Írta: Kovács Botond.

Kettős derby-hétvége volt Nyugat-Európában. Először Epsomban, utána Chantilly-ban találkoztak a sport élvonalába tartozó telivérek, tenyésztők, tulajdonosok, idomárok és lovasok. Nem úgy mint hazánkban, a lóversenyek még sem az Egyesült Királyságban sem Franciaországban nem látogathatók a nagyközönség számára, ezért ismét zárt kapuk előtt rendezték meg a Kék Szalagért folytatott küzdelmet.

A Francia Derby ötlete természetesen Angliából jött, viszont nem francia elvek szerint jártak volna el az alapítók, ha derbynek nevezik, ezért úgy döntött a kissé hosszúra sikeredett nevű Société d’Encouragement pour l’Amélioration des Races de Chevaux en France (kb. Versenylovak Tenyésztését Támogató Társaság), egyszerűbben a Jockey Club, hogy a Newmarketben székelő Jockey Club tiszteletére Prix du Jockey Clubnak nevezik el a nagydíjat 1836-ban. Azt is mondhatnánk, így lett a dzsoki klábból zsoké klüb. Hogy történelmi távlatban helyezzük az eseményt elmondjuk, Samuel Colt ebben az évben szabadalmaztatta forgótáras pisztolyát (nem tudunk ellenállni, ezért megjegyezzük, a colt főnév angolul 0-4 éves méncsikót is jelent), Nagy-Britanniában intézményesítették a polgári házasságot és polgári anyakönyvvezetést, megszületett Clément Delibes a Coppélia, a Sylvia és a Lakmé zeneszerzője, és meghalt André-Marie Ampère fizikus, akiről később elnevezték az elektromos áram erősségének mértékegységét.

A Francia Derbyt eredetileg francia tenyésztésű lovaknak írták ki 2500 méterre. Az első megmérettetésen mindössze öten álltak starthoz 1836. április 24-én, és a Thomas Carter által idomított, Lord Henry Seymour-Conway színeit vivő, a Glatigny Ménesben napvilágot látott, stílusosan a Frank nevet viselő telivér bizonyult a leggyorsabbnak a huszonhat éves Tom Robinson kezében. A lordról érdemes megjegyezni, hogy Francis Charles Seymour-Conway, Hertford 3. őrgrófjának fia volt, Párizsban született, és csak néhányszor járt Angliában. Az ő nevéhez fűződik a francia lóversenyzés megteremtése, ő volt a Jockey Club első elnöke. Hívására versenylovas dinasztiák (Carter, Cunnington, Jennings, Watson) költöztek gall földre, és az 1830-as években ő bábáskodott a Thomas Byron által kiadott Francia Versenynaptár (Calendrier de Course de Chevaux) megalkotásánál. Lord Seymour-Conway a biztonság kedvéért két királyi herceget, Orléans-i Ferdinándot és Nemours-i Lajost is fellelkesítette, és maga mellé vette az egyletben. Ismerős recept.

1843-ban 100 métert kurtítottak a derbyn. A verseny az 1848. évi forradalom alatt Versailles-ba költözött, és megtörtént az is, hogy a francia-porosz háború miatt 1871-ben nem futották. (Az 1870-1871 között vívott háború a franciák vereségével végződött, és el kellett tűrniük, hogy Párizs elfoglalása után I. Vilmos Versailles-ben proklamálja a Német Császárság megszületését.). Ugyanez esett meg 1915-ben, ismét a németek miatt, és ez annyira felforgatott mindent, hogy a következő három esztendőben három helyszínen (Moulins, Chantilly és Maison-Laffitte) tartották a futamot Prix des Trois Ans (Háromévesek Nagydíja) néven. A helyszín tekintetében az I. világháború után sem nyugodtak a kedélyek, kétszer Longchamp kapott lehetőséget. Ez azonban még nem minden. A derbyt 1940-ben Prix de Chantilly néven rendezték meg 2600 méteren, majd 1941-ben és 1942-ben ismét Longchamp következett. Megint a németek rovására írható, hogy ezután ismét költözni kellett, de a megszállt területen, a Párizs közelében fekvő Le Tremblay-ben folytatódott a hagyomány 2300 méteren. A béke meglágyította a franciák szívét, 1946 óta külföldi tréningben álló lovak nevezését is elfogadják. Ez eleinte nem futtatót vonzott, így az első külhoni nyerő, Assert neve, csak 1982-ben került az évkönyvekbe. A Prix du Jockey Clubot 2005 óta 2100 méteren futják.

A legnagyobb mezőny, huszonnyolc ló, 1942-ben jött össze, ekkor Magister nyert. Ötször hirdettek holtversenyt a stewardok a közel két évszázad során. Kétszer úgy döntöttek a tulajdonosok, match race-t kérnek, és végül Renonce nyert Prospero ellen (1843), illetve Lion Diamant ellen (1856). A maradék három alkalommal Dandin és Saint James (1882), Upas és Sycomore (1886) valamint Sea Sick és Quintette (1908) futtatói osztoztak a pénzdíjon. A legkisebb különbséget, orrhosszat, Ragmar és Polaris Flight között mérte a célbíró az előbbi javára 1996-ban. A legnagyobb fölénnyel, hét hosszal Old Vic verte Dancehallt 1989-ben.

Két nyertes is ismerünk Monarque néven 1855-ből, illetve 1887-ből. Ez utóbbi életében egyszer futott csupán, mondhatjuk úgy is, a csúcson hagyta abba a pályafutását.

A futam történetében eddig nyolc kancának sikerült nyernie: Lydia (1837), Tontine (1840), Poetess (1841), Jouvence (1853), Gabrielle d’Estrées (1861), La Toucques (1863) és Santerne (1874). Azóta csak elvétve próbálkoznak kancákkal, a legjobb eredmény 1958-ban született, amikor Bella Paola másodikként ért célba Tamanar mögött, illetve 2008-ban, amikor Natagora harmadik lett Vison d’Etat és Famous Name nyomában. Annyira ritka a kanca induló, hogy érdemes megjegyezni az 1992-ben indult Paix Blanche és az 1994-ben látott Moonlight Dance nevét is, akik a híres műkereskedő, Daniel Wildenstein színeiben tizedikek lettek.

Amint említettük, 1946-ig szó sem lehetett arról, hogy külföldi tenyésztésű lovak álljanak starthoz a Prix du Jockey Clubban. A tiltás feloldása sem hozta meg túlzottan a külföldiek kedvét, és egészen 1975-ig kellett várni a jelentősebb eredményre, amikor Patch második lett Val del l’Orne mögött. Két évvel később Artaisus ismét csak az ezüstöt csípte el Crystal Palace-t üldözve, míg végül 1982-ben jött, látott és győzött a Robert Sangster színeit vivő, ír tréningben álló Assert, aki Christy Roche zsoké és David O’Brien idomár nevét írta fel a történelem lapjaira. (David O’Brien a híres Vincent O’Brien fia, nem áll rokoni kapcsolatban Aidan O’Briennel.) Megtört a jég, olyannyira, hogy 1983-ban Vincent O’Brien nyert Sangser másik lovával, Caerleonnal és Pat Edderyvel. A Sangster-O’Brien mesterhármas nem sikerült, mert 1984-ben Sadler’s Wells kikapott Darshaantól.

Az első angol győzelem 1989-ig váratott magára, és Sir Henry Cecil, valamint Old Vic, Steve Cauthen és Mohamed Al Maktoum Sejk nevéhez fűződik.

Szintén érdekes tény, hogy kilenc Prix du Jockey Club-nyerő telivér volt sikeres eddig a Prix de l’Arc de Triomphe-ban is háromévesen: Ksar (1921), Mon Talisman (1927), Le Pacha (1941), Ardan (1944), Sassafras (1970), Suave Dancer (1991), Peintre Celebre (1997), Montjeu (1999) és Dalakhani (2003). Ehhez adjuk hozzá a hat idősebb Arc de Triomphe nyerőt: Biribi (1926), Kantar (1928), Tantième (1950, 1951), Bon Mot (1966), Trempolino 1987) és Subotica (1992).

Mivel a Prix du Jockey Club és az Epsom Derby nagyon közel van egymáshoz a versenykalendáriumban, ezért manapság nem találunk lovat, aki mindkét nagydíjban jeleskedett. Visszapergetve azonban a történelem kerekét, rábukkanunk Insulaire-re, aki 1878-ban megnyerte a Francia Derbyt, majd rá négy napra (!) másodikként ért célba Epsomban Sefton mögött huszonkét induló közül. Durbar 1914-ben Epsomban nyert, majd alig három hét múlva negyedik lett otthon.

Az Ír Derby és Prix Jockey Club viszonylatban már más a helyzet. Négy duplázót is találunk: Assert (1982), Old Vic (1989), Dream Well (1998) és Montjeu (1999).

Ha tenyésztői szempontból vizsgálódunk azt látjuk, négy derby-nyerő származik Brûleurtől: Ksar (1921), Pot au Feu (1924), Madrigal (1926), Hotweed (1929). Szintén négynek Pharis az apja: Ardan (1944), Scratch (1950), Auriban (1952), Philius (1956).

Érdekes azon fedezőmének listája is, akik legalább három Prix du Jockey Club-nyerőt produkáltak. Royal Oak: Poetess (1841), Plover (1842) és Porthos (1852). Young Emilius: Renonce (1843), Fitz Emilius (1845) és Amalfi (1851). Sadler’s Wells: Old Vic (1989), Dream Well (1998) és Montjeu (1999).

Essen végül szó a ritka kancagyőzelmet produkáló Poetessről, aki a tenyésztésben is megállta a helyét, ő adta Monarque-ot (1858). Szintén nem érdektelen, hogy két ivadéka nyert a Francia Derbyben Tarantellának (Gambetti, 1848 és Amalfi, 1851), Currencynek (Saint-Germain, 1850 és Jouvence 1853), Perplexité-nek (Chêne Royal, 1892 és Palmiste 1897), Irish Birdnek (Bikala, 1981 és Assert 1982), valamint Soul Dreamnek (Dream Well, 1998 és Sulamani 2002).

Idén a vendég St Mark’s Basilica (14/5) állt starthoz favoritként, a néhai Khalid Abdullah herceg színeit vivő Derab (66/10) és az Aga Khan istállóból jelentkező Makaloun (76/10) sikerére is sokan számítottak. Nagy szórás következett ezután a tizenkilenc lovas mezőnyben, Cheshire Academy (11/1), Megallan (12/1), Baby Rider (12/1) és Van Gogh (13/1) is népszerű volt a fogadók körében. Tour To Paris idomárja, Pia Brandt Policy Of Truth-t (45/1) indította.

Bizonyos értelemben azonban otthon tartották a győzelmet a franciák. Aidan O’Brien mester francia tenyésztésű favoritja, St Mark’s Basilica (2018 pm, Siyouni – Cabaret, Galileo) magabiztos győzelmet aratott a 181. Francia Derbyben Ioritz Mendizabal kezében a szinte esélytelennek vélt Sealway (53/1) és Franck Blondel, valamint a szintén szélső sansz Millebosc (25/1) és Gregory Benoist előtt. St Mark’s Basilica jó eséllyel pályázna a Hármas Koronára, hiszen május 16-án megnyerte a Poule d’Essai des Poulains-t, így már csak a Grand Prix de Paris-ban kellene brillíroznia, és ő lehetne Zut (1879) és Perth (1899) után a harmadik telivér a francia történelemben, akinek sikerül ez bravúr. St Mark’s Basilica nevét azonban nem találjuk a júliusi nagydíjban. A menedzsment úgy döntött a St James’s Palace Stakes (Ascot, június 15., Ascot), az Ír Derby (The Curragh, június 26., 2400 m), az Eclipse Stakes (Sandown, július 3., 2000 m), a Sussex Stakes (Goodwood, július 28., 1600 m), az Irish Champion Stakes (Leopardstown, szeptember 11., 2000 m) vagy a Prix de l’Arc de Triomphe (Longchamp, október 3., 2400 m) közül választanak, esetleg többet is.

Az alábbi linkre kattintva a futam megtekinthető: