/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Royal Ascot, 2019 – negyedik rész

Általában az ascoti míting zárónapján rendezik meg a Diamond Jubilee Stakes-et, így lesz ez idén is. Láthattuk eddig, ha angol versenyekről beszélünk, nem meglepő az évszázados múlt, ebben az esetben sincs ez másként.
A négyéves és idősebb telivéreknek kiírt versenyt először 1868-ban rendezték meg, All-Aged Stakes (régiesen kb. Minden Évjáratok Díja) néven. Kicsit nehézkes volt a kezdet, mert az első futást, amelyet Laneret nyert nem követte második 1869-ben, a verseny ugyanis elmaradt, de végül az 1870-ben diadalmaskodó Normanbynek köszönhetően folytatódott a hagyomány. A két világháború alatt egyéb gondok foglalkoztatták a Jockey Clubot, mint a verseny megrendezése, egy 1964-es özönvízszerű esőzés is keresztülhúzta a versenyre esélyes telivéreket nevező futtatók számításait.
Még 1926-ban történt azonban, hogy a versenyt átnevezték Cork and Orrey Stakes-re. A névadó Richard Edmund St. Lawrence Boyle, Cork 9. grófja volt, aki a korona hűséges szolgájaként igen magas tisztségeket töltött be, volt királyi titkos tanácsos, a felsőház elnöke, és a kankutyák mestere. (Ez utóbbi, a Master of Buckhounds, nagyon előkelő pozíciónak számított. Viselője a királyi istállómester irányítása alatt álló nemes volt, és esetleges távollétében a cím birtokosa képviselte az uralkodót az ascoti versenypályán. A titulust 1901-ben megszüntették, ma már nem létezik. A pozíció egyébként nem összekeverendő a master of foxhounds-zal, amely a falkamestert jelent.)

Az 1971-es reform Group 3-as rangot adott a versenynek, ezt 1988-ban Group 2-esre emelték. 2002-ben II. Erzsébet királynő trónra lépésének ötvenedik évfordulója tiszteletére a futamot átnevezték Golden Jubilee Stakes-re (Arany Jubileumi Díj), ami magától értetődően eredményezte a legfelsőbb besorolás megszerzését. Hogy mindehhez mit szólt John Richard Boyle, Cork és Orrery jelenlegi, 15. grófja nem tudjuk, lehet, hogy egy megtisztelő állással kárpótolták, valahol a királyi kutyák körül.

 

A Golden Jubilee Stakes a hétfordulós Global Sprint Challenge (Sprinter Vilákupa) egyik angol futama lett, emellett Ausztráliában, Japánban és Hongkongban állhatnak starthoz a villámlábú telivérek. A futamra Overdose is nevezve volt. A 6 furlongon (1207 méter) futott versenyben a háromévesek 8 stone 11 fontot (56 kg), a négyéves és idősebb telivérek 9 stone 4 fontot (58 kg) visznek, ebből 3 fontot (1.5 kg) vehetnek le a kancák. Újabb névváltozás jött 2016-ben, II. Erzsébet trónra lépésének hatvanadik évfordulóján, azóta Diamond Jubilee Stakes (Gyémánt Jubileumi Díj) a név, pedig hatvanöt év után, vagyis 2017 óta már a Zafír Jubileumi Díj is dukált volna. Nyilván kivárják 2022-et, és akkor egyből jöhet a platina fokozat. Jelenleg egyébként a lóversenyzésért gyermekkora óta rajongó királynő a hatodik a leghosszabb ideje uralkodó koronás fő a fejedelmek listáján, nemrég előzte meg VIII. Konstantin bizánci császárt (962-1028), és írásunk lejegyzésekor már csak 222 napra van szüksége, hogy beérje az ötödik helyen álló I. Ferenc József császárt, Magyarország apostoli királyát.

Lester Piggott és Vincent O’Brien

Visszakanyarodva a zöld gyepre elmondható, hogy a legsikeresebb versenyló Prince Charlie volt az idők hosszú folyamán, ő háromszor egymás után hódította el az értékes díjat 1872 és 1874 között. Trénerként, Vincent O’Brien ötszörös nyerő, Welsh Saint (1970), Saritamer (1974), Swingtime (1975), Thatching (1979) és College Chapel (1993) segítette e nagyszerű cím birtokába. Zsokéként ki mást, mint Lester Piggottot láthatjuk a lista élén, a szerénytelennek távolról sem mondható kilenc győzelmével: Right Boy (1958, 1959), Tin Whistle (1960), (El Gallo 1963), Mountain Call (1968), Welsh Saint (1970), Saritamer (1974), Thatching (1979), College Chapel (1993). Két tulajdonosnak is sikerült tripláznia, a már említett Prince Charlie futtatójának, Joseph Dawsonnak, és Jack Jowelnek, aki Sunflower II. (1912) és Hamlet (1923, 1924) nevű lovainak köszönhette a kitüntetést.

Vége

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Puskás József elismerése!

Puskás József Mokry Sámuel Díjat vehetett át Orosházán!

A Szikháti istálló trénere, sokunk tanítómestere Puskás József szakmájában elért elvitathatatlan érdemeiért vett át rangos elismerést néhány napja szülővárosában Orosházán. Puskás József kiváló ugrólovasként nemzetközi szinten is kiemelkedő karriert futott be, az Orosházi Lovas Egyesület megbecsült tagjaként pedig sokunkat tanított meg a lószeretetre, a lovakkal kapcsolatos munka fontosságára. Kiváló oktatása révén sokan – köztük jómagam is – neki köszönhetjük, hogy azóta is a lovak utánozhatatlan világában dolgozunk, páran az ugró szakágat választották, mások azóta lovasoktatók lettek, többen pedig a galopp világába csöppentek. Bakos Gábor hosszú ideje crack zsoké a Kincsem Parkban, Kocka Ákos pedig szintén kiváló zsokéként a Szikháti istálló színeit erősíti. Puskás József tenyésztőként és futtatóként ma is 8 lóval foglalkozik, lánya Puskás Adrienn néhány éve vette át a tréneri feladatokat, azóta közösen menedzselik lovaik karrierjét.

A díjátadásról az OrosCafé cikkét az alábbi linken olvashatják!

Gratulálunk a szép elismeréshez!

Varga Áron
fotó: oroscafe.hu

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Royal Ascot, 2019 – harmadik rész

Coronation Stakes

A futamot első ízben 1840-ben futották, így óhajtva emléket állítani a két évvel azelőtt trónra lépő Viktória királynő uralkodása kezdetének. Az első nyertes Spangle volt. Az 1850-es nyerő nevét hiába keresnénk az annalesekben, mert nem volt neki. Abban az időben még előfordulhatott, hogy NN (no name), azaz név nélkül indítanak lovat. Ötven évvel később, 1900-ban azonban két nyerőt is találunk, dead heat (holtverseny) lett a végeredmény, Sainte Nitouche és Winifreda osztozott az első díjon. Ezt a versenyt láthatta utoljára az agg királynő, a következő évben hunyt el, és ezzel nemcsak a Hannover-dinasztia uralma ért véget, de egy korszak is lezárult Nagy-Britannia történetében. Az 1915-1918, valamint az 1940-1945 közötti nyerők nevét sem találhatjuk sehol, közbe szóltak ugyanis a háborúk, a versenyt nem futották.

A rekorder zsokékat és trénereket a XIX. században kell keresni. Nomen est omen, a síkzsokénak született Nat Flatman (flat – sík) ötször nyert: The Princess 1844, Stitch 1845, Distaffina 1848, Lady Evelyn 1849, Barcelona 1851, csakúgy, mint kollégája Morny Cannon, aki Lady Hermit 1892, Silene 1893, Throstle 1894, Helm 1896, Lowood 1898 nyergében diadalmaskodott. Trénerként John Porter hatszor nyert: Lovely 1883, Sandiway 1884, Cereza 1891, Throstle 1894, Helm 1896, Lowood 1898.

Nat Flatman

A legeredményesebb tulajdonos Waldorf Astor volt, Astor 2. vikomtja (más néven várgófja), aki politikusként vált ismertté, és feleségéről, Nancy Wicther Langhorne-ról is, aki a brit alsóház második női tagja volt. (Tulajdonképpen az első, ugyanis Constance Markiewitz-et megválasztották ugyan 1918-ban, de pártja a Sinn Fein visszaléptette, ráadásul abban az időben a hölgy a Holloway Börtön-ben raboskodott.) A főrend tulajdonosi győzelmei sorrendben: Winkipop 1910, Pogrom 1922, Saucy Sue 1925, Book Law 1927, Sunny Devon 1931, Betty 1933, Traffic Light 1936.
A Coronation Stakes-ben általában az angol, ír és francia 1000 guineas-ben indult kancák mérik össze tudásukat ismét mérföldön, a vitt teher egységesen 9 stone, azaz kb. 55.5 kilogramm.

Waldorf Astor

 

 

Commonwealth Cup

Az ascoti fesztivál legfiatalabb tagja, 2015-ben futották először, a sprintszám összdíjazása 400 ezer font. Hamdan al Maktoum sejk lova nyert először Muhaararral és Dane O’Neillel Charlie Hills mester istállójából. 2016-ban Quiet Reflection és Dougie Costello galoppozot át előszőr a célvonalon, tavaly pedig Jim Crowley és Eqtidaar ismét Hamdan sejknek, ezzel a ő lett a legsikeresebb futtatója a versenynek. A jelenlegi legjobb idő 1.12.05. Hároméves lovak futhatják 6 furlongon, azaz 1200 méteren.

(folyt. köv.)

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Magyarország rendezi 2021-ben a lovassport öt szakágának összevont Európa-bajnokságát

A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) június 20-ai ülésén elfogadta a Magyar Lovassport Szövetség pályázatát és Magyarországot bízta meg a 2021.évi Európa-bajnokság megrendezésével. Az Európa-bajnokság szervezőbizottsága, Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, tizenkétszeres fogathajtó világbajnok vezetésével, szakértők bevonásával kereken másfél éve dolgozik Európa legrangosabb lovas rendezvényének előkészítésén. A pályázati anyagot a magyar delegáció ez év március 29-én Lausanne-ban, a Nemzetközi Lovas Szövetség székházában mutatta be a testület vezetőinek és az érintett szakágak elnökeinek – sikerrel. A pályázati film megtekinthető:

A Vadászati Világkiállítás társrendezvényén, a budapesti Európa-bajnokságon a díjugratók, díjlovasok, para díjlovasok, a négyesfogathajtók, és a lovastornászok startolnak. Helyszín a Kincsem Park és a Nemzeti Lovarda. A világ lovassportjának központja Európa, így a világ legjobbjainak javát várjuk Budapestre. A lovasjátékok keretében rendezzük a Négyesfogathajtók Európa-bajnokságát és jubilálunk: 50 éve, 1971-ben a Vadászati Világkiállítás keretében Budapesten rendezték az I. Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot, hatalmas magyar sikerrel: Abonyi Imre egyéni és az Abonyi, Fülöp Sándor, Papp József –EB győzelmével. Magyarország az eddigi világ – és Európa-bajnokságokon 101 érmet köztük 46 aranyat nyert.

Lázár Vilmos: „Magyarország eddig tizenkét fogathajtó világ-, három Európa – bajnokságot, tizenkét Lovas Világkupát rendezett, hatalmas szakmai- és közönségsikerrel. A mostani újabb megtisztelő megbízás általános- és lovas kultúránknak, versenyrendezőink szakavatott munkájának, messze híres vendégszeretetünknek ¬– Magyarországnak szól. A világjátékoknak –kimagasló sportértéke mellett – gazdasági, politikai, társadalmi, idegenforgalmi és sportdiplomáciai hatása is jelentős. A világhírű lovasok kíséretében gazdasági- és üzletemberek, döntéshozók látogatnak el hozzánk. Új partnerekkel, jövőt formáló kapcsolatépítés helyszíne is a budapesti Európa-bajnokság” Az Európa-bajnokság megrendezésének további céljai közt szerepel, hogy a hazai fogathajtás megőrizze és tovább erősítse pozícióját és ezzel egy időben a többi szakágat felzárkóztassa a világ élvonalába.

forrás: lovasszovetseg.hu

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek / 0 comments

Kiváló írás az első Magyar Derby-ről

Egy hét múlva Derby és Divat Fesztivál a Kincsem Parkban!

2019-ben szám szerint már a 97. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Derby, a jeles esemény minden évben az ország legjobb hároméves telivér ménjeit és kancáit gyűjti csokorba, emellett persze a divat is terítékre kerül, a jeles esemény kapcsán a http://dkvk.hu kiváló írása emlékezik vissza az 1. Magyar Derby-re.

Az írás itt olvasható!

 

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Tippmix 2019/25. hét Hétfő – szerda

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

U21Anglia – U21Franciaország                                  380 095 fogadás

U21Románia – U21Horvátország                               360 949 fogadás

U21Németország – U21Dánia                                     348 335 fogadás

U21Szerbia – U21Ausztria                                         345 458 fogadás

Olaszország – Brazília (női)                                        332 254 fogadás

 

Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

U21Németország – U21Dánia                                      57,13 millió Ft

U21Anglia – U21Franciaország                                  50,47 millió Ft

Uruguay – Ecuador                                                    47,12 millió Ft

Guangzhou Evergrande – Shandong Luneng             40,78 millió Ft

Dél-Korea – Norvégia (női)                                        34,91 millió Ft

 

Legváratlanabb eredmények:

 

U21Románia – U21Horvátország (Labdarúgás, U21 Eb, C csoport) 

eredmény: 4:1, nyertes odds: 2,80

A végkimenetelre tett 144 653 tippből 14 045 tipp helyes.

 

U21Szerbia – U21Ausztria (Labdarúgás, U21 Eb, B csoport)

eredmény: 0:2, nyertes odds: 3,45

A végkimenetelre tett 141 329 tippből 9 072 tipp helyes.

 

U21Olaszország – U21Lengyelország (Labdarúgás, U21 Eb, A csoport)

eredmény: 0:1, nyertes odds: 6,75

A végkimenetelre tett 89 288 tippből 6 548 tipp helyes.

 

Lahti – Rovaniemi PS (Labdarúgás, Finn bajnokság)           

eredmény: 1:2, nyertes odds: 3,00

A végkimenetelre tett 145 119 tippből 11 283 tipp helyes.

 

Helsinki JK – Honka (Labdarúgás, Finn bajnokság)

eredmény: 0:1, nyertes odds: 3,55

A végkimenetelre tett 123 144 tippből 8 465 tipp helyes.

 

Stabaek – Tromsö (Labdarúgás, Norvég bajnokság)

eredmény: 0:1, nyertes odds: 3,00

A végkimenetelre tett 141 700 tippből 13 228 tipp helyes.

 

Aalesund – Molde (Labdarúgás, Norvég Kupa, 16 közé jutásért)

eredmény: 4:0, nyertes odds: 3,95

A végkimenetelre tett 84 153 tippből 8 294 tipp helyes.

 

Flora Tallinn – Nomme Kalju (Labdarúgás, Észt bajnokság)

eredmény: 0:1, nyertes odds: 3,00

A végkimenetelre tett 133 391 tippből 5 624 tipp helyes.

Magyar érdekeltségű események:

 

Szombathely – Körmend (Kosárlabda, NB I, döntő, 2. mérkőzés)

eredmény: 87:77, nyertes odds: 1,30

A mérkőzés győztesére tett 22 860 tippből 18 604 tipp helyes.

 

Magyarország – Spanyolország (Vízilabda, Világ Liga, A csoport)

eredmény: 11:11 (büntetőkkel: 4:1), nyertes odds: 8,50

A végkimenetelre tett 9 921 tippből 3 743 tipp helyes.

 

Magyarország – Kanada (Vízilabda, Világ Liga, A csoport)

eredmény: 9:10, nyertes odds: 8,50

A végkimenetelre tett 6 162 tippből 212 tipp helyes.

 

Fucsovics M. – F. Lopez (Tenisz, London, férfi egyes)

eredmény: 1:2, nyertes odds: 1,60

A mérkőzés győztesére tett 42 173 tippből 17 666 tipp helyes.

 

Babos T. – L. Kerkhove (Tenisz, Ilkley, női egyes)

eredmény: 2:0, nyertes odds: 1,35

A mérkőzés győztesére tett 3 621 tippből 3 551 tipp helyes.


Martinez Sanchez M J / Sorribes Tormo S – Han X / Stollár F (Tenisz, Mallorca, női páros)

eredmény: 2:0, nyertes odds: 1,35

A mérkőzés győztesére tett 3 058 tippből 2 901 tipp helyes.

 

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Szegedi Értékesítési Régió

 

Egy békéscsabai Tippmix-játékos 6*900 Ft-os téttel, 11-es kötés típusú fogadással 6*190 532 Ft-ot nyert.

 

Baseball Fukuoka S. Hawks – Yokohama Baystars A mérkőzés győztese Fukuoka S. Hawks 1,45 Nyertes
Labdarúgás Omiya Ardija – Gifu 1X2 Omiya Ardija 1,50 Nyertes
Labdarúgás Urawa RD – Sagan Tosu 1X2 Urawa RD 2,05 Nyertes
Labdarúgás Trollhättan – Eskilsminne 1X2 Trollhättan 1,60 Nyertes
Labdarúgás Haugesund – Brann Bergen Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,75 Nyertes
Labdarúgás Kanada – Új-Zéland (női) 1X2 Kanada 1,40 Nyertes
Labdarúgás Utah – Sky Blue 1X2 Utah 1,55 Nyertes
Labdarúgás Viikingit – Vantaa JS 1X2 Viikingit 1,60 Nyertes
Labdarúgás Sogndal – Strömmen 1X2 Sogndal 1,60 Nyertes
Labdarúgás Mjöndalen – Kristiansund Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,65 Nyertes
Labdarúgás Anyang – Busan I’Park 1X2 Busan I’Park 1,85 Nyertes

 

Egy békéscsabai Tippmix-játékos 20*250 Ft-os téttel, 13-as kötés típusú fogadással 20*65 510

Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Levanger – Fredrikstad 1X2 Fredrikstad 1,50 Nyertes
Labdarúgás Trollhättan – Eskilsminne 1X2 Trollhättan 1,65 Nyertes
Labdarúgás Stumbras Kaunas – Palanga 1X2 Stumbra Kaunas 1,35 (1,00) Törölt
Labdarúgás Aktobe – Tobol Kostanay 1X2 Tobol Kostanay 1,50 Nyertes
Labdarúgás Atvidaberg – Oddevold 1X2 Atvidaberg 1,80 Nyertes
Labdarúgás Lokomotív Taskent – Surkhon Termez 1X2 Lokomotív Taskent 1,50 Nyertes
Labdarúgás Metlaoui – US Tataouine 1X2 Metlaoui 1,75 Nyertes
Labdarúgás US Monastir – Stade Gabesien Döntetlennél tét visszajár Stade Gabesien 1,50 Nyertes
Labdarúgás U20Ukrajna – U20Dél-Korea Döntetlennél tét visszajár U20Ukrajna 1,50 Nyertes
Labdarúgás Liepaja – Riga FC Döntetlennél tét visszajár Riga FC 1,50 Nyertes
Labdarúgás Leiknir R. – Thor Akureyri 1X2 Thor Akureyri 1,85 Nyertes
Labdarúgás Degerfors – Västeras SK 1X2 Degerfors 1,65 Nyertes
Labdarúgás Torpedo Zogyino – Vityebszk Döntetlennél tét visszajár Torpedo Zogyino 1,45 Nyertes

 

Miskolci Értékesítési Régió:

 

Egy nyírjákói Tippmix-játékos 4 450 Ft-os téttel, 9-es kötés típusú fogadással 459 661 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás FC Seoul – Suwon Bluewings 1X2 FC Seoul 2,05 Nyertes
Labdarúgás FC Asztana – Kaisar Kyzylorda 1X2 FC Asztana 1,40 Nyertes
Labdarúgás BATE Boriszov – Sahtar Szoligorszk 1X2 BATE Boriszov 2,35 Nyertes
Labdarúgás KPV Kokkola – Inter Turku 1X2 Inter Turku 1,80 Nyertes
Labdarúgás Molde – Ranheim 1X2 Molde 1,25 Nyertes
Labdarúgás Dinamo Minszk – Energetik-BGU Minszk 1X2 Dinamo Minszk 1,45 Nyertes
Labdarúgás Bodö/Glimt – Strömsgodset 1X2 Bodö/Glimt 1,45 Nyertes
Labdarúgás Rosenborg – Valerenga 1X2 Rosenborg 1,85 Nyertes
Labdarúgás Uruguay – Ecuador 1X2 Uruguay 1,75 Nyertes

 

Egy kazincbarcikai Tippmix-játékos 10*1 100 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 10*190 936 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás U21Anglia – U21Franciaország Félidő/végeredmény Döntetlen/U21Franciaország 5,75 Nyertes
Labdarúgás Olaszország – Brazília (női) Félidő/végeredmény Döntetlen/Brazília 5,25 Nyertes
Labdarúgás Stjarnan – Breidablik Félidő/végeredmény Döntetlen/Breidablik 5,75 Nyertes

 

Egy gyöngyösi Tippmix-játékos 2*500 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 2*278 878 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Örgryte – GAIS Hendikep 0:1 Döntetlen 3,70 Nyertes
Labdarúgás Stabaek – Tromsö Hendikep 1:0 Döntetlen 4,45 Nyertes
Labdarúgás U21Németország – U21Dánia Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,35 Nyertes
Labdarúgás Japán – Chile Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 3,10 Nyertes
Labdarúgás Jamaika – Honduras Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 4,65 Nyertes

 

 

Észak-Dunántúli Értékesítési Régió:

 

Egy szigetszentmiklósi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 262 627 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Ham-Kam – Aalesund Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,95 Nyertes
Labdarúgás KPV Kokkola – Inter Turku Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,80 Nyertes
Labdarúgás Skeid – KFUM Oslo Gólszám 2,5 Kevesebb, mint 2,5 1,95 Nyertes
Labdarúgás Notodden – Sandefjord 1X2 Sandefjord 1,40 Nyertes
Labdarúgás Molde – Ranheim 1X2 Molde 1,25 Nyertes
Labdarúgás U21Lengyelország – U21Belgium Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,80 Nyertes
Labdarúgás Rosenborg – Valerenga 1X2 Rosenborg 1,85 Nyertes
Labdarúgás Paraguay – Katar Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,15 Nyertes
Labdarúgás U21Olaszország – U21Spanyolország Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,75 Nyertes
Labdarúgás Uruguay – Ecuador 1X2 Uruguay 1,75 Nyertes

 

Egy kismarosi Tippmix-játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 1 000 Ft-os téttel), 4/5-ös kombináció típusú fogadással 163 721 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.

 

Labdarúgás Tromsdalen – Sarpsborg 1X2 Tromsdalen 5,25 Nyertes
Labdarúgás Baerum – Valerenga 1X2 Baerum 8,25 Nyertes
Labdarúgás Fram Larvik – Strömsgodset 1X2 Fram Larvik 5,25 Nyertes
Labdarúgás Grorud – Mjöndalen 1X2 Grorud 4,60 Vesztes
Labdarúgás Aalesund – Molde 1X2 Aalesund 3,60 Nyertes

 

Pécsi Értékesítési Régió

 

Egy nádasdi Tippmix-játékos 2 000 Ft-os téttel, 20-as kötés típusú fogadással 245 104 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Németország – Kína (női) 1X2 Németország 1,20 Nyertes
Labdarúgás Asane – Oppsal 1X2 Asane 1,22 Nyertes
Labdarúgás Akropolis IF – Nyköping 1X2 Akropolis IF 1,25 Nyertes
Labdarúgás Drogheda Utd. – Athlone 1X2 Drogheda Utd. 1,20 Nyertes
Labdarúgás Longford Town – Wexford Youths 1X2 Longford Town 1,22 Nyertes
Labdarúgás Skócia – Ciprus 1X2 Skócia 1,35 Nyertes
Labdarúgás Norvégia – Nigéria (női) 1X2 Norvégia 1,25 Nyertes
Labdarúgás Finn Harps – Dundalk 1X2 Dundalk 1,22 Nyertes
Labdarúgás Gremio – Fortaleza 1X2 Gremio 1,35 Nyertes
Labdarúgás Japán – Salvador 1X2 Japán 1,20 Nyertes
Labdarúgás Anglia – Skócia (női) 1X2 Anglia 1,22 Nyertes
Labdarúgás Avarta – Marienlyst 1X2 Avarta 1,30 Nyertes
Labdarúgás Dánia – Grúzia 1X2 Dánia 1,27 Nyertes
Labdarúgás Feröer-szigetek – Norvégia 1X2 Norvégia 1,40 Nyertes
Labdarúgás Málta – Románia 1X2 Románia 1,22 Nyertes
Labdarúgás Új-Zéland – Hollandia (női) 1X2 Hollandia 1,25 Nyertes
Labdarúgás Kanada – Martinique 1X2 Kanada 1,35 Nyertes
Labdarúgás Molde – Ranheim 1X2 Molde 1,25 Nyertes
Labdarúgás Haiti – Bermuda-szigetek 1X2 Haiti 1,35 Nyertes
Labdarúgás Japán – Chile 1X2 Chile 1,40 Nyertes

 

Egy pápai Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 204 496 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás U21Spanyolország – U21Belgium 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,70 Nyertes
Kosárlabda Fenerbahce – Anadolu Efes A mérkőzés győztese + Pontszám 155,5 Hazai és kevesebb 2,75 Nyertes
Labdarúgás Japán – Anglia (női) 1X2 Anglia 2,10 Nyertes
Kosárlabda Barcelona – Real Madrid A mérkőzés győztese + Pontszám 161,5 Hazai és kevesebb 3,05 Nyertes
Labdarúgás KR – Valur 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,30 Nyertes

 

Fővárosi Értékesítési Régió:

 

Egy I. kerületi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 115 398 Ft-ot nyert.

 

Tenisz K. Majchrzak – Yui. Sugita A mérkőzés győztese K. Majchrzak 1,65 Nyertes
Labdarúgás Olaszország – Brazília (női) 1X2 Brazília 2,30 Nyertes
Labdarúgás U21Anglia – U21Franciaország 1X2 U21Franciaország 2,60 Nyertes
Labdarúgás Bolívia – Peru 1X2 Peru 1,40 Nyertes
Labdarúgás Panama – Trinidad és Tobago 1X2 Panama 1,70 Nyertes
Tenisz M. Neuchrist – G. Sakharov A mérkőzés győztese G. Sakharov 1,30 Nyertes
Tenisz M. Guinard – S. Diez A mérkőzés győztese S. Diez 1,25 Nyertes
Tenisz P. Sousa – P.S. Varillas A mérkőzés győztese P. Sousa 1,40 Nyertes
Tenisz J.M. Del Potro – D. Shapovalov A mérkőzés győztese J.M. Del Potro 1,35 Nyertes
Tenisz S. Wawrinka – Dan. Evans A mérkőzés győztese S. Wawrinka 1,60 Nyertes

 

Egy IV. kerületi Tippmix-játékos 1 500 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 197 284 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Rosenborg – Valerenga Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,85 Nyertes
Labdarúgás Algéria – Mali Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,60 Nyertes
Labdarúgás Paraguay – Katar Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,30 Nyertes
Labdarúgás Egyiptom – Guinea 1X2 + Gólszám 2,5 Hazai és több 2,60 Nyertes
Labdarúgás Uruguay – Ecuador Hendikep 0:1 Uruguay 2,95 Nyertes
Labdarúgás Costa Rica – Nicaragua Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,55 Nyertes

 

 

 

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 2 155 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 244 539 Ft-ot nyert.

 

Baseball Toronto – LA Angels Nyertes különbség Vendégcsapat 4-nél több ponttal nyer 3,40 Nyertes
Baseball Texas – Cleveland Nyertes különbség Hazai csapat 4-nél több ponttal nyer 7,50 Nyertes
Baseball Atlanta – NY Mets Nyertes különbség Hazai csapat 4-nél több ponttal nyer 4,45 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 2 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 128 739 Ft-ot nyert.

 

Baseball Houston – Toronto Pontszám 8,5 Több, mint 8,5 1,65 Nyertes
Baseball Colorado – San Diego Pontszám 12,5 Több, mint 12,5 1,70 Nyertes
Labdarúgás Algéria – Mali Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 3,05 Nyertes
Labdarúgás Paraguay – Katar Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,20 Nyertes
Labdarúgás Rosenborg – Valerenga Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,80 Nyertes
Labdarúgás U21Olaszország – U21Spanyolország Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,90 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 100 Ft-os alaptéttel (összesen 1 100 Ft-os téttel), Yankee típusú fogadással 94 325 Ft-ot nyert, illetve 101 Ft-os alaptéttel (összesen 404 Ft-os téttel), 3/4-es kombináció típusú fogadással 71 035 Ft-ot nyert, illetve 237 Ft-os alaptéttel (összesen 1 422 Ft-os téttel), 2/4-es kombináció típusú fogadással 56 865 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.

 

Labdarúgás U21Németország – U21Dánia Pontos végeredmény U21Németország 3:1 11,00 Nyertes
Labdarúgás Tunézia – Burundi Pontos végeredmény Tunézia 2:1 8,25 Nyertes
Labdarúgás Kína – Spanyolország (női) Pontos végeredmény Spanyolország 2:1 9,00 Vesztes
Labdarúgás Dél-Korea – Norvégia (női) Pontos végeredmény Norvégia 2:1 7,75 Nyertes

 

/ by /   Derby Fesztivál, Friss hírek / 0 comments

Startszám Húzás Eperrel – június 25., kedd

A Kincsem Nemzeti Kft. és a Magyar Lovaregylet a Derby és Divat Fesztivál hetében tartja a Startszám Húzás Eperrel rendezvényt. Az esemény 2019. június 25-én, kedden, 13:45-kor kezdődik a Kincsem Parkban, a győztesek körében. A hagyományoknak megfelelően kihúzzuk a 97. Magyar Derby mezőnyének és a szombati ügető nap több futamának indulóinak startszámát.

Az eseményen ismertetjük a háromnapos Derby és Divat Fesztivál legfontosabb programjait és beszámolunk a szombati társrendezvényről, a 100 éves a Citroen születésnapról is.

A startszámhúzást közös uzsonna zárja, a megszokott kaláccsal és eperrel! Az eseményt a Sport Televízió élőben közvetíti.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kincsem Nemzeti Kft.

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, SZAKMAI Galopp / 0 comments

Májer Cintia Norvégiában lovagol

Norvégia ad otthont a FEGENTRI sorozat következő fordulójának holnap délután az Oslo külvárosában fekvő Ovrevoll galopp pályán.

A különleges versenynapon hét futamot szerveznek, köztük két verseny a Fegentri indulóiról fog szólni, míg Magyarország rögtön a nyitóversenyben szerepelhet Májer Cintiának köszönhetően. A nyíregyházi születésű tehetséges amatőrlovas hölgy az 1-es programszámú Enge River-t kapta társul. A svéd tenyésztésű ötéves 1600-2400 méterig minden elképzelhető távon szerepelt már, eddig azonban a 900 méteres extra rövid táv még nem igen szerepelt az eredményei között. Ennek ellenére a pálya ezen szakasza igencsak kedvezően sík és egyenletes, így még az sem lenne csoda, ha a jó adottságú telivér 900 méteren is eredményesen szerepelne az erős és határozott kezű Májer Cintia segítségével. Start 18:05-kor

A hivatalos versenyprogram az alábbi linken olvasható.

Sok sikert kívánunk!

Varga Áron

fotó: dr. Kovács Gábor

1 573 574 575 576 577 578 579 703