Cardenas Baba tovább menetel
A három esélyes látványos csatáját hozta a szombati főfutam, a Téli Díj. Bár a startot követően Reckless hamar az élre tört, a befutóban nem tudott ellenállni a bombaformában lévő Cardenas Baba rohamának, aki végül be tudta húzni az újabb győzelmet. A dobogó alsó fokára a szintén jó versenyt futó Palace Bo érkezett meg.

Goran Zolnaji dupláját valamivel később Coach Degli Dei szállította, a remek import idei hetedik sikerét aratta a Decemberi Díjban, megelőzve többek között a szlovén Malvazija B Tomazic-ot és az új kézben is jól mozgó Csábító R.-t. Két sorozatban is eldőlt az összetett sorsa ezen a versenynapon. Az amatőrök éves rivalizálása az utolsó etapra is izgalmakat ígért, végül hiába győzött Be Happy és Takács Eszter Cseperke, jelen állás szerint úgy fest, hogy Gyolai Zoltán ünnepelhet újabb champion címet. Szintén kevésen múlt a Segédhajtó Kupa sorozat idei sorsa, Farinelli és ifj. Veres László oktatta a mezőnyt a hatodik felvonás során, Fejszés Kitti bronza azonban elegendőnek bizonyult az összetett első helyéhez. Emellett ráadásul egy napi győzelem is jutott az eredményes hajtónak, a Hóvirág Hendikepben ugyanis Celerina Boss rá tudott duplázni legutóbbi elsőségére, szép hajrával terítette le riválisait.

Az év utolsó csikófutamában Fárosz lépett ki a nyeretlenek közül, Angyal Andor idomítottja várásra hajtva, a végén magabiztosan ért haza hasonlóan rutinos társai ellenében. Dreamer is megszerezte első sikerét pályafutása során, Hajnal Tibor négyévese az Adventi Díjban verte vissza a régen látott, ennek ellenére jól futó Édes K próbálkozását. A trénerek között Kolozsi László is duplázni tudott a szezon utolsó előtti versenynapján, a Fenyőfa Hendikepben Breeze Up nyert Kolozsi Sándor irányításával, míg a program végén, a meglepetést tartogató Jégvirág Díjban kisebb hibája ellenére Discovery LW ballagott haza Papp Istvánnal.

Egyetlen, ámde kihagyhatatlan délután van még hátra a 2023-as szezonból, bő két hét múlva következik az Ügetőszilveszter!
Ki legyen az Év Ügetőlova 2023-ban?
A tavalyi évhez hasonlóan idén is szavazással dől el az “Év Ügetőlova” cím sorsa. A szavazás során 6 csoport (5 szakmai szervezet és a közönség) véleményét veszi alapul a versenyszervező és ez alapján alakult ki a végső sorrend. Holtverseny esetén a Versenyszervező szavazata dönt.
Az idei évben a következő csoportok, szervezetek szavaznak:
- Közönség, a Kincsem Park szavazó felületén
- Versenyszervező
- Magyar Lovaregylet
- Ügető Tenyésztők Országos Egyesülete
- Futtatók Egyesülete
- Idomárok és Hajtók Egyesülete
Kik közül lehet választani:
Bonaparte Boss 6 éves sötétpej herélt
Idomár: Veljko Mazsity
Hico istálló
A 2023-as szezonját is igen emlékezetessé tette a Hico istálló hatéves sötétpej heréltje. Idén áprilisban, a Pulay Kornél Emlékversenyben kirobbanó formával és egy első hellyel tért vissza. Tovább menetelt a Dr. Vecseklőy József Emlékverseny megnyerésével, majd ezüstérmet szerzett a Pannónia Díjban és a Köztársasági Díjban is. Az Őszi Kísérleti versenyt idén már harmadik alkalommal zsebelte be, az év zárásaként pedig, ráduplázott a Ménesek Díjában, így életnyereménye átlépte a 20 millió forintos álomhatárt.
Enjoy 3 éves pej mén
Idomár: Balogh Bernadett
Prolongo III. istálló
Már kétéves korában is jelezte, hogy nagy tehetség rejlik benne, de nem minden alkalommal tudta ezt kiadnia magából, azonban amikor ez sikerült neki, akkor rendszerint győzelem lett a vége, így megnyerte a Gróf Esterházy Miklós Emlékversenyt, majd egy pályarekord beállítással a Háromévesek Nagydíját is. A Prolongo istálló háromévesét az ÜTÖE Nagydíjban láthattuk utoljára, ahonnan győztesként vonult el jól megérdemelt téli pihenőjére.
Devoted 4 éves pej mén
Idomár: Csordás Emil
Laura istálló
A négyéves, magyar tenyésztésű ügetők legjobbjának idei évét, ha egy szóval kellene jellemezni, az a szárnyalás lenne. Négyévesen a májusi 1.14,6-os idejével, elsőként választhatott számot trénere, Csordás Emil a 109. Magyar Ügetőderby-re, ahol biztos győzelemmel bekerültek a halhatatlanok táborába. Később az idősebb sprinter klasszisok között is gyönyörűen helyt állt, majd az Őszi Kísérleti Versenyben önhibáján kívül rontott, azonban ez cseppet sem homályosítja el az idei teljesítményét.
Catania R. 5 éves pej herélt
Idomár: Mitja Slavic
Primusz II. istálló
Idén öt versenyt nyert és már februártól kezdve talpon volt az idei szezon legeredményesebb magyar tenyésztésű ötévese. Rövid- és hosszú távon is eredményes évet zárt. Több helyezést ért el a kiemelt versenyekben, így második lett a dr. Vecseklőy József Emlékversenyben, a Pannónia Díjban pedig harmadik helyen ért célba. Az Ötévesek Nagydíjában már nem talált legyőzőre, ezután a Szent István Díj második helye következett, majd az Őszi Kísérleti Versenyben lett harmadik, amit a Ménesek Díjában megismételt.
Palace Bo 4 éves pej mén
Idomár: Balogh Bernadett
Prolongo III. istálló
Májusban került magyar tulajdonba és Balogh Bernadett idomításába ez a német születésű négyéves mén. Magyar színekben négyszer győzött, melyből az egyik egy fontos kiemelt verseny, a Hippodrom és Lovarda Sprinter Kupa volt. Ezt követően hazai és külföldi sprinter klasszisokkal szállt folyamatosan harcba, ahol rendre pénzdíjas helyen végzett.
Téli Díj – kezdés 11 órakor
A szezon utolsó előtti versenynapján kilenc futam várja az ügető szerelmeseit a Kincsem Parkban, ahova a belépés továbbra is ingyenes!
A hivatalos és részletes program ide kattintva érhető el.
A nap első futamában több páros duplázása is elképzelhető, hiszen remek formában van Adamo Fling (Csordás Emil), Very Nice Photo (Vezér Emese) és Celerina Boss (Fejszés Kitti) is, de erős ellenfélnek ígérkezik még Ambrosia Gielle (Varga Sándor) is. Fél óra múlva az ifjoncok állnak starthoz, ahol a legutóbb már dobogós Fárosz (Angyal Andor), Fatique de je t’aime (Balogh Roland), Fair Lady (Marko Slavic) és Fenegyerek (Juhász Balázs) közül bármelyikük haza érhet.
A harmadik futamban már az amatőröké lesz a főszerep, ahol a championságért folytatott harc még szorosabbá válhat, hiszen Be Happy (Takács Eszter Cseperke) és Big Ben Pax (Gyolai Zoltán) egyaránt kitűnő teljesítményt nyújtott az elmúlt időszakban, így itt is favoritként állnak starthoz. Apollo Creed utoljára hibázott a startnál, azonban most ezt ha nem tenné, helyre érhet. A következő versenyben, az Adventi Díjban ha nem rontana, papír esélyt képviselne Elton John A.T. (Ozsvár Zoltán).
13 órakor startol el a napi főverseny, a Téli Díj mezőnye, ahol a szerb-magyar napon fenomenális stílusban győzni tudó Cardenas Baba (Goran Zolnaji) tovább menetelhet és növelheti elsőségeinek a számát. A vele egy helyről forduló Palace Bo (Fazekas Imre) és a térhátrányból futó Reckless (Branko Skenderovic) egyaránt erős ellenfélnek ígérkezik, így nem szabad alábecsülni az ő képességüket sem.
Többen is jó eséllyel állnak starthoz a Fenyőfa Hendikepben, hiszen a kedvező beállításba került Dream of Mine (Fazekas Imre), a kihagyása után remek futással visszatérő Angelina Jolie (Ifj. Döme Imre) és a még mindig kedvező helyzetben lévő Breeze Up (Kolozsi Sándor) is harcban lehet a győzelemért. Fél órával később a Segédhajtó Kupa VI. állomása fog következni, ahol Timoko R.L. (Erdei Péter), Dulcinea del Toboso (Fejszés Kitti) és Lingot AT (Farkas György) hármasa közül bármelyikük dobogós esélyben bizakodhat.
Kicsi, de annál jobb mezőnyt vezet fel a startautó a Decemberi Díjban, ugyanis a Simon’s istálló kancája, Coach Degli Dei tovább menetelhet (Goran Zolnaji) és megszerezheti idei hetedik sikerét is. Azonban a két szlovén vendég, ha hiba nélkül futna, Premal MS (Marko Slavic) valamint a Kincsem Parkban először futó, Malvazija B Tomazic (Milan Tasic) is erős ellenfélnek ígérkezik.
A nap záró versenyében, a Jégvirág Díjban hasonló a helyzet, mint az előző futamban, hiszen Domperidon (Márton Lajos) még mindig roppant erős, így begyűjtheti zsinórban a negyedik győzelmét is. El Diablo (Juhász Balázs) most könnyebb mezőnybe került, így képessége révén nem lenne meglepetés a jó szereplése, csakúgy mint Diófásnak (Varga Sándor), kivéve ha nem hibázik.
GHP – 2023
Véget ért 2023. évi galopp szezon, a kapuzárót követően pedig megjelent a generál hendikepskála, a futott lovak hivatalos osztályozása.
A legmagasabb számot az “Év Lovának” is megválasztott Agreement érdemelte ki, a fantasztikus négyéves a két angol favorittal harcolt és lett végül második a nemzetközi Kincsem Díjban, ezen felül pedig öt versenyt nyert, rendre könnyedén. A háromévesek legjobbja a Derby-győztes Amore Boy, őt szorosan követi a Nemzetiben nyerő Arames, a kitűnő sprinter Carlos Ray, valamint a Leger hőse, Lord Winter. A kétévesek listáját Dark Blue Sky vezeti, az ígéretes kanca rangos győzelmei közül kiemelkedik a Szent László Díj trófeája.
Tenyésztő champion – Bábolna Nemzeti Ménesbirtok

Továbbra is töretlen a patinás ménes egyeduralma a hazai galoppsportban, habár idén a korábbiaknál szorosabban alakult a championátus vége. Ezúttal is a Dióspusztán tenyésztett telivérek versenyeztek a legtöbbször, szám szerint 197 alkalommal. Arányait tekintve ez kevesebb, mint az előző éveké, ahol bőven kétszáz feletti futásszámmal zártak, de így is 20 győzelmet ünnepelhettek és 21 664 700 Ft-os nyereményre tettek szert. Ez szűk négy millió forintos előnyt jelent a második helyen végző Ecurie Normandie Pur Sang előtt, amely három nagydíj győzelemmel és a Derby kiemelt díjazásának köszönhetően állhatott a dobogóra.
Bábolnának a nyáron remeklő három éves kanca, Mesetár hozta a legnagyobb sikereket, a Magányos Díj után a Magyar Kancadíjban és a Kovács Mihály Emlékverseny – Magyar Háromévesek Nagydíjában is verte a korosztályát. Értékes érmes helyezéseket is elértek, a gróf Széchenyi István Emlékversenyben és az Akaba-Köztársasági Díjban Delikát, valamint a Szent László Díjban Governor révén.
A kétéves csikóik is mutatták magukat, a Kerekes Gábor Emlékverseny – Magyar Kétévesek Nagydíjának első hét helyéből ötöt elvittek, Hala Hala pedig meg is nyerte a kiemeltet. Külön növeli a pénzdíjak értékét, hogy Astarris és Melarris saját versenyistállójuk színeiben ért küzdelembe. Ezzel egyértelműen jelezték, hogy jövőre is nagy reménységeik vannak és jó eséllyel pályáznak az újabb championi címre.
Természetesen ennek a sikernek nagy letéteményese volt a dióspusztai angol telivér ménes korábbi vezetője, az évközben tragikus körülmények között elhunyt Hegedűs Zsolt. Talán még csak most fog igazán beérni munkájának gyümölcse, de ezzel a championi címmel is méltóan tisztelegnek emléke előtt.
A cahmpionátus végeredménye:
|
Összes futás |
I. | II. | III-VI. | Helyezetlen | Nyeremény (Ft) | |
| Bábolna Nemzeti Ménesbirtok | 197 | 20 | 28 | 98 | 51 | 21664700 |
| Ecurie Normandie Pur Sang | 11 | 3 | 1 | 6 | 1 | 17854789 |
| Bácsalmási Agráripari Zrt. | 102 | 17 | 12 | 60 | 13 | 11759300 |
Jiří Charvát visszatér
Írta: Kovács Botond.

Érdekes hír érkezett Prágából. A Cseh Jockey Club ülésén vezetőváltásról döntöttek. Josef Bečvař hadseregtábornok helyett a korábbi elnök dr. Jiří Charvát áll ismét a kormányrúdhoz. A Magyarországon legutóbb Whirl Windet (Jeney István Emlékverseny – Kincsem Park Díja, I. kat.) sikeresen futtató Charvát doktortól 2019 decemberében vette át a tábornok a parancsnokságot. Dr. Jiří Charvát aki a Mostban található patinás versenytér tulajdonosa, és emellett rendkívül sikeres futtató síkon és az ugrások felett hazájában és külföldön egyaránt, 2014 és 2019 között már irányította a neves szervezetet.

Megjegyezzük, hogy elődje Vacláv Luka volt, akinek fia ifjabb Václav a 2023. évi Kincsem Díjban You Just Rockot indította és gyakori vendége a magyar nagydíjaknak. Reméljük, hogy Charvát doktor a továbbra is rendszeres vendége lesz a Kincsem Parknak.









