/ by /   Friss hírek / 0 comments

Vasárnap elstartol a Nemzeti Vágta idei első előfutama

Szöveg: https://riderline.hu/magazin/2020/vasarnap-elstartol-a-nemzeti-vagta-idei-elso-elofutama?fbclid=IwAR2ImDeosxatx95zp6oFn02u6B3Bq9kMkBX8g_ENfGVLoeALnJadLfJQ2bA

Gyenesdiáson veszi kezdetét a Nemzeti Vágta előfutamainak sora, a döntő október 10-11-én lesz Budapesten, a Hősök terén.

A lovasok országszerte nyolc településen mérhetik össze tudásukat a Nemzeti Vágta előfutamain szeptember 26-ig. Idén két új helyszínen, Vácdukán és Orosházán is tartanak előfutamot, a Kishuszár Vágtát hét helyszínen rendezik meg – mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató a rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján a Nemzeti Lovardában.

A vasárnapi gyenesdiási megmérettetést követően augusztus 20-án Orosházán, 21-én Zircen, 29-én Érden, 30-án Hernádkak-Belegrádban, szeptember 12-én Sarkadon, 19-én Hevesen, 26-án pedig Vácdukán rendeznek előfutamot. Minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a budapesti döntőben, az elővágta rendezői pedig további két települést juttathatnak be. A négy határon túli – vajdasági, felvidéki, muravidéki és székelyföldi – elővágta rendezői három-három települést küldhetnek a Hősök terére.

A Kishuszár Vágták előfutamairól az első és második helyezettek jutnak a döntőbe, valamint további négyen szabadkártyával kerülhetnek be – mondta el a versenyigazgató, hozzátéve: a verseny győztese 5 millió forint jutalomban részesül.

Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke kiemelte: a szervezőkkel úgy készülnek, hogy megvalósulhat a Nemzeti Vágta budapesti döntője, de hogy közönséggel vagy anélkül, azt majd a hatóságokkal és az operatív törzzsel való egyeztetések döntik el.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Derby elődöntők péntek este a Nemzeti Agárstadionban

Péntek este négy izgalmas futamban ismét rajthoz állnak az agarak. Egy sprintverseny után három elődöntőben mérik össze erejüket, a tét nagy, hiszen most dől el, ki jut tovább a 6. Kincsem Park Agár Derbybe. A versenynapot 200.000 forint jackpot színesíti.

Az első futam a 280 méter hosszú Rainbow High Díj S2 lesz, hatan állnak starthoz a megmérettetésben. Joy végre megindulni látszik, ebben a mezőnyben akár az elsőséget is megszerezheti. Stemgrove Turbo erősebb mezőnyből érkezik, ezt a versenyt meg is nyerheti. Pantera Negra közeli harmadik volt legutóbb, most is dobogós lehet. Assassin és Tamo Johnny másodjára erősebbek lehetnek, Mayki kilátásasi is ezúttal jobban tűnnek.
A második verseny a Kincsem Park Magyar Derby I. elődöntő lesz, 480 méteren futják hatan. Champ legutóbb a favoritot legyőzve abszolválta futamát, most is esélyes a győzelemre. Steed egy hete Magic előtt végzett, dobogós esélyt képvisel, Don Juan általában eredményes, döntős lehet. Black Fantasy szerencsés verseny esetén ráduplázhat legutóbbi győzelmére. Magic július végi tréningformája alapján komoly figyelmet érdemel, Alf javulással meglepetést okozhat.
A harmadik futam a Kincsem Park Magyar Derby II. elődöntő, ahol szintén 480 méteren állnak starthoz hatan. Excellent nagyon eredményes, múlt heti idejét tekintve is a futam favoritja. Hellboy tartja remek formáját és a verseny másik esélyese, Johnny június végi formájával szintén megnyerheti a futamot. Ashley némi javulással felérhet a favoritokhoz, Miss Danger harmadik helyen jutott az elődöntőbe, most is számíthat. Jerry amennyiben javít az idején, eredményes lehet.
A nap utolsó megmérettetésén, a Kincsem Park Magyar Derby III. elődöntőben szintén 480 méteren küzd meg egymással hat aspiráns. Jaytee Milan hosszú kényszerpihenője után egy második helyezéssel tért vissza, ezt a versenyt már megnyerheti. Jelly Flood szép győzelem után most is nyerhet, Jessy egy hete néhány tizeddel mögötte ért célba, most megviccelheti a két favoritot. Futó Power folyamatosan döntős, most is felérhet a dobogóra, Etalon kis javulással figyelmet érdemel. Futó Sky papíron a legszélsőbb sansz, meglepetés lenne, ha bejutna a fináléba.

A futamok 20:30-kor kezdődnek, a belépés díjtalan! Mindenkit szeretettel várunk!

/ by /   A nap híre, Hazai ügető hírek / 0 comments

Coumba első Jagersro-ban!

 

A Prolongo istálló lova Coumba, augusztus 11-én Svédországban állt starthoz a nap második futamában Christoffer Eriksson idomárhajtójával. A versenyben tizenketten vettek részt, az indítást követően a tehetséges hároméves a vezető ló mögött haladt, majd a befutóra érve gyorsított és végül sétálva remek idővel, könnyedén győzött.

Nagy siker ez mind a Prolongo istálló, mind a hazai lóverseny számára!

A verseny az alábbi linken megtekinthető:
https://www.swedishhorseracing.com/replays/race/#/20200811-jagersro/2/

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Centa Pozsonyban

Az Álmodó Istálló hároméves kancája, Centa augusztus 16-án Pozsonyban fog starthoz állni a szlovák Hazafi Díjban, a Jarná cena kobýl-ban. Az 1700 méteres 8 000 euro összdíjazású versenyben kilenc lovat adtak indulónak, Maronka Gábor idomítottjának nyergében Tomas Lukáseket láthatjuk 16:30-kor.
A program az alábbi linken megtekinthető: http://web.zavodisko.sk/sk/startove-listiny.html

Fotó: Dr. Kovács Gábor

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Derby körkép

Anglia

Az ír Aiden O’Brien hét idomítottját nevezte a nagy múltú Epsom Derby-re, melyet július 4-én rendeztek meg a szigetországban. A futam legjobb esélyét English King képviselte, azonban a távoszlopnál, a szinte sansz nélkül induló tréningtársa, Serpentine és Emmet McNamara átvette a vezetést és kilenc hosszas előnnyel győzött. A verseny margójához tartozik, hogy a nehézségek miatt a klasszikus futam díjazását harmadára csökkentették le.

Írország

Június 27-én futották az idei Ír Derby-t, tizenegy telivért láthattunk a startnál, többségük eddig csak hazai pályán mutatta meg képességeit. A favorit Aidan O’Brien idomítottja Santiago a célegyenesre érve begyújtotta rakétáit, Tiger Moth-szal küzdött a győzelemért. Fejhosszal végül Santiago nyert, ezzel O’Brien tizennegyedik Ír Derby győzelmét szerezte meg.

Franciaország

A Prix du Jockey Club-ot, vagyis a Francia Derby-t július 5-én futották, a futam favoritja Victor Ludorum volt. A csökkentett Derby táv gyakran a verseny rovására megy. A 2100 méteres futamban a favorittal egy időben az angol tréningből futó Szaúdi Derby második helyezettje Mishriff indult meg. A küzdelmet követően az utóbbi szenzációs finish-t produkálva magabiztosan győzött.

Olaszország

A nehézségek ellenére májusban zárt kapuk mögött elindultak a versenyek, természetesen szigorú higiéniás szabályok betartása mellett. Július 12-én futották a Derby-t az Universita Campus Bio-Medico di Roma szponzorálásával, immár 137. alkalommal. A versenyben 13 telivért indítottak, a győzelmet az angol színekben versenyző Tuscan Gaze szerezte meg a nálunk is lovagló Carlo Fiocchi-val a nyergében.

Németország

A 151. Német Derby-t július 12-én futották 650 000 összdíjazással. Tizenkilenc lovat láthattunk a startnál, a német tulajdonú, de francia tréningben álló In Swoop szerezte meg az első helyet Ronan Thomassal a nyergében. A verseny favoritja, Wonderful Moon csak hatodik helyen ért célba. A futamot megelőzően a győztes telivér trénere azt nyilatkozta, talán túl korai idomítottja számára a Derby, legnagyobb örömére tévedett. Az első két helyen két Adlerflug ivadék végzett! A futamot a történelemben először szinte üres lelátók előtt futották, a versenypályára a versenyközeg és a lótulajdonosok léphettek be.

Ausztria

A tervek szerint Ebreichsdorf-ban szeptember 13-án futják a Derby-t 2200 méteren 15.000 euro összdíjazással.

Csehország

Csehországban 2400 méteren futják a Derby-t, 2.000.000 korona összdíjazással szeptember 6-án.

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Stemgrove Black Fantasy nyerte a Kincsem Park Magyar Derby IV. negyeddöntőt

Black Fantasy alias Bolyk többszöri balszerencsés verseny után végre megmutatta tudását és péntek este szép győzelmet aratott tulajdonosai, Dr. Svoren Ákos és Dr. Svoren Szilvia legnagyobb örömére. Szilviával beszélgettünk a siker kapcsán.

Mi volt a megérzésetek a verseny előtt?
– Az elmúlt időszakban keményebben dolgoztunk Bolykkal, a kondícióján is sikerült javítani, de a Derby előtt már elkezdtük pihentetni. A legutóbbi edzés formája is bizalomra adott okot, a verseny előtti napokban energikusnak láttuk, és fejben is összeszedett volt. Amikor megláttam a futambeosztást, arra gondoltam, hogy jó rajttal az első három között lehetünk és így továbbjuthatunk.

Milyen volt a verseny lefolyása?
– Bolyk nagyon jól, elsők között rajtolt. Az egyes kanyarban már testhossznyi előnye volt, amit szerencsére még tudott növelni. A kettes kanyar után kezdett rá felzárkózni Johnny. A hármas-négyes kanyar kritikus pont nekünk, de Bolyk még ott is és a célegyenesben is vezetett. Ugyan az előnye folyamatosan csökkent Johnnyval szemben, de az utolsó pillanatig harcolt a győzelemért.

Milyen volt a mezőny, kitől tartottatok a legjobban?
– Erős mezőnyben futottunk, gyors agarakkal. De a legjobban Johnnytól tartottunk, okkal, hiszen egy nagyon gyors és tapasztalt agár. Nagyon büszke vagyok, hogy ilyen képességű agarakkal szemben szereztük meg a győzelmet.

Változtattatok-e valamit az edzésterven, ami a győzelemhez hozzájárult?
– A pályaversenyzést még mi is csak tanuljuk, így próbálunk tapasztaltabb agarasoktól információkat, ötleteket begyűjteni. Szerencsére jó pár olyan versenytársunk van, akiktől számíthatunk útmutatásra. Tenczel Gábor tanácsai sokat segítettek a formaidőzítésben.

Hogy érzitek, továbbjut-e Black Fantasy pénteken a Derby döntőbe?
– Ezt nehéz megjósolni, képes rá, hogy továbbjusson, de ezúttal is nagyon jó agarak lesznek a startnál, közöttük a legjobb idővel továbbjutó Champ, a nagy favorit Don Juan, és Steedről sem szabad megfeledkeznünk. Egy futam kimenetele pedig sok mindentől függ.

Ti kit vagy kiket tartotok a Derby legnagyobb esélyesének?
– Egy ilyen erős mezőnyben 6 közé jutni és döntőbe kerülni is óriási dolog, azok közül, akik bekerülnek, bárki esélyes lesz Derby-t nyerni. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy a győztes Jelly Flood és Excellent közül kerül majd ki.

Fotók: Simkó Szilárd /akutyafotos.hu / The Sighthound Photographer

1 514 515 516 517 518 519 520 777