/ by /   Derby Fesztivál, Friss hírek, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Az Elnököt nem lehetett utolérni a Kincsem Parkban – magyarnemzet.hu

Az Elnököt nem lehetett utolérni a Kincsem Parkban

Ragyogó napsütés, tömött lelátók és pazar hangulat fogadta a századik alkalommal megrendezett Magyar Derby mezőnyét a budapesti Kincsem parkban. A bolgár születésű, de mintegy 15 éve Magyarországon lovagló Sztanyiszlav Georgijev és President párosa győzött.

A hároméves lovak számára kiírt 2400 méteres versenyen a maximális 16 telivér állt rajthoz. A futam elején az egyik favorit, Régi Csibész haladt az élen, a célegyenesbe fordulva Spartan Devil és Maxim követte. Az utolsó száz méteren öt ló szinte fej fej mellett haladt, közülük az a President győzött egy lóhosszal, amely az utolsó kanyar előtt még a mezőny legvégén lovagolt.

President nyerte a futamot:

Fotó: Éberling András

A bolgár születésű, de mintegy 15 éve Magyarországon lovagló Sztanyiszlav Georgijev és President párosa mögött szinte egyszerre haladt át a célvonalon az Alagi-díj győztese, Maxim, illetve Spartan Devil a második és harmadik helyen. 

Fotó: Éberling András

A lónak járó koszorút Novák Katalin köztársasági elnök adta át, majd az államfő a pódiumon is részt vett a győzteseknek járó herendi porcelánvázák átadásában, ahogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is. A futam összdíjazása 30 millió forint volt, a győztes 15 millió forinttal gazdagodott.

Borítókép: A győztes ló és a lovasa (Fotó: Éberling András)

Forrás: magyarnemzet.hu

/ by /   Derby Fesztivál, Friss hírek, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Novák Katalin fantasztikus megjelenése a 100. Magyar Derbyn – liner.hu

Fotó: Facebook/Novák Katalin

Ez egy több mint különleges esemény volt Novák Katalin köztársasági elnökünk számára, mivel az édesanyja és az édesapja is elkísérte őt.

Novák Katalin nevét sokkal többször hallani az utóbbi időben, ami nem meglepő, mivel ő lett Áder János utódja a köztársasági elnöki székben. Ez számos új elfoglaltságot is jelent számára, köztük külföldi látogatásokkal, hogy javítsa, ápolja a különböző kapcsolatokat az adott ország és Magyarország között.

Novák nagyon aktív, igyekszik fitten tartani magát, mint azt láthattuk, nemrég fiatalokkal együtt futott egy eseményen. Nem sokkal később pedig már a 100. Magyar Derbyn láthattuk, ráadásul nem is akármilyen megjelenésben.

A mindig csinos és divatos köztársasági elnök abszolúte az esemény hangulatához öltözött, akárcsak az édesanyja és az édesapja. Az ilyen események kicsit az időutazásról is szólnak, és Novák Katalin kalapja ugyancsak ezt hivatott átadni.

Mindenki jól érezte magát a derbi ideje alatt, és természetesen fotók is készültek, többek között Novák Katalinról. A köztársasági elnök számára ez egy igazán emlékezetes program lehetett a szülei mellett.
Forrás: liner.hu
/ by /   Derby Fesztivál, Friss hírek, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

President nyerte a 100. Galopp Magyar Derbyt – origo.hu

A President nevű ló nyerte vasárnap a Kincsem Parkban rendezett 100. Galopp Magyar Derbyt.

A hároméves lovak számára kiírt 2400 méteres versenyen a maximális 16 telivér állt rajthoz. A futam elején az egyik favorit, Régi Csibész haladt az élen, a célegyenesbe fordulva Spartan Devil és Maxim követte. Az utolsó száz méteren öt ló szinte fej fej mellett haladt, közülük az a President győzött egy lóhosszal, amely az utolsó kanyar előtt még a mezőny legvégén lovagolt.

A bolgár születésű, de mintegy 15 éve Magyarországon lovagló Sztanyiszlav Georgijev és President párosa mögött szinte egyszerre haladt át a célvonalon az Alagi-díj győztese, Maxim, illetve Spartan Devil a második és harmadik helyen.

Novák Katalin köztársasági elnök a Magyar Póni Derby résztvevőivel a 100. Magyar DerbynFORRÁS: MTI/BALOGH ZOLTÁN

A lónak járó koszorút Novák Katalin köztársasági elnök adta át, majd az államfő a pódiumon is részt vett a győzteseknek járó herendi porcelánvázák átadásában, ahogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is. A futam összdíjazása 30 millió forint volt, a győztesnek 15 millió járt.

A háromnapos versenyhétvége programját mazsorett- és divatbemutató, valamint kalapverseny is színesítette, a 100. Galopp Derby előtt pedig Tóth Gabi énekesnő adott rövid koncertet.

Forrás: origo.hu

Csak a szél, Dynamo és Borutka a Derby nap főszereplői

Izgalmakkal és jobbnál-jobb versenyekkel teli napon vagyunk túl. Hihetetlen szoros befutók és meglepetés lovak kimagaslóan jó szereplései színesítették meg a 108. Magyar Ügetőderby napját. Az év legnagyobb versenyét Csak a szél nyerte Fazekas Imrével, aki ezzel a hatodik Derby győzelmét aratta. De nem szabad a fiatalabb korosztály legjobbjairól sem megfeledkezni, ahol a német tréningből érkező Dynamo nyert Thorsten Tietz-el, illetve a hazai tenyésztésű 5-6 éves lovak számára kiírt Pannónia Díjat, a tavalyi év derby győztese, Borutka nyerte Hajnal Tiborral.

A versenynap egy hihetetlen meglepetéssel kezdődött, hiszen Just Be Ready szerezte meg idei első győzelmét Kárai Józseffel a sulkyjában, aki mögött Cyrano RG lett a második Vekas Zoltánnal, míg harmadik Diófás lett Angyal Andorral.

Fél órával később majdnem papírforma sorrend alakult ki, hiszen Velence R. zsinórban második győzelmét aratta, most Horváth Györggyel a kocsijában, aki mögött Nagy Ferenc II. Szilvással hajrázta le, a Csordás Emil által hajtott Adamo Flinget.

A nap harmadik futama, a Bisbac Dániel Emlékversenyt a német vendég, Olympia Hazelaar nyerte Thorsten Tietz-el. A remekül hajrázó Zlatan LIW lett az ezüstérmes Lakatos Árpáddal, míg az elképesztő hajrával érkező Bolide Laksmy lett a harmadik Veljko Mazsity-al.

A Soós Imre Emlékversenyben a remekül beosztott versenyt végigfutó Big Ben Pax nyerte Gyolai Zoltánnal, akit követett a szintén jó esélyű Bombay Nagy Ferenc II.-vel, így megelőzve az elfáradó Saya Best CD-t, akit Goran Zolnaji hajtott.

Az idősebb lovak sprintversenyében, a kényszerpihenőről visszatérő, Unno del Duomo tudta megnyerni egy roppant szoros küzdelem után, így a dobogó alsóbb fokaira Adriana Astit, és a kissé elfáradó Il Duce Bokot taszította le.

A versenynap első liga futama a hároméves lovak számára megrendezett Gróf Esterházy Miklós Móric Emlékverseny volt, ahol a cél előtt megbotló Denver Broncos hibája miatt, Dynamo arathatott könnyű győzelmet állandó hajtójával, Thorsten Tietz-el. Második lett mögötte az órási fejlődésben lévő Diána Gull tulajdonosával Tänczer Tamással, harmadik pedig Danny DeVito lett vendéghajtójával, Veljko Mazsityal.

A derbynap hetedik tiszteletdíjas futamát, a G. Dénes György “Zsüti” és Gém Zoltán Emlékverseny Hendikepet óriási meglepetésre Vezuvián nyerte meg megszokott hajtójával, Nyilasi Bálinttal. Mögötte a favorit, Valerie As szerezte meg az ezüstérmet Ifj. Turbucz Sándorral, akit a bronzérem megszerzésére Beatriz Galindo A.T. követett Márton Lajossal.

A 2022-es Pannónia Díjat végül Borutka nyerte idomárjával, Hajnal Tiborral, hiszen a célon elsőként áthaladó Bonaparte Bosst a befutóban vétett hibája miatt diszkvalifikálták. Második így Alfa Boy lett Lakatos Csabával, míg harmadik helyre Be Happy érkezett meg Márton Lajossal.

A derby előtti futamban az amatőröket hívták starthoz, ahol a múlthéten erős mezőnyben mutatkozó Zoom Photo szerezte meg esedékes győzelmét tulajdonsával, Pekker Györggyel. A célvonalon mögötte Adolfina B. haladt át Gyolai Zoltánnal, akit Vezér követett Takács Krisztiánnal.

A nap 10. futama az év legjobban várt versenye, a 108. Magyar Ügetőderby volt. Az egyik legnagyobb esélyes Charming Boy hibájának köszönhetően utat kapott a befutó elején a futam a későbbi nyerő Csak a szél, akit idomárja Fazekas Imre hajtott, könnyedén hajrázta le a sokáig élen versenyző Chip Chip Chip-et, aki így óriási meglepetésre a második helyen végzett Márton Lajossal. Harmadik helyre a szlovén tréningből érkező, nagyot hajrázó Catania R. lett Marko Slavic-al.

A nap záró futamát is, csak úgy, mint az elsőt, Kárai József nyerte, de itt már hűséges társa, Magic Bucks volt a nyerő. Őt a remekül hajrázó és remekül küzdő VAQU. Em. Q. követte Vezér Emesével. Harmadikként Angelina Jolie ért célba tulajdonosával Wochner Jánossal.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

2022/26. hét Csütörtök – vasárnap

Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Ham-Kam – Molde (Labdarúgás, Norvég bajnokság)                                       337 807 fogadás

Viking Stavanger – Rosenborg (Labdarúgás, Norvég bajnokság)                     294 776 fogadás

Häcken – Elfsborg (Labdarúgás, Svéd bajnokság)                                            290 083 fogadás 

Kristiansund – Lilleström (Labdarúgás, Norvég bajnokság)                            287 106 fogadás

Djurgarden – Hammarby (Labdarúgás, Svéd bajnokság)                                278 354 fogadás

 

Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Magyarország – Hollandia (Vízilabda, vb, női)                                               65,67 millió Ft

Olaszország – Spanyolország (Vízilabda, vb)                                                 54,75 millió Ft

USA – Magyarország (Vízilabda, vb, női)                                                      52,95 millió Ft

Spanyolország – Horvátország (Vízilabda, vb)                                               40,25 millió Ft

Olaszország – Görögország (Vízilabda, vb)                                                    38,18 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:  

 

  • Spanyolország sikerével ért véget a Magyarországon zajló férfi vízilabda-világbajnokság vasárnap. A Tippmixen és a Tippmixprón fogadók körében az elődöntők is nagy népszerűségnek örvendtek: a spanyol – horvát (10-5) mérkőzés végkimenetelére közel 105 ezer tipp érkezett, 40 százalékos találati arány mellett, míg az olasz – görög (11-10) összecsapás „1X2” piacára megtett majdnem 100 ezer fogadás 46 százaléka lett tökéletes. Az olasz – spanyol (9-9) finálé rendes játékideje végül döntetlennel ért véget, ami a közel 96 ezer tipp 54 százalékának jelentett 6,00-s (vagy ahhoz közeli) nyereményszorzót. A döntő kapcsán a „Ki nyeri a Kupát?” fogadási lehetőségre leadott tippek 82 százaléka Spanyolország csapatának végső győzelmét várta, ami a büntetőpárbajt követően helyesnek is bizonyult.
  • Míg a férfiaknál a magyar válogatott a 7. helyen zárta az idei vb-t, addig női csapatunk egészen a döntőig menetelt, és ott csak a címvédő és olimpiai bajnok USA együttese tudta megállítani (kiemelt eseményünk). Keszthelyi-Nagy Ritáék az elődöntőben a hollandokat verték 13-12-re, ami a végkimenetelre vonatkozó soron közel 41 ezer tippet tett helyessé, 1,75-ös záró odds mellett. A félidőben még döntetlen volt az állás, ami 4,50-es oddsot ért az „1. félidő – 1X2” fogadási esemény kapcsán, 80 százalékos találati arány mellett.
  • Magyarország U20-as női kézilabda-válogatottja is ezüstérmet szerzett a hétvégén a korosztályos vb-n, a döntőben 31-29-re alulmaradva a norvég együttessel szemben. A finálé esélyesének a negyeddöntőben a dánokat öt, az elődöntőben a svédeket nyolc góllal legyőző magyar együttes számított – a norvégok sikere 4,15-ös záró oddsszal társult a döntő végkimenetelére vonatkozó soron, és a fogadások 15 százaléka bizonyult helyesnek. Aki jól tippelte meg, hogy az északiak egy legalább 57 gólt hozó meccsen győzni fognak, 8,75-ös szorzóval kalkulálhatott az „1X2 + Gólszám 56,5” piacon.
  • Az angol válogatott nyerte meg az U19-es labdarúgó Európa-bajnokságot, bár a döntőben alaposan megizzadt a négy között a franciákat legyőző izraeli korosztályos együttes ellen. A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel zárult, ezzel az „1X2” fogadási eseményen beérkezett több mint 95 ezer tipp 12 százaléka lett tökéletes, legalább 3,85-ös nyereményszorzóhoz kapcsolódva. Miután viszont a szigetországiak a hosszabbításban kétszer is eredményesek voltak, miközben nem kaptak újabb gólt, a döntő kapcsán felkínált „Ki nyeri az U19 Eb-t?” soron 90 százalékos lett a találati arány.
  • Javában zajlanak a wimbledoni tenisztorna küzdelmei is. A férfi egyes tornán vasárnap a 20 éves Jannik Sinner 6:1, 6:4, 6:7, 6:3-ra legyőzte a 19 esztendős Carlos Alcaraz Garfiát, ezzel az olasz játékos jutott a legjobb nyolc közé. A papírforma inkább az 5. kiemelt spanyol sikerét ígérte, így Sinner győzelméhez 3,05-ös odds kapcsolódott a mérkőzés győztesére vonatkozó piacon, miközben a fogadások 9 százaléka vált nyertessé. Eközben majdnem 14 ezer tipp várta helyesen azt, hogy a játékszám legalább 37 lesz a két fiatal teniszcsillag összecsapásán.

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

The Strongest – Ceara (Labdarúgás, Copa Sudamericana)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: The Strongest 1:0/Ceara 2:1, nyertes odds: 100,00)

 

Univ. Catolica de Santiago – Sao Paulo SP (Labdarúgás, Copa Sudamericana)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Sao Paulo 4:2, nyertes odds: 100,00)

 

Sundsvall – FF Malmö (Labdarúgás, Svéd bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Sundsvall 2:1/Sundsvall 2:1, nyertes odds: 100,00)

 

Hebei FC – Wuhan FC (Labdarúgás, Kínai bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Hebei FC 1:0/Hebei FC 2:1, nyertes odds: 90,00)

 

Dep. Municipal – C. Vallejo Trujillo (Labdarúgás, Perui bajnokság)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: C. Vallejo Trujillo 4:1, nyertes odds: 90,00)

 

Kiemelt esemény:


USA – Magyarország 9:7 (Vízilabda, vb, női, döntő)

1X2 (helyes tipp: USA, helyes tippek aránya: 29 %, nyertes odds: 1,25)

Hendikep -3,5 (helyes tipp: Magyarország +3,5, helyes tippek aránya: 82 %, nyertes odds: 1,80)

  1. félidő – Gólszám 9,5 (helyes tipp: Kevesebb, mint 9,5, helyes tippek aránya: 42 %, nyertes odds: 1,95)

Gurisatti G. 1,5 gólt szerez (helyes tipp: Több, mint 1,5, helyes tippek aránya: 85 %, nyertes odds: 1,60)

 

Outright-fogadás:

 

Forma-1, Brit Nagydíj 2022 – Ki nyeri?

Helyes tipp: C. Sainz Jr. (Helyes tippek aránya: 13 %)

Legmagasabb odds: 14,50

Záró odds: 5,50

 

Magyar események:

 

Magyarország – Hollandia (Vízilabda, vb, női, elődöntő)

eredmény: 13:12, nyertes odds: 1,75

A végkimenetelre tett 86 303 tippből 40 718 tipp helyes.

 

Magyarország – Montenegró (Vízilabda, vb, 7. helyért)

eredmény: 8:6, nyertes odds: 1,30

A végkimenetelre tett 43 462 tippből 27 989 tipp helyes.

 

Magyarország – USA (Vízilabda, vb, 5-8. helyért)

eredmény: 11:11 (büntetőkkel: 4:5), nyertes odds: 9,50

A végkimenetelre tett 32 275 tippből 5 777 tipp helyes.

 

U20Magyarország – U20Dánia (Kézilabda, U20 vb, női, negyeddöntő)

eredmény: 31:26, nyertes odds: 1,20

A végkimenetelre tett 27 597 tippből 18 793 tipp helyes.

 

Magyarország – Portugália (Kosárlabda, vb-selejtező, E csoport)

eredmény: 69:68, nyertes odds: 1,10

A mérkőzés győztesére tett 10 696 tippből 9 886 tipp helyes.

 

Élő szelvény:

Egy budapesti Tippmix-játékos 3 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 346 130 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás U19Olaszország – U19Franciaország (női) (élő) 1X2 Döntetlen 4,90 Nyertes
Labdarúgás Metallurg Bekobod – Lokomotív Taskent (élő) 1X2 Döntetlen 2,10 Nyertes
Labdarúgás Sogdiana – Altin Aszir Asgabat (élő) Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 3,25 Nyertes
Labdarúgás FC Khujand – FC Dordoi Bishkek (élő) Pontos végeredmény Döntetlen 0:0 3,45 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 5 600 Ft-os téttel), 2/8-as kombináció típusú fogadással 3 485 000 Ft-ot nyert úgy, hogy öt hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás Cerro Porteno – Palmeiras SP Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 1:1/Cerro Porteno 2:1 80,00 Vesztes
Labdarúgás The Strongest – Ceara Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény The Strongest 1:0/Ceara 2:1 85,00 Nyertes
Labdarúgás Talleres de Cordoba – Colón Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 0:0/Talleres de Cordoba 2:1 50,00 Vesztes
Labdarúgás Toronto FC – Columbus Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Columbus 2:0/Columbus 2:1 85,00 Nyertes
Labdarúgás Chicago – Philadelphia Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 1:1/Philadelphia 2:1 45,00 Vesztes
Labdarúgás Vélez Sarsfield – River Plate Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény River Plate 1:0/River Plate 3:0 40,00 Vesztes
Labdarúgás Dep. Cali – Melgar Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 0:0/Melgar 2:0 90,00 Vesztes
Labdarúgás Seattle – Montreal Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 1:1/Montreal 2:1 60,00 Nyertes

 

Egy pápai Tippmix-játékos 5*250 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 5*383 441 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sundsvall – FF Malmö 1. félidő – Mindkét csapat szerez gólt? Igen 3,90 Nyertes
Labdarúgás Bohemians Dublin – Derry City 1X2 + Gólszám 3,5 Vendég és több 7,25 Nyertes
Labdarúgás St. Patrick’s – Drogheda Utd. Gólszám 2-3 1,93 Nyertes
Labdarúgás KR – Vikingur Reykjavik 1X2 + Gólszám 1,5 Vendég és több 3,25 Nyertes
Labdarúgás Chapecoense – Sampaio Correa MA 1X2 Chapecoense 1,88 Nyertes
Labdarúgás Central Cordoba SDE – Argentinos Juniors 1X2 + Gólszám 2,5 Vendég és több 4,60 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 2*140 Ft-os alaptéttel (összesen 2* 2 100 Ft-os téttel), 4/6-os kombináció típusú fogadással 2*444 150 Ft-ot nyert, illetve 2*140 Ft-os alaptéttel (összesen 2*2 800 Ft-os téttel), 3/6-os kombináció típusú fogadással 2*282 030 Ft-ot nyert úgy, hogy két hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás FC Tokyo – Avispa Fukuoka Pontos végeredmény Döntetlen 2:2 18,00 Nyertes
Labdarúgás Kyoto – Sapporo Pontos végeredmény Kyoto 2:1 10,00 Nyertes
Labdarúgás Kashiwa R. – Kashima A. Hendikep 1:0 Döntetlen 3,75 Nyertes
Labdarúgás Shimizu SP – Yokohama FM Hendikep 2:0 Döntetlen 4,70 Nyertes
Labdarúgás Cerezo Osaka – Kawasaki Frontale Pontos végeredmény Kawasaki Frontale 2:0 8,75 Vesztes
Labdarúgás Shonan Bellmare – Nagoya GE 1X2 Shonan Bellmare 2,59 Vesztes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 210 Ft-os téttel), 5/7-es kombináció típusú fogadással 429 660 Ft-ot nyert, illetve 10 Ft-os alaptéttel (összesen 350 Ft-os téttel), 4/7-es kombináció típusú fogadással 282 128 Ft-ot nyert, illetve 10 Ft-os alaptéttel (összesen 350 Ft-os téttel), 3/7-es kombináció típusú fogadással 71 488 Ft-ot nyert úgy, hogy két hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás Hebei FC – Wuhan FC 1X2 Hebei FC 8,00 Nyertes
Labdarúgás Stella d’Adjame – ASI d’Abengourou 1X2 Stella d’Adjame 5,25 Nyertes
Labdarúgás Valmiera – Spartaks Jurmala 1X2 Spartaks Jurmala 22,00 Nyertes
Labdarúgás Klubi 04 – Ilves 2 1X2 Ilves 2 6,50 Vesztes
Labdarúgás Rigas FS – BFC Daugavpils 1X2 BFC Daugavpils 10,50 Vesztes
Labdarúgás Pitea IF – Team TG 1X2 Team TG 6,00 Nyertes
Labdarúgás CD Aampetra – Univ. Catolica de Quito 1X2 CD Aampetra 7,75 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 100 Ft-os alaptéttel (kötéstiltások* mellett összesen 3 200 Ft-os téttel), 2/10-es kombináció típusú fogadással 637 500 Ft-ot nyert úgy, hogy nyolc hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás Guangzhou FC – Wuhan Three Towns* Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 1:1/Wuhan Three Towns 2:1 75,00 Nyertes
Labdarúgás Guangzhou FC – Wuhan Three Towns* Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 1:1/Guangzhou FC 2:1 100,00 Vesztes
Labdarúgás Beijing Guoan – Chengdu Rongcheng** Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 0:0/Beijing Guoan 2:1 50,00 Vesztes
Labdarúgás Beijing Guoan – Chengdu Rongcheng** Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 0:0/Chengdu Rongcheng 2:1 65,00 Vesztes
Labdarúgás Beijing Guoan – Chengdu Rongcheng** Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 1:1/Beijing Guoan 2:1 40,00 Vesztes
Labdarúgás Beijing Guoan – Chengdu Rongcheng** Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 1:1/Chengdu Rongcheng 2:1 50,00 Vesztes
Labdarúgás Hebei FC – Wuhan FC*** Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Hebei FC 1:0/Wuhan FC 2:1 50,00 Vesztes
Labdarúgás Hebei FC – Wuhan FC*** Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Wuhan FC 2:0/Wuhan FC 2:1 75,00 Vesztes
Labdarúgás Hebei FC – Wuhan FC*** 1. félidő – Pontos eredmény Hebei FC 2:0 55,00 Vesztes
Labdarúgás Hebei FC – Wuhan FC*** Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Hebei FC 1:0/Hebei FC 2:1 85,00 Nyertes

 

Egy mohácsi Tippmix-játékos 40 Ft-os alaptéttel (összesen 5 040 Ft-os téttel), 5/9-es kombináció típusú fogadással 528 409 Ft-ot nyert úgy, hogy négy hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás Hanoi Viettel – Hougang Utd. Gólszám 6+ 9,25 Nyertes
Labdarúgás Hebei FC – Wuhan FC 1. félidő – 1X2 Hebei FC 6,75 Nyertes
Labdarúgás Metallurg Bekobod – Lokomotív Taskent Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,49 Vesztes
Labdarúgás Phnom Penh Crown – Young Elephants FC Gólszám 6+ 3,90 Nyertes
Labdarúgás Valmiera – Spartaks Jurmala Gólszám 6+ 8,00 Vesztes
Labdarúgás Ullensaker/Kisa – Ranheim Gólszám 6+ 6,75 Vesztes
Labdarúgás Brann Bergen – Fredrikstad Gólszám 6+ 7,75 Nyertes
Vízilabda Ausztrália – Görögország (női) 1X2 Döntetlen 7,00 Nyertes
Vízilabda Magyarország – Hollandia (női) 1X2 Döntetlen 6,50 Vesztes

 

Egy salgótarjáni Tippmix-játékos 50 Ft-os alaptéttel (összesen 2 750 Ft-os téttel), 9/11-es kombináció típusú fogadással 518 655 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás Omnisports de Korhogo – Academie FAD Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,19 Nyertes
Labdarúgás Gagnoa – USC Bassam Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,02 Nyertes
Labdarúgás ES Bafing – Lys Sassandra Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,33 Nyertes
Labdarúgás Ittihad Tanger – Maghreb Fes Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,07 Nyertes
Labdarúgás Pyramids FC – ENPPI Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,00 Vesztes
Labdarúgás CRS Salmi – Hassania Agadir Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,13 Nyertes
Labdarúgás Mouloudia Oujda – Wydad Casablanca Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,06 Nyertes
Labdarúgás SOL FC – Racing d’Abidjan Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,29 Nyertes
Labdarúgás RSB Berkane – Chabab Mohammedia Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,16 Nyertes
Labdarúgás Olympique de Khouribga – Olympique de Safi Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,05 Nyertes
Labdarúgás Stella d’Adjame – ASI d’Abengourou Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,36 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 5 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 437 708 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Dep. Riestra – Nueva Chicago 1X2 Dep. Riestra 2,31 Nyertes
Labdarúgás Juventude RS – Atlético MG 1X2 Atlético MG 1,95 Nyertes
Labdarúgás Universidad de Chile – Dep. Union La Calera 1X2 Universidad de Chile 2,56 Nyertes
Labdarúgás Helsinki JK – Kuopio PS 1X2 Döntetlen 3,15 Nyertes
Labdarúgás Östersund – Utsikten 1X2 Utsikten 2,41 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 4 269 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 224 259 Ft-ot nyert.

 

Darts Ger. Price – Rowby-John Rodriguez A mérkőzés győztese Rowby-John Rodriguez 3,30 Nyertes
Darts D. Gurney – G. Clemens A mérkőzés győztese G. Clemens 2,20 Nyertes
Darts Joe Cullen – Ian White A mérkőzés győztese Ian White 2,86 Nyertes
Darts M. Schindler – M. Razma A mérkőzés győztese M. Razma 2,53 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 140 927 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Dep. Tolima – Flamengo RJ 1X2 Flamengo RJ 2,19 Nyertes
Labdarúgás Talleres de Cordoba – Colón 1X2 Döntetlen 3,20 Nyertes
Labdarúgás Cerro Porteno – Palmeiras SP 1X2 Palmeiras SP 1,65 Nyertes
Labdarúgás Vélez Sarsfield – River Plate 1X2 Vélez Sarsfield 3,75 Nyertes
Labdarúgás Fortaleza – Estudiantes LP 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes

 

V-sport szelvény:


Egy budapesti Tippmix-játékos 3 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 603 000 Ft-ot nyert.

 

Virtuális Labdarúgás Aston Oroszlán – Tottenham Vendégcsapat góljainak a száma 4+ 16,75 Nyertes
Virtuális Labdarúgás Sheffield – London Ágyúk Vendégcsapat góljainak a száma 4+ 12,00 Nyertes

 

 

/ by /   A nap híre, Hazai galopp hírek / 0 comments

President a 100. Magyar Derby győztese

Georgiev házibefutót hozott a 100. Magyar Derby, a centenáriumi futamban az INTERGAJ istálló ménjét, Presidentet lovagolta győzelemre idomárlovasa.

Második helyen az Alagi Díj győztese, Maxim (Tomas Lukásek) végzett, harmadik helyre Molnár Gyöngyi idomítottja, Spartan Devil (Jirí Palik) jelentkezett be.

A győzteseknek járó Derby díjakat maga a köztársasági elnök, Novák Katalin adta át.

Novák Katalin Facebook bejegyzése további képekkel  ITT megtekinthető.

 

Fotók: Novák Katalin Facebook oldala és Katona Zita Photo

1 251 252 253 254 255 256 257 716