/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

A vasárnapi galopp névadói

Báró Wesselényi Miklós (1796-1850)

Ifjabb báró hadadi Wesselényi Miklós a partiumi Közép-Szolnok megyében, Zsibón született, édesapja erős testalkatát örökölve kitűnően lovagolt, úszott, vívott, birkózott és később neves vadász is vált belőle. Wesselényi Miklós az első reformnemzedék egyik legnagyobb alakja, az ország modernizációját és polgáriasodását akarta megvalósítani. A zsibói báró 1820-ban ismerkedett meg gróf Széchenyi Istvánnal, akivel mély barátságot kötött. Közösen utaztak Nyugat-Európába, bejárták Franciaországot és Angliát, visszatértük után pedig az országgyűlési főrendű ellenzék vezérei lettek. Tapasztalataikat mindketten könyv formájában jelentették meg, műveikben felhívták a nemesség figyelmét helytelen elképzeléseire és életmódjára. Nagyon fontosnak tartották, hogy a nemzet összes tagját hazafivá, polgárrá kell emelni. Neki köszönhetően került az érdeklődés középpontjába Magyarország és Erdély uniójának kérdése, amelyet később a kolozsvári országgyűlés ki is mondott. Wesselényi óriási érdeme között tartjuk számon, hogy a magyar országgyűlés hangulatát, az ott felvetett kérdéseket közvetítette Erdélybe. Később Magyarországon, Szatmár megyében is vásárolt földeket, így mind a két országgyűlésnek a tagjává vált. Programja sok tekintetben hasonlított Széchenyi elképzeléseire, amelyet a gróf „Hitel” című munkájában fogalmazott meg.

A politika mellett más téren is aktív volt: részt vett a Kaszinó megalapításában, javaslatot tett magyar színház felállítására és létrehozta az első vívókört. A Magyar Tudományos Akadémia előbb az igazgatótanács tagjává, majd tiszteleti taggá választotta. Miután Szatmárban birtokhoz jutott, az 1830-as pozsonyi diétán már a felsőtábla tagjaként, a reformmozgalom elismert vezetőjeként tündökölt. Birtokát képező falvaiban, példát mutatva, elengedte a robotot és a dézsma nagy részét. Elsőként szabadította fel parasztjait a jobbágyság alól, saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat tartott nekik a korszerű földművelésről, állattenyésztésről. Kolozsváron, a Híd utcában nyomdája volt, itt nyomtatta ki beszédeit, tételeit, naplóját.

1835 elején előbb az erdélyi, majd a magyarországi királyi tábla is perbe fogta – előbbi az 1835–36-os erdélyi országgyűlés üléseiről készített naplónak a cenzúrát megkerülő terjesztése miatt, utóbbi az 1834. decemberi nagykárolyi megyegyűlésen elmondott beszéde miatt, melyben igen élesen bírálta a kormányzatot az úrbéri reformok elbuktatásáért.

Wesselényi börtönbevonulása előtt, a pesti árvíz idején óriási részt vállalt a lakosság megmentésében. 1838. márciusában a jégzajló Duna megrekedt a Csepel-szigetnél és átszakította a pesti védgátat, a jeges víz elöntötte a várost, az ódon házak nagy részét összedöntötte. Wesselényi saját hajóján éjjel-nappal, fáradhatatlanul járta az utcákat, hogy segítséget nyújtson a bajbajutott embereknek, így kapta az „árvízi hajós” nevet.

A lovak iránti szeretete már kisgyermek korában megmutatkozott, később úgy gondolta, hogy a lótenyésztés érdekében kell lóversenyeket rendezni. Széchenyivel elkészítették a versenyszabályokat, mely szerint: „amely lónak feje legelőbb éri a jutalom tzél lineáját az a nyertes”.1827-ben tartottak először pesti versenyeket, melynek első futamát Wesselényi „Al Borák” nevű lova nyerte meg. Később elkészítette a korabeli lótartás egyik legfontosabb szakirodalmává váló, Teendők a lótenyésztés körül című könyvét, amely iránymutatást jelentett a lótenyésztés és lóversenyzés felvirágoztatására. A messze földön híres zsibói ménest Wesselényi István (1708-1757) alapította, aki megépítette a zsibói istállót is. 1740-ben a ménes korszerűsítésére spanyol mént hozatott. Wesselényi Miklós is örökölte nagyapja lovak iránti szeretetét, és tovább is vitte azt. A család időről időre szükségesnek vélte a fejlesztést, angol telivér mént hozatott, majd telivért, és nagyobb részt angol vérű lovakat tenyésztett, ezeket pedig székely lovakkal párosította. Wesselényi felismerte, hogy a lótenyésztést szervezett rendszerben kell folytatni, a tenyésztők munkáját pedig egyesületeknek kell segíteni a megfelelő értékesítés biztosításával.

Barna András (1939 – 2017)

Azon kevés szakemberek egyike, aki versenylovasként és trénerként is a csúcsra ért. A remek Falerno fiával, Frappánssal 1961-ben megnyerte a Magyar Derbyt, majd az Enyingi Állami Gazdaság Sáripusztai Ménesének elhozta a kék szalagot 1997-ben, mikor Cardinal Noska Józseffel győzött a klasszikus futamban. Tóth Pál volt az első mestere, tőle tanulta a szakmai alapjait. Első sikerét 1957-ben, Levendula nyergében aratta. Megbízható, jó lovas volt, Frappánssal sok nagy versenyben győzött, míg Imperiál évjárattársával, Rokitnoval elhódította a Kincsem Díjat. 1981-től trénerként dolgozott a tőle megszokott alázattal, szorgalommal és precizitással. Legjobb lovával Retorzióval a Derbyn kívül mindent megnyert, igazi üzememberként hasznos hendikep lovait egész évben talpon tudta tartani. Haláláig a versenyüzemet szolgálta, az utolsó éveiben egyenesbíróként. Munkásságát a versenyszervező Életmű-díjjal ismerte el. Állandó társa, Piroska évtizedekig kasszásként szolgálta a fogadóközönséget. Lánya, Mónika sikeres amatőrlovasként versenyzett, jelenleg a Versenyintézőség tagja. Veje, Bodó Károly szintén amatőr státuszban lovagolt és a fogadásszervező munkatársa.

Cardinal Derby győzelme, 1997
/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai galopp hírek / 0 comments

Kis mezőny nagy sprintje, Wesselényire emlékezve

A Nemezti Vágta szilvásváradi döntője és Európa egyik legnagyobb presztízsű csúcsversenye, a Prix de l’Arc de Triomphe mellett folytatódik a galopp szezon vasárnap délután, melyre a meteorológia kellemes őszi időjárást, a lovak pedig a megszokott izgalmakat ígérik. Ezúttal a sprintereké a főszerep, ahol mini mezőny fog starthoz állni a báró Wesselényi Miklós Emlékversenyben, de a mérföldes Barna András Emlékverseny is fordulatokat ígér.

Mindössze hatan futnak egyenes pályára a nap fő eseményén, az 1100 méteres báró Wesselényi Miklós Emlékversenyben, Muskateer Three (ifj. Kozma István) könnyebb feladat révén, vérmes reményekkel várhatja az indítást. Maronka Gábor idomítottja ugyan lemaradt az Overdose Díjban, a megszokott táv és rutinja mindenképpen mellette szól. Canizares (Stanislav Georgiev) minden alkalommal javul és egyre magasabb formákat produkál, Milanóból visszatérő lovasával duplázhat. Who Cares (ifj. Fejes Lajos) éppen két hete ért haza új topjával és törlesztette adósságát, egyenes pályán maradva ismét főszereplő lehet. Xinoníma (Ördög Alen) két ezüstérmet szerzett a nyár elején hasonló mezőnyökben, pihenőjéről visszatérve meglepheti a favoritokat.

A Barna András Emlékverseny Hendikepben még kisebb társaságot láthatunk, ötön fognak starthoz állni, 1600 méteren. Wolf of Wallstreet (Stanislav Georgiev) múltkor könnyedén ért haza és vélhetően maradt még benne, a tőle megszokottakat hozva ismét győzhet. Éjkirály (Kolumbán Örs) az év elején magas formákat tudott, az a teljesítménye a kihagyás ellenére is elég lehet ahhoz, hogy immár zsokéjával a nyergében döntőbe kerüljön. Euraquilo (ifj. Kozma István) többször bizonyított már, kvalitásai alapján tarthatja ezt a mezőnyt, de a stabilan teljesítő Cenzor (Suták Csenge) is beleszólhat a helyezések sorsába.

A napot 1400 méteres a Szatmári Díj indítja, ahol Coco Cielo (Kelemen Zénó) élete első győzelmére hajt a nyerés után még előrébb lépő Boccaccio Boy (ifj. Kozma István), valamint a szebb szerbiai helyezések után érkező és nálunk bemutatkozó Luis Fernando (Stanislav Georgiev) ellen.

Az “Árvízi Hajós” Hendikepben a nemrég nagyot javuló és a mezőnyből némileg felfelé kilógó Damast (Bernáth Christopher), míg a Zsibói Hendikepben az utóbbi időben sziporkázó és megérdemelt siker után érkező Orfheus (ifj. Kozma István) tűnik a legnagyobb sansznak, de természetesen a nyeretlenek sem maradhatnak lehetőség nélkül.

Fogadási szempontból sem utolsó a vasárnapi kínálat, hiszen a futamokra, valamint a Nemzeti Vágta döntőjére összesen 500 ezer forint jackpot került kiírásra, míg az Arc de Triomphe Kincsem+ futamként, 1,2 milliárd forintos szupernyereménnyel kecsegtet! Kezdés, 13 órakor!

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Főszerepben a pálya

Fontos téma okán gyűltek össze a pályakarbantartásért felelős, illetve az ezzel kapcsolatos pozíciókban dolgozó szakemberek Franciaországban. Tudjuk és örömmel vesszük, hogy az EMHF minden évben többször szervez szemináriumokat, továbbképzéseket és előadásokat a galopp versenyzéshez kötődő témákban, ezúttal maga a versenypálya, a gyep és a szintetikus felület és az ezekhez szorosan kapcsolódó kérdéskörök kerültek a főszerepbe. A magyar versenyüzemet Kovács Botond starter és Zilahy István, a Kincsem Park pályafelügyelője képviselte a kétnapos mítingen. A hallottakról, tapasztalatokról és főbb irányelvekről a hazaérkezésük után természetesen beszámolunk!

 

Vain Hope a San Siro-ban

Vain Hope a Nemzetközi Ló-és Agárverseny és Food Truck Show alkalmával, a Kozma Ferenc Emlékverseny megnyerése után, legutóbb a Tattersalls – Overdose Díjban győzött, a mesterhármasért pedig egyenesen Milánóba megy. Hazánk egyik legjobb sprinterével magasra tette a lécet Csontos Pál idomár, szeptember 30-án, szombaton, a keretprogram utolsó futamán áll starthoz a San Siro-ban, 18:05-kor. A hatéves szürke kanca egy 16.500 euróval dotált és 1200 méterre kiírt korteher versenyben érdekelt, ahol hét ellenfele lesz. A hároméves és idősebb telivérek között a kettes startboxból, 56 kilóval vághat neki a megmérettetésnek, zsokéja ezúttal is a sokszoros champion Stanislav Georgiev lesz. A mezőny egyetlen külföldi indulójaként azonban, nincs könnyű helyzetben a Golden Sea istálló kiválósága, ellenfelei közt pedig ott lesz az a Gauss (Maikol Arras) és Ghepardo da Todi (Silvano Mulas), akik erre a távra még szinte hibátlanok.

Sok sikert kívánunk!

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Mi várható az Őszi Kölyök Derby Elődöntőn?

Szeptember utolsó péntekén tíz futamban állnak starthoz kedvenceink, mely versenynap fő attrakciója a két Őszi Kölyök Derby Elődöntő futama lesz. Mivel Kölyök Derby-re kizárólag két év alatti agarak nevezhetnek, így ezt a versenyt megfelelő jelentkező esetén kétszer rendezzük meg a szezon folyamán, tavasszal és ősszel. A tavaszi Kölyök Derby győztes Jill (Outdoor Jill) Tarnai Linda és Szabó Mihály ébenfekete szukája lett. Most, az őszi Derby alkalmával két futamnyi fiatal titán áll starthoz a továbbjutásért és a győzelemért. Mindkét futam első három helyezettje jut be a döntőbe, melyet október 13-án pénteken rendezünk meg az Októberi Kupa elnevezésű versenynapon.
Az estét 18:30-kor kezdjük meg szokásunkhoz híven 280 méteren öt kategória futammal, melyet egy Kölyök Sprint követ, amiben szintén kizárólag két év alatti agarak futnak. Őket követi 20:30-tól a két Derby Elődöntő futam, majd az este zárásaként két 480 méteres kategória futamot izgulhatunk végig tizenegy nyíltosztályos nagyágyúval.

Ezúttal debütáló pályakezdő versenyzőink:

  • Robi (Kengyelfutó Keep Calm), Labancz Zsuzsa tréningezettje a Weekend Offender Kennelből
  • Dakota (Homokvihar Dakota) Pádár Renátó agara
  • Tamo Liam (Cserihegyi Tamo Liam) és Tamo Nyaki (Cserihegyi Hasskona Tune) Komáromi Diana tréningjéből
  • Ginger (Petz’s Silver Stars B-Ginger Bread) román színekben Daniel Gavris tréningjéből
  • Navarra (Homokvihar Navarra) Erdei László fiatal szukája
  • Tamo Blade (Cserihegyi Tamo Blade) Gálik István agara, akit Racsek Károly készít fel
  • Káosz (Homokvihar Optimus) Farkas Vivien agara.

Nagyon sok sikert kívánunk mindannyiuknak első versenyükhöz!

Ezen a nagyon szépnek ígérkező kora őszi estén is érdemes kilátogatni hozzánk személyesen, hiszen az élmény mindig élőben az igazi!

Részletes versenyprogram: https://mla.kincsempark.hu/racecards/greyhound/2023-09-29

Élő közvetítés: https://kincsempark.hu/elo-verseny-kozvetites/

Fogadás: https://bet.lovi.hu/

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Őszi Kanca Díj a szombati ügető programon

Újabb szombat, ami újabb ügető kiemelt versenyek jelent szeptember utolsó napján! Kezdés 13 órakor!

A belépés továbbra is ingyenes, illetve online a Kincsem Park élő közvetítésén és a bet.lovi.hu-n lehet majd követni a versenyeket.

Kiegyenlített mezőny áll starthoz a nap első futamában, amelyben akár Dreamer (Hajnal Tibor), Västerbo No Edge (Lakatos Csaba), Demi Moore (Kolozsi Sándor), vagy Lolly Pop (Balogh Bernadett) is elsőként haladhat át a célvonalon. Az engedményes Molly Ask Díj győztesére sem könnyű rámutatni, hiszen a remek képességű Daytona Spav (Veljko Mazsity) papír esélyt képviselne, ha nem galoppozna. Viszont abban az esetben, ha az előbbi hiba mégis bekövetkezne, legnagyobb eséllyel Etalon N (Csordás Emil), Elegáns Hölgy (Tänczer Tamás) vagy Euzébió (Komáromi Krisztina) ölébe hullhat a futam elsőség. A Juss Hendikepben a két remek formában lévő ügető, Utódló (Fejszés Kitti) és Zsofesz (Lakatos Csaba) csatájára van kilátás, csakúgy, mint a Flinga Hendikepben Firefly Shadow-ra (Lakatos Csaba) és Ciklon Fox-ra (Nagy Ferenc II.). A Nikita Díjban viszonylag kis mezőny jött össze, azonban tehetséges és gyors ügetők révén izgalmas versenyre van kilátás. A szaklap véleménye szerint a legvalószínű, hogy a remek formában lévő Street Genius (Fazekas Imre), az ötödik idei győzelmére készülő Acélos Fiú (Juhász Balázs) valamint, a duplázásra készülő Bűbájos (Nagy Ferenc II.) döntheti el az első hely sorsát.

15:30-kor fog elstartolni a versenynap egyetlen kiemelt versenye, az Őszi Kanca Díj mezőnye. Hiába a 40 méteres térhátrány, az idősebb kancák dönthetik el egymás között a győzelem sorsát, hiszen a kiváló német eredmények után érkező, Faith Trot (Fazekas Imre) képvisel kimagasló esélyt. Azonban erős ellenfélnek ígérkezik a magyar színekből induló Zitti Tutti (Veljko Mazsity), és a 109. Hungária Díjban is jól szereplő, Coach Degli Dei (Goran Zolnaji) is.

A 2022-es Őszi Kanca Díj nyerője My Dyla LV volt Kolozsi Lászlóval

 

A nap hetedik futamában, A 2023. Évi Kincsem Park Kupa V. futama Hendikepben némi klasszist képvisel Guiness des Fanes (Ifj. Turbucz Sándor), azonban az erős mezőnyökből érkező Balerina R. (Horváth Lilla), a hűséges Trencsén (Gyolai Nikolett), a legutóbb remekül futó Aslaug Princess (Gosztonyi Judit) és újoncnak számító hajtójával, Danubia Lux (Losonc Kristóf) is akár ott lehet a végelszámolásnál. A nap záró futamában, a Naná Díjban is ígéretes mezőny jött össze, hiszen az idősebb, klasszis ügetőket adták indulónak ebbe a versenybe. Reckless (Branko Skenderovic) hosszú kihagyása utáni első versenyében is jól szerepelt , az a futás hozhatott rajta annyit, hogy itt is csatázhasson a győzelemért. A tavalyi Év Lova Bonaparte Boss (Veljko Mazsity) formájára sem lehet panasz, így megnehezítheti a favorit dolgát, csakúgy, mint Cardenas Baba (Goran Zolnaji) vagy Bobby Fischer (Juhász Balázs).

 

Fotó: Péter Réka Photography

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Dettori Budapesten (11.)

A 2023. szeptember 1-3. között megrendezett Nemzetközi Ló- és Agárverseny és Foodtruck Show galopp versenynapja óriási nemzetközi visszhangot kapott. Jó hírünk a szaksajtó egészen Új-Zélandig vitte, ami akárhonnan nézzük, pont a világ túlsó végén található. A továbbiakban több részben közöljük a sikeres versenynapról író szerzők cikkeit. Hosszú sorozatra számítsanak!

Dettori Budapesten

Írta: Martin Cáp, jezdci.cz (Csehország). Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Angol lovak is érkeztek a megasztárral

A budapesti Kincsem Parkot is útba ejti Frankie Dettori világkörüli búcsúturnéjának. Az őszi szezon csúcspontja a Kincsem Díj és az Imperiál Díj, amelyre angol lovak is érkeznek. Csehországot Václav Luka és Zdeno Koplík képviseli.

A közép-európai lóversenyzés történetében már számos világsztár megjelent, így a Szlovák Derbyben, a prágai Zsoké Európa Kupában és most Magyarországon is. Az évad legnagyobb mítingjén Frankie Dettori pattan nyeregbe Budapesten, és pályára lép négy angol tréningben lévő telivér is James és Fitri Hay világoszöld-rózsaszín színeiben. Dettori hatszor mázsál majd ki, két angol és négy magyar lóra.

A Kincsem Díjban (2400 méter, 22 millió forint) Paul és Oliver Cole szerződtette a világsztárt a négyéves Splendentre. A mén két hendikep győzelmet aratott idén Newburyben és Windsorban, és 89-es képességszámmal rendelkezik. A nagydíjban ott lesz David Simcock istállójából Tides Of War is, aki tavalyelőtt a Group 2-es Prix Chaudenay-ban harmadik helyezést ért el André Fabre mesternek. Kemény ellenfeleik lesznek, hiszen pályára lép a Vacláv Luka idomításában álló You Just Rock Adam Floriannal, és ott lesz a Magyar Derby hős sárgája, Amore Boy is.

A magyar gálamíting második legjelentősebb futama a Connolly’s RED MILLS – Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díj lesz (1600 m, 8 millió forint), amelyben Dettori az idén kétszer is Meydanban szereplő, 97-es képességszámú Silent Filmet lovagolja. Szintén itt láthatjuk majd az Andrew Balding által trenírozott három éves Sceptic-et, aki Goodwoodban egy jó hendikepet nyert.

Csehország a Tattersalls Overdose Díjban (1000 m, 8 millió forint) is képviselteti magát, ahol két spinter, Drish Venture és Legionar Srb indul majd a győzelemért. E futamban a Szatnkov Racing sztárját Carlos Ray-t üli Dettori. Az olasz zskoé ezen kívül a Kovács Mihály Emlékverseny – Magyar Háromévesek Nagydíjában (2400 m, 4.4 millió forint) ölti magára a Szenttamási istálló dresszét Merci Staron. E nagydíjban indul Vacláv Luka kancája, a magyar tulajdonban lévő Klára is Adam Floriannal.

Cseh szempontból a Fegentri amatőrverseny is érdekes, hiszen a világbajnoki szériában a rendkívül sikeres Matyáš Luka és Tereza Grbavčicova is érdekelt, előbbi lovasunk a négyéves Solar, utóbbi a hároméves Ego révén.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Nemzeti Vágta Szilvásváradon fogadással!

Nemzeti Vágta Szilvásváradon fogadással! ???

A Nemzeti Vágta Magyarország és a térség egyedülálló lovas ünnepe, amely az idei évben a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban kerül megrendezésre.
2023-ban összesen 10 magyarországi és 5 határon túli helyszínen zajlottak az elővágták, ahonnan 32 kishuszár, a felnőtt mezőnyben pedig 60 település párosa közül kerül ki az idei vágta győztese.
Az új helyszín minden eddiginél izgalmasabb versenyt ígér, hiszen a sűrűbb fordulóknak köszönhetően technikásabb a pálya, a képzett lovaglás, taktikus versenyzés lehet eredményes, nem lesz elég a gyorsaság.
Esélyeket nézve a korábbi győztesek és döntősök, rutinosabb párosok, mint a tavalyi győztes Németh János idén debütáló lovával Indigóval Baja városát képviselve, Porva település Szabó Nikolett-el és Pipaccsal, akivel a 2021. évi döntőben diadalmaskodtak és végeztek az első helyen, Kecskemét versenyzője Tóth Tamara a tavalyi vágtagyőztes lóval Galaxyval, Kovács Levente Ricardo nevű lovával Decs színeiben, vagy a legrutinosabbnak mondható lovas Petrik Tamás Vicces nyergében Porva képviselőjeként is a döntő esélyes résztvevője lehet.
Az izgalmakat és a fogadási élményt fokozza az új versenyhelyszín és a 300.000,-Ft tét Jackpot is! Fogadni a megszokott módon online (bet.lovi.hu és lovifogadas.hu) oldalakon, a lovi fogadópontokon és a helyszínen is lehet!
Mindenképpen érdemes ellátogatni Szilvásváradra, mert a hétvége futamai mellett számos látványos programot kínál a Nemzeti Vágta.

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Frankie Dettori Magyarországon (10.)

A 2023. szeptember 1-3. között megrendezett Nemzetközi Ló- és Agárverseny és Foodtruck Show galopp versenynapja óriási nemzetközi visszhangot kapott. Jó hírünk a szaksajtó egészen Új-Zélandig vitte, ami akárhonnan nézzük, pont a világ túlsó végén található. A továbbiakban több részben közöljük a sikeres versenynapról író szerzők cikkeit. Hosszú sorozatra számítsanak!

 

Frankie Dettori Magyarországon

A Turf Times (Németország) írását fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Frankie Dettori körül forgott a világ a Kincsem Parkban. A világsztárral négy brit idomításban álló telivér érkezett Budapestre, mindannyian a magyar honvédelmi miniszterrel baráti viszonyban álló Hay-házaspár ismert színeit vitték. Az olasz zsoké mindkét nagydíjat megnyerte a vendégeknek, a helyi lovakkal kevésbé volt sikeres.

A Kincsem Díjban (2400 m, 58 ezer euró) Paul és Oliver Cole istállójának négyévese Splendent (2019 pm, Fast Company – Sweet Lilly, Tobougg) győzött 3 ½ hosszal a magyar tréningben álló, Etzeani Ménesben nevelkedett, Agreement (2019 sm, Lord Of Englannd – Ars Nova, Soldier Hollow) előtt. A másik angol ló, Tides Of War (2018 sm, Galileo – Walklikeanegyptian, Danehill) a harmadik helyen végzett.

A mérföldes Connolly’s RED MILLS Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díjban (1600 m, 21 ezer euró) taroltak az angolok. Silent Film (2018 sher, New Approach – Dibajj, Iffraaj) négy hosszal lett az első Sceptic (2020 pm, No Nay Never – Aljaazya, Speighstown) előtt. A legjobb magyar ló a harmadik helyen célba érő Light Blue Sky (2018 pk, Adaay- Lady Macduff, Iffraaj) volt 3 ½ hosszra a második helyezettől. – A közönség megkapta, amire számított – nyilatkozta Dettori a versenynap után.

A magyar szupersztár Overdose-ról elnevezett sprint nagydíjban (Overdose Díj, 1000 m, 21 ezer euró) Dettorinak meg kellett elégednie a harmadik helyezéssel. E futamban Carlos Ray-re (2020 pm, Sioux Nation – City Dancer, Elusive City) mázsált ki. A győzelem a Csontos Pál idomításában álló, Stanislav Georgiev kezében galoppozó Vain Hope-hoz (2017 szk, Gutaifan – Vale Of Belvoir, Mull Of Kintyre) került, a második helyre a Csehországból érkező Drish Venture (2018 pher, Mehmas – Flashing Blade, Inchinor) futott be.

A Kovács Mihály Emlékverseny – Magyar Háromévesek Nagydíját (2400 m, 11 ezer euró) a Magyar Kancadíj nyerője Mesetár (2020 stpk, Akaba – Messerschmitt, Category Five) abszolválta sikeresen és könnnyedén Sándor Mátyás (2020 pm, Pigeon Catcher – Shila, Alwuhush) és Klára (2020 pk, Zazou – Klaerchen, Motivator) előtt.

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Kiemelt Galopp hír / 0 comments

Ismét cseh siker Meránóban

Ismét cseh siker született a Meránói Nagydíjban (Gran Premio Merano), cseh barátunk dr. Jiři Charvát milliárdos nagyvállalkozó, a Cseh Jockey Club egykori elnöke versenyszíneit vivő, First of All (2016 sher, No Risk At All – Ville Valio, Poliglotte) nyerte Group 1-es, 250 ezer euró összdíjazású 5000 méteres akadályversenyt. Kis túlzással kijelenthetjük, hogy cseh sporttársainknak bérlete van az Ippodromo di Meranóban, hiszen az elmúlt tizenegy esztendőben kilencedszer vitték haza a nagy presztízsű trófeát (Alpha Two 2013-2014, Mazhilis 2016, Al Bustan 2017, L’Estran 2019-2022).

Dr. Charvát 35 ezer euróért vásárolta Franciaországban kedvencét, aki az Haras de la Herbourgère-ban elletett. A Pavel Tuma által idomított, idén veretlen telivérre az utolsó pillanatban szerződtették Felix de Giles-t. Az eddig 18 futásából 12 alkalommal győzedelmeskedő ugrófenomén idén már két Listed és egy Group 1-es (Grande Steeple-Chase D’Europa) nagydíjat nyert Meránóban.

Ott volt a helyszínen Marian Surda a régió vezető lóversenyszakembere, illetve a nyerő az a Dr. Horváth, aki időnként szívesen futtat hazánkban is és nyert a 2000-es évek elején CEBC futamot nálunk.

Forrás: Magyar Lovaregylet – Hungarian Jockey Club – Pesti Turf

1 205 206 207 208 209 210 211 777