KELE JUDIT

Pályafutását 1990. után kezdte Fazekas Imre istállójában, nála lett segédhajtó. Később Árokszállás Pál istállójában folytatta karrierjét. Mindkét trénernek nagyon sokat köszönhet, sokat tanult tőlük. Rövid ideig a Somogysárdi Ménes lovaival dolgozott Csongor Lászlóval, akinél szintén rengeteg tapasztalatot gyűjtött.

Mikor lettél kvázi önálló idomár?
– Párommal Csató Gyula amatőrhajtóval, a 2000-es évek elején közösen vettünk egy tanyát, ahol először csak a saját lovainkkal dolgoztunk. Nem volt könnyű dolgunk, hamar megtapasztaltuk a vidéki lét előnyit és nehézségeit. A lovaink sem voltak kiemelkedők, hendikepszintű lovakkal kellett bizonyítanunk. 2003-ban lettem idomár, ekkor már egyre több tulajdonos bízta ránk a lovait. Számomra hatalmas öröm, hogy a mai napig vannak olyan tulajdonosaim, akik már a kezdetek óta megtisztelnek bizalmukkal, ez nagyon sokat jelent nekem. Sok ló áll közel hozzám, több szép versenyt nyertek. Képességben Lucky Luke volt messze a legjobb.
Sajnos Gyula már nincs köztünk, az égi ügetőpályán hajt, így azóta az én életem is nehezebb lett, de próbálok egyedül is helyt állni és fejlődni, nem adom fel.

Mi az, amire legbüszkébb vagy?
– Többször voltam második helyezett a segédhajtói ranglistán, segédhajtóként több napi főversenyt is megnyertem. Büszke vagyok saját idomítású lovamra, Naomira, aki nagyon jó eredményeket ért el a versenyévei alatt.

Beszéljünk a közelmúltról, hogyan értékeled a tavalyi évet az istállód szempontjából?
– Sajnos nem zártunk jó évet, igaz eleve kevés lovam futott. Ráadásul a saját lovam, Wildcat sokat betegeskedett, ami miatt nem tudta megmutatni az igazi képességét. A jelenlegi lotból Svéd barátot emelném ki, ő az, aki stabilan hozta a formáját. A hasznos Oklahoma Font befejezte a versenykarrierjét és ménesbe kerül.
Új év, új remények alapon nagyon bízom a sikeresebb folyatásban és abban, hogy az istállómat elkerülik a betegségek és a sérülések. A tavalyi szezonnál sokkal jobb évet várok, nagyon pozitívan állok az idei versenyszezonhoz. Látom a fényt az alagút végén, hatalmas megtiszteltetés, hogy a legnagyobb múlttal rendelkező Mezőhegyes rám bízott pár igen tehetséges, jó küllemű, kitűnő származású fiatal lovat. Így nálam készül a négyéves Zöldbáró M és három hároméves: Aranyérem M, Ázsia M és Álomtitkár M. Mindegyikhez nagy reményeket fűzök, remélem sikerül is hozniuk azt, amit szeretnék. Rajtuk kívül a többi lovamban is bízom, így azt gondolom, hogy ezzel a 10 lóval szép évünk lehet.

ÁROKSZÁLLÁSI PÁL

Idén ünnepli 70. születésnapját Árokszállási Pál, akinek az egész élete a lovakról, a lóversenyről és az ügetősportról szól. A rutinos idomár az elmúlt évtizedekben, de elsősorban a kilencvenes években szinte mindent megnyert lovaival. Jelenleg egy kis istállót irányít hasznos lovakkal, valamint lelkes és áldozatkész tulajdonosokkal. Pali bácsi emberi nagyságát jól jelzi, hogy a mostani lotját is ugyanolyan derűvel és szakmai odafigyeléssel készíti, mi annak idején Virágosékat.

Mesélj az utadról, hogyan kerültél a lovak közelébe?
– Csepelen születtem, ahol a szomszédom fuvarosként dolgozott és három lova is volt, én pedig rendszeresen átjártam hozzájuk, szeretgettem és etetgettem őket. Később Édesapám megkereste az akkor még Kerepesi úton lévő lóversenyzéssel foglalkozó céget, a Lóverseny Vállalatot, hogy neveljenek belőlem zsokét. Már akkor sem voltam egy égimeszelő, így a galoppsport valóban jó iránynak tűnt, persze ez nem most volt. Rá egy évre, 1964-ben indult a lótenyésztői szakmai iskola a Lósport Vállalatnál ami feltétele volt a lóverseny karrieremnek. Ezt elvégeztem, közben beiratkoztam technikumba, illetve elvittek katonának is, de ezalatt az idő alatt is lovagoltam, jó pár versenyt sikerült nyernem.

Mikor jött az ügetősport?
– A zsoké karrieremnek a katonaság nem tett jót, ezt sok kolléga meg tudja erősíteni a saját példájukon keresztül. Leszereltem és már túlsúlyosnak számítottam, így nem lehettem zsoké, átkerültem az ügetőre. Ott egy évig lovászként dolgoztam, hogy segédhajtó lehessek. Miseta Laci bácsinál kezdtem, ő kérte meg az engedélyemet, utána mentem az Istókhoz, a Fischerhez, vagyis inkább küldtek, mert ekkor még istállócsoportok voltak és mindig oda tették az embert ahol szükség volt rá.
Több éven keresztül segédhajtó champion voltam, öt-hat év alatt megvolt a 60. nyert versenyem és hivatásos hajtó lettem. Ez akkor hatalmas dolognak számított, mert akkor kevesebb versenyben lehetett hajtani az utánpótlás státuszú fiataloknak.
Az istállócsoport vezetők osztották be, hogy ki hol dolgozik, én a Fischer -, majd a Varsányi istállóba kerültem. Nem volt rossz dolgom. Később Kajári Vincének az istállóját erősítettem, majd Nagy Ferenchez, egy idős, régi vágású idomárhoz kerültem. Ő ekkor már úgynevezett “gyalog-idomár” volt, ami azt jelentette, hogy ő maga már nem hajtott versenyben. Szerencsés helyzetben voltam, mert nagyon jó lovakkal dolgozhattam és sokat hajthattam versenyben – Fennsík, Gesztus, Family és még sorolhatnám – szépen sorban nyertem velük a versenyeket.
A 80-as évek elején szerencsém volt. A pálya egyik sztárját, Istók Ferencet egy konfliktus miatt az akkori igazgató, a tejhatalmú Fehér Dezső kihelyezte Alagra lovásznak, én pedig a helyébe léptem. Jó istállót vettem át, idomár lettem és azóta is töretlenül ezt csinálom.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
– A lovak idomítását, felkészítését szeretem igazán, az a legszebb része a munkánknak. Az én elvem az, hogy soha nem bántjuk az állatot, ne siettessük, nagyon finoman, fokozatosan készítjük őket. Simogassuk, szeretgessük, legeltessük minél többet. A cél az, hogy a lovak az emberhez szeretettel viszonyuljanak és akkor minden lehetséges. Erre tanítok mindenkit, akik nálam kóstolnak bele a lóversenyzésbe.
Nem bántam meg, hogy ezt a szakmát választottam – bár nehéz szakma, mert sok lemondással jár, nincs szabadság, nincs ünnep, nincs nagyon magánélet – de az én életemben mindig a ló játszotta a főszerepet.

Jelenleg hány lóval foglalkoztok?
– 17 lovunk van, ebből a Nővérkék Alapítványnak van hat. Sérült gyerekek lovagoltatásával foglalkozunk olyan idősebb ügetőlovakon, akik korábban versenyeztek. Van egy pár szintén versenyzésből kiöregedett, szelíd és rutinos ló, akikkel a versenyzésre kíváncsi és nyitott fiatalokat tanítom hajtani. Aktív versenylovunk jelen 8 van.

Hogyan értékelnéd a 2018-as évet?
– Nem volt rossz évünk, lassan kezdődött, de aztán beindult a gépezet és végül jól zártuk az évet, közel 4 millió forintot nyertünk. Amit lehetett, az hoztuk.

Melyik lovakat lehet kiemelni?
– Azt tudom mondani, hogy szerencsére mindegyiket. Mindenki hozta ami tőle elvárható volt. Hozzá kell tennem, hogy klasszis lovunk most nincsen, csak hendikep lovaink, de ők mind szépen teljesítettek.

Mit vársz a most kezdődött szezontól? Van fiatal reménységek?
– Ugyanilyen jó évet várok, mint a tavalyi. Sőt, szerintem idén javulás is várható, Bezique Va Bene is javulást mutat és a négyéves Zsókában is van bizodalmam.