8 futam, köztük a Szent István Díj várja vasárnap a galopp sport szerelmeseit a Kincsem Parkban. A 17:00 órakor induló 2200 méteres versenynek nincs kiemelkedő esélyese, így fogadási és sport szempontból egy nagyon izgalmas 9 fős mezőny fog starthoz állni. A verseny rangját tovább fokozza, hogy három hároméves is vállalta a megmérettetést, a két győzelem után futó Allegro Assai (7), a Derby távon is nyerni tudó Mont Master (8), valamint a Magyar Derbyben a várakozás alatt szereplő Zorro (9). Az öreg lovak közül a stabilitása révén kiemelkedik Bigfoot (1) és Sárkányfű (2) kettőse, de oda kell figyelni a szlovák tréningből futó Mukabra (5), akit Jaroslav Línek fog lovagolni.
Jövő heti versenyprogram
Felhívjuk tisztelt fogadóink figyelmét, hogy a közelgő hosszú hétvége és a nemzeti ünnep miatt a jövő hétvégi versenyprogram a megszokottnál egy nappal később, augusztus 22-én csütörtökön, várhatóan a késő délutáni órákban kerül fel a honlapra!
A nyomtatott Turf pénteken délelőtt lesz kapható a megszokott helyeken.
Magyarok külföldön
Augusztus 18-án, vasárnap két magyar csikó próbál szerencsét Németországban. A düsseldorfi, 1600 méteres EBF futamban együtt indul majd Bear Lake (Michael Cadeddu) és Fonix Fame (Nicol Polli), Maronka Gábor idomítottjainak hét ellenféllel kell majd megküzdeni egy jobb helyezés reményében. A futam rögtön a program elején kapott helyett, 14.00 órakor startol.
A részletes program:
https://www.german-racing.com/gr/renntage/rennen.php?id=1309429&d=20190818&s=S
Állatjóléti szeminárium 5.
Tisztelt Idomár Sporttársak! Kedves Kollégák!
2019. augusztus 28-án, szerdán, folytatódik a Kincsem Nemzeti Kft. és a Magyar Lovaregylet közös szervezésében zajló szeminárium sorozat. (Alagi Versenyló Tréningközpont, 10.00 – 13.30.)
A következő témáink:
Edzés és edzettség, túledzettség (Mi változik a lóban edzés hatására?) – Dr. Nyerges-Bohák Zsófia
A vakcinázás és féreghajtás jelentősége az angol telivérek tréningezésében – Dr. Joó Kinga
Minden tisztelt idomár megjelenésére számítunk.
Kincsem Nemzeti Kft. – Magyar Lovaregylet.
Barangolás a Curragh-n John Oxx-szal – I. rész
Írta: Johathan Mullin, Racing Post, fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
Az embert azonnal magával ragadja a Curragh (ejtsd: kárá), az Írország legfontosabb telivér tréningtelepének és versenypályájának helyszínt adó tájegység szépsége. A Walsh’s Hill tetejéről pazar kilátás nyílik a környékre. A lábunknál végeláthatatlan galopp pályák nyújtózkodnak a közel 2000 hektáros síkságon, amelyen 350 hektáron folyik a tréning. Apró porszemnek érezzük magunkat. A Zöld Sziget legfontosabb telivér-központjában állunk, nyugodtan mondhatjuk, szájtátva.

A pályák mellett már hosszú emberöltők óta sorakoznak azok az istállók, amelyekben a sport történelmének legsikeresebb lovai ropogtatták az abrakot. Az Ír Derby, az Epsom Derby, számtalan klasszikus verseny, a Prix de l’Arc de Triopmhe, a Breeders’ Cup szinte valamennyi futama és a Champion Hurdle győztesei álltak és tréningeznek itt. A világ legkiemelkedőbb ír lovas szakemberei viselték gondjukat, az itt dolgozó idomárok, lovasok és lovászok túlzás nélkül állítható, hogy a créme de la créme-hez tartoztak és tartoznak. Amint a nap első sugarai megvilágítják a horizontot, az ír lósport márkanévnek számító alakjai jelennek meg a pályán és annak környékén.
– Az ott Dermot Weld lotja – mutatja John Oxx. – Mindig ebben az órában kezdik a tréninget. Ha hátranézünk, ott látjuk Johnny Murtagh-t. Elég komótosan ballag, pedig nem hiszem, hogy nagyon ráér.
Megfordulunk, és valóban. Johnny arcán ott ül a rá oly jellemző széles mosoly. Az ötvennél valamivel több tréner és az ezer tréningben lévő ló jól elfér a telepen, mert szinte kilométerek választják el őket egymástól munka közben és elhelyezésben egyaránt.
– Előfordul, hogy néha hetekig nem látjuk egymást. Még jó, hogy ma már létezik videotelefon – nevet Oxx.
A távolban, a dombok lábánál, ahol a smaragdzöld, csodálatosan ápolt gyep találkozik az aszfalttal és a betonnal a Curragh versenypálya ismert körvonalai bontakoznak ki. Amikor nincs verseny, a lelátó és a kiszolgáló épületek üresen állnak. Most talán kissé szomorkás képet nyújtanak, de szombatonként megtelnek, pezseg bennük az élet. Igaz ugyan, hogy talán kicsit kopottas a versenytér, de a hatvan méter széles gyeppálya makulátlan állapotban van, és a pályafelügyelő utasítására, most is megannyi ember fáradozik azon, hogy ez így is maradjon.
Csupán kőhajításnyira vagyunk a Dublint Corkkal és Limerickkel összekötő autópályától, mégis leírhatatlan nyugalom lengi be a Curragh-t. Egyedülálló helyen vagyunk. A köztársaság parlamentje törvényt alkotott, amely rendelkezik a lóversenyzésről, a telivérek tenyésztéséről és futtatásáról, és ez a szemlélet remekül érzékelhető itt. Látjuk és tapasztaljuk, csupán a lóversenyzés számít a tréning telepen, minden egyéb ennek van alárendelve.
A Curragh nem mindig volt csupán gyeppel benőtt síkság. A terület talajvízben igen gazdag földrétegen fekszik, ezért soha nem tudtak nagy fák gyökeret verni rajta, ezért évszázadokig alkalmas volt a mezőgazdasági termelésre. Az egykori földművesek telkeinek határait még mai is látni itt-ott.
– Ezer esztendeje foglalkoznak lovakkal ezen a környéken – magyarázza Oxx mester. – A terület az ír Leinsteri Királysághoz tartozott, amely Kr. e. 564-től formálisan egészen 1632-ig fennállt, persze akkor már az angolok voltak az igazi urak. E területhez köthető Írország egyik védőszentje, Kildare-i Szent Brigid is, aki kolostort alapított nem messze. Az 1789-es angol ellenes felkelés alkalmával több száz ír hazafit végeztek ki itt a megszállók. Az esemény Gibbeth Rath-i vérengzés néven került fel a történelem lapjaira. Azóta viszonylagos csendben élünk, bár a németek ledobtak néhány bombát a II. világháború alatt. Érdekesség, hogy az egyik nem robbant fel, és később szőrén-szálán eltűnt. Remélem nem valamelyik istálló padlásán rejtegetik. Manapság három közösség osztozik a Curragh-n. A hadsereg, aki egyben az egész síkság gazdája és fenntartója, a juhtenyésztésben és nevelésben érdekelt gazdák, akik legeltetési joggal rendelkeznek, és természetesen mi, a lovasok a Turf Clubbon keresztül, egy hosszú távú bérleti konstrukciónak köszönhetően. Még mindig Turf Clubot mondok, pedig már nem ők, hanem az abból alakult kft., az Ír Lóversenyzést Rendező és Szervező Tanács (Irish Horseracing Regulatory Board) felel a sport minden szegmenséért, így a Curragh-ért is. De ez szerintem csak játék a szavakkal, szerencsére a lényeg cseppet sem változott.

Valóban ez a helyzet, mert az anyaszervezet, a Turf Club nem szűnt meg. Hogy is lehetne egy tollvonással megszüntetni egy 1755 óta működő szervezetet? A Club megtartotta bizonyos fokú önrendelkezését, és a mai napig a de jure bérlői jogokat gyakorol az 1961-ben százötven évre kötött szerződés értelmében, amelyet a Currgah of Kildare Act nevű törvény szavatol. Abban az időben nehéz napok jártak az ír lóversenyzés felett. Az ágazat az életéért küzdött, de a makacs ír telivérbarátok nem hagyták magukat, és sikerült elérniük a törvény megalkotását. A kierőszakolt és máig érvényben lévő szerződés hatálya alá tartozik a tréningtelep és a versenypálya, amelyet a lovasok az 1960-as években betonfallal vettek körül a biztonság kedvéért. (Talán még lőréseket is találnánk itt-ott.) Az ír lóversenybarátok erőfeszítéseit siker koronázta, hiszen mára ismét a világ élvonalába került a versenyüzem és telivértenyésztés. Valamiért déjá vu érzésünk van. Úgy látszik, a kemény munka meghozza gyümölcsét.
– A falra egyébként azért volt szükség, mert közeledett az 1962-es Ír Derby – fűzi hozzá John Oxx, aki a Curragh-n nőtt fel, és komoly helytörténeti szakértőnek számít. – Már 1960-ban döntés született arról, hogy javítani kell a pályák futófelületének minőségét, ezért távol kellett tartani a környéken legelő birkákat. Számos telivér ménesnek volt abban az időben legeltetési joga a tréningtelep területén, de ők lemondtak erről, és így lehetőség nyílt rá, hogy elkerítsük a 350 hektáros részt. 1962-ben a McGrath család és a Hospital Sweepstakes nevű lottótársaság szponzorálta a derbyt, és az addig 8 ezer fontos verseny összdíjazása egy csapásra 52 ezer font lett. Abban az időben ez volt a világ legnagyobb összdíjazású versenye. Mindez nálunk, a kicsi és jelentéktelen Írországban. Erre már a politikusok is felkapták a fejüket, már csak azért is, mert a McGrath családnak komoly befolyása volt az akkori állami vezetőkre. Mondanom sem kell a környék birkapásztorai így már nem berzenkedtek a fal miatt. Legalábbis nem hangosan – teszi hozzá mosolyogva Oxx. – Dicsőséges évek következtek, és hamarosan beköszöntött az aranykor. Ha akkoriban ötven lova volt valakinek, az már nagy istállónak számított. Ma legfeljebb közepes lenne. Minden lovas két lovat végzett, és két lottot lovagolt. A nap hátralévő részét sem töltötték tétlenül, istállóban mindig akad munka. Ha az is elfogyott, addig suvickolták a felszerelést, amíg tükörfényes nem lett. Az egy csendesebb világ volt, minden trénernek régi, hűséges tulajdonosai voltak. Nem volt divat szíre-szóra, vélt vagy valós okok miatt, sértődöttségből idomárt váltani. Nagyon sok trénernek volt amerikai tulajdonosa, ugyanis az Egyesült Államokban az elit már nem érte be egyszerűen a lófuttatással. Sokan azzal akarták növelni presztízsüket, hogy Európában volt lovuk. Nyaranta idelátogattak, vitték a telivéreket Angliába és Franciaországba, utána pedig hazamentek és volt miről mesélniük az elit klubokban és összejöveteleken. Paddy Prendergast volt a kor nagy trénere, 1963 és 1965 között brit champion is volt, itthon hatszor volt a legjobb. Tizenhét ír és négy angol klasszikust nyertek idomítottjai. Utána Vincent O’Brien ért fel a csúcsra, aki három Grand National megnyerése után úgy gondolta, most már síkon is ki kellene próbálnia magát. Kétszeres brit champion lett, hat Epsom Derbyt nyert és nála volt tréningben Nijinsky, 1970 óta az egyetlen brit Hármas Korona nyerő. A színvonal tehát nagyon magas lett. Apámnak, az idősebb John Oxx-nak és Seamus McGrath-nak is jól ment, nem volt panaszra okuk. Az angolok mindig nagyon erősek voltak, de sikerült utolérnünk őket. A mai idomárok tovább viszik a szakmát, lelkesedésük és kitartásuk a sikerek záloga.
Folyt. köv.
Tippmix 2019/33. hét Hétfő – szerda
Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
FTC – Dinamo Zagreb (Labdarúgás, BL-selejtező) 873 874 fogadás
Dinamo Kijev – FC Bruges (Labdarúgás, BL-selejtező) 723 259 fogadás
FC Köbenhavn – Crvena zvezda (Labdarúgás, BL-selejtező) 717 344 fogadás
LASK Linz – Basel (Labdarúgás, BL-selejtező) 694 879 fogadás
Qarabag Baku – APOEL Nicosia (Labdarúgás, BL-selejtező) 667 384 fogadás
Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
FTC – Dinamo Zagreb (Labdarúgás, BL-selejtező) 139,82 millió Ft
LASK Linz – Basel (Labdarúgás, BL-selejtező) 68,88 millió Ft
Ajax – PAOK (Labdarúgás, BL-selejtező) 64,93 millió Ft
Rosenborg – Maribor (Labdarúgás, BL-selejtező) 59,93 millió Ft
Celtic – CFR Cluj (Labdarúgás, BL-selejtező) 59,66 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
- Thomas Doll sikerrel debütált az APOEL Nicosia kispadján, csapata a hazai 2-1-es vereség után idegenben 2-0-ra legyőzte a Qarabag Bakut a BL-selejtezőben. A ciprusiak továbbjutása („Ki jut tovább?” fogadási piac) 5,25-ös záró nyereményszorzót ért.
- A Celtic hazai pályán kikapott, és így kiesett a BL-selejtezőből, ami a hét első felének egyik legnagyobb meglepetését jelentette – 5,25-ös oddsa volt a CFR Cluj idegenbeli győzelmének.
- Bár a Porto 3-2-es hazai veresége és kiesése is nagy meglepetésnek minősült a BL selejtezőjében, a mérkőzéshez kapcsolódóan a Gólszám 2,5 fogadási lehetőségre érkezett tippek 81 százaléka helyesnek bizonyult.
- Közel 20 ezer helyes tipp érkezett arra vonatkozóan, hogy a Liverpool – Chelsea Európai Szuper Kupa-meccsen mindkét csapat szerez gólt.
- A Liverpool – Chelsea találkozón a mérkőzés első gólját Olivier Giroud szerezte – 3,00-s nyereményszorzóval számolhatott, aki eltalálta, hogy a londoniak francia támadója eredményes lesz a találkozón.
Legmagasabb nyerő oddsok:
Gamba Osaka – Hosei University (Labdarúgás, Japán Kupa)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: 0:2, nyertes odds: 100,00)
Jubilo Iwata – Vanraure Hachinohe (Labdarúgás, Japán Kupa)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: 6:0, nyertes odds: 100,00)
Barnsley – Carlisle (Labdarúgás, Angol Liga-kupa)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: 0:3, nyertes odds: 98,00)
Orleans – Guingamp (Labdarúgás, Francia Liga-kupa)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: 4:1, nyertes odds: 96,00)
Celtic – CFR Cluj (Labdarúgás, BL-selejtező)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: más (3:4), nyertes odds: 90,00)
Kiemelt esemény:
FTC – Dinamo Zagreb 0:4 (Labdarúgás, BL-selejtező)
1X2 (helyes tipp: Dinamo Zagreb, helyes tippek aránya: 33 %, nyertes odds: 2,15)
Gólszám 3,5 (helyes tipp: Több, mint 3,5, helyes tippek aránya: 63 %, nyertes odds: 2,90)
Hendikep 1:0 (helyes tipp: Dinamo Zagreb, helyes tippek aránya: 47 %, nyertes odds: 3,40)
Döntetlennél tét visszajár (helyes tipp: Dinamo Zagreb, helyes tippek aránya: 43 %, nyertes odds: 1,55)
Magyar érdekeltségű események:
FTC – Dinamo Zagreb (Labdarúgás, BL-selejtező, visszavágó)
eredmény: 0:4, nyertes odds: 2,15
A végkimenetelre tett 325 051 tippből 106 617 tipp helyes.
FTC – Spartak Subotica (Labdarúgás, BL, női, 5. csoport)
eredmény: 2:2, nyertes odds: 4,75
A végkimenetelre tett 7 342 tippből 863 tipp helyes.
U19Magyarország – U19Egyiptom (Kézilabda, U19 vb, B csoport)
eredmény: 24:31, nyertes odds: 2,45
A végkimenetelre tett 22 424 tippből 767 tipp helyes.
U19Horvátország – U19Magyarország (Kézilabda, U19 vb, nyolcaddöntő)
eredmény: 23:27, nyertes odds: 7,25
A végkimenetelre tett 5 645 tippből 763 tipp helyes.
- Bouchard – Babos T. (Tenisz, Vancouver, női egyes)
eredmény: 1:2, nyertes odds: 1,95
A mérkőzés győztesére tett 3 218 tippből 1 148 tipp helyes.
Élő szelvény:
Egy tiszatelki Tippmix-játékos 1 250 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 571 484 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Viking Stavanger – Sarpsborg (élő) | Pontos végeredmény | 2:1 | 9,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Stabaek – Valerenga (élő) | Pontos végeredmény | 1:1 | 5,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Kristiansund – Bodö/Glimt (élő) | Pontos végeredmény | 1:2 | 8,75 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy budapesti Tippmix-játékos 500 Ft-os alaptéttel (összesen 52 500 Ft-os téttel), 13/15-ös kombináció típusú fogadással 39 388 959 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | AC Ajaccio – Valenciennes | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Orleans – Guingamp | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Clermont – Le Havre | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Rochdale – Bolton | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,65 | Nyertes |
Labdarúgás | Accrington – Sunderland | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,75 | Nyertes |
Labdarúgás | QPR – Bristol City | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,85 | Nyertes |
Labdarúgás | Tranmere – Hull City | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Blackburn – Oldham | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,60 | Nyertes |
Labdarúgás | Luton – Ipswich | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Walsall – Crawley | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Blackpool – Macclesfield | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Middlesbrough – Crewe | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,65 | Nyertes |
Labdarúgás | Coventry – Exeter | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,80 | Nyertes |
Labdarúgás | Wimbledon – Milton Keynes Dons | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,80 | Nyertes |
Labdarúgás | West Bromwich – Millwall | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,75 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 2*5 000 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 2*982 478 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Bled – Celje | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 1,70 | Nyertes |
Labdarúgás | NK Brezice 1919 – Triglav Kranj | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Szpartak Moszkva 2 – Teksztilsik Ivanovo | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,95 | Nyertes |
Labdarúgás | Jednota Banova – Trnava | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 1,85 | Nyertes |
Labdarúgás | Cesky Lev-Union Beroun – Dukla Praha | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 1,80 | Nyertes |
Labdarúgás | AFC Humpolec – Jihlava | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 1,65 | Nyertes |
Labdarúgás | Detmarovice – Trinec | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,45 | Nyertes |
Labdarúgás | Csertanovo Moszkva – FK Krasznodar 2 | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Viking Stavanger – Sarpsborg | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,60 | Nyertes |
Labdarúgás | FH – KR | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,55 | Nyertes |
Egy salgótarjáni Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 368 125 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Ebbsfleet Utd. – Yeovil | Hendikep 1:0 | Yeovil | 7,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Harrogate Town – Notts County | Hendikep 1:0 | Notts County | 9,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Torquay – Maidenhead Utd. | Hendikep 1:0 | Maidenhead Utd. | 10,00 | Nyertes |
Egy káli Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 357 500 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | FTC – Dinamo Zagreb | Pontos végeredmény | Dinamo Zagreb 4:0 | 52,00 | Nyertes |
Labdarúgás | LASK Linz – Basel | Pontos végeredmény | LASK Linz 3:1 | 13,75 | Nyertes |
Egy szombathelyi Tippmix-játékos 1 500 Ft-os téttel, 9-es kötés típusú fogadással 210 606 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Blackburn – Oldham | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,60 | Nyertes |
Labdarúgás | Tranmere – Hull City | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,75 | Nyertes |
Labdarúgás | QPR – Bristol City | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,85 | Nyertes |
Labdarúgás | Luton – Ipswich | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Accrington – Sunderland | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Blackpool – Macclesfield | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Bradford – Preston | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,70 | Nyertes |
Labdarúgás | Walsall – Crawley | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Salford City – Leeds | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,70 | Nyertes |
Egy debreceni Tippmix-játékos 800 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 192 821 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Dunav Ruse – Vitosa Bistrica | 1. félidő – 1X2 | Dunav Ruse | 2,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Panevezys – Palanga | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,25 | Nyertes |
Labdarúgás | KTP – TPV | 1. félidő – 1X2 | KTP | 2,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Sahtar Szoligorszk – Nyeman Grodno | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 3,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Lechia Gdansk – Jagiellonia Bialystok | 1. félidő – 1X2 | Lechia Gdansk | 2,65 | Nyertes |
Labdarúgás | Hallescher FC – Wolfsburg | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,65 | Nyertes |
Egy szécsényi Tippmix játékos 200 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 164 418 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Rosenborg – Maribor | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,45 | Nyertes |
Labdarúgás | Dinamo Kijev – FC Bruges | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,90 | Nyertes |
Labdarúgás | FTC – Dinamo Zagreb | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,90 | Nyertes |
Labdarúgás | LASK Linz – Basel | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,55 | Nyertes |
Labdarúgás | Ajax – PAOK | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 1,90 | Nyertes |
Labdarúgás | Celtic – CFR Cluj | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 3,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Porto – FK Krasznodar | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,70 | Nyertes |
Egy győri Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 9-es kötés típusú fogadással 157 804 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Sparta Praha – Trabzonspor | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,95 | Nyertes |
Labdarúgás | Univ. Craiova 1948 – AEK Athén | 1X2 | AEK Athén | 2,25 | Nyertes |
Labdarúgás | Bröndby – Braga | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,80 | Nyertes |
Labdarúgás | Ventspils – Guimaraes | 1X2 | Guimaraes | 1,35 | Nyertes |
Labdarúgás | Thun – Szpartak Moszkva | 1X2 | Szpartak Moszkva | 2,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Haugesund – PSV | 1X2 | PSV | 1,43 | Nyertes |
Labdarúgás | Midtjylland – Rangers | 1X2 | Rangers | 2,70 | Nyertes |
Labdarúgás | Luzern – Espanyol | 1X2 | Espanyol | 1,70 | Nyertes |
Labdarúgás | Dundalk – Slovan Bratislava | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,20 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 5 000 Ft-os téttel, 11-es kötés típusú fogadással 583 269 Ft-ot nyert, illetve 2 500 Ft-os téttel 291 635 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | LASK Linz – Basel | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,65 | Nyertes |
Labdarúgás | Porto – FK Krasznodar | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,70 | Nyertes |
Labdarúgás | Celtic – CFR Cluj | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,00 | Nyertes |
Labdarúgás | FTC – Dinamo Zagreb | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,80 | Nyertes |
Labdarúgás | Ajax – PAOK | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,35 | Nyertes |
Labdarúgás | FC Köbenhavn – Crvena zvezda | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,35 | Nyertes |
Labdarúgás | AC Ajaccio – Valenciennes | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Clermont – Le Havre | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Paris FC – Sochaux | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,65 | Nyertes |
Labdarúgás | Niort – Chateauroux | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Orleans – Guingamp | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,40 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 1 200 Ft-os téttel), 5/6-os kombináció típusú fogadással 217 485 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Slavia Kromeriz – Vitkovice | 1X2 | Döntetlen | 3,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Atromitosz Periszteri – Legia Varsó | 1X2 | Legia Varsó | 2,18 | Nyertes |
Labdarúgás | Saburtalo Tbiliszi – Ararat-Armenia | 1X2 | Ararat-Armenia | 3,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Stabaek – Valerenga | 1X2 | Döntetlen | 3,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Viking Stavanger – Sarpsborg | 1X2 | Viking Stavanger | 2,70 | Nyertes |
Labdarúgás | Kristiansund – Bodö/Glimt | 1X2 | Bodö/Glimt | 2,35 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 100 Ft-os téttel, 16-os kötés típusú fogadással 102 332 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Braga – Moreirense | 1X2 | Braga | 1,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Tottenham – Aston Villa | 1X2 | Tottenham | 1,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Maribor – Tabor Sezana | 1X2 | Maribor | 1,29 | Nyertes |
Labdarúgás | Benfica – Pacos Ferreira | Hazai csapat – Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,65 | Nyertes |
Labdarúgás | Ajax – Emmen | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 1,55 | Nyertes |
Labdarúgás | Liverpool – Norwich | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 1,95 | Nyertes |
Labdarúgás | Torino – Sahtar Szoligorszk | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,45 | Nyertes |
Labdarúgás | FF Malmö – Zrinjski Mostar | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,65 | Nyertes |
Labdarúgás | Ludogorec Razgrad – TNS | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,45 | Nyertes |
Labdarúgás | Vaduz – E. Frankfurt | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Pjunyik Jereván – Wolverhampton | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,45 | Nyertes |
Labdarúgás | Paris SG – Nimes | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,30 | Nyertes |
Labdarúgás | St. Gallen – Young Boys | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,35 | Nyertes |
Labdarúgás | Monaco – Lyon | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,25 | Nyertes |
Labdarúgás | PSV – ADO Den Haag | Gólszám | 4-5 | 2,20 | Nyertes |
Labdarúgás | West Ham – Manchester City | Gólszám | 4-5 | 2,40 | Nyertes |
Újabb nagydíjak szombaton
A hosszú hétvége első napján ismét az ügetők lesznek a főszerepben. A hagyományos Szent István Díjban kétszer fognak starthoz állni a pályázók a 2 millió forint díjazásért és a dicsőségért. A hároméveseket két élvonalbeli ló képviseli, Alfa Boy (1) és Áronville(2), a Derby évjáratot az Ügetőderbyben is látott Zente (3), valamint a klasszikus futam második helyezettje, Zapato (4), az öreg lovakat Übü király (5) és Újrázz (6). Az első rész 15:00 órakor indul, a TÉT játékra a jackpot 100.000 forint lesz.
A kétévesek is komoly versenyben bizonyíthatnak, az 1800 méteres Szalay János Emlékversenyben kilenc pályázó indul. Az első csikó verseny győztese Beautiful Barbie (1) Horváth Györggyel most is komoly esélynek tűnik, azonban nagy kérdés, hogy az import Mangoraja (2) Lakatos Csabával és Coumba (4) mennyit tud javulni? Közeli esélynek látszik az első versenyében sokáig vezető Bróm Lady (3) és Fazekas Imrével futó Bazsiville (6).
Petanque verseny a Kincsem Parkban
Augusztus 20-án kedden egy új sportág mutatkozik be a Kincsem Parkban. A petanque!
Bővebb információ a sportágról és a versenyről az alábbi linkeken látható:
http://www.szabadidomagazin.hu/index.php?page=article&pid=6303
Jeles Eszter második Windsorban
Remek hírt kaptunk Angliából! Jeles Eszter galopp lovas a Royal Windsorban megrendezett H.H. Sheikha Fatima Bint Mubarak Ladies World Championship (IFAHR) versenysorozatban ért el egy nagyon értékes második helyezést. A fiatal magyar lány nagy küzdelem után utasította maga mögé a riválisait és szerezte meg a második helyet.