Dickinson Judit az amatőrlovas champion

A nemzetközi színtér hozta meg a hazai sikert és a champion címet Dickinson Juditnak az amatőrök között, aki idehaza hétszer szállt nyeregbe a külön számukra kiírt versenyekben. Bár az első két alkalommal még halovány volt, május végén Global Boy révén megtörtje a jeget a Nemzetközi Amatőrversenyben aratott biztos győzelmével. Az év második felében pedig külföldön is eredményesen képviselte a magyar színeket, a FEGENTRI Női Amatőrlovasok Világbajnokságán nem csak a dobogós helyezéseket gyűjtötte, de három nagyon fontos, komoly presztízzsel bíró diadalt is aratott. Csehországba gyakorlatilag nyerni járt, előbb Karlovy Varyban, majd Mostban egy úgynevezett mixed versenyben – ahol a hölgyek mellett urak is lovagoltak – is bő két hosszal utasította maga mögé a mezőnyt. A kettő között, nem kis meglepetésre Magdeburgban is beköszönt Limbo Dancer társaként, míg nemrég Casablancát is megjárta. A sorozat december 7-én, Pisaban zárul, és bár a világbajnoki cím sorsa már eldőlt, Dickinson Judit jó eséllyel a dobogón végezhet az összetettben.

Gratulálunk!

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek / 0 comments

Kincsem Park Klubkártya – most ünnepi csomagolásban, akár ajándékba is!

2026-tól megújul a Kincsem Park klubtagsági rendszer, bevezetésre kerül a Silver és a Gold klubkártya.

A SILVER klubkártya által biztosított előnyök:

  • Ajándék Lóverseny Krónika 2025 kiadvány,
  • Ingyenes VIP parkolás a Kincsem Park területén, kiemelt napokon is,
  • Ajándék Welcome Drink a kártya tulajdonosnak és egy kísérőjének a Panoráma Étteremben minden alkalommal, amikor éttermi fogyasztásra kerül sor,
  • Klub rendezvények a Turf-szalonban (előadások, meghívott vendégek),
  • Előfoglalási lehetőség a Panoráma Étteremben a kiemelt rendezvényeken,
  • Ajándék Turf Magazin évi 4 alkalommal,
  • Sorszámozott SILVER klubkártya,
  • Ünnepi ajándék tok.

A GOLD klubkártya által biztosított előnyök:

  • Ajándék Lóverseny Krónika 2025 kiadvány,
  • Ingyenes VIP parkolás a Kincsem Park területén, kiemelt napokon is,
  • Ajándék Welcome Drink a kártya tulajdonosnak és egy kísérőjének a Panoráma Étteremben minden alkalommal, amikor éttermi fogyasztásra kerül sor,
  • Klub rendezvények a Turf-szalonban (előadások, meghívott vendégek),
  • Előfoglalási lehetőség a Panoráma Étteremben a kiemelt rendezvényeken,
  • Ajándék Turf Magazin évi 4 alkalommal,
  • Névre szóló, egyedi klubkártya,
  • Ingyenes nézőtéri belépés az Ügetőszilveszter 2026 rendezvényre,
  • Ünnepi ajándék tok.

További információ a https://kincsempark.hu/klubkartya/ oldalon.

Kincsem Park Klubkártya
/ by /   Friss hírek / 0 comments

MÉG MINDIG NINCS KÉSŐ JEGYET VÁSÁROLNI A TIPPMIX ÜGETŐSZILVESZTERRE!

Már normál jegyáron, de továbbra is kaphatók a jegyek a Tippmix Ügetőszilveszterre a Cooltix.hu-n!

Normál jegy: 8.000 Ft
Normál Diák jegy: 6.000 Ft
Négyesfogat csoportos jegy, 4 fő felnőtt részére: 25.600 Ft
Négyesfogat Diák csoportos jegy, 4 fő diák részére, érvényes nappali tagozatos diákigazolvánnyal: 19.200 Ft

14 év alatt a belépés ingyenes!

Ne maradj le az év legütősebb bulijáról, vedd meg a jegyed online, sorban állás nélkül!

Tippmix Ügetőszilveszter 2025. december 31. 13:00
TIPPMIX Ügetőszilveszter 2025

És miért éri meg ellátogatni a Kincsem Park óévbúcsúztatójára?

Az Ügetőszilveszter több mint egy versenynap, ez a legnagyobb before party, ahol a lovak és agarak dübörgő irama keveredik az ünnepi hangulattal és a színes zenei és gasztronómiai kavalkáddal. Hogy mit is értünk színes kavalkád alatt? Pónigalopp, izgalmas ügető- és agárfutamok, puszta ötös bemutató, szakáganként megünnepeljük az Év Lovait, vár még látványos lovasbemutató, KissCam, DanceCam, FunCam, sztárhajtók a Bubik és Zenthe Emlékversenyekben, valamint a délután szakmai csúcspontja, a Lovaregyleti Díj lesz.

Készülj fel a fogadások izgalmára – sok jackpot, nagy nyeremények várnak! Amíg a lovak versenyeznek, addig a gyomrod sem unatkozik: változatos street food, forralt bor, tea, pezsgő és a Kincsem Park gasztrokínálatának legjava gondoskodik rólad. A hangulatért többek között Dj Free és Rakonczai Imre Blue Piano Koncertje lesz a felelős! Az est fénypontja: a látványos tűzijáték lesz, amellyel méltóképp zárjuk az óévet és a versenynapot!

Tudj meg minden fontos információt az esemény hivatalos aloldalán!

Sándor Lili a Németh Ferenc Emlékkupa győztese

Magabiztos sikert aratott Sándor Lili a fiatal, pályakezdő utánpótlás lovasok hagyományos sorozatában, a Németh Ferenc Emlékkupában. A hatfordulós pontgyűjtés első versenyében ugyan nem tudott elindulni, de utána szépen kezdte utolérni az élmezőnyt. Nyár végén Safranek révén fölényes győzelemmel lépett előre a lista élére, amelyet szeptemberben Falarris nyergében egy nyakhosszall sikerrel be is biztosított. Az utolsó kört így már biztos kupagyőztesként várhatta, pontjait további öttel növelve. A dobogó alsó fokaiért elképesztően szoros, kiélezett küzdelem alakult ki, Bakos Eszter végig szorgosan szerezte a helyezéseket és gyűjtötte a pontokat, Kiss Renáta pedig a szezon második felében lendült bele. A záró fordulóban éppen egymás ellen vívtak, és mivel az orosházi hölgy tudott nyerni, holtversenyben, de győzelmének köszönhetően ezüstérmes lett.

Végeredmény:

  1. Sándor Lili – 47 pont
  2. Kiss Renáta – 36 pont
  3. Bakos Eszter – 36 pont
/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Galopp őszi míting bajnoka – Koricsánszky Virág

Ki lesz az őszi míting bajnoka? 2025. szeptember - november Végeredmény I. Koricsánszky Virág 8 győzelem II. Suták Csenge 7 győzelem III. Ördög Alen 6 győzelem
Ki lesz az őszi míting bajnoka?
2025. szeptember – november
Végeredmény
I. Koricsánszky Virág 8 győzelem
II. Suták Csenge 7 győzelem
III. Ördög Alen 6 győzelem

A galoppon lezárult az őszi míting időszaka, a győztes Koricsánszky Virág lett 8 sikerrel, a második helyet Suták Csenge szerezte meg, a harmadik helyet Ördög Alen. Gratulálunk!

1 … 80 81 82 83 84 85 86 … 836