/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Magyar Derby Döntő VI. hely – Baranyai Márk és Béla

Te is, és a bátyád Ádám is a Magyar Derby-vel kezdtétek csak meg az idei szezont, méghozzá nem is akárhogy, hiszen mindketten új agárral álltatok a nagyközönség elé, és mindketten bejutottatok a döntőbe. Béla /Best Grey Bale/ a szintén a kenneletek tréningezésében álló Lemon Bale kölyke, aki tavaly szintén ott volt a Derby nevezők közt. Mióta dolgoztok együtt?
Tavaly nyáron, 14 hónaposan vettem meg Bencze Bélától, azóta van nálam. Elég nagy lemaradásból indult, mert Béla bácsinak nem volt annyi ideje foglalkozni vele, így gyakorlatilag teljesen az alapoktól indítottuk a felkészülést idén. Az eddigiek alapján nagyon bizakodóak és kíváncsiak vagyunk mit lehet még kihozni belőle, mennyire hozza majd az apja genetikáját.

Mennyire osztjátok meg az agarakkal való munkát Ádámmal? Együtt készítitek fel őket, vagy külön-külön, saját elképzelések szerint?
Nagyjából mindent együtt csinálunk, mindenki a maga kutyájával, de együtt sétálunk, közösen sprintelünk és együtt jövünk a pályaedzésekre is. Ádám mindenben segít és támogat, illetve sok tanácsot kapok Tenczel Gábortól is. Nélkülük biztosan nem tartanánk itt, ahol most, hiszen az én jelenlegi tudásom és tapasztalatom messze nem elég ahhoz, hogy ilyen eredményt érjünk el, amiért nagyon hálás vagyok nekik.

Valóban nagyon szép eredményeket értetek el a három hét alatt, főleg, hogy ennyire fiatal, rutintalan agáról van szó. Bár azt nyilatkoztad a verseny előtt, hogy nem vársz tőle semmit, nem ért csalódás, hogy a döntőben az utolsó helyen végzett?
Nem, egyáltalán nem volt csalódás. Egy picit voltam csak szomorú, mert az egyes kanyarig gyönyörűen együtt futott a nagyokkal, és kíváncsi lettem volna, hogy ha nincs ott az az ütközés, hogy bírta volna, ott lett volna- e velük végig az élmezőnyben. De nem baj, ez most így sikerült, alapvetően nagyon boldog vagyok, hogy ennyi rutinnal egyáltalán bekerült a döntőbe és együtt futhatott a legjobbakkal.

Hogy volt a verseny után, mennyire viselte meg ez a három hét, főleg, hogy azért be lett dobva a mélyvízbe?
Alapvetően jól van, persze elfáradt a nagy melegben a három hét alatt, de úgy gondolom, hogy elég jól tudtam regenerálni a 3 hét alatt, így semmi kirívó nem látszik rajta. Azóta szépen fölszívta magát és már el is kezdtük újra a készülést a következő versenyre.

Hogy érezted magad a három hét alatt, mint versenyeztető?
Rengeteg agár gyűlt össze idén, egy nagyon komoly, jó mezőny, eddig talán ez volt a legerősebb Derby.  A lebonyolítás profi volt szerintem, minden percre pontosan, hiba nélkül zajlott, a pálya is nagyon jól elő volt készítve, a futamok összeállításával és a box kiosztással is elégedett voltam, hisz mindenki a helyéről tudott futni, ami nagy dolog.

Hogyan tovább, mik az idei terveid?
Mindenképp folytatjuk tovább a munkát hétről hétre, szeretnénk jönni minden versenyre, hogy minél többet fusson és minél több rutint szerezzen, mert szerintem úgy lesz egyre jobb a teljesítménye is. Konkrétan kitűzött verseny célom nincs, azt szeretném, hogy ott legyen a top mezőnyben és egyre jobb eredményeket érjen el.

Fotók: The Sighthound Photographer    

POP- Pet on Pictures

 

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Két helyezés Pozsonyban

Rövidebb távon is megállta helyét Denis the Diva, bronzérmes lett egy tízlovas futamban vasárnap Pozsonyban Farkas Dorottyával, nyereménye 560 euró. A futamot a cseh tréningből érkező Molly Massimo (Havelková Martina) nyerte, mögötte Regina Mia (Václav Janácek) végzett.

 

Ghost Sts (Korecková Vendula) ötödik lett a 2000 méteres kancaversenyben, míg Avoiding Water (Kolumbán Örs) tizedikként ért célba.

A Szlovák Derbyt a cseh lovak uralták, Eagle Top fia, Gasparini (Jirí Palik) diadalmaskodott, mögötte a Cseh Derby harmadikja, Darling in Pink (Janácek Václav) és Hello Hola Hay (Martin Laube) végeztek.

 

Fotó: Zàvodisko

 

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Magyar Derby V. hely, Blue Bell és Duli Zsolt

Bell, a döntő futam egyetlen szukája – ahogy azt előzőleg mondtad -, már önmagában azzal is óriási örömet okozott nektek, hogy eljutott idáig és a legjobbak közt futhatott. Most, a döntő után azért újra megkérdezem, mennyire vagy megelégedve a teljesítményével?
Nagyon meg vagyok elégedve vele, elmondhatatlan nagy örömet okozott az egész családnak, hiszen nagyon nehezen indult vele a munka, 13 edzésen estünk túl mire versenyig jutottunk, annyira nehezen tanulta meg a boxolást. Egy idő után megelégeltem és úgy döntöttem, hogy bedobom a mélyvízbe, beneveztem az első versenybe sprint távra, ahol negyedik helyezést ért el, a soron következő versenynapon, a Kincsem Food Truck Show-n azonban már dobogóra állt, több mint 0.5 tizedet javítva. A Derby előtt mindössze egyszer futott versenyben 480m-en, de rögtön második helyezést ért el, majd a Derby két előfutamából is második helyezésekkel jutott tovább, ami már önmagában is fantasztikus eredmény, főleg úgy, hogy minden alkalommal több tizeddel jobb időt futott az előzőnél.

Volt benned bármi csalódottság amiatt, hogy ötödik helyezést ért csak el?
Abszolút semmi csalódottság nincs bennem, hisz a fent elmondottak miatt számítottunk rá, hogy a startja most sem lesz az igazi, illetve az egyes kanyarban is ütközött egy picit. A legnagyobb örömöt azzal szerezte számunkra, hogy mindezek után a célegyenesben minden erejét beleadva küzdött és dolgozott, teljesen együtt a mezőnnyel, mindössze csak 0.03 század másodperccel később érve célba, mint a harmadik helyezett Bhoy.  Ez a küzdeni akarása sokkal többet ér számomra annál, mint hogy most nem ért el dobogós helyezést, így is rettentő büszkék vagyunk rá.

És nem mellékesen ő lett a 2022-es Magyar Derby legjobb eredményt elért szukája is.
Igen, ez külön óriási öröm és boldogság volt az egész családnak és az ismerősöknek, barátoknak is, akik végig velünk szurkoltak. A különdíjat és a rengeteg ajándékot pedig ezúton is nagyon köszönjük mindenkinek!

Te sem vagy már kezdő agaras, mennyire volt nehéz számodra a három héten át folyamatosan formában tartani a kutyáidat? Komival már régebb óta dolgoztok együtt, de Bellel is van már bevált módszered, vagy a megérzéseidre hagyatkoztál?
Bell fáradhatatlan agár, állandóan csak menne, látszólag semmitől nem fárad el, a nagy séták után is még szaladgál a kertben. Nagyon sok munkám és energiám van benne, de kezdek már rájönni, hogy mi a legjobb neki és az összhang is nagy közöttünk. Megvan a rend az edzés, mozgatás és az etetés terén is, ami úgy egyelőre, tűnik, hogy működik is.

Hogyan tovább, vannak újabb kitűzött célok az idei szezonra?
Konkrét verseny cél egyelőre nincs kitűzve, de már készülünk a Szuka Díjra.
Ahogy eddig is tettük, jövünk ezentúl is, vele is és Komival is a tervek szerint minden versenyre, csak sérülés ne jöjjön közbe.

Fotók: The Sighthound Photographer

POP- Pet on Pictures

/ by /   Friss hírek / 0 comments

2022/28. hét Hétfő – szerda

Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

FTC – Tobol Kostanaj (Labdarúgás, BL-selejtező)                                          649 535 fogadás

Dinamo Batumi – Slovan Bratislava (Labdarúgás, BL-selejtező)                     578 567 fogadás

Sheriff Tiraspol – Zrinjski Mostar (Labdarúgás, BL-selejtező)                       567 742 fogadás 

Qarabag Baku – Lech Poznan (Labdarúgás, BL-selejtező)                             561 167 fogadás

Rigas FS – Helsinki JK (Labdarúgás, BL-selejtező)                                         536 687 fogadás

 

Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

FTC – Tobol Kostanaj (Labdarúgás, BL-selejtező)                                          198,82 millió Ft

Sheriff Tiraspol – Zrinjski Mostar (Labdarúgás, BL-selejtező)                       97,28 millió Ft

Qarabag Baku – Lech Poznan (Labdarúgás, BL-selejtező)                              95,88 millió Ft

Vikingur Reykjavik – FF Malmö (Labdarúgás, BL-selejtező)                         73,74 millió Ft

Anglia – Norvégia (Labdarúgás, Eb, női, A csoport)                                        66,48 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:  

 

  • Lezajlott a labdarúgó BL-selejtezők első fordulója, amely során a magyar bajnok FTC az idegenbeli 0-0 után az Üllői úton fölényes, 5-1-es győzelemmel vívta ki a továbbjutást a kazah Tobol Kostanaj ellen (kiemelt eseményünk). A zöld-fehérek első két találatát a Sheriff Tiraspoltól igazolt Adama Traore szerezte, akinek a gólszerzése 2,20-as oddsért volt fogadható. Szintén duplázott Fortune Akpan Bassey is, a nigériai támadó gólszerzésére számító fogadók pedig 2,50-es nyereményszorzót könyvelhettek el.
  • A Ferencváros következő ellenfele a Slovan Bratislava lesz, pedig a szlovák bajnok a Dinamo Batumi vendégeként a rendes játékidőt követő hosszabbításban még hátrányba is került, de végül a 115. és a 123. percben szerzett gólokkal fordítani tudott. A Tippmixen és a Tippmixprón több mint 287 ezer tipp érkezett a találkozó végkimenetelére, és a 90 perc utáni 0-0-s döntetlen következtében a fogadások 39 százaléka lett helyes, 3,00-s oddsért. A „Ki jut tovább?” soron nagyobb volt a találati arány, a pozsonyi odavágón jegyzett iksz ellenére a tippek 62 százaléka szólt arról, hogy a szlovákok vendégként kivívják a továbbjutást.
  • Nem csak a Fradi nyert 5-1-re, hiszen kedden a Qarabag Baku is ilyen arányban győzte le a Lech Poznan csapatát, így a lengyel bajnoknak hamar véget ért a szereplése a BL-selejtezőben. Az „1X2” soron megtett fogadások 50 százaléka számított az azeri együttes sikerére, sokan pedig már a 14. percben örülhettek, amikor már mindkét együttes eredményes volt – a „Mindkét csapat szerez gólt” piacon ugyanis 26 ezret is meghaladó számú tipp lett helyes.
  • A női labdarúgó Európa-bajnokságon folytatódott a küzdelem a csoportkörben, a házigazda angol válogatott pedig – miután a nyitómeccsen csak minimális különbséggel verte az osztrákokat – kiütéses sikerrel jelezte, hogy a végső győzelemre is pályázik. A norvégokkal szemben aratott angol győzelem 1,48-as záró oddsot jelentett a végkimenetelre vonatkozó piacon helyesen tippelő fogadóknak, míg a „Gólszám” fogadási esemény kapcsán a 8-0-s hazai siker azt jelentette, hogy a „6+” lett a nyertes kimenetel, ami legalább 9,25-ös szorzót ért a leadott tippek 60 százalékához kapcsolódva.
  • A női Eb-k történetének rekordbajnoka, a német válogatott is kiharcolta már a csoportkör második fordulója után a továbbjutást, köszönhetően annak, hogy a „B” jelű kvartett rangadóján 2-0-ra legyőzte a spanyolokat. Az „1X2” piacon 127 ezernél is több tippet adtak le a fogadók, a találati arány pedig 23 százalékos lett, 2,90-es nyereményszorzóhoz társulva.

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Qarabag Baku – Lech Poznan (Labdarúgás, BL-selejtező)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Qarabag Baku 5:1, nyertes odds: 100,00)

Argentinos Juniors – Tigre (Labdarúgás, Argentin bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Argentinos Juniors 2:1/Argentinos Juniors 2:1, nyertes odds: 100,00)

 

Valur – Keflavik (Labdarúgás, Izlandi bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Keflavik 1:0/Keflavik 3:0, nyertes odds: 100,00)

 

Henan Songshan – Changchun Yatai (Labdarúgás, Kínai bajnokság)

Pontos végeredmények (Nyertes tipp: Henan Songshan más, nyertes odds: 100,00)

 

Shenzhen FC – Beijing Guoan (Labdarúgás, Kínai bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Beijing Guoan 1:0/Shenzhen FC 2:1, nyertes odds: 95,00)

 

Kiemelt esemény:


FTC – Tobol Kostanaj 5:1 (Labdarúgás, BL-selejtező, visszavágó)

1X2 (helyes tipp: FTC, helyes tippek aránya: 85 %, nyertes odds: 1,33)

Hendikep 0:2 (helyes tipp: FTC, helyes tippek aránya: 39 %, nyertes odds: 3,35)

1X2 + Mindkét csapat szerez gólt (helyes tipp: Hazai és igen, helyes tippek aránya: 66 %, nyertes odds: 3,45)

Gólszám (helyes tipp: 6+, helyes tippek aránya: 20 %, nyertes odds: 15,00)

 

Outright-fogadás:

 

Kerékpár, Tour de France 2022, 11. szakasz – Ki nyeri?

Helyes tipp: J. Vingegaard (Helyes tippek aránya: 7 %)

Legmagasabb odds: 4,50

Záró odds: 4,25

 

Magyar események:

 

Fehérvár – Galatasaray (Labdarúgás, Felkészülési mérkőzés)

eredmény: 1:0, nyertes odds: 3,05

A végkimenetelre tett 58 339 tippből 6 192 tipp helyes.

 

Puskás Akadémia – Hoffenheim (Labdarúgás, Felkészülési mérkőzés)

eredmény: 0:2, nyertes odds: 1,36

A végkimenetelre tett 50 435 tippből 39 681 tipp helyes.

 

U20Magyarország – U20Portugália (Kézilabda, U20 Eb, felsőház, 1. csoport)

eredmény: 33:30, nyertes odds: 2,72

A végkimenetelre tett 29 552 tippből 2 458 tipp helyes.

 

U19Magyarország – U19Spanyolország (Vízilabda, U19 Eb, női, döntő)

eredmény: 8:9, nyertes odds: 1,40

A végkimenetelre tett 11 191 tippből 6 633 tipp helyes.

 

U20Magyarország – U20Spanyolország (Kosárlabda, U20 Eb, női, negyeddöntő)

eredmény: 56:70, nyertes odds: 1,24

A mérkőzés győztesére tett 10 845 tippből 10 577 tipp helyes.

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 20*3 000 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 20*375 111 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Lugano – Internazionale Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,06 Nyertes
Labdarúgás Örebro – Trelleborg Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,78 Nyertes
Labdarúgás Sandefjord – Aalesund Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,66 Nyertes
Labdarúgás Queen’s Park – Forfar Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,61 Nyertes
Labdarúgás Ayr Utd. – Queen of South Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,74 Nyertes
Labdarúgás Hamilton – Stranraer Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,58 Nyertes
Labdarúgás KI Klaksvik – Bodö/Glimt Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,38 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Liverpool Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 1,95 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 636 563 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Meizhou Hakka – Chengdu Rongcheng 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 10,50 Nyertes
Labdarúgás Shenzhen FC – Beijing Guoan 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 12,50 Nyertes
Labdarúgás Henan Songshan – Changchun Yatai 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,85 Nyertes

 

Egy tiszaújvárosi Tippmix-játékos 2*2 500 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 2*311 544 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Rigas FS – Helsinki JK Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,73 Nyertes
Labdarúgás Qarabag Baku – Lech Poznan Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,45 Nyertes
Labdarúgás Lugano – Internazionale 1X2 + Gólszám 2,5 Vendég és több 1,98 Nyertes
Labdarúgás Landskrona – Halmstad Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,39 Nyertes
Labdarúgás Sandefjord – Aalesund Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,04 Nyertes
Labdarúgás Vikingur Reykjavik – FF Malmö Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 1,93 Nyertes

 

Egy ácsi Tippmix-játékos 5 800 Ft-os téttel, 13-as kötés típusú fogadással 591 614 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Thespakusatsu Gunma – Sanfrecce Hiroshima 1X2 Sanfrecce Hiroshima 1,16 Nyertes
Labdarúgás Tochigi – Kyoto Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,66 Nyertes
Labdarúgás Sydney Olympic – Sydney Utd. Gólszám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 1,33 Nyertes
Labdarúgás Roma – Sunderland Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,20 Nyertes
Labdarúgás Kashima A. – Gamba Osaka 1X2 Kashima A. 1,58 Nyertes
Labdarúgás Vissel Kobe – Kashiwa R. Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,19 Nyertes
Labdarúgás Avispa Fukuoka – Nagasaki Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,57 Nyertes
Labdarúgás Eastern Suburbs – Olympic Brisbane Gólszám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 1,45 Nyertes
Labdarúgás Svédország – Svájc (női) Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,51 Nyertes
Labdarúgás FTC – Tobol Kostanaj 1X2 FTC 1,33 Nyertes
Labdarúgás Linfield – TNS Gólszám 3,5 Kevesebb, mint 3,5 1,18 Nyertes
Labdarúgás Kilmarnock – Partick Thistle Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,27 Nyertes
Labdarúgás Hollandia – Portugália (női) 1X2 Hollandia 1,40 Nyertes

 

Egy szolnoki Tippmix-játékos 3 400 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 379 156 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sagan Tosu – Kofu Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,83 Nyertes
Labdarúgás Nagoya GE – Cerezo Osaka Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,53 Nyertes
Labdarúgás Avispa Fukuoka – Nagasaki 1X2 Avispa Fukuoka 2,40 Nyertes
Labdarúgás Kashima A. – Gamba Osaka 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 1,89 Nyertes
Labdarúgás Vissel Kobe – Kashiwa R. Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,25 Nyertes
Labdarúgás Tochigi – Kyoto Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,36 Nyertes

 

Egy jászberényi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 256 869 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Manchester Utd. – Liverpool 1X2 Manchester Utd. 3,05 Nyertes
Labdarúgás Rigas FS – Helsinki JK 1X2 Rigas FS 2,29 Nyertes
Labdarúgás Qarabag Baku – Lech Poznan 1X2 Qarabag Baku 1,84 Nyertes
Labdarúgás Zalgiris Vilnius – Ballkani 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes
Labdarúgás Sheriff Tiraspol – Zrinjski Mostar 1X2 Sheriff Tiraspol 1,64 Nyertes
Labdarúgás Vikingur Reykjavik – FF Malmö 1X2 Döntetlen 3,75 Nyertes

 

Egy ajkai Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 236 280 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sandefjord – Aalesund 1X2 Döntetlen 3,20 Nyertes
Labdarúgás KF Tirana – Dudelange 1X2 Dudelange 4,65 Nyertes
Labdarúgás Németország – Spanyolország (női) Hendikep 0:1 Németország 6,00 Nyertes
Labdarúgás Sutjeska Niksic – Ludogorec Razgrad Hendikep 1:0 Döntetlen 3,35 Nyertes
Labdarúgás Vikingur Reykjavik – FF Malmö 1X2 Döntetlen 3,95 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 4 000 Ft-os alaptéttel (összesen 16 000 Ft-os téttel), 3/4-es kombináció típusú fogadással 898 174 Ft-ot nyert, illetve 4 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 856 044 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Vestri – HK Kopavogs 1X2 Döntetlen 3,60 Nyertes
Labdarúgás Strömsgodset – Odd Grenland 1X2 Döntetlen 3,95 Nyertes
Labdarúgás Värnamo – Sundsvall 1X2 Döntetlen 4,30 Nyertes
Labdarúgás Brage – AFC Eskilstuna 1X2 Döntetlen 3,50 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 2 200 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 600 600 Ft-ot nyert.

 

Kosárlabda U20Portugália – U20Bulgária (női) Pontszám tartomány (rendes játékidő) 141-150 között 10,50 Nyertes
Kosárlabda U20Magyarország – U20Finnország (női) Pontszám tartomány (rendes játékidő) 151-160 között 26,00 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 4 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 355 963 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Qarabag Baku – Lech Poznan 1X2 Qarabag Baku 1,81 Nyertes
Labdarúgás Rigas FS – Helsinki JK 1X2 Rigas FS 2,34 Nyertes
Labdarúgás Lincoln Red Imps – Shkupi Szkopje 1X2 Lincoln Red Imps 3,35 Nyertes
Labdarúgás National Bank of Egypt – Ghazl El Mahallah 1X2 National Bank of Egypt 1,96 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Liverpool 1X2 Manchester Utd. 3,20 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 500 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 196 875 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Vikingur Reykjavik – FF Malmö 1X2 + Gólszám 2,5 Döntetlen és több 12,50 Nyertes
Labdarúgás Sandefjord – Aalesund 1X2 + Gólszám 2,5 Döntetlen és több 10,50 Nyertes

 

V-sport szelvény:


Egy miskolci Tippmix-játékos 300 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 524 947 Ft-ot nyert.

 

Virtuális Labdarúgás Sheffield – Manchester Kék 1X2 Sheffield 4,25 Nyertes
Virtuális Labdarúgás Southampton – London Ágyúk 1X2 Southampton 3,90 Nyertes
Virtuális Labdarúgás Liverpool – Sunderland 1X2 Sunderland 9,00 Nyertes
Virtuális Labdarúgás Wolverhampton – Vörös Ördögök 1X2 Wolverhampton 3,45 Nyertes
Virtuális Labdarúgás Everton – Tottenham 1X2 Tottenham 3,40 Nyertes

 

 

 

Interjú a Gróf Esterházy Miklós Móric Emlékverseny győztesével, Thorsten Tietz-el

Több alkalommal is jártál már a Kincsem Parkban, és szinte mindig az élmezőnyben végeztél az általad hajtott lovakkal. Vélhetően ez a rettentő nagy szakmai tudásod és tapasztalatod mellett, a külön szerencse faktorodnak is köszönhető, hiszen Magyarországon 27 hajtásból 14 alkalommal győztél és 6-szor végeztél pénzdíjas helyen. A szerencse a hároméves versenyben is melletted volt, hiszen az élen haladó Denver Broncos a cél előtt megbotlott majd hibázott, így könnyű győzelmet tudtál aratni Dynamo (Maharajah – Nothing comparesMS)  sulkyjában. Az interjú készítése során nagy segítségemre volt Fábián Imre, Dynamo (és Bugatti SS) lovásza.

Dynamo eddig is mutatta, hogy remek képesség van benne, de nem sikerült belőle eddig a maximumot kihozni. Ebben a futamban mikor érezted azt, hogy te szerezheted meg az győzelmet?

TT: Szinte a verseny egészén úgy gondoltam, hogy ha a pénzdíjas helyek valamelyikét elérjük elégedett leszek a ló futásával, mivel még nagyon sok alkalommal kell segíteni verseny során, könnyen elbizonytalanodik. Eddig sosem tudtam úgy hajtani, ahogy azt elterveztem, pontosan az előbb említett okok miatt. Véleményem szerint rettentő nagy fejlődésben, illetve növésben is van, így a terhelhetősége is ingadozó, a jövőre nézve szüksége lehet még közel 6-8 hónap munkára, ami után szerintem olyan versenyló válik belőle, amit én is, a tulajdonossal és a menedzsmenttel együtt várunk tőle.

Mutasd be nekem kérlek milyen ló is valójában Dynamo! Hol és hogyan készültök vele a versenyekre, milyen vele a mindennapi munka?

FB: Ő egy kedves, könnyen kezelhető ló az istállóban, viszont ami a tréninget illeti hajlamos arra, hogy könnyen felhúzza magát, így csak hosszú, kihúzott munkákkal készülünk vele a München-Daglfing-i versenypályán. Egyébként szinte az egész napját, mondhatni 24 órából 23 órát a karámban, szabad levegőn tölt. A reggeli etetése után, majd a tréninget követően egész nappal és este is a karámban tölti idejének nagy részét.

Mik a jövőbeli rövid, illetve hosszú távú tervek vele kapcsolatban?

TT: Valószínűleg a július 30-i versenynapon a Háromévesek Nagydíjában fog legközelebb futni, a későbbiekben pedig a tulajdonossal és stábbal összeegyeztetjük majd, hol és mikor lenne számára megfelelő verseny.

 

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Szlovák Derby vasárnap

10 cseh, 2 szlovák és 1 német ló vesz részt a 2400 méteres Szlovák Derbyben most vasárnap Pozsonyban. A Cseh Derby élmezőnyéből ott lesz a második Stronger Together, a harmadik Darling in Park és a negyedik Ashat, de a hatodik és a nyolcadik helyezett is szerephez juthat. A németek Blue Lionban bízhatnak, akit Jan Verner fog lovagolni. A hazaiak Goldschatz és Stratosferic jó futásában bízhatnak.

A versenynapon nyolc futamban állnak starthoz telivérek, közülük hármat azonban külön érdemes lesz figyelni magyar érdekeltség okán. Maronka Gábor idomítottjai a negyedik, hatodik és hetedik futamokban indulnak.

Ghost Sts (Martin Laube) nevét egy 2000 méteres kancaversenyben találjuk, ahol három cseh és három hazai lovat adtak indulónak. Élete legrövidebb távú versenyére készül Denis The Diva (Farkas Dorottya), a DTD istálló heréltje egy 1000 méteres, 4000 eurós sprintversenyben vesz részt.

A Honvédelmi Minisztérium Díja után Pozsonyban menetelhet tovább Avoiding Water megszokott lovasával, Kolumbán Örssel, ezúttal 2600 méteren versenyez majd. A 8000 eurós versenyben tizenkét lovas mezőny jött össze, a magyar indulón kívül hét cseh és négy hazai tréningből érkezik.

A teljes versenyprogram ITT található.

 

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Szigorúbb ostorhasználati szabályok Nagy-Britanniában

Írta: Chris Cook, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Állított ostorok

Lényeges változás lép életbe néhány hónapon belül a brit versenytereken ostor használat terén. A tavaly életre hívott Whip Consultation Steering Group (kb. Ostor Használattal Foglalkozó Munkacsoport – a testületnek szakmai szervezetek és egyének is tagjai lehetnek), a British Horseracing Authorityvel egyetértésben megtiltja az ún. állított ostor használatot. A munkacsoport húsz ajánlása közül ez csupán az egyik volt. A szabály megszegőit diszkvalifikáció fenyegeti nemcsak a nagydíjakban, hanem a legkisebb osztályú hendikepekben is. A szabálytervezet szerint az ostorhasználati szabályok is jóval szigorúbbak lesznek (konkrét számok még nem nyilvánosak a csapások számát illetően). Ráadásul a fél éven belül elkövetett három vétség az eddiginél sokkal súlyosabb büntetést von majd maga után.

David Jones, a BHA igazgatója nem jelölt meg konkrét időpontot az új rendelkezés bevezetésére, de közleményében elég időt ígért a lovasoknak és a versenyintézőségek tagjainak az új szabály elsajátítására, illetve megismerésre. A szabályváltoztatástól azt reméli a brit versenyüzem vezetése, hogy az intézkedéssel megszünteti a lóversenyzést évek óta kritizáló a negatív hangokat. – Fontos, a szakma számára, hogy megmutassuk, nem vagyunk érzéketlenek, és komolyan vesszük a visszajelzéseket.

A munkacsoportban résztvevő Patrick Joseph McDonald zsoké és Tom Scudamore ugrólovas úgy nyilatkozott, eddig kb. 70% százalékban állított ostorral lovagoltak, de állításuk szerint biztosak benne, hogy kollégáikkal együtt hamar alkalmazkodnak majd az új regulához. Nyilatkozatukban a labdarúgásban bevezetett videóbíróhoz hasonlították az intézkedést, mondván, sok védő rengeteg szabálytalanságot megúszott korábban, és az újítás a sport fejlődését szolgálja.

Sokan úgy vélik állított ostorral erősebben lehet megütni a lovat, Scudamore szerint Willie Carsonról kell példát venni, aki a finom ostor használat mestere volt egykor. – Nem emlékszem mikor láttam Willie kezében állítva az ostort. E tekintetben ő a követendő példa, mert csak akkor ütött, amikor arra szükség volt.

Tovább szigorodhat?


A tervek szerint, ha egy lovas a megengedettnél négy vagy több alkalommal sújt lovára a ló a futamból diszkvalifikálható (a szár elengedése nélküli lapockázás továbbra is megengedett).
– Meg kell húzni a határt – nyilatkozta Jones. – A zéró toleranciát nem akartuk bevezetni, mert előfordul, hogy a verseny hevében eggyel többször csattan az ostor anélkül, hogy a zsoké szándékosan szegné meg a szabályt. Néggyel több azonban már elfogadhatatlan, és egy vagy két plusz ütésért is komoly büntetés jár.

Roly Owers, a World Horse Welfare (kb. Lójóléti Világszervezet), a munkacsoport tagja üdvözölte a határozattervezetet. – Biztosak vagyunk benne, hogy az új rendszer működőképes lesz, bár véleményünk szerint az ostor használatát teljes egészében be kell tiltani. Azt szeretnénk elérni, hogy a ló buzdítására ne használhassanak ostort a lovasok.
A munkacsoportban nem vettek részt a bukmékerek és a játékosok képviselői, de a BHA képviseletében nyilatkozó Brant Dunshea nem lát összefüggést a fogadási forgalom és az ostor használat szigorítása között.

Összegezve:

Ezentúl tilos állított ostorral buzdítani a lovat.
Síkversenyben 7, ugróversenyekben 8 ütés megengedett továbbra is, de nem állított ostorral.
A munkacsoport tovább folytatja megfigyeléseit a témában.
Kiemelt versenyekben szigorúbb büntetések várhatók.
Négy vagy több ostorütésnél többért (állított vagy normál tartás mellett egyaránt) diszkvalifikáció jár.

Magyarázat:

backhand grip – normál ostor tartás

forehand grip – állított ostor tartás

 

 

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Magyar Derby III. hely – Baranyai Ádám és Bhoy

Ellentétben a Szigetországgal, itthon még nem annyira elterjedt az agársportban a szindikátusi tulajdonlás, mondhatni a Tietek az első, a Hungarian Bhoys Syndicate, amiben öten vagytok tagok, azaz Bhoy tulajdonosai. Miért döntöttetek a közös tulajdonlás mellett?
Ennek az az egyszerű oka van, hogy Bhoy-t olyan áron kínálta két éve az írországi kennel, ahol versenyzett, amit egyikünk sem tudott volna egyedül kifizetni, azonban komolyan felkeltette az érdeklődésünket, hiszen a 2020-as Ír Derby-n a negyedik fordulóig jutott nagyon szép eredményekkel, ezért összeálltunk öten és úgy döntöttünk, hogy közösen megvesszük és továbbra is kint futtatjuk.

Mikor és miért jött mégis haza Magyarországra?
Tavaly előtt ősszel vettük meg az Ír Derby után, majd néhány versenyt követően Angliában kerestünk neki egy trénert, akivel beneveztük a tavasszal induló Angol Derby-re. Az első fordulón sikeresen tovább is jutott, azonban egy izom sérülés miatt a második futamból sajnos vissza kellett vonnunk. Azonnal megkezdődött kint a rehabilitációja, ami nagyrészt sikerült is közel 2 hónap alatt, azonban utána már nem úgy futott, mint azelőtt, ezért úgy határoztunk – tekintve, hogy fiatalabb már nem lesz -, hogy hazahozzuk és a tréningezésemben itthon futtatjuk még 1-2 szezont, függően attól, hogy bírja. Így végül tavaly ősszel megérkezett Magyarországra, a telet pihenéssel és akklimatizálódással töltötte,  majd tavasszal megkezdtük a közös munkát.

Utaltál rá a döntő futam előtt, hogy nem csiszolódtatok még teljesen össze, ennek fényében mennyire vagy elégedett a teljesítményével? Ha lett volna több időtök együtt, többet ki tudtál volna hozni belőle szerinted?
Azt gondolom, hogy a döntő napján egészen egyszerűen nem volt benne több. Így is, ha reálisan nézem, akkor ebben a mezőnyben, egy ilyen start és az egyes kanyarban való tülekedés után a harmadik hely is nagyon szép eredmény. Bár, ha nagyon őszinte akarok lenni akkor utólag már el merem mondani, hogy volt azért bennem egy pici csalódás, mert hát ahogy a többiek is, én is bíztam a győzelemben. Összeségében azonban nagyon elégedett vagyok vele, szépen dolgozott a három hét alatt. És igen, ahogy arra utaltam már előzőleg, valóban nem csiszolódtunk még teljesen össze, kicsit más tréningre van szüksége, mint az eddigi agaraimnak, így ehhez még idő kell, mire teljesen kitapasztalom mi a legjobb a számára, de határozottan úgy látom, hogy van még benne több.

Testvéreddel Márkkal egy helyen éltek, együtt tréningezitek az agaraitokat, így talán mondhatjuk úgy a közös tréneri munka szempontjából, hogy együtt indultatok a két agárral. Nem okozott gondot, hogy a döntő napján gyakorlatilag egymás ellen futottatok?
Bennem alapvetően nagyon jó érzések vannak, hiszen két agárral indultunk neki az idei Derby-nek és mindkettővel bejutottunk a döntőbe, ami nagy dolog. Béla szemszögéből pedig még nagyobb a büszkeség, hiszen hazai tenyésztésű agár, akinek az apja saját agarunk, Lemon Bale. Fiatal, tapasztalatlan kutya létére nagyon szépen futott mindkét előfutamban és a döntőben is, ami ugyan már nagyobb falat volt neki, de az első kanyarig együtt tudott maradni a mezőnnyel, a legjobbak között. Ha valamelyikük megnyerte volna a versenyt az csak hab lett volna a tortán, de így is nagyon elégedettek vagyunk velük.

Hogyan tovább, mik az idei tervek?
Konkrét kitűzött célunk nincs, de dolgozunk, készülünk tovább és tervezzük, hogy részt veszünk a soron következő versenyeken is.

Hogyan érezted magad összeségében a három hét alatt?
El kell mondjam, hogy a legelejétől kezdve szerves tagjai vagyunk a Kincsem Park agárversenyeinek, az egyenes futamok időszakától a pálya épülésén át napjainkig. A magam részéről mindennel nagyon elégedett voltam, hibátlanul mentek le a versenyek, tökéletesen rendben volt a pálya, a futambeosztások, a boxoltatás, a paddock, orvosi ellátás…stb. Úgy tűnik végül minden összeállt és jól működik. Nagyon hálásak lehetünk, hogy megépült egy ilyen komplexum és itt versenyezhetünk. Hálásak lehetünk egymásnak is, hiszen egymást húzva egyre gyorsabb és egyre jobb kutyák kerülnek be az itthoni állományba, egyre sokszínűbb versenyeknek adva ezzel lehetőséget. A most döntőbe jutott hat agár nagy része Angliában és Írországban is megállta és megállná még most is a helyét open kategóriában, ami nagyon nagy dolog szerintem. Fontos, hogy mindenki segítően és pozitívan álljon ehhez az egészhez, hogy összefogóan, együttműködve vigyük tovább az eddigi fejlődést, hogy még évtizedek múlva is, akár az én gyerekeim is jöhessenek ide versenyt nézni, illetve futtatni, ha lesz kedvük.

Végezetül szeretném külön megköszönni a páromnak, Horváth Gerginának, Kókai Arnold és Dömötör Attila barátomnak és testvéremnek a sok segítséget, hiszen nélkülük nem sikerült volna ez a szép eredmény, így a siker közös, és ezúton is szeretnék még egyszer szívből gratulálni Papa Adriannak a győzelemhez, nagyon szép verseny volt!

Fotók: POP- Pet on Pictures

The Sighthound Photographer

/ by /   A nap híre, Hazai galopp hírek / 0 comments

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter gondolatai a Derbyről

Csodálatos volt!

Ez volt az első gondolata Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek a Szerencsejáték Zrt.100. Magyar Derby tiszteletdíjainak az átadása után, melyet Novák Katalin köztársasági elnökkel és Bánhegyi Zsófiával, a Szerencsejáték Zrt. marketing igazgatójával közösen adott át.

Csodálatos volt ennyi év után visszatérni a Kincsem Parkba, gyerekkoromban is jártam ide. Elképesztő, hogy a 100. Magyar Derby ilyen körülmények között, ennyi ember előtt, ilyen csodálatosan megvalósulhatott. Nagyon-nagyon büszke vagyok a szervezésre, nagyon fontos az, hogy ez így megvalósulhatott, és a hősre Presidentre, aki megnyerte a versenyt. Semmiben nem különbözik ez a rendezvény a nagymúltú Royal Ascottol, két évvel ezelőtt voltam az  angliai versenyen még a covid előtt. Ugyan azt láttam, elképesztő, gratulálok.”

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

A Magyar Derby 2. és 4. helyezettje, Lucky és Hero

Idén is ugyan azzal a két agárral indultál a Magyar Derbyn akikkel tavaly. Akkor Lucky az Derby Invitation, Hero pedig a Derby Consolation futamok győztese lett, idén azonban mindketten a döntőben futottak. Elmondásod szerint hasonló képességű agarakról van szó, így erősen benne volt a pakliban, hogy mindketten eljutnak a döntőig, mint ahogy az meg is történt. Nem okozott gondot neked, hogy együtt, egymás ellen versenyeztek, mint tették már ezt egyszer tavaly is?
De igen. A hiba ott volt, hogy mindketten erősen külsős kutyák, így az első egyenesben gyakorlatilag végig masszírozták egymást, ami mindkettőjük teljesítményére hátrányosan hatott, ezért egyikük sem úgy ért be az egyes kanyarba, mint tették volna, ha nincs ott a másik.
Tekintve azonban, hogy a Magyar Derby az egyik legrangosabb versenyünk, és alapvetően mindketten 480m-es agarak, ezért mindkettőt ide neveztem, de okulva az idei tapasztalatokból jövőre már nem fogom őket egymással versenyeztetni, mert most is többre jutottunk volna, ha külön futnak. Sajnos, bár egyre több a nyílt osztályos versenyző a Kincsem Parkban, még mindig nincsenek annyian, hogy izgalmas és változatos futamokban tudjam őket külön futtatni, így a megoldás az lesz, hogy Herot átteszem sprintre.

Mindketten kiemelkedő teljesítménnyel nyerték a negyeddöntő és elődöntő futamaikat és a döntő futam fő várományosai is voltak, Lucky az első, Hero harmadik helyre. Milyenek voltak az előzetes megérzéseid, milyennek láttad őket a verseny előtt?
Sajnos már délelőtt láttam rajtuk, hogy nincsenek olyan formában, hogy nagyot fussanak, de mint tudjuk, egy agárversenyen bármi megtörténhet, hiszen hiába teljesít kiemelkedően egy agár az elsőfutamokban, ha becsúszik egy apró ziccer, máris borul a papírforma. Természetesen, mint minden agaras én is győzni mentem oda és reméltem, hogy jól teljesítenek majd, de azt biztosan tudtam, hogy nem fogják az a formát nyújtani, amit egyébként tudtak volna.

Mi volt ennek a fő oka szerinted?
Alapvetően végig nagyon elégedett voltam a teljesítményükkel és a regenerálódásukkal, de a verseny előtti négy brutálisan meleg nap nagyon sokat kivett belőlük, ez egyértelműen látszódott rajtuk. Ez az időjárás amúgy sem angol agárnak való, főleg nem azoknak, akik a szigetországban születtek és csak idővel költöztek ide.

Van benned csalódottság amiatt, hogy nem sikerült nyernetek?
Nincs, hisz aki ismer az tudja, hogy nekem ez egy ugyan olyan verseny volt, mint bármelyik másik. A lebonyolítás miatt sokkal jobban izgultam, hogy minden rendben legyen, mint hogy megnyerjük-e vagy sem.

Lucky a negyeddöntőn fantasztikus pályacsúcsot futott, olyat, amit nem lesz könnyű megdönteni. Van benne még ennél több is?
Igen, határozottan. Azt gondolom, hogy Lucky gond nélkül fog tudni még egy teljes tizedet javítani idén ezen az időn.

Összeségében mi a véleményed az idei Derbyről, mennyire vagy elégedett, milyenek a visszajelzések?
Maximálisan elégedett vagyok, állítom, hogy minden idők egyik legjobb Derby-jét csináltuk meg idén. Rekord számú nevezőnk és futamunk volt, egyre több nyílt osztályos agár bukkan föl, így egy kimondottan izgalmas mezőny jött össze. A Döntőben csupa nyílt osztályos agár futott egymás ellen, merem mondani, hogy Európa leggyorsabb agarai, akiknek száma a jelek és hosszútávú terveink szerint egyre csak bővülni fog.
A visszajelzések kimondottan pozitívok, a vezetőség, a közönség és a szponzorok részéről is egyaránt csupa elismerő szót kaptunk és kapunk mind a mai napig. Emellett a számok is önmagukért beszélnek, hiszen az, hogy idén az agár Derby-n bő kétszer annyian voltak, mint az ügető Derby-n, egyértelműen azt mutatja, hogy egyre népszerűbb és sikeresebb a sport, melynek nem is lehetne tökéletesebb központja Európában, mint a Kincsem Park.

Mint szervező is elégedett vagy a lebonyolítással és a technikai dolgokkal? Van bármi, amin még szeretnél javítani, változtatni?
Igen, elégedett vagyok, hiszen komolyabb sérülés és hiba nélkül lement a három hét. A pálya nagyon jó volt mindhárom napon, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a nevezett agarak túlnyomó többsége ebben a három hétben futotta meg eddigi legjobb idejét távtól függetlenül. Egyedüli fejfájást a rettentő meleg okozott, mellyel sajnos nem tudtunk mit kezdeni, ez minden agárnak egyformán nehéz volt, hisz senki nem klímás autóból indult, de a paddock folyamatos és egyre bővülő hűtési megoldásaival sikerült a legmelegebb napra élhetővé tennünk számukra a várakozás óráit.
A tervek szerint egyébként rövidesen egy hűtő-fűtő klímával szereljük fel a helyiséget, hogy mind az extrán meleg nyári, mind a már hidegebb téli hónapokban megfelelő klímát tudjunk biztosítani a számukra.
Összességében tehát azt mondhatom, hogy nagyon sikeres Derby-t tudhatunk magunk mögött, és hogy ezt a minden szempontból felefelé ívelő tendenciát a szezon hátralevő részében is tartani fogjuk.

Fotók: POP- Pet on Pictures

The Sighthound Photographer

1 249 250 251 252 253 254 255 716