/ by /   Friss hírek / 0 comments

Svéd csütörtök magyar indulóval

A tavasz folyamán egyre több skandináv és ezen belül is svéd ügetőversenyt kínáltunk a fogadási ajánlatban. A francia futamok visszatérésével sem szakad meg a svéd vonal, a tervek szerint állandó idősávban jönnek majd a színvonalas futamok, melyre a bet.lovi.hu hivatalos fogadási csatornán lehet játszani.
A mai svéd csütörtök (Aby – Göteborg) 19:30-kor kezdődik a hazai fogadási rendszerben, mind a hét esti futamban 50.000 – 50.000 forint jackpot teszi még érdekesebbé a játékot.
A napnak hazai aktualitása is lesz, hiszen az első futamban indul a Prolongo istálló importja, a Kincsem Parkban is jól ismert Promo Kemp (12). A hatéves Muscle Hill apaságú ügető igen előkelő társaságba került, a versenyben a trénerével Christoffer Erikssonnal fog indulni. Az 1640 méteres 91.800 svéd koronával díjazott Junisprintern futamban Guillaume Boko (9) lehet a legnagyobb kedvenc, utolsó formái alapján. A magyar ló ellen szól, hogy február óta nem futott, míg a svédek végig versenyezték a tavaszt, így trénere is a következő versenyében ami a tervek szerint két hét múlva lesz vár többet.
Jó játékot és magas nyereményeket kívánunk mindenkinek!

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Megérik az árukat?

Túl vagyunk az idei galopp szezon első három versenynapján. Számba vettük a jelentősebb futamok győzteseit és eddigi eredményeiket. A tervek szerint a szezon hátrelévő részében bemutatjuk a legfontosabb versenyek győzteseit.


Charlie Firpo (IRE)
A hároméves herélt Charlie Firpo apja Sir Prancealot, apai testvére a szintén hároméves Antilopának. Barry Judge tenyésztőnél született, majd az SPPM istálló tulajdonába került 1.700 euroért, idomárja Kovács-Bakos Szilvia. Már az első versenyei alkalmával is eredményesen szerepelt,  a Nyeretlen Kétévesek versenyében 1600 méteren győzött, majd az 1800 méteres Zboray László Emlékverseny-Ürményi Díjban Paizs Gáborral a nyergében is sikerült a bravúr a szezon végén. A 2020-as évet úgy folytatta, ahogy az előzőt zárta, Mocsinka Viviennel egy gyengébb rajt ellenére megnyerte jó öreg lovak ellen az 1600 méteres Megnyitó Versenyt. Évjárata egyik legjobbja, miután herélt, így a klasszikus versenyekben nem indulhat. Viszont ott lehet a pálya legjobbjai ellen a középtávú nagydíjakban, a Batthyány-Hunyady és a Millenniumi Díjban. Eddigi mérlege 6 start, 3 győzelem, 1.788.000 forint nyeremény.

 

(belül)

Báthory
Hazai tenyésztésű klasszis, Harakály István jóvoltából. A sprinter apja Promethetus (GER) Magyar Derby helyezett, anyja Bright Sun. A kanca egy választási csikóért cserébe került a tenyésztőhöz a Farádi istállótól. Az első csikója vak volt, a harmadik lett Báthory , aki a megállapodás értelmében a Farádi istállóba került, azaz a Szűcs családhoz.
Kétévesen két alkalommal állt starthoz, háromévesen a legnagyobb versenyekben indították. Sokáig nyeretlen maradt, annak ellenére, hogy szép eredményei voltak. Harmadik a Nemzeti Díjban, ötödik az Alagi Díjban, hatodik a Magyar Derby-ben, negyedik a Kovács Mihály Emlékverseny-Magyar Háromévesek Nagydíjában. Nem volt távbíró, így karrierje akkor vett újabb fordulatot, mikor visszavették középtávra, majd rövidre, egyenespályára. Azóta 16 versenyt és több, mint 18 millió forintot nyert. Győzelmei közül kiemelkedik a Megnyitó Verseny, a Batthyány-Hunyady Díj, a Kállai Pál Emlékverseny-Budapesti Díj, a Kerteskői Díj, a Szenttamási Díj és a Kozma Ferenc Emlékverseny. Többször futott Pozsonyban, értékes második helyezést ért el északi szomszédaink legnagyobb rövidtávú versenyében a Turf Gálán. A kőkemény herélt eddig 36 versenyben futott! A 2020-as szezont is győzelemmel indította Kovács-Bakos Szilvia idomításában, legutóbb harmadik lett az 1400 méteres Káposztásmegyeri Díjban.

(piros-fekete dressz)

Antilopa (IRE)
Apja Sir Prancealot (IRE) korábban 5-8.000 euróért fedezett Írországban, míg jelenleg Amerikában áll és 15.000 dollár ellenében fogadja a kancákat. Csupán hat versenyben indult, legjobb formáit Gr1-es és Gr2-es versenyekben 1000 és 1200 méteren futotta. Antilopa az ír Tally-Ho Stunál látta meg a napvilágot. A Goffs yearling árverés keretein belül került Magyarországra 1400 euroért még 2018-ban. Tavaly korai volt, a Nyeretlen Kétévesek Versenyében rögtön győzött. A Derby napi csikóversenyben az 1100 méteres Patay Sándor Emlékversenyben harmadik lett, ezt követően Pozsonyban az 1400 méteres Memoriál MVDr. Pavla Ariskéhoban győzött. Azt a formát itthon az 1300 méteres Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny megnyerésével igazolta. A 2020-as szezont győzelemmel kezdte a Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyben Jozef Parigállal. A tehetséges kanca 5 versenyéből 4-et megnyert, Stanislav Georgiev idomár lova 2.700.000 millió forint nyereménynél jár.

Mont Master
Captain Marvelous és Montmarie csikójaként született a Nemzeti Ménesben Dióspusztán. Karrierjét és legnagyobb sikereit a ménes színeiben aratta Fézer Róbert idomárnál. Ezt a szezont új tulajdonban és tréningben kezdte. Ára nem publikus, mestere Székely Károly. Már kétévesen a jobbak közé tartozott, a Kerekes Gábor Emlékverseny-Magyar Kétévesek Nagydíjában és a Zboray László Emlékverseny-Ürményi Díjban is a negyedik helyen végzett. Távbírónak mutatkozott, így a 97. Magyar Derby-ben elért negyedik helyezése nem volt váratlan. Hasonló távon a Kovács Mihály Emlékverseny-Magyar Háromévesek Nagydíjában győzött, a 2800 méteres Magyar St. Legerben harmadik lett Bakos Gáborral a nyergében. A 2020-as szezont az Artemisz istálló színeiben kezdte, első hellyel mutatkozott be a 2000 méteres Igazgatósági Díjban. Pályafutása 17 start, 5 győzelem, 7,4 millió forint versenydíj.

Dante’s Peak (GB)

Newmarketi importként, 2500 GNS-ért került hazánkba a négyéves mén. Az Álmodó istállót erősíti, versenyeire Maronka Gábor idomár kezei alatt készül, tenyésztője Broughton Bloodstock. A kezdetektől sokat vártak tőle, a Derby napon szép győzelemmel mutatkozott be az 1100 méteres Patay Sándor Emlékversenyben és még ugyanebben az évben megnyerte a Kétévesek Kritériumát. Komoly versenyekben futott külföldön, jött Varsó, Berlin, Pisa és Milánó. Az utóbbi versenytéren 1200 méterre nyert. Több Listed versenyben volt közel, közben itthon a Nemzeti Díjban második helyen ért célba Jaroslav Línekkel, ősszel a Kállai Pál Emlékverseny-Budapesti Díjban pedig nyert. A 2020-as szezon első futamában, az 1600 méteres Megnyitó Versenyben önmagához képest még tompán futva negyedik lett, az 1400 méteres Káposztásmegyeri Díjban viszont biztosan győzött. Eddigi pályafutása során 13 alkalommal futott, 5 versenyben győzött és több, mint 7 millió forint keresett.

Fotók forrása: Dr. Kovács Gábor

/ by /   A nap híre / 0 comments

Ismét nemzetközi versenyek a Kincsem Parkban

A szlovák versenyüzem is megnyitja a szezont június 21-től, ahova várják  a külföldieket, többek között a magyar tréningből érkező telivéreket. A nemzetközi megállapodások alapján ezzel párhuzamosan a hazai lóversenyfutamok szervezője és rendezője a Kincsem Nemzeti Kft.  június 21-től korlátozásokkal ugyan, de ismét kinyitja a versenyeit a külföldi tréningben álló versenylovak számára.
A galopp versenyek tekintetében harmadosztályú és magasabb kategóriájú futamokban indulhatnak a külföldi lovak a Kincsem Parkban, de a magyar tréningből érkező hivatalosan nevezett lovak előnyt élveznek az indulóadásnál, azaz nem eshetnek ki a futamból külföldi ló miatt. A Derby mellett további két klasszikus futamunk a Hazafi Díj és a Nemzeti Díj is csak a hazai idomítású telivéreknek lesz nyitott ebben az évben.
Az ügető versenyek estében visszaáll a régi rend. A tavalyi évhez hasonlóan, június 21-től kezdve már a külföldi tréningből érkező lovak számára is kiírásra kerülhetnek futamok. A magyar születésű, de külföldi tréningben álló ügetőkkel a június 13-i versenynaptól kezdve, valamennyi hazai ügetőversenyben lehet indulni.

 

Kincsem Nemzeti Kft.

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Bródyk a Turfon

Így versel Vidor Marcel Bródy Jánosról a galopp című verseskötetében:

Bródy János

Sándor fia, a neve Bródy János,

Sportszerencséje valóban nem káros:

Napsugaram, Basalak, Útlevél

A fogadóknak fut, beszél.

Ha apja föntről letekintene,

Helyeslően, nevetve intene

és szellemhangján szólna vidora:

Kedvem szerint élsz, Jancsikán, fiam!

Az 1943-ban megjelent verseskötetről így ír Rózsa Miklós a Mai magyar múzsa c. folyóiratban.

…”muzsikáló szenzitív költő, aki többet nyújt a puszta dallamosságnál és lírai élményeinek artisztikus kivetítésénél.” Vidor Marcell kárpátaljai költő, aki a két háború közötti magyar lóverseny világában igen jártas volt és fent említett kötetében a galopp nagyságairól írt szellemes verseket. De hogy Bródy János is a kötetbe került, mikor ő jobbára ügetős volt, ezt annak köszönhette, hogy a Zsófia istálló nagy ismeretségnek örvendett az ügető életében. Vidor úgy látszik úgy gondolta, hogy Bródy János egyéniségét feltétlen meg kell mutatni olvasóinak, de nem úgy, mint a későbbi időkben, amikor  az ügetőversenyzés történetéről megjelenő kötetek meg sem említik nevét.

János apja a remek tollú író Bródy Sándor volt, aki életében a Turf szenvedélyes látogatója volt. Bródy Sándor 1863-ban született egy jómódú egri polgárcsaládban. A jómódot köszönhették annak, hogy apjuk ügyes gabonakereskedő volt, aki az egri püspökséggel jó üzletet kötve bőségben tartotta családját. A papa élete során szintén, mint általában a Bródyak, a szenvedélyek rabja lett, a kártya, a nők, az éjszakai élet egyre nagyobb teret hódított az életében. És ennek egyenes következménye lett, hogy idős korára elszegényedett és a sok mindenben rá hasonlító Sándor fiának nem hagyott örökölnivalót.

A jóképű és emiatt is a nők körében sikeres Bródy Sándor már fiatalon a pesti szállodák, kávéházak, lóversenyterek örökös tagja lett, de azt megjegyezhetjük, hogy nem csak határtalan sármja, hanem briliáns írói vénája korának legnagyobb írói közé emelték.  Apja szokásaiból is megtartott néhányat, szeretett hotelszobájában délután ébredni, mivel az éjszakát a szivarfüstös kártyaasztalok, meg esetleg egy-két hölgy társaságában töltötte. Már fiatalabb korában színházak kérték színdarabok megírására. Az egyik ilyen felkérés Kolozsvárról érkezett. Ő a kellő eleganciájával meg is érkezett a Kolozsváron bemutatandó darab előkészítésére és ott az elsők között megpillantott a fiatal Hunyady Margit színművésznőt és azonnal meghódította. Majd ezután Pestre hazatérve beszámolt feleségének a történtekről, ami közte és Fehér Judit között nem gerjesztett bonyodalmat, sőt a közben megbetegedett Hunyady Margittól pesti családjába hozta fiát Hunyady Sándort. Sándorka – aki 1892-ben született – ezzel a névvel vonult a Bródy dinasztiába, szintén remekül írt és sokat szivarozott, azaz igazi Bródy volt.

 A 35 éves Bródy Sándornak 1898-ban született egy János nevű fia. Ő volt talán az egyetlen, aki nem az írásai miatt lett híres, ő volt az, aki az apa tulajdonságait a legkevésbé örökölte, talán egy kivétellel, a szivarral, mert Bródy János kiváló üzletember volt, kiváló közgazdász és egy nagyon eredményes jól működő gabonakereskedelmet vitt. És nem csak, mint néző járt ki a Kerepesi útra, hanem sikeres futtató is volt. Kislányáról Zsófiáról nevezte el istállóját, amit később egy másik leánynévvel – Lenkével is kiegészített. Egy igen élénk rózsaszín kettős zöld szalag és rózsaszín sapkában ültek hajtói a lovai mögött.  1946-ban Koppány nevű lovával megnyerte a Magyar Ügetőderbyt, méghozzá kitűnő időben jelezve, hogy az akkori idők egyik legjobb lova lehetett. Még azt is elmondhatjuk, hogy mint futtató megjelent a galoppon is, Broadway nevű lovával szép sikereket ért el, de hangosan ünnepelték, amikor 1945. októberében megnyerte a Magyar Földművelésügyi Miniszter Díját. A vállalatirányításnak, szervezésnek igen elismert képviselője volt, ezt aztán az ügetősport is igénybe vette és megválasztották a Magyar Ügetőverseny Egyesület elnökének.

Nehéz ideje jött el a lóversenyzésünknek. A II. világháború pusztításai tönkretettek minden addig felépített eredményt. A tribünök romokban, az istállók és a pálya szétbombázva és óriási bombatölcsérek mindenhol. Az elpusztult versenylovakat ezekbe a gödrökbe temették el, amit még hosszú évtizedek után is a fölöttük serkenő fű világosabb árnyalata jelzett, hogy mi történhetett ezen a területen. Szerencsére az akkor még mérnökhallgató Futaki Iván apja kérésére térképet készített az elpusztult pálya állapotáról és erről a térképről tudjuk leolvasni ma is, hogy melyik bombatölcsérbe mely lovakat temették, mert a minden részletre kiterjedő térképen név szerint vannak meg említve azok a lovak, amelyeket odahantoltak. Lehangoló és szomorú képet festett ez a látvány, de érdekes hogy néhány ember óriási optimizmussal megindította az újjáépítést. Bródy János is közéjük tartozott, minden tehetségét latba vetette a versenyzés érdekében.  Ebben a lehetetlen állapotban is megtalálta a megoldást, elérte a kormányzatnál, hogy 100.000 dollárral a zsebében elküldjék Amerikába ügetőket vásárolni. Ott olyan tenyészanyagot vásárolt meg, ami aztán a magyar ügetőversenyzés következő 50 akár 100 évben is meghatározó lett. Bródy Jánost Amerikában felkérték több szakmai pozíció elfoglalására, ő viszont mindenre nemet mondott és hazajött. „Én csak Magyarországon szeretem a versenyeket. Az itteni nem érdekel, szívem az otthoni lovakhoz húz. Ez a gondolat valahol a Bródyk lelkületében lakozik. Mert Bródy Sándor, aki mikor gyermekkori életére emlékezik, megemlíti, hogy ők egri családjukban csak magyarul beszéltek, holott ezidőtájt – a milleniumi évek táján – minden polgári családban két vagy akár három nyelven beszélgettek.

Sándor fia Sándorka is hasonló érzelemvilágról ír Illés öccsének Amerikába „A kormányzóék az összes Horthyak nagyon derék emberek, boldogan élhetne ebben az országban mindenki, ha nem vetne ránk árnyékot a gonosz szomszéd.” És még az is a fent említettek mellett szól, hogy János fia Alexander ezt az érzelmekkel túlfűtött szót hogy Honvágy választotta Bródykról írt könyvének címéül.

The Skipper, Recorder, Half Pint, Scot Palmer, Indian Guy, Fryswyn, Heckleway, Never Stop, Sophie Song, Love Story, Margaret Song, ezek a jól ismert nevek, amelyeket Bródy János hozott Amerikából. Ha belenézünk Vecseklőy József köteteibe, ott olvashatjuk az 50-es évek derbynyerői között ezeknek a versenylovaknak a neveit, illetve a későbbiekben a pedigrékben találkozunk velük. Az 1950-es Ügetőderby nyerője Recorder, amelyről ezt írja Vecseklőy: „Az amerikai importok kétségtelenül legjobb lova és az addig Magyarországon szerepelt legjobb ügető győzelmi szériája fémjelzi az évet.”

Bródy János három importot intézett, kettőt Amerikából és egyet Dániából. A következő ezek a lovak és ivadékaik meghatározók voltak a magyar ügetőtenyésztésben. Kabala, Normafa, Zápolya, Api, Csínom Palkó, Nemecsek, Kabala csak néhány kiragadott lónagyság az amerikai importok leszármazottai közül. Megjegyezzük, hogy a tavalyi év hőse, Zsenerőz, is egy Dániából behozott kanca leszármazottja.

A Bródyak szenvedélyes rajongói voltak a Turfnak, ami írásaikban is fellelhető. Közülük a legmaradandóbbat az ügetőversenyzésben Bródy János hagyta, kitűnő hajtó és futtató volt. Azonban elévülhetetlen érdemeket – az importjaival és a rövid elnöki ténykedésével, melyet nagy szakmai felkészültséggel végzett, – szerzett. Emlékét ápolni és főthajtani megtisztelő kötelességünk.

Száraz György

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

A hétvége legeredményesebb trénere – 3. versenynap

Maronka Gábor idomításában álló Dante’s Peak nyerte az év első kiemelt versenyét, az 1400 méteres Káposztásmegyeri Díjat. A hétvége legeredményesebb trénere címhez az ötéves kanca, La Lianga is hozzásegítette a 2019-es év champion idomárját.

Hogyan értékeli a versenynapot?

A lovaink lábában többnyire volt már egy verseny, ez kellett még nekik ahhoz, hogy eredményesen szerepeljenek. Hozták, amit vártunk tőlük.

Milyen eredményre számított lovaitól? Melyik telivértől várta a legjobb teljesítményt?

A legjobb teljesítményt Dante’s Peaktől és La Liangatól vártuk, mindketten beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Az idomításomban álló lovak közül többen indultak már hendikepekben, illetve nyeretleneknek kiírt versenyekben, még tanulnak, nem sürgetjük őket. Biztosak vagyunk abban, hogy megtaláljuk számukra is az ideális versenyeket.

Melyik idomításában álló ló okozta a legnagyobb meglepetést?

Meglepetést mondhatni egyikük sem okozott, munka alapján tudtuk, hogy jó formában vannak, hozták a kötelezőt.

Mely versenyekben láthatjuk még Dante’s Peaket 2020-ban?

A következő versenye az 1600 méteres Batthyány-Hunyady Díj lesz. A Káposztásmegyeri Díjban aratott győzelme után lovasa megerősített abban, hogy az 1600 méteres távot is bírni fogja. A jövőre való tekintettel pedig 1400 és 1600 méteres futamokat nézünk ki neki.

Hol láthatjuk legközelebb starthoz állni La Liangat?

A terveink szerint két hét múlva a Nemzeti, Hazafi és Batthyány-Hunyady Díj napján, az 1200 méteres Elit kategóriás Kőbányai Díj-Csekonics József Emlékversenyben fog starthoz állni.

Külföldi verseny is szerepel a jövőbeli célok között?

Igen, szeretnénk külföldön is versenyezni, konkrét tervünk még nincs. A jelen helyzetre való tekintettel a szezon második felére tervezünk.

Fotó forrása: Dr. Kovács Gábor

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Tippmix 2020/23. hét Csütörtök-vasárnap

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Dortmund – Hertha BSC (Labdarúgás, Bundesliga 1.)                                    568 679 fogadás          

Leverkusen – Bayern München (Labdarúgás, Bundesliga 1.)                           549 240 fogadás

  1. Frankfurt – Mainz (Labdarúgás, Bundesliga 1.) 540 104 fogadás

Bremen – Wolfsburg (Labdarúgás, Bundesliga 1.)                                          494 667 fogadás

Freiburg – Mönchengladbach (Labdarúgás, Bundesliga 1.)                            486 109 fogadás

 

Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Augsburg – 1. FC Köln (Labdarúgás, Bundesliga 1.)                                        54,67 millió Ft

Union Berlin – Schalke (Labdarúgás, Bundesliga 1.)                                       54,33 millió Ft

Dortmund – Hertha BSC (Labdarúgás, Bundesliga 1.)                                     50,04 millió Ft

Újpest – Honvéd (Labdarúgás, NB I)                                                              49,88 millió Ft

Leverkusen – Bayern München (Labdarúgás, Bundesliga 1.)                           48,19 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • Négy fordulóval a vége előtt az üldöző Dortmund hátránya továbbra is 7 pont a Bayern München mögött a Bundesligában. A sárga-feketék a jó formában lévő Hertha BSC-t gyűrték le 1-0-ra, ami 1,39-es nyereményszorzót jelentett az 1X2-es piacon, amire több mint 142 ezer helyes tipp érkezett be.
  • Szombaton két meglepetés is született a Bundesligában. Az RB Leipzig a 92. percben veszített el 2 pontot a sereghajtó Paderborn ellen (1-1), a döntetlen 7,25-ös szorzót ért. A Mainz 2-0-s idegenbeli sikere a Frankfurt ellen szintén jól fizetett, itt 3,40-es oddsot lehetett elérni az 1X2-es piacon.
  • Megmaradt a 9 pontos differencia a listavezető FTC és a 2. helyen álló Fehérvár között az NB I-ben, mivel egyik együttes sem hibázott, több góllal múlta felül aktuális ellenfelét. Az FTC 3-0-ra a Diósgyőrt, míg a Fehérvár 2-0-ra a Kisvárdát. A Hendikep 0:1 fogadási lehetőségre jött nyertes tippek az előbbi esetében 1,98-as, míg utóbbinál 2,25-ös oddsot jelentettek.
  • Az Újpest újra nézők előtt fogadhatta ellenfelét az NB I-ben, és a lila-fehér szurkolók február 22-e után újra győzelmet ünnepelhettek. Az immáron Predrag Rogan vezette csapat 1-0-ra lépte le a kupagyőztes Honvédot. Közel 102 ezer helyes tipp érkezett a hazai győzelemre, melyek 2,15-ös nyereményszorzóval párosultak.
  • Egyik portugál élcsapat sem tudott győzni az újrainduló portugál ligában. Csütörtök este a Benficának és a Sportingnak kellett beérnie egy-egy ponttal a Tondela, ill. a Guimaraes ellenében. Előbbi döntetlen 6-szoros, míg utóbbi 3,45-szörös pénzt jelentett az alappiacon.

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Dong Thap – Can Tho (Labdarúgás, Vietnámi 2.)

Pontos végeredmények (Nyertes tipp: Dong Thap más, nyertes odds: 100,00)

 

Szluck Tartalék – Torpedo Zogyino Tartalék (Labdarúgás, Fehérorosz tartalékbajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Szluck Tartalék 2:0/ Szluck Tartalék 2:0, nyertes odds: 100,00)

 

Szmolevicsi – Gorodeja (Labdarúgás, Fehérorosz bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Szmolevicsi 4:1, nyertes odds: 100,00)

 

 

 

Vesturbaer – Kari Akranes (Labdarúgás, Izlandi Kupa)

1X2 + Mindkét csapat szerez gólt (Nyertes tipp: Döntetlen és nem, nyertes odds: 100,00)

 

Vesturbaer – Kari Akranes (Labdarúgás, Izlandi Kupa)

Gólszám (pontosan) (Nyertes tipp: 0, nyertes odds: 100,00)

 

Kiemelt esemény:


Leverkusen – Bayern München 2:4 (Labdarúgás, Bundesliga 1.)

1X2 (helyes tipp: Bayern München, helyes tippek aránya: 60 %, nyertes odds: 1,37)
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt (helyes tipp: Vendég és igen, helyes tippek aránya: 69 %, nyertes odds: 2,05)

Gólszám 5,5 (helyes tipp: Több, mint 5,5, helyes tippek aránya: 60 %, nyertes odds: 4,15)

Mérkőzés alakulása (helyes tipp: Hazai szerzi az 1. gólt és vendég, helyes tippek aránya: 69 %, nyertes odds: 6,00)

 

Outright fogadás:

 

                  Darts, PDC Home Tour 2020 – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: N. Aspinall (Helyes tippek aránya: 24 %)

Legmagasabb odds: 7,00       

Záró odds: 2,50

 

Élő szelvény:

 

Egy sándorfalvi Tippmix-játékos 3 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 430 405 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Duisburg – Chemnitz (élő) Melyik csapat szerzi a 4. gólt? Senki sem szerez 1,25 Nyertes
Labdarúgás Javor Ivanjica – Vojvodina (élő) Melyik csapat szerzi az 5. gólt? Senki sem szerez 1,12 Nyertes
Labdarúgás 1860 München – Würzburg (élő) Melyik csapat szerzi a 4. gólt? Senki sem szerez 1,30 Nyertes
Labdarúgás Hanoi FC – Hoang Anh Gia Lai (élő) Melyik csapat szerzi a 4. gólt? Senki sem szerez 2,10 Nyertes
Labdarúgás Vesturbaer – Kari Akranes (élő) Melyik csapat szerzi az 1. gólt? Senki sem szerez 9,75 Nyertes
Labdarúgás Legion Tallinn – Trans Narva (élő) Melyik csapat szerzi az 1. gólt? Senki sem szerez 3,85 Nyertes

 

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 300 Ft-os alaptéttel (összesen 3 000 Ft-os téttel), 9/10-es kombináció típusú fogadással 1 710 674 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Hannover – Heidenheim 1X2 Hannover 2,30 Nyertes
Labdarúgás Erzgebirge Aue – Karlsruhe 1X2 Erzgebirge Aue 2,50 Nyertes
Labdarúgás Bremen – Wolfsburg 1X2 Wolfsburg 2,08 Nyertes
Labdarúgás Union Berlin – Schalke 1X2 Döntetlen 3,00 Nyertes
Labdarúgás Bravo Ljubljana – Triglav Kranj 1X2 Bravo Ljubljana 1,65 Nyertes
Labdarúgás Istra – Rijeka 1X2 Rijeka 1,45 Nyertes
Labdarúgás ZTE – Puskás Akadémia 1X2 ZTE 2,25 Nyertes
Labdarúgás Rapid Wien – Sturm Graz 1. félidő – 1X2 Rapid Wien 2,30 Nyertes
Labdarúgás Domzale – Maribor 1X2 Maribor 1,80 Nyertes
Labdarúgás FTC – Diósgyőr 1X2 FTC 1,40 Nyertes

 

Egy szegedi Tippmix-játékos 30 Ft-os alaptéttel (összesen 3 600 Ft-os téttel), Super Heinz típusú fogadással 1 365 811 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Braunschweig – Bayern München Amatőr 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes
Labdarúgás Düsseldorf – Hoffenheim 1X2 Döntetlen 3,30 Nyertes
Labdarúgás St. Pölten – Austria Wien 1X2 Döntetlen 3,30 Nyertes
Labdarúgás Dortmund – Hertha BSC Gólszám 1,5 Kevesebb, mint 1,5 6,75 Nyertes
Labdarúgás Slaven Belupo – HNK Gorica 1X2 Döntetlen 3,00 Nyertes
Labdarúgás Hapoel Beer Sheva – Hapoel TA 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes
Labdarúgás Grazer AK – Austria Lustenau 1X2 Döntetlen 3,40 Nyertes

 

Egy dunaharaszti Tippmix-játékos 6*500 Ft-os téttel, 9-es kötés típusú fogadással 6*151 719 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Bielefeld – Nürnberg Szögletszám 9,5 Több, mint 9,5 1,80 Nyertes
Labdarúgás Wehen – Dynamo Dresden Büntetőlap-szám 4,5 Több, mint 4,5 1,75 Nyertes
Labdarúgás Jagiellonia Bialystok – Wisla Plock Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,95 Nyertes
Labdarúgás Leverkusen – Bayern München Büntetőlap-szám 3,5 Több, mint 3,5 1,80 Nyertes
Labdarúgás Düsseldorf – Hoffenheim Hazai csapat – Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 2,05 Nyertes
Labdarúgás Leverkusen – Bayern München Szögletszám 9,5 Több, mint 9,5 1,75 Nyertes
Labdarúgás Mezőkövesd – Paks 2. félidő – Vendégcsapat – Gólszám 0,5 Több, mint 0,5 2,00 Nyertes
Labdarúgás Liberec – Mladá Boleslav Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,70 Nyertes
Labdarúgás Újpest – Honvéd 1X2 Újpest 2,25 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 3*300 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 3*248 400 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sutjeska Niksic – OFK Petrovac 1X2 Döntetlen 4,60 Nyertes
Labdarúgás Widzew Lodz – Skra Czestochowa 1X2 + Gólszám 1,5 Vendég és több 20,00 Nyertes
Labdarúgás Famalicao – Porto 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 9,00 Nyertes

 

Egy szolnoki Tippmix-játékos 5*720 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 5*89 944 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás FTC – MTK (női) Hendikep 0:1 Döntetlen 3,85 Nyertes
Labdarúgás Marítimo – Setúbal 1X2 Döntetlen 2,85 Nyertes
Labdarúgás GKS Tychy – Zaglebie Sosnowiec 1X2 Döntetlen 3,30 Nyertes
Labdarúgás Guimaraes – Sporting CP 1X2 Döntetlen 3,45 Nyertes

 

Egy várpalotai Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 353 628 Ft-ot nyert, illetve 10 Ft-os alaptéttel (összesen 280 Ft-os téttel), 6/8-as kombináció típusú fogadással 77 754 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Korona Kielce – Piast Gliwice 1X2 Piast Gliwice 2,30 Nyertes
Labdarúgás Dornbirn 1913 – Amstetten 1X2 Amstetten 2,65 Nyertes
Labdarúgás Fürth – Sandhausen 1X2 Sandhausen 2,60 Nyertes
Labdarúgás Bochum – St. Pauli 1X2 Bochum 2,30 Nyertes
Labdarúgás Magdeburg – Uerdingen 1X2 Döntetlen 2,90 Nyertes
Labdarúgás Levszki Szófia – Ludogorec Razgrad 1X2 Ludogorec Razgrad 2,05 Nyertes
Labdarúgás Gornik Zabrze – Lechia Gdansk 1X2 Döntetlen 3,40 Nyertes
Labdarúgás Aves – Belenenses 1X2 Belenenses 2,40 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 350 Ft-os téttel, 9-es kötés típusú fogadással 333 876 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Song Lam Nghe An – Da Nang 1X2 Song Lam Nghe An 1,95 Nyertes
Labdarúgás Lech Poznan 2 – Pogon Siedlce 1X2 Lech Poznan 2 2,40 Nyertes
Labdarúgás Bielefeld – Nürnberg Hendikep 0:1 Nürnberg 1,85 Nyertes
Labdarúgás Zwickau – Hallescher FC 1X2 Zwickau 2,30 Nyertes
Labdarúgás Zlín – Pribram 1X2 Zlín 1,85 Nyertes
Labdarúgás Pogon Szczecin – Cracovia Krakkó 1X2 Pogon Szczecin 2,50 Nyertes
Labdarúgás Újpest – Honvéd 1X2 Újpest 2,35 Nyertes
Labdarúgás Pardubice – Vitkovice Hendikep 0:2 Vitkovice 2,15 Nyertes
Labdarúgás Beroe Stara Zagora – Cserno More Várna 1X2 Beroe Stara Zagora 2,05 Nyertes

 

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 50 Ft-os alaptéttel (összesen 3 150 Ft-os téttel), Lucky 63 típusú fogadással 394 636 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Düsseldorf – Hoffenheim 1X2 Döntetlen 3,55 Nyertes
Labdarúgás E. Frankfurt – Mainz 1X2 Mainz 3,50 Nyertes
Labdarúgás Mezőkövesd – Paks 1X2 Paks 4,05 Nyertes
Labdarúgás St. Pölten – Austria Wien 1X2 Döntetlen 3,35 Nyertes
Labdarúgás Admira Wacker – Mattersburg 1X2 Mattersburg 2,90 Nyertes
Labdarúgás Panioniosz – Volosz NFC Hendikep 0:1 Döntetlen 3,50 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 2 395 Ft-os téttel, 20-as kötés típusú fogadással 508 919 Ft-ot nyert.

 

Asztalitenisz Edu. Gonzalez – Liang Qiu A mérkőzés győztese Liang Qiu 1,23 Nyertes
Tenisz T. Carnevale-Miino – T. Mercier A mérkőzés győztese T. Mercier 1,28 Nyertes
Asztalitenisz M. Stepanyan – R. Parsadanyan A mérkőzés győztese R. Parsadanyan 1,12 Nyertes
Asztalitenisz A. Simonyan – Man. Ghazaryan A mérkőzés győztese Man. Ghazaryan 1,09 Nyertes
Asztalitenisz Dan. Andreev – G.V. Vahnin A mérkőzés győztese Dan. Andreev 1,25 Nyertes
Asztalitenisz S. Burdelnyy – D. Zaporozhets A mérkőzés győztese D. Zaporozhets 1,39 Nyertes
Asztalitenisz A. Levshin – M. Zholubak A mérkőzés győztese M. Zholubak 1,34 Nyertes
Asztalitenisz S. Pitsyk – Evg. Ivanov A mérkőzés győztese S. Pitsyk 1,28 Nyertes
Asztalitenisz K. Kirsanov – A. Fedorchenko A mérkőzés győztese A. Fedorchenko 1,44 Nyertes
Asztalitenisz V. Efimov – O. Didukh A mérkőzés győztese O. Didukh 1,25 Nyertes
Asztalitenisz N. Haievyi – D. Zenyuk A mérkőzés győztese D. Zenyuk 1,39 Nyertes
Asztalitenisz A. Guchok – V. Malashevsky A mérkőzés győztese A. Guchok 1,25 Nyertes
Asztalitenisz A. Velchev – D. Kolomiiets A mérkőzés győztese A. Velchev 1,44 Nyertes
Asztalitenisz I. Piskorskyu – Ser. Maksimiv A mérkőzés győztese Ser. Maksimiv 1,44 Nyertes
Asztalitenisz S. Pokydko – M. Zakladnyi A mérkőzés győztese S. Pokydko 1,44 Nyertes
Asztalitenisz L. Kuzo – M. Teteruk A mérkőzés győztese L. Kuzo 1,39 Nyertes
Asztalitenisz A. Grishchenko – M. Cherepnin A mérkőzés győztese M. Cherepnin 1,44 Nyertes
Asztalitenisz V. Gedz – I. Oleynik A mérkőzés győztese I. Oleynik 1,18 Nyertes
Asztalitenisz A. Gutnichenko – D. Reznichenko A mérkőzés győztese A. Gutnichenko 1,39 Nyertes
Asztalitenisz A. Shapoval – E. Nechitaylo A mérkőzés győztese E. Nechitaylo 1,21 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 270 373 Ft-ot nyert, illetve 100 Ft-os alaptéttel (összesen 1 000 Ft-os téttel), 3/5-ös kombináció típusú fogadással 29 567 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Slavia Praha – Plzen 1X2 Döntetlen 3,35 Nyertes
Labdarúgás Szluck – Torpedo Zogyino 1X2 Döntetlen 3,20 Nyertes
Labdarúgás Újpest – Honvéd 1X2 Újpest 2,35 Nyertes
Labdarúgás Mezőkövesd – Paks 1X2 Paks 4,05 Nyertes
Labdarúgás ZTE – Puskás Akadémia 1X2 ZTE 2,65 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 150 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 177 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Düsseldorf – Hoffenheim 1X2 Döntetlen 3,55 Nyertes
Labdarúgás E. Frankfurt – Mainz 1X2 Mainz 3,50 Nyertes
Labdarúgás Ulsan Citizen – Bucheon 1X2 Ulsan Citizen 3,50 Nyertes
Labdarúgás Gyeongju Citizen – Ansan Greeners 1X2 Döntetlen 3,45 Nyertes
Labdarúgás Hwaseong – Daejeon Korail 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes
Labdarúgás Aves – Belenenses 1X2 Belenenses 2,42 Nyertes

 

 

/ by /   Friss hírek, Hazai agár hírek / 0 comments

Képes összefoglaló 2020.05.29. – Első agár nap

May Trophy Sprint A1/2

 

Miss Danger Tréner: Havasi László Kennel: Havasi

 

May Trophy Sprint A2

Christina Bernath’s Magic Tréner: Bernáth Krisztina Kennel: Bernáth

 

May Trophy 480 m A1

Best Grey Ashley (piros) Tréner:Gulyás Balázs Kennel: Gulyás Balázs

 

May Trophy 480 m A0

Lemon Bale (csíkos) Tréner: Baranyai Ádám Kennel: Baranyai/Nemes

 

 

Fotók forrása: Simkó Szilárd

 

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Képes összefoglaló 2020.06.06. – Tizedik ügető nap

Nyeretlenek Versenye

Allegra (Horváth Zoltán) Idomár: Horváth Zoltán Istálló: Gomez i.

 

Fausto Hendikep I. Rész

Sumi (Komáromi Krisztina) Idomár: Nagy Ferenc II. Istálló: Mount i.

 

Brown Lady Díj

Anybody (Csordás Emil) (kívül) Idomár: Csordás Emil Istálló: E. and E. i.

 

Fausto Hendikep II. Rész

Zongorista (Nagy Ferenc II.) Idomár: Nagy Ferenc II. Istálló: Mount i.

 

Amatőrverseny Díj

Pan Globe Jaycee (Fazekas Andrea) Idomár: Goran Zolnaji Istálló: Simon’s i.

 

Jeans Lady Hendikep

Violetta (Goran Zolnaji) (kívül) Idomár: Goran Zolnaji Istálló: Jozic i.

 

Lady Flame Díj

Adriana Asti (Veljko Mazsity) Idomár: Veljko Mazsity Istálló: Hico i.

 

Gázsi Hendikep

Zsóka (Miskolcsik Valentin) Idomár: Vicen Pál Istálló: Primusz i.

 

Diktátor Hendikep

Vitalia (Zoltan Ozvar) Idomár: Zoltan Ozvar Istálló: Ozvar i.

Fotók forrása: Dr. Kovács Gábor

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Képes összefoglaló 2020.06.07. – Harmadik galopp nap

Ceglédberceli Gátverseny 3200 m

High Spec (Benkő Ádám) Idomár: Stanislav Georgiev Istálló: Dr. Hammersberg Vera úrhölgy lova

 

Nyeretlenek Versenye (V.kat.) I. rész 1600 m

Blush Bird (Huszár Korinna) Idomár: Ribárszki Sándor Istálló: Rádi i.

 

Nyeretlenek Versenye (V.kat.) 1400 m

Fantastic Icon (Gönczi Rebeka) Idomár: Hajdi Lajos Istálló: ESDE i.

 

Zwegat Hendikep (IV.o.) 1400 m

Marsellus Wallace (Michael Demo) Idomár: Bokori Tamás Istálló: SC. Molett II.

 

 

Horváth Károly Emlékverseny Hendikep (II.o.) 1200 m

La Lianga (Tomas Lukásek) Idomár: Maronka Gábor Istálló: Rádi i. II

 

Dárdahegy Hendikep (V/b.) 1400 m

Mirtuszfa (Vámos Mercédesz) (belül) Idomár: Hum-Fűzi Villő Istálló: Telivér Farm II. i.

 

Megyeri Díj (III.kat.) 1400 m

Futurist Fashion (Mocsinka Vivien) Idomár: Csupor Ferenc Istálló: HRNG i.

 

Amatőrverseny Hendikep (V.o.) 1900 m

Bryan (Jeles Eszter) (rózsaszín-kék kockás dressz) Idomár: Sutákné Ágnes Istálló: Nomád II. i.

 

Káposztásmegyeri Díj (HUN Gd-3) 1400 m

Dante’s Peak (Tomas Lukásek) Idomár: Maronka Gábor Istálló: Álmodó i.

 

Nyeretlenek Versenye (V.kat.) II. rész 1600 m

Merybelle (Paizs Gábor) Idomár: Kovács-Bakos Szilvia Istálló: STS i. II.

Fotók forrása: Dr. Kovács Gábor

1 … 598 599 600 601 602 603 604 … 836