
Dr. Fehér Dezső, a gránit diplomás

A magyar lóversenysport korábbi vezetője, dr. Fehér Dezső, az állatorvos tudományok kandidátusa, egy újabb komoly elismerést vett át a napokban. Szinte napra pontosan 75 esztendővel ezelőtt, 1945-ben diplomázott az Állatorvostudományi Egyetemen, ennek alkalmából a tanévnyitó ünnepségen a gránit diplomáját vette át.
Hazánk legidősebb állatorvosa számtalan megbízatása és feladata mellett, a magyar lóversenysport első embere volt 1971-1990 között a Magyar Lóverseny Közös Vállalat ügyvezető igazgatójaként. Kincsem pályafutását feldolgozó könyvei nem hiányozhatnak a lovat szerető emberek könyvespolcáról. Fehér doktor életútja és a sportdiplomáciában elért sikerei máig meghatározzák a magyar lóverseny és lovassport pozitív nemzetközi megítélését.
Gratulálunk és további jó egészséget kívánunk!

Letty Franciaországban is letette névjegyét
Letty (Trade Fair – Love is all)
Az egykor magyar idomításban állt, sokszoros nagydíj nyerő Letty (Trade Fair – Love is all) nagyszerű pályafutása a galopp versenyek után sem ért véget, a sárga kanca már évek óta a francia tenyésztést erősíti. Eddig hat csikója született, összesen 38 versenyben vettek részt, 12 alkalommal nyertek versenyt, nagyon erős konkurenciában. A ló tulajdonosa, Éva Olsson volt a segítségünkre a csikók bemutatásában.
Lettyt Storm (Category Five – Letty)
Letty első csikója az egykori istállótársától, Category Fivetól (Hurricane Run – Feather) született, a Lettyt Storm nevet kapta. Sok nehézséggel kellett szembenéznie, az évek alatt több probléma is adódott vele kapcsolatban, végül öt év után trénerváltás következett, Carla O’Halloran után egy hónapja Edouard Monfort neve alatt készül. Meghálálta a sok türelmet, 13 versenyből négyszer győzött.
Letty’s Marvel (Captain Marvelous – Letty)
A második csikó, Letty’s Marvel (Captain Marvelous – Letty) az eddigi legjobb eredményekkel büszkélkedhet. Későn, négyéves korában kezdett el versenyezni, ez a plusz idő viszont később a javára vált, tizenegyszer futott, ötször nyert. Legutóbb augusztus 29-én Deauvilleban elsőként galoppozott át a célvonalon. Ezt követően egy cikk is megjelent Lettyről a Jour de Galop napilapban. Eva Olsson Klimscha a tulajdonjog 80%-át eladta.
Captain Lotto (Captain Marvelous – Letty)
A 2016-os születésű Captain Lotto (Captain Marvelous – Letty) a család fekete báránya, a vele való munka sok nehézséggel jár, többek között nem kedveli a startgépet, illetve a lovaglása sem egyszerű feladat. Eddig kétszer állt starthoz, eredménytelenül, kérdés, hogy mit tartogat a későbbiekre.
Lettyt Fight (Dunkerque – Letty)
A Dunkerque apaságú Lettyt Fight egy tavalyi árverésen kelt el, jelenleg Stéphan Cérulis idomárnál készül. Eddigi pályafutása során tizenkétszer lépett pályára, háromszor győzött, várhatóan idén Listed kategóriás versenyben is starthoz áll majd.
Last Sinn (Sinndar – Letty)
Last Sinn (Sinndar –Letty) a gyakorinak mondható Lyme-kórral küzd, harmadszor vesz részt egy előtréning folyamaton. Jelenleg a bérbeadása a cél, eladni több okból kifolyólag nem szeretnék. Küllemét tekintve sokban hasonlít az anyjára, bizakodnak a teljesítményével kapcsolatban is.
Recoletty (Recoletos – Letty)
Egy év pihenés és öt mén csikó után 2020-ban egy impozáns kanca is került a sorba, Recoletty, apja Recoletos.
A kiváló anyakanca jelenleg is vemhes Toronadotól, így az ivadékok sora még bővülni fog.
Kozma Ferenc Emlékverseny elmúlt tíz év
A 2019-es év nyerője, Báthory
| Év | Ló | Zsoké | Idomár |
| 2020 | ? | ? | ? |
| 2019 | Báthory | Kovács Sándor | Kovács-Bakos Szilvia |
| 2018 | Tour To Paris (FR) | Martin Laube | Ribárszki Sándor |
| 2017 | Meteorit | Nicola Pinna | Fézer Róbert |
| 2016 | Pretorian (GB) | Jaroslav Línek | Ziva Prunk |
| 2015 | Alfkona (GER) | Stanislav Georgiev | Jozef Roszival |
| 2014 | Alfkona (GER) | Jaroslav Línek | Jozef Roszival |
| 2013 | Alfkona (GER) | Jaroslav Línek | Jozef Roszival |
| 2012 | Alfkona (GER) | Jaroslav Línek | Jozef Roszival |
| 2011 | Városbíró (IRE) | Stanislav Georgiev | Kovács Sándor |
| 2010 | Városbíró (IRE) | Jaroslav Línek | Kovács Sándor |
Lyreen Mover “Drogba” a péntek esti főverseny névadója
A fekete, kan angol agár 2007-ben született Írországban. Apja Top Honcho, minden idők egyik legeredményesebb fedezőkanja volt. Olasz tulajdonosához, Maximillian Pichinelli-hez 2 éves kora után került. Írországi versenyei után első európai profi versenyén a holland Geldrop-ban sajnos egy ütközés miatt csak 2. helyen ért célba. Maximillian ekkor már jó barátságban volt Tenczel Gáborral, a neves magyar trénerrel, így a verseny után felkérte őt, hogy legyen Drogba trénere.
2009-ben Drogba pályacsúccsal nyerte a CGRC Európa Derby-t Rábapatonán, majd a tulajdonos és a tréner közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy nekivágnak a 2010-es Angol Derby-nek. Az Angol Derby a világ legrangosabb agárversenyei közé tartozik, melyre egészen addig angol, illetve ír tréningezésű agarakon kívül senki más nem jutott be. Drogba nemhogy bejutott, hanem veretlenül jutott el a döntőig, azaz mind az öt előfutamát megnyerte. Így ragadt rá a helyi sajtóban a „Hungarian Bullet” becenév. Ismeretlen agárként először senki nem vette őt komolyan, majd látván fantasztikus teljesítményét neves trénerek is elismerően néztek rá, sőt mi több, jó páran nagy összegeket is kínáltak érte.
Drogba a döntő napján is csúcsformában volt, a startja kitűnőre sikeredett, majd jó öt méterrel vezette is a mezőnyt. A hármas kanyarban azonban ütközött, amitől kiesett a ritmusból és másodikként tudott csak célba érni. Ha nincs ez az ütközés, akkor az első európai (nem Nagy-britanniai) tréningezésű agárként megnyeri az Angol Derby-t.
Drogba ezután még sok győzelmet szerzett más versenyeken és pályákon, majd versenykarrierjét befejezve véglegesen Tenczel Gáborhoz került. Sok fantasztikus utódja született, köztük – a teljesség igénye nélkül – a Kincsem Park közönsége számára is jól ismert Rally, Natiry, Messi, Cindy, Don Juan, Coming Soon és Deadshot is.
Fotók: http://www.greyhound-data.com/

Coumba ismét Jagersroban fut

Coumba, a Prolongo istálló háromévese szeptember 16-án, szerdán Jagersroban áll starthoz a nap hetedik futamában. A kiváló ügetőnek nyolc ellenfele lesz, a sulky-jában megszokott módon Christoffer Eriksson ül majd. A pálya nem lesz ismeretlen számára, legutóbbi versenyében a második helyet sikerült megszereznie.
A verseny programja az alábbi linken megtekinthető: https://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-09-16_7/2020-09-16_7_7/V
Ír Derby elődöntő eredmények
Fantasztikus elődöntőn van túl a 2020-as Boyle Sports Ír Derby, mindkét sztár a döntőbe került. Newinn Taylor és Pestana külön futamokban futottak múlt hét szombaton (09.12), de mindketten fantasztikusan teljesítettek az ötödik megmérettetésen is.
Newinn Taylor (trénere Graham Holland) karrierje legjobbját futotta az elemzők szerint 16.80-as 3. kanyarbeli idejével, melyet egy 29.13-as befutási idővel zárt. Élete legjobb startjával szinte „katapultált” a 6-os boxból, majd végig biztosan vezette a mezőnyt.
Pestana (trénere Owen McKenna) 3. kanyarbeli 17.09-es rész ideje ugyan az elmúlt 5 hétben a leglassabb rész idejének bizonyult, győzelme 29.39-es idővel azonban mégsem volt kérdéses, hiszen már az első pár méteren átvezette a vezetést, melyet mindvégig tartott is, jóval maga mögött hagyva a mezőny többi tagját.
A döntő futam további négy versenyzője:
Ballymac Wild
Meenagh Miracle
Kilara Icon
Ballymac Cooper
A múlt szombati elődöntő futamai az alábbi videóban nézhetők meg:
https://www.youtube.com/watch?time_continue=621&v=ZYoDSGL1nwE&feature=emb_logo
A döntő pedig az alábbi linken található fórumok valamelyikén élőben is nézhető, szurkoljunk együtt szombaton a 2020-as Ír Derby leggyorsabb agaráért!
Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny elmúlt tíz év
A 2019-es év nyerője, Antilopa (IRE)
| Év | Ló | Zsoké | Idomár |
| 2020 | ? | ? | ? |
| 2019 | Antilopa (IRE) | Zdenko Smida | Stanislav Georgiev |
| 2018 | Golden Sea (IRE) | Stanislav Georgiev | Hajdi Lajos |
| 2017 | Fire For Goga (GB) | Milos Milojevic | Maronka Gábor |
| 2016 | Liberty Love (FR) | Zdenko Smida | Ribárszki Sándor |
| 2015 | Adél | Kerekes Károly | Németh Ildikó |
| 2014 | Suhanó | Deczki András | Kovács Sándor |
| 2013 | Panda (FR) | ifj. Kozma István | Kovács Sándor |
| 2012 | Szonáta (GB) | Stanislav Georgiev | Kovács Sándor |
| 2011 | Mennydörgés | Bakos Gábor | Friebert Attila |
| 2010 | Dancing Hussy (GB) | Paizs Gábor | Katona Béla |
Tippmix 2020/37. hét Csütörtök – vasárnap
Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Tottenham – Everton (Labdarúgás, Premier Liga) 511 902 fogadás
Bordeaux – Lyon (Labdarúgás, Francia bajnokság) 446 891 fogadás
Liverpool – Leeds (Labdarúgás, Premier Liga) 435 558 fogadás
Lens – Paris SG (Labdarúgás, Francia bajnokság) 404 986 fogadás
Monaco – Nantes (Labdarúgás, Francia bajnokság) 402 324 fogadás
Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Liverpool – Leeds (Labdarúgás, Premier Liga) 140,16 millió Ft
Fehérvár – Puskás Akadémia (Labdarúgás, NB I) 120,86 millió Ft
Fulham – Arsenal (Labdarúgás, Premier Liga) 92,60 millió Ft
St-Etienne – Strasbourg (Labdarúgás, Francia bajnokág) 85,98 millió Ft
FTC – Paks (Labdarúgás, NB I) 64,98 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
- Két forduló után pont és rúgott gól nélkül áll a BL-döntős Paris SG a francia bajnokságban: előbb a Lens, majd a Marseille ellen kaptak ki 1-0-ra Neymarék. A Lens győzelme 4,70-es, a Marseille diadala 7,75-ös nyereményszorzót ért az „1X2” fogadási lehetőségnél.
- Elrajtolt a Premier Liga új idénye is, a szezonnyitón az Arsenal 3-0-s győzelmet aratott a Fulham otthonában. A „Hendikep 1:0” fogadási soron Mikel Arteta csapatának több gólos győzelme 2,72-es oddsal volt fogadható, és a beérkezett tippek 69 százaléka bizonyult helyesnek.
- Spanyolországban a La Liga első fordulójának egyik legnagyobb meglepetését az újonc Huesca pontszerzése jelentette a Villarreal otthonában. Az 1-1-es döntetlen a „Mindkét csapat szerez gólt” fogadási lehetőségre tett tippek 91 százalékát tette helyessé 1,90-es oddsot érően.
- Véget értek a 2020-as US Open küzdelmei: a nőknél Naomi Osaka 2-1-re győzte le a fináléban Victoria Azarenkát (a mérkőzés győztesére tett tippek 57 százaléka volt helyes 1,58-as oddsért), míg a férfiaknál Dominic Thiem diadalmaskodott Alexander Zverev ellen 3-2-re (1,27-es oddsot ért a mérkőzés győztesére tett jó tipp).
- Vereséggel debütált a Tampa Bay Buccaneersben minden idők legeredményesebb NFL-játékosa, Tom Brady. Az NFL-alapszakasz első körében a New Orleans otthonában kaptak ki 34-23-ra, a pontgazdag mérkőzés a „Pontszám 53,5” fogadási lehetőség „Több, mint 53,5” kimenetele 2,45-ös oddsot ért a helyes tippet leadóknak.
Legmagasabb nyerő oddsok:
Smouha – El Zamalek (Labdarúgás, Egyiptomi bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 3:3, nyertes odds: 100,00)
North Eastern Metrostars – Campbelltown City (Labdarúgás, NPL, South Australia)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: North Eastern Metrostars 5:1, nyertes odds: 100,00)
Braunschweig – Hertha BSC (Labdarúgás, Német Kupa)
Pontos végeredmények (Nyertes tipp: Braunschweig más, nyertes odds: 100,00)
Dundalk – Shelbourne (Labdarúgás, Ír bajnokság)
- félidő – Pontos eredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 2:2, nyertes odds: 100,00)
Dinamo Minszk – Dinamo Breszt (Labdarúgás, Fehérorosz bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Dinamo Breszt 4:2, nyertes odds: 100,00)
Kiemelt esemény:
Liverpool – Leeds 4:3 (Labdarúgás, Premier Liga)
1X2 (helyes tipp: Liverpool, helyes tippek aránya: 91 %, nyertes odds: 1,30)
1X2 + Gólszám 2,5 (helyes tipp: Hazai és több, helyes tippek aránya: 97 %, nyertes odds: 1,66)
Mindkét csapat szerez gólt (helyes tipp: Igen, helyes tippek aránya: 97 %, nyertes odds: 1,86)
Gólszám (helyes tipp: 6+, helyes tippek aránya: 25 %, nyertes odds: 6,75)
Outright fogadás:
Tenisz, US Open, férfi egyes 2020 – Ki nyeri?
Helyes tipp: D. Thiem (Helyes tippek aránya: 17 %)
Legmagasabb odds: 10,00
Záró odds: 2,40
Tenisz, US Open, női egyes 2020 – Ki nyeri?
Helyes tipp: N. Osaka (Helyes tippek aránya: 41 %)
Legmagasabb odds: 7,50
Záró odds: 2,20
Magyar események:
MTK – ZTE (Labdarúgás, NB I)
eredmény: 0:3, nyertes odds: 3,85
A végkimenetelre tett 193 260 tippből 13 811 tipp helyes.
Fehérvár – Puskás Akadémia (Labdarúgás, NB I)
eredmény: 3:1, nyertes odds: 1,70
A végkimenetelre tett 175 275 tippből 120 295 tipp helyes.
DVSC – Ajka (Labdarúgás, NB II)
eredmény: 5:3 nyertes odds: 1,30
A végkimenetelre tett 104 994 tippből 95 929 tipp helyes.
Siófok – Vasas (Labdarúgás, NB II)
eredmény: 2:0, nyertes odds: 4,55
A végkimenetelre tett 94 325 tippből 8 491 tipp helyes.
Fehérvár – Vác (Kézilabda, NB I, női)
eredmény: 27:30, nyertes odds: 1,40
A végkimenetelre tett 14 327 tippből 9 793 tipp helyes.
Élő szelvény:
Egy kecskeméti Tippmix-játékos 1 000 Ft-os alaptéttel (összesen 3 000 Ft-os téttel), 2/3-as kombináció típusú fogadással 577 500 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.
| Labdarúgás | Bukhoro – Kokand (élő) | Pontos végeredmény | Döntetlen 2:2 | 70,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | FC Masr – Al-Ittihad (EGY) (élő) | Pontos végeredmény | Döntetlen 2:2 | 8,25 | Nyertes |
| E-NBA | Miami (Slamdunkvv) – Chicago (Bobby) (élő) | 1X2 | Döntetlen | 13,00 | Vesztes |
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy nagykállói Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 13 650 Ft-os téttel), 11/15-ös kombináció típusú fogadással 1 736 501 Ft-ot nyert úgy, hogy volt három hibás tippje is.
| Labdarúgás | Fulham – Arsenal | 1X2 + Gólszám 1,5 | Vendég és több | 1,76 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cardiff – Sheffield Wed. | 1X2 | Cardiff | 2,14 | Vesztes |
| Labdarúgás | Preston – Swansea | 1X2 | Swansea | 3,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Millwall – Stoke | 1X2 | Stoke City | 2,78 | Vesztes |
| Labdarúgás | Accrington – Peterborough | 1X2 | Peterborough | 2,03 | Vesztes |
| Labdarúgás | Gillingham – Hull City | 1X2 | Hull City | 2,72 | Nyertes |
| Labdarúgás | QPR – Nottingham | 1X2 | QPR | 2,82 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sp. Gijón – UD Logrones | 1X2 | Sp. Gijón | 2,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Liverpool – Leeds | 1X2 + Gólszám 1,5 | Hazai és több | 1,43 | Nyertes |
| Labdarúgás | Granada – Ath. Bilbao | 1X2 | Granada | 2,84 | Nyertes |
| Labdarúgás | Rodez Aveyron – Caen | 1X2 | Caen | 2,54 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cadiz – Osasuna | 1X2 | Osasuna | 2,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | West Ham – Newcastle | 1X2 + Gólszám 4,5 | Vendég és kevesebb | 3,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Espanyol – Albacete | 1X2 | Espanyol | 1,63 | Nyertes |
| Labdarúgás | St-Etienne – Strasbourg | 1X2 | St-Etienne | 2,18 | Nyertes |
Egy zalaegerszegi Tippmix-játékos 100 Ft-os alaptéttel (összesen 12 000 Ft-os téttel), 7/10-es kombináció típusú fogadással 1 715 522 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.
| Labdarúgás | Fulham – Arsenal | 1X2 + Gólszám 2,5 | Vendég és több | 2,62 | Nyertes |
| Labdarúgás | Mezőkövesd – Budafok | 1X2 | Mezőkövesd | 1,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Crystal Palace – Southampton | 1X2 | Crystal Palace | 3,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Bournemouth – Blackburn | 1X2 + Gólszám 1,5 | Hazai és több | 2,33 | Nyertes |
| Labdarúgás | Preston – Swansea | 1X2 | Swansea | 3,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Diósgyőr – Honvéd | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Troyes – Pau | 1X2 | Troyes | 1,86 | Nyertes |
| Labdarúgás | Niort – Nancy | 1X2 | Nancy | 2,69 | Vesztes |
| Labdarúgás | Fehérvár – Puskás Akadémia | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,31 | Nyertes |
| Labdarúgás | St-Etienne – Strasbourg | 1X2 + Gólszám 1,5 | Hazai és több | 2,81 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 100 Ft-os alaptéttel (összesen 1 800 Ft-os téttel), 17/18-as kombináció típusú fogadással 1 313 416 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Longford Town – Drogheda Utd. | Gólszám 4,5 | Kevesebb, mint 4,5 | 1,13 | Nyertes |
| Labdarúgás | Stabaek – Haugesund | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,71 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cadiz – Osasuna | 1. félidő – Gólszám 1,5 | Kevesebb, mint 1,5 | 1,19 | Nyertes |
| Labdarúgás | West Ham – Newcastle | Gólszám 4,5 | Kevesebb, mint 4,5 | 1,14 | Nyertes |
| Labdarúgás | St-Etienne – Strasbourg | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,41 | Nyertes |
| Labdarúgás | Twente – F. Sittard | Vendégcsapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést | Nem | 1,13 | Nyertes |
| Labdarúgás | Chicago – Columbus | Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést | Nem | 1,24 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sydney Utd. – WesternSydney Wanderers 2 | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | FC Seoul – Suwon Bluewings | Gólszám | 2-3 | 1,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | Anderlecht – Cercle Bruges | 1X2 | Anderlecht | 1,49 | Nyertes |
| Labdarúgás | Shandong Luneng – Guangzhou Evergrande | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,68 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lorient – Lens | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,95 | Nyertes |
| Labdarúgás | Wolfsberg – Salzburg | 1X2 + Gólszám 2,5 | Vendég és több | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ilves – Helsinki JK | Gólszám | 2-3 | 1,71 | Nyertes |
| Labdarúgás | Gornik Zabrze – Lechia Gdansk | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,68 | Nyertes |
| Labdarúgás | FH – Breidablik | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,34 | Nyertes |
| Labdarúgás | Trabzonspor – Besiktas | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,47 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kortrijk – Mouscron-Peruwelz | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,68 | Nyertes |
Egy orosházi Tippmix-játékos 550 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 990 000 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | HIFK – Helsinki JK | Pontos végeredmények | HIFK 3:2, 4:2, 4:3, 5:1 | 45,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Örebro – FF Malmö | Pontos végeredmények | Örebro 3:2, 4:2, 4:3, 5:1 | 40,00 | Nyertes |
Egy edelényi Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 833 367 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Audax Italiano – La Serena | Pontos végeredmény | Audax Italiano 2:1 | 7,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Esperance de Tunis – Metlaoui | Pontos végeredmény | Esperance de Tunis 2:1 | 7,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Etoile du Sahel – Stade Tunisien | Pontos végeredmény | Etoile du Sahel 2:1 | 7,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Soliman – US Monastir | Pontos végeredmény | US Monastir 2:1 | 9,25 | Nyertes |
Egy berettyóújfalui Tippmix-játékos 300 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 711 869 Ft-ot, és 50 Ft-os alaptéttel (összesen 500 Ft-os téttel), 3/5-ös kombináció típusú fogadással 56 175 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | HIFK – Helsinki JK | 1X2 | HIFK | 5,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Örebro – FF Malmö | 1X2 | Örebro | 6,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lens – Paris SG | 1X2 | Lens | 4,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sönderjyske – Midtjylland | 1X2 | Sönderjyske | 5,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Granada – Ath. Bilbao | 1X2 | Granada | 2,88 | Nyertes |
Egy békéscsabai Tippmix-játékos 2 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 419 926 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Fulham – Arsenal | 1X2 | Arsenal | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Crystal Palace – Southampton | 1X2 | Crystal Palace | 3,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Liverpool – Leeds | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,53 | Nyertes |
| Labdarúgás | West Ham – Newcastle | 1X2 | Newcastle | 3,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | West Bromwich – Leicester | 1X2 | Leicester | 2,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Tottenham – Everton | 1X2 | Everton | 4,20 | Nyertes |
Egy miskolci Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 221 060 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Fulham – Arsenal | Hendikep 1:0 | Arsenal | 2,43 | Nyertes |
| Labdarúgás | Crystal Palace – Southampton | 1X2 | Crystal Palace | 3,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Eibar – Celta Vigo | 1X2 | Döntetlen | 3,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Liverpool – Leeds | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 2,73 | Nyertes |
| Labdarúgás | Granada – Ath. Bilbao | 1X2 | Granada | 2,84 | Nyertes |
| Labdarúgás | West Ham – Newcastle | 1. félidő – 1X2 | Döntetlen | 2,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cadiz – Osasuna | 1X2 | Osasuna | 2,75 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 2*200 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 2*180 000 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Göteborg – Hammarby | 1X2 + Gólszám 3,5 | Vendég és több | 6,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Norrköping – Östersund | 1X2 + Gólszám 3,5 | Döntetlen és több | 12,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Örebro – FF Malmö | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 12,00 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 100 Ft-os téttel, 9-es kötés típusú fogadással 112 656 Ft-ot, és 10 Ft-os alaptéttel (összesen 360 Ft-os téttel), 7/9-es kombináció típusú fogadással 90 661 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Goiás – Coritiba | 1X2 | Döntetlen | 2,71 | Nyertes |
| Labdarúgás | Yokohama FM – Cerezo Osaka | 1X2 | Cerezo Osaka | 2,98 | Nyertes |
| Labdarúgás | FAR Rabat – Wydad Casablanca | 1X2 | Döntetlen | 2,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Helsingborg – Kalmar | 1X2 | Döntetlen | 3,10 | Nyertes |
| Jégkorong | Jokerit – Nyeftehim. Nyizsnyekamszk | 1. harmad – Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Turku PS – Haka | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,68 | Nyertes |
| Labdarúgás | Seinäjoen JK – Inter Turku | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,86 | Nyertes |
| Labdarúgás | Honka – Ilves | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,91 | Nyertes |
| Labdarúgás | Mariehamn – Lahti | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,43 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 200 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 195 951 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Yokohama FC – Nagoya GE | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 7,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Yokohama FM – Cerezo Osaka | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 4,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kitakyushu – Albirex Niigata | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Avispa Fukuoka – Machida Zelvia | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 6,00 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os alaptéttel (összesen 5 000 Ft-os téttel), 4/5-ös kombináció típusú fogadással 589 219 Ft-ot, illetve 100 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 35 854 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Nimes – Rennes | 1X2 | Rennes | 2,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Paris SG – Marseille | 1X2 | Marseille | 5,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Tottenham – Everton | 1X2 | Everton | 4,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | West Bromwich – Leicester | 1X2 | Leicester | 2,23 | Nyertes |
| Labdarúgás | Trabzonspor – Besiktas | 1X2 | Besiktas | 3,10 | Nyertes |
Megvan Zoltan Varga első győzelme
Mint arról korábban beszámoltunk, néhány évvel ezelőtt a magyar galoppsport egyik legeredményesebb zsokéjáról, Varga Zoltánról neveztek el egy telivért abban a versenyistállóban, melyben Zoli éveken át dolgozott közmegelégedésre. A most hatéves Zoltan Varga (Sayif – Mar Blue) szeptember 12-én Fontwellben megszerezte pályafutása első győzelmét a Sky Sports Racing Sky 415 Handicap Hurdle-ben Marc Goldstein zsokéval, trénere Sheena West. A 3500 méteres ugróversenyben elért sikerét a Racingpost 109-es formára értékelte.
