/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Arktisz újra második

A múlt heti befutási sorrendet lemásolta az angol színekben futó Mordred és a magyar Arktisz a White Turf második napján. Ezúttal minden körülmény rendben, így szikrázó napsütés és az eredeti 1800 méteres táv várt a nyolclovas mezőnyre. A két favorit végig egymás mellett galoppozott a frontban rögtön a start után, az angol ló az utolsó száz méteren biztosította be a győzelmet a hazájában mostanában gátversenyeken induló telivér. Arktisz mostani második helyezése jóval értékesebb, hiszen ezúttal mind a hét riválisa starthoz állt, így a helyi lovakon kívül, a két francia lovat is maga mögé utasította. Két jó vasárnapot zárt a futtatói csoport a Bálványos Kör és Molnár Orsolya idomár. A két második helyezés 800 és 1800 méteren, összesen 6.720 megnyert svájci frankot (kb. 2,8 millió forint)  jelent a bábolnai tulajdonú telivérnek.

Az idei svájci White Turf jövő vasárnap folytatódik a záró nappal St. Moritzban.

 

A versenyről készült videó ITT megtekinthető.

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Idomári értékelések 2021-ről – Maronka Gábor

Maronka Gábor (Felsőpakony)

Crushing Power

Hogyan értékeli a 2021-es szezont?
A 2021-es szezon nem egészen úgy jött össze ahogyan terveztem. Volt egy kis klasszis hiány az istállóban. Amik jobb lovak voltak, azok időben értékesítve lettek, „így azzal főztünk, ami maradt”.

Mi volt a fő célkitűzés? Sikerült elérnie?
A fő célkitűzés az volt, hogy több kiemelt versenyt nyerjünk, de így sem szomorkodom. Visszatekintve a szezonra, sok lóval próbálkoztak külföldön, de Group-versenyben ismét mi tudtuk a legjobb eredményt elhozni.

Van-e olyan ló, aki kellemes meglepetést okozott, húzóerő volt az istálló számára vagy esetleg a vártnál gyengébben teljesített?
Avoiding Water, aki a nulláról indult és feljutott a legjobbak közé, valamint Crushing Power aki egész évben toppon volt! A többiek a saját osztályukban adták magukat. Nem okozott csalódást különösebben egyik sem.

Melyik 2021. évi verseny volt a legemlékezetesebb, illetve melyikre a legbüszkébb? Elsősorban az olasz Group-verseny második helyezésére vagyok a legbüszkébb, de Avoiding Water és Han Denever egész éves teljesítményére is.

New Big Hope és Han Denever

Mely telivérek fejezték be pályafutásukat?
Nálunk az egész állomány épségben maradt, párat megvásároltak Szerbiából.

Mi motiválja, mi ad erőt a mindennapokhoz?
A lovak.

Mi a legfontosabb dolog egy idomár számára?
Egy jó és megbízható tulajdonosi kör. Jó és egészséges lovak és egy összetartó csapat!

Mi a legfontosabb idomári tulajdonság?
Számomra az, hogy mindig a maximumot nyújtsam a lovaknak!

Mi szükséges egy sikeres istállóhoz?
Profizmus, jó lovak és erős tulajdonosok.

Hogyan választja ki a csapatot, akivel dolgozni szeretne? Jelenleg kik erősítik csapatát?
Jelenleg a tavalyi utánpótlás champion Kolumbán Örs, Nagy Norbert, aki Szerbiából szerződött vissza hozzánk, Farkas Dorottya, Deák Sára, jómagam és két benti munkásunk van, Horák Róbert és Kolompár Lajos szintén Szerbiából.


Hogyan lehet elkerülni/el kell-e kerülni azt, hogy egy idomár mindig csak a „jól bevált” módszerekhez tartsa magát? Milyen útját látja a fejlődésnek?
A ló változtatja a módszert és ezt kell követni!

Hány lóval indítja az idei szezont? Várhatóak még új lovak?
Harminchárom lóval indítjuk a szezont egy-két új ló mindig jön és megy, de igazából ez a mennyiség a mi maximális kapacitásunk.

It’s my Time

Mi az előnye/hátránya egy kisebb/nagyobb istállónak?
Egy kisebb istállónak biztosan nehezebb elérni például egy championi címet, mint idomár és istálló, de átláthatóbb. Egy nagyobb istállónak az előnye, hogy a mennyiség húzza az istállót, de ez visszaüthet.

Mi az, amit a 2022-es versenyszezonban az előző évtől eltérően csinál majd?
Semmit nem szeretnék eltérően csinálni, idén az állományunk erősebb és új erővel pozitívan vágunk neki a szezonnak!

Melyik tavalyi kétévese ígérkezik a legeredményesebbnek futások és munkaforma alapján? Van háromévese aki jó eséllyel indul majd a 100. Magyar Derbyben?
Neveket nem szeretnék említeni, de van két-három derby-reménységem!

Avoiding Water

Mennyire fokozza az izgalmakat a futam kiemelt összdíjazása?
Számomra semennyire, nem akarok rástresszelni, ugyanúgy állunk neki majd, mint bármelyik másik futamnak. Próbálom a legjobbakat kihozni majd a lovaimból. Viszont a tulajdonosokban biztos hogy fokozza, hiszen nemcsak, hogy egy kerek szám, de pénzdíjban is nagyon jó a hírek szerint.

Mi a fő cél 2022-ben?
2022-ben a fő célom, újra megcélozni egy külföldi Listed vagy Group-versenyt, és ott jól szerepelni, és persze Magyarországon is több kiemelt versenyt nyerni!

A világ legjobbjai közül kinek a munkáját, eredményeit figyeli? Mit lehet átültetni, mit sikerült átvenni a kint látott módszerekből?
Igazából senki módszerét nem akarom átvenni, mert egy idomár egyedi kell, hogy legyen saját módszerekkel. Ebből adódóan az eredmények önmagukért beszélnek.

A versenyszervező által az elmúlt években bevezetett plusz juttatást, amit az életpályamodell biztosít a szakma számára, mire fordította? Mivel fejlesztette az istállóját és az istállóban dolgozók munkakörülményeit?
Emeltünk a béreken, motiváljuk őket amennyire csak tőlünk telhető. A lovasokat segítem lovaglási lehetőségekkel amennyire tudom. A benti munkásokat viszont minél több ganézási lehetőséggel, ha tréfásan megfogalmazhatom.


Hány lóval készül az idei szezonra, milyen az összetételűek? Várhatóak még új lovak? Harminchárom lóval, ebből tizenegy kétévesünk van, a többiek főleg háromévesek és idősebbek!

Mióta van a sportban? Mi motiválja és erősít ennyi év után a mindennapokban?
1998 óta vagyok a sportban. A ló szeretet és az eredményesség motivál!




/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Galopp Versenytechnikai Lexikon – XI. rész (R-SZ)

rálovaglás – Rálovagolt az a lovas, aki verseny közben lovával közvetlenül egy másik ló mellett, azt egy lóhossznál kisebb távolságra megelőzve, vagy azzal egyvonalban mellette haladva a másik lóhoz olyan szorosan lovagolt, hogy ezzel hozzáérve azt az egyenes irányú futásból kiszorította, és akadályozta teljes sebességének kifejtésében.  A Versenyintézőség az akadályozó lovas lovát diszkvalifikálja, illetve hátrahelyezi, ha megítélése szerint az akadályozás a verseny eredményét befolyásolta. Nincs helye a diszkvalifikálásnak, ha a rálovaglás kölcsönös volt. Ha a rálovagást egy harmadik lovas okozta, akkor az ellen kell eljárni. Ebben az esetben a közvetlenül akadályozó vétkes lovas lovát, mert nem tehet róla, nem diszkvalifikálják,  nem helyezik hátra.

“rendben” jelzés (all right) – Amikor a mázsáló a visszamázsálást befejezte és nem emeltek óvást, a Versenyintézőség sem indított eljárást a futam kimenetel ellen, célfotó esetén a célbíró megállapította a helyezési sorrendet, a mázsáló a Versenyintézőség egyik tagjának engedélyével megadja a “rendben” jelzést.  A jelzést csengetés, továbbá, mint sok helyen szokásos, vörös golyó felhúzása jelzi. Véglegessé válik a helyezési sorrend, bemondják a bírói ítéletet.   

részidő – A verseny valamely szakaszára, résztávjára mért idő. Nálunk 400 méterenként mérik. Ha a verseny távja nem osztható maradék nélkül 400- zal, az első résztávot úgy állapítják meg, hogy a részidők ezután 400 méterenként mérhetők legyenek. Pl. 1000 méterre 200- ig, majd 200 -tól 600 -ig, majd 600- tól 1000 méterig mérik. A részidők nagyban hozzájárulnak annak megítéléséhez, hogy a verseny eredménye tükrözi- e az erőviszonyokat, az eredmény a lovak képességének megfelel- e. Egyenetlenségük  (pl. kezdeti lassú tempó) az eredmény realitását teszi kétségessé. A hivatalos eredményben feltüntetik a részidőket.

rossz szokások – Tapasztalat szerint legtöbbször nem vele született, hanem az élet folyamán szerzett hibák. A legtöbb rossz szokás helytelen bánásmód, vagy még inkább annak a következménye, hogy a ló a boxban unatkozik. Könnyebb megelőzni, mint a lovat leszoktatni valamely rossz szokásról. A leggyakrabban

előfordulók: harapás, rúgás, vágás, fejet féltés, nyelvöltögetés, csökönyösség, szitálás, pártatiprás, eltagadás, ijedősség, abrakkiszórás.

Royal mares (e. rojal merz) – Királyi kancák, egy részük az angol telivérek ősanyái. II. Károly (1630 – 1685) udvarmestere vásárolta fel és a királyi ménesben helyezte el őket. Legtöbbjük arab, berber, török eredetű. A Bruce Love által osztályozott 50 őskanca közül a 7., 11., 12., 13., 15., 32. család megalapítója királyi kanca.

rövid távú ló – Angolul flyer, németül Flieger, mindkét elnevezés nálunk is elterjedt. Gyors kezdősebességű, legjobb teljesítményét csak rövid távon futó ló.

rövid távú versenyek- Nálunk az 1300 méteres és ennél rövidebb futamok. Csupán gyorsaságot, robbanékonyságot követelnek a lótól, ezért a kipróbálás szempontjából jelentőségük kisebb. Az idősebb lovak részére sok a rövidtávú futam az USA- ban, Angliában is. Kevés Franciaországban.

sántaság-  Mozgászavar, a végtagbetegségek leggyakoribb, legszembetűnőbb és legfontosabb tünete. Típusai: 1. Típusos, ha egyetlen végtag mozgásában van eltérés. 2. Atípusos, ha több végtag beteg, 3. Speciális, egyes mozgatóidegek bénulása, izmok, inak szakadás esetén. A típusos sántaság három formája ismeretes: a) előreviteli, a ló végtagjának előre lendítése zavart, lábtő és csánk feletti bántalmak esetén, b) megterhelési, ha a megterhelés zavart, lábtő és csánk alatti bántalmak esetén, c) vegyes típusú, ha a végtag előre lendítése és megterhelése is zavart, csánkon és lábtőn előforduló betegségek esetén.

A sántaság fokozatai: a) kisfokú, ha lépésben nem, csupán ügetésben vehető észre, b) közepes fokú, ha már lépésben észrevehető, c) súlyos, ha már nyugalmi helyzetben is észrevehető. A gyógykezelés a sántaság fokától, típusától, heveny, vagy idült jellegétől függ.

sebes munka, “sebes” –  7- 800 méteres, versenytempónál lassabb, nem maximális erőkifejtést igénylő munka. Általában a rendszeresen startoló ló két verseny közötti formában tartó munkája, ezenkívül galoppot megelőző munka.

síkverseny- A lovak díjért, lovasok alatt, síkpályán történő futtatása. Célja a versenyképesség megállapítása. Tenyésztési szempontból a síkversenyek a legjelentősebbek. Előnyük, hogy már 3 éves korra elbírálható a ló képessége, ami a szülők tenyészértékének korai elbírálását is lehetővé teszi. Előnye az ugróversenyekkel szemben az is,  hogy a lovas ügyessége kisebb mértékben befolyásolja az eredményeket.

sínesség – A német Schienbein (sípcsont) gyulladás eltorzított változata. A még fejlődésben lévő 2 éves telivéreknél fordul elő. Hajlamosító körülmény a kemény talajon végzett intenzív galopp, verseny, valamint a kevésbé szilárd csontozat.  A lábközépcsont elülső felületén kifejlődött csonthártyagyulladás kezdetben rendkívül érzékeny, meleg, duzzadt. A ló mozgása kötött, megfelelő orvoslásra a mozgászavar és a fájdalom csökken, megszűnik, csak a lábközépcsont elülső felületén kialakult idült, ívelt csontkemény duzzanat utal a lezajlott gyulladásra. A heveny esetek gyógykezelése pihentetéssel és hideg borogatással történik.

speed, speedes ló – Speed ( e. szpid ) angol szó, jelentése sebesség. Versenylóval kapcsolatban végsebességet, egy bizonyos szakaszra az ellenfeleknél nagyobb gyorsaságot jelent. Az idomítás során fejleszthető tulajdonság  (szpídelés). A speedes ló a verseny utolsó fázisában még fokozza iramát.  Az ellenfelek “leszpídelése” sokszor látszólagos, nem jelent erősítést,  csak a tempó tartását , ugyanis a hosszú távú versenyek végkűzdelmében sok ló a fáradtságtól csökkenti tempóját. A speed hossza lovanként változó, a rövid speeddel  rendelkező lovat megfelelő időben kell hozni. A végsőkig tartalékolni a lovas számára nehéz feladat. Gyakori, hogy a lovas pozíció keresés, a verseny bizonyos szakaszán a tempó hamis megítélése, túl korai támadás miatt kiveszi a lóból a végsebességet, s lova nem tud még egyszer jönni.

“sötét” ló – Versenyben még nem indult ló, képességét nem ismerjük. Esélyének megítélésénél származására, a munkahírekre lehet alapozni.

spriccer – 5- 600 méteres gyorsmunka. Rövid ideig tartó maximális erőkifejtést igényel, a legjobb módszer a gyorsaság fejlesztésére. Régebben a versenynap reggelén, vagy előző nap a lovak spriccert mentek, amely az utolsó előkészületet jelentette. Ajánlatos két nappal a verseny előtt végezni.

stakes (e. sztéksz) – Angol szó, jelentése betét. Az a verseny, amelynek győztesét és helyezettjeit versenydíjként a nevezési és “állvamaradási” díjak összege, valamint az egyesület által adott díj illeti. Angliában a nagyobb versenyek stakes- ek.

“starter keze alatt” lévő ló.  Az a ló, amely az indulásra felszólításkor a startnál van. A lónak a versenyben részt kell vennie, kivéve, ha az állatorvos sérülés miatt lejelentette, ha érvénytelen indítás után a verseny távját lefutotta és a Versenyintézőség az idomár kérésére engedélyezi, hogy a ló a versenyben ne vegyen részt, ha a Versenyintézőség a lónak versenyben részvételét letiltotta, ha  a lovas a start előtt megsérült, vagy rosszul lett és nem tud eleget tenni lovaglási kötelezettségének.

startszám –  Az induló bejelentés lezárása után a versenytitkár kisorsolja az indulónak adott lovak startszámát a lovak idomárjai, vagy megbízottai jelenlétében. Boxos indításnál a lovasok a startszámok szerint, emelkedő sorrendben lovagolják lovaikat a megfelelő startboxba. Ha lejelentés miatt valamelyik startbox üres lesz, a starter utasítására a következő startszámú ló foglalja el az üresen maradt boxot és a többi ló felzárkózik mellé. A közönség tájékoztatása érdekében a versenyprogramon feltüntetik a startszámokat.

steepler (e. sztipler) – Angol szó, akadálylovat, akadályversenyben rendszeresen résztvevő lovat jelent.

steeple chase (e. sztipl cséz) – Angol kifejezés, akadályverseny. Több országban használják az akadályverseny megjelölésére, nálunk nem honosodott meg.

stráfkapca –  Védőeszköz, az idomítás során, versenyben használják. Posztóból készült. A ló bokáját védi surlodás, sérülés ellen.

szabad kézből – Csikó, versenyló megvásárlása akkor történik szabad kézből, ha a tulajdonos nem árverésen veszi lovát.

 

szalagos indítás, startgép –  Ausztrál találmány. Angliában 1899- től, nálunk 1900- tól alkalmaztak startgépet. A versenyzés fejlődése, a rövidtávú versenyek tették szükségessé. A Kincsem Parkban 1972- ig használták. A szalagos indítást a következő szezonban váltotta fel a jobb, reálisabb startokat  biztosító boxos startgép.

 

 

 

szájkosár – Harapós, embert és társait megtámadó lóra alkalmazzák. Bőrből, alumínium lemezekből készítik. A sok almot elfogyasztó lóra is tesznek szájkosarat a pluszkondíció elkerülése végett.

száraz akadály –  A földbe épített erős, száraz vesszőkből készült tömör ugrás. Az élő sövénynél rendszerint kisebb, de szélesebb ugrás.

szár ostorként használata – A lovas a kantárszárat ostorként használja, ha lovát ezzel verseny közben üti. Tilos, a Versenyintézőség szigorúan bünteti, mert jogosulatlan előnyt jelent, ugyanakkor baleseti veszélyforrás. A szárat ostorként használó lovas nem tanulja meg lovát kézzel kilovagolni.

származási tábla –  A telivér őseit tünteti fel. Általában öt őssorra visszamenőleg állítják ki. Az első őssorban a ló apja és anyja, a másodikban négy nagyszülője, a harmadikban nyolc dédszülője, és minden további őssorban kétszer annyi ős szerepel, mint az előzőben. Az ősök neve mellett színüket, a születés évét, esetleg családszámukat is közli. A távolabbi ősök befolyása az utód tulajdonságaira egyre kisebb jelentőségű. A méneskönyv segítségével bármelyik telivér származási táblája könnyen összeállítható.

szemellenző (blinkers) – A ló oldalra, hátrafelé látását megakadályozó szerszámzat. Vászonból készül, szemnél, fülnél ki

vágott. A szemkivágás mögé félkör alakú, bőrből készült stabil, nem igazítható szemellenzőt illesztenek. Versenytársait néző, tőlük nem szívesen elmenő, vagy ijedős lovakra alkalmazzák.

színek – A ló színét a szőrzet színe határozza meg, ez a bőr festék tartalmától függ. A telivérnél a következő színeket különböztetik meg: fekete, pej, ennek világos és sötét árnyalata is, sárga, szürke.

színváltozás  (hamis szín) – Ha egy futtató ugyanazon versenyben két, vagy több lovat indít, a legkisebb programszámú ló lovasa az istálló eredeti versenyszínét viseli, az istálló többi lovasára színváltozást jelentenek be. A színváltozás az eredeti versenyszíntől eltérő, “hamis” szín viselését jelenti. A színváltozást a futam indulóinak bemondásakor közlik a közönséggel.

szorítás – Szorított az a ló, amely verseny közben egy másik lovat, vagy lovakat a versenypálya korlátjához, vagy a versenypálya külső oldala felé tolt, és ezzel egy, vagy több lovat futásának irányából kiszorított, tehát akadályozott.  A Versenyintézőség diszkvalifikálja, vagy hátrahelyezi a szorító lovat, ha megítélése szerint a szorítás a verseny eredményét befolyásolta.  A Versenyintézőség eltekint a diszkvalifikálástól,  a hátrahelyezéstől, ha kölcsönös volt, és ezzel más lovat nem akadályoztak.

 

Szöveg: Hesp József

/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

Acélos Fiú volt a leggyorsabb

A tízéves Trónörökös  sok helyezés után, szép küzdelem után ért haza a szombati első futamban. A második futamban Carlos K bevezetett a legjobbaknak, majd jöttek a favoritok, akik hiba nélkül futva, egymás között döntötték el a versenyt. A Magyar Ügetőderby nyerő Hitelező négyéves fia és Zsenerőz testvére, Csábító R. megszerezte pályafutása első győzelmét. A jackpotos Amatőr Kupában Apollo Creed Tóth Gézával elrobogott a start után és meglepte a két favoritot, akik a verseny első felében csak egymást nézték. Az utolsó kétszázon már látszott, hogy Apollo Creed-nek ma nincs ellenfele., 17,4-es remek formával győzött. A Sámson Díj lefutása után a Versenyintézőség döntése is kellett a hivatalos eredményhez. A favorit Creatine hibával futva nyerte meg a futamot a sokáig vezető Chicago előtt. A napi főversenyben Anybody hasonló taktikával versenyzett, mint két hete, amikor nyert. A sokáig vezető éllovast az utolsó százötven méteren Acélos Fiú fogta be és tetszés szerint győzött idomárhajtójával. A versenynap hosszútávú futamában Best Boy kihasználta a megszokottakhoz képest lassúbb iramot és szép stílusban ért haza az első esély, Big Ben Pax előtt. A versenynap végén a topfavorit hozta magát, így Berill Lady magabiztos győzelmet aratott.
Jövő héten szombaton jön az első nagydíj, a Sennyey Géza Emlékverseny, a tervek szerint sok klasszissal itthonról és külföldről!

 

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Idomári értékelések 2021-ről – Elbert József

Mielőtt válaszolnék a kérdésekre, el szeretném mondani én hogyan, milyen szempontból nézem az egész lóversenyzést. Le kell szögezni mindjárt az elején, hogy megértsék a motivációmat. Én első sorban egy kis tenyésztő vagyok, aki keresi – vagy létre akarja hozni azt a kanca családot, amivel aztán eredményesen tudok (lehet, hogy majd csak az utódaim, ha folytatják azt, amit én elkezdtem) versenyeztetni. Persze én is szeretek nyerni, de nem minden áron, mert nem a nyerő lovat keresem, hanem azokat a kancákat, akik ezeket jól örökítik. Ezt aztán kitenyészteni. Így a verseny csak a kipróbálást jelenti nem fogom kizsigerelni a lovat az eredményért a sikerért. Azt gondolom, hogy az a ló, amiből kihozták a maximumot már nem lesz eredményes a tenyésztésben.

Hogyan értékeli a 2021-es szezont? Mi volt a fő célkitűzése?

A 2021-es szezon a Covid okozta korlátok miatt értékelhetetlen. Célunk az előző szezon megismétlése, szinten tartása volt, ezt sikerült elérnünk.

Hogyan értékeli Sáska teljesítményét?

Ugyanazt a teljesítményt hozta, mint a tavalyi évben.

Melyik 2021-es verseny volt a legemlékezetesebb/legnagyobb büszkeség?

Mindkét győzelme emlékezetes marad. Ez nem a legnagyobb büszkeség, de kihozta magából a maximumot.

Mi a legfontosabb egy idomár számára?

Hogy lovai sérülésmentesen teljesítsék az évet.

Mi a legfontosabb idomári tulajdonság?

A realitás.

Mi szükséges egy sikeres istállóhoz?

Sok pénz és jó lovak, lelkiismeretes munka és óriási szerencse.

Jelenleg kik erősítik a csapatát?

A családom, Berghoffer Szandra és Vörös Georgina.

Hogyan lehet elkerülni/el kell-e kerülni azt, hogy egy idomár mindig csak a „jól bevált” módszerekhez tartsa magát? Milyen útját látja a fejlődésnek?

Egyes jól bevált módszerek nagy általánosságban jól lehetnek, de minden ló egy egyéniség és ennek figyelembevételével kell hozzányúlni. Barátaim dolgoznak külföldön, tőlük érdeklődöm és igyekszem mindenkitől tanulni. Fontos, hogy a háttér munkát nem ismerhetem, így az csak feltételezésen alapszik. A bevált módszereit senki sem osztja meg könnyen.

A versenyszervező által az elmúlt években bevezetett plusz juttatást, amit az életpályamodell biztosít a szakma számára, mire fordította?

Az életpályamodell a lovasoknak egy jó elgondolás, remélem lesz is eredménye. A trénereknek ez nem áll. Minden felelősség az övék és a futtatók ezt nem tudják megfelelően honorálni, mert a versenyzés nálunk hobbi szinten van. Egy pálya van, alacsony versenydíjak, korszerűtlen tréning telep, “Úri passzió”. Nincsenek komoly mecénások, mindenki csak a saját pénztárcája szerint futtat, nincsenek fogadók a fogadási kedv alacsony.

Mivel fejlesztette az istállóját és az istállóban dolgozók munkakörülményeit?

Az istállót a krónikus emberhiány miatt egy járógéppel fejlesztettük, az otthoni istálló munka körülményei maximálisan jók. A tréning telep olyan amilyen, Batthyány Elemér óta a szintetikus pálya kivételével semmi nem változott. Füves pálya gyakorlatilag nincs. A trappolás, a kentrézés, a csikók nyugodt felkészítése az egy működő pályán, ami csak délelőtt működik korlátozott munkát teszi lehetővé. Nagyon nehéz és még itt van a versenyre készülő lovak galopp munkája szinte megoldhatatlan.

Hány lóval készül az idei szezonra, milyen az összetételűek?

Négy lóval készülök a 2022es szezonra.

Mi az, amit a 2022-es versenyszezonban az előző évtől eltérően fog csinálni?

Nincs lehetőség bármit is másképp csinálni.

Mi a fő cél 2022-ben?  

2022-es cél a 3 évessel a V.osztályig eljutni , a 2 évesekkel a kvalifikációig.

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Idomári értékelések 2021-ről – Csupor Ferenc és Pap Gabriella

Csupor Ferenc és Pap Gabriella (Alag)

Copadelmundo

Hogyan értékeli a 2021-es szezont?
Nagyon jónak értékeljük a 2021. évi szezont, több eredményes hendikep lovunk volt, amelyek kisebb díjakban is megállták a helyüket, és kiemelt versenyeket is sikerült nyernünk. Csak a tiltott szerhasználat és egy-két komoly sérülés árnyékolta be az évet.

Sikerült elérnie a kitűzött célokat?
Igen, sikerült. Szép eredményeink voltak.

Van olyan ló, aki kellemes meglepetést okozott, húzóerő volt az istálló számára vagy esetleg a vártnál gyengébben teljesített?
Néhány lovunk a vártnál jobban teljesített (Blazing Comet, Last Stride, Fragile Planet), és volt olyan is, amelyektől többet vártunk (Wednesday Born, La Manche) egy részük majd még az idén bizonyíthat.

Blazing Comet

Melyik 2021. évi verseny volt a legemlékezetesebb, illetve melyikre a legbüszkébb?
Káposztásmegyeri Díj, Igazgató hármas célfotója, Rebel’s Angel győzelmei, Cry of Joy szép győzelme.

Mely telivérek fejezték be pályafutásukat?
Wednesday Born, Mimi, Igazgató, Sasha.

Mi motiválja, mi ad erőt a mindennapokhoz?
A ló szeretete,a megszállottság és a tulajdonosok boldogsága.

Mi a legfontosabb dolog egy idomár számára?
A lovak egészségének megőrzése, jó teljesítményük fenntartása, munkatársak összetartása, jó kapcsolat a tulajdonosokkal és jó lovak kiválasztása.

Mi a legfontosabb idomári tulajdonság? Mi szükséges egy sikeres istállóhoz?
Megtalálni és kivárni a lóban a lovat! Ló és jó istállózás.

Hogyan választja ki a csapatot, akivel dolgozik? Jelenleg kik erősítik csapatát?
Sajnos válogatni nem lehet, akik vannak próbáljuk megtartani és fiatalokat keresni. Számos dolgozó került ki Vácról. (Mocsinka Vivien, Parádi Vivien, Cserei Szabolcs, Kovács Levente, Makoviczki Ákos,Talián Tamara, Panyi Mátyás, Varga Mátyás, Kovács Fanni, Huszár Korinna). Szintén üdvözlendő lenne, ha galopp szakma résztvevői (idomár, zsoké, munkalovas) szakmai státuszt kapnának a közigazgatástól.

Trip Jone Decerisy

Hogyan lehet elkerülni/el kell-e kerülni azt, hogy egy idomár mindig csak a „jól bevált” módszerekhez tartsa magát? Milyen útját látja a fejlődésnek?
Mi sablonosságot nem alkalmazunk, próbálunk rájönni, hogy mi kell, mi a jó a lónak. Technikai és technológiai fejlődésre lenne szükség.

Hány lóval indítja az idei szezont? Várhatóak még új lovak?
Harminc-harmincöt körül, és még várhatóak új lovak.

Mi az előnye/hátránya egy kisebb/nagyobb istállónak?
Minél több a ló annál nagyobb szervezettséget, összhangot, figyelmet és időt igényel.

Mi az, amit a 2022-es versenyszezonban az előző évtől eltérően csinál majd?
Többet megyünk külföldre.

Melyik tavalyi kétévese ígérkezik a legeredményesebbnek futások és munkaforma alapján? Van háromévese aki jó eséllyel indul majd a 100. Magyar Derbyben?
A legjobb kétévesünk, aki már hároméves és bizonyított Cry of Joy, de ő sajnos herélt. Derby reménységünk Meghívó.

Cry of Joy

Mennyire fokozza az izgalmakat a futam kiemelt összdíjazása?
Semennyire.

Mi a fő cél 2022-ben?
Egészségesen és eredményesen tartani az istállót a régióban.

A világ legjobbjai közül kinek a munkáját, eredményeit figyeli? Mit lehet átültetni, mit sikerült átvenni a kint látott módszerekből?
Az Aga Khan istálló trénereit. Amit átvennénk, azt nálunk nem lehet biztosítani és kifizettetni.

A versenyszervező által az elmúlt években bevezetett plusz juttatást, amit az életpályamodell biztosít a szakma számára, mire fordította?
Fennmaradásra.

Mivel fejlesztette az istállóját és az istállóban dolgozók munkakörülményeit?
Jártatógép, munkaruha.

Hány lóval készül az idei szezonra, milyen az összetételűek? Várhatóak még új lovak?
Tíz körüli a csikók száma, tíz körüli a háromévesek száma.

Mióta van a sportban? Mi motiválja és erősít ennyi év után a mindennapokban?
Csupor Ferenc kb. 30 éve, Pap Gabriella kb. 20 éve. Megszállottság, vállalkozásunk fenntartása, munkavállalóink és gyermekeink jóléte.

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Arktisz újra a havon

Ismét lesz kinek szorítani a White Turfon Svájcban. Most vasárnap újra starthoz áll St. Moritzban a Bálványos Kör lova, az ötéves Arktisz.

A 15 000 svájci frank összdíjazású GP Longines futamban nyolc lovat adtak indulónak, távja terv szerint 1800 méter lesz. A francia vendégek közül ott lesz a múlt hét vasárnapi GP Longines negyedik helyezettje, Toscano (4) , valamint ismét ellenfél lesz a nyerő angol idomított, Mordred (3) is. Samurai (5) és Nimrod (7) neve is feltűnt már a múlt hét vasárnapi versenyprogramban, ők végül nem álltak starthoz.

Arktisz lovasa ezúttal is Jaroslav Línek lesz, versenyprogram ITT megtekinthető.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

2022/06. hét Hétfő – szerda

Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Tottenham – Southampton (Labdarúgás, Premier Liga)                                  658 740 fogadás

Burnley – Manchester Utd. (Labdarúgás, Premier Liga)                                  566 536 fogadás

West Ham – Watford (Labdarúgás, Premier Liga)                                           566 102 fogadás 

Milan – Lazio (Labdarúgás, Olasz Kupa)                                                         542 674 fogadás

Internazionale – Roma (Labdarúgás, Olasz Kupa)                                           530 840 fogadás

 

Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Ath. Bilbao – Espanyol (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)                                165,40 millió Ft

Salernitana – Spezia (Labdarúgás, Olasz A)                                                     136,96 millió Ft

Tottenham – Southampton (Labdarúgás, Premier Liga)                                   118,46 millió Ft

Rayo Vallecano – Betis (Labdarúgás, Spanyol Kupa)                                       99,01 millió Ft

Milan – Lazio (Labdarúgás, Olasz Kupa)                                                         98,31 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • Milánói derbit rendeznek majd az Olasz Kupa elődöntőjében, miután az Internazionale a Romát (kiemelt eseményünk), a Milan pedig a Laziót győzte le a legjobb nyolc között. Utóbbi esemény kapcsán a Tippmixen és a Tippmixprón több mint 254 ezer tipp érkezett a végkimenetelre vonatkozó soron, a találati arány pedig 67 százalékos volt. A „Ki jut tovább?” fogadási lehetőséget vizsgálva ennél is nagyobb arányban, 87 százalékban érkeztek a tippek a Milan-sikerre, 1,51-es záró nyereményszorzó mellett.
  • Fordulatos összecsapást hozott a Tottenham és a Southampton mérkőzése a Premier Ligában: a Spurs kétszer is megszerezte a vezetést, de a vendégek mindkétszer tíz percen belül egyenlítettek, majd a 82. percben a győzelmet jelentő találatot is megszerezték, amire Antonio Conte csapatának már nem volt válasza. Az „1X2” soron 5,00-s oddsot jelentett a Southampton győzelme. Érdemes azt is kiemelni, hogy több mint 55 ezer tipp futott be a vendégekre a „Melyik csapat kap több büntetőlapot?” fogadási esemény kapcsán.
  • Nem tudott nyerni a sereghajtó Burnley vendégeként a Manchester Utd. az angol élvonalban, 1-1 lett a végeredmény. Az „1X2” soron 10 százalékos volt a találati arány, ez több mint 22 ezer tökéletes tippet jelentett. Az „1X2 + Mindkét csapat szerez gólt” piacon 5,50-es oddsot is elérhettek azok a fogadók, akik a „Döntetlen és igen” kimenetelt jelölték meg.
  • A Magyar Kupa nyolcaddöntőinek egyetlen olyan párharcából, ahol két élvonalbeli csapat találkozott, az Újpest jött ki jobban. A 2-1-es hazai győzelmet jelentő találatot a 93. percben szerezte Csongvai Áron egy óriási szabadrúgásgóllal. A lila-fehérek győzelméhez kapcsolódó záró nyereményszorzó 2,62-es volt az „1X2” fogadási piacon, a találati arány 22 százalékos volt.
  • A jelenleg is zajló téli olimpián hiába ért célba elsőként Liu Shaolin Sándor a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyében, egy vitatott döntéssel kizárták, így – akkor – nem született meg az első egyéni számban elért magyar aranyérem a téli ötkarikás játékokon. Liu Shaoang a harmadik helyen végzett ebben a versenyszámban, így azok a fogadók, akik arra számítottak, hogy a Liu testvérek közül „Ádó” végez előrébb 1000 méteren, 2,05-ös záró szorzóval kalkulálhattak.

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Dánia – Csehország (Jégkorong, Téli Olimpia, női, B csoport)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Dánia 3:2, nyertes odds: 100,00)

 

Edmonton – Las Vegas (Jégkorong, NHL)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Las Vegas 4:0, nyertes odds: 100,00)

Mladá Boleslav – Kladno (Jégkorong, Cseh bajnokság)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0, nyertes odds: 100,00)

 

Hearts – FC Dundee (Labdarúgás, Skót bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Hearts 1:0/FC Dundee 2:1, nyertes odds: 100,00)

 

Inverness CT – Partick Thistle (Labdarúgás, Skót Liga bajnokság)

1X2 + Gólszám 4,5 (Nyertes tipp: Döntetlen és több, nyertes odds: 95,00)

 

Kiemelt esemény:


Internazionale – Roma 2:0 (Labdarúgás, Olasz Kupa)

1X2 (helyes tipp: Internazionale, helyes tippek aránya: 68 %, nyertes odds: 1,65)

Ki jut tovább? (helyes tipp: Internazionale, helyes tippek aránya: 86 %, nyertes odds: 1,33)

Hendikep 0:1 (helyes tipp: Internazionale, helyes tippek aránya: 44 %, nyertes odds: 2,43)

Pontos végeredmények (helyes tipp: Internazionale 1:0, 2:0, 3:0, helyes tippek aránya: 7 %, nyertes odds: 3,20)

Outright-fogadás:

 

Alpesi sí, Téli Olimpia, lesiklás 2022 – Ki nyeri?

Helyes tipp: B. Feuz (Helyes tippek aránya: 24 %)

Legmagasabb odds: 5,25

Záró odds: 4,85

 

Magyar események:

 

Vasas – FTC (Labdarúgás, Magyar Kupa)

eredmény: 0:2, nyertes odds: 1,45

A végkimenetelre tett 185 070 tippből 146 478 tipp helyes.

 

Szeged GA – Fehérvár (Labdarúgás, Magyar Kupa)

eredmény: 0:3, nyertes odds: 1,50

A végkimenetelre tett 130 155 tippből 114 484 tipp helyes.

 

Haladás – Nyíregyháza (Labdarúgás, NB II)

eredmény: 1:2, nyertes odds: 3,50

A végkimenetelre tett 123 748 tippből 3 787 tipp helyes.

 

Jadran Split – FTC (Vízilabda, BL, A csoport)

eredmény: 9:7, nyertes odds: 3,05

A végkimenetelre tett 41 101 tippből 916 tipp helyes.

OSC – Jug Dubrovnik (Vízilabda, BL, B csoport)

eredmény: 10:15, nyertes odds: 3,35

A végkimenetelre tett 30 536 tippből 2 182 tipp helyes.

 

 

 

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

Egy fóti Tippmix-játékos 20*1 000 Ft-os téttel, 20-as kötés típusú fogadással 20*103 047 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Kuopio PS – Seinäjoen JK Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,27 Nyertes
Labdarúgás Real Sociedad – Barcelona (női) Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 1,25 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Vitesse Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,27 Nyertes
Labdarúgás AEK Athén – PAOK Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,36 Nyertes
Labdarúgás RKC Waalwijk – AZ Alkmaar Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,15 Nyertes
Labdarúgás Heerenveen – Ajax (női) Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,33 Nyertes
Labdarúgás Etoile Carouge – St. Gallen Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,13 Nyertes
Labdarúgás Biel – Luzern Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,13 Nyertes
Labdarúgás Rangers – Hibernian Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,20 Nyertes
Labdarúgás St. Mirren – St. Johnstone Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,48 Nyertes
Labdarúgás Aberdeen – Celtic Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,23 Nyertes
Labdarúgás Inverness CT – Partick Thistle Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,29 Nyertes
Labdarúgás Manchester City – Brentford Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,11 Nyertes
Labdarúgás Ross County – Livingston Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,35 Nyertes
Labdarúgás Kilmarnock – Ayr Utd. Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,32 Nyertes
Labdarúgás Sheffield Utd. – West Bromwich Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,35 Nyertes
Labdarúgás QPR – Middlesbrough Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,29 Nyertes
Labdarúgás Cardiff – Peterborough Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,27 Nyertes
Labdarúgás Arbroath – Hamilton Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,29 Nyertes
Labdarúgás Milan – Lazio Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,21 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 3*400 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 3*386 063 Ft-ot nyert, illetve 400 Ft-os alaptéttel (összesen 1 600 Ft-os téttel), 3/4-es kombináció típusú fogadással 305 598 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Tondela – Benfica Pontos végeredmények Benfica 2:1, 3:1, 4:1 3,55 Nyertes
Labdarúgás Salernitana – Spezia Pontos végeredmény Döntetlen 2:2 12,50 Nyertes
Labdarúgás Ath. Bilbao – Espanyol Pontos végeredmények Ath. Bilbao 2:1, 3:1, 4:1 4,35 Nyertes
Labdarúgás Moreirense – Belenenses Pontos végeredmények Moreirense 2:1, 3:1, 4:1 5,00 Nyertes

 

Egy tokodi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 1 083 671 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Zulte Waregem – Oostende 1X2 Döntetlen 3,35 Nyertes
Labdarúgás Agua Santa SP – Ituano 1X2 Döntetlen 2,72 Nyertes
Labdarúgás AEK Athén – PAOK 1. félidő – 1X2 Döntetlen 1,87 Nyertes
Labdarúgás Bangu RJ – Madureira 1X2 Döntetlen 2,68 Nyertes
Labdarúgás Alcoyano – Castellon 1X2 Döntetlen 2,73 Nyertes
Labdarúgás QPR – Middlesbrough 1X2 Döntetlen 3,05 Nyertes
Labdarúgás Inverness CT – Partick Thistle 1X2 Döntetlen 2,85 Nyertes

 

Egy szolnoki Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 13-as kötés típusú fogadással 771 601 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Feirense – Farense 1X2 Feirense 2,55 Nyertes
Labdarúgás Zwickau – Viktoria Köln 1X2 Zwickau 2,14 Nyertes
Labdarúgás Stoke – Swansea 1X2 Stoke 2,09 Nyertes
Labdarúgás Mansfield – Colchester 1X2 Mansfield 1,59 Nyertes
Labdarúgás Crewe – Plymouth 1X2 Plymouth 1,98 Nyertes
Labdarúgás Luton – Barnsley 1X2 Luton 1,56 Nyertes
Labdarúgás Lincoln – Morecambe 1X2 Lincoln 1,78 Nyertes
Labdarúgás Fulham – Millwall 1X2 Fulham 1,34 Nyertes
Labdarúgás Hartlepool – Barrow 1X2 Hartlepool 2,24 Nyertes
Labdarúgás West Ham – Watford 1X2 West Ham 1,51 Nyertes
Labdarúgás Forest Green – Rochdale 1X2 Forest Green 1,53 Nyertes
Labdarúgás Newcastle – Everton 1X2 Newcastle 2,25 Nyertes
Labdarúgás Northampton – Newport 1X2 Northampton 2,48 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 4*1 500 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 4*185 102 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Anagenniszi Kardica – Panathinaikosz 1X2 Panathinaikosz 1,66 Nyertes
Labdarúgás ENPPI – Misr Lel Makasa 1. félidő – 1X2 Döntetlen 1,94 Nyertes
Labdarúgás Marsaskala FC – Valletta 1. félidő – 1X2 Valletta 1,55 Nyertes
Labdarúgás Csákvár – Paks Ázsiai Hendikep 1,25 Paks -1,25 1,68 Nyertes
Labdarúgás Olympiakosz – Panetolikosz 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 1,51 Nyertes
Labdarúgás Békéscsaba – Gyirmót 1. félidő – 1X2 Döntetlen 2,10 Nyertes
Labdarúgás Maritzburg Utd. – Supersport Utd. 1. félidő – 1X2 Döntetlen 1,87 Nyertes
Labdarúgás Denizlispor – Trabzonspor 1X2 Trabzonspor 1,41 Nyertes
Labdarúgás Etoile Carouge – St. Gallen Ázsiai Gólszám 3 Több, mint 3 1,64 (1,00) Törölt
Labdarúgás Biel – Luzern Ázsiai Hendikep 1 Luzern -1 1,76 Nyertes

 

Egy komlói Tippmix-játékos 2*10 Ft-os alaptéttel (összesen 2*1 900 Ft-os téttel), 18/20-as kombináció típusú fogadással 2*314 680 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Nagykanizsa – Győr 1X2 Győr 1,35 Nyertes
Labdarúgás Monterrey – Al-Jazeera (UAE) 1X2 Monterrey 1,27 Nyertes
Labdarúgás Csákvár – Paks 1X2 Paks 1,35 Nyertes
Labdarúgás Békéscsaba – Gyirmót Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,23 Nyertes
Labdarúgás Kecskemét – Honvéd 1X2 Honvéd 1,65 Nyertes
Labdarúgás Al-Hilal (KSA) – Chelsea 1X2 Chelsea 1,18 Nyertes
Labdarúgás Bergerac Perigord – Versailles Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,41 Nyertes
Labdarúgás Vasas – FTC 1X2 FTC 1,55 Nyertes
Labdarúgás Tottenham – Southampton Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,32 Nyertes
Labdarúgás Tottenham – Southampton Büntetőlap-szám 2,5 Több, mint 2,5 1,18 Nyertes
Labdarúgás Manchester City – Brentford 1X2 Manchester City 1,07 Nyertes
Labdarúgás Norwich – Crystal Palace Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,35 Nyertes
Labdarúgás Norwich – Crystal Palace Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,33 Nyertes
Labdarúgás Tottenham – Southampton Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,70 Nyertes
Labdarúgás Norwich – Crystal Palace Büntetőlap-szám 2,5 Több, mint 2,5 1,18 Nyertes
Labdarúgás Aston Villa – Leeds Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,32 Nyertes
Labdarúgás Milan – Lazio Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,21 Nyertes
Labdarúgás Aston Villa – Leeds Büntetőlap-szám 2,5 Több, mint 2,5 1,14 Nyertes
Labdarúgás Aston Villa – Leeds Ázsiai Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,67 Nyertes
Labdarúgás Nice – Marseille Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,30 Nyertes

 

Egy dunavarsányi Tippmix-játékos 3*500 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 3*195 000 Ft-ot nyert.

 

Jégkorong Dánia – Csehország (női) 1X2 Dánia 26,00 Nyertes
Jégkorong Svájc – Finnország (női) 1X2 Svájc 15,00 Nyertes

 

Egy kaposvári Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 660 Ft-os téttel), 10/12-es kombináció típusú fogadással 523 773 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Neftcsi Baku – Qarabag Baku 1X2 Qarabag Baku 1,87 Nyertes
Labdarúgás Porto B – Covilha 1X2 Porto B 1,93 Nyertes
Labdarúgás USM Alger – ES Setif 1X2 USM Alger 2,14 Nyertes
Labdarúgás Botosani – Dinamo Bukarest 1X2 Botosani 1,63 Nyertes
Labdarúgás Saarbrücken – Würzburg 1X2 Saarbrücken 1,63 Nyertes
Labdarúgás Ajax 2 – PSV 2 1X2 Ajax 2 1,84 Nyertes
Labdarúgás FC Eindhoven – Excelsior 1X2 FC Eindhoven 2,30 Nyertes
Labdarúgás Wolverhampton 2 – Birmingham 2 1X2 Wolverhampton 2 2,14 Nyertes
Labdarúgás Utrecht 2 – Helmond 1X2 Utrecht 2 2,02 Nyertes
Labdarúgás Derby County 2 – Manchester City 2 1X2 Manchester City 2 1,41 Nyertes
Labdarúgás Paris FC – AC Ajaccio 1X2 Paris FC 2,90 Nyertes
Labdarúgás Concarneau – Villefranche-Beaujolais 1X2 Concarneau 1,90 Nyertes

 

Egy debreceni Tippmix-játékos 300 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 429 000 Ft-ot nyert úgy.

 

Jégkorong Dánia – Csehország (női) 1X2 + Gólszám 5,5 Hazai és kevesebb 55,00 Nyertes
Jégkorong Svájc – Finnország (női) 1X2 + Gólszám 5,5 Hazai és kevesebb 26,00 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 3 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 487 238 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Dep. Pasto – Atl. Nacional Medellin 1X2 + Gólszám 3,5 Vendég és kevesebb 2,49 Nyertes
Labdarúgás Colo Colo – Everton Vina Del Mar 1X2 Colo Colo 1,70 Nyertes
Labdarúgás Queretaro – Puebla 1X2 Puebla 2,80 Nyertes
Kosárlabda Cleveland – Indiana Hendikep -5,5 Cleveland -5,5 1,84 Nyertes
Kosárlabda Hispano Americano – Ciclista Olimpico Hendikep 4,5 Ciclista Olimpico -4,5 1,95 Nyertes
Kosárlabda LA Clippers – Milwaukee Hendikep 3,5 Milwaukee -3,5 1,81 Nyertes
Kosárlabda Dallas – Atlanta Félidő/végeredmény Dallas/Dallas 2,11 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 2 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 304 258 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás 1. FC Köln – Freiburg 1X2 1. FC Köln 2,40 Nyertes
Labdarúgás Reims – Bordeaux 1X2 Reims 2,12 Nyertes
Labdarúgás Kisvárda – Honvéd 1X2 Kisvárda 2,08 Nyertes
Labdarúgás Newcastle – Everton 1X2 Newcastle 2,51 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Atl. Madrid 1X2 Barcelona 2,30 Nyertes
Labdarúgás Elche – Alavés 1X2 Elche 2,49 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 900 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 276 740 Ft-ot nyert.

 

Kosárlabda New Orleans – Houston Nyertes különbség Hazai csapat 10-nél több ponttal nyer 1,84 Nyertes
Kosárlabda LA Lakers – Milwaukee Nyertes különbség Vendégcsapat 10-nél több ponttal nyer 3,20 Nyertes
Kosárlabda Dallas – Detroit Nyertes különbség Hazai csapat 10-nél több ponttal nyer 1,62 Nyertes
Kosárlabda Memphis – LA Clippers Nyertes különbség Hazai csapat 10-nél több ponttal nyer 2,10 Nyertes
Kosárlabda Brooklyn – Boston Nyertes különbség Vendégcsapat 10-nél több ponttal nyer 2,06 Nyertes
Kosárlabda Denver – New York Nyertes különbség Hazai csapat 10-nél több ponttal nyer 2,02 Nyertes
Kosárlabda Sacramento – Minnesota Nyertes különbség Vendégcsapat 10-nél több ponttal nyer 2,38 Nyertes
Kosárlabda Atlanta – Indiana Nyertes különbség Hazai csapat 10-nél több ponttal nyer 1,55 Nyertes

 

V-sport szelvény:

 

Egy Tippmixpro-játékos 4 880 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 927 188 Ft-ot nyert.

 

Virtuális Labdarúgás Japán – Szenegál Pontos végeredmény 2:1 11,75 Nyertes
Virtuális Labdarúgás Uruguay – Magyarország Gólszám (pontosan) 3 3,85 Nyertes
Virtuális Labdarúgás Németország – Irán Gólszám (pontosan) 3 4,20 Nyertes

 

Egy Tippmix-játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 2 000 Ft-os téttel), 3/5-ös kombináció típusú fogadással 543 313 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje is volt.

 

Virtuális Kosárlabda Miami – Detroit Nyertes különbség Hazai csapat 6-10 ponttal nyer 8,00 Nyertes
Virtuális Kosárlabda Dallas – Indianapolis Nyertes különbség Hazai csapat 1-5 ponttal nyer 7,50 Nyertes
Virtuális Kosárlabda Memphis – Chicago Nyertes különbség Hazai csapat 6-10 ponttal nyer 12,50 Nyertes
Virtuális Kosárlabda San Antonio – Oklahoma Nyertes különbség Vendégcsapat 6-10 ponttal nyer 14,00 Vesztes
Virtuális Kosárlabda Cleveland – Phoenix Nyertes különbség Hazai csapat 6-10 ponttal nyer 7,75 Nyertes

 

 

 

/ by /   A nap híre, Hazai ügető hírek / 0 comments

Erika Díj szombaton

Jön az idei ügetőszezon harmadik versenynapja. A napi főverseny, a fordulóstartos Erika Díj lesz 16:00 órakor. A hat lovas mezőnyben a legutóbb végig vezetve nyerő Anybody (2) élről indulva most is remek esély, de Firefly Shadow (1) és Adamo Fling (3) sikere sem lenne meglepetés.

A versenynap Khán Hendikeppel indul 14:00 órakor, ahol Bronz Boy (1) és Angelina Jolie (2) sikerére lehet számítani. A Gesztus Díj tízlovas mezőnye fogadási szempontból is érdekes lehet, a második soros Csábító R. hiba nélkül a győzelmet is megszerezheti.

Az Amatőr Kupában 100.000 Forint lesz a jackpot, Ugolino Ans (1), Australian Gold (3) és Apollo Creed (5) küzdelmét várjuk. Fél órával később a Sámán Díjban Creatine (7) győzelemmel korrigálhat. A versenynap másik jackpotos versenyében Joker Díjban Pig Ben Pax (4) tavaly évvégi jó átlagformáját győzelemre válthatja.

A 17:00 órakor induló zárófutamban Berill Lady (5) Varga Sándorral újabb dobogós helyezést szerezhet, ami a kár a győzelmet is jelentheti a számára.

A versenynap 14:00 órakor indul, a belépés díjtalan, de védettségi igazolványhoz kötött.

 

1 366 367 368 369 370 371 372 796