is, hogy a bukmékereknek nagyobb összegeket kellene befizetnie a pénzdíjakba.
– Véleményem szerint pocsék a mostani brit fogadási rendszer, mert nagy mértékben ki van szolgáltatva a független bukmékereknek és a versenypályáknak. Hongkong a szabadpiac egyik élharcosa, mégis állami monopólium a lóversenyzés, a Hong Kong Jockey Club kezében futnak össze a szálak. Ausztráliában és Franciaországban is a totalizatőr rendszer az uralkodó. Nagy-Britanniának is ezen az úton kellene elindulnia. A mi bukijaink fillérekért kereskedhetnek egy termékkel. Nem tiltatnám be ezt a tevékenységet, de több pénzt kérnék érte. Ugyanezt tenném a közvetítési jogokkal is. Az Egyesült Királyságnak nagy szüksége lenne egy nemzeti poolra. Ezt elérhetővé kellene tenni a fogadóirodákban, okostelefonon, számítógépen és természetesen a pályákon. Ausztrália, Franciaország és Hongkong már bevezette ezt a rendszert. A fogadásszervező leveszi a maga meghatározott százalékát, és visszaforgatja a lóversenyzésbe. A külföldi nagy nemzetközi mítingeken is lehetne közös pool, és könnyen el lehetne osztani az ott keletkező hasznot az érintett versenyüzemek között. Azt tartom a legigazságosabbnak, hogy a fogadásszervező levesz 30% hasznot, a maradék hetvenet kifizeti a fogadóknak. A haszon egy negyede mehet a kincstárba adó formájában, egy negyed lóversenyzéssel kapcsolatos jótékony célokra fordítandó, a maradékot a pénzdíjakra és pálya fenntartási költségekre lehetne költeni. Ha valaki magán vállalkozásként szeretne fogadást szervezni, vagy média jogokra szert tenni, megtehetné egy központosított, új alapokra helyezett brit Jockey Clubon keresztül. Ha még így sem jön össze elég pénz, akkor hetente csak kettő vagy négy napon tartanánk versenyeket, két vagy három helyszínen. Nem szabad elfelejteni, mindent a szabad piac igényei szabnak meg, ehhez kell igazodni. A pályák természetesen más bevételekre is számíthatnak, ott vannak például a koncertek és fesztiválok. Egy dologra kellene csak figyelniük, a versenynapi belépési díjak ne haladják meg a Hongkongban megszabott 20 dollárt (800 forint), mert az olcsó jegyek mágnesként vonzzák a szórakozni vágyókat.

A veszteségek ellenére mi tartja több, mint húsz éve lóversenyzésben a vezető közgazdászt, aki nem ismeri a tréfát, ha pénzügyekre terelődik a szó?

– Azt hiszem Mark Johnston és William Jarvis szakértelme. A vásárlásokat Mr. Johnstonra bízom, és sohasem kellett csalódnom benne. Nem veti el a sulykot, pontosan tudja egy árverésen, mekkora összegnél kell beszállni, és mekkoránál kiszállni. Húsz éve egyszer sem csalódtam benne. Természetesen azt is tudom, hogy a lófuttatáshoz nagyon sok szerencse kell. Akárcsak a szakmámban, a pénzügyek és a tőzsde világában. Austrian School a csúcsot jelenti, hiszen 170 ezer fontot keresett, és nagyjából 80 ezret költöttem rá három esztendő alatt. 2020-tól 3 ezer fontért fedez az ír Clongiffen Studban. Ez egyszer pozitív volt a mérleg. Persze nem ámítom magam, összességében ráfizetéses a futtatói tevékenységem. Austrian School messze a legjobb lovam, 109-es ratinget kapott, mielőtt nyugállományba helyeztük egy sérülés miatt. Nagyon büszke vagyok rá, hogy lovam testvére, Tiger Roll (2010 pher, Authorized – Swiss Roll, Enterpreneur) az ország egyik legjobb ugró lova, tavaly ő nyerte a Grand Nationalt. A tenyésztő, Jerry O’Brien megvételre ajánlotta a teljes testvérét. Már alig várom, hogy az istállómba kerüljön. Remélem, hogy Subjectivist is beváltja a hozzá fűzött reményeket, de erre semmi garanciát nem látok. Ennek ellenére tudomásul veszem, mert ez a lóversenyzés alaptermészete.

Írta: Scott Burton, Racing Post. Fordította és szerksztette: Kovács Botond.

Jelen írásunkban azt szeretnénk megvizsgálni, mennyit keres egy telivér tulajdonos a turfon, bár talán jobb lett volna így kérdezni: mennyit veszít?

Egy lóverseny berkekben régóta forog a kérdés, és a tréfás válasz:
– Hogyan lesz egy futtatóból milliomos?
– Úgy, hogy előtte milliárdos volt.

Leszámítva néhány mega-tulajdonost, és csillagászati összegekkel gazdálkodó tenyésztőt, akik azt a célt tűzték maguk elé, hogy hosszú távon fedezőméneket adjanak a telivér tenyésztésnek, és ezért eleve üzleti megfontolásból vágnak bele tevékenységükbe, kijelenthető, hogy egy vagy több ló futtatása szabadidős elfoglaltság. Olyan passzió, amely eltereli az ember figyelmét az üzleti vagy munkahelyi nehézségektől, az egészségügyi problémáktól vagy a családi ügyektől. Mint ilyen, a futtatói szemlélet azon alapul, hogy az egyén nem vér anyagi hasznot a kedvtelésébe fektetett pénzből. Így van ezzel más is a golffal, a vitorlázással vagy a túrázással.

A lóversenyzés professzionális sport, a versenyeket pénzdíjért futják, amely jelentős része a tulajdonosok markát üti. Látható, hogy egy egész iparág települt e tevékenységre. Mindez a kezdetek óta igaz, az elnyerhető összegek ugyanúgy csábították a régi match-race-ek indulóit, mint a mai nagydíjakba lovat nevezőket. E ponton felvetődik a kérdés: Mennyibe kerül lovat futtatni, és lehet-e ebből hasznot húzni?

Így kezdődik

A Racehorse Owners’s Association (kb. Brit Versenyló Futtatók Egyesülete – ROA) 2015. évi adataiból kiderül, egy telivér éves költsége átlagosan 22.595 fontba kerül (9.11 millió forint) síkversenyben futó lovak esetében. Az összeg legnagyobb részét a különböző nagyságú, de szignifikánsan nem eltérő tréningdíjak alkotják, ehhez jönnek a nevezések, a szállítási költségek, a lovaglópénzek, a patkolókovács és az állatorvos számlái, valamint az idomítási díjon felül fizetendő tréningpálya használati díjak.

Csupán 16.325 font sterlingre (6.58 millió forint) rúg ugyanez a költség az ugró szakágban. Ezt részben az magyarázza, hogy a gátak és akadályok felett ritkábban futnak a telivérek, az idomítási díj alacsonyabb, bár azt is hozzá kell tennünk, hogy az állatorvosi költségek magasabbak.

Szintén beszélnünk kell az egyik legfontosabb költségről, a ló vételáráról. A legolcsóbb mód, ha olyan lovat vásárolunk, amely már másnap indítható, erre valók a horses in training (tréningben lévő lovak) aukciók. E módon elkerülhető, hogy egy megvásárolt telivért, akár két évig kell tartani anélkül, hogy pályára lépne.

A lovak átlagárát tekintve látjuk, hogy alig van különbség a 2018. augusztusi Goffs’ UK Premier Yearling Sale és ugyanazon cég kétéveseket felsorakoztató 2019. áprilisi eredményei között: az előbbi 45.396 font (18.3 millió forint) az utóbbi 45.750 font (1.84 millió forint). Futtatói szempontból kijelenthető, hogy aki tavasszal vásárolta a lovát, megspórolt hét havi tréningdíjat, és akár egy hónapon belül is indíthatta új szerzeményét.

Ne csüggedjen azonban, aki sokallja a fenti az összegeket. A Goff’s 2018. évi Silver Yearling Sale-en 10.175 fontos (4.1 millió forint) átlaggal találkozhatott.

Természetesen jóval borsosabb árat kell fizetni a Tattersall szupersztár felmenőkkel rendelkező yearlingjeiért az őszi Book 1 árverésén, ahol 2019-ben 258.008 guinea (105.2 millió forint) volt az átlagár. Újabb mentőöv, hogy a Book 4-ben 4.308 guinea (1.8 millió forint) volt az átlagár. Bőven van kínálat.

A lóversenyzésben történhetnek csodák. Tom Goff, a Blanford Bloodstock kereskedője az alábbi történetet mesélte: – Dutch Art 16 ezer guinea-ért került hozzánk (6.77 millió forint) 2006-ban, és megnyerte Ascotban a Norfolk Stakes-t, Deauville-ben a Prix Mornyt, és Newmarketben a Middle Park Stakes-t. Ezután több millió fontért vásárolta meg a Cheveley Park Stud. Mondhatnám úgy is, hogy mindenki komoly haszonra tett szert, aki kapcsolatba került a lóval, még tenyésztői szinten is, mert ezt követően Dutch Art anyját, Halland Park Lass-t 710 ezer guinea-ért (429 millió forint) adta el addigi tulajdonosa. Ismét a színre léptem, és pár évvel később 480 guinea-ért (203 millió forint) vásároltam meg a Kyllachy után született kancacsikóját. A ló életében csupán kétszer futott, és 605 font nyereménnyel a neve mellett került ménesbe. A csodákhoz ezt is számoljuk hozzá.

Egy angol futtató

Egy Dél-Angliában élő futtató példáját szeretnénk felhozni, akinek tizenkét lova áll tréningben. Lovai száz alkalommal vitték a tulajdonos színeit 2019-ben. A mérleg tizenöt győzelem és 150 ezer font (60.5 millió forint) pénznyeremény lett az év végén. Az összeg kb. egyötöde származott egy nagyobb pénzdíjazású nyári hendikepből. Lovai közül a legdrágábbat 120 ezer guinea-ért (51.62 millió forint) vásárolta, a legolcsóbb 30 ezer guinea-be (12.7 millió forint) került. Nem számolva a tréningdíjakat és egyéb költségeket (!), mindössze három lova nyert többet a vételáránál. A nyolc további telivérnek (mondhatnánk, a vesztesek), köztük a nagy hendikep győztesének esélyes sem volt, hogy megkeresse a vételárát. Kijelenthető, a veszteség, más szóval a ráfizetés, borítékolható. A tulajdonos az elmúlt tíz év során harminc lovat vásárolt. Kérdésünkre így nyilatkozott: – Könnyen elragadja a hév az embert, és a számlák folyamatosan érkeznek. A bevétel elenyésző a kiadásokhoz képest, hiszen lovaim csak kisebb pénzdíjazású futamokban tudnak indulni.

A ROA a brit versenyek viszonylag alacsony pénzdíjaira hivatkoznak, amerikai, ausztrál, francia, hongkongi, ír és japán példákat hoznak fel összehasonlításként.

Eladások

A mérleget jelentősen javíthatja azonban, ha a tulajdonos kedvező vételi ajánlatot kap lovára. Manapság Ausztráliából, Dubajból, az Egyesült Államokból és Hongkongból lehet ilyenre számítani. Hét számjegyű összegekről beszélünk, a legmódosabbak a hongkongiak, akik gyakran fizetnek fél millió fontot (201 millió forint) egy-egy ígéretesnek ítélt lóért. A komoly versenydíjakat ajánló francia versenyüzem futtatói sem szokták visszautasítani ezeket az ajánlatokat.

Hasonló a helyzet az ugró szakágban, ahol nagyon ritkán nyer Champion Hurdle-t vagy Gold Cupot Cheltenhamben a kis futtató. Ennek ellenére az alsóházba tartozó point-to-point versenyekben is temérdek tulajdonos élvezi a lóversenyzés nyújtotta örömöket.

Körbeérünk?

Lehetséges, hogy valakit nem győztek meg a fenti állítások. A számok azonban önmagukért beszélnek, álljon itt a brit telivér futtató egyesület, a ROA számadása a 2018-as adatok alapján (a tavalyi mérleg még nem készült el), amely egy feje tetejére állított piramishoz hasonlít leginkább.

A legszembetűnőbb adat, hogy nyolc telivérből csupán egyetlen egy (!) keres többet 15 ezer fontnál (6.04 millió forint), és ez sem teljesen elég ahhoz, hogy futtatója nullára hozza a mérleget, vagy ahogy sokan mondják, körbeérjen. (Csak halkan jegyezzük meg: nullától 2.500-ig több, mint 10000 ló szepel.)

Persze egy-egy siker után könnyebb kifizetni a számlát, de nem ez számít, hanem az élmény és az emlékek, amelyeket a győzelem ad egy telivér futtatójának. A dicsőség, az elismerés és a siker évtizedek elteltével is megmarad, és feledtetik a futtatókkal az anyagi ráfordítást, ahogy manapság fogalmaznak, a matekot.

Mindig lesznek emberek, akiket nem érdekelnek a költségek, mert megengedhetik maguknak, hogy a szenvedélyüknek éljenek, mert rajonganak a lóversenyzésért. Ha visszatekintünk, ötven évvel ezelőtt csupa ilyen példát látunk. Habár mára elterjedt a versenyüzem kifejezés, ettől még a telivér futtatás a szenvedélyről szól.

(folytatjuk)