/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai galopp hírek / 0 comments

Frankie-dupla a nagydíjakban

Hatalmas várakozás előzte meg Frankie Dettori Kincsem parki fellépését a szombati, ünnepi délutánon. A zsokéfenomén nem is okozott csalódást, a két legrangosabb futamban hozta a győzelmet az angol vendégeknek. A Kincsem Díjban és az Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díjban is komoly esélyt képviseltek Fitri Hay lovai, és ennek megfelelően, eredményesen is szerepeltek. A 2400 méteres klasszikusban Splendent, míg a mérföldes kiemeltben Silent Film hozta a papírformát, mindketten a zseniális Dettori irányításával nyerték meg a futamot. A Kincsem Díjban hatalmasat futott Agreement, aki a másik angol lovat, Tides Of War-t megelőzve bejött másodiknak, de az Imperiál Díjban is sikerült dobogót “fognunk”, itt Light Blue Sky szerezte meg a bronzérmet Sceptic mögött.

A Tattersalls – Overdose Díjban ismét villant Vain Hope (Stanislav Georgiev), mögötte a cseh vendég, Drish Venture és Dettorival Carlos Ray végzett még az első három között. A Kovács Mihály Emlékversenyben is érvényesült a papír, Mesetár (ifj. Kozma István) a taktikai verseny végén könnyedén szerezte meg zsinórban harmadik győzelmét, megelőzve többek között a Sándor Mátyás – Klára kettőst. A Blaskovich Ernő Emlékversenyben a versenyt már nyerő kétévesek domináltak, végül Dark Blue Sky (ifj. Kozma István) tudott duplázni.

/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai galopp hírek / 0 comments

A régió legjobbjai és angol lovak a pályán, Dettori a nyeregben szombaton!

Elérkezett a várva várt pillanat, amikor a Nemzetközi Ló- és Agárverseny és Food Truck Show második napján, szombaton, a régió legjobb lovai és az újkori magyar lóversenyzés történetében először angol lovak lépnek pályára, valamint nyeregbe száll a legendás Lanfranco Dettori. Az olasz fenoménnak hat lovaglása lesz, két angol és négy magyar esélyesen.

A sprinterek között hazánk leggyorsabb klasszisára, Overdose-ra emlékezve a kiváló formában lévő Carlos Ray társa lesz a Tattersalls-Overdose Díjban. Parázs visszavágó várható a hároméves pej mén és a hatéves Vain Hope között, akik az utóbbi időben rendre főszereplői voltak a rövidtávú ütközeteknek. Előbb a Flandorffer Tamás Emlékversenyben, majd a Kozma Ferenc Emlékversenyben vívtak párharcot a dobogós helyekért, és külön pikantériát ígér, hogy az itthon tizenkétszeres zsoké champion Stanislav Georgiev és Frankie Dettori farkasszemet néznek. Tovább fokozza az izgalmakat, hogy a mezőnyben ott lesz a Kozmában közéjük ékelődő cseh vendég, Legionar Srb is, ezúttal Adam Florian-nal.

A Conolly”s Red Mills – Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díjban is remek társaság várja az indítást, köztük Mrs. Fitri Hay két lova, Silent Film és Scpetic. Dettori előbbit választotta, ami jelzésértékű, nemrég Ascot-ban és Meydan-ban is megfordult az ötéves sárga herélt. Utóbbi esetében pedig Gönczi Rebekát érte a megtiszteltetés, hogy a Newmarketben szerzett dobogós helye után üljön a hároméves herélten. Legnagyobb ellenfélnek a szlovák Derby napon mérföldes klasszikust nyerő Quessigny emelhető ki Jaroslav Línek-kel, a magyar lovak közül pedig, az utóbbi időben lendületbe jövő és két győzelem után is még vélhetően tartalékkal rendelkező Airburst-re érdemes figyelni.

Idén bomba erős mezőny állt össze az év csúcsversenyére, a nemzetközi Kincsem Díjra, ahol a hazai klasszisok mellett angol, szlovák és cseh tréningből érkező lovak is starthoz állnak. Természetesen itt is Mrs. Hay két vendéglova tűnik ki, Splendent és Tides Of War. Utóbbi rendelkezik magasabb képességszámmal és komoly versenyelőzményekkel, előbbi viszont stabilabbnak tűnik és Dettori üli. Kihívókból sincs hiány, hiszen ott lesz a Derby nyerő Amore Boy és a másik kiváló olasz lovas, Alberto Sanna; a címvédő klasszis Eggi’s Choice, nyergében az idei Nemzeti Díjat elhódító Tomas Lukásek-kel; valamint az utóbbi hónapokban triplázó, tavalyi St. Leger győztes Agreement és a címhalmozó Stanislav Georgiev.

Frankie Dettori a legjobb háromévesek között, a Kovács Mihály Emlékverseny – Magyar Háromévesek Nagydíjában Merci Star lovasaként is látható lesz, ahol a jelenlegi ellenfeleit egy hónapja könnyen tartó Mesetárt és a champion címvédő ifj. Kozma Istvánt kell megvernie a sikerhez. Ezek mellet pedig két hendikepben is lovagol még, Orhan és Sand Strong partnereként.

Természetesen szóhoz jutnak a kétéves csikók is a Blaskovich Ernő Emlékversenyben, valamint a FEGENTRI-Nemzetközi Amatőrverseny Hendikep is színesíti a programot külföldi lovasokkal. A napot ezúttal is a póni championátus indítja, de most először Junior Nemzetközi Ifjúsági Pónifutamra is sor kerül.

Ez a soha vissza nem térő alkalom, visszavonulása előtt először és utoljára, testközelből látható Frankie Dettori a Kincsem Parkban! A legendás zsoké ráadásul egy közönségtalálkozó keretében dedikálni is fog, az utolsó futamot követően! A legjobb versenyek mellé pedig az olasz konyhaművészet ízei hozzák meg az étvágyat a Food Truck kocsik kínálatában, és megrendezésre kerül a II. Piaggio Pizzakészítő Bajnokság is. Koncertet ad a MH Budapest Helyőrség Zenekara, valamint huszár és lipicai díszfogat bemutató is lesz.

Kihagyhatatlan a szombati galopp, ezt mindenkinek látnia kell!

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai galopp hírek / 0 comments

Vélemények – Kincsem Díj

Václav LukaYou Just Rock

Jó formában van, bár már most nehéz szezon van mögötte. Többször futott Franciaországban, valamint a Cseh és a Szlovák Derbyben is a második helyen végzett. Egyértelműen az angol indulókat tartom a futam favoritjainak. Szerintem a magyar lovakkal felveheti majd a versenyt és a második-harmadik helyért küzdhet. Könnyű lovaglás és jól alkalmazkodik a talajviszonyokhoz, de a mélyebb pálya még kedvezőbb lenne számára.

Csontos PálAgreement, Eggi’s Choice és Amore Boy

Agreement rendben van, kapott egy kis pihenőt a Derby-napi remek szereplése után. Először fog futni komolyabb társaságban, amelyben klasszis lovak is vannak. Kíváncsian várom, hogy ebben a társaságban hogyan teljesít. A távval nem lesz gondja, de inkább puhább pályán szeret futni. Eggi’s Choice-szal kihagytuk a Kisbér Díjat a németországi futása miatt, mostanra összeszedte magát, kondíciója és egészsége is kifogástalan. Az utóbbi két hétben jó formát mutatott és a 2400 méteres táv is nagyon kedvező neki. Amore Boy utolsó versenyét megnyerte, de a stílusa nem győzött meg igazán. Sajnos egészségügyi probléma is volt vele, amit állatorvosunk mostanra kikezelt. Kondíciómunkákkal készültünk a versenyre, az öreg lovak ellen nem lesz könnyű feladata.

Miroslav JovanovicGuilin

Guilin jelenleg topformában van, az eddigi szezonban végig stabil, megbízható teljesítményt nyújtott. A 2400 méteres táv kedvez neki, de nagy és erős a konkurencia. Sok kitűnő ló áll starthoz, sok függ attól, hogyan alakul a versenye, remélem, hogy egy szép helyezést tud majd szerezni.

Maronka GáborAvoiding Water

Kiváló formában van, lovasával, Kolumbán Örssel remekül összeszokott párost alkotnak. Az ellenfeleket nagyon erősnek tartom, de eredményes futását szeretném látni. Egy pénzes helyezésnek már nagyon örülnénk.

Jaroslav LínekOrry Jól dolgozott, viszont nem szereti a nagyon meleg időjárást, inkább a hűvösebb idő kedvezne neki. A mély pálya és a kényelmesebb tempójú versenykezdés tetszene igazán, bár ezt nem tartom valószínűnek az idei Kincsem Díjban. Szeretnék egy pénzes helyezést elcsípni vele.

A szerkesztőség véleményeSplendent és Tides Of War

A korábbi versenyteljesítmény alapján Tides Of War tűnik a két vendég közül az erősebbnek, az ötéves Galileo-ivadék francia és angol pályákon is letette már a névjegyét, többek között Gr-besorolású futamokban. Az utóbbi időszakban ugyan gyakran kényszerült kihagyásra, mégis figyelemreméltó május végi goodwood-i futása és 100-as RPR száma. Frankie Dettori a fiatalabb indulót választotta a futamban, Splendent az idei szezonra érte el topját, amit viszonylag stabilan hozni is tud. Most versenyez először külföldön, ha nem viseli meg az utazás és alkalmazkodni tud az új körülményekhez, képes lehet a győzelemre.

2022-ben Eggi’s Choice nyerte a Kincsem Díjat

Vasárnap színvonalas nemzetközi ügetőfutamok a Food Truck Show-n!

A megszokottól eltérően, VASÁRNAP várja az ügető szerelmeseit a Kincsem Park, ahol az I. Nagy Lovas Szakágválasztó mellett 10 izgalmas, színvonalas és érdekes futam várja a Food Truck Show-ra, ezáltal a Kincsem Parkba látogató közönséget. Ilyen versenyek például a Marschall József Emlékverseny, a 109. Hungária Díj, valamint a Celeb- és Civil tandem versenyek.

A versenynap 13 órakor fog kezdődni és 18 óráig tart majd, amelyet a Sport 1 TV élőben fog közvetíteni egészen 15 óráig, ami után a Kincsem Park élő közvetítésén, vagy a bet.lovi.hu felületen lehet tovább követni az események alakulását, valamint fogadásokat kötni.

Az első tandem versenyben, 13:45-kor a “celebek” szállnak harcba a győzelemért jobbnál-jobb hajtóikkal, hiszen Csillagfény R.-rel fog versenyezni a rádiós műsorvezető, Abaházi Csaba akinek profi társa Búrány Adrián lesz. Mellőlük indul majd Donia d’Aunay-el a szintén műsorvezető, Harsányi Levente és Weber Zsolt. Winner Boy hajtói az Ázsia Expressz győztese, Szlépka Armand és Takács Eszter Cseperke lesznek, Australian Gold-dal pedig a divattervező, Csillag Zsuzsanna és Vezér Emese versenyzik majd. Az 5-ös starthelyről indul az idei év Derby-győztes hajtójával, Csordás Emillel Szuper Levente, akik Zónával fognak versenyezni az első helyért. (Az utóbb említett hajtó már 2012-ben nyert egy meghívásos versenyt is a Kincsem Parkban az akkori Ügetőszilveszteren.) 6-os számmal áll starthoz Acélos Fiú társaként a műsorvezető Fodor Imre és Juhász Balázs, aki szintén remek esélyt képviselnek a tandem kocsis versenyben.

A “civilek” számára is rendeznek vasárnap hasonló megmérettetést 15:25-kor, ahol remek 8 lovas mezőny jött össze. Az 1800 méteres versenyben 1-es startszámmal vág neki a versenynek Fazekas Imre társaként Manyák Csaba, aki ketten ZimmeZoomot fogják hajtani. 2-essel indul Urban Legend kocsijában Szabó Lilla és Galkó Orsolya párosa, akik mellől Petra La Roque-kal versenyzik majd Vezér Emese és Bodor Klaudia. A 4-es starthely lesz a Goran Zolnaji és Dovák Zoltán által hajtott Wonderchild-é, az 5-ös pedig Márton Lajosé, Varjasi Csilláé és Une Damé lesz. 6-ossal indul Weber Zsolt és Kis-Ádám Beatrix Anikót hajtva, míg 7-essel Erdei Péter és Morvai Eszter Uptown Boy M-et hajtva lesz harcban a győzelemért. A legkülső, 8-as starthelyről Dumbledore– társaként fog versenyezni Nagyváry Andrea Sándor Tímeával.

A hivatalos versenyek tehát, ahogy korábban említettük is, 13 órakor fognak kezdődni, ahol az első futamban vélhetően a hároméves reménységeké lehet a főszerep. Közülük is Eurydice (Márton Lajos), Elton John AT (Ozsvár Zoltán), Etalon N (Csordás Emil) és Easy Bet (Horváth Zoltán) kvartettjének csatájára van kilátás.

Fél órával később már egy tiszteletdíjas futam, a Fekete László Emlékverseny fog következni, ahol a német vendéghajtó, Christoph Schwarz egy győzelemmel kezdheti meg a napot King of Santana-nát hajtva. Azonban ha mégsem favorit siker születne, akkor akár Saya Best CD (Papp István), My Dyla LV (Kolozsi László) és Como Tiago (Fazekas Imre) is nyerhetné a futamot.

A Bet.lovi.hu nevével fényjelzett futamban, 14:05-kor áll starthoz a remek származású Daytona Spav (Veljko Mazsity), akinek továbbra is hibátlan maradhat a mérlege a Kincsem Parkban. Legutóbbi “vereségükért” akár most “bosszút” is állhatna Aerodynamics (Búrány Adrián) és Enrico Fling (Fazekas Imre) egyaránt. Egy újabb dobogós helyet szerezhet Cherie Bella M (Marko Slavic).

14:35-kor vezeti fel a startautó a versenynap első kiemelt, és egyben a nap első Nemzeti Ügető Liga futamát is, a Tippmix – Marschall József Emlékversenyt. A berlini Derby-napon, a Super Trot Cup-ban szerzett ezüstérmével az osztrák vendég, Lozano Boko (Christoph Fischer) képviseli a legjobb esélyt, azonban vélhetően nem könnyíti meg a dolgát majd a 2022-es Német Ügetőderby győztese, és a Kincsem Parkban is már nyerni tudó, Days of Thunder (Christoph Schwarz), a Super Trot Cup-ban helyezetlen, azonban idén már 9 versenyt nyerő, bombaformában lévő Faith Trot (Fazekas Imre) és a magyar színeket képviselve, Veljko Mazsity idomítottja, a 2023-ban is remek teljesítményt nyújtó, Zitti Tutti sem.

A 2022-es Marschall József Emlékverseny nyerője Gareth Boko volt Jaap van Rijn-nel

 

 

15:05-kor egy újabb tiszteletdíjas verseny, a Sárközy Mária Emlékverseny fog következni, ahol a győzelem egyik várományosa, Vakarcs RG (Lakatos Csaba) lehet. Azonban a kisebb kihagyás után futó Utódlót (Tänczer Tamás), a legutóbb sokáig vezető, majd végül dobogón végző, Bosphorus N (Hegedűs Tamás) és a mostanság rendre jól szereplő, Atom Makit (Kovács József) sem szabad leírni.

Nem sok pihenőt hagy a program, hiszen újabb izgalmas futamot fognak indítani 15:50-kor, ami nem más, mint a nap második Nemzeti Ügető Liga futama, a Szerencsjáték Zrt. – 109. Hungária Díj lesz. A hosszútávú, térhátrányos versenyben talán nagyobb esély van a magyar győzelemre, a kissé ideges, azonban remek képességű Enjoy-nak (Fazekas Imre) köszönhetően. Az előbb említett ügetőnek a feladatát akár a szintén hároméves szerb vendég, Stan Getz A.T. (Peter Zadel jun.) is megnehezítheti, hiszen ő már futott hasonló távon, a többi évjárat társával ellentétben. A 60 méteres térhátránya ellenére az idősebb klasszis, Bonaparte Boss (Veljko Mazsity) is könnyen a dobogón végezhet, csakúgy, mint az idei Német Ügetőderbyben nem igazán jól szereplő, Perfecto (Christoph Schwarz), hiszen vele kapcsolatban nem szabad elfelejtenünk, hogy 2022-ben ő nyerte 2560 méterről, pályarekordban ezt a versenyt.

A 108. Hungária Díj nyerője, Perfecto (Love You – Bright Light BR) Christoph Schwarz-cal, pályarekordban 1.16,9-ben 2560 méteren
Fotó: Péter Réka

 

A 16:25-ös Kincsem+ Tuti Hendikep egy roppant sok esélyes futam lesz, ahol Farinelli (Ifj. Veres László), Pálinka (Nagy Ferenc II.), Baraka SS (Turbucz Sándor), Vitya (Boros Károly) és Boszi (Kolozsi László) kvintettjéből szinte bárki odaérhet a dobogóra, sőt még nyerhetne is.

A 16:55-kor induló Szegedy István Emlékversenyben igen jó esélyt képvisel a győzelemmel visszatérő Digital Races (Fazekas Imre), és akár egy újabb elsőséget is szerezhet. Cardenas Baba (Goran Zolnaji) a sok remek ideje és helyezése után, végre egy aranyéremmel vigasztalódhatott, így ha itt is kijön neki a lépés, megnehezítheti a favorit dolgát. Zante Font (Juhász Balázs) is folyamatosan hozza átlag számát, amivel könnyen a dobogón végezhetne.

A kilencedik futamban az amatőröké lesz a főszerep, ahol legutóbbi győzelmére, különösebb megerőltetés nélkül ráduplázhatna Zénó Boko (Mészáros Patrik).  Ultimate Force (Takács Eszter Cseperke) újra a számára kedvező távon fut, kedvenc hajtónőjével, így számolni kell az ő jó szereplésével is, csakúgy, mint a májusi idői alapján, Firefly Shadow-val (Rapcsó Balázs) is.

A vasárnapi ügető, és egyben a háromnapos Food Truck Show zárásaként a Núsz Hendikepet fogják indítani 17:55-kor. Az alaptávról forduló Szilvás (Nagy Ferenc II.) kihasználhatja kedvező pozícióját, amelynek következtében a győzelme sem lenne elképzelhetetlen. A roppant hűséges Anybody (Csordás Emil) remek szezont tudhat maga mögött, ha kijön neki a lépés, megnehezítheti a favorit dolgát, csakúgy, mint Anna (Fejszés Kitti), aki továbbra is tartja kiváló formáját. Velence R. (Juhász Balázs) is folyamatosan eredményes, aki szintén dobogós helyen köthet ki.

 

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek / 0 comments

Emlékezzünk együtt a legendákra – Overdose

A közelmúlt világklasszisa, a világ egyik leggyorsabb sprinter lova. Angliában született, másfééves korában vásárolta meg Mikóczy Zoltán, majd adta Ribárszki Sándor alagi tréningjébe. Átlag feletti gyorsasága hamar kiderült, első versenyét pályarekorddal nyerte a Kincsem Parkban.

 

Sokáig őrizte veretlenségét, legrangosabb győzelmeit Németországban aratta.
A hazai lóversenysportot az elmúlt másfél évtizedben szinte vele azonosítják, sikerei százezrekkel ismertette meg a Kincsem Parkot. 2009. áprilisában 20.000 néző volt rá kíváncsi a Kincsem Parkban.

 

Overdose 2008-ban a világ harmadik legjobb sprintere, Európában pedig a legjobb hároméves sprinter volt. Akkori értékét 5 millió euróra, – mintegy 1,5 milliárd forint – becsülték. A Lóversenyszervezők Nemzetközi Szövetségének (International Federation of Horseracing Authorities) világranglistáján, amely a 2008. november 1. és 2009. május 17. között lefutott versenyek alapján készült, az összesített rangsorban Overdose – valamennyi távot, évjáratot és kontinenst tekintve – a tizennegyedik helyen állt!

Pályáját egy súlyos pataírha gyulladás törte ketté. Visszatért, de már nem volt a régi, ennek ellenére nyert Németországban és olasz Black Type-os versenyben, míg a Royal Ascoton a negyedik lett King’s Stand Stakes-ben.

 


Dózira a régió legjobb sprinterei emlékeznek minden évben.

Így látják a trénerek – Marschall József Emlékverseny és a 109. Hungária Díj

Tippmix – Marschall József Emlékverseny

Robert GramüllerDays of Thunder és Faith Trot: Days of Thunder legutóbb a berlini Derby-napon közvetlenül a startnál hibázott, azonban előző futásai alapján az esélyesek táborát erősíti, így dobogós helyezést várunk tőle. Faith Trot idén már kilenc győzelemnél tart, így bátran mondhatjuk, hogy bomba formában, amely remek időkkel párosul. Új hajtóval, Fazekas Imrével indul, de bízunk benne, hogy az első három hely valamelyikére odaérnek majd.

Christoph FischerLozano Boko: Kitűnő teljesítményt nyújtott a Super Trot Cup-ban Berlinben, szerencsére nem is viselte meg különösebben az a futás, hiszen abszolút jó kedvnek örvend. Amennyiben kedvezően alakul számunkra a verseny, nyerő esélynek tartom magunkat, azonban erős ellenfélnek ígérkezik Days of Thunder és Faith Trot is.

Goran ZolnajiUnno del Duomo: Ebben az évben is hűen adja tudását, és az utolsó futása óta is szívesen dolgozott. Erősek az ellenfelek, de klasszisa révén bízom benne, hogy pénzdíjas helyet tudunk majd szerezni.

Veljko MazsityZitti Tutti: Sorra halmozza a jobbnál-jobb helyezéseket, amelyek egyéni rekordjavítást is jelentettek számára a közelmúltban. Remeljük, hogy továbbra is tartja ezt a kiemelkedő formáját, ebben az esetben pedig eredményes futást várunk tőle.

Zoltan OzvarReckless: Ennek a hihetetlen versenykarriert futott ménnek a rekordjai és 245 milliós életnyereménye önmagáért beszélnek, azonban közel 5 hónapja nem futott versenyben. Vélhetően szüksége lehet erre a futásra, hogy formába lendüljön, de még így is tisztes helytállást várok tőle.

Wolfgang RuthDiamant Venus: Jól sikerült a felkészítése, nagyon jó állapotban várja a Kincsem parki versenyt, azonban a startszáma nem könnyíti meg a helyzetét ilyen erős ellenfelek között. Az esélyesek mind belső startszámról indulnak, így nagyon taktikusan kell versenyeznünk. Ha jól tudok majd helyezkedni, egy jobb pénzdíjas helyezésre elérésével már elégedett lennék.

Balogh BernadettPalace Bo: Remekül kezdte budapesti pályafutását, de ezúttal nehéz mezőnybe került, illetve új kézben is indul, tisztes helytállást várok tőle.

 

109.Hungária Díj

Balogh BernadettEternity Bar és Enjoy: Eternity Bar jó formában, azonban új hajtóval indul az erős ellenfelek között, ennek ellenére eredményes futást várok tőle. Enjoy teljesítményével is elégedettek vagyunk, kifejezetten erre a versenyre készültünk vele. A fordulóstart nála nem egyszerű feladat, azonban sokat nyugodott az elmúlt időszakban, így jó futást várok tőle is.

Tomislav Visnjic – Stan Getz A.T.: Legutóbb Szerbiába futott a jó képességű háromévesek között, ahol nyerni is tudott. Ebben a versenyben nehéz feladat elé állítottuk, de bízunk eredményes futásában.

Angyal AndorEternal Flame: A Szent István Díjban bizonyította, hogy topformában van, ezért is gondoltuk, hogy megpróbáljuk vele ezt a kiemelt versenyt is. A megszokott módon készült erre a megmérettetésére is. A táv újdonság lesz számára, de véleményem szerint ez nem fog neki gondot okozni, hiszen nagyon jó versenyfejjel rendelkezik.

Robert GramüllerPerfecto: Utolsó berlini futása a Derbyben nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Ettől eltekintve azonban úgy gondolom, hogy jó formában van, így döntős futást várunk tőle.

Goran ZolnajiCoach Degli Dei: Sokat fejlődött az elmúlt időszakban, a tulajdonossal közösen emiatt döntöttünk úgy, hogy elindítjuk ebben a kiemelt nagyversenyben. Meglátjuk, hogy tudása mire lesz elég!

Mitja SlavicCatania R.: Az Ötévesek Nagydíja után a Szent István Díjban is jól szerepelt, ezért hoztuk ki a Hungária Díjban is. Jó kedve azóta is töretlen, így bízunk benne, hogy  eredményesen szerepel majd.

Veljko MazsityBonaparte Boss: Legutóbb a leggyorsabb, idősebb lovak között is megállta a helyét és ezüstérmet tudott szerezni. Ebben a futamban az elmúlt három évben egyaránt kitűnően futott, hatvan méteres térhátránya ellenére idén is bízunk benne.

Zvonko OstercDuc de Connee: Jó formában van, nyugodt természetű, így nem okoz gondot számára a fordulóstart és az esetleges visszastartok sem. A távbírással sincs problémája, így, ha jól alakul számunkra a verseny, az első öt hely valamelyikére várom.

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai galopp hírek / 0 comments

Vélemények – Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díj

Pap GabriellaBlazing Comet

Jól sikerült a felkészítése erre a nagyversenyre. Kiegyenlítettnek látom a mezőnyt, és lovasával Ján Hávlík-kal is remek párost alkotnak, ezt legutóbb a Derby-napon is bizonyítani tudták. A táv és a talaj kedvezni fog neki, küzdelembe várom.

Jaroslav LínekQuessigny

A felkészülésével minden rendben zajlott. A gyep minősége nem befolyásolja igazán a futását, hiszen korábban már mélyebb és keményebb felületen is bizonyított. Szereti az erősebb versenytempót, az első öt hely valamelyikére várom, annak ellenére, hogy az idei mezőny erősnek tűnik.

Miroslav JovanovicIl Ministro

Il Ministro formában van, legutóbb jól futott és remekül finiselt, bár pechesen alakult a versenye. Nehéz megmérettetés előtt állunk, sok erős ló van a futamban, de remélem, hogy az első három hely valamelyikét megszerezhetjük.

Kovács SándorVoyager és Light Blue Sky

 Voyager mostanában nincs túl jó formában, de még így is pénzes helyezésében bízunk. Light Blue Sky utolsó futása nem volt az igazi, többet vártunk tőle. Tréningben már kis javulást jelez, remélem, ezt a versenyben is visszaadja majd.

Kreka IstvánOligarcha

Oligarcha jó versennyel tért vissza hosszabb pihenőjéről. Szüksége volt erre a futásra, hogy a fizikai és mentális felkészültsége is teljes legyen. Nagy feladat előtt áll, hiszen a régió legjobbjaival kerül majd ös – sze. Munkában nagyon jól mozog, így pénzdíjas szereplésében bízunk.

Tormási GyulaRémkirály

Más taktikával próbáljuk most lovagolni, és ezáltal jobb helyezésben bízunk, mint legutóbb. Örülnénk neki, ha az első öt hely valamelyikén végezne.

Soltész AndrásAirburst

Nagyon erős csapat jött össze idén ebben a klasszikusban, kemény feladat vár Airburst-re. Mindent megpróbálunk a tisztes helytállás érdekében.

A szerkesztőség véleményeSilent Film és Sceptic

Silent Film számára nem okozhat gondot, hogy ilyen messzire hozták versenyezni, hiszen többször járt Meydan versenypályáján, ahol nyerni is tudott. Ezen a nyáron háromból kétszer kimondottan jól mozgott, világsztár zsokéja pedig tovább növeli az esélyeit a futamban. Sceptic téli pihenőjét és herélését követően azonnal győzelemmel tért vissza egy nyeretlen mezőnyben. Ezt követően erősebb hendikepekben futtatták, ezekben összességében jól szerepelt, júniusban újabb első helyezést gyűjtött, méghozzá eddigi topjával. Ezt legutóbb meg tudta közelíteni, mellyel a Kincsem Parkban remek esélyt képvisel.

2022-ben Simply The Best volt a leggyorsabb
/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Lyreen Mover Díj és Food Truck Show

Szeptember első hétvégéjén a megszokott nyárvégi hangulatban ismét egy fantasztikus háromnapos fesztivál várja az érdeklődőket a Kincsem Parkban, nevezetesen a nemzetközi Food Truck Show, ahol idén az olasz konyha lesz a főszereplő.
A kulináris élvezetek mellett pénteken a Lyreen Mover Díjon induló agarak versenyeit izgulhatjuk végig, a szombati galopp napon egy meglepetés világsztár, Frankie Dettorival találkozhatunk több ízben is a pályán, vasárnap pedig ügető futamokat nézhetünk. A három szakág futamai mellett lesz megint kutyás kézműves vásár, gyerek – és lovas programok, illetve a Hadügyminisztérium jóvoltából egy hadászati kiállítás is.

A pénteki agár napon a híres Lyreen Mover, alias Drogbának állítunk emléket, aki nemcsak, hogy az Angol Derby történetében egyedüli magyar tréningben lévő agárként bejutott 2010-ben a hatfordulós versenybe, de veretlenül is menetelt végig az öt elődöntő futamon, majd a döntőben az előkelő második helyen végzett. Drogba idővel trénere, Tenczel Gábor tulajdonába került és a legnagyobb becsben tartva itthon élte le élete hátralevő részét.
Az egy év kihagyással immáron kilenc éve megrendezésre kerülő emlékversenyen az idei évben összesen tíz futamban állnak starthoz az agarak, kilenc kategória futamban és az este fénypontjaként a 20:30kor induló 480 méteres Lyreen Mover Díjon, melyen a kétszeres címtartó Hes So Lucky is a mezőny tagjai között lesz, Jill, Stacey, Alexander, Dark Star és Mythic mellett.

Pályakezdő újoncokkal is megismerkedhetünk az este folyamán, akiknek nagyon sok sikert és a lehető legjobb ‘első verseny’ élményt kívánjuk!

  • Sirius – Berki László tréningezéséből
  • Ray – Polyandán László új agara
  • Mary – a Weekend Offender kennel legújabb import szukája Labancz Zsuzsa tréningezésében
  • Sunshine – román színekben Florin Berinde tréningjéből
  • Jarvis – Bodrogi Margaréta újdonsült futtatónk agara
  • Lady Gaga – a Baranyai Család agara, Baranyai Ádám tréningezésében

A jól ismert, tapasztalt kedvenceket még felsorolni is sok lenne, de egy biztos, ahogy az mindig lenni szokott, az izgalom és a felejthetetlen élmény garantált ezen az estén is!

A pénteki napra a belépés és a parkolás ingyenes a Park teljes területén. Nagyon sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt 18:30-tól!

Élő közvetítés: https://kincsempark.hu/elo-verseny-kozvetites/

Fogadás: https://bet.lovi.hu/

Részletes versenyprogram: https://mla.kincsempark.hu/racecards/greyhound/2023-09-01

Fotó: The Sighthound Photographer

1 137 138 139 140 141 142 143 703