Írta: Kovács Botond.

Fellélegezhetnek a francia turf-barátok, úgy tűnik ugyanis, oszladoznak a sötét felhők az Hippodorome de Maisons-Laffitte felett.

Egészen különös helyzet alakult ki a Párizs szomszédságában álló versenytér körül. A France Galop 2018-ban bejelentette, hogy a pálya fenntartása veszteséges, és 2019 októberében beszüntette a versenyzést a komoly hagyományokkal rendelkező és évszázados múltra visszatekintő komplexumban. Óriási felháborodás kísérte a döntést, Jacques Myard, Maisons-Laffitte polgármestere személyes sértésnek vette az ügyet, és az országos tiltakozó mozgalom élére állt. A kezdeményezést a városi tanács is támogatta, rendkívüli ülésen teljhatalmat szavazott a korábban a nemzetgyűlésben mandátummal rendelkező Monsieur Myard-nak. (Azért nevezzük különösnek a helyzetet, mert láttunk már hasonlót, de akkor pont fordított szándékkal álltak a problémához az érintett felek.) A lánglelkű polgármester szavai mai is emlékezetesek: A France Galop kijátszott minket, hazudott nekünk, ezért teljesen hiteltelen a szervezet minden ezzel kapcsolatos korábbi megnyilvánulása. A kormány nyomására emberek ezreit akarják tönkretenni.

A kemény szavak, a társadalmi és szakszervezeti összefogás ellenére azonban a pálya két éve bezárta kapuit, és úgy tűnt sohasem nyeri vissza eredeti funkcióját. (1996-ban egyszer már elkerülte a szanálást, de akkor megmenekült, és az Evry versenytér kapujára került lakat.)

Régi mondás: Pénz beszél, kutya ugat. Ebben rejlik most is a megoldás. Történt ugyanis, hogy Maisons-Laffitte önkormányzata élére rakta a garast, befektetőt keresett, és addig mesterkedett, amíg a napokban 7.5 millió eurós vételi ajánlatot tett az ingatlanra. A France Galop egyelőre csak annyit mert nyilatkozni, hogy megfontolják az ügyet. A folytatást bízzuk az elhivatott helyiekre, és bár hosszú még az út a sikerig, egyelőre úgy tűnik, biztatóak a fejlemények, különösen annak ismeretében, hogy a továbbra is működő tréningközpont 1.5 millió eurót kapott a France Galop-tól tavaly. (Ez azonban jóindulattal is inkább csak állag megóvásnak, egyfajta ránc felvarrásnak tekinthető, az egyre romló állapotú versenyfelülethez hozzá sem nyúltak.)

A kilencvenkét hektáron elterülő, Szajna-parti Maisons-Laffitte versenytér 1878-ban nyitotta meg kapuit, alapítója Joseph Oller katalán származású üzletember, a totalizatőr rendszer feltalálója, aki nemcsak a zöld gyepen mozgott otthonosan, hanem a párizsi éjszakában is, hiszen Charles Zidler impresszárióval ő alapította a Moulin Rouge-t. A pályát Jacques Laffitte bankár egykori birtokán alakították ki, a kastély (a maisons) ma lóverseny múzeumnak ad otthont.

Komoly hagyományai voltak azonban már előtte is a lovak trenírozásának, főleg a birtok mesés vagyonnal rendelkező tulajdonosai révén. A kastély és az istállók René de Longueil megbízásából François Mansart építész (a mester nevét őrzi nyelvünkben a manzárdlakás/manzárdszoba kifejezés) tervei alapján készültek 1640-ben. Az első hivatalos francia futamot a szomszédos Achères egyik széles mezején futotta hét Angliából hozott ló 1740-ben. A maisons-t később XVI. Lajos öccse, a lóversenyzésért rajongó Károly Fülöp herceg, Artois grófja vásárolta meg. Ez azért fontos, mert a magát jakobinusnak nevező eszement csőcselék által kivégeztetett király után Artois grófjából később X. Károly néven uralkodó lett (egész pontosan XVIII. Lajos után). Mondanunk sem kell, az új rend hirdetői népi tulajdonba vették a kastélyt 1789-ben, és a nyilván remek kapcsolatokkal rendelkező Lanchère polgártárs vette át az irányítást a birtok felett. Mit ad Isten? Emberünk a forradalmi hadsereg lókupece volt, így a kialakított istállókat és a tréninglétesítményeket remekül használhatta összezabrált vagyona gyarapítására.

Miután Napóleon pacifikálta Franciaországot, a kastély és a birtok hűséges katonája, Jean Lannes marsall, Montebello hercegének tulajdonába kerül, aki húsz versenylovat tartott az istállókban. Lannes a császár egyik legelszántabb híve és személyes jó barátja volt, azon kevesek egyike, akik tegezhették az korzikai uralkodót. Miután Lannes tábornagy 1809-ben hősi halált halt Bécs közelében (a június 14-én vívott győri csatába már nem jutott el) özvegye egy darabig megtartotta a pompás lakhelyet és a hozzá tartozó mezőket és földeket, majd 1818-ban eladta Jacques Laffitte-nak.

A később miniszterelnökként és pénzügyminiszterként is szolgáló Laffitte, aki egy ács fiaként látta meg a napvilágot szenvedélyes lóverseny rajongó volt, és egyben alapító atyja a Francia Jockey Clubnak (eredeti, és Franciaországról lévén szó cseppet sem meglepően cirkalmas nevén: la société d’encouragement pour l’amélioration des races de chevaux en France – kb. francia lótenyésztést pártoló egylet). A birtokon ezután rendszeressé váltak a futamok, amelyek látogatottsága vetélkedett a Mars-mezei mítingekkel. A nagy hatalmú bankár-politikus, aki a Párizs-Rouen vasútvonal egyik fő támogatója volt, azt is elintézte, hogy a sínek Maissons-Laffitte felé kanyarodjanak. Nem hiába, minden szentnek maga felé hajlik a keze. Laffitte 1844-ben bekövetkezett halála után Pierre Paul Manceau lett a tulajdonos, folytatódtak a versenyek, de az igazi áttörés akkor történt, amikor Manceau örökösei eladták a birtokot a Société Allaire et Lévêque-nek. Tőlük szerzett megbízást a már fent említett Joseph Oller a pálya megépítésére, és az ő nevéhez fűződik a lelátók és az egyéb kiszolgáló létesítmények üzembe helyezése.

Oller rendkívül színes egyéniség volt. Szüleivel gyerekkorában települt gall földre, ám hamar honvágya lett, és visszatért szülőhazájába. Bilbaóban járt egyetemre, de a sok előadás között arra is volt ideje, hogy kakasviadalokra járjon. Hamar rájött, hogy szenvedélyéből hasznot is húzhat, ezért először kisebb, majd nagyobb téteket is elhelyezhettek nála a hazardírozó baszkok. Végül felcsapott bukmékernek, de különböző akadályokba ütközött, talán kissé forró is lett a lába alatt a talaj, ezért visszatért Franciaországba. Itt alkotta meg életművét, a totalizatőr rendszert, ami egykettőre elterjedt, és amelyet máig alkalmaznak világszerte. A forradalmi ötletet nem fogadták kitörő lelkesedéssel a hatóságok, Oller tizenöt napot töltött börtönben 1874-ben illegális fogadásszervezésért. (A találmányt később George Julius ausztrál mérnök automatizálta.) A turf izgalmaiba egyre jobban belefáradó Joseph Oller később a szórakoztató iparban látott nagyobb fantáziát, és számos párizsi mulató tulajdonosa lett. Nevéhez fűződik a Moulin Rouge meglapítása is.

Az egyre több idomárt vonzó pályán 1898-ban tréningközpont alakult, de ezt már a Jockey Club intézte. A szervezet 1891-ben vette át a hatalmat, onnantól fogva töretlen volt a folyamatos fejlődés és a versenyzés (leszámítva a német megszállás időszakát, mert a nácik valamiért sohasem kedvelték a lóversenyt) egészen 2019-ig. A maisons-laffitte-i pálya sajátossága, hogy a világon szinte egyedülállóan, jobb és bal kézre egyaránt tudnak futamokat rendezni. Szintén különlegességnek számít, hogy akár 2000 méterre is tudnak egyenes pályás versenyt futni.

A turf-krónikások úgy tartják számon, hogy a pálya legsikeresebb lovasa Olivier Peslier, aki 1307 itteni lovaglásából 307 alkalommal tudott nyerni. Őt Christophe Soumillon és Dominique Boeuf követi. Trénerek között Andrè Fabre-hoz kerülnek e tekintetben a babérok, 381 győzelmet arattak idomítottjai. Christiane Head asszony és Robert Collet álltak fel mellé a dobogóra. A futtatók közül a Wertheimer fivérek, a Chanel divatház tulajdonosai a legsikeresebbek, 123 elsőség az övék Aga Khan, Khalid Abdullah herceg, Mohamed Al Maktoum sejk és a Godolphin istálló előtt. A versenylovak közül Bien Entendu (1997 pher, Hernando – Entente Cordiale) érte el a legtöbb sikert a masions-laffitte-i zöld gyepen, nyolc futásából hatszor galoppozott át elsőként a célvonalon, többnyire eladó versenyekben vagy hendikepekben.

A pálya számos nagydíjnak adott otthont. Itt futották a Prix Eugène Adam-ot (Group 2, 2000 m), a Critérium de Maisons-Laffitte-et (Group 2, 1200 m), a Prix Robert Papint (Group 2, 1200 m), a La Coupe de Maisons-Laffitte-et (Group 3, 2000 m), a Prix Messidort (Group 3, 1600 m), a Prix Miesque-t (Group 3, 1400 m), a Prix Eclipse-t (Group 3, 1200 m) és a Prix de Seine-et-Oise-t (Group 3, 1200 m).

Őszintén reméljük, hogy hamarosan visszatérnek a versenyek és a látogatók a patinás pályára.

Írta: Kovács Botond.

Véget ért a brit zsoké championi címért folytatott április óta tartó küzdelem. Bátran mondhatjuk, nem született meglepetés, bár a finis elég szorosra sikerült. Két kiemelkedő tehetségű fiatalember, a címvédő Oisin Murphy (e. osin) és a William Buick csatázott a világ legjelentősebb címéért.

A brit zsoké championátus megnyerése egyet jelent a halhatatlansággal. Olyan eredmény, amely után az ember egész nyugodtan hátradőlhetne, mert élete végéig megélhet a dicsőségből, a hírnévből és az ezzel járó előnyökből és lehetőségekből. Ennek ellenére Sir Gordon Richardsnak csak a huszonhatodik győzelem után jutott mindez eszébe, amikor 1953-ban szögre akasztotta a csizmát. Teljesítményét aligha érik utol egyhamar, örökös bajnoknak is nevezhetjük (életéről hamarosan külön írást közlünk).

A második az arany betűkkel írt név George Fordhamé a ranglistán, aki tizennégy címmel rendelkezik. 1855 és 1863 között uralta a gyepet, utána még ötször (1865, 1867-1869) lett a legjobb, igaz 1871-ben Charlie Maidmenttel osztozott a dicsőségen. Legsikeresebb szezonjában (1862) 166 alkalommal nyert. Legismertebb lovai Doncaster, Formosa, Sir Bevys és Summerside voltak. Fordham nevéhez három 2000 Guineas, hat 1000 Guineas, öt Epsom Oaks köthető de csak egyetlen Epsom Derby. St. Legert nem nyert, viszont behúzott öt Ascot Gold Cupot és ugyanannyi Goodwood Cupot. Fordhamről feljegyezték a krónikások, hogy rendkívül elhivatott és szerény ember volt. Csak a családjának élt, mindenféle szerencsejátékot megvetett és kifejezettem megtiltotta fiának, hogy zsoké legyen. Gyűlölte a politikát, és sohasem volt hajlandó szavazni a parlamenti választásokon.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokán ketten állnak tizenhárom championi címmel: Nat Flatman (1840-1852) és Fred Archer (1874-1886). Teljesítményük azért is kiemelkedő, mert mindketten megszakítás nélkül dominálták koruk lóversenyzését. Lester Piggott (1960, 1964-1971, 1981-1982) és Pat Eddry (1974-1977, 1986, 1988-1991, 1993, 1996) követi őket a sorban tizenegy-tizenegy sikerrel. Eddery volt az első ír lovas, aki brit földön győzni tudott, ami elég meglepő a két állam versenyüzemeinek szoros kapcsolatát ismerve. Az angol Steve Donaghue tíz címet tudhatott magáénak (1914-1923). Először 1900-ban verte meg a hazaiakat külföldi lovas, ekkor az amerikai Lester Reiffet dicsérték a szaklapok. Két honfitársa lépett nyomába a történelem során: Danny Maher (1908, 1913) és Steve Cauthen (1984-1985, 1987). Ami a külföldieket illeti, két ausztrál zsoké nevét találjuk a dicsőségtáblán: Frank Wooton 1909-1913, Scobie Breasley (1957, 1961-1963). Az olaszok Frankie Dettorival (1994-1995, 2004) képviseltetik magukat, a brazilok Silvestre de Sousára (2015, 2017-2018) lehetnek büszkék, a Dél-afrikai Köztársaságot képviselő Michael Reynoldsnak egy cím jutott (1992).

A britek után tehát az írek a legjobbak a már említett úttörő Pat Eddery, Kieren Fallon (1997-1999, 2001-2003), Jamie Spencer (2005, 2007) és Richard Hughes (2012-2014) révén. Természetesen ide soroljuk a regnáló Oisin Murphyt is, akit 2019 óta nem lehet utolérni.

Oisin Murphy 1995-ben született lovas családban. Nagybátyja, Jim Culloty, háromszor nyert Cheltenham Gold Cupot. Az ifjú Oisin díjugratással kezdte, majd 2013-ban átnyergelt a galoppra, és a következő szezonban 76 győzelemmel apprentisz-champion lett. Az áttörést Roaring Lion hozta el számára, akivel sorra nyerték a nagydíjakt, azóta megállíthatatlan. 2019-ben 168, 2020-ban 142 győztes futam után mázsált vissza. 2021-ben összesen 703 alkalommal pattant nyeregbe amelyből 153 győzelmet aratott 22%-os sikerességi rátát igazolva. Emellett 112 második, 86 harmadik és 80 negyedik helyezés is jutott neki 3.97 millió font sterlinggel (1.72 milliárd forint) gazdagítva a futtatókat. Megérdemelten lett övé a championi cím. Szorosan mögötte Willam Buick végzett 151 elsőséggel.

Oisin Murphy idei legnagyobb sikerét Alcohol Free (Coronation Stakes, Sussex Stakes) nyergében aratta, de a rendre második helyen végző, de nagydíjakban mutatkozó Dragon Symbolról sem szabad megfeledkeznünk. A fiatalember kiemelkedő teljesítményei közül egyebek mellett a newmarketi 2000 Guineas (Kameko – 2020), Japan Cup (Sauve Dancer – 2019), a Nassau Stakes (Deirdre – 2019), az Eclipse Stakes, az International Stakes, a Queen Elizabeth II Stakes, az Irish Champion Stakes (Roaring Lion – 2018) és a Prix de la Foret (Aclaim – 2017) érdemel említést.