Tehetséges ügetők álltak starthoz szombaton a napi főversenyben a Zsigmond Díjban. A futam papírforma eredménnyel ért véget, azaz élről a veretlen Zitti Tutti magabiztosan győzött 17,4-es fordulóstartos eredménnyel Veljko Mazsittyal. Mögötte Lingot AT és Zorra SCA szerzett helyezést, mellyel teljessé tették a papírformát.
A következő ügetőnapon május 25-én szombaton már Nemzeti Ügető Liga futam következik, a Hippodrom és Lovarda Sprinter Kupa a leggyorsabb öreg lovak számára.
A France Galop és Christophe Soumillon adománya
Írta: Scott Burton, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
A francia versenyüzem gyorsan reagált a párizsi Notre Dame székesegyházban történt tűzvészre. A France Galop elnöke, Edouard de Rothschild kezdeményezésére a szezon legnagyobb akadályversenyének, a 4700 méteres, 225 ezer euró összdíjazású, Grade 3-as Prix du President de la Republique (a Köztársasági Elnök Díja) fogadási forgalmából származó hasznot a katedrális újjáépítésére ajánlotta fel (pontos adatot még nem hoztak nyilvánosságra, de komoly százezrekről beszélünk). A versenyt ebben az évben Prix Notre-Dame de Paris (Párizsi Notre Dame Díj) néven futották, amelyet a francia tenyésztésű Montgéroult (2014 pher, Kapgarde, My Samsara, Trempolino) nyert Geoffrey Re kezében.

A belga Christophe Soumillon sem késlekedett bejelenteni, hogy csatlakozik az adomány gyűjtéshez. A tízszeres champion zsoké dicsérő szavakkal illette Párizs bátor tűzoltóit, a Sapeurs Pompiers-t, és egy heti fizetését ajánlotta fel a nemes ügyre. – Szívemben francia vagyok – írta twitter üzenetében a kitűnő lovas – , ezért egyetlen percig sem késlekedhetek, én is csatlakozom az a adományozókhoz. Bravo Pompiers! A város lakosságát együttérzésemről szeretném biztosítani, és mindenki emlékezetébe idézem Párizs ősi jelmondatát: Fluctuat nec mergitur (Hánykolódik, de mégsem süllyed el).
Magyarok külföldön!
Ezen a hétvégén is külföldre utazik a Cantel Racing istálló, méghozzá a németországi Kölnbe. Zala Csaba idomár és csapata ismét két lóval indul útnak, Esti Fény, nyergében Nagy Tamással a Preis des Medienhuses DuMont Rheinland, Listed kategóriás nagyversenyében ad számot tudásáról. Az istálló másik lova, Juniperus pedig Cecilia Müller-el fog versenyezni az aprentiszeknek kiírt Nachwuchsförderpreis der Mehl Mülhens-Stiftung-ban 6.500 eurós összdíjazásért.
A tavalyi év Derby-győztesének, Esti Fénynek ez már a második német versenye lesz, ezúttal korosztályával és idősebbek fut egál súly mellett. Esti Fény legutóbb egy szép 4. helyezést szerzett, bízunk benne, hogy sikerül további javulást mutatnia, melyre szüksége is lesz, hiszen remek lovakkal méri össze tudását. Az ellenfelek között jelen lesz Colomano, aki egy 70.000 euróval díjazott Group 2-es versenyben volt helyezett, korábban pedig a Grosser Hansa-Preis-ben volt második. Komoly veszélyt jelenthet Devastar is, aki legutóbb második volt Esti Fény előtt, Hoppegartenben. A május 19-én, vasárnap megrendezésre kerülő nagyverseny távja 2200 méter lesz, amely a nap 4. futamaként kerül megrendezésre. Start 15:35-kor.
A részletes kiírás az alábbi linken elérhető.
Juniperus versenyében az idei kétszeres nyerő, Landkönig, a szintén győztes Log In és a Belgiumot is megjárt Haylah lehetnek a legerősebb konkurensek. A mérföldes verseny a nap 8. futama lesz, start 17:40-kor.
A részletes kiírás az alábbi linken elérhető.
Ugyancsak vasárnap, Szlovákiába látogat Csupor Ferenc és a Tatai istálló, akik Macaron-nal és Chatelet-el próbálnak szerencsét. A nap második futamában egy 8 lovas társaságra számíthatunk, ahol a résztvevők 2000 méteren versenyeznek majd IV. osztályos besorolás mellett, ráadásul itt csakis a fiatal lovasok adnak számot tudásukról. Macaron Cserei Szabolccsal, Chatelet pedig Morvai Előddel képviseli hazánkat. Start 14:30-kor.
A részletes kiírás az alábbi linken elérhető.
Minden versenyzőnknek sok sikert kívánunk!
Varga Áron
fotó: dr. Kovács Gábor
Hírek Hongkongból
Írta: Howard Wright, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
Új sztárt ünnepelnek a világ turfrajongói. Beauty Generation (2012 pher, Road To Rock – Stylish Bel, Bel Esprit) csak játszott a mezőnnyel a Group 1-es Champions’ Mile-ban Sha Tinben, és másfél hosszal legyőzte Singapore Slinget. Ezzel ő lett a sziget valaha élt legtöbb pénzt kereső lova, életnyereménye 86.54 millió hongkongi dollárra (3.1 milliárd forint) emelkedett. Az eddigi rekordot Viva Pataca tartotta 83.2 millió hongkongi dollárral. Beauty Generation kilencedik győzelmét aratta egymás után, természetesen mindet Group-szinten (ebből öt Group 1), eddigi huszonhét futásából tizenöt alkalommal nyert, kétszer volt második és négyszer harmadik.
John Moore idomár, aki nyolcadszor (!) gyűjtötte be a nagydíj trófeáját így nyilatkozott: – Minden tréner arról álmodik, hogy ilyen lova legyen. A rekord és pénznyeremény csak hab a tortán, istállószemélyzetem ismét dörzsölheti a markát, és ez így van jól, hiszen nagyon keményen dolgoznak a fiúk és a lányok. Úgy érzem, hogy ez a siker kellett hozzá, hogy a világ felfigyeljen ránk, és már mindenki tudhatja, hogy elképesztően jó ló áll nálunk. Zac Purton remekül lovagolt most is, bár kívülről úgy látszott, hogy nem sok dolga akadt. Szinte rögtön élre álltak, és elképesztően könnyed stílusban anélkül értek célba, hogy Zac megmoccant volna lovamon. Erre mondjuk, hogy kenterben verte kihívóit. Másodjára nyertük ezt a versenyt Beauty Generationnel, és ez nem történhetett véletlenül, ehhez klasszis kellett.

Beauty Generation az IFHA világranglistáján immár az első helyet foglalja el, amelyen osztoznia kell az amerikai City Of Lighttal, és az ausztrál Winx-szel. A világnak tehát nem egy, hanem három legjobb lova van egyszerre, és ez pont háromszor jobb, mintha csak egy lenne.
– Az idomári utasítás az volt, hogy bízzak mindent a lóra, és csak kísérjem. Ez egyszerűnek hangzik, de aki járatos a lóversenyzés világában, az tudja, hogy távolról sem az. A feladatot sikeresen végrehajtottam, és úgy érzem, nagyon sok maradt még a lóban. Izgalommal várom a fejleményeket. Más is kapott már Beauty Generationon lehetőséget, de én lovagoltam legtöbbször. Szeretném azt hinni, hogy az én kezemben megy a legjobban. Egy remek zsoké, Oisin Murphy és Singapore Sling volt a legkomolyabb vetélytársunk, de végül nem jelentettek ránk veszélyt.
– Lovamnak nem sok versenye maradt már idén Hongkongban, ezért Japán felé kacsintgatunk. Június 2-án Tokióban futják a Yasuda Kinent, amelynek összdíjazása 190 millió jen (504 millió forint), és a mézesmadzag, hogy ha nyernénk, plusz 115 millió jen (305 millió forint) ütné a tulajdonos markát. Ha ugyanis egy ló két futamot megnyer az Asian Mile Challenge-ből (Futurity Stakes – Melbourne, Dubai Duty Free Stakes – Meydan, Champion Mile – Hongkong, Yasuda Kinen – Tokió) ennyi prémiumban részesül. Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy nem babra megy a játék.
Ha már Japánról esett szó, érdemes megemlíteni, hogy a 2000 méteres távon rendezett Group 1-es Queen Elizabeth II Cup résztvevői közül, nem kis meglepetésre, a japán tréningben álló és 47/1-hez adott Win Bright (2014 szm, Stay Gold – Summer Eternity, Admire Cozzene) volt a leggyorsabb Sha Tinben. Hatakajema Josimoro mester lovának ez volt élete első győzelme a felsőházban. A csúcsfavorit Exultant (2014 pher, Teofilo – Contrary, Mark Of Esteem), aki stílusos győzelmet aratott az idei Hong Kong Gold Cupban és a tavalyi Hong King Vase-ban, ¾ hosszal második lett Zac Purtonnel nyergében. A futamban indult a 2017. évi Epsom Derby negyedik helyezettje, Eminent (2014 pm, Frankel – You’ll Be Mine, Kingmambo) is, de csak sereghajtó tudott lenni.

A sprinterek a szintén Group 1-es Chairman’s Sprint Prize-ban csaptak össze a távoli szigeten, és ezúttal sikerült otthon tartani a díjat. Beat The Clock (2013 pher, Hinchinbrook – Flion Fenena, Lion Hunter) az egykori champion Joao Moreira vezényletével aratott látványos sikert. Az IFHA sprinter-ranglistájának vezetője, a favorit Santa Ana Lane (2012 pher, Lope De Vega – Fast Fleet, Fastnet Rock) csalódást okozott, és csak negyedik tudott lenni az ausztrál szupersztár Hugh Bowmannel, Winx lovasával. Az idei King’s Stand Stakes-be nevezett ausztrál Viddora (2012 pk, I Am Invincible – Snow Flight, Colombia) nem kápráztatta el a királyi versenytér megjelent vezetőit, csak nyolcadik helyezést tudta megszerezni.
Szenttamási Díj a vasárnapi galoppon
Ezen a hétvégén sem fognak unatkozni, akik a Kincsem Parkot választják hétvégi kikapcsolódásként, hiszen a Szenttamási Díj mellett további kilenc futammal várjuk a kedves érdeklődőket. A vasárnapi napon összesen 88 telivér részvételére számítunk, 53 istálló és 25 zsoké méri majd össze tudását.
A háromévesek kezdik megmutatni magukat, hamarosan kiderül ki távbíró és ki az akinek érdemes a rövidebb távoknál maradni, a hétvégén sok mindent megtudhatunk majd. A nap első versenyében a legendás Derby nyerőre, Turbó-ra emlékezünk. Az 1200 méteres versenyben Lady Zsu, Sorbonne és Navajo képviselhetik a legjobb esélyt.
Szintén a sprinterek játszanak szerepet az Aréna Díjban. A 11 lovas társaságban több import méri össze magát a magyar lovakkal, Thai Rock, Franko és Amoreena hármasában bízunk legfőképp.
A nap egyik jelentős tiszteletdíjas versenye a Törökszentmiklósi Díj lesz, ahol 100.000 forint TÉT Jackpottal is kalkulálhatunk. A hároméveseknek és idősebbeknek kiírt futamban Stormatic-nak állhat a zászló, mellette a győzelemmel záró Muizenberg Rock és a hibátlan mérlegű Butch Boy Cassidy is favorit lehet.
I. osztályban futnak a Nagykunsági Hendikep versenylovai, egy mérföldes hendikepben, a nyolclovas társaságban Tangra, Levendula és Fancy Fury hármasának döntőjére számítunk.
A nagy érdeklődésre való tekintettel két részre osztották az 1800 méteres gyepes nyeretlent. A nap V. futamában 13-an állnak starthoz, a Hoppegarten-t is megjárt Enigma-ban, Tarzaniya-ban és Sea Secrets-ben láttuk a legtöbb fanzáziát, de a 13 lovas társaságban több meglepetés is születhet.
Fiatal háromévesek és öreglovak versenyeznek együtt az 1400 méteres Szolnoki Hendikepben, a nagy súlykülönbségek miatt a könnyű terhű lovak is remekelhetnek, véleményünk szerint Red, Fightning Felix és az Supreme csatázhatnak a győzelemért.
A napi főversenyben a Szenttamási Díj-ban 1,3 millió forintos összdíjazásért versenyeznek a pálya gyors lovai, szám szerint öten. A mini mezőnyben a hűséges Báthory, a fantasztikus Capitaine Fregate és a szépséges Blokád lehet majd a legnagyobb játék, ugyanakkor a tavalyi címvédő Wizardess is megnehezítheti a favoritok dolgát.
Wizardess a 2018-as Szenttamási Díjban, az Álmodó istálló színeiben
A pálya kis képességű lovai egy igencsak vegyes 13 lovas társaságba verbuválódtak, a csapat az Imremajori Hendikepben néz majd farkasszemet, és itt bizony bármilyen forgatókönyv elképzelhető. Az eddigiek alapján nagy eséllyel Sámánkő-Kovács Sándorral, Judit-Suták Csengével, valamint Holiday-Gönczi Rebekával lehet majd ott a végelszámolásnál.
A nyeretlenek másik része gyeppályás versennyel versennyel zárja majd a napot. A 13 lovas mezőnyben többen is bizonyíthatnak, a Magyar Turf tippje Landkaiser-Cellem és To You You.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Start 14:00-kor
Varga Áron
fotó: Feith Sándor és dr. Kovács Gábor
Zsigmond Díj szombaton
Kicsi, de erős mezőny áll starthoz a szombati versenynapon az ügetőn a Kincsem Parkban. A 600.000 forint összdíjazású versenyben élről fordulnak a favoritok, a veretlen olasz import Zitti Tutti (2) Veljko Mazsity, Zorro SCA (5) Angyal Andor és Lingot AT (3) Juhász Balázs. Húszról Zsozsoka (6) Kolozsi László, míg negyvenről VAQU Em. Q. (7) Csordás Emil lehet az ellenfél.
A 16:30-kor kezdődő futamot 100.000 forint TÉT jackpot teszi még izgalmasabbá!
Visszavonul Ruby Walsh
Írta: Tony O’Hehir, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
Mindenkit megdöbbentett a lóversenyzés világában, hogy a remek ír ugrólovas, Ruby Walsh az áprilisi 5600 méteres Punchestown Gold Cup megnyerése után bejelentette visszavonulását, Kemboy (2012 pher, Voix Du Nord – Vitora, Victory Note) nyergében aratott győzelmével huszonnégy éves pályafutása véget ért.
– Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy szögre akasszam a csizmát és az ostort, csak a megfelelő alkalomra vártam. Ez Puncestownban jött el. Emelt fővel, győztesként távozom. Gyerekkorom óta járok erre a pályára, második otthonomnak tekintem. Semmi sem tart örökké, nincs tovább – nyilatkozta a zsoké.

A 39 esztendős Walsh lovas családból származik, apja Ted Walsh, amatőr champion volt, ma idomár. Rupert, aki Ruby néven vált ismertté, sikerei legnagyobb részét Willie Mullins és Paul Nicholls idomítottjaival szerezte, első nyerőjét 1995-ben lovagolta. Tehetsége hamar megmutatkozott, az 1996/1997 és 1997/1998-as szezonban amatőr championi címet szerzett Írországban. Ezután hivatásos működési engedélyt kapott, és ismét egyből champion lett a zöld szigeten, amelyet ezután még tizenegy alkalommal tudott megismételni. Aligha tudnánk elképzelni szebb búcsú futamot a puncestowninál. Kemboy a Cheltenham Gold Cup nyerőjével, Al Boum Photóval (2012 pher, Buck’s Boum – Al Gane, Dom Alco) csapott össze, és káprázatos küzdelem után két hosszal előbb ért célba a Grade 1-es besorolású futamban. Mullins mesternek nem lehet oka panaszra, hiszen mindkét telivér az ő idomítottja, sőt, a negyedik helyen végző Bellshill is. Kemboy ezzel megmutatta, hogy a Cheltenhamben másként is alakulhatott volna a verseny, ha az első ugrásnál nem esik le róla David Mullins.
Walsh fantsztikus magasságokba emelkedett karrierje során. Ötvenkilenc alkalommal nyert a Cheltenham Fesztiválon, amely teljesítményt eddig senki sem tudta túlszárnyalni, tizenegyszer lett a míting legeredményesebb lovasa. Három Queen Mother Champion Chase-t nyert (Azertyuiop – 2004, Master Minded – 2008, 2009), két Cheltenham Gold Cupot (Kauto – 2007, 2009), és négyszer volt sikeres a Champion Hurdle-ben (Hurricane Fly – 2011, 2013, Faugheen – 2015, Annie Power – 2016). Ez utóbbi teljesítményre csak Tim Molony volt képes az 1950-es években. A Stayers’ Hurdle-ben Walsh egyeduralkodó öt győzelmével (Big Buck’s – 2009, 2010, 2011, 2012, Nichols Canyon – 2017).
A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy Cheltenham nem volt mindig kedves Rubyhoz. Emlékezetes marad a favorit Anni Power lovaglása során elszenvedett súlyos balesete a 2015. évi Mares’ Hurdle-ben, amely 50 millió fontot hagyott a bukmékerek zsebében.
Természetesen, nem hiányozhatnak a Grand National trófeái sem Walsh vitrinjéből. 2000-ben az apja idomításában álló Papillon nyergében győzött, 2005-ben Hedgehunteren Mullins mesternek.
Ruby Walsh érdemeinek se vége se hossza. Az angol mellé megnyerte a Skót Grand National (Take Control – 2002), a Walesi Gand Nationalt (Silver Birch – 2004) és az Ír Grand National is, ezt ráadásul háromszor (Commanche Court – 2000, Numbersixvalverde – 2005, Burrows Saint – 2019). Japánban övé lett a babér a világ egyik legnagyobb összdíjazású ugróversenyében, a Nakayama Grand Jumpban (Blackstairmountain – 2013), és hogy tovább színesedjen a kép, kétszer volt sikeres a Grande Course de Haies d’Auteuil-ben (Thousand Stars – 2011, 2012). Szinte tobzódunk már fantasztikus eredményekben, amikor leírjuk, hogy Walsh ötször nyert King George VI Chase-t a Kempton Parkban (Kauto Star – 2006, 2007, 2008, 2009, 2011), amelyből a 2009-es 36 hosszas győzelemre sikeredett (!). Big Buck’s nyergében tizenhatot nyert zsinórban, Hurricane Fly társaként tizenhat Grade 1-es győzelmet könyvelhetett el. Grade 1-es futamgyőzelmeinek mérlege 213. Életében összesen 2756 alkalommal ért célba elsőként, amely teljesítménnyel minden idők harmadik legsikeresebb ugrólovasa Sir Anthony McCoy és Richard Johnson mögött.

– Sokan kérdezik tőlem, hogy rettegtem-e a naptól, amikor vissza kell vonulnom. Erre határozott nemmel tudok válaszolni. Úgy érzem minden sikert elértem, amit lehetett ebben a sportban, eljött az idő, hogy átadjam a helyem a fiataloknak. Nem mintha öregnek érezném magam, de ha asztalos vagy nyomdász lettem volna, valószínűleg nem lenne ennyi ősz hajszálam. A családom rendkívül megkönnyebbült, mert mindig borzasztóan féltettek. Én úgy voltam a sérülésekkel, hogy ha nem az ember agya vagy nyaka sérül, akkor nem számít, mert a többi előbb-utóbb meggyógyul. Mentálisan már nehezebben tudtam feldolgozni a baleseteimet, mert amikor ott álltam a pálya szélén mindig arra gondoltam, hogy nekem kellene most ezt a nyerőt lenyergelnem. Sohasem voltam érzelgős típus. Voltak ugyan kedvenc lovaim, de szerintem egy tréner sokkal közelebb kerül a lovakhoz, mint mi zsokék, akik nyeregbe pattanunk, versenyzünk, leszállunk, és már jöhet is a következő futam. Nincs idő az érzelmekre. Ennek ellenére a legszívesebben Papillonra emlékszem vissza, akivel húsz évesen Grand Nationalt nyertem apámnak. Az volt életem legbüszkébb pillanata. Sok sikerben volt részem, és hamar megtanultam a lóversenyzés egyik aranyszabályát: ha nyerek hős vagyok, ha kikapok gazember. Csak azt tudom tanácsolni az utánam következő generáció képviselőinek, hogy legyenek nagyon szorgalmasak és alázatosak. Utálom a lusta embereket, akik azt hiszik, minden jár nekik anélkül, hogy megdolgoztak volna érte. Ezen kívül gyűlölöm a pletykálkodást, pedig ennek a turf világában komoly hagyományai vannak. Az vigasztalt mindig, hogy a mi szakmánkban csak a becsületes és lojális zsokékra vár szép jövő. Ez így van rendjén, hadd hulljon a férgese. Itt még érvényesülnek a hagyományos értékek, és ha nehezen is, de a tehetség és a kitartás mindig meghozza gyümölcsét.
2019. áprilisi kifizetések
Tisztelt Futtatók, Idomárok, Lovasok, Tenyésztők!
A Kincsem Nemzeti Kft Versenytitkári Informatikai Rendszerében történő aktuális fejlesztések miatt a 2019. áprilisi kifizetések néhány napot csúsznak.
Szíves türelmüket kérjük!
Magyarok külföldön!
Nem sikerült jól a németországi túra Fézer Róbert idomítottjainak, akik Berlin-Hoppegarten-ben próbálták meg szerencséjüket két nehéz sprint futamban. Bakos Gábor zsoké elmondása alapján mindkét lónak meglehetősen zavaros versenye volt és a nagy esők miatt kialakult erősen mély talaj sem tettszett a lovaknak, így sajnos csak pénzdíj nélküli helyekről tudunk beszámolni. Top L’Ami az 1200 méteres Preis vom Bötzsee-ben versenyzett további 10 telivér társaságában és a 10. helyen ért célba. A futam győztese a Kincsem Parkot is megjárt Do It In Rio (Adrie de Vries) volt.
A nap 6. futamaként megrendezett, Listed kategóriába sorolt Hoppegartener Sprint-Cup-ban Cirfancli képviselte Magyarország színeit, akit szintén zavaros verseny várt Németországban. A többszörös lökdösődés után a sárga sprinter már nem igazán tudott formát futni, így sajnos csak a 7. helyen zárt, a futam meglepetés-győztese Mc Queen Michael Cadeddu-val.
Rikoleta dísztakaróban felvezetőjével, Mészáros Patrikkal
Sokkal jobb vasárnapot hozott a másnap, hiszen a Pozsonyba látogató különítmény a két legjobb helyet orozta el a nemzetközi mezőnytől. A Szlovák Hazafi Díj-ban, azaz a Jarná cena kobyl-ban bravúros versenyzést követően Rikoleta (Zdenko Smida) győzedelmeskedett, ráadásul végig vezetve. Mögötte erős küzdelemben az utolsó pillanatban érkezett meg az Álmodó istálló klasszisa, Crushing Power (Tomás Lukásek) aki remek finist követően csupán egy fejhosszal maradt csak le a nyerőtől.
Gratulálunk a szép eredményhez!
A futam videója az alábbi linkre kattintva elérhető:
A részletes eredmények az alábbi linken olvashatóak:
Varga Áron
fotók: zavodisko.sk, Stanislav Georgiev
Takarmányozás továbbképzés
2019. május 23-án, csütörtökön 10 órakor a Kincsem Park Panoráma Éttermében az Ügető Tenyésztők Országos Egyesülete (ÜTOE) takamányozás továbbképzést tart.
Előadók:
Dr. Kutasi Orsolya, (Állatorvos)
Eoin Thompson (Értékesítési- és Marketing Igazgató, TRM)
Program:
9:30 – 10:00: Érkezés a Panoráma Étterembe
10:00 – 12:30: Elméleti továbbképzés
12:30 – 13:00: Ebédszünet
13:00 – 16:00: Elméleti továbbképzés
Részvételi díj: 5000 Ft, a licensszel rendelkező idomároknak, hajtóknak: 3000 Ft.
Jelentkezés előzetesen az ÜTOE munkatársainál (Fazekas Andrea, Kótun Károly) személyesen vagy emailben (ugeto@ugeto.com)
Bővebb információk az esemény Facebook oldalán.