Az ugróvilág halhatatlan párosa: Martin Pipe és Peter Scudamore
Írta: Peter Thomas, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
Egy sportember a kimagasló eredményei mellett attól válik igazán kiemelkedővé, hogy tevékenységével át tudja formálni a sportot. Az elmúlt években sok idomár próbálta utánozni Martin Pipe módszereit, és számos versenylovas próbálta meg ellesni Peter Scudamore-tól a szakma titkait, de eddig ez senkinek sem sikerült teljes mértékben. A felejthetetlen páros üstökösként tűnt fel a lóversenyzés világában az 1980-as évek végén. Színre lépésük váratlan volt, és egyáltalán nem fogadták őket kitörő örömmel. Ahhoz tudnánk hasonlítani a jelenséget, mint amikor a szürrealisták, a dadaisták vagy más avantgárd művészek alkotásai megjelentek a híres galériákban Rembrandt, Constable vagy Delacroix alkotásai között. Munkásságuk ugyanis homlokegyenest különbözött minden addig megszokott módszertől. Megjelenésüktől fogva az ugrószakág modern művészetté vált, amely sokakat és sokáig kifejezetten bosszantott, és nem tudtak mit kezdeni a jelenséggel.
Pedig Martin Pipe 1945-ben született, apja dél-nyugat angliai bukméker volt. Amatőr lovasként cseppent a lóversenyzés világába, de mivel nem ért el különös sikereket, hamar feladta a próbálkozást. 1974-ben kiváltotta az idomári engedélyt és trenírozni kezdett, de nem voltak nagyobb ambíciói annál, mint hogy hasznos lovakat adjon Devon és Somerset grófság festői szépségű versenytereinek, és lehetőleg előrébb végezzen a statisztikában, mint akkori nagy riválisa, Les Kennard. Egy kis tréningtelepet bérelt, csendes életet élt, és sokat olvasott, szinte kívülről fújta a kor összes szakkönyvét. Módszereiben főleg megérzéseire és ösztönére hallgatott. Lovait rendszeresen ellenőriztette állatorvosával, az eredményekről precíz nyilvántartást vezetett, elkezdte alkalmazni az akkoriban újnak számító szakaszos tréninget, lovait all-weather pályán edzette, és ennek eredményeként szívós és izmos, tántoríthatatlan, helyből gyors telivéreket kapott, akik elkezdték kiszorítani a megtermett, régimódi módszerekkel felkészített ugrólovakat. Munkájában apja is támogatta. A kezdeti sikerekben osztozott vele Michael Dickinson amatőr champion lovas, aki később szintén sikeres idomár lett. A jól működő csapatnak már csak az átütő siker hiányzott, amelyhez elengedhetetlenül szüksége volt egy klasszis zsokéra, egy olyan lovasra, aki teljes mértékben megérti munkamódszereit, és partner lehet az ugróvilág meghódításában.
Eközben az 1958-ban született Peter Scudamore egyre nagyobb hírnévre tett szert a nyeregben. Volt kitől tanulnia a mesterséget. Apja, Michael Scudamore 1957-ben Cheltenham Gold Cupot (Linwell), 1959-ben Grand Nationalt (Oxo) nyert. Peter húsz évesen megosztott championi címet szerzett John Francome-mal, de 1986-ban már egymaga állt a dobogó legmagasabb fokán. A szakmában Scu-nak becézett Scudamore-t a kor idomár titánjai Fred Winter és David „The Duke” Nicholson foglalkoztatták.
Pipe így emlékszik első közös versenyükre: – Azért kértem fel Scu-t, mert a zsokéim egyszerre sérültek le, és lovas nélkül maradtam. Egyik kedves lovamra, Hieronymus-ra írtam ki. Odamentem hozzá a jártatóban, és megmondtam neki, hogy start után nyugodtan álljon élre, ne óvatoskodjon, ne taktikázzon, és főleg nem aggódjon, mert Hieronymus állni fog. Így is lett, legalább húsz hosszal nyertek! Scu volt a legjobban meglepve. A verseny után alig bírtam levakarni magamról, folyton lelkendezett, hogy ilyen fit lovat még életében nem látott. Utána is folyton a sarkamban volt, és folyamatosan kérlelt, hogy adjak még neki lovaglásokat.
Mindezt Scudamore is megerősítette. – Hadd tegyem hozzá azonban, hogy nem ugrott szép stílusban a ló. Minden gátat lekoccolt, csak annyira emelkedett fel, amennyire mindenképpen szükség volt. Ennek ellenére nyertünk, mert fáradhatatlan és nagyon erős volt. Azt hiszem azért kedvelt meg Martin, mert pontosan betartottam az utasítását. Hozzá kell tennem, annak ellenére, hogy egy másodpercig is hittem volna benne a futam előtt. Ezt követően egyre több lehetőséget kaptam a mestertől, és ugyan az 1985/1986-os championi címemet még főleg Nicholsonnak köszönhettem, a végelszámolásnál sokat jelentett, hogy neki is lovagolhattam. Kilencvenegy győzelemmel lettem a legjobb. A következő szezonban már főleg Martinnak dolgoztam, és ismét champion lettem, még hozzá 123 győzelemmel, messze átlépve a bűvös százas határt. Ekkor indult be igazán a szekér. Újabb öt cím várt még rám egymás után. 1988/1989 volt a legsikeresebb szezon, 221 győzelmet szereztem 662 lovaglásból. Ez 33%-os eredményességet jelent! Nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben az időben még nem lépett színre Sir Antony McCoy, ezért a Pipe-Scudamore páros teljesítménye volt a legkiemelkedőbb a sport addigi történetében. A mai napig kiráz a hideg, ha erre gondolok – mondja Scudamore. – Álmomban sem gondoltam volna addig, hogy ilyen magasságokba jutok. Josh Gifford, Jonjo O’Neill, John Francome és példaképem, Graham Thorner száz körüli győzelmekkel lettek bajnokok, sokszor hetven körüli is elég volt hozzá. Én voltam az első ugrólovas, aki kétszáznál több győzelmet szerzett egy szezonban. Szinte fel sem tudtam fogni, hogy ennyivel jobb vagyok náluk, de az eredmények önmagukért beszéltek. Óriási lendületben voltunk, és a sikerek újabb és újabb magasságokba repítettek bennünket.
Scu mellett Martin Pipe is beírta a nevét a sport történelem könyvébe. 1988/1989-től kezdve tizenötször lett champion idomár, minden egyes alkalommal kétszáznál több nyerővel. Az addig mitikus távolságban lévő háromszáz nyerő megfogható távolságba került.
– Sokan mondták és még mai is mondogatják Scu-ra, hogy nem lovagolt szép stílusban, és hogy Francome és Richard Dunwoody sokkal jobb lovasok. Ezen mindig jót nevetek, mert ebben a sportban nem a szépség, hanem az eredmények számítanak. Akárcsak a lovak esetében. Lehet egy ló akármilyen szép, ha nem tud gyorsan futni. Ahogy mondani szokás, ez nem szépségverseny – mondja mosolyogva Pipe mester. – Aki ilyesmit állít, annak szerintem az fáj, hogy olyan jól megértettük egymást Scu-val. A kapcsolatunk alapja az volt, hogy az első pillanattól kezdve egy hullámhosszon voltunk. Mindig remekül meg tudta ítélni milyen tempót diktáljon, mert a lovaim közismerten a frontból nyerték, talán nem szerénytelenség ezt mondanom, ontották a versenyeket. A legjobban a magabiztosságát becsültem benne.
– Nagyon büszke vagyok rá, hogy Martinnal dolgozhattam. Már be merem vallani azonban, hogy nem ismertem fel az elején, milyen hallatlanul nagy idomár. Már egy championi címmel a zsebemben ismertem meg, és azt gondoltam, ő tanulhat tőlem. Pont fordítva történt. Egy igazi zsenivel hozott össze a sors, és ezért végtelenül hálás vagyok az életnek. A sikerek elérésében Carol, Martin felesége, és David Pipe is kivette a részét. Az öreg Pipe nagy stratéga volt világ életében. Egy összetartó család állt a háttérben, és ezzel meg tudom erősíteni a régi teóriát, hogy enélkül semmi sem sikerülhet. Úgy érzem engem is befogadtak, és a sok támadás, ami folyamatosan ért minket még közelebb hozott mindenkit egymáshoz.
Valóban sokan kritizálták, sőt támadták a csapatot. Főleg bukmékerek. A legsúlyosabb vád természetesen a dopping volt, de soha nem igazolódott be. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy voltak belső villongások is idomár és lovas között, főleg akkor, amikor nem jött ki jól a lépés egy-egy verseny alkalmával.
– Néha tényleg hajba kaptunk – meséli Pipe. – Kiabáltunk egy kicsit egymással, azután lehiggadtunk, és minden ment tovább a régi kerékvágásban. El kell ismernem, néha Scu-nak volt igaza. De ez már csak így van, én sem vagyok tévedhetetlen.
– Sokszor mondta nekem Martin, ha nem nyerek, nem akar többet látni. Ez néhány alkalommal be is következett, de sohasem váltotta be a meggondolatlan kijelentéseit.
A két sportember mélységesen tisztelte egymást. Ez akkor mutatkozott meg leginkább, amikor Scudamore egyszer eltörte a lábát, és Pipe megvárta amíg felépül. Jó lovait addig nem adta másnak, nem indította versenyekben. Amikor lovasa visszatért újra indulhatott a kooperáció, és a championi cím ismét nem maradt el.
– Még az elején megmondtam Scu-nak, hogy ha mindig igazat mond nekem, sokáig fogunk együtt dolgozni. Így is lett. Talán kissé bizarrnak hangzik, de olyan volt a kapcsolatunk, mint egy jó házasság.
– Martin szenvedélyesen szereti a szakmáját. Ha hajnali háromkor hoztak hozzá egy lovat, akkor nem bízta másra az átvételt, maga ment oda. Mindent naprakészen tudott az összes lováról, és ezt tőlem is elvárta. Egyszer a fülem hallatára kezdett üvöltözni egy zsoké-kollégával, mert fogalma sem volt milyen eredményeket ért el a ló előző futásaira.
Scudamore 1993. április 7-én vonult vissza egy ascoti győzelem után, amelyet egy Sweet Duke nevű lovon ért el. Abban az évben már Richard Dunwoody lett a champion, és még kétszer azután. Ezt követte Sir Anthony McCoy hosszú egyeduralma. – Amikor harmincnégy esztendős lettem, úgy éreztem eljött az idő, hogy mással kezdjek el foglalkozni. Eszembe jutottak apám szavai, aki gyakran mondogatta nekem, létezik világ a mázsaházon túl is. Addigra már többszörös champion voltam, és a nagy álmon, a Grand National megnyerésén is túl voltam. Idomár asszisztensnek álltam, és belekóstoltam a média világába is.
– Jól emlékszem a napra, amikor tréning előtt odaállt elém Peter és bejelentette, hogy rövidesen visszavonul. Nem mondhatnám, hogy kitörő örömmel fogadtam a hírt, de tiszteletben tartottam a döntését. Dunwoodyval is jól kijöttem, de ő más volt, mint az elődje. Scu sokkal nyitottabb volt az apró változtatásokra.
1994-ben Pipe lova, Miinnehoma megnyerte a Grand Nationalt Richard Dunwoodyval. Ha egy évet még marad, talán Scudamore-t ünnepelhette volna a közönség. 1678 győzelmet ért el pályafutása alatt. Ma felesége, Lucinda Russell tréner asszisztense, fiuk, Tom szintén a versenylovaglást választotta hivatásául. Hamarosan új szelek kezdtek fújdogálni, és megkezdődött a McCoy-éra. Pipe helyére azok a trénerek léptek, akik sokáig kritizálták, de végül mégis átvették és sikeresen alkalmazták a módszereit. Martin Pipe 2006 áprilisában vonult vissza, de tulajdonosként megmaradt a lóversenyzésben, lovait fia, David Pipe trenírozza. Abban a megtiszteltetésben volt része, hogy még életében versenyt neveztek el róla a Cheltenham Fesztiválon (Martin Pipe Conditional Jockeys’ Handicap Hurdle). Érdekesség, hogy a mester ugyan több tucat sikert aratott Cheltenhamben, de a Gold Cupot egyszer sem tudta megszerezni.
Keretes:
Peter Scudamore
Nagydíj győzelmek:
Swinton Handicap Hurdle – 1984
Welsh Grand National – 1985, 1988, 1989, 1991
Triumph Hurdle – 1986
Ritz Club National Hunt Chase – 1986
Queen Mother Champion Chase – 1987
Champion Hurdle – 1988, 1993
Hennessy Gold Cup – 1988, 1991
Mackeson Gold Cup – 1988
Sun Alliance Chase – 1991, 1992, 1993
Imperial Cup – 1998, 1993
Champion: 19811/1982, 1985/1986, 1986/1987, 1987/1988, 1989/1990, 1990/1991, 1991/1992.
Legjobb lovak: Bonanza Boy, Celtic Shot, Strands Of Gold, Little Polveir, Miinnehoma
Keretes:
Martin Pipe
34 Cheltenham Fesztivál győzelem
1 Grand National (1994)
Legsikeresebb év: 1999/2000 – 243 győzelem
Győzelmek gáton és akadályon: 4183
Champion: 1988/1989, 1989/1990, 1990/1991, 1991/1992, 1992/1993, 1995/1996, 1996/1997, 1997/1998, 1998/1999, 1999/2000, 2000/2001, 2001/2002, 2002/2003, 2003/2004, 2004/2005.
Győzelmek síkon: 256 (6 Royal Ascot-siker)
Istálló lovasok: Peter Scudamore, Richard Dunwoody, Sir Anthony McCoy
