/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai agár hírek / 0 comments

8 futam áll starthoz szombaton az Októberi Trófeán

A szombati Októberi Trófeán nyolc futamban állnak starthoz az agarak, öt sprint és három 480m méteres versenyben.

A nap legfiatalabb agara Amy (Ballinabola Amy) Anderi Ionoi 15 hónapos agara, akinek ez lesz legelső versenye, a legidősebb pedig Lucy (Speed-Warrior Lucky Stray), Lekrinszki Albert 6 éves agara.

Második versenyes agarak a Homokvihar Racing Kennel legfiatalabb versenyzői, Amani, Árész, Niké és Apollon.

Három agár cserélt trénert az utóbbi időben; Lupin és Ella trénere Baranyai Ádám lett, Orlando Tenczel Gábor tréningezésében készül, Kin pedig tulajdonost váltott, Andei Henderától Fekete Devid kennelébe került.

Az első verseny 13:45-kor áll starthoz spint távon.

Szeretettel várunk mindenkit a lelátón és a képernyők előtt!

Versenyprogram: https://mla.kincsempark.hu/racecards/greyhound/2026-10-10

 

Bűvös kilenc – ismét népes magyar küldöttség Zágrábban

Déli szomszédjainknál, Horvátországban is kiemelt versenynapot tartanak október 10-én, szombaton, és a korábbi évekhez hasonlóan, ezúttal is nagy létszámban vendégeskednek Zágrábban a magyarok. Kilenc hazai tréningben lévő ló utazik a kiírt három futamra, így a mezőnyök nagy része tőlünk érkezik.

A nap 14 órakor az 5000 euróval dotált, 1200 méteres sprintversennyel, a Kup Ministarstva Poljoprivrede-vel indul, melyben 58 kilóval pályára lép Maronka Gábor idomításából az elnyűhetetlen hétéves sprinter klasszis, Muskateer Three (Monir Madihi); Pap Gabriella eddig hendikepekben vitézkedő négyévese, Petrov (Suták Csenge), akinek 59 kilóval kell megbirkóznia; és minis súlyával (52 kg) a Fézer Róbert idomításából Romániában korábban bronzérmet szerző Asenseofserenity (Fézer Ramóna). A további ellenfelek is ismerősek lehetnek, a nálunk is megforduló Ze Do Asfalto és Proud Justin (Morvai Eszter) lesznek a kihívók.

15 órakor a mérföldes Zagrebačka Milja-val folytatódik a program, az 5000 euróval dotált, másodkategóriás korteher versenyben pedig újabb három érdekeltségünk lesz. Közülük a rangidős, a szebb napokat is látott Tulsa (Suták Csenge), a hétéves kanca kedvező beállítással és 56 kilóval várhatja a startot. Némileg meglepetésre, az állandóságot képviselő Bocci-t (Fézer Ramóna) is nevezte Fézer Róbert, aki nemrég korrigált a Kincsem Parkban Elit osztályban, ezúttal pedig 59 kilós terhet kell vinnie. Mellettük esélyesként indul a korábbi csikó évjáratelső, Angel Dance (Monir Madihi) is, Maronka Gábor idomítottja ugyan idén keveset futott, tudása megvan ahhoz, hogy 55 kilós alacsony súllyal abszolválja a feladatot.

16 órakor következik a nap főversenye, a 2000 méterre kiírt és 5000 euróval dotált Kup Grada Zagreba, amely a legkisebb mezőnyt vonultatja fel négy telivérrel. Köztük szerepel 58 kilóval Maronka Gábor istállójából a rendre nehéz feladatokat kapó, hatéves Royal Force (Monir Madihi), Pap Gabriellától 57.5 kilóval fut az utóbbi időben hendikepekben eredményes Ardennek (Suták Csenge), és a Fézer Róbertnél pallérozódó, nagy potenciált mutató, most kisiklását 61 kilós topsúlya ellenére javítani igyekvő Ghost Dance (Fézer Ramóna).

Korábban rendre eredményesen szerepeltek a magyar színek képviselői, reméljük ezúttal trófeákkal térnek majd haza.  Sok sikert kívánunk!

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Kisbér a Racing Ahead Magazine-ban!

A Kisbérről – aki 150 éve nyerte meg az Epsom Derby-t – szóló cikk a Racing Ahead Magazine-ban jelent meg, amely az Egyesült Királyság és Írország egyik népszerű, lovakkal, lóversennyel és lóverseny-fogadással foglalkozó havi magazinja. A szerző Xander Brett, aki nagy rajongója a magyar lóversenynek. A cikk mesél a származásáról, a versenyeiről és arról is, hogyan alakult később az élete. Emellett azt is bemutatja, hogy Kisbér emléke ma is fontos része a magyar lóversenyzés történetének.

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Joker Díj az ügetőn – kezdés 13 órakor

Újabb szombat, amely csakis újabb ügető versenynapot jelenthet a Kincsem Parkban.

Kilenc izgalmas futam kerül majd lefutásra, ahol a napi főfutam a fordulóstartos Joker Díj lesz, melynek várható startideje 15:40 lesz. Amikor Enjoy (Fazekas Imre) starthoz áll, mindig eredményes, amely ebben a mezőnyben egy újabb győzelmet jelenthet számára, azonban a 40 méter térhátrány nem kedvez neki. Élről fordulva Fabrice (Fazekas Andrea am.) megszaladhat annyira, hogy nehéz legyen őt utolérni. 1980 méterről indulva az örök hűség mintaképe, Anybody (Vezér Emese) egy újabb értékes helyezést szerezhet, hasonlóképpen, mint Cunami (Komáromi Krisztina).

A versenynapra a belépés továbbra is ingyenes, míg a részletes versenyprogram ide kattintva érhető el.

13 órakor veszi kezdetét a versenynap a Versenyközegek Hajtása Hendikeppel, ahol kimagasló papíresélyt képvisel Peter Piper és Pető Dávid. Azonban Easy Bet Fodor Lászlóval, Fiamma Sn Krebs Andrással és Never Alone Venus Éry Judittal is remek eséllyel indul a futamban.

Fél óra múlva már a Soldo Díj mezőnyét vezeti fel a startautó az 1800 méteres startvonalhoz, ahol a Derby-ben hibázó Baiyoke Sky egy győzelemmel folytathatja a szezonját, azonban erős ellenfele lehet az idén már három versenyt nyerő Griff Grand Laser és a Kincsem Parkban először futó Pacing Girl Lobell is.

A következő futamban, a Jutányos Hendikepben a fogadók kedvence Berill Lady lehet, de Grace Kelly és Formula jó futására egyaránt számítaniuk kell.

A Jánosbogár Díjban Highland Fling duplázása tűnik valószínűnek, de a kvalifikációja után új tulajdonba és tréningbe került Ramses Boko erős ellenfele lehet. Kisebb kihagyása ellenére Hermosa és a mindig eredményes Halle Berry A.T. is bizakodhat egy jobb pénzdíjas helyezésben.

15 órakor startol el a Júdás Hendikep, ahol a vendéghajtóval is eredményesen szereplő Gomez de Boko itt már megszerezheti idei harmadik elsőségét. Megszokott hajtójával Fancy és idomárja kezében Csípkedd Magad! is odaérhet a dobogóra.

Ezt követően ahogy az elején megírtuk a napi főverseny, a Joker Díj kerül majd lefutásra. Amely után népes mezőny áll starthoz a Pető Dávid Születésnapi Díjban. Az indulók közül Hell Energy, Grófnő R., Holiday és új tréningjéből induló Hélium Boy közül kerülhet ki a nyerő páros.

16:40-kor startolhat el a Napospart Hendikep, ahol a jó beállításba került Glory VDO megszerezheti élete első sikerét, de hiba nélkül God save the Queen és Lumina Venus is közeli esélyt képvisel.

A versenynap záró futama a Gosztonyi Dénes Emlékverseny Hendikep lesz, ahol élről fordulva Euzébió, Edoardo Ama és Eastwood bizakodhat egy dobogós helyezésben, de 20 méter térhátrányból El Diablo is odaérhet a frontba.

Bay King Milánóban sprintel!

Az Overdose Díj nyerő pej herélt, Bay King a folytatásban nemzetközi feladat elé néz, hiszen október 10-én, szombaton Milánóban lép pályára egy rangos Listed versenyben. A 48.400 euróval dotált, 1000 méteres Premio Omenoni-t 18:18-kor futják majd a San Siro Hippodrom gyepén, összesen nyolcan. Molnár Gyöngyi idomítottja 56 kilót visz a kettes boxból, megszokott lovasa, Alberto Sanna üli majd. Balogh Levente négyéves kiválósága komoly kihívás előtt áll, hiszen a favorit ellenfél nem más, mint az olasz hendikepperek által 110-es képességszámra beállított Profit Centre. A Grill Davies tréningjében álló hároméves herélt sorozatban öt győzelemnél jár és Claudio Colombi-val most sem hagyna alább.

A futam az alábbi linken, élőben követhető lesz majd:

https://www.grandeippicaitaliana.it/en/live-streaming/

Sok sikert kívánunk!

Őszi klasszikusok a vasárnapi galoppon – kezdés 13 órakor!

Klasszikusokkal és kiemelt nagydíjjal jön az ősz egyik legfontosabb versenynapja a galoppon, szeptember 11-én, vasárnap. A Magyar St. Legerben a Derby visszavágójára kerülhet sor a háromévesek között, a csikók a Szent László Díjban, míg az idősebbek a Kállai Pál Emlékverseny-Budapesti Díjban mérik össze erejüket.

Komoly presztízs csatát ígér a Magyar St. Leger 2800 méteres távon, ahol a Magyar Derby helyezettjei találkoznak a Szlovák Derby nyerővel. Starman Son (Kelemen Zénó) szinte végig vezetett a kékszalagért vívott küzdelemben, de az azóta is jó formákat igazoló Hanak (Gönczi Rebeka),  és a Kincsem Díjban nagy potenciált mutató Mario (Cristian Gnesi) is főszereplő lehet. Nem lesz azonban könnyű dolguk, hiszen az Etemovic istálló Pozsonyban babérkoszorút szerző kiválósága, Alma De Fuego (Alberto Sanna) elvinné előlük a Hármas Korona utolsó ágát.

A kétévesek hagyományos őszi nagy ütközete az 1400 méteres Szent László Díj, ahol az eddig nagyon meggyőző Speed Diva (Alberto Sanna) megőrizheti veretlenségét, ha például a Blaskovichban közeli negyedik Prinz Karneval (Cristian Gnesi) és a nagyot javuló Masterpiece (Fézer Ramóna) el nem kapja.

Puskaporos lehet a finis az idősebbek között is az 1400 méterre kiírt Kállai Pál Emlékverseny – Budapesti Díjban, ahol az Imperiál Díjban kitűnő szlovák vendég, Tornado (Monir Madihi) és a tavalyi bronzérmes, a Báró Wesselényi Miklós Emlékverseny megnyerésével hangoló Karazhal (Jaroslav Línek) a fő esélyes.

A 2200 méteres Ostinato Díjban az itthon és külföldön egyaránt talpon lévő Power Lady (Jaroslav Línek), vagy a távot kedvelő, jobb számokat tudó Mystic Man (Nikola Miklová) érhet haza.

A mérföldes Barna András Emlékverseny Hendikepben  kilóg a mezőnyből a feldolgozhatatlan stílusban és különbséggel sétáló Wamillo (Gönczi Rebeka), aki most ráduplázhat. Az 1400 méteres Anthony St. Leger Hendikepben a dobogós helyezés után visszalépő American Beauty (Nikola Miklová) és az első hendikepjére készülő Aida (Monir Madihi) szaladhatnak fel.

A FEGENTRI-Női Amatőrverseny Hendikep 1400 méterén tovább roboghat a zsinórban könnyed sikereket szállító Nor’Easter (Elbert Zita), míg a nap záró akkordjaként a Simply The Best Hendikep sprinterei közül az alacsonyabb osztályba kerülő Chill Point (Csörgő Lilien) és a régóta esedékes Nagykereki (Fézer Ramóna) lehet a fogadók kedvence.

A délutánt majd a nyeretlen kétévesek kezdik a Rapp Csaba Emlékversenyben, ahol a jól bemutatkozó Winter Star (Jaroslav Línek), Elixir of Ireland (Monir Madihi) és Boccia (Fézer Ramóna) mellett az újoncokat is külön érdemes lesz figyelni.

A teljes program az alábbi linken elérhető: https://kincsempark.hu/data/versenyprogram/2026/versenyprogram_2026_10_11.pdf

Az őszi klasszikusok mellé 200.000 Ft jackpot dukál a fogadóknak.

Találkozzunk a Kincsem Parkban és szurkoljunk együtt a telivéreknek vasárnap délután!

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Az Arqana idén is várja a tulajdonosokat

Írta: Pető Dávid

A hétvégén megrendezésre kerülő Arqana – Szent László Díj nagyszerű alkalmat kínál arra, hogy közelebbről is megvizsgáljuk a francia tenyésztésű lovak szerepét és kiemelkedő sikereit a magyar galoppsportban. A gall vérvonal és a hazai tréning találkozása évről évre bizonyítja, hogy a nemzetközi elitből származó telivérek a Kincsem Parkban is a legmagasabb szintet képviselik.

A hazai kiemelt futamok krónikáiban külön fejezetet érdemelnek az Arqana által értékesített francia tenyésztésű lovak, akik az elmúlt másfél évtizedben számtalan emlékezetes pillanattal ajándékozták meg a versenyrajongókat. A legeredményesebb közülük Mágnás, aki pályafutása során hat nagydíjat hódított el, köztük a Nemzeti Díjat, a Magyar St. Legert és a Millenniumi Díjat. Mögötte Amore Boy, Tour To Paris és Latin Lover következnek, akik egyaránt négy-négy nagyversenyben diadalmaskodtak.

A sikersorozat a mai napig töretlenül folytatódik. Az idei évben is több kiemelt trófeát hódítottak el az Arqana árverésen vásárolt telivérek. Fenomenális az Alagi Díjban nem talált legyőzőre. Neptunes Des Clos a magyar galoppsport legrangosabb trófeáját, a Magyar Derbyt nyerte meg. Star Rock pedig az Imperiál Díjban aratott magabiztos győzelmet.

A tavalyi októberi Arqana árverésen négy yearling került magyar tulajdonosokhoz, és közülük kettő már be is mutatkozott a hazai közönségnek és mindkettő remek képességű versenylónak ígérkezik. Golden Speed augusztus 23-án debütált egy 1400 méteres futamban egy biztató ötödik hellyel. Ezt követően 1600 méteren már könnyed győzelmet aratott. Valkyrie Lady ugyanabban az augusztus 23-i 1400 méteres versenyben mutatkozott be, ahol rögtön a harmadik helyen ért célba. Teljesítményét igazolva a Gróf Károlyi Gyula Emlékversenyben is kipróbálták és ismét értékes harmadik helyezést szerzett.

A francia tenyésztés iránt érdeklődő futtatók és szakemberek számára a naptár legfontosabb eseménye hamarosan következik, október 19. és 24. között rendezik meg az October Yearling Sale árverést Deauville-ban. Az Arqana aukciósház patinás eseménye kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a magyar tulajdonosok újabb jövőbeli bajnokokat találjanak a nemzetközi piacon. Az idei Szent László Díj névadó szponzora most is az Arqana, az érdeklődök találkozhatnak a cég munkatársával, Hana Jurankovával.

Arqana
/ by /   Friss hírek / 0 comments

Főszerepben a Vágtán a Kincsem Park pónilovasai

Írta: Pető Dávid

Fantasztikus teljesítménnyel és színvonalas versenyzéssel zárultak a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta döntői Szilvásváradon! Gratulálunk minden résztvevőnek és győztesnek.

Büszkeség számunkra, hogy a döntőkben jeleskedő fiatal lovasok a Kincsem Parkban rendezett Póni Championátusban pallérozódnak hétről hétre, ahol komoly rutint és versenytapasztalatot szereztek, amely a Vágta győzelmeihez vezető úton is nélkülözhetetlen. A fiatal lovasoké a jövő. Az első generációs póniversenyzők már telivéreken lovagolnak munkában, a legrátermettebbek pedig versenyben is kipróbálhatták magukat a Kincsem Parkban.

Fotó: dr. Kovács Gábor

Üllői esték – a kólikás ló

Az Állatorvostudományi Egyetem Lógyógyászati Tanszék és Klinika az „Üllői esték” szakmai rendezvénysorozatának következő, őszi alkalmára október 15-én csütörtökön kerül sor 15:00 órás kezdettel. A kólikás ló – kihívások és megoldások a magánpraxisban című konferencia keretében szeretettel várják a gyakorló állatorvosokat, az egyetem hallgatóit, a nyugdíjas kollégákat és a téma iránt érdeklődő szakembereket egy kötetlen, de magas szakmai színvonalú délutánra, hogy közösen tekintsék át a terület legfrissebb klinikai tapasztalatait és aktualitásait.

Helyszín: Állatorvostudományi Egyetem Lógyógyászati Tanszék és Klinika, Üllő
Időpont: Október 15., csütörtök 15:00 óra

Regisztráció a Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesülete szervezésében az alábbi linken: https://magyar-logyogyasz.hu/esemeny/a-kolikas-lo-kihivasok-es-megoldasok-a-maganpraxisban/?fbclid=IwY2xjawUxlT5leHRuA2FlbQIxMABwZG9mBWJyaWQRMVRlU2xXSVBDS1pQQ3o2TEpzcnRjBmFwcF9pZBAyMjIwMzkxNzg4MjAwODkyAAEeeuWTdrh6Xsx2SHYKiR614ReV03cz1YrX1alukZ2uezWKcwjE9dQ7FQedrDI_aem_z7PHYxWCgpGQTZi6SA7Reg

Részletes program:

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek / 0 comments

2026 – őszi árverések

Írta: Pető Dávid

Hamarosan ismét dübörögni kezd a nemzetközi lópiac, az idei őszi árverési szezon számos lehetőséget kínál a magyar tulajdonosok és tenyésztők számára. A hazai tenyésztésű lovak megvásárlása mellett érdemes figyelemmel kísérni a nemzetközi aukciók kínálatát is, hiszen jó származású, értékes vérvonalakat képviselő import lovak megszerzésére is számos alkalom nyílik.

A következő esztendő különösen fontos mérföldkő lesz a hazai lósport történetében: 2027-ben 200 éves lesz a magyar lóversenyzés. A jubileumi év és az ehhez kapcsolódó kiemelt versenyszezon ezért minden bizonnyal különleges lehetőségeket kínál majd a hazai tulajdonosok és tenyésztők számára. Éppen ezért, az idei őszi aukciós szezonban érdemes körültekintően megvizsgálni a nemzetközi katalógusokat, és keresni azokat a jó pedigréjű lovakat, amelyekkel a hazai állomány tovább erősíthető.

Az alábbiakban összegyűjtöttük az idei ősz és tél legfontosabb nemzetközi árveréseit és azok időpontjait, amelyek között a Tattersalls, az Arqana, a Goffs és a BBAG aukciói is szerepelnek.

BBAG
OCTOBER MIXED SALES 2026
• október 16 – 17
CHRISTMAS ONLINE SALE 2026
• november 29

Arqana
October Yearling Sale
• október 19 – 24
• Deauville
November Yearling Sale
• november 13 – 14
• Deauville
Autumn Sale
• november16 – 19
• Deauville
December Vente d’Élevage
• december 5 – 8
• Deauville
December online Sale
• december 15

Goffs
October HIT & Yearling Sale 2026
• október 20
• Doncaster
Coral Gold Cup Sale 2026
• november 28
• Newbury
British NH Breeders Showcase 2026
• december 3
• Doncaster

Goffs Ireland
Autumn HIT Sale 2026
• november 2
• Kildare
Autumn Yearling Sale 2026
• november 2 – 5
• Kildare
November Foal Sale 2026
• november 16 – 19
• Kildare
November Breeding Stock Sale 2026
• november 20 – 21
• Kildare
December NH Sale 2026
• december 7 – 10
• Kildare

Goffs Online
GoffsGo October Sale
• október 15
GoffsGo November Sale
• november 26
GoffsGo December Sale
• december 17

Tattersals
October Yearling Sale Book 1
• október 6 – 8
October Yearling Sale Book 2
• október 12 – 14
October Yearling Sale Book 3
• október 15 – 16
October Yearling Sale Book 4
• október 16
Autumn Horses in Training Sale
• október 26 – 30
December Yearling Sale
• november 23
December Foal Sale
• november 24 – 28
December Mares Sale
• november 30 – december 3

Tattersalls Ireland
November National Hunt Sale
• november 9 – 11
Sapphire Sale
• december 15

Orby Sale 2026 -Book 2 Day 2 Lot 905-3_forrás: goffs.com

Fotó: goffs.com

Tags: , , , , ,
1 … 6 7 8 9 10 11 12 … 836