Írta: Kovács Botond.

Frankie Dettori, Ryan Moore és más top-zsokék mentességet kapnak a karantén alól a hétvégi Prix de l’Arc de Triomphe után, így minden további nélkül részt vehetnek további versenyeikben. A határozatot a British Horseracing Authority járta ki az Egyesült Királyság kormányánál.

Az intézkedés nemcsak a világ legismertebb sportolóira vonatkozik, hanem indulónak adott lovaik idomárjaira és istállóik személyzetére is. A rendelet kiköti, az érintettek csak külön e célra megszervezett úton érkezhetnek a verseny helyszínére (minden fajta tömegközlekedés kizárt), és az eseményt követően önkéntesen egészségügyi tesztnek vetik alá magukat. Az új szabály a Professional Jockeys’ Association (kb. Brit Zsoké Egyesület) kezdeményezésére lépett életbe.

Vaguely Noble

Írta: Tony Morris, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Előző írásunkban beszámoltunk arról, milyen szerepe volt a Tattersall-háznak a világ valaha élt legbefolyásosabb ménjének, Northen Dancernek megszületésében. Közel két évtizedet ugrunk a folytatáshoz.

A legszenzációsabb és talán a legemlékezetesebb üzlet az 1967-es decemberi árverésen köttetett a newmarketi Park Paddocks-ban. Még ötven év távlatából is kijelenthető, hogy a nevezetes pillanat minden várakozást felülmúlt, és egy csodálatos telivér karrierjének csupán első fejezete volt. Egy két éves mén nevétől volt hangos a szakma, aki májusi csikóként fejletlen és szinte minden kilátás nélküli lónak ígérkezett, ráadásul apja teljesítménye sem volt igazán kiemelkedő.

Vaguely Noble-ról van szó, akiben annyira nem bízott tenyésztője, Lionel Holliday őrnagy, hogy egyetlen angol klasszikus versenybe sem nevezte, mert úgy vélte, nem lesz keresnivalója a legjobbak között. Az ír Westmeath grófság Cleaboy Studjában tenyésztő egykori katonatiszt jól érzékkel válogatta össze tenyészállatait, és rendkívüli szigoráról volt nevezetes. A legkisebb nézeteltérés vagy véleménykülönbség is elég volt neki ahhoz, hogy megváljon idomárjától, és bizony, rengeteg skalpot gyűjtött össze. Nyolcvanöt esztendős korában azonban elhunyt, lovai a Tattersall’s-hoz kerültek, és a telivér kereskedés egyik legemlékezetesebb története vette ekkor kezdetét. Csak emlékeztetőül: 1967-ben járunk.

Az őrnagy hagyatékát fia, Brook vette át, és a tréningben lévő lovakat az éppen aktuális Walter Wharton idomárnál hagyta, köztük Vaguely Noble-t is. A ló 1967 augusztusáig nem lépett pályára. Első versenyében, egy newcastle-i, nyeretlen kétéveseknek kiírt futamban közeli másodikként végzett 1200 méteren. A doncasteri St. Leger mítingen ismét második lett 1400-on, bár itt kissé jobban lemaradt. Ezek nem rossz eredmények. Vaguely Noble megmutatta, van benne tehetség, bár teljesítménye még így sem jogosított nagy reményekre. Megváltozott azonban a helyzet, amikor az ascoti Sandwich Stakes-ben tizenkét hosszas győzelmet aratott a mezőny tizenhét másik lova felett, szintén hét furlongra. A tulajdonosnak azonban még így is kételyi voltak, de mégis utónevezte lovát a kétévesek mérföldes erőpróbái közül az egyik legrangosabba, az Observer Gold Cupba (1971 óta Racing Post Trophy). A doncasteri futamnak a híres Connaught volt a favoritja, azonban nem tudták berakni a startgépbe. Vaguely Noble esélyeit 8/1-hez adták a bukmékerek. A befutóegyenesre fordulva a mezőny végén versenyző, és rossz pozíciót elfoglaló Holliday-ló előtt szűk rés nyílt, amelyen átpréselte lovasa, Bill Williamson, és egyre nagyobb ütemben gyorsulva faképnél hagyta versenytársait. A célba hét hosszal ért üldözői előtt.

Elképzelhető volt, hogy csupán az ascotihoz hasonló puha talaj vált a ló előnyére, erre a teljesítményre azonban mindenki felkapta a fejét, hiszen a győzelem azt jelentette, Vaguely Noble Nagy-Britannia és Írország egyik legjobb kétévese. Egy ehhez hasonló győzelem után madarat lehet fogadni minden tulajdonossal. Ez alól kivétel volt az apja modorát öröklő, mogorva Brook Holliday. Megtiltotta idomárjának, hogy interjút adjon, és ő maga is csak annyit mondott foghegyről az izgatott zsurnalisztáknak, örül ugyan a sikernek, de esze ágában sincs változtatni tervein, decemberben eladja a lovat. Ez október 28-án történt, az árverésre december 7-én került sor. A két dátum közötti időben mindenki azon törte a fejét, mennyiért fog elkelni a ló, és ki veszi meg. A tény, hogy Vaguely Noble nem volt benevezve egyetlen klasszikus versenybe sem – abban az időben még nem lehetett e futamokra utónevezést beadni – kizárta a hazai vásárlókat. Szinte bizonyos volt tehát, hogy külföldre kerül a kétéves, már csak az volt a kérdés, kinek lesz rá elég pénze.

A sajtóban hamar szárnyra kaptak a rekord árat beharangozó vélemények. Az addigi legmagasabb áron gazdát cserélő, tréningben lévő ló Flying Fox volt. 37.500 guinea-t fizettek érte 1900-ban. A legdrágább telivér, a fedezőménként eladott Solario, 47.000 guinea-be került 1932-ben. Egyesek kételkedtek abban, hogy új rekord születik, hiszen Vaguely Noble afféle celebritás volt csupán, igazán komoly teljesítményről nem lehetett beszélni. Csakhogy a hatvanas évek végére hihetetlen mennyiségű pénz gyűlt össze a lóversenyzés háza táján, és a nyugati nagytőke értékrendje alaposan megváltozott a század eleji hangulathoz képest. A kockázattal mit sem törődve, egyes futtatók hajlandók voltak 36.000 guinea-t (mai értéken fél millió font) az ígéretes yearlingekért. Az új eladási rekord benne volt a levegőben. Vaguely Noble a második helyet foglalta el a z évjárat ranglistáján. Megjegyezzük, a december 7-i árverésig minden versenyt töröltek, a hirtelen kitörő száj- és körömfájás miatt. A vírus az aukciót is veszélybe sodorta, de végül csökkentett részvétel mellett megtartották, és 1044-es számmal megjelent a ringben Vaguely Noble.

Egy átlagos árverésen általában az Associated Press mellett a The Times és a The Telegraph képviseltette magát csupán, ők is csak az ígéretes lovak felvezetését tekintették meg. Ez alkalommal több tucat újságíró volt kíváncsi az eseményre, köztük sokan a kontinensről és a tengeren túlról. Az aréna zsúfolásig megtelt, Walter Whaltonnak idomárnak alig jutott hely. Ken Watt volt a kikiáltó, és mielőtt munkához látott, meg kellett kérnie a közönséget, hogy nyugodtan és fegyelmezetten viselkedjenek, félő volt ugyanis, hogy az emberek eltapossák egymást. Végül így szólt: – 80.000 guinea-ről indítom az árat. A tömeg felhördült, mert az összeg messze meghaladta a várakozásokat. Megindult a licitálás. Eleinte a British Bloodstock Agency volt versenyben, de kiszálltak röviddel azután, hogy hat számjegyűvé vált a várható vételár. Az ötezer guinea-s licitlépcsőt egy francia férfi és egy ismeretlen, sőt láthatatlan ember tartotta. Azért volt láthatatlan, mert a tömegből csak arany cigarettatárcája látszott ki, amit folyamatosan a levegőben tartott. 135.000 guinea-nél a francia visszalépett, de egy ujját feltartva jelezte, hogy 131.000-ig el tud még menni. Az arany cigarettatárca azonban nem ismert kegyelmet, 136.000-et ígért (mai értéken 1.93 millió font). Mint kiderült az Albert Yank által képviselt Worldwide Bloodstock Agency lett az új tulajdonos. Az új eladási rekordot hozó licitálás csupán 2 perc 12 másodpercig tartott. Nem tartott sokáig az sem, amíg kiderült, az új tulajdonos a kaliforniai Robert és Wilma Franklyn, akik Paddy Pendergasthoz adták a lovat tréningbe. Néhány héttel később Franklynék bevették tulajdonosnak Nelson Bunker Huntot és új trénert találtak a telivérnek Etienne Pollet személyében.

Természetesen mindenki szerint őrültség volt ennyi pénzt fizetni a lóért, és azzal érveltek, egy Prix de l’Arc de Triomphot nyerő lóért lett volna csak értelme ennyi pénzt fizetni. 1968-ban ez is bekövetkezett. Vaguely Noble és Bill Williamson csodálatos sikert aratott Longchamp-ban. Vaguely Noble-t 1968-ban a világ legjobb lovának választották, és még ugyanabban az esztendőben a Kentucky államban lévő Gainesway Farmra szállították fedezőménnek. Akkori becsült ára 5 millió dollár (mai értéken 35.5 millió dollár) volt. 1973-ban és 1974-ben apamén champion lett Nagy-Britanniában és Írországban.

A Tattersall árverezőház történetét bemutató sorozat ezzel véget ért. A közelmúlt eseményei jól ismertek. A cég a világ legbefolyásosabb telivér kereskedőjévé vált, guinea milliókért kelnek el a lovak, az éves forgalmat százmilliókban mérik. Kétszázötven esztendő hagyományai, lószeretete és szakértelme várja azon tulajdonosokat és tenyésztőket, akik ma a newmarketi Park Paddocks-ba látogatnak. A világ vehet akármilyen őrült fordulatot, lóversenyrajongók mindig lesznek és ez nemcsak Nagy-Britanniában lesz így, hanem a civilizált világ minden pontján.

A terjeszkedés kora

Írta: Tony Morris, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Sommerville Tattersall volt a hatodik, és egyben utolsó családtag, aki az alapító atya, Richard Tattersall vállalkozását vezette. A megrögzött agglegény 1885 júliusában, Newmarketben vette először kezébe a kalapácsot, amikor apjának váratlanul elment a hangja, és ezért nem tudta levezetni az árverést. A cég vezetését 1898-tól 1936 decemberéig látta el, ő állt a pulpituson a londoni Knighsbridge-en, a doncasteri Glasgow Paddocks-ban és a mára ikonikussá vált newmarketi Park Paddoks-ban. Végül romló egészsége miatt kellett visszavonulnia, 1942 decemberében hunyt el.

Tekintsünk azonban vissza a XX. század elejére. Tizenegy esztendővel Sceptre 10.000 guinea-s rekord árnak számító eladása után, a kanca ismét a piacra került a júliusi árverésen Newmarketben. Hatalmas érdeklődés kísérte az eseményt, hiszen Sceptre négy angol klasszikus versenyt nyert pályafutása során. Sommy jól tudta, nagy esély van rá, hogy a ló külföldre kerül, és úgy döntött hazafias kötelessége ezt megakadályozni. A csarnokban elkezdődött a licitálás, a feszültség szinte tapintható volt. A légy zümmögését talán csak azért nem lehetett hallani, mert Sommerville egyre izgatottabb hangja betöltötte a termet. 6.800 guinea-re Maurice de Rothschild báró még feltette kezét, utána néma csend lett. A mai értéken közel 600 ezer font angol mondás szerint, egy király váltságdíjának számított. Sommy Tattersall mély levegőt vett és 7.000 guinea-t kiáltott. Rothschildnak ennyit már nem ért a ló. Az árverező kalapácsa nagyot koppant. „A ló eladva a Tattersall családnak.” Ezzel a mondattal fejeződött be az aukció.

Előző írásunkban említett rekord megdöntésére, amelyet Westminster 1. hercegének lovai eredményeztek 1925 májusáig kellett várni. Ekkor kerültek a Tattersall-házhoz értékesítésre Sir Edward Hulton sajtómágnás lovai. Sir Edward ismert alakja volt a lóversenyzésnek. Fifinella nevű lova 1916-ban megnyerte a New Derbyt és a New Oaks-ot. Hogy mit keres a „New” szó a két klasszikus futam nevében? Az I. Világháború alatt Epsom, helyett Newmarket adott otthont a versenyeknek. E győzelmeken felül még egy 1000 Guienas és egy Oaks (ezúttal már Epsomban) siker szerepel a tulajdonos neve mellett, aki talán szerénységből Mr. Lytham néven futtatta lovait. A dúsgazdag ember a labdarúgást is kedvelte, a Manchester City Football Club elnöke volt. Sajtóbirodalmának igazgatótanácsában ott ült Harold Harmswoth, Rothermere 1. vikomtja, akit Magyarországon Lord Rothermere néven ismernek, és arról vált nevezetessé, hogy nemzetközi fórumokon kiállt a trianoni diktátum revíziója mellett. Rossz nyelvek szerint azért, mert a magyar koronára ácsingózott. Az 1925-ös júliusi árverésre beadott hetvenhét telivér 288.830 guinea-t (mai értéken kb. 1.3 millió font) hozott az örökösöknek és természetesen busás hasznot Tattersall-éknak is.

Fifinellát 12.000 guinea-ért vásárolta meg a kanadai származású James Buchanan, Woolavington 1. bárója, akinek ez volt mottója: „Whisky és lovak.” Rövid és tömör hitvallás. A kanca azonban csak a negyedik legmagasabb árat érte el az eseményen. Megelőzte őt Soubriquet 12.500 guinea-s áron és az 1924-es Oaks nyerője, Straitlace is, akinek ára 17.000 guinea-re rúgott. Mellesleg eladták még a 2000 Guineas harmadik helyezettjét, Oojah-t is, 13.500-ért.

Akkortájt kezdett Angliában a lókereskedés egyik alapigazsága lenni, hogy halott ember lova mindig jó áron kél el. A rokonok ugyanis nem mindig ragaszkodtak a hű hátasokhoz, akiknek értéke mit sem változott attól, hogy gazdájuk jobb létre szenderült. Ez történt 1932-ben is. Sir John Rutherford, parlamenti képviselő, konzervatív párti politikus lovai kerültek a Park Paddock-ba. Köztük volt a már fedezőménként tevékenykedő Solario is. A derék pejkó megnyerte az Ascot Derbyt, és a St. Legert 1925-ben, rá egy évre a Coronation Cupot és az Ascot Gold Cupot. Az Ascot Derby nem tévedés. 1834 és 1925 között e néven futották a ma King Edward VII Stakes-et a királyi mítingen.

Solario volt az utolsó Ascot Derby nyerő. Ezzel egy időben a világgazdaság váslágba került, és ekkor vetették el számos későbbi történelmi probléma magvát, mégis új rekord beállítását remélhette a Tattersal-ház. Ez az egyre népszerűbbé váló szindikátusi forma elterjedésének volt köszönhető. Nem volt tehát meglepő, hogy egy tulajdonosi csoport vásárolta meg Solariót, méghozzá 47.000 gunea-ért (mai értéken közel 2.5 millió font). A lóért a már ismert walesi Lord Glanely és barátai küzdöttek sikeresen az Arthur Boyd Hancock vezette amerikai delegáció ellen. Mr. Hancock az Egyesült Államok egyik leggazdagabb családjából származott. Az amerikai tenyésztés rengeteget köszönhet munkásságának, tengernyi pénzt költött el Franciaországban és Angliában az Új Világ lóversenyzésének felvirágoztatásáért. Akkor azonban hoppon maradt. Vajon mi késztette a briteket legjobb lovaik otthon tartására? A választ kedves Olvasóinkra bízzuk.

Az amerikai vásárlók azonban így sem panaszkodhattak, hiszen megannyi remek ló került hozzájuk a szigetországból. Az egyik legemlékezetesebb üzlet 1930-ban köttetett, a decemberi árverésen. Edward Riley Bradley ezredes mindössze 1.250 guinea-ért megvásárolta La Troienne-t, a huszadik század egyik legremekebb anyakancáját. A francia tenyésztésű nyeretlen telivér a Kentucky Derby nyerő Smarty Jones és Super Saver pedigréjében is megtalálható. Az ezredes egyébként egyszerű acélgyári munkásként kezdte karrierjét, majd cowboy lett. Ekkor szerette meg a lovakat. A lehetőségek hazájában egyre feljebb küzdötte magát a társadalmi ranglétrán. Már dúsgazdag ember volt, amikor hatvankét éves korában, 1921-ben Behave Yourself nevű lova megnyerte a Kentucky Derbyt. Ezt még három másik követte. Volt még három Preakness Stakes és két Belmont Stakes győzelme is.

A Hármas Koronát is majdnem megnyerte Bimelech nevű lova, ám a derbyben csak második lett. Bradley összes lovának neve „B” betűvel kezdődött, ennyi önzést minden milliomos megengedhet magának. Főleg akkor, ha Wyatt Earp személyes jó barátjának tudhatja magát. Érdekesség, és az ezredes remek humorérzékére jellemző, hogy a Kentucky államban lévő ménesét Idle Hours Farmnak (am. lustálkodás ideje) nevezte el.

Sommy halála után a régi és megbízható üzlettárs, Gerald Deanne őrnagy vette át a cég vezetését. Munkáját 1904-ben kezdte a Tattersall-nál, és az I. világháború alatt lett üzlettárs. Az új vezetésben jelentős szerepet kapott az ausztrál származású Robert Needham is. 1947-ben azonban komoly válsággal kellett szembenéznie a vállalatnak. Deane egészsége gyenge lábakon állt, és Needham hirtelen meghalt.

A reménytelennek tűnő helyzetben, amikor mindenki azt hitte, a hajó kapitány nélkül marad, színre lépett Kenneth Watt, aki alig két éve dolgozott a cégnél. A tapasztalatlan férfinek óriási kihívással kellett szembenéznie. A világ leghíresebb, vezető nélkül maradt lókereskedő házát kellett átvennie a még mindig a II. világháború okozta gazdasági és társadalmi gondokkal küszködő Egyesült Királyságában.

A helyzet azonban csak első látásra tűnt kilátástalannak. A lóverseny, mint ahogy egyéb sportok is, új lendületet kapott a világégés után, talán azért, mert az embereknek hosszú ideig nem állt módjukban élvezni annak örömeit. A mindennapi élet nehézségei ellenére a brit versenyüzem visszanyerte régi fényét. Ebben nagy szerepe volt a külföldi, főleg amerikai vásárlóknak, akik hatalmas összegeket költöttek el Angliában.

Ken Watts nagysága abban rejlett, hogy felismerve az új kor lehetőségeit, terjeszkedni kezdett és érdekeltségeket szerzett külföldön. Az amerikaiak eleinte fedezőméneket vásároltak, de később egyre több yearling és kanca került a tengeren túlra. A ház egyik legjelentősebb üzletfele a Kentucky államban található Claiborne Farm lett, de a kanadai tenyésztő, Edward Plunket Taylor is egy vagyont hagyott Newmarketben, és a telivértenyésztés talán legsikeresebb fejezete kezdődött az ő jóvoltából. Az üzletember 1952-ben megbízást adott ügynökének, George Blackell-nek, hogy vásárolja meg a Tattersall-házban felvezetett legjobb anyakancát. Ez nem volt más, mint Hyperion lánya, Lady Angela, aki Nearcótól volt vehemben. Az utasítás úgy szólt, ha mód nyílik rá, vegye meg Nearcót is. A háború elől Olaszországból Angliába menekített tizennégy versenyben veretlen mén 1947 és 1948 apamén championja volt és a newmarketi Beech House Studban fedezett.

A feladat nem volt egyszerű, mert a ménes nem akarta eladni a remek lovat, akit annak idején 60.000 fontért vásárolt meg tenyésztőjétől, Federico Tesiótól. Annyit azonban sikerült elérni, hogy Lady Angelát ismét befedezze a következő szezonban. Ebből a nászból született meg 1954-ben Nearctic, Northern Dancer apja.

Az 1960-as évek elejére a kereskedőház éves forgalma elérte az egymillió guinea-s álomhatárt (ez ma 17 millió fontnak felel meg). 1964-ben a National Stud tizenkilenc kancáját és tizenegy csikóját értékesítették busás haszonnal. A hatalmas üzlet mintha olaj lett volna a tűzre. Innentől fogva elszabadultak az árak és új dimenziók nyíltak a telivér-üzletben. Erről, és a Tattersall-ház napjainkig tartó történetéről következő írásunkban számolunk be.

(Kiemelt képünkön: Nearco.)

(folyt köv.)