/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Idomári értékelés, Köztársasági Díj

Janko Sagaj

– Folyamatosan javuló tendenciát mutat Maugli. Hogyan készíti fel erre versenyekre?
Az eredményeket tekintve úgy tűnik, hogy javult. Változtattunk a patkolásán: a Marshall Emlékversenyben először versenyzett mezítláb patkó nélkül és elől végzett, míg most a Köztársasági Díjban mind a négy lábán patkó volt. Mindkét versenyen nagyon jó volt a tempója, és szerintem ez az oka többek között a javulásnak.
Minden lovat nagyjából ugyanúgy készítek fel, és ez heti két intenzív edzést jelent. Ljutomerben egy 1000 méteres versenypályán edzek, és az edzésekhez mindig puhább és mélyebb pályát használunk, mint a versenyeken. Nagyon lassú tempón tréningezek a kicsit gyorsabbal kombinálva, de soha nem gyorsabban, mint az 1:25-ös kilométer átlag, általában 9 600 m hosszú edzéseim vannak.

– Óriási előnnyel nyerte ezt a versenyt. Ez azt jelentené, hogy hosszú távon jobb teljesítménnyel dolgozik?
Igen, nagyon jó a szív- és tüdőkapacitása, így a hosszabb távok nem jelentenek számára problémát. Csikó korától két éves koráig OCD törése volt a jobb hátsó lábszárízületben. Kétévesként 5 startot teljesített és ebből 3 alkalommal ugrott. Nem volt titok, hogy az El Nino utódainál gyakori az OCD (El Nino Olaszországból érkezett Szlovéniába tenyésztés céljából), így tudtuk, hogy valami nincs rendben vele, és minden ízületet megröntgeneztünk. Egy német állatorvos azt tanácsolta, hogy ezzel a hátsó lábszárral menjek el artroszkópiára egy budapesti magyar állatorvoshoz. Sajnos már nem emlékszem az orvos nevére, a szlovén határ közelébe jött a zalaegerszegi klinikára és kivette ezt az OCD-t az ízületből. Úgy tűnik, hogy nagyszerű munkát végzett.

– Milyen habitusú Maugli?
Maugli nagyon jó fej, szeret versenyezni és szeret edzeni, mindent nagyon korrektül csinál. Szeret játszani, mindemellett nagyon nyugodt és kedves más lovakkal, emberekkel is. A barátnőm, Tina kedvence, nekem is és a gyerekeinknek, Lukának és Ninának is. Tina adta neki a Maugli nevet a mese után. Anyja – Manisha Vita a legnagyobb szlovén istállóból, a Vitacelből származik, és francia-amerikai kombináció eredménye, Zerberus (Tenor de Baune) apa és Cash Royale (Royal Prestige) anya. Cash Royale nagyon jó utódokat ad: Cash Winning Vita, Cash Prestige Vita, Manisha Vita, tehát az anyai vonal nagyon fontos és nagyon jó Maugliban. ű

– Térjünk vissza a versenyre. Kikben látott ellenfelet a mezőnyből?
Köztársasági Díjban riválisai elősorban Alfa Boy és Zsenerőz volt nálam, majd Bonaparte Boss és Vittorina Jet. Alfa Boy ezúttal nem volt olyan erős, Zsenerőz számára pedig nem alakult igazán jól a verseny. Ahogy vártam, Veljko Mazity lovai mindig jók, most is jól ment és Vittorina Jet is jó volt, mint mindig a hosszútávon. A Marshall Emlékversenyben is látszott, ha minden rendben van, akkor Maugli klasszisokkal jobb a mezőnynél.

– Mik a további tervek? Hol fogjuk újra látni, esetleg megint nálunk?
Mauglit eladták, Yum Commerce-től Dejan Bačić-hoz került. A közös múltunk Eros Josselynnel és Brave de Baux-val jó, így ragaszkodott ahhoz, hogy ugyanígy menjen tovább a munka Mauglival. Sok rossz dolog történt velem ebben az évben, és a fejem túlságosan tele volt mindennel, és aztán hibáztam több versenyben is Mauglival. A jó, hogy a ló az istállónkban van, és Dejan Bačićcsal és a bátyámmal, Jože-val együtt tervezgetünk. Idén talán kettő, maximum három verseny a terv, ha minden jól megy. Olaszország, azon belül Milánó, Bologna vagy Padova, de az Ügetőszilveszter is tervben van. Dejan nagy álma, hogy télen szeretné Cagnes Sur Merben kipróbálni.

/ by /   A nap híre, Hazai galopp hírek / 0 comments

Az idei klasszikus versenyek

Túl vagyunk a szezon több fontos kérdésén, így a klasszikus futamokon is.Az öt nagydíjat öt különböző ló nyerte. Tekintsük át, hogy kik voltak ezekben a futamokban a legjobbak.

Május második hétvégéjén kezdődtek az idei galoppszezon klasszikus versenyei, a mének és a kancák a Hármas Korona első ágában, a Nemzeti Díjban bizonyíthattak a megszokott egységes 58 kg-os és 56,5 kg-os teherrel, míg ugyanezen a napon a korosztály legjobb kancái a Hazafi Díjban próbálhattak szerencsét hasonló feltételek mellett mérföldes távon, azaz 1600 méteren.

 

 

Az új pálya elkészülte óta (2003), a leggyorsabb Nemzeti Díjat láttuk, 1:34,4-es idővel Dr. Hammersberg Elemér úr lova, a Fascinating Rock (IRE) apaságú Eggi’s Choice nyert.

 

 

 

 

 

A Nemzeti Galopp Liga második futamában még nem volt topfavorit, ennek ellenére 5 hosszas győzelmet aratott, verve az esélyes Tervel-t és azt a Friendly Fenomen-t, aki a Nemzeti Díj előtti két egymást követő versenyében is nyerni tudott.

 

 

 

Annak ellenére, hogy Envious (GB) már szezon elején hendikep szinten mutatkozott, a Hazafi Díjban aratott impozáns győzelme mindenképp meglepetés volt. Jól mutatja ezt 45,9-es esetleges tét osztaléka is. Lovasa, Jozef Parigál tavaly is győztes kancát lovagolt ebben a versenyben, idén nyakhosszal végzett a verseny favoritja, Diadora Sts (IRE) és Zdenko Smida előtt.

 

 

Július 4-én Esti Fény 2018-as Derby győzelme után ismét magyar tenyésztésű telivér győzelmét ünnepelhettük.

Külön öröm ez a tenyésztő, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok és Nagy Tamás számára, aki másodszorra írhatta be nevét a lóversenyzés aranykönyvébe. Biztosan, két és fél hosszal előzte meg riválisait a LiMa istálló ménje, Shy Boy (Move Your Vision (IRE) x Sougy (FR)).

 

 

Idén is fogott az Alagi Díj „átka”, a történelem szinte ismételte magát. Csakúgy, mint a 96. Magyar Derby-ben, a kedvenc az azévi Alagi Díj nyerő Csalán volt, 2021-ben az idei az Alagi Díj és Nemzeti Díj hőse, Eggi’s Choice tűnt a legnagyobb esélyesnek, hogy megszerezze a Hármas Korona második ágát is.

 

 

 

A Magyar Derby után pontosan egy hónappal később, a Derby ötödik helyezettje, Diadora Sts (IRE) ismét starthoz állt, ezúttal a Magyar Kancadíjban 2400 méteren. A futam egyben visszavágója volt a Hazafi díjnak. Az STS istálló kancája revansot vett a Hazafi Díjban elszenvedett vereségéért, az utolsó méteren erősebb volt, mint Envious (GB). Harmadik helyre a Hazafi Díj ötödik helyezettje, Light Blue Sky (GB) érkezett meg.

 

Október második versenynapján a Nemzeti Galopp Liga- és a Magyar Hármas Korona utolsó ágaként a háromévesek a Magyar St. Legerben bizonyítottak. A korosztály legkitartóbb lovainak 2800 méteres sebességmérőjére került sor, melyet némi meglepetésre Szebényi Dániel és Szotyori Nagy Ádám lova, Copadelmundo (IRE) nyert meg.

Eggi’s Choice nem ment rosszul, de ismét peches volt, a derbynyerő Shy Boy távollétében topfavorintként állt starthoz, de a dobogó legfelső fokáról megint lecsúszott. Harmadik helyen a Derby negyedik Shifting of Stukko (IRE) végzett, mögötte ért célba a hűséges Envious (GB).

 

 

A szebbik nem képviselői közül Diadora Sts a Magyar Kancadíj megnyerésével, Hazafi Díjban behúzott ezüstérmével és Derby ötödik helyével összesen 3 460 000 Forintot,

 

 

 

 

Envious 2 730 000 Forintot, Light Blue Sky 800 000 Forintot keresett az idei klasszikus versenyekben, ám nem lehet szó nélkül elmenni az Imperiál Díjban nyújtott fantasztikus teljesítménye mellett, ahol évtizedek óta nem született hároméves kanca győzelem.

 

 

A méneket illetően Shy Boy Derby győzelmével 7 000 000 Forintot,

 

 

 

 

 

Eggi’s Choice a Nemzeti Díj megnyerésével, illetve a Derbyben és a St Legerben szerezett ezüstérmével 5 700 000 Forintot,

Binabik 2 100 000 Forintot gyűjtött a klasszikus versenyekben.

Számottevő az ír import telivérek száma az évjárat kiválóságai közt, az említett versenyek dobogós helyezéseit 60%-ban uralták.

 

Fotók: Zl Photos

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Digital Races vasárnap Enghienben

Rutkai József lova, Digital Races újabb franciaországi versenye október 24-én vasárnap Enghienben volt.

Hetedik helyen végzett a 150.000 eurót nem nyert négy- és ötéves ügetőknek kiírt futamban.

A verseny 16:42-kor kezdődött és szerepelt a hazai fogadási kínálatban is, így többek között a bet.lovi.hu oldalon lehetett rá fogadást is kötni.

A hivatalos eredmények és a versenyről készült videó ITT elérhető.

 

/ by /   A nap híre, Hazai ügető hírek / 0 comments

Ügető start 17:00-kor!

Az Országos Fogathajtó Bajnokságnak helyet adva, későbbi kezdéssel indul az ügető versenynap. 17:00 órakor startol az első mezőny 9 lova. A Gemini Hendikep 1800 méteres távján Baraka SS régi visszatérő, új tulajdonból és tréningből fut. A favorit Vanderle nagyot versenyezhet az első helyért a szintén jó esélyt képviselő Adolfina B.-vel.
Az 1900 méteres Nyeretlenek Versenyén mutatkozik be Goran Zolnaji idomítottja, a hároméves friss import Coach Degli Dei, aki a legjobb esélyt képviseli a mezőnyben, de a mezőny kiegyenlített, nehéz kiemelni bárkit is a 10 versenyző közül.
A Káma Hendikep népes mezőnye több szempontól is változatos: többen kisebb-nagyobb kihagyás után lépnek újra pályára. A mezőny jelentős része  négyéves, így lehet bennük még javulás, akár az ezen szakaszában is. A legjobb esélyt kihagyása után Vesna képviseli.
A versenynap egy hosszútávú futammal folytatódik. A Kentish Boy Díj kilenc lovat szólított a starthoz. Vannak rutinosabb hosszútávfutók és olyan indulók is, akiknek régen volt már igazán jó ilyen távú versenye. Bolide Laksmy a legesélyesebb a Magyar Turf szerint, de Bűbájos, Vulcano Boy, Anybody és Saya Best CD is az élen végezhet.
A 2021. Évi Segédhajtó Kupa IV. Futama Hendikep legesélyesebb lova Velence R., de közel végezhet Andy Baby is. A táv 1900 méter, a párosok összeszokottak, egyedül Anikó indul új kézben Jelinek Zsolttal. A Golden Lady Díj legesélyesebb indulója a Hico Istálló saját tenyésztésű lova, Calerina Boss. A favoriton kívül javulással bárki szerephez juthat.
A napi főverseny az egykori derbynyerőről elnevezett Oguz Díj. A 7 lovas mezőnyben Bazsiville képviseli a legjobb esélyt, de Zóna és Zente is közel végezhet. A tizenegy lovas Detroit Hendikep indulóit múlt héten nem láthattuk, legtöbbjük kapott néhány hetes pihenőt. Ultimate Force a legesélyesebb, Very Nice Photo, Violetta és Zénó Boko is jó esélyt képvisel.
A nap utolsó futama este 21:00 órakor kezdődik. A remek időt futó Big Ben Pax és Messenger a legesélyesebbek, előbbi múlt héten mutatkozott be hazánkban, de Tifany V. és Bvlgari SS is közel végezhet.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

2021/42. hét Hétfő – szerda

Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Manchester Utd. – Atalanta (Labdarúgás, BL)                                                 1 221 284 fogadás

Benfica – Bayern München (Labdarúgás, BL)                                                  1 113 857 fogadás

Zenit Szentpétervár – Juventus (Labdarúgás, BL)                                          1 111 063 fogadás 

Atl. Madrid – Liverpool (Labdarúgás, BL)                                                       1 082 413 fogadás

Paris SG – RB Leipzig (Labdarúgás, BL)                                                         1 078 289 fogadás

 

Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Benfica – Bayern München (Labdarúgás, BL)                                                 628,26 millió Ft

Manchester Utd. – Atalanta (Labdarúgás, BL)                                                607,85 millió Ft

Paris SG – RB Leipzig (Labdarúgás, BL)                                                         537,58 millió Ft

Zenit Szentpétervár – Juventus (Labdarúgás, BL)                                          496,28 millió Ft

FC Bruges – Manchester City (Labdarúgás, BL)                                            381,38 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • A hét első felében a labdarúgó BL szerepelt fogadóink fókuszában. A keddi játéknap 8 találkozóján összesen 35 találat esett (4,38-as átlag), több esetben igazán változatos forgatókönyv mellett. A Paris SG – RB Leipzig összecsapáson a hazaiak már a találkozó elején megszerezték a vezetést, így „Az első 10 perc eredménye (0-9:59)” piacon a tippek 69 százaléka be is zsebelte a hazaiak vezetéséért járó 4,90-es oddsot, és végül a találkozót is megnyerték – az „1X2” piacra, mint 383 ezer helyes tipp érkezett – noha a 67. percre fordulva még vereségre álltak.
  • A szerdai BL-játéknap már nem volt ennyire gólgazdag, de azért panaszra sem lehetett oka a támadójáték szerelmeseinek, hiszen a 8 találkozóból 5 esetben született legalább négy gól. Az egész csoportkör eddigi legnagyobb feltámadását láthatták a nézők az Old Traffordon, ahol a Manchester United 2-0-s félidei hátrányból fordította a maga javára a találkozót (3-2), a győztes gólt pedig ismét Cristiano Ronaldo szerezte. A portugál játékos gólja ezúttal 1,60-os oddsot ért a „C. Ronaldo szerez gólt?” fogadási soron, de az igazán jelentős nyereményt a „Félidő/végeredmény” piacon „Atalanta/Manchester Utd.” kimenetelt választó fogadóink érhették el, akik a helyes tippért 20,00-as nyereményszorzót érdemeltek ki. Utóbbi egyébként a tippek 26 százalékára igaz volt, tehát sokan bíztak egy hazai fordításban.
  • A legjobb európai klubcsapatok mellett azonban az EL-ben is voltak együttesek, amelyek már a hagyományos csütörtöki játéknap előtt pályára léptek. A magyar bajnok FTC vendégjátéka (kiemelt eseményünk) mellett a Leicester moszkvai fellépésén láthattak nem mindennapi eseményt a nézők, hiszen az angol csapatba nyáron szerződtetett Patson Daka négy góljával lényegében egyedül verte meg az orosz rekordbajnokot (3-4 lett a végeredmény). A rengeteg találatnak köszönhetően „Gólszám 4,5” fogadási soron már az 54. percben eldőlt, hogy a „Több, mint 4,5” lesz a helyes válasz, ez pedig 5,50-es nyereményszorzót garantált a tippek 78 százalékának.
  • A Premier Liga 8. fordulóját egy fővárosi csata zárta, ahol a házigazda Arsenal a rendes játékidő hosszabbításának utolsó pillanatában tudta csak megszerezni legalább az egyik pontot. A 2-2-es végeredményt a csereként beszálló Alexandre Lacazette állította be, amit akkor már hátradőlve figyelhetett az a közel 19 ezer helyes tippel rendelkező fogadónk, aki a „Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5” piacon az „Igen és több, mint 2,5” kimenetelt választotta. A helyes megérzés az utóbbi fogadási soron 2,49-es oddsot ért.
  • Magyar idő szerint hétfőn kora hajnalban ért véget az Indian Wells-i tenisztorna női és férfi egyes versenye is. A hölgyeknél Paula Badosa Gibert első WTA 1000-es győzelmét aratta, ehhez pedig nagyon meg kellett dolgoznia, hiszen Victoria Azarenka több mint háromórás csatára kényszerítette. A férfiaknál ugyancsak eddigi legnagyobb sikerét érte el a győztes Cameron Norrie, a brit játékos Nikoloz Basilashvilit verte a fináléban, ami „A mérkőzés győztese” piacon 1,56-os oddsot ért, és a tippek 73 százaléka volt helyes. Abban jóval nagyobb egyetértés volt fogadóink között, hogy a döntő nem lesz sima csata, hiszen a „Játszmák száma” fogadási soron a tippek 99 százaléka érkezett a végül helyesnek bizonyuló 3 játszmára.

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Alcorcon – Leganes (Labdarúgás, Spanyol 2.)

  1. félidő – Pontos eredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 2:2, nyertes odds: 100,00)

 

Bratislava Capitals – Salzburg (Jégkorong, Osztrák bajnokság)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0, nyertes odds: 100,00)

 

Envigado – Rionegro Aguilas (Labdarúgás, Kolumbiai bajnokság)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Envigado 4:1, nyertes odds: 100,00)

 

Patronato Parana – Defensa Justicia (Labdarúgás, Argentin bajnokság)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 3:3, nyertes odds: 95,00)

 

Atl. Madrid – Liverpool (Labdarúgás, BL)

  1. félidő – Pontos eredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 2:2, nyertes odds: 85,00)

 

Kiemelt esemény:


Celtic – FTC 2:0 (Labdarúgás, EL)

1X2 (helyes tipp: Celtic, helyes tippek aránya: 51 %, nyertes odds: 1,65)

Hendikep 0:1 (helyes tipp: Celtic, helyes tippek aránya: 31 %, nyertes odds: 2,43)

Vendégcsapat szögleteinek száma (helyes tipp: 7+, helyes tippek aránya: 71 %, nyertes odds: 8,25)

Vendégcsapat kapott gól nélkül játssza le az 1. félidőt (helyes tipp: Igen, helyes tippek aránya: 84 %, nyertes odds: 2,24)

Outright-fogadás:

 

Tenisz, Indian Wells, férfi egyes 2021 – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: C. Norrie (Helyes tippek aránya: 3 %)

Legmagasabb odds: 100,00

Záró odds: 3,90

                 

Magyar események:

 

Celtic – FTC (Labdarúgás, EL)

eredmény: 2:0, nyertes odds: 1,65

A végkimenetelre tett 240 482 tippből 123 649 tipp helyes.

 

Vasas – III. kerületi TVE (Labdarúgás, NB II)

eredmény: 1:0, nyertes odds: 1,20

A végkimenetelre tett 92 320 tippből 89 201 tipp helyes.

 

Kiel – Szeged (Kézilabda, BL)

eredmény: 32:32, nyertes odds: 9,50

A végkimenetelre tett 51 465 tippből 9 804 tipp helyes.

 

Legia Varsó – Szolnok (Kosárlabda, FIBA Kupa)

eredmény: 83:66, nyertes odds: 1,55

A mérkőzés győztesére tett 7 294 tippből 6 625 tipp helyes.

 

Den. Novak – Fucsovics M. (Tenisz, Antwerpen, férfi egyes)

eredmény: 0:2, nyertes odds: 1,54

A mérkőzés győztesére tett 6 819 tippből 3 940 tipp helyes.

 

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

Egy apci Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 16-os kötés típusú fogadással 1 272 597 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Celtic – FTC 1X2 Celtic 1,58 Nyertes
Labdarúgás FC Bruges – Manchester City 1X2 Manchester City 1,27 Nyertes
Labdarúgás Besiktas – Sporting CP 1X2 Sporting CP 2,09 Nyertes
Labdarúgás Sahtar Doneck – Real Madrid 1X2 Real Madrid 1,58 Nyertes
Labdarúgás Porto – Milan 1X2 Porto 2,23 Nyertes
Labdarúgás Atl. Madrid – Liverpool 1X2 Liverpool 2,30 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Dortmund 1X2 Ajax 2,08 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – RB Leipzig 1X2 Paris SG 1,49 Nyertes
Labdarúgás Szpartak Moszkva – Leicester 1X2 Leicester 1,75 Nyertes
Labdarúgás Salzburg – Wolfsburg 1X2 Salzburg 1,93 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Dinamo Kijev 1X2 Barcelona 1,23 Nyertes
Labdarúgás Young Boys – Villarreal 1X2 Villarreal 2,08 Nyertes
Labdarúgás Lille – Sevilla Gólszám 2,5 Kevesebb, mint 2,5 1,55 Nyertes
Labdarúgás Zenit Szentpétervár – Juventus 1X2 Juventus 2,04 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Atalanta 1X2 Manchester Utd. 1,65 Nyertes
Labdarúgás Benfica – Bayern München 1X2 Bayern München 1,34 Nyertes

 

Egy szigetszentmiklósi Tippmix-játékos 100 Ft-os alaptéttel (összesen 6 600 Ft-os téttel), 10/12-es típusú fogadással 1 612 255 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Celtic – FTC 1X2 Celtic 1,55 Nyertes
Labdarúgás Besiktas – Sporting CP 1X2 Sporting CP 2,05 Nyertes
Labdarúgás FC Bruges – Manchester City 1X2 Manchester City 1,27 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Dortmund 1X2 Ajax 2,06 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – RB Leipzig 1X2 Paris SG 1,52 Nyertes
Labdarúgás Sahtar Doneck – Real Madrid 1X2 Real Madrid 1,59 Nyertes
Labdarúgás Porto – Milan 1X2 Porto 2,14 Nyertes
Labdarúgás Szpartak Moszkva – Leicester 1X2 Leicester 1,75 Nyertes
Labdarúgás Young Boys – Villarreal 1X2 Villarreal 2,08 Nyertes
Labdarúgás Zenit Szentpétervár – Juventus 1X2 Juventus 2,05 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Atalanta 1X2 Manchester Utd. 1,65 Nyertes
Labdarúgás Benfica – Bayern München 1X2 Bayern München 1,34 Nyertes

 

Egy fóti Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 480 575 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Szpartak Moszkva – Leicester Félidő/végeredmény Szpartak Moszkva/Leicester 24,00 Nyertes
Labdarúgás Salzburg – Wolfsburg 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,15 Nyertes
Labdarúgás Young Boys – Villarreal 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 3,85 Nyertes
Labdarúgás Zenit Szentpétervár – Juventus 1X2 Juventus 2,23 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Atalanta 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,81 Nyertes

 

Egy füzérkomlósi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 857 569 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Szpartak Moszkva – Leicester Ázsiai Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,83 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Atalanta Pontos végeredmények Manchester Utd. 3:2, 4:2, 4:3, 5:1 8,75 Nyertes
Labdarúgás Chelsea – FF Malmö Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Chelsea 2:0/4+ 6,25 Nyertes
Labdarúgás Zenit Szentpétervár – Juventus Hendikep 1:0 Döntetlen 4,10 Nyertes
Labdarúgás Benfica – Bayern München Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,09 Nyertes

 

Egy jászfényszarui Tippmix-játékos 50 Ft-os alaptéttel (összesen 1 400 Ft-os téttel), 6/8-as kombináció típusú fogadással 652 199 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Szpartak Moszkva – Leicester Félidő/végeredmény Szpartak Moszkva/Leicester 24,00 Nyertes
Labdarúgás Salzburg – Wolfsburg 1X2 Salzburg 1,96 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Dinamo Kijev 1X2 Barcelona 1,24 Nyertes
Labdarúgás Benfica – Bayern München 1X2 Bayern München 1,48 Nyertes
Labdarúgás Young Boys – Villarreal 1X2 Villarreal 2,03 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Atalanta 1X2 Manchester Utd. 1,70 Nyertes
Labdarúgás Lille – Sevilla 1X2 Döntetlen 3,05 Nyertes
Labdarúgás Zenit Szentpétervár – Juventus 1X2 Juventus 2,23 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 150 Ft-os alaptétekkel (összesen 4*3 000 Ft-os téttel), 19/20-as kombináció típusú fogadással 4*610 835 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.

 

Labdarúgás Málta – Szlovénia 1X2 Szlovénia 1,56 Nyertes
Labdarúgás Törökország – Norvégia Melyik csapat szerez gólt? Mindkettő 1,71 Nyertes
Labdarúgás Csehország – Wales Melyik csapat szerez gólt? Mindkettő 2,07 Nyertes
Labdarúgás Oroszország – Szlovákia 1X2 Oroszország 1,81 Nyertes
Labdarúgás Kazahsztán – Bosznia-Hercegovina 1X2 Bosznia-Hercegovina 1,76 Nyertes
Labdarúgás Svédország – Koszovó 1X2 Svédország 1,27 Nyertes
Labdarúgás Azerbajdzsán – Írország 1X2 Írország 2,08 Nyertes
Labdarúgás Svájc – Észak-Írország 1X2 Svájc 1,30 Nyertes
Labdarúgás Luxemburg – Szerbia 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 3,15 Vesztes
Labdarúgás Spanyolország – Franciaország Melyik csapat szerez gólt? Mindkettő 1,79 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – Angers 1X2 Paris SG 1,21 Nyertes
Labdarúgás Dortmund – Mainz 1X2 Dortmund 1,34 Nyertes
Labdarúgás Manchester City – Burnley Hendikep 0:1 Manchester City 1,38 Nyertes
Labdarúgás Brentford – Chelsea 1X2 Chelsea 1,42 Nyertes
Labdarúgás Real Sociedad – Mallorca 1X2 Real Sociedad 1,39 Nyertes
Labdarúgás Leverkusen – Bayern München 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 2,54 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – RB Leipzig 1X2 Paris SG 1,36 Nyertes
Labdarúgás Sahtar Doneck – Real Madrid 1X2 Real Madrid 1,51 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Dinamo Kijev 1X2 Barcelona 1,22 Nyertes
Labdarúgás Chelsea – FF Malmö Hendikep 0:1 Chelsea 1,34 Nyertes

 

Egy debreceni Tippmix-játékos 100 Ft-os alaptéttel (összesen 500 Ft-os téttel), 4/5-ös kombináció típusú fogadással 482 488 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.

 

Jégkorong Traktor Cseljabinszk – Szalavat Julajev Ufa Hendikep 2:0 Szalavat Julajev Ufa 5,50 Nyertes
Jégkorong Plzen – Sparta Praha Nyertes különbség Hazai csapat 2-nél több góllal nyer 5,50 Vesztes
Jégkorong Szeversztal Cserepovec – Red Star Kunlun Pontos végeredmény Szeversztal Cserepovec 2:1 14,50 Nyertes
Jégkorong Lokomotív Jaroszlavl – Admiral Vlagyivosztok Hendikep 1:0 Admiral Vlagyivosztok 11,00 Nyertes
Jégkorong Dinamo Minszk – Barisz Nyertes különbség Hazai csapat 1 góllal nyer 5,50 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 353 475 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Leverkusen – Bayern München Hendikep 1:0 Bayern München 2,25 Nyertes
Labdarúgás Newcastle – Tottenham 1X2 Tottenham 2,07 Nyertes
Labdarúgás Trabzonspor – Fenerbahce 1X2 Trabzonspor 2,22 Nyertes
Labdarúgás Juventus – Roma Hendikep 0:1 Döntetlen 3,90 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Valencia Hendikep 0:1 Barcelona 2,44 Nyertes
Labdarúgás Palmeiras SP – Internacional RS Hendikep 0:1 Döntetlen 3,60 Nyertes
Labdarúgás Hapoel TA – Beitar Jerusalem 1X2 Hapoel TA 2,16 Nyertes
Labdarúgás Sao Paulo SP – Corinthians SP 1X2 Sao Paulo SP 2,31 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 349 400 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Szpartak Moszkva – Leicester 2. félidő – Mindkét csapat szerez gólt? Igen 3,30 Nyertes
Labdarúgás Csákvár – Szolnok Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,83 Nyertes
Labdarúgás Salzburg – Wolfsburg 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,10 Nyertes
Labdarúgás La Serena – Colo Colo 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 3,15 Nyertes
Labdarúgás Zenit Szentpétervár – Juventus Gólszám 2,5 Kevesebb, mint 2,5 1,76 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Atalanta 1X2 + Gólszám 2,5 Hazai és több 2,18 Nyertes
Labdarúgás Lille – Sevilla Gólszám 1,5 Kevesebb, mint 1,5 2,78 Nyertes
Labdarúgás Benfica – Bayern München Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,10 Nyertes

 

Egy gyáli Tippmix-játékos 5*2 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 5*251 076 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Besiktas – Sporting CP 1X2 + Gólszám 1,5 Vendég és több 3,05 Nyertes
Labdarúgás FC Bruges – Manchester City 1. félidő – Hendikep 1:0 Manchester City 3,50 Nyertes
Labdarúgás Atl. Madrid – Liverpool szerez gólt? Igen 2,40 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – RB Leipzig 1X2 + Gólszám 4,5 Hazai és több 4,90 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 13-as kötés típusú fogadással 1 208 976 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Paris SG – RB Leipzig 1X2 Paris SG 1,60 Nyertes
Labdarúgás Atl. Madrid – Liverpool 1X2 Liverpool 2,30 Nyertes
Labdarúgás Salzburg – Wolfsburg 1X2 Salzburg 2,07 Nyertes
Labdarúgás Porto – Milan 1X2 Porto 2,23 Nyertes
Labdarúgás Zenit Szentpétervár – Juventus 1X2 Juventus 2,21 Nyertes
Labdarúgás Sahtar Doneck – Real Madrid 1X2 Real Madrid 1,71 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Atalanta 1X2 Manchester Utd. 1,78 Nyertes
Labdarúgás Internazionale – Sheriff Tiraspol 1X2 Internazionale 1,21 Nyertes
Labdarúgás Chelsea – FF Malmö 1X2 Chelsea 1,12 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Dortmund 1X2 Ajax 2,12 Nyertes
Labdarúgás Young Boys – Villarreal 1X2 Villarreal 2,22 Nyertes
Labdarúgás Besiktas – Sporting CP (élő) 1X2 Sporting CP 1,16 Nyertes
Labdarúgás Benfica – Bayern München 1X2 Bayern München 1,43 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 2 000 Ft-os téttel, 9-es kötés típusú fogadással 1 397 477 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Benfica – Bayern München 1X2 + Gólszám 2,5 Vendég és több 1,87 Nyertes
Labdarúgás Young Boys – Villarreal 1X2 Villarreal 2,22 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Atalanta 1X2 Manchester Utd. 1,78 Nyertes
Labdarúgás Zenit Szentpétervár – Juventus 1. félidő – 1X2 Döntetlen 2,09 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Dinamo Kijev 1. félidő – 1X2 Barcelona 1,65 Nyertes
Labdarúgás Salzburg – Wolfsburg 1. félidő – 1X2 Döntetlen 2,15 Nyertes
Labdarúgás Lille – Sevilla 1. félidő – 1X2 Döntetlen 1,94 Nyertes
Labdarúgás Chelsea – FF Malmö 1. félidő – Pontos eredmény Chelsea 2:0 3,80 Nyertes
Labdarúgás Szpartak Moszkva – Leicester Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,73 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 30 Ft-os alaptéttel (összesen 4 950 Ft-os téttel), 8/11-es kombináció típusú fogadással 438 035 Ft-ot, illetve 1 000 Ft-os téttel, 11-es kötés típusú fogadással 432 643 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Salzburg – Wolfsburg 1X2 Salzburg 2,06 Nyertes
Labdarúgás Internazionale – Sheriff Tiraspol 1X2 Internazionale 1,21 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – RB Leipzig 1X2 Paris SG 1,62 Nyertes
Labdarúgás FC Bruges – Manchester City 1X2 Manchester City 1,32 Nyertes
Labdarúgás Benfica – Bayern München 1X2 Bayern München 1,44 Nyertes
Labdarúgás Besiktas – Sporting CP 1X2 Sporting CP 2,22 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Dortmund 1X2 Ajax 2,23 Nyertes
Labdarúgás Sahtar Doneck – Real Madrid 1X2 Real Madrid 1,70 Nyertes
Labdarúgás Atl. Madrid – Liverpool 1X2 Liverpool 2,30 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Dinamo Kijev 1X2 Barcelona 1,30 Nyertes
Labdarúgás Porto – Milan 1X2 Porto 2,24 Nyertes

 

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Molnár Gyöngyi miniszteri elismerése

Magyarország agrárminisztere, dr. Nagy István az 1956. évi forradalom és szabadságharc emléknapja, október 23-a alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott Molnár Gyöngyi telivér tenyésztő, futtató, galopp tréner és Nemzeti Vágta győztes lovas számára.

A Miniszter úr kiemelte laudciójában, hogy a kitüntetett sokat tett az elmúlt évtizedben szűkebb és tágabb lakókörnyezetében az angol telivér és a magyar galopp sport népszerűsítésében. Személyes példamutatásával sok fiatal lánynak és gyermekes asszonynak adott reményt, a mindennapi munka mellett való lovaglás napi szintű űzéséhez. A saját és családja erejéből, valamint jelentős anyagi áldozatvállalásából létesített tréningtelepe és annak működtetése példaértékű minden lóval foglalkozó számára.

 

Gratulálunk!

/ by /   Friss hírek, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Fogat Ob a Kincsem Parkban

Október 21-24. között a Magyar Lovassport Szövetség a Fogathajtó Országos Bajnokságot a Kincsem Parkban rendezi meg. Csütörtök reggel az állatorvosi vizsgálattal indult az esemény, melyet ma délután és pénteken a díjhajtás követ. A pénteki díjhajtás után 18:15-kor a Nemzeti Agárstadionban folytatódik az agár versenyszezon.

Szombaton kivételesen az akadályhajtásra kerül sor, amit 17:00 órakor fog követni az ügető nap. Vasárnap a zárószám a maratonhajtás lesz, délután pedig az eredményhirdetés következik. Ezen a napon a tavasszal kiadott galopp versenykiírás alapján nem lesz galopp nap.

Az események ingyenesek, védettségi igazolvánnyal látogathatók.

/ by /   A nap híre / 0 comments

Fazekas Andrea a FEGAT alelnöke

Komoly sportdiplomáciai sikert ért el a hazai ügetősport. A FEGAT
(Amatőrhajtók Nemzetközi Egyesülete) tagországok legutóbbi online
közgyűlésén a tagság Fazekas Andreát 10:1-es arányban alelnöknek választotta
meg az olasz jelölttel szemben. Az itthon és külföldön is roppant eredményes
hajtót a részletekről kérdeztük:
– Hatalmas nagy megtiszteltetés, hogy elfogadták a jelölésemet és hogy ilyen
nagy arányban engem választottak meg erre a tisztsége, melyet korábban az
orosz Júlia Kashkovskaya töltött be. Én vagyok az első magyar, aki ilyen
komoly beosztást tölthet be. A feladatom elsősorban a kelet-európai országok
képviselete lesz az egyesületben. Úgy gondolom, hogy a pályázatomon túl, ez
a bizalom, az eddigi nemzetközi eredményeimnek, a korábbi magyar aktív
jelenlétnek és az eddigi sikeres hazai rendezésű világversenyeknek is szólt.
Munkámban sokat segít a családom, az Ügetőtenyésztők Országos Egyesülete és
Hajdu Bíborka, korábbi amatőrhajtó. Bízom benne, hogy jelenlétemmel
sikeresen fogok tudni lobbizni a 2024-es hazai rendezésű FEGAT
Világbajnokságra. Ami viszont már fix és jó hír, hogy a 2027-es FEGAT Női
Európa-bajnokság rendezési jogát a Kincsem Park nyerte el.

 

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Lyreen Mover emlékverseny

A pénteki – október 22-i – verseny névadója Lyreen Mover, alias “Drogba”. A versenyagarasok között nem igazán akad olyan, aki ne ismerné a Lyreen Mover nevet, a közönség soraiban azonban sokaknak ismeretlenül csenghet.

A fekete angol agár 2007-ben született Írországban. Apja Top Honcho, minden idők egyik legeredményesebb fedező kanja, anyja Lyreen Diva volt. Olasz tulajdonosához, Maximillian Pichinellihez 2 éves kora után került. Írországi versenyei után első európai profi versenyén a holland Geldrop-ban sajnos egy ütközés miatt csak 2. helyen ért célba. Maximillian ekkor már jó barátságban volt Tenczel Gáborral, a jó nevű magyar trénerrel, így a verseny után felkérte őt, hogy legyen Drogba trénere.
2009-ben Drogba pályacsúccsal nyerte a CGRC Európa Derby-t Rábapatonán, majd a tulajdonos és a tréner közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy nekivágnak a 2010-es Angol Derby-nek. A 6 fordulós Angol Derby a világ egyik legrangosabb agárversenye, melyre egészen addig angol, illetve ír tréningben lévő agarakon kívül senki más nem jutott be. Drogba azonban nemhogy bejutott, hanem veretlenül jutott el a döntőig, azaz mind az öt előfutamát megnyerte. Így ragadt rá a helyi sajtóban a „Hungarian Bullet” becenév. Ismeretlen agárként először senki nem vette őt komolyan, majd látván fantasztikus teljesítményét neves trénerek is elismerően néztek rá, sőt mi több, jó páran nagy összegeket is kínáltak érte.
Drogba a döntő napján is csúcsformában volt, a startja kitűnőre sikeredett, majd jó öt méterrel vezette is a mezőnyt. A hármas kanyarban azonban ütközött, amitől kiesett a ritmusból és másodikként tudott csak célba érni. Ha nincs ez az ütközés, akkor az első európai (nem Nagy-britanniai) tréningezésű agárként nyerte volna meg az Angol Derby-t.

Balra Lyreen Mover ‘Drogba’, jobbra Direct Current ‘Didi’.

Drogba ezután még sok győzelmet szerzett más versenyeken és pályákon, majd versenykarrierjét befejezve véglegesen Tenczel Gáborhoz került, ahol nagy becsben tartva kedvencként töltötte nyugdíjas éveit. Sok fantasztikus utódja született, köztük – a teljesség igénye nélkül – a Kincsem Park közönsége számára is jól ismert Rally, Natiry, Messi, Cindy, Don Juan, Coming Soon és Deadshot is.

A pénteki versenyen starthoz áll két 2. generációs utódja is, Moonlight-hunter Lyreen’s Sight és Lyreen’s Steed is. Tenczel Gábor, Drogba egykori gazdája és a versenyek szervezője egy hagyományt készül útjára indítani idén, mely egyelőre még meglepetés, de mostantól minden évben része lesz az emlékversenynek.

 

 

 

 

 

 

 

1 315 316 317 318 319 320 321 716