A szombati első futamában, a Nyeretlenek Versenyében is Tét jackpottal (9.180 Ft) számolhatnak a fogadók. A múlt heti Andal Hendikep I. részében nem volt találat ebben a fogadási formában, így a szabályok értelmében a nyereményalap Jackpot formájában a következő versenynapon kerül kiosztásra.
A délután négy legfontosabb futamában, így az Háromévesek Nagydíjában, az Ötévesek Nagydíjában, valamint a Kanca Díjban és a Konta Dezső Emlékversenyben összesen 600.000 Ft a Tét jackpot, így ezen versenynapon a szokásosnál is jobban megéri majd a nyerőre fogadni ezekben a versenyekben!
Liga Futamok – Háromévesek és Ötévesek Nagydíja

Szombaton két Nemzeti Ügető Liga futammal folytatódik a nagydíjak sorozata. Az 5 millió forint díjazású Háromévesek Nagydíjában a sorozatnyerő Alfa Boy (5) és hajnal Tibor lesz az első esély, aki eddig kisebb versenyekben remekül teljesített. Nagy riválisa lehet a nagydíjakat megjárt és az utolsó versenyét – a Derby napi nagydíjat is – megnyerő Aurum Ville (1) és Horváth György. Rajtuk kívül Adriana Asti (6) és utolsó formájával Ann Bella M (3) emelhető ki. A 17:30-kor kezdődő versenyben 200.000 forint tét jackpot várja a fogadókat.
Az Ötévesek Nagydíja a nap végén 18:35-kor indul, melyről a Sport Televízió is beszámol. Komoly és népes mezőnyt hív a startjához a 3000 méteres futam. A két évvel ezelőtti Derby nyerő Veronica Fling (5) erre a versenyre készült, idén itt mutatkozik be Veljko Mazsittyal. Nagy riválisa, Villám Ville (3) most is ott lesz a startnál, csakúgy, mint a megbízható Vakarcs RG (2), a magyar tenyésztésű, de szerb színekben futó White Lady (1) és Vital RG (6). A fogadási szempontból is izgalmas versenyen 250.000 forint a tét jackpot.
Hatan a Kanca Díjban

Szombaton igazán érdemes lesz kilátogatni a Kincsem Parkba, mert több nagydíjat is láthatnak a szombati versenynapon. A 2 millió forinttal díjazott futamban hat négyéves kanca fog indulni. Köztük a Derby nyerő Zsenerőz, az Ügetőderby negyedik Zséda és az ötödik Zsofesz, valamint Zóna, Zara Mia és Zsozsoka. Az utolsó formák alapján Zsenerőz (2) első esélyt képvisel Mitja Slaviccsal, míg Zsédát (1) és Lakatos Csabát hajtja a visszavágás vágya.
A futam 16:30-kor kezdődik, a versenyben 100.000 forint jackpot van a tétjátékra.
Tour To Paris újra a pályán!
Dr. Hammersberg Elemér fantasztikus sprintere, Tour To Paris augusztus 2-án, pénteken Deauville-ban mutatja meg tudását az I. osztályba sorolt Prix d’Hudimesnil-ben. A lovasítással kapcsolatban sokáig csak találgattunk, hiszen több klasszis lovas neve is „fel volt írva” a menedzsment tervei között, végül választásuk a francia championátus sokszoros helyezettjére, a nagy tehetségű Maxime Guyon-ra esett. A fiatal crack lovas évek óta a Weithermer & Frere istálló elsőszámú zsokéjaként szerződött, ugyanakkor természetesen más nagy istállók is szívesen ültetik fel lovaikra, emellett a szakma nagyjai is nagyon kedvelik az agilis fiatalembert. André Fabre, Frederic Head, Carlos Laffon-Parias a hölgyek közt pedig Pia Brandt is rendszeresen lovasítják. A könnyű terhű zsoké idei teljesítménye egészen kiváló, 143 elsőségnél jár, mellyel vezeti a 2019-es championátust Pierre-Charles Boudot és Cristophe Soumillon előtt, minden bizonnyal Tour To Paris-val is remek párost alkotnak majd.

Maxime Guyon pályafutása meghatározó versenylovával, Solow-al
Eredetileg 12 telivért neveztek a pénteki futamba, ez a lista azonban a csütörtöki állvamaradás időpontjáig 8 lovasra apadt, mellyel több jó esély is kiesett az ellenfelek közül. A PMU tippszterei City Light-ot favorizálják, hiszen ő a mezőny legeredményesebb lova, ugyanakkor a magyar versenyzőt, TTP-t is a legjobb esélyek között tartják számon.
Stephane Wattel ötéves versenyzője, City Light közel fél millió eurós keresetnél jár már, 2018-ban több rangos királykategóriás versenyben is képviselte istállóját, emellett győzött a Group 3-as Prix de Saint-Georges-ben, majd Ascotban a Group 1-es Diamond Jubilee Stakes-ben mindössze egy rövid fejhosszal kapott ki Merchant Navy-tól. Ez volt pályafutása legjelentősebb eredménye. 2019-ben Maisons-Laffitte-ben kezdett a Listed Kategóriás Prix Servanne-ban, itt fél hosszal maradt el Inns Of Court-tól. Ezt követően ismét szerencsét próbált az ascoti seregszemlén, viszont itt már nem tudta megismételni a tavaly látott bravúrt, csak a kilencedik helyen zárt, nyergében Christophe Soumillon-nal.
Roncey parádés szezont kezdett idén, egy teljes év kihagyása után triplázott, Pau-ban-, Cagnes-sur-Mer-ben-, majd Marseilles Borely-ben is győzött. A sorozat idén májusban ugyan megszakadt, ugyanakkor két további II. osztályú helyezés következett, mellyel változatlanul jó eséllyel várhatja a pénteki startot, lovasa Cristian Demuro lesz.
Szintén alapteher mellett versenyez a Godolphin istálló tagja, Deemster. Két ötödik helyezéssel kezdte meg az idei évet, miután tavaly a Listed kategóriás Prix du Pont Neuf trófeáját meghódította, emellett több értékes Listed helyezéssel gazdagította istállóját. Tavalyi formáival ő is komoly vetélytárs lehet, állandó lovasa, a Breeders’ Cup Turf győztes Mickael Barzalona.
A cseh champion tréner, Vaclav Luka kiváló ötévesével Troizilet-el készül a holnapi erőpróbára. A cseh versenyző megjárt már több nagymúltú francia versenyteret és egyik esztendőben sem maradt nyeretlen. 2017-ben Chantilly-ban, 2018-ban ParisLongchamp-ban, 2019-ben pedig Deauville-ban is nyert a pénteki futammal megegyező távon, a II. osztályú Prix du Manoir Potier-ben, akkor Christophe Soumillon-al indult, most pedig Antoine Hamelin fogja lovagolni.
Repercussion tavaly Angliában versenyzett, és nyert is hendikep szinten, majd kétszer is ő volt a leggyorsabb Chantilly-ban. Idén trénere megpróbált vele egy magasabb szintre lépni, ezért Longchamp-ban a Group 3-as Prix de la Porte Maillot-ban, ahol már nem volt elég erős. Itt Tour To Paris korábbi ellenfele Polydream ért át elsőként a célvonalon, míg Repercussion a vert mezőnyben végzett. Lovasa Pierre-Charles Boudot.
Bolt Phantom 2018-ban négyszeres győzelmi sorozatot tartott melyet sikerült az idei év debütálásakor folytatnia. Ezt követően kétszer is kikapott hazájában, eredményei révén további fejlődési lehetőséget látunk benne. Az amerikai tenyésztésű telivér, Angliában kezdte pályafutását Ismail Mohammed-nél, majd német tréningbe került, ahol azóta is szép eredményeket gyűjtött hendikep szinten. Pénteken első alkalommal lép francia pályára, lovasa Stephane Pasquier lesz.
Tour To Paris-ért tehát pénteken délután a deauville-i meeting harmadik futamában szoríthatunk, természetesen a délutáni fogadási ajánlat részeként fogadhatnak is kedvencükre! Start 14:55-kor!
A hivatalos program itt olvasható!
Sok sikert Tour To Paris!
Varga Áron
fotó: https://www.racingpost.com
Tippmix 2019/31. hét Hétfő – szerda

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
AIK Stockholm – Maribor 538 868 fogadás
Basel – PSV 531 650 fogadás
Rosenborg – BATE Boriszov 530 393 fogadás
Valletta – FTC 503 231 fogadás
Olympiakosz – Plzen 466 640 fogadás
Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
AIK Stockholm – Maribor 102,21 millió Ft
Rosenborg – BATE Boriszov 87,44 millió Ft
Basel – PSV 86,15 millió Ft
Valletta – FTC 81,64 millió Ft
Qarabag Baku – Dundalk 71,68 millió Ft
Legváratlanabb eredmények:
Helsinki JK – Crvena zvezda (Labdarúgás, BL-selejtező, visszavágó)
eredmény: 2:1, nyertes odds: 3,80
A végkimenetelre tett 161 071 tippből 29 483 tipp helyes.
Angers – Arsenal (Labdarúgás, Felkészülési mérkőzés)
eredmény: 1:1, nyertes odds: 3,50
A végkimenetelre tett 121 727 tippből 11 803 tipp helyes.
Bologna – Schalke (Labdarúgás, Felkészülési mérkőzés)
eredmény: 3:2, nyertes odds: 2,80
A végkimenetelre tett 81 403 tippből 14 869 tipp helyes.
Helsingborg – Örebro (Labdarúgás, Svéd bajnokság)
eredmény: 1:4, nyertes odds: 3,35
A végkimenetelre tett 140 656 tippből 12 438 tipp helyes.
FCS Bukarest – Botosani (Labdarúgás, Román bajnokság)
eredmény: 0:2, nyertes odds: 5,75
A végkimenetelre tett 115 845 tippből 6 301 tipp helyes.
Nagasaki – Ehime (Labdarúgás, Japán 2.)
eredmény: 1:4, nyertes odds: 2,95
A végkimenetelre tett 84 036 tippből 1 227 tipp helyes.
Magyar érdekeltségű események:
Valletta – FTC (Labdarúgás, BL-selejtező, visszavágó)
eredmény: 1:1, nyertes odds: 4,20
A végkimenetelre tett 155 487 tippből 40 969 tipp helyes.
Fucsovics M. – A. Ramos-Vinolas (Tenisz, Kitzbühel, férfi egyes)
eredmény: 1:2, nyertes odds: 1,90
A mérkőzés győztesére tett 15 865 tippből 2 195 tipp helyes.
Babos T. – Mayo Hibi (Tenisz, San Jose, női egyes)
eredmény: 1:2, nyertes odds: 2,00
A mérkőzés győztesére tett 13 217 tippből 1 279 tipp helyes.
- Nejedly – Balázs A. (Tenisz, Liberec, férfi egyes)
eredmény: 2:1, nyertes odds: 5,25
A mérkőzés győztesére tett 7 791 tippből 97 tipp helyes.
Piros Zs. – M. Vilella Martinez (Tenisz, Liberec, férfi egyes)
eredmény: 2:1, nyertes odds: 3,10
A mérkőzés győztesére tett 4 822 tippből 342 tipp helyes.
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Fővárosi Értékesítési Régió:
Egy XX. kerületi Tippmix-játékos 2*800 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 2*339 598 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Nakhon Ratchasima – Prachuap | 1X2 | Nakhon Ratchasima | 1,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | Gangwon – Pohang | 1X2 | Gangwon | 2,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Hertha BSC – West Ham | 1X2 | West Ham | 2,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Qarabag Baku – Dundalk | 1X2 | Qarabag Baku | 1,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Duisburg – Münster | 1X2 | Duisburg | 1,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Liverpool – Lyon | 1X2 | Liverpool | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | AIK Stockholm – Maribor | 1X2 | AIK Stockholm | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Real Sociedad – Alavés | 1X2 | Real Sociedad | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | 1860 München – Zwickau | 1X2 | 1860 München | 2,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Perugia – Roma | 1X2 | Roma | 1,50 | Nyertes |
Egy XV. kerületi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 332 270 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Maccabi TA – CFR Cluj | 1X2 | Döntetlen | 2,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kaiserslautern – Ingolstadt | 1X2 | Döntetlen | 3,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Uerdingen – Unterhaching | 1X2 | Döntetlen | 3,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Valletta – FTC | 1X2 | Döntetlen | 4,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cruzeiro – River Plate | 1X2 | Döntetlen | 2,75 | Nyertes |
Egy VII. kerületi Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 143 552 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | FC Hradec Kralove – Dukla Praha | 1X2 | Dukla Praha | 3,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Trabzonspor – Hellas Verona | 1X2 | Döntetlen | 3,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Bologna – Schalke | 1X2 | Bologna | 2,95 | Nyertes |
| Labdarúgás | Armavir – Szpartak Moszkva 2 | 1X2 | Döntetlen | 2,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Elfsborg – Kalmar | 1X2 | Elfsborg | 2,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Helsingborg – Örebro | 1X2 | Örebro | 3,45 | Nyertes |
Észak-Dunántúli Értékesítési Régió:
Egy győri Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 331 816 Ft-ot nyert, illetve 20 Ft-os alaptéttel (összesen 620 Ft-os téttel), Lucky 31 típusú fogadással 93 193 Ft-ot nyert, illetve 20 Ft-os alaptéttel (összesen 520 Ft-os téttel), Canadian típusú fogadással 92 746 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Olekszandria – Sahtar Doneck | Hendikep 2:0 | Döntetlen | 3,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kárpáti Lviv – Dinamo Kijev | Hendikep 2:0 | Döntetlen | 3,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | AIK Stockholm – Maribor | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Rosenborg – BATE Boriszov | Pontos végeredmény | Rosenborg 2:0 | 6,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cukaricki – Molde | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 4,10 | Nyertes |
Egy diósdi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 177 939 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Ceske Budejovice – Sparta Praha | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Elfsborg – Kalmar | 1X2 | Elfsborg | 2,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Aalborg – Silkeborg | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 2,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Helsingborg – Örebro | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Rubin Kazany – Akhmat Groznij | 1X2 | Rubin Kazany | 2,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lorient – Paris FC | Hendikep 0:1 | Lorient | 3,65 | Nyertes |
Pécsi Értékesítési Régió
Egy balatonfüredi Tippmix-játékos 300 Ft-os téttel, 15-ös kötés típusú fogadással 409 340 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Ilves 2 – Kapa | 1X2 | Ilves 2 | 1,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dudelange – Shkendija Tetovo | Ki jut tovább? | Dudelange | 1,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kiffen – Mikkeli MP | 1X2 | Mikkeli MP | 1,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | KF Feronikeli – Slovan Bratislava | Kétesély | Döntetlen vagy Slovan Bratislava | 1,18 | Nyertes |
| Labdarúgás | Nomme Kalju – Celtic | Mindkét csapat szerez gólt | Nem | 1,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | APOEL Nicosia – Sutjeska Niksic | Mindkét csapat szerez gólt | Nem | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Maccabi TA – CFR Cluj | Ki jut tovább? | CFR Cluj | 1,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Basel – PSV | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dinamo Zagreb – Saburtalo Tbiliszi | Mindkét csapat szerez gólt | Nem | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Valletta – FTC | 1. félidő – Gólszám 0,5 | Több, mint 0,5 | 1,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Olympiakosz – Plzen | Ki jut tovább? | Olympiakosz | 1,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Leiknir R. – Grotta | 1X2 | Döntetlen | 3,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Throttur Reykjavik – Haukar | 1X2 | Throttur Reykjavik | 1,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Keflavík – Njardvik | 1X2 | Keflavík | 1,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Thor Akureyri – Vikingur Olafsvik | 1X2 | Döntetlen | 3,25 | Nyertes |
Egy lenti Tippmix-játékos 100 Ft-os alaptéttel (összesen 2 100 Ft-os téttel), 5/7-es kombináció típusú fogadással 271 969 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje.
| Labdarúgás | Lincoln Red Imps – Ararat-Armenia | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 3,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | KF Feronikeli – Slovan Bratislava | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,80 | Vesztes |
| Labdarúgás | Nomme Kalju – Celtic | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és nem | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Maccabi TA – CFR Cluj | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Basel – PSV | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Valletta – FTC | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Olympiakosz – Plzen | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és nem | 2,60 | Nyertes |
Egy kaposvári Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 166 095 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Real Madrid – Tottenham | Döntetlennél tét visszajár | Tottenham | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Rostock – Bayern München Amatőr | 1X2 | Rostock | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Maccabi TA – CFR Cluj | 1X2 | Döntetlen | 2,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Basel – PSV | Döntetlennél tét visszajár | Basel | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Valletta – FTC | 1X2 | Döntetlen | 4,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Norwich – Atalanta | 1X2 | Atalanta | 2,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Thor Akureyri – Vikingur Olafsvik | Kétesély | Döntetlen vagy Vikingur Olafsvik | 1,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cruzeiro – River Plate | 1X2 | Döntetlen | 2,75 | Nyertes |
Szegedi Értékesítési Régió
Egy vésztői Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 350 Ft-os téttel), 4/7-es kombináció típusú fogadással 295 670 Ft-ot nyert, illetve 10 Ft-os alaptéttel (összesen 350 Ft-os téttel), 3/7-es kombináció típusú fogadással 73 480 Ft-ot nyert úgy, hogy két hibás tippje is volt.
| Labdarúgás | Suduva Marijampole – Tre Penne | Pontos végeredmény | Suduva Marijampole 3:0 | 5,75 | Vesztes |
| Labdarúgás | Lincoln Red Imps – Ararat-Armenia | Pontos végeredmény | Ararat-Armenia 2:1 | 8,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dudelange – Shkendija Tetovo | Pontos végeredmény | Döntetlen 1:1 | 6,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | KF Feronikeli – Slovan Bratislava | Pontos végeredmény | Slovan Bratislava 2:0 | 7,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Nomme Kalju – Celtic | Pontos végeredmény | Celtic 3:0 | 6,25 | Vesztes |
| Labdarúgás | Maccabi TA – CFR Cluj | Pontos végeredmény | Döntetlen 2:2 | 22,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | APOEL Nicosia – Sutjeska Niksic | Pontos végeredmény | APOEL Nicosia 3:0 | 6,25 | Nyertes |
Egy kecskeméti Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 133 033 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Helsinki JK – Crvena zvezda | 1X2 | Helsinki JK | 4,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | AIK Stockholm – Maribor | 1X2 | AIK Stockholm | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Qarabag Baku – Dundalk | 1X2 | Qarabag Baku | 1,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Rosenborg – BATE Boriszov | 1X2 | Rosenborg | 1,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | 1860 München – Zwickau | 1X2 | 1860 München | 1,95 | Nyertes |
| Labdarúgás | Duisburg – Münster | 1X2 | Duisburg | 1,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cukaricki – Molde | 1X2 | Molde | 1,95 | Nyertes |
Miskolci Értékesítési Régió:
Egy fehérgyarmati Tippmix-játékos 2*200 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 2*182 457 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Maccabi TA – CFR Cluj | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | APOEL Nicosia – Sutjeska Niksic | Gólszám | 2-3 | 1,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dinamo Zagreb – Saburtalo Tbiliszi | Pontos végeredmény | Dinamo Zagreb 3:0 | 5,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Valletta – FTC | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 5,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Basel – PSV | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,80 | Nyertes |
Egy salgótarjáni Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 158 600 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Elfsborg – Kalmar | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Rubin Kazany – Akhmat Groznij | Hendikep 0:1 | Döntetlen | 3,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Bielefeld – St. Pauli | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lorient – Paris FC | 1X2 | Lorient | 1,95 | Nyertes |
| Labdarúgás | Vikingur Reykjavik – Breidablik | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | HK Kopavogs – Stjarnan | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,10 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 150 Ft-os alaptéttel (összesen 1 350 Ft-os téttel), 4/6-os kombináció típusú fogadással 226 683 Ft-ot nyert úgy, hogy egy kötéstiltás mellett egy hibás tippje is volt.
| Labdarúgás | Valletta – FTC* | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 5,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Valletta – FTC* | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 2,80 | Vesztes |
| Labdarúgás | Basel – PSV | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lincoln Red Imps – Ararat-Armenia (élő) | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 6,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Jena – Braunschweig | Hendikep 1:0 | Braunschweig | 3,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Olympiakosz – Plzen | Hendikep 0:1 | Olympiakosz | 2,50 | Nyertes |
kötéstilás*
Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 181 254 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | AIK Stockholm – Maribor | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Rosenborg – BATE Boriszov | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és nem | 2,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Helsinki JK – Crvena zvezda | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 8,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Qarabag Baku – Dundalk | 1. félidő – 1X2 | Qarabag Baku | 1,90 | Nyertes |
Dettori és a Group 1-cunami
Írta: Lee Mottershead, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
Frankie Dettori idén is elképesztő tempóban ontja a Group 1-győzelmeket, 2019-ben már a tizenegyedik sikernél tart, köztük olyan hatalmas presztízsű trófeákat is bezsebelve, mint az Epsom Oaks-ot Anapurna (2016 pk, Frankel – Dash To The Top, Montjeu), az Ascot Gold Cupot és a Goodwood Cupot Stradivarius (2014 sm, Sea The Stars – Private Life, Bering) a King George VI & Queen Elizabeth Stakes-et Enable (2014 pk, Nathaniel – Concentric, Sadler’s Wells) és Sussex Stakes-et Too Darb Hot (2016 pm, Dubawi – Da Re Mi, Singspiel) nyergében. Összesen tizenegy Group 1-es besorolású nagydíjat nyert két hónap leforgása alatt, amelyből tíz negyvenhárom nap alatt vándorolt hozzá, az utolsó három öt nap alatt született.
Frankie Dettori hihetetlen formában van, ám ehhez John Gosden is kellett, a fent említett telivérek mind az angol mester istállójában ropogtatják az abrakot. Hogy jobban megértsük Dettori teljesítményének jelentőségét, el kell mondanunk, hogy a világ egyik legjobb zsokéja, Ryan Moore soha életében nem nyert ilyen rövid idő alatt ennyi Group 1-es futamot, még akkor sem, amikor 2016-ban és 2017-ben kétszer egymás után megismételte az Európa-rekordnak számító síkversenyben elért huszonkét Group 1/Grade-es győzelmet egy év alatt.

– A mostanit tartom életem eddigi legsikeresebb szezonjának – nyilatkozta a talján fenomén. – Nem egyszerűen csak Group 1-es versenyeket nyerek, hanem mammut-nagydíjakat, a világ legismertebb versenyeit. Szédületes ez a nyár, bárcsak örökké tartana. Mr. Gosden egy zseni, ezüst tálcán kínálja nekem a legjobb lehetőségeket, tulajdonképpen semmi dolgom nincs azon kívül, hogy nem szabad elrontanom a lovaglásokat. Természetesen ehhez is kell tudás, de megemelem kalapomat a mester előtt, óriási megtiszteltetés számomra, hogy együtt dolgozhatok vele.
John Gosdent is megkérdeztük. Az eddig is a világ élvonalába tartozó idomár újabb magasságokat ért el idén nyáron, neve a legnagyobbak közé került. A tréner így nyilatkozott a sikerekről: – Augusztus 1-jén Mehdaayih (2016 pk, Frankel – Sayyedati Symphony, Gone West) nevű lovamat üli Frankie a Group 1-es Nassau Stakes-ben. Group 2-t már nyertek együtt (Prix de Malleret, Saint-Cloud), de a felsőházi elsőség még hiányzik. Ritka magabiztossággal lovagol Frankie, és ő az egyik legjobb zsoké, akivel valaha együtt dolgoztam, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha nem nyert volna egyetlen Group 1-et sem, akkor most toporzékolna, az irodámban a szemetest rugdosná, és a macskám futva menekülne előle. Néha azzal jön nekem, hogy óriási felelősség van a vállán, de én erre mindig azt mondom, hogy ha nem lenne a rivaldafényben, akkor az orrát lógatná, nagyokat sóhajtana és úgy viselkedne, mint egy elfuserált színinövendék. Így azonban pont az ellenkezőjét csinálja. Lássuk be, nem tud rivaldafény nélkül élni, imádja, ha ő van a figyelem központjában, mindenki őt ünnepli és dicshimnuszokat zengenek róla. Frankie nemcsak zsoké, hanem egy született showman is, egy 163 centiméteres óriás.

Frankie Dettori Group 1-győzelmei 2019-ben
május 31. Oaks – Anapurna
június 19. Prince of Wales’s Stakes – Crystal Ocean
június 20. Gold Cup – Stradivarius
június 21. Commonwealth Cup – Advertise
június 30. Grand Prix de Saint-Cloud – Coronet
július 6. Coral-Eclipse Stakes – Enable
július 7. Prix Jean Prat – Too Darn Hot
július 20. Irish Oaks – Starcatcher
július 27. King George & Queen Elizabeth Stakes– Enable
július 30. Goodwood Cup – Stradivarius
július 31. Sussex Stakes – Too Darn Hot
130 milliós célzott versenydíjkeret emelést jelentett be a Kincsem Nemzeti Kft.

Július 29-én hétfőn a Kincsem Nemzeti Kft. lóverseny egyeztető fórumot hívott össze, amelynek keretében két fontos bejelentést is tett a versenyszervező. Az összejövetelt Dallos Gyula, a Kincsem Nemzeti Lovas Program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos nyitotta meg, és köszöntötte a jelenlévőket, akik a hazai lóversenysport szakmai képviseletében – futtatók, tenyésztők, idomárok, hajtók, lovasok, Lóversenyzést Felügyelő Bizottság – vettek részt az eseményen, de képviseltette magát a lóversenycégek tulajdonosa az MNV Zrt., valamint jelen volt a nemzeti vagyonért felelős minisztérium és a Szerencsejáték Zrt. képviselője is.
A lóversenyszervező társaság ügyvezetője, Pécsi István ismertette azt a lóverseny életpálya modellt, amelynek első lépéseként, az idei szezonra vonatkozóan 130 millió forinttal megemelésre kerül a versenydíj keret. A keretemelés kimondottan a szakmai szereplők munkáját segíti, az istállókban folyó munka jobb feltételeit célozza, ami a minőségi lóversenyzés alapja és a sportág minden szereplőjének érdeke a tenyésztőtől, a futtatókon át, egészen a verseny és fogadásszervezőig. A teljes keretösszeg egyenlő arányban oszlik meg a galopp és ügető szakágban, azon belül is 50% az idomárok, 25% a lovasok/hajtók és 25% a lovászok, lóápolók részére kerül kiírásra, ami a nagyobb anyagi megbecsülést, ennek köszönhetően a színvonalas munkát és a szakmában maradást hivatott elősegíteni. Ezzel az intézkedéssel a versenyszervező – a versenyeredményhez kötötten, teljesítményösztönző módon – több, mint a duplájára emeli a lóversenyzés szakmai feladatait végző személyzet pénzügyi juttatásait.
A második bejelentés keretében az ügyvezetés a szakmai együttműködés erősítésének és a lóversenyzésben érdekeltek közötti kommunikáció javítása érdekében javaslatot tett egy negyedévente ülésező galopp és ügető szakmai munkacsoport felállítására. A munkacsoportok megalakítása és a szervezeti és működési szabályok kialakítása augusztus végéig megkezdődik.
Kincsem+ krónika, 30. hét
Hétfőn nem volt telitalálat, így 7,3 milliót fizetett a sorrend nélküli Kincsem+ nyerőosztály
Hétfőn senki nem találta el sorrendben az ötösbefutót és még a bónusz 3 is 33 600 Ft-ot ért. Kedden favorit győzelem ellenére szépen fizetett a sorrend nélküli Kincsem+ nyerő osztály is. Szerdán csupán hat ló ért érvényesen célba, amivel igen jól lehetet keresni. Csütörtökön egy elképesztő mérföldes galopp hendikep tartogatott izgalmakat, ahol Mickael Barzalona varázsolt egyet a végén. Pénteken a favoritot diszkvalifikálták, de így is rengeteg találat született a kisebb nyerőosztályokban. Szombaton Enghienben annyira jött a papírforma, hogy szinte csak az nem nyert, aki nem akart. Vasárnap az 150 millió Ft-os jackpotért szállhattak harcba a fogadók, ahol sok hazai tutista ért el nem sorrendi öt találatot.
Ezután nézzük az érdekesebb részleteket. 1800 méteren ritkán látni ilyen versenyt, amilyet hétfőn személhetett meg a nagyérdemű. Egy galopp síkversenyről van szó, melyben a start után azt láthattuk, hogy az égszínkék dresszben pompázó Mickael Barzalona lovával, Elegant Light-tal valami egészen elképesztő tempóban vágtatott az élre és hamarosan 8-10 lóhosszal elhúzott a mezőnytől. Krebs András a hazai közvetítés szpíkere a táv felénél kétségét fejezte ki, vajon lehet-e bírni ezt az erőltetett iramot? Nos, félelme beigazolódott – nem hiába közvetített már több ezer lóverseny futamot – és a vezető lóra a távoszlop után (200 méterrel a vége előtt) szinte az egész mezőny rászaladt. A versenyt az a Haman Ville (T. Bachelot) nyerte, akinek a trénere a futam előtt nagyon fogadkozott a ringben, amikor a tévé számára nyilatkozott. Nem hiába mondják lovis berkekben: minden nüansznak megvan a jelentősége! A “felfordult” versenyek meg is lett az eredménye, hiszen több kiemelt induló is a gyors kezdősebesség áldozata lett és olyan lovak kerültek a frontba, akikre nem igen számítottunk. Summa summarum, ez annyira meglepte a játékosokat Európa-szerte, hogy egyetlen telitalálatos szelvény sem akadt a rendszerben. A szabályok szerint a meg nem nyert összeg hozzáadódott a sorrend nélküli Kincsem+ nyerőosztály nyereményalapjához, ez alaposan megnövelte az osztalékot, ami így 7 369 440 forintot tett ki. A Bónusz 4 találat 173 040 Ft-ot, míg a Bónusz 3 33 600 forintot ért.
Az ügetőt sokan jobban szeretik, mint a galoppot, hiszen a lovak időteljesítménye alapján igen jól be lehet lőni a fogatok esélyét a futamok előtt. Van azonban egy zavaró tényező (szemben a galoppal, ahol ez nem fordulhat elő): fennáll az esélye, hogy egy lovat galoppozás miatt kizárnak a versenyből. Tehát itt is érvényes a valamit, valamiért elv, az ügető bizonyos szempontból kiszámíthatóbb, de sokszor nagyobb benne a bizonytalanság faktor. Ennek ékes példáját láthattuk szerdán, Enghienben, ahol 13 ügető állt starthoz. Ott volt például a 4-es számú Fligny, akinek 10-es nyerő szorzója azt sejtette, hogy van keresnivalója a futamban. Figyelmeztető jel volt, hogy legutóbb Vincennesben elugrotta magát és kizárták. Most szintén nem sokkal a start után ugyanez történt vele. Az 1-es, 3-as és 8-as lovak szintén ugyanerre a sorsra jutottak, ezzel alaposan megcsappant a mezőny. Ez utóbbi lovak statisztikájában látható is, hogy sajnos hajlamosak az ilyen fogadókat bosszantó lépésekre, pontosabban ugrándozásokra. A 10-es Formi (E. Raffain) azonban nem vádolható ilyesmivel. A bet.lovi.hu oldalon elérhetők a lovak részletes futás adatai, itt is olvashatjuk, hogy ez a kiváló ügető az idén mintaszerűen teljesített eddig, semmi galopp, semmi kizárás. A mostani versenyben hajtója, annak rendje és módja szerint kivette a külső ívre és a célegyenesben megindította a támadást a győzelemért, amikor elhűlve láthattuk, hogy a ló, ahogy azt a lovisok mondják, “eldobja magát”. Újabb favorit esett ki így a versenyből. Hab volt a tortán a 14-es Fortissimoko (A. Abrivard) és a 12-es Franch Man (J. Dubois) kiesése nem sokkal a cél előtt, így csupán hatan fejezték be a futamot.
Érdekesség, hogy a favorit Funky Jet (P. Vercruysse) nem kapta el a ragályos ugrándozós kórt, és idei harmadik startjából harmadik győzelmét szerezve elsőként ért a célba. A nagy felfordulásban egy hazai fogadónak sikerült így is eltalálnia a 6-5-9-7-2-es befutási sorrendet, igaz nem sorrendben, nyereménye 328 200 forint volt a 600 Ft-os Kincsem+ tikett ellenében.
A hét közepén, csütörtökön tucatnyi hazai Kincsem+ TUTI játékos is nagyon szerencsés kézzel vásárolt lovi szelvényt valamely lottózóban A megjátszott esemény egy mérföldes galopp futam volt Deauville-ben, ahol 15 telivér állt starthoz. A rendkívül kiegyenlített mezőnyből a favorit Geonpi (A. Chesneau) és több esélyes is jól szerepelt, különösen Haut Bay (M. Barzalona) félelmetes hajrája dobogtatta meg a turf rajongók szívét. A 4-14-5-16-12-es befutási sorrend 18 hazai fogadó tuti szelvényén szerepelt helyesen, bár nem tökéletes sorrendben. Nyereményük egyenként 201 840 Ft volt. A Bónusz 4-esek 14 940 Ft-ot, a Bónusz 3-asok 6 180 Ft-ot vihettek haza.
Horváth Zalán

Elvágtat a mezőny a tribün előtt Deauville-ban
forrás: deauville.fr
A francia zsoké ranglista állása - 2019. július 30.
1 MAXIME GUYON 907 start 143 győzelem 482 helyezés
2 PIERRE-CHARLES BOUDOT 651, 124, 318
3 CHRISTOPHE SOUMILLON 541, 100, 269
4 CRISTIAN DEMURO 672, 85, 335
5 MICKAEL BARZALONA 509, 73, 240
6 STEPHANE PASQUIER 518, 49, 257
7 THEO BACHELOT 421, 47, 183
8 ALEXIS BADEL 361, 45, 163
9 ANTOINE HAMELIN 471, 45, 157
10 JULIEN AUGE 304, 45, 143
Közlemény
A Kincsem Nemzeti Kft. (Versenyszervező) a hazai lóversenyzés szakmai színvonalának megőrzése, stabilizálása és további fejlesztése érdekében új idomár oktatási, továbbképzési és teljesítményösztönzési rendszer kidolgozását kezdi meg. A Versenyszervező ezen időszak alatt, az idomár érdekképviseleti szervezetekkel egyetértve az év hátralévő részében új idomár működési engedélyek kiadását nem támogatja.
