Már csak 2 nap a Derby Döntőig!
Nem könnyű feladat elöljáróban írni egy olyan napról, ami az elmúlt időszak leginkább várt eseménye sok ember életében, hiszen több, mint 60 agár trénere és tulajdonosa dolgozott hetek, hónapok óta keményen azért, hogy részt vegyen és eredményesen szerepeljen hétről hétre a sport legrangosabb versenyén, a Magyar Derby-n. A három hetes sorozat legizgalmasabb része elé nézünk péntek este, hiszen most dől el kik az ország legjobbjai rövid- és hosszútávon egyaránt.
Az elmúlt két hétvégén temérdek élménnyel gazdagodtunk; részesei lehettünk új pályacsúcsoknak mindkét távon, egyéni rekordok megdöntésének, nem várt győzelmeknek és továbbjutásoknak, örömkönnyeknek és csalódott arcoknak, papírforma szerinti eredményeknek és nem várt meglepetéseknek és nem egy olyan futamnak, melyeket jó ideig biztosan nem fejeltünk el. A péntek este, minden idők legerősebb döntős mezőnyével ezen élményhalmaz megkoronázása lesz, a végső küzdelem mindenkinek, mely miatt már most pattanásig feszülnek az idegszálak minden versenyző háza táján.
Nagyon sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt július 1-én pénteken 19h-tól a kihagyhatatlan Kincsem Park Magyar Derby Döntő estéjére!
Az esemény facebook linkje: Agár Magyar Derby
Fotó: The Sighthound Photographer
Fogadás: bet.lovi.hu
Élő közvetítés: Sport2 TV és WinnersSportsPub
Fidagu U.R. negyedik Szabadkán
Fidagu U.R. vasárnap starthoz állt Szabadkán, a 8.futamban, a “Suboticka milja“-ban. A kis mezőnyből végül négyen értek célba, ahol a nyerő a Magyarországon is jól ismert Amy del Duomo lett Vladimir Pribiccel a sulkyjában, remek 1.15,5-ös időben, amelyet mérföldes távra futott. Mögötte második Rick del Duomo lett B. Novic-al, harmadik Gideon H. Renka lett Josip Vujkovic-Lamical és negyedik lett Fidagu U.R. Varga Sándorral. Ezzel a futásával 62 eurót keresett.
2022/25. hét Csütörtök – vasárnap
Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Strömsgodset – Lilleström (Labdarúgás, Norvég bajnokság) 340 596 fogadás
Shelbourne – Dundalk (Labdarúgás, Ír bajnokság) 337 592 fogadás
Shamrock Rovers – Bohemians Dublin (Labdarúgás, Ír bajnokság) 319 550 fogadás
Breidablik – KR (Labdarúgás, Izlandi bajnokság) 291 943 fogadás
Drogheda Utd. – Sligo (Labdarúgás, Ír bajnokság) 289 942 fogadás
Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Rosenborg – Kristiansund (Labdarúgás, Norvég bajnokság) 56,98 millió Ft
Breidablik – KR (Labdarúgás, Izlandi bajnokság) 54,75 millió Ft
Haugesund – Viking Stavanger (Labdarúgás, Norvég bajnokság) 49,82 millió Ft
Sandefjord – Tromsö (Labdarúgás, Norvég bajnokság) 38,01 millió Ft
HK Kopavogs – Kordrengir (Labdarúgás, Izlandi 2.) 35,02 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
- Nincs már veretlen csapat a norvég labdarúgó-bajnokságban, miután vasárnap a listavezető Lilleström pont nélkül maradt, ráadásul a Strömsgodset vendégeként 3-0-s zakóba futott bele. A Tippmixen és a Tippmixprón több mint 126 ezer tipp érkezett a mérkőzés végkimenetelére, az eredmény pedig meglepte a fogadók többségét, hiszen 7 százalékos lett a találati arány. Aki viszont számított arra, hogy a Lilleström jó szériájának vége szakad, 2,61-es záró nyereményszorzóval kalkulálhatott. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a „Gólszám 2,5” soron közel 17 ezer fogadás lett tökéletes.
- Az első után a negyedik meccs is hosszabbításba torkollott az NHL döntőjében, és mindkét találkozóból – az azóta a Stanley-kupát is elhódító – Colorado jött ki jobban. A párharc negyedik találkozója kapcsán az „1X2” piacra megtett közel 45 ezer fogadás 30 százaléka számított arra, hogy három harmadot követően nem lesz döntés a csapatok között, 4,10-es nyertes odds mellett.
- Negyedszer lett magyar bajnok a Szombathely férfi kosárlabdacsapata, miután a finálé mindent eldöntő, ötödik mérkőzésén hazai környezetben 99-70-re legyőzte a Körmend együttesét (kiemelt eseményünk). A mérkőzés győztesére helyesen tippelők mellett azok a fogadók is elégedettek lehettek, akik 16,5-nél több pontot vártak Perl Zoltántól, a Szombathely magyar válogatott játékosa ugyanis egészen pontosan 17 pontig jutott, ami 1,60-as szorzót ért a tippek 91 százalékához kapcsolódóan.
- A hazánkban zajló vízilabda-vb pénteki napján nagyon fontos meccset nyert meg a magyar női válogatott, Kanada 11-7-es legyőzésének köszönhetően ugyanis a csoport második helyén végzett Bíró Attila csapata, így a legjobb nyolc közé jutásért nem Hollandia, hanem Argentína lett az ellenfele. A kanadai együttes elleni találkozó végkimenetelére érkezett több mint 65 ezer fogadás 65 százaléka várta Keszthelyi-Nagy Ritáék sikerét, ami 42 ezernél is több helyes tippet jelentett, 1,30-as oddsért.
- Milák Kristóf két aranyérme után nyílt vízi úszásban a Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású vegyes váltó szerzett újabb érmet Magyarországnak, második helyen végezve a 6 kilométeres versenyben. A „H: 1-3., D: 4-6., V: más helyen végez” fogadási esemény kapcsán a tippek 72 százaléka várta dobogóra a magyar váltót, ami 1,80-as záró nyereményszorzó mellett volt fogadható.
Legmagasabb nyerő oddsok:
Castleford – Catalan Dragons (Rögbi, Angol Szuperliga)
Félidő/végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen/Döntetlen, nyertes odds: 100,00)
Athlético PR – Bragantino (Labdarúgás, Brazil bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Athlético PR 4:2, nyertes odds: 100,00)
Strömsgodset – Lilleström (Labdarúgás, Norvég bajnokság)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0/Strömsgodset 3:0, nyertes odds: 100,00)
Gangwon – Jeju (Labdarúgás, Dél-koreai bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Gangwon 4:2, nyertes odds: 100,00)
Kansas City – Union Omaha (Labdarúgás, US Open Cup)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Kansas City 6:0, nyertes odds: 100,00)
Kiemelt esemény:
Szombathely – Körmend (5.m.) 99:70 (Kosárlabda, NB I, rájátszás)
A mérkőzés győztese (helyes tipp: Szombathely, helyes tippek aránya: 76 %, nyertes odds: 1,20)
- félidő – 1X2 (helyes tipp: Szombathely, helyes tippek aránya: 9 %, nyertes odds: 1,31)
Pontszám 155,5 (helyes tipp: Több, mint 155,5, helyes tippek aránya: 93 %, nyertes odds: 1,67)
Benke Sz. 9,5 pontot szerez (helyes tipp: Több, mint 9,5, helyes tippek aránya: 92 %, nyertes odds: 1,85)
Outright-fogadás:
Kosárlabda, NB I 2021/22 – Ki nyeri?
Helyes tipp: Szombathely (Helyes tippek aránya: 93 %)
Legmagasabb odds: 2,20
Záró odds: 2,10
Kosárlabda, Francia bajnokság 2021/22 – Ki nyeri?
Helyes tipp: ASVEL-Lyon Villeurbanne (Helyes tippek aránya: 21 %)
Legmagasabb odds: 3,95
Záró odds: 3,95
Magyar események:
Körmend – Szombathely (4.m.) (Kosárlabda, NB I, rájátszás)
eredmény: 62:77, nyertes odds: 1,55
A mérkőzés győztesére tett 33 279 tippből 21 046 tipp helyes.
Babos T. – F. Contreras Gomez (Tenisz, Wimbledon-selejtező, női egyes)
eredmény: 1:2, nyertes odds: 2,46
A mérkőzés győztesére tett 16 063 tippből 1 982 tipp helyes.
Burián K. – Molnár D. (Úszás, vb, női 200 m hát)
eredmény: Molnár D. végzett előrébb, nyertes odds: 2,75
A „Ki végez előrébb?” piacra tett 11 371 tippből 1 914 tipp helyes.
Rapport R. – J-K. Duda (Sakk, vb-jelölti torna)
eredmény: 1:0, nyertes odds: 4,50
A végkimenetelre tett 8 628 tippből 1 639 tipp helyes.
Hosszú K. – Női 400 m vegyes (Úszás, vb)
eredmény: 4. helyen végzett, nyertes odds: 1,70
A H: 1-3., D: 4-6., V: más helyen végez piacra tett 6 229 tippből 2 874 tipp helyes.
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy kőszegi Tippmix-játékos 7*300 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 7*280 429 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Patronato Parana – Colón | 1X2 + Gólszám 1,5 | Döntetlen és több | 4,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Bahia BA – Athlético PR | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 9,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Toronto FC – Montreal | 1X2 | Toronto FC | 2,54 | Nyertes |
Labdarúgás | New York RB – New York City FC | 1X2 + Gólszám 1,5 | Hazai és több | 2,86 | Nyertes |
Labdarúgás | Corinthians SP – Santos SP | 1X2 + Gólszám 1,5 | Hazai és több | 3,15 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 938 398 Ft-ot nyert, illetve 200 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 375 359 Ft-ot nyert, illetve 20 Ft-os alaptéttel (összesen 1 260 Ft-os téttel), Lucky 63 típusú fogadással 171 705 Ft-ot nyert, illetve 70 Ft-os alaptéttel (összesen 1 050 Ft-os téttel), 4/6-os kombináció típusú fogadással 164 090 Ft-ot nyert, illetve 50 Ft-os alaptéttel (összesen 300 Ft-os téttel), 5/6-os kombináció típusú fogadással 162 956 Ft-ot nyert, illetve 10 Ft-os alaptéttel (összesen 570 Ft-os téttel), Heinz típusú fogadással 85 638 Ft-ot nyert.
Baseball | NY Yankees – Houston | A mérkőzés győztese + Pontszám 8,5 | Vendég és kevesebb | 4,45 | Nyertes |
Baseball | Tampa Bay – Pittsburgh | A mérkőzés győztese + Pontszám 7,5 | Hazai és több | 3,00 | Nyertes |
Baseball | Chicago WS – Baltimore | A mérkőzés győztese + Pontszám 9,5 | Vendég és kevesebb | 4,65 | Nyertes |
Baseball | St. Louis – Chicago Cubs | A mérkőzés győztese + Pontszám 8,5 | Hazai és kevesebb | 3,05 | Nyertes |
Baseball | Texas – Washington | A mérkőzés győztese + Pontszám 8,5 | Hazai és kevesebb | 3,25 | Nyertes |
Baseball | Miami – NY Mets | A mérkőzés győztese + Pontszám 8,5 | Vendég és kevesebb | 3,05 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 2*20 Ft-os alaptéttel (összesen 2*200 Ft-os téttel), 9/10-es kombináció típusú fogadással 2*613 437 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Haugesund – Viking Stavanger | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,52 | Nyertes |
Labdarúgás | Norvégia – Új-Zéland (női) | Hendikep 0:1 | Norvégia | 1,74 | Nyertes |
Vízilabda | Olaszország – Spanyolország | 1X2 | Spanyolország | 1,60 | Nyertes |
Labdarúgás | Rosenborg – Kristiansund | Hendikep 0:1 | Rosenborg | 1,93 | Nyertes |
Vízilabda | USA – Ausztrália | 1X2 | USA | 1,60 | Nyertes |
Labdarúgás | U19Ausztria – U19Szerbia | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,43 | Nyertes |
Labdarúgás | U19Izrael – U19Anglia | 1. félidő – 1X2 | U19Anglia | 1,90 | Nyertes |
Kosárlabda | ASVEL Lyon-Villeurbanne – Monaco | 1X2 | Döntetlen | 13,00 | Nyertes |
Vízilabda | Magyarország – Grúzia | Zalánki G. 3,5 gólt szerez | Több, mint 3,5 | 1,65 | Nyertes |
Labdarúgás | Spanyolország – Ausztrália (női) | Gólszám | 6+ | 8,00 | Nyertes |
Egy szombathelyi Tippmix-játékos 10*500 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 10*106 812 Ft-ot nyert.
Jégkorong | Erste Liga 2021/22 | Ki nyeri? | Csíkszereda | 2,50 | Nyertes |
Labdarúgás | NB II 2021/22 | Ki nyeri? | Vasas | 1,30 | Nyertes |
Vízilabda | OB I 2021/22 | Ki nyeri? | FTC | 1,70 | Nyertes |
Labdarúgás | Német Kupa 2021/22 | Ki nyeri? | RB Leipzig | 1,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Olasz A 2021/22 | Ki nyeri? | Milan | 2,65 | Nyertes |
Labdarúgás | EKL 2021/22 | Ki nyeri? | Roma | 5,75 | Nyertes |
Kosárlabda | NB I 2021/22 | Ki nyeri? | Szombathely | 1,45 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 3*200 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 3*261 950 Ft-ot nyert.
Kézilabda | U20Franciaország – U20Norvégia (női) | 1X2 | Döntetlen | 13,00 | Nyertes |
Kézilabda | U20Románia – Csehország (női) | 1. félidő – 1X2 | Döntetlen | 7,75 | Nyertes |
Kosárlabda | ASVEL Lyon-Villeurbanne – Monaco | 1X2 | Döntetlen | 13,00 | Nyertes |
Egy dabasi Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 324 269 Ft-ot nyert, illetve 10 Ft-os alaptéttel (összesen 1 200 Ft-os téttel), Super Heinz típusú fogadással 133 361 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Wollongong Wolves – Manly Utd. | 1X2 | Döntetlen | 3,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Pocheon – Paju Citizen | 1X2 | Döntetlen | 2,68 | Nyertes |
Labdarúgás | Logan Lightning – Brisbane Roar 2 | 1X2 | Döntetlen | 3,60 | Nyertes |
Labdarúgás | Mito – Okayama | 1X2 | Döntetlen | 2,83 | Nyertes |
Labdarúgás | Gainare Tottori – Sagamihara | 1X2 | Döntetlen | 2,98 | Nyertes |
Labdarúgás | Young Lions – Balestier Khalsa | 1X2 | Balestier Khalsa | 2,04 | Nyertes |
Labdarúgás | Cheongju – Siheung Citizen FC | 1X2 | Döntetlen | 2,96 | Nyertes |
Egy medgyesegyházi Tippmix-játékos 1 580 Ft-os téttel, 20-as kötés típusú fogadással 396 113 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Vestri – Grindavik | Kétesély | Vestri vagy Döntetlen | 1,29 | Nyertes |
Labdarúgás | Panevezys – FA Siauliai | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,33 | Nyertes |
Labdarúgás | Haugesund – Viking Stavanger | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,17 | Nyertes |
Kézilabda | U20Kazahsztán – U20Ausztria (női) | Gólszám 59,5 | Kevesebb, mint 59,5 | 1,52 | Nyertes |
Labdarúgás | Throttur Reykjavik – Fjardabyggd | 1X2 | Throttur Reykjavik | 1,17 | Nyertes |
Labdarúgás | Al-Sareeh – Al-Salt | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,52 | Nyertes |
Labdarúgás | FK Aksu – Sahtar Karaganda | Kétesély | Döntetlen vagy Sahtar Karaganda | 1,36 | Nyertes |
Labdarúgás | Progreso Montevideo – Central Espanol | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,35 | Nyertes |
Labdarúgás | HB Torshavn – KI Klaksvik | Kétesély | Döntetlen vagy KI Klaksvik | 1,12 | Nyertes |
Labdarúgás | Rosenborg – Kristiansund | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,13 | Nyertes |
Labdarúgás | Dinamo Batumi – Sioni Bolnisi | Hendikep 0:1 | Dinamo Batumi | 1,31 | Nyertes |
Labdarúgás | Saburtalo Tbiliszi – Samgurali Tskaltubo | Kétesély | Saburtalo Tbiliszi vagy Döntetlen | 1,34 | Nyertes |
Labdarúgás | Riteriai Vilnius – Hegelmann Litauen | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,50 | Nyertes |
Labdarúgás | NSI Runavik – Vikingur Gota | 1X2 | Vikingur Gota | 1,30 | Nyertes |
Labdarúgás | La Serena – Universidad de Concepcion | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,24 | Nyertes |
Labdarúgás | Olympique de Safi – Ittihad Tanger | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,45 | Nyertes |
Labdarúgás | Dinamo Tbiliszi – Torpedo Kutaisi | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,20 | Nyertes |
Labdarúgás | Hartford – Louisville City | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,23 | Nyertes |
Labdarúgás | Comunicaciones – Defensores Unidos | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,44 | Nyertes |
Labdarúgás | Dep. Moron – Gimnasia Jujuy | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,52 | Nyertes |
Egy zalaegerszegi Tippmix-játékos 210 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 390 932 Ft-ot nyert.
Röplabda | Argentína – Szlovénia | Játszmák száma | 4 | 2,36 | Nyertes |
Sakk | Hik. Nakamura – Liren Ding | 1X2 | Döntetlen | 1,35 | Nyertes |
Sakk | A. Firouzja – F. Caruana | 1X2 | F. Caruana | 4,80 | Nyertes |
Sakk | I. Nepomniachtchi – J-K. Duda | 1X2 | I. Nepomniachtchi | 3,00 | Nyertes |
Tenisz | Babos T. – F. Contreras Gomez | Játszmák száma | 3 | 2,40 | Nyertes |
Vízilabda | Horvátország – Németország | Hendikep -8,5 | Németország +8,5 | 1,85 | Nyertes |
Labdarúgás | Mouloudia Oujda – Rapide Oued Zem | Gólszám 2,5 | Kevesebb, mint 2,5 | 1,51 | Nyertes |
Labdarúgás | Grotta – Fylkir | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,40 | Nyertes |
Labdarúgás | FAR Rabat – Maghreb Fes | 1X2 | Döntetlen | 2,62 | Nyertes |
Kosárlabda | Seattle – Washington (női) | A mérkőzés győztese | Seattle | 1,65 | Nyertes |
Egy jánkmajtisi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 19-es kötés típusú fogadással 372 802 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Qizilqum Zarafshon – Pakhtakor | 1X2 | Pakhtakor | 1,51 | Nyertes |
Labdarúgás | JIPPO – NJS | 1X2 | JIPPO | 1,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Kano Pillars – Dakkada | 1X2 | Kano Pillars | 1,22 | Nyertes |
Labdarúgás | JJK Jyväskylä – Hercules Oulu | 1X2 | JJK Jyväskylä | 1,34 | Nyertes |
Labdarúgás | Ilves 2 – KaaPo Kaarina | 1X2 | Ilves 2 | 1,41 | Nyertes |
Labdarúgás | Klubi 04 – EPS | 1X2 | Klubi 04 | 1,28 | Nyertes |
Labdarúgás | Futura – Lahden Reipas | 1X2 | Lahden Reipas | 1,57 | Nyertes |
Labdarúgás | Bulgária – Izrael (női) | 1X2 | Izrael | 1,41 | Nyertes |
Labdarúgás | Ullern – KFUM Oslo | 1X2 | KFUM Oslo | 1,37 | Nyertes |
Labdarúgás | Bjarg – Sogndal | 1X2 | Sogndal | 1,31 | Nyertes |
Labdarúgás | Kvik Halden – Fredrikstad | 1X2 | Fredrikstad | 1,52 | Nyertes |
Labdarúgás | Nardo – Ranheim | 1X2 | Ranheim | 1,28 | Nyertes |
Labdarúgás | BK Forward – Vasalund | 1X2 | Vasalund | 1,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Oskarshamn – Atvidaberg | 1X2 | Oskarshamn | 1,46 | Nyertes |
Labdarúgás | Gefle – Haninge | 1X2 | Gefle | 1,31 | Nyertes |
Labdarúgás | Al-Batin – Damac | 1X2 | Al-Batin | 1,57 | Nyertes |
Labdarúgás | Al-Hazem – Al-Nassr | 1X2 | Al-Nassr | 1,18 | Nyertes |
Labdarúgás | Al-Faisaly (KSA) – Al-Tai | 1X2 | Al-Faisaly (KSA) | 1,38 | Nyertes |
Labdarúgás | Al-Fateh – Al-Hilal (KSA) | 1X2 | Al-Hilal (KSA) | 1,31 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 5 000 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 630 172 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Inter Club d’Escaldes – Vikingur Reykjavik | 1X2 | Vikingur Reykjavik | 1,12 | Nyertes |
Labdarúgás | Shelbourne – Dundalk | 1X2 | Döntetlen | 3,20 | Nyertes |
Labdarúgás | UC Dublin – Derry City | 1X2 | Derry City | 1,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Drogheda Utd. – Sligo | 1X2 | Döntetlen | 3,25 | Nyertes |
Labdarúgás | Shamrock Rovers – Bohemians Dublin | 1X2 | Shamrock Rovers | 1,57 | Nyertes |
Labdarúgás | Finn Harps – St. Patrick’s | 1X2 | Döntetlen | 3,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Guangzhou City – Changchun Yatai | 1X2 | Changchun Yatai | 1,19 | Nyertes |
Labdarúgás | Dalian Pro – Henan Songshan | 1X2 | Henan Songshan | 1,35 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 4 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 438 464 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | San Lorenzo – Tigre | 1X2 | Döntetlen | 3,10 | Nyertes |
Labdarúgás | Nagoya GE – Kashima A. | 1X2 | Döntetlen | 3,25 | Nyertes |
Labdarúgás | Sandefjord – Tromsö | 1X2 | Döntetlen | 3,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Mjällby – Norrköping | 1X2 | Döntetlen | 3,20 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 110 Ft-os alaptéttel (összesen 2 200 Ft-os téttel), 19/20-as kombináció típusú fogadással 253 460 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje is volt.
Labdarúgás | Svájci bajnokság 2021/22 | Ki nyeri? | FC Zürich | 1,09 | Nyertes |
Kézilabda | Spanyol bajnokság 2021/22 – Barcelona nélkül | Ki nyeri? | Granollers | 2,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Premier Liga 2021/22 | Ki nyeri? | Manchester City | 1,35 | Nyertes |
Labdarúgás | Portugál bajnokság 2021/22 | Ki nyeri? | Porto | 1,05 | Nyertes |
Vízilabda | Olasz bajnokság 2021/22 | Ki nyeri? | Recco | 1,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Olasz B 2021/22 | Ki nyeri? | Lecce | 2,10 | Nyertes |
Vízilabda | OB I 2021/22 | Ki nyeri? | FTC | 1,40 | Nyertes |
Vízilabda | OB I, női 2021/22 | Ki nyeri? | UVSE | 1,35 | Nyertes |
Kosárlabda | NB I 2021/22 | Ki nyeri? | Szombathely | 1,35 | Nyertes |
Kosárlabda | NB I, női 2021/22 | Ki nyeri? | Sopron | 1,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Magyar Kupa 2021/22 | Ki nyeri? | FTC | 1,60 | Nyertes |
Labdarúgás | Francia bajnokság 2021/22 – PSG nélkül | Ki nyeri? | Marseille | 2,25 | Nyertes |
Labdarúgás | EL 2021/22 | Ki nyeri? | Barcelona | 2,20 | Vesztes |
Labdarúgás | Dán bajnokság 2021/22 | Ki nyeri? | FC Köbenhavn | 1,11 | Nyertes |
Labdarúgás | Cseh bajnokság 2021/22 | Ki nyeri? | Plzen | 1,84 | Nyertes |
Labdarúgás | Bundesliga 1. 2021/22 – Bayern München nélkül | Ki nyeri? | Dortmund | 1,02 | Nyertes |
Labdarúgás | BL 2021/22 – Döntőbe jut | Ki nyeri? | Real Madrid | 2,70 | Nyertes |
Labdarúgás | Belga bajnokság 2021/22 | Ki nyeri? | FC Bruges | 2,05 | Nyertes |
Jégkorong | Csíkszereda – FTC | A mérkőzés győztese | Csíkszereda | 1,63 | Nyertes |
Jégkorong | Salzburg – Fehérvár | A mérkőzés győztese | Salzburg | 1,47 | Nyertes |
V-sport szelvény:
Egy budapesti Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 530 578 Ft-ot nyert, illetve 500 Ft-os alaptéttel (összesen 2 000 Ft-os téttel), 3/4-es kombináció típusú fogadással 374 392 Ft-ot nyert.
Virtuális Labdarúgás | Tottenham – Leeds | 1X2 | Leeds | 5,50 | Nyertes |
Virtuális Labdarúgás | Liverpool – Wolverhampton | 1X2 | Wolverhampton | 7,00 | Nyertes |
Virtuális Labdarúgás | Southampton – Chelsea | 1X2 | Southampton | 5,25 | Nyertes |
Virtuális Labdarúgás | Sunderland – Manchester Kék | 1X2 | Sunderland | 5,25 | Nyertes |
Egy Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 206 339 Ft-ot nyert.
Virtuális Labdarúgás | Dortmund – Lisszabon Zöld | 1X2 | Lisszabon Zöld | 4,50 | Nyertes |
Virtuális Labdarúgás | Madrid Fehér – Tiraszpol | 1X2 | Döntetlen | 3,75 | Nyertes |
Virtuális Labdarúgás | Milánó Kék – Donyeck | 1X2 | Döntetlen | 3,35 | Nyertes |
Virtuális Labdarúgás | Amszterdam – Isztambul | 1X2 | Döntetlen | 3,65 | Nyertes |
Íme a 108. Magyar Ügetőderby mezőnye
Vészesen közeleg a 108. Magyar Ügetőderby, amelyet július 2-án, szombaton futnak a legjobb hazai tenyésztésű négyéves ügetők. Egy rettentő izgalmas, sok futammal és jackpottal teli versenynap várja a Kincsem Parkba látogató közönséget.
A belépes díjtalan!
A nap legjobban várt versenyének a mezőnye tehát így néz ki:
- Como Tiago – Fazekas Andrea
- Csak a szél – Fazekas Imre
- Cash Game – Juhász Balázs
- Casino Royale – Branislav Mukity
- Charming Boy – Lakatos Csaba
- Csillagfény R. – Antun Horvatski
- Celerina Boss – Veljko Mazsity
- Chip Chip Chip – Márton Lajos
- Catania R. – Marko Slavic
- Csábító R. – Horváth György
- Che Comandante – Angyal Andor
- Cheeky Brown – Kolozsi László