/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Szép siker Olaszországban

Győzelemmel tért vissza Firenzéből Venus Victrix. A Scudeira Molett istálló hároméves kancája Andrea Fele-vel ért haza, All’alba Vincero és El Gringo előtt, nyereménye 656 200 forint.

Different Illusion (Satta Alessio) hetedik helyen végzett Milánóban, a Listed kancaverseny győztese, a tehetséges Amalaura lett a dobogó alsóbb fokain Prichi és Beautiful Bay osztoztak.

Az eredmények ITT és ITT megtekinthetők.

 

 

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Rekord számú futam és még több izgalom a Májusi Trófeán

Mint azt már a beharangozóban is megírtuk, nem csak az idei év tekintetében, hanem a pálya eddigi fennállása óta is rekord futamszámmal rendeztük meg a Májusi Trófea elnevezésű versenynapot, mely rekordot minden eséllyel megdöntünk még idén párszor, hiszen a kiemelt nagy versenyek még mind előttünk vannak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy egy lejelentést leszámítva mind a nyolc teli futam volt – és nem is akármilyen futamok! -, illetve az utána következő edzésen még közel hat futamra elegendő agár tréningezett, vagyis az este folyamán összesen 82 agár lépett a pályára!

A magam részéről kimondottan nagy örömmel tölt el, mikor az újoncok – legyen szó trénerről vagy agárról – már az első versenyeik egyikén dobogóra tudnak állni, hiszen mindenki tudja mekkora élmény és büszkeség ez azoknak, akik szívüket lelküket beleteszik a sportba és az agarukba. Az első és második futam ennek megfelelően okozott óriási élményt a nézőknek is és nekünk is, hiszen két új fiatal agár is felállhatott a dobogó legfelső fokára.

Az első S2/S3-as futamban ezt az örömöt hatványozottan élhettük meg, hiszen nem csak a magabiztos stílusban versenyző futamgyőztes Taylor debütált ezen az estén, hanem a dobogó második és harmadik fokára is pályakezdő agarak állhattak. Szívből gratulálunk mindannyiuknak, de legfőképp Kuburczik Bíbornak, Taylor tulajdonosának és tréner édesapjának Kuburczik Lászlónak!
Befutási sorrend: Taylor (6) – Ronaldo (1) – World (5)

A következő futamban Németh Vivien agara, Veyron nemcsak a futam egyedüli üdvöskéjeként mutatkozott be a Nagyérdemű előtt, de azonnal maga mögé is utasította a teljes mezőnyt, köztük nem egy tapasztalt versenyzőt, illetve a múltkori S2-es futamgyőztes Pablot is. Gratulálunk Németh Viviennek és Veyron trénerének Ganyecz Mihálynak!
Befutási sorrend: Veyron (1) – Pablo (5) – Olimpia (3)

A harmadik futamot hasonlóan a legutóbbi S0/S1-es versenyhez szintén egy szuka nyerte maga mögé utasítva öt kiváló kant, köztük olyan neveket, mint Tamo Blake és Fernando Jet. Havanna, ez a pici törékeny kis rakéta bár nem pályakezdő, a nap sprint idejét futotta meg 16.61-el. Óriási gratuláció tulajdonosának és trénerének, Németh Nikolettának!
Befutási sorrend: Havanna (4) – Tamo Blake (6) – Fernando Jet (3)

Az utolsó, nyílt osztályos sprint futamban majdnem tökéletesen teljesült a papírforma, s bár a harmadik hely nem a hivatalos tipp szerint alakult, mégis elképesztően izgalmas volt, hiszen az alomtestvérpár Mayki és Jessy mindössze csak pár ezred másodperc eltéréssel értek célba. A futamot a legutóbbi versenyéhez hasonlóan magabiztosan nyerte Hero, aki még egy század másodpercet is javított legutóbbi idejéhez képest. Gratulálunk tulajdonosainak Pető Andreának és Scheuch Balázsnak és trénerének Tenczel Gábornak!
Befutási sorrend: Hero (6) – Cannonball (5) – Mayki (1)

Az első hosszútávú futamot A3-as kategóriában az ideje alapján Hurrikán nyerte, azonban szabálytalanság miatt a versenyintézőség diszkvalifikálta őt, így a mögötte másodikként célba ért Alexander, a tavalyi Magyar Derby győztes Champ egyik kölyke állhatott a dobogó legfelső fokára. Gratulálunk tulajdonosának és trénerének Petz Lászlónak!
Befutási sorrend: Alexander (3)  Shadow (5) – Focus (6)

A második, A1/A2-es futam győzelmével Bonnie duplázott, de nem is akárhogy, hiszen két héttel ezelőtt 280m-en tudott futamot nyerni, most pedig 480m-en is bizonyított, mindezt ráadásul úgy, hogy hosszútávon most futott először a Kincsem Parkban. Gratulálunk tulajdonosának és trénerének Petz Lászlónak, aki ezen a versenynapon is kétszer is állhatott dobogóra!
Befutási sorrend: Bonnie (6) – Sight (1) – Alex (5)

A hetedik futam közel 30 másodperce alatt hárman is voltak futamvezetők, de végül, egy nagyon szoros és izgalmas küzdelem után Ninja futott át elsőként a célvonalon gyönyörűen javítva legutóbbi 5. helyezését. Gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Szilágyi Gyulának!
Befutási sorrend: Ninja (6) – Arya (5) – Iron Lady (3)

A nap záró futamában a nyílt osztály A0-s kategóriában az este egyik, ha nem a legizgalmasabb futamát láthattuk, hiszen a legutóbbi versenynap két futamgyőztese, az alomtestvérpár Reggie és Ronnie, valamint a tavalyi év 480m-es Év Agara, Lucky álltak ki egymás ellen Cowboy, Rio és egy újonc, Illicity mellett.
Itt engedjenek meg nekem egy pici háttér információt. Agaras berkeken belül általában kétféle győzelem előtt emeljük meg igazán a kalapunkat. Az egyik az, amikor kinyílik a box és az agár úgymond “elköszön” a mezőny többi tagjától, a másik pedig az, amikor az agár egy behozhatatlannak tűnő lemaradásból tud nyerni. Hát ebben a futamban az utóbbi esetnek lehettek élő szemtanúi az ott lévők, hiszen a startolást követően nem sokkal Lucky a negyedik helyre esett vissza, majd bő hat kutyahossznyi hátrányból gyújtott a hármas kanyar előtt egy olyat, amivel nem csak “ippeghogy” célfotóval, hanem 5 századdal megelőzve a végig magabiztosan vezető Reggiet, a nap legjobb 480m-es idejével meg tudta nyerni a futamot! Óriási győzelem, libabőrös élmény, melyhez őszintén gratulálunk a büszke tulajdonosoknak, Molnár Károlynak és Kolozsi Laszlónak, valamint Lucky trénerének, Tenczel Gábornak!
Befutási sorrend: Lucky (5) – Reggie (2) – Ronnie (6)

Részletes futam eredmények az alábbi linken: https://mla.kincsempark.hu/results/greyhound/2022-05-20
Futam videók: https://kincsempark.hu/agar-verseny-videok/
Fotók: The Sighthound Photographer – Szilárd Simkó

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Szenttamási Díj a vasárnapi galoppon

Most vasárnap is a megszokott 14 órás kezdéssel várja az érdeklődőket a Kincsem Park. A telivérek kilenc futamban állnak starthoz, a napi főverseny a Szenttamási Díj lesz.
Gemini Hendikeppel indítunk, az 1200 méteres futamban a két tréningtárs, Gospodar (4) és Lavalon (5) küzdelmére lehet számítani, fél órával később Gato Pardo (3) új lovassal a győzelem egyik várományosa lehet.
A program az Aréna Hendikeppel folytatódik, Szokatlan (7) – Rosa Dartle (6) – Orhan (11) és Catch Me (5) is jó esélyt képviselnek, majd Sorento (4) duplázhat a negyedik futamban.
A tiszteletdíjas Szenttamási Díjban öt ló indul, favorit a nap nyerőjének is adott Ocasio Cortez (2), legnagyobb riválisa Cry of Joy (4) lehet, aki sorozatban negyedik győzelmére pályázik. Starthoz áll a mezőny rangidőse, Báthory (1), Bellissima Mia (3) és Fragile Planet (5) is.
A Törökszentmiklósi Díj Qba Libre (4) sikerét hozhatja, míg a Nyeretlenek Versenyében Gunther (2) lehet a legjobb.
Az Amatőrverseny Hendikepben Bryan (4) és a 2021-es Amatőrlovas Champion, Májer Cintia párosa nyerő lehet, végül a napzáró futamban Kaliyann (4) búcsúzhat nyeretlenségétől.
A napi Kincsem+ futam, a 6000 méteres Grand Steeple Chase de Paris tizenhat lovas mezőnye 16:00-kor startol Auteuil-ben, a fogadók 300 millió forint jackpottal számolhatnak.

Rekordok napja

A nap első futamában a nap nyerőjének titulált Catania R. behúzta várható győzelmét. Mögötte az ezüstérmes Aerodynamics lett, míg a remekül hajrázó Duchess of Pearl lett a bronzérmes.

Az amatőrök futamát a jövő héten Mallorcára utazó és Európa Bajnokságon Magyarországot képviselő Gyolai Zoltán nyerte Adolfina B.-vel. Mögötte Verbena SB és Gosztonyi Judit lett a második, míg harmadik némi meglepetésre Wonderchild lett Hegedűs Sándorral.

A nap harmadik futama igen csak nehézkesen indult. Egy vissza fújt start és több esélyes ló hibája után végül a favorit, Charming Boy nyert 1.17,5-ben, hosszútávon. Második helyét megőrizte Coach Degli Dei, szoros küzdelem után pedig Cheeky Brown lett a harmadik.

Fél órával később Zagato ebben a futamban már rendesen ügetett, és szerezte meg idei első sikerét. Mögötte Bezique Va Bene hajrázta le, a most hiba nélkül futó King’s Call-t.

A Radium Boy Díj új korosztályos pályarekordot hozott Bobby Fischer révén az 5 és idősebb lovak kategóriájában 1900 méteres távon, hiszen 1.13,7-ben tudott győzni. Ezzel az idővel megdöntötte Illetmény, Night Lady, Adriana Asti, Alfa Boy és Zóna korábbi idejét. Mögötte Be Happy is remek időt, 1.14,1-et ügetett, míg Como Tiago harmadikként beállította a 4 éves lovak korosztályos pályarekordját 1900 méteres távon 1.14,7-es idővel.

Bobby Fischer 1.13,7
Como Tiago 1.14,7

A nap hatodik futamában Nagyváry Andrea aratott győzelmet saját tulajdonú, és tenyésztésű lovával Dumbledore-al. Második Cash Game lett, míg harmadikként Count Basie AT haladt át a célvonalon.

Az Allyhills Hico Díjban újabb győzelmet aratott a Prolongo istálló kiválósága, Digital Races. Második Zitti Tutti lett, míg remekül hajrázva Zante Font lett a harmadik.

Digital Races 1.15,6

A No Not Me Hendikep némi meglepetésre Always Winner sikerét hozta, aki mögött az esélyesek közé tartozó Bronz Boy és Vinifera M lettek a helyezettek.

A nap utolsó futama sem zajlott le zökkenő mentesen, mivel a Versenyintézőség hivatalból óvást emelt a célbíró által elsőnek helyezett Very Nice Photo ellen, és vizsgálatot követően éltek a hátra helyezés jogával, így a hivatalos befutási sorrend 3-5-1 lettek. Ami azt jelenti, hogy az örökös esélyes Adamo Fling idei második győzelmét könyvelhette el az új egyéni rekord mellett, míg Ügyeske és Winner Boy lettek a dobogósok.

/ by /   A nap híre, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Allyhills Hico Díj

Május 21-én szombaton, kilenc érdekes és izgalmas futam várja a Kincsem Parkba látogatókat. A napi főversenyt Veljko Mazsity egykori kiválóságáról, a svéd származású, többek közt Lovasélet Sprinter Kupát is nyerő, Allyhills Hicoról nevezték el.

A nap 14:00-kor indul az Emma Boss Díjjal, ahol a múltkori könnyed nyerését követően egy újabb győzelmet zsebelhet be, Catania R. Aki szeretné legyőzni a favoritot, vélhetően sokat kell javulni, erre a legnagyobb esélye Dokinak és a svéd tenyésztésű Aerodynamicsnak lehet.

Fél órával később az amatőrök szállnak sulkyba és gyűjtenek újabb pontokat az Amatőr Kupa sorozatban. Ha ismétli utolsó formáját Appaloosa Takács Krisztiánnal, az ő ölébe hullhat a győzelem. Viszont figyelnie kell a legutóbbi startjánál hibázó, Adolfina B. és Gyolai Zoltán párosára, hiszen hibáját követően nagyon sok teret tett jóvá, és ért fel közeli másodiknak. A jobb pénzdíjas helyekért a visszatérő, Turbucz Sándor Zaffirivel és a formában lévő Verbena SB Gyosztonyi Judittal szerezheti meg.

A nap harmadik futama a hosszútávú Speedy Boy Díj lesz. Több, a Derby-ben való indulásra esélyes négyéves is starthoz áll, akiknek ez lesz az első erőpróbájuk erre a távra.  A futam favoritja az időrangsorban sokáig elől lévő (de most már 2. helyen álló) Charming Boy lehet. Neki Coach Degli Dei nehezítheti meg leginkább a dolgát, hiszen utolsó futásakor könnyen szórta el a mezőnyt. Harmadik esélyes Csábító R., aki két hete szintén nagyobb küzdelem nélkül tudott győzni, így őt sem lehet elhanyagolni a győzelemre esélyes lovak sorából. A verseny negyedik sanszaként szerepel a szaklapon Csikós, aki új kézben indul, hiba nélkül számolni kell az ő jó szereplésével is.

15:30-kor népes mezőny áll starthoz, ahol, ha tudja múltheti remek idejét ismételni és nem hibázik, Zagato lehet a favorit. Usain két hete új rekorddal és könnyed győzelemmel javította galoppját, a futam másik esélyes lova. A dobogóra felállhat még King’s Call és Balerina R. is.

16 órakor ismét ígéretes négyévesek állnak fel a startautó mögé, de ők már a szintén jó formában lévő, idősebb (öt és hét éves) lovak ellen szállnak harca a győzelemért. A futam első számú favoritja, a két hete kiugróan jó formát igazoló Bobby Fischer lehet. A fentebb említett gyors versenyben óriásit javult Bosphorus N is, de nem tudott érdemben megmutatkozni, azzal az idejével itt remek helyesélyt képvisel. Be Happy jól kezdte a szezont, másodszorra még többet jöhet előre, így jó esélye van felállni dobogóra.

Fél órával később Count Basie AT., ha nem hibázik könnyű győzelmet arathat. A favorittól eltekintve sok esélyes a futam, hiszen a legutóbb jó formát futó Carlos K.-nak, a minden futásra javuló Dumbledore-nak, és győzelme után futó Chili Gonzales MD-nek is jó esélye van bele szólni a jobb pénzdíjas helyezések sorsába.

A napi főverseny, a fordulóstartra kiírt Allyhills Hico Díj mezőnye 17:00-kor áll starthoz. A futam kimagasló első esélye, a majdnem új pályarekordot beállító Digital Races lehet. A dobogó valamelyik fokára a továbbra is jó formában lévő Gomez, illetve az egyedül, alaptávról forduló Zitti Tutti léphetnek fel.

A No Not Me Hendikep is sok esélyes futamok közé tartozik. Legnagyobb esélye a két második helyezése után, rövidtávon Zaharova M-nek lehet, aki ezzel megszerezheti idei első győzelmét. De figyelnie kell Ifj. Döme Imrének, mivel a most idomárjával versenyző Bronz Boy, a mindig jó eséllyel futó Vinifera M és kis javulással, Vezér is harcban lehet az elsőségért.

A versenynap utolsó futamában a legutóbb szép győzelmet arató Rocky HR zsebelhet be egy újabb sikert. De harcban lehet a győzelemért még, az örökös esélyű Adamo Fling és a közel top formát futó Very Nice Photo is.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

2022/20. hét Hétfő – szerda

Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

  1. Frankfurt – Rangers (Labdarúgás, EL)                                    762 536 fogadás

Juventus – Lazio (Labdarúgás, Olasz A)                                                           642 584 fogadás

Newcastle – Arsenal (Labdarúgás, Premier Liga)                                              605 147 fogadás 

Southampton – Liverpool (Labdarúgás, Premier Liga)                                      537 446 fogadás

Sampdoria – Fiorentina (Labdarúgás, Olasz A)                                               525 438 fogadás

 

Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Southampton – Liverpool (Labdarúgás, Premier Liga)                                     206,49 millió Ft

  1. Frankfurt – Rangers (Labdarúgás, EL)                        198,22 millió Ft

Juventus – Lazio (Labdarúgás, Olasz A)                                                         102,79 millió Ft

Nottingham – Sheffield Utd. (Labdarúgás, Angol Liga bajnokság)                   98,23 millió Ft

Sampdoria – Fiorentina (Labdarúgás, Olasz A)                                               97,27 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • Az Arsenal utolsó két PL-meccsén gólt sem szerzett, ráadásul ami még fájóbb lehet számukra, hogy ezen a két találkozón pontot sem tudtak szerezni, így a legutóbbi, Newcastle elleni idegenbeli 2-0-s vereség azt jelenti az „Ágyúsok” számára, hogy lecsúsztak a BL-indulást jelentő 4. helyről. Utóbbi találkozón a tippek csupán 7 százaléka érkezett a hazaiak győzelmére – 3,95-ös oddsért. Szögletekben nem volt hiány a meccsen, összesen 20 sarokrúgást végeztek el a csapatok, ez pedig a „Szögletszám 11,5” fogadási lehetőség helyes kimenetelén („Több, mint 11,5”) 2,79-es szorzót ért a tippelők 98 százalékának.
  • A Liverpool nem hibázott, felforgatott kezdővel is 2-1-re nyert a Southampton otthonában, ezzel 1 pontra megközelítve a listavezető Manchester Cityt a Premier Liga tabelláján. Az „1X2”-re beérkezett tippek 86 százaléka lett kiváló – 1,48-as oddsért, míg a „Gólszám 2,5” fogadási piac jó tippjéért („Több, mint 2,5”) 1,49-es odds járt.
  • Angliánál maradva, kialakult az Angol Liga bajnokság rájátszásának döntője: a Huddersfield a Nottinghammel küzdhet majd a Wembley-ben a Premier Ligás tagságért. Előbbi a Luton ellen jutott a fináléba, az idegenbeli 1-1 után otthon 1-0-ra győzve, amivel több mint 110 ezer tippet tett helyessé – 2,07-es oddsért. A másik ágról a Nottingham nehezebben jutott döntőbe: idegenben ugyan még nyert a Sheffield Utd. ellen 2-1-re, ám otthon 2-1-re alulmaradt, így jöhetett a hosszabbítás, végül pedig büntetőkkel 3-2-re nyertek a hazaiak. A beérkezett tippek 10 százaléka várt vendég sikert a rendes játékidőben – 3,00-s nyereményszorzóért.
  • Hétfőn este Juventus – Lazio rangadót rendeztek az Olasz A-ban. A Juve az első félidőt 2-0-ra megnyerte, az „1. félidő – 1X2” fogadási piacon a jó tipp 2,67-es szorzót ért, ám végül a Lazio 2-2-re mentette a meccset, egy hosszabbításban szerzett góllal. A „2. félidő – 1X2” lehetőségre beérkezett tippek 3 százaléka várta a Lazio második félidei sikerét – 3,10-es szorzóért. Többszáz jó tipp érkezett a pontos végeredményre is, ahol a 2-2 11,00-s oddsot ért.
  • Öt magyar teniszező helye biztos már a Roland Garros főtábláján, mellettük pedig Jani Réka Luca, illetve Piros Zsombor azért küzd, hogy még ők ketten is ott legyenek az év második Grand Slam tornájának főtábláján. Előbbi A. Albie és J. Fourlis elleni két sikerének köszönhetően jutott be a selejtező döntőjébe, ahol az ausztrál elleni győzelem 1,58-as oddsot jelentette a tippet leadók 86 százalékának. A férfiak mezőnyében Piros Zsombor is két meccset nyert már a selejtezők között, ráadásul ezeket szettveszteség nélkül hozta 2:0-ra. A Sam Querrey elleni győzelem 1,27-es oddsot jelentett a jó tippel rendelkezőknek, míg a pontos végeredmény nyertes szorzója 1,80 volt az amerikai ellen.

 

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Sampdoria – Fiorentina (Labdarúgás, Olasz A)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Sampdoria 4:1, nyertes odds: 100,00)

 

Kristiansund – Strömsgodset (Labdarúgás, Norvég bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Strömsgodset 2:0/Strömsgodset 3:0, nyertes odds: 100,00)

 

Vikingur Reykjavik – Breidablik (Labdarúgás, Izlandi bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0/Breidablik 3:0, nyertes odds: 100,00)

 

Oviedo – Zaragoza (Labdarúgás, Spanyol 2.)

1X2 + Gólszám 4,5 (Nyertes tipp: Döntetlen és több, nyertes odds: 100,00)

 

Mioveni – Rapid Bukarest (Labdarúgás, Román bajnokság)

1X2 + Gólszám 4,5 (Nyertes tipp: Hazai és több, nyertes odds: 100,00)

 

Kiemelt esemény:


  1. Frankfurt – Rangers 1:1 (büntetőkkel: 5:4) (Labdarúgás, EL, döntő)

1X2 (helyes tipp: Döntetlen, helyes tippek aránya: 29 %, nyertes odds: 3,35)

Ki nyeri az EL-t? (helyes tipp: E. Frankfurt, helyes tippek aránya: 71 %, nyertes odds: 1,74)

  1. félidő – Vendégcsapat – Gólszám 0,5 (helyes tipp: Több, mint 0,5, helyes tippek aránya: 100 %, nyertes odds: 1,82)
  2. félidő – Gólszám 1,5 (helyes tipp: Több, mint 1,5, helyes tippek aránya: 99 %, nyertes odds: 2,05)

 

Outright-fogadás:

 

Labdarúgás, EL 2021/22 – Ki nyeri?

Helyes tipp: E. Frankfurt (Helyes tippek aránya: 1 %)

Legmagasabb odds: 35,00

Záró odds: 3,35

 

Vízilabda, OB I 2021/22 – Ki nyeri?

Helyes tipp: FTC (Helyes tippek aránya: 85 %)

Legmagasabb odds: 2,50

Záró odds: 1,30

 

 

Magyar események:

 

Ajka – Diósgyőr (Labdarúgás, NB II)

eredmény: 0:0, nyertes odds: 3,50

A végkimenetelre tett 151 347 tippből 16 030 tipp helyes.

 

Aalborg – Veszprém (Kézilabda, BL)

eredmény: 37:35, nyertes odds: 1,92

A végkimenetelre tett 70 390 tippből 29 760 tipp helyes.

 

OSC – FTC (2.m.) (Vízilabda, OB I, rájátszás)

eredmény: 7:15, nyertes odds: 1,75

A végkimenetelre tett 63 350 tippből 27 281 tipp helyes.

 

 

Szolnok – Kecskemét (1.m.) (Kosárlabda, NB I, rájátszás)

eredmény: 75:86, nyertes odds: 4,05

A mérkőzés győztesére tett 18 676 tippből 287 tipp helyes.

 

Piros Zs. – E. Gerasimov (Tenisz, Roland Garros-selejtező, férfi egyes)

eredmény: 2:0, nyertes odds: 1,54

A mérkőzés győztesére tett 6 593 tippből 5 338 tipp helyes.

 

Élő szelvény:

Egy nagykőrösi Tippmix-játékos 2 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 248 313 Ft-ot nyert.

 

Tenisz A. Konjuh – O. Dodin (élő) A mérkőzés győztese O. Dodin 1,37 Nyertes
Tenisz N. Berberovic – S. Stephens (élő) A mérkőzés győztese N. Berberovic 14,50 Nyertes
Labdarúgás Hekimoglu Trabzon – Bayburt (élő) 1X2 Bayburt 6,25 Nyertes


Legügyesebb Tippmix-fogadók:

Egy nagykállói Tippmix-játékos 4*3 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 4*367 265 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sampdoria – Fiorentina 1X2 Sampdoria 5,00 Nyertes
Labdarúgás Juventus – Lazio 1X2 Döntetlen 3,55 Nyertes
Labdarúgás Huddersfield – Luton 1X2 Huddersfield 2,09 Nyertes
Labdarúgás Oviedo – Zaragoza 1X2 Döntetlen 3,30 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 700 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 910 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sampdoria – Fiorentina Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Sampdoria 2:0/4+ 65,00 Nyertes
Labdarúgás Juventus – Lazio Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Juventus 2:0/4+ 20,00 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 2*4 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 2*411 500 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Oulu – Kuopio PS 1X2 + Gólszám 1,5 Vendég és több 2,08 Nyertes
Labdarúgás PAOK – Panathinaikosz 1X2 PAOK 2,09 Nyertes
Labdarúgás AEK Athén – Olympiakosz Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,18 Nyertes
Labdarúgás ADO Den Haag – FC Eindhoven Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,15 Nyertes
Labdarúgás Paris FC – Sochaux Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,98 Nyertes
Labdarúgás Southampton – Liverpool 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 2,55 Nyertes

 

Egy péteri Tippmix-játékos 1 250 Ft-os alaptéttel (összesen 5 000 Ft-os téttel), „Trixie” kombináció típusú fogadással 531 563 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Mioveni – Rapid Bukarest Gólszám 4,5 Több, mint 4,5 7,50 Nyertes
Labdarúgás FC Univ. Craiova SA – Sepsi OSK Gólszám 4,5 Több, mint 4,5 6,00 Nyertes
Labdarúgás Oviedo – Zaragoza Gólszám 4,5 Több, mint 4,5 6,50 Nyertes

 

Egy taksonyi Tippmix-játékos 5 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 509 438 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sampdoria – Fiorentina 1X2 Sampdoria 5,00 Nyertes
Labdarúgás Ajka – Diósgyőr Pontos végeredmény Döntetlen 0:0 9,75 Nyertes
Labdarúgás Huddersfield – Luton 1X2 Huddersfield 2,09 Nyertes

 

Egy győrszentiváni Tippmix-játékos 4*1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 4*105 983 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás ADO Den Haag – FC Eindhoven 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,70 Nyertes
Labdarúgás Benevento – Pisa 1X2 Benevento 2,00 Nyertes
Labdarúgás Paris FC – Sochaux Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,39 Nyertes
Labdarúgás Nottingham – Sheffield Utd. Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,85 Nyertes
Labdarúgás Southampton – Liverpool 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 2,55 Nyertes

 

Egy rábaszentandrási Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 227 033 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás AEK Athén – Olympiakosz 1X2 Olympiakosz 2,97 Nyertes
Labdarúgás PAOK – Panathinaikosz 1X2 PAOK 2,09 Nyertes
Labdarúgás Giannina – Arisz 1X2 Arisz 1,98 Nyertes
Labdarúgás Benevento – Pisa 1X2 Benevento 2,01 Nyertes
Labdarúgás Paris FC – Sochaux 1X2 Sochaux 2,89 Nyertes
Labdarúgás Monopoli – Catanzaro 1X2 Catanzaro 2,12 Nyertes
Labdarúgás Nottingham – Sheffield Utd. 1X2 Sheffield Utd 3,00 Nyertes

 

Egy hajdúdorogi Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 226 091 Ft-ot nyert.

 

Kosárlabda Mladost Zemun – Borac Cacak A mérkőzés győztese + Pontszám 177,5 Hazai és kevesebb 5,25 Nyertes
Kosárlabda Hapoel Haifa – Bnei Herzeliya A mérkőzés győztese + Pontszám 159,5 Vendég és több 3,30 Nyertes
Kosárlabda Parnu – Kalev/Cramo A mérkőzés győztese + Pontszám 152,5 Hazai és több 7,25 Nyertes
Kosárlabda Hapoel Galil Elyon – Hapoel Holon A mérkőzés győztese + Pontszám 155,5 Vendég és több 3,60 Nyertes

 

Egy salgótarjáni Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 13-as kötés típusú fogadással 220 321 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Nasaf Qarshi – Qizilqum Zarafshon 1X2 Nasaf Qarshi 1,50 Nyertes
Labdarúgás Helsinki JK – Lahti Melyik félidőben lesz több gól? 2. félidőben 1,93 Nyertes
Labdarúgás Oulu – Kuopio PS Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,82 Nyertes
Labdarúgás Haka – Seinäjoen JK Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,33 Nyertes
Labdarúgás Kabylie – JS Saoura Ázsiai Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,44 Nyertes
Labdarúgás AEK Athén – Olympiakosz 1X2 Olympiakosz 3,10 Nyertes
Labdarúgás PAOK – Panathinaikosz 1X2 PAOK 2,09 Nyertes
Labdarúgás Giannina – Arisz Ázsiai Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,41 Nyertes
Labdarúgás ADO Den Haag – FC Eindhoven 1X2 ADO Den Haag 2,23 Nyertes
Labdarúgás Entella – Palermo Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,39 Nyertes
Labdarúgás Benevento – Pisa 1X2 Benevento 2,01 Nyertes
Labdarúgás Paris FC – Sochaux Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,40 Nyertes
Labdarúgás Southampton – Liverpool 1X2 Liverpool 1,37 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 5 000 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 506 616 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Helsinki JK – Lahti 1X2 Helsinki JK 1,35 Nyertes
Labdarúgás Southampton – Liverpool Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 1,97 Nyertes
Labdarúgás Nottingham – Sheffield Utd. Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,67 Nyertes
Labdarúgás Paris FC – Sochaux Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,04 Nyertes
Labdarúgás AEK Athén – Olympiakosz Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,67 Nyertes
Labdarúgás ADO Den Haag – FC Eindhoven Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,66 Nyertes
Labdarúgás Oulu – Kuopio PS Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,40 Nyertes
Labdarúgás Haka – Seinäjoen JK Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,38 Nyertes
Labdarúgás Giannina – Arisz Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,44 Nyertes
Labdarúgás PAOK – Panathinaikosz Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,45 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 160 090 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sampdoria – Fiorentina 1X2 Sampdoria 4,75 Nyertes
Labdarúgás Newcastle – Arsenal 1X2 Newcastle 4,45 Nyertes
Labdarúgás Rizespor – Sivasspor 1X2 Sivasspor 2,44 Nyertes
Labdarúgás Galatasaray – Adana Demirspor 1X2 Galatasaray 1,94 Nyertes
Labdarúgás Juventus – Lazio Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,60 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 138 600 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Zeljeznicar Sarajevo – Radnik Bijeljina (élő) 1X2 Döntetlen 6,00 Nyertes
Labdarúgás Maccabi TA – Hapoel Beer Sheva (élő) 1X2 Döntetlen 5,50 Nyertes
Labdarúgás Difaa El Jadidi – Ittihad Tanger (élő) 1X2 Döntetlen 4,20 Nyertes

 

V-sport szelvény:


Egy tiszaújvárosi Tippmix-játékos 240 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 111 360 Ft-ot nyert.

 

Virtuális Kosárlabda Dallas – Chicago Nyertes különbség Vendégcsapat 6-10 ponttal nyer 8,00 Nyertes
Virtuális Kosárlabda Los Angeles – Cleveland Nyertes különbség Hazai csapat 6-10 ponttal nyer 8,00 Nyertes
Virtuális Kosárlabda New York – Portland Nyertes különbség Hazai csapat 6-10 ponttal nyer 7,25 Nyertes

 

 

 

 

/ by /   Derby Fesztivál, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Így áll a Derby évjárat

Az idei galopp szezonban már  túl vagyunk nyolc versenynapon, így érdemes megvizsgálni a hároméves angol telivérek eddigi pénznyereményeit és formáit. A táblázat a pillanatnyi állást tükrözi, mely nem hivatalos rangsor, de a hivatalos statisztikák alapján készült.

Most az első 30 háromévest emeltük ki, a lista nyitott, hétről hétre be-és ki lehet kerülni.

A 100. Magyar Derbyben – az utolsó öt futást számításba véve – a legmagasabb pénznyereménnyel rendelkező lovak közül az első 16 jut be és 4 tartalék ló fog szerepelni a programban.

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Májusi Trófea beharangozó

Fantasztikus ívben szárnyalunk fölfelé, hiszen az idei év harmadik versenyén, a Májusi Trófeán már 8 futamban állnak starthoz az agarak! Ennyi futamra egy versenynapon még a tavalyi Magyar Derby-n sem volt példa, így az agárversenyzés legrangosabb versenyén várhatóan rekord futamszámmal számolhatunk idén.

A 19:30-kor kezdődő versenynapon a futamok fele rövid, fele hosszútávon zajlik majd. Ezen a napon is lesznek újdonsült versenyzők, akikkel most találkozhat majd először a Nagyérdemű. Izgalmakban sem lesz hiány, hiszen újra összecsap S2-es kategóriában Pablo és Lee, a sprint táv nyílt osztályában Hero, Komi és Cannonball, de starthoz áll ez alkalommal egy közös futamban 480m-en a román tulajdonban és tréningben lévő múltkori futamgyőztes alomtestvér pár Ronnie és Reggie is, egy komoly ellenféllel Lucky-val, aki a legutóbbi edzésen nem hivatalosan megdöntötte a 480m-es pályacsúcsot egy 28.43-as elképesztő idővel. Egy biztos, hogy most sem lesz könnyű dolga a fogadóknak, de már csak a hangulat és az élmény kedvéért is megéri kilátogatni hozzánk!

Részletes versenyprogram az alábbi linken látható, várunk mindenkit nagyon sok szeretettel!

https://mla.kincsempark.hu/racecards/greyhound/2022-05-20

 

 

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Újabb olasz túra

Ismét magyar indulók próbálnak szerencsét külföldön. Csütörtökön A Scuderia Molett istálló kancája, Venus Victrix Firenzében áll starthoz egy 1300 méteres, hároméves kancák részére kiírt hendikepversenyben. A 4400 euró összdíjazású futam mezőnye kilenc lovat számlál, Bokori Tamás idomítottja Andrea Fele-t kapta társául.

Május 21-én, szombaton Different Illusion ismét Milánóban lép pályára egy hároméves kancáknak kiírt Listed futamban, a táv ezúttal 1400 méter, az összdíjazás pedig 36 600 euró.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Fogadói hírlevél – 2022.20. hét

SVÉD CSÜTÖRTÖK, SVENSKA65
Csütörtökön a Kincsem + futam 20:15-kor indul, a svéd ügető már 18:42-től

Május 19-én, csütörtökön is várjuk a svéd ügető és a sportfogadás szerelmeseit az online felületünkre, a bet.lovi hu oldalra. A SVÉD CSÜTÖRTÖK keretében a SVENSKA65 most is komoly nyerési lehetőséget kínál, a TÉT és a BEFUTÓ játékban is lehetőséged van többet nyerni.

Múlt heti SVENSKA65 nyeremények:

Május 12., csütörtök
TÉT
8/8 befutó találat: 13.393 Ft
8/7 befutó találat: 6.249 Ft
BEFUTÓ
8/8 befutó találat: 21.250 Ft
8/7 befutó találat: 11.250 Ft

Csütörtöki fogadás: Kincsem + 20:15, svéd ügető már 18:42-től
Csütörtökön előszőr a PMU pályákra és jobbára francia futamokra lehet játszani. A napi Kincsem+ futam a nyári versenyrend miatt 20:15 kor kezdődik. Ennek megfelelően változik a svéd bodeni program kezdési időpontja is. A skandináv helyszínen 18:42 és 21:33 között lesznek a futamok.

Valamennyi futamban jackpot: 10.000 Ft a TÉT, 15.000 Ft a BEFUTÓ és 20.000 Ft a HÁRMASBEFUTÓ játékban.
Az online akció, a SVENSKA65 révén minden héten 250.000 Ft bónusz talál gazdára a TÉT és BEFUTÓ játékosok között. A játékos maga döntheti el, hogy mindkét játékban (TÉT, BEFUTÓ) vesz részt, vagy csak az egyikben.

Csütörtökön 18:58-kor 9 millió lesz a jackpot
Kora este érdemes lesz figyelni a francia versenyeket, mert 18:58-ra kiírt futamban 9 millió forint lesz a jackpot a négyesbefutó játékban. Nem érdemes kihagyni!

Három nap a Kincsem Parkban
Most pénteken megint agár verseny lesz a Nemzeti Agárstadionban 19:30-tól. Szombaton ügető, vasárnap galopp versenyek és sok jackpot várja a fogadókat.

Jó játékot, magas nyereményeket kívánunk!
Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft.

1 344 345 346 347 348 349 350 795