Lesz magyar induló az Osztrák Ügetőderby napján. Rögtön ez első futamban Zoltan Ozvar idomítottja Iago d’Amore fog futni Mitja Slaviccal. A 11:10-kor kezdődő futamot érdemes lesz követni, hiszen a PMU fogadást szervez rá, azaz szerepelni fog a magyar fogadási ajánlatban is. A magyar tréningből futó lónak 10 riválisa lesz, a táv 2100 méter.
A versenynap programja: https://www.krieau.at/index.php/renntage/renntag/starterlisten?id=1723#2036
Francia Kancadíj vasárnap
Vasárnap futják Chantilly-ban a Prix de Diane Longines-t, azaz a gallok újabb nagy nyári klasszikus versenyét. A startnál tizenhat kitűnő kanca, akik közül Siyarafina (Christophe Soumillon) (3) és Commes (Cristian Demuro) (16) lehet majd a két nagy favorit, de a két angol tréningből érkező lóra is érdemes lesz odafigyelni. A verseny egyben a napi Kincsem+ futam is lesz, méghozzá 300 millió forintos szuper jackpottal kecsegtetve, start a szokásosnál valamivel később, 16.05-kor!
Ennek okán a Kincsem parki, hazai futamok időpontjai módosulnak, méghozzá a következők szerint: 14.00, 14.30, 15.00, 15.35, 16.15, 16.45, 17.15 és 17.45.
Tippmix 2019/24. hét Hétfő – szerda

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Magyarország – Wales 874 571 fogadás
Izland – Törökország 682 649 fogadás
Olaszország – Bosznia-Hercegovina 643 000 fogadás
Azerbajdzsán – Szlovákia 607 308 fogadás
Oroszország – Ciprus 603 631 fogadás
Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Dánia – Grúzia 160,31 millió Ft
Magyarország – Wales 150,08 millió Ft
Lengyelország – Izrael 149,00 millió Ft
Csehország – Montenegró 145,88 millió Ft
Spanyolország – Svédország 144,33 millió Ft
Legváratlanabb eredmények:
Görögország – Örményország (Labdarúgás, Eb-selejtező, J csoport)
eredmény: 2:3, nyertes odds: 6,50
A végkimenetelre tett 289 171 tippből 4 494 tipp helyes.
Izland – Törökország (Labdarúgás, Eb-selejtező, H csoport)
eredmény: 2:1, nyertes odds: 2,90
A végkimenetelre tett 285 980 tippből 27 821 tipp helyes.
Bulgária – Koszovó (Labdarúgás, Eb-selejtező, A csoport)
eredmény: 2:3, nyertes odds: 2,95
A végkimenetelre tett 183 265 tippből 11 851 tipp helyes.
Horvátország – Tunézia (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés)
eredmény: 1:2, nyertes odds: 4,60
A végkimenetelre tett 171 848 tippből 3 128 tipp helyes.
Hermannstadt – Universitatea Cluj (Labdarúgás, Román bajnokság, osztályozó, visszavágó)
eredmény: 0:1, nyertes odds: 3,65
A végkimenetelre tett 121 121 tippből 8 846 tipp helyes.
U20Ukrajna – U20Olaszország (Labdarúgás, U20 vb, elődöntő)
eredmény: 1:0, nyertes odds: 3,15
A végkimenetelre tett 102 575 tippből 11 513 tipp helyes.
U20Ecuador – U20Dél-Korea (Labdarúgás, U20 vb, elődöntő)
eredmény: 0:1, nyertes odds: 3,30
A végkimenetelre tett 102 069 tippből 10 894 tipp helyes.
Magyar érdekeltségű események:
Magyarország – Wales (Labdarúgás, Eb-selejtező, E csoport)
eredmény: 1:0, nyertes odds: 2,80
A végkimenetelre tett 296 602 tippből 173 652 tipp helyes.
Szlovákia – Magyarország (Kézilabda, Eb-selejtező, 7. csoport)
eredmény: 20:21, nyertes odds: 1,06
A végkimenetelre tett 12 622 tippből 10 087 tipp helyes.
Pécs − Körmend (Kosárlabda, NB I, elődöntő, 4. mérkőzés)
eredmény: 68:64, nyertes odds: 1,85
A mérkőzés győztesére tett 10 082 tippből 5 128 tipp helyes.
Körmend – Pécs (Kosárlabda, NB I, elődöntő, 5. mérkőzés)
eredmény: 97:71, nyertes odds: 1,25
A mérkőzés győztesére tett 15 617 tippből 13 681 tipp helyes.
Haladás – Berettyóújfalu (Futsal, NB I, döntő, 4. mérkőzés)
eredmény: 2:2 (hosszabbítás után: 3:3, büntetőkkel: 3:2), nyertes odds: 3,25
A végkimenetelre tett 12 810 tippből 6 289 tipp helyes.
Fucsovics M. – J.A. Munar Clar (Tenisz, Stuttgart, férfi egyes)
eredmény: 2:0, nyertes odds: 1,25
A mérkőzés győztesére tett 19 610 tippből 19 095 tipp helyes.
Basilashvili – Fucsovics M. (Tenisz, Stuttgart, férfi egyes)
eredmény: 1:2, nyertes odds: 1,45
A mérkőzés győztesére tett 7 575 tippből 4 511 tipp helyes.
- Inglis – Babos T. (Tenisz, Manchester, női egyes)
eredmény: 0:2, nyertes odds: 1,65
A mérkőzés győztesére tett 6 547 tippből 6 385 tipp helyes.
Ausztria – Magyarország (Röplabda, EL, női, Arany Liga, B csoport)
eredmény: 0:3, nyertes odds: 1,35
A mérkőzés győztesére tett 6 838 tippből 6 348 tipp helyes.
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Észak-Dunántúli Értékesítési Régió:
Egy tatabányai Tippmix-játékos 2*3 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 2*754 888 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Azerbajdzsán – Szlovákia | 1X2 | Szlovákia | 1,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | U20Ecuador – U20Dél-Korea | 1X2 | U20Dél-Korea | 3,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Fehéroroszország – Észak-Írország | 1X2 | Észak-Írország | 2,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Oroszország – Ciprus | 1. félidő – 1X2 | Oroszország | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Izland – Törökország | 1. félidő – 1X2 | Izland | 3,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Magyarország – Wales | 1X2 | Magyarország | 2,70 | Nyertes |
Egy újhartyáni Tippmix-játékos 2 500 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 629 073 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Azerbajdzsán – Szlovákia | 1X2 | Szlovákia | 1,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | U20Ecuador – U20Dél-Korea | 1X2 | U20Dél-Korea | 3,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Izland – Törökország | 1. félidő – 1X2 | Izland | 3,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Oroszország – Ciprus | 1. félidő – 1X2 | Oroszország | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Fehéroroszország – Észak-Írország | 1X2 | Észak-Írország | 2,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Magyarország – Wales | 1X2 | Magyarország | 2,70 | Nyertes |
Fővárosi Értékesítési Régió:
Egy XIV. kerületi Tippmix-játékos 50 Ft-os alaptéttel (összesen 1 050 Ft-os téttel), 5/7-es kombináció típusú fogadással 677 771 Ft-ot nyert, illetve 50 Ft-os alaptéttel (összesen 1 750 Ft-os téttel), 4/7-es kombináció típusú fogadással 345 386 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Szerbia – Litvánia | Gólszám 4,5 | Több, mint 4,5 | 3,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Csehország – Montenegró | Hendikep 0:2 | Csehország | 5,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lettország – Szlovénia | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dánia – Grúzia | Gólszám 5,5 | Több, mint 5,5 | 11,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Málta – Románia | Hendikep 2:0 | Románia | 2,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Spanyolország – Svédország | Hendikep 0:2 | Spanyolország | 3,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lengyelország – Izrael | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,80 | Nyertes |
Egy XXI. kerületi Tippmix-játékos 30 Ft-os alaptéttel (összesen 240 Ft-os téttel), 7/8-as kombináció típusú fogadással 420 580 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.
| Labdarúgás | Csehország – Montenegró | Hendikep 0:2 | Csehország | 5,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Bulgária – Koszovó | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 3,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Írország – Gibraltár | Hendikep 0:2 | Döntetlen | 4,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lettország – Szlovénia | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Feröer-szigetek – Norvégia | Hendikep 2:0 | Norvégia | 2,70 | Vesztes |
| Labdarúgás | Málta – Románia | Lesz kiállítás? | Igen | 4,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lengyelország – Izrael | Hendikep 0:2 | Lengyelország | 4,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Szerbia – Litvánia | Gólszám 4,5 | Több, mint 4,5 | 3,50 | Nyertes |
Egy XXI. kerületi Tippmix-játékos 3*470 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 3*389 818 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Horvátország – Wales | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Horvátország 1:0/Horvátország 2:1 | 29,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Azerbajdzsán – Magyarország | Pontos végeredmény | Magyarország 3:1 | 22,00 | Nyertes |
| Motorsport | Forma-1., Kanadai Nagydíj 2019 – Futamgyőztes konstruktőr | Ki nyeri? | Mercedes | 1,30 | Nyertes |
Miskolci Értékesítési Régió:
Egy miskolci Tippmix-játékos 400 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 387 806 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Szerbia – Litvánia | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Szerbia 3:0/4+ gól (összesen) | 10,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Csehország – Montenegró | Pontos végeredmény | Csehország 3:0 | 9,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Bulgária – Koszovó | Vendégcsapat góljainak a száma | 3+ | 9,75 | Nyertes |
Egy nyíregyházi Tippmix-játékos 2*1 000 Ft-os téttel, 18-as kötés típusú fogadással 2*271 770 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Avarta – Marienlyst | 1X2 | Avarta | 1,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Skive – Brönshöj | 1X2 | Skive | 1,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Arendal – Levanger | 1X2 | Arendal | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Fredrikstad – Sola | 1X2 | Fredrikstad | 1,12 | Nyertes |
| Labdarúgás | Hödd – Nardo | 1X2 | Hödd | 1,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Enyimba – Ifeanyi Ubah | 1X2 | Enyimba | 1,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Málta – Románia | 1X2 | Románia | 1,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Spanyolország – Svédország | 1X2 | Spanyolország | 1,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dánia – Grúzia | 1X2 | Dánia | 1,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lengyelország – Izrael | 1X2 | Lengyelország | 1,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Szerbia – Litvánia | 1X2 | Szerbia | 1,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Feröer-szigetek – Norvégia | 1X2 | Norvégia | 1,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ukrajna – Luxemburg | 1X2 | Ukrajna | 1,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lettország – Szlovénia | 1X2 | Szlovénia | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Csehország – Montenegró | 1X2 | Csehország | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Selfoss – KFG | 1X2 | Selfoss | 1,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ayacucho – Univ. San Martin | 1X2 | Ayacucho | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Goiás – Chapecoense | 1X2 | Goiás | 1,70 | Nyertes |
Pécsi Értékesítési Régió
Egy kaposvári Tippmix-játékos 3 000 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 333 747 Ft-ot.
| Labdarúgás | Azerbajdzsán – Szlovákia | 1X2 | Szlovákia | 1,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | Magyarország – Wales | 1X2 | Magyarország | 2,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Belgium – Skócia | Hendikep 0:1 | Belgium | 1,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Fehéroroszország – Észak-Írország | 1X2 | Észak-Írország | 2,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Oroszország – Ciprus | 1X2 | Oroszország | 1,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Görögország – Örményország | Kétesély | Döntetlen vagy Örményország | 2,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Németország – Észtország | Hendikep 0:1 | Németország | 1,07 | Nyertes |
| Labdarúgás | Univ.Catolica de Santiago – Union Espanola | Kétesély | Döntetlen vagy Union Espanola | 2,35 | Nyertes |
Egy zalakarosi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 275 599 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Santos – Atlético MG | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Mexikó – Ecuador | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Bulgária – Koszovó | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lettország – Szlovénia | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Észak-Macedónia – Ausztria | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Spanyolország – Svédország | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lengyelország – Izrael | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Csehország – Montenegró | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,05 | Nyertes |
Szegedi Értékesítési Régió
Egy jászapáti Tippmix-játékos 1 500 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 177 704 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Csehország – Montenegró | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dánia – Grúzia | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lettország – Szlovénia | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lengyelország – Izrael | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Észak-Macedónia – Ausztria | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Spanyolország – Svédország | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | Bulgária – Koszovó | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,25 | Nyertes |
Egy békéscsabai Tippmix-játékos 10*300 Ft-os téttel, 15-ös kötés típusú fogadással 10*32 664 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | IF Vestri – IR | 1X2 | IF Vestri | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Enyimba – Ifeanyi Ubah | 1X2 | Enyimba | 1,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ukrajna – Luxemburg | 1X2 | Ukrajna | 1,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lengyelország – Izrael | 1X2 | Lengyelország | 1,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Spanyolország – Svédország | 1X2 | Spanyolország | 1,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Szerbia – Litvánia | 1X2 | Szerbia | 1,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Csehország – Montenegró | 1X2 | Csehország | 1,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lettország – Szlovénia | 1X2 | Szlovénia | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dánia – Grúzia | 1X2 | Dánia | 1,22 | Nyertes |
| Labdarúgás | Feröer-szigetek – Norvégia | 1X2 | Norvégia | 1,22 | Nyertes |
| Labdarúgás | Málta – Románia | 1X2 | Románia | 1,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Észak-Macedónia – Ausztria | 1X2 | Ausztria | 2,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kanada – Kamerun (női) | 1X2 | Kanada | 1,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Selfoss – KFG | 1X2 | Selfoss | 1,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ayacucho – Univ. San Martin | 1X2 | Ayacucho | 1,40 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 5 000 Ft-os téttel, 12-es kötés típusú fogadással 842 200 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Belgium – Skócia | 1X2 | Belgium | 1,12 | Nyertes |
| Labdarúgás | Oroszország – Ciprus | 1X2 | Oroszország | 1,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Málta – Románia | 1X2 | Románia | 1,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Olaszország – Bosznia-Hercegovina | 1X2 | Olaszország | 1,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Andorra – Franciaország | Vendégcsapat – Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 1,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lettország – Szlovénia | Vendégcsapat – Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Feröer-szigetek – Norvégia | Hendikep 1:0 | Norvégia | 1,60 | Nyertes |
| Kosárlabda | Panathinaikosz – Promitheasz Patra | Hazai csapat – Pontszám 84,5 | Több, mint 84,5 | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Németország – Észtország | Hazai csapat – Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 1,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dánia – Grúzia | Hazai csapat – Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Szerbia – Litvánia | Hazai csapat – Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,60 | Nyertes |
| Kosárlabda | Anadolu Efes – Fenerbahce | A mérkőzés győztese | Anadolu Efes | 1,60 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 1 650 Ft-os téttel), 8/11-es kombináció típusú fogadással 538 119 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Észak-Macedónia – Ausztria | 1X2 | Ausztria | 2,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Feröer-szigetek – Norvégia | 1X2 | Norvégia | 1,22 | Nyertes |
| Labdarúgás | Málta – Románia | Hendikep 2:0 | Románia | 2,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lettország – Szlovénia | Hendikep 1:0 | Szlovénia | 2,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Szerbia – Litvánia | Hendikep 0:2 | Szerbia | 1,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dánia – Grúzia | Hendikep 0:2 | Dánia | 2,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | Csehország – Montenegró | Hendikep 0:1 | Csehország | 2,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lengyelország – Izrael | Hendikep 0:1 | Lengyelország | 2,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Spanyolország – Svédország | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | Bulgária – Koszovó | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kolding IF – Middelfart (élő) | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,75 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 2*224 Ft-os téttel, 20-as kötés típusú fogadással 2*191 072 Ft-ot nyert, illetve 2*200 Ft-os téttel 2*170 600 Ft-ot nyert, illetve oddsváltozás* után 200 Ft-os téttel 184 095 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Goiás – Chapecoense | 1X2 | Goiás | 1,76 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ferroviario CE – Treze | 1X2 | Ferroviario CE | 1,62 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ukrajna – Luxemburg | 1X2 | Ukrajna | 1,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Szerbia – Litvánia | 1X2 | Szerbia | 1,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lengyelország – Izrael | 1X2 | Lengyelország | 1,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Feröer-szigetek – Norvégia | 1X2 | Norvégia | 1,22 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dánia – Grúzia | 1X2 | Dánia | 1,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Málta – Románia | 1X2 | Románia | 1,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lettország – Szlovénia | 1X2 | Szlovénia | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Csehország – Montenegró | 1X2 | Csehország | 1,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Spanyolország – Svédország | 1X2 | Spanyolország | 1,27 | Nyertes |
| Labdarúgás | Tindastoll – Leiknir F. | 1X2 | Leiknir F. | 1,31 (1,37)* | Nyertes |
| Labdarúgás | Selfoss – KFG | 1X2 | Selfoss | 1,37 | Nyertes |
| Labdarúgás | IF Vestri – IR | 1X2 | IF Vestri | 1,87 | Nyertes |
| Labdarúgás | Enyimba – Ifeanyi Ubah | 1X2 | Enyimba | 1,37 | Nyertes |
| Labdarúgás | Stjördals/Blink – Bryne | 1X2 | Stjördals/ Blink – Bryne | 1,57 (1,62)* | Nyertes |
| Labdarúgás | Hödd – Nardo | 1X2 | Hödd | 1,62 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ayacucho – Univ. San Martin | 1X2 | Ayacucho | 1,42 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kanada – Kamerun (női) | 1X2 | Kanada | 1,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Enugu Rangers – Kano Pillars | Kétesély | Döntetlen vagy Kano Pillars | 1,67 | Nyertes |
Drexler Virgínia 3. helyen zárt Amerikában, helyesbítés!
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Drexler Virgínia hétfőn és kedden is starthoz állt Amerikában, ráadásul két különböző pályán, a FEGENTRI sorozatban. Az előzetes tervek még három lovaglásról szóltak, ugyanakkor sajnos a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt sorozatosan jelentették le a lovakat, így sajnos a vasárnapi lovaglásra nem került sor. Hétfőn következett a Delaware Park, ahol továbbra is kísérte Virgit a balszerencse.. Lovasunk felöltötte a versenydresszt, kimázsált a kiírt teherre, majd „fel is pattnat” Not Necessarily nyergébe. A „nehéz lovaglásként” elhíresült kemény fejű telivér sajnos a start pillanatában felágaskodott, Virgi elvesztette az egyensúlyát és így a ló lovas nélkül ért be a célba, szerencsére eközben nem érte további baleset.

Kedden délután a magyar lovashölgy a Parx Racing versenypályára látogatott el, ahol az általunk jó esélyűnek vélt Cherry Noire-t kapta társul. A telefonon történt interjúnk során Virgi elmesélte, lelkileg nagyon megviselte a hétfői eset, nagyon bánta, hogy nem sikerült fent maradnia a lován, úgy érezte aznap a győzelem lehetősége is benne lett volna. Emellett azt is megtudtuk, hogy második lova, Cherry Noire is egy kifejezetten problémás példány, alig tudták felnyergelni, a fenti képen az is látható a háttérben, hogy a kísérő outrider “pony” támasztja a magyar hölgy lovát, hogy a kísérőszemélyzet rögzíthesse a nyerget. A kikentre során a pony vezetésével sikerült kijutniuk a gépig, és a beállás is rendben lezajlott, viszont a fogadók szélső esélynek értékelték a lovat. A sok rossz után persze ez a verseny sem volt egyszerű, ugyanis Cherry Noire rosszul kezdett, ellenben a futam további szakaszában sikerült szépen zárkóznia végül pedig a harmadik helyen zárt Drexler Virgíniával! A trénerasszony rendkívül boldog volt, megköszönte a remek “munkát” és hálásan gratulált a dobogós helyezéshez.
A hivatalos eredmény az alábbi linken olvasható!
Gratulálunk a szép eredményhez!
Varga Áron
fotó: Eilidh Grant, facebook
Barney Roy – ménesből ismét tréningbe
Írta: Scott Burton, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
Érdekes a története Barney Roynak (2014 pher, Excelebration – Alina) aki a közelmúltban újabb sikerrel jelentkezett, amikor megnyerte Longchamp-ban a Listed besorolású Prix de Montretout-t. Ezzel ismét bizakodóvá vált a Godolphin istálló, és a menedzsment már azon töri a fejét, melyik mérföldes verseny lenne számára a legalkalmasabb.
A 2017. évi St. James’s Palace Stakes nyerője visszatért. A hároméves kampányát veretlenül kezdő telivér remek eredményeket ért el két évvel ezelőtt a legmagasabb szintű versenyekben, Newburyben megnyerte a Group 3-as Greenham Stakes-et, a newmarketi 2000 Guineas-ben éppen csak kikapott Churchilltől, és az ascoti Group 1-ben felért a csúcsra. Az Eclipse-ben második helyezést ért el Ulysses mögött. A Champion Stakes-ben történt kudarc után ménesbe küldték Richard Hannontól, de ott nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, azt is mondhatnánk, használhatatlannak bizonyult. Tavaly Maktoum sejk csapata gondolt egy merészet, kiheréltették a lovat, és ismét tréningbe küldték, ezúttal Charlie Applebyhez. Nem volt rossz ötlet. Május elején egy erős, nyolclovas Listedben küzdelem után nyakhosszas második lett mérföldre William Buick-kal, rá három hétre Lonchampban favoritként fél hosszal nyert a francia Bayoun előtt James Doyle kezében.

– Nagyon jó lovak voltak a mezőnyben, de Barney Roy ugyanúgy futott, mint fénykorában, háromévesen. Amikor élre állt legszívesebben nekilódult volna, de James az utasításnak megfelelően kézben tartotta, így nem lőtték el azonnal az összes puskaport. Ez volt a győzelem kulcsa. Nagyon meg vagyok elégedve, mert azzal a céllal jöttünk ide, hogy önbizalmat öntsünk idomítottamba. Egyértelműen Ascot a következő állomás, de nem a St. James’s Palace Stakes-ben indulunk, hiszen az a verseny hároméves méneknek van kiírva, hanem a szintén mérföldes Queen Anne Stakes-et néztük ki neki, amelyet négyéves és idősebb lovak futnak. Csodálatos visszatérés lenne. Ugyan szokatlan, hogy egy ménest megjárt ló ismét pályára lép, de volt már ilyen a történelemben. Ebből is látszik, hogy a lóversenyzés világában szinte mindenre van példa és ellenpélda is.
Pályarekord, mesterhármas és holtverseny a vasárnapi galoppon

A nap legjelentősebb futamában a Dióspusztai Díjban Bakos Gábor már másodszor mehetett a fotózásra, ezúttal Bubi Patának köszönhetően. A folyamatos kiegyensúlyozott teljesítmény mellett Bubi Pata ezen a hétvégén egészen kirobbanó formában volt, nagyon könnyen utasította maga mögé Csalánt és Selyemkövet. Fézer Róbert és istállója tehát kétszeres győztesként zárhatta a hétvégét.
A Silver Frost Hendikep mérföldön végül mesterhármast hozott Bakos Gábornak, a magyar tenyésztésű és régen látott Amfi ezúttal már horvát színekben segítette magyar lovasunkat harmadszor is sikerre. A helyezéseket a reális esélyek, Tangra és Pókerarc sorrendben osztották el egymás között.
Új sprinterklasszisunk Thai Rock (Bakos Gábor) továbbra is szárnyal, ezúttal a Tatai Díjban biztosított minket arról, hogy a gyors versenyekben érdemes őt keresnünk a későbbiekben. Remek verseny után La Lianga teljesítményéért ismét fizettek, ő volt a legközelebb a nyerőhöz, míg Sorbonne a top súlyával ért fel a harmadik pozícióba.
A Pünkösdi Hendikep első részében Enigma futott saját versenyt, remek tempóban vezetett be a társaságnak, mellyel nem is tudott mit kezdeni a mezőny, végül pedig start cél győzelmet arattak Nagy Tamással, ráadásul pályarekordban! Az elért 2:00,9-es idővel Quelindo és Medyna idejét sikerült megdönteni. A helyezések esetében a harmadik pozícióért alakult ki küzdelem, hiszen Tarzaniya könnyen érte el a második helyet, a célfotó pedig Sambo javára döntött.
Csupor Ferenc hűséges lova Capitaine Fregate (ifj. Fejes Lajos) 65 kilóval is könnyedén realizálta esélyét a Jaross Sándor Emlékversenyben. Az utolsó 200 méteren Rebellis és Bihari Alexandra eredtek a nyerő után és végül sikerült is megközelíteniük, így remek formát futva szereztek egy nagyon szép második helyet, míg a dobogó alsó fokán Tűzgalamb végzett.
Magabiztos versenyzéssel Dharma (Paizs Gábor) könnyedén nyerte a hétvégi csikóversenyt. A teljesen újoncnak számító társaságban a favorizált Pacsirta és Speedy Sally értek el még szép eredményt, ők a dobogó felső fokaira állhattak fel.
A nap második futamában a Vénusz istálló lova His Majesty és Mészáros Zsolt sikerének örvendhettünk, akik egy nagyon meggyőző utolsó 100 métert követően megérdemelten szerezték meg az első helyet.
Duplázott Ványi Viola istállója Métának és Stanislav Georgiev-nek köszönhetően, a kis istálló nagy örömére hosszú idő után kétszer is ott lehetett a fotózáson. Kis súlyát kihasználva Bryan valamint Judit pedig a helyezéseket osztották el egymás között.
Holtversennyel zártuk a napot, az izgalmas Pünkösdi Hendikep második részében, ahol Allegro Assai (Miladin Stanarevic) és Chatelet (Piotr Krowicki) vívtak heroikus harcot melynek végén még a célfotó sem tudott különbséget tenni, így megosztott győzelmet hirdettünk, mögöttük Rajsamatazz állhatott dobogóra.
Varga Áron
fotó: dr. Kovács Gábor
A részletes eredmények az alábbi linken elérhetőek
Képgalériánkért látogassanak el a Magyar Lovaregylet Facebook oldalára.
Kincsem+ krónika, 23. hét
A francia galopp futam telitalálat nélkül is 1 millió forint felett fizetett a hazai fogadóknak
A múlt hét Kincsem+ futamaiban induló favoritok – az átlagon felül teljesítve – hat alkalommal is a nyerő szelvényen szerepeltek, ám így is volt lehetőség a milliós nyereményekre. Egy új fejlesztésnek köszönhetően a Szerencsejáték Zrt. több száz kiemelt lottózójában már élőben követhető a nap legnépszerűbb lóverseny futama, így csütörtökön is sokan izgulhattak, amikor a 3-as számú Zalema őrült tempót diktálva próbálta “ellopni” a versenyt, de ahogy ez már annyiszor előfordult, éppen az utolsó métereken öntötték be neki az ólmot, és csupán a hatodik helyen zárta az 1400 méteres galopp futamot. Az első helyre látványos finissel feljövő telivér alaposan megtréfálta a játékosokat, hiszen bár írtuk, hogy a 13-as szám már régóta adós egy győzelemmel, erre nem éppen most számítottunk. Hopeless, és nyergében Ronan Thomas, ezúttal abszolút megérdemelten hozta el az aranyérmet, amivel viszont úgy felborította a papírformát, hogy egész Európában csupán egyetlen telitalálatos szelvény akadt. 126 millió forint értékű nyereménnyel ez lett a hét csúcstartója, viszont a nem sorrendi Kincsem+ találatra fizetett 1,1 millió forint sem jött rosszul több “tutistának”, akik kivétel nélkül lottózókban adták fel gépi szelvényüket.
Rekord számú, összesen 2352 db Kincsem+ tuti nyerő szelvényt hozott a szombati ügetőverseny, amelynek során hiába jutott négy résztvevő is a diszkvalifikálás sorsára (galoppozás miatt), ez mégsem érintette hátrányosan a fogadók jelentős részét. A futam maga egyébként fordulatokban olyan bővelkedő volt, mint egy Agatha Christie krimi utolsó néhány perce, egészen az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, mi lesz a “megoldás”. A szinte kivétel nélkül esélyes lovakat tartalmazó 12-9-7-11-15-ös befutási sorrend végül a hét legtöbb Kincsem+ telitalálatát hozta, ennek köszönhetően sok fogadó örülhetett a 721 ezer forint értékű napi főnyereménynek.
Szerdán folytatódott a nagy francia ügető körverseny, a Grand National du Trot, ahol előzetesen Calaska de Guez és Dream de Lasserie csatáját prognosztizáltuk. Nos, ez nem is maradt el, viszont az előbbit hajtó Jean Michel Bazire hallatlan rutinnal tette sokadszorra is félreérthetetlenné a már tudott tételt, hogy ebben a műfajban jelenleg nincs hozzá fogható mester. A papírforma közeli eredmény 638 ezer forintos telitalálatot jelentett a fogadóknak, így a hazai Kincsem+ játékosok is bőven részesülhettek a nemzetközi lóverseny nyereményalapból.
A hét legnagyobb érdeklődésre számontartott futama, szokás szerint, a vasárnapi Kincsem+ verseny volt, hiszen a 150 millió forint értékű jackpot sokak fantáziáját megmozgatta. Az izgalmakat tovább tetézte, hogy ezúttal Auteuil, a francia gát és akadály lóversenyek mekkája adott otthont az összecsapásnak. A 3600 méteres futam Hell’s Queen győzelmével zárult, miután a hatéves kanca végig kiválóan helyezkedve a frontban, csak az utolsó ugrás után gyújtotta be a rakétákat, éppen a legjobbkor. Ebben a sikerben oroszlánrésze lehetett a lovasnak, Régis Schmidlin-nek is, aki a ló két halványabb szereplése után kapott újra lehetőséget a nyeregben, és ezúttal be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. A 12-9-10-11-7-es végeredmény 14,8 millió forint értékű nyereményt jelentett a sorrendi Kincsem+ találatot elérő fogadóknak, miközben a sorrend nélküli Kincsem+ nyerőosztály 125.760 Ft-ot fizetett, ami a 600 Ft-os alaptét 210-szeresét jelentette. A további Kincsem+ nyereményekről a https://lovifogadas.hu/eredmenyek/ oldalon érdemes tájékozódni, ahol a futamokról rögzített hivatalos videó felvétel is megtekinthető.

Calaska de Guez és Jean Michel Bazire a francia ügető körverseny várományosai
(forrás: equidia.fr)
Horváth Zalán
Tippmix 2019/23. hét Csütörtök – vasárnap

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Azerbajdzsán − Magyarország 925 915 fogadás
Törökország – Franciaország 702 109 fogadás
Horvátország − Wales 694 243 fogadás
Görögország – Olaszország 669 757 fogadás
Norvégia − Románia 639 355 fogadás
Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Azerbajdzsán − Magyarország 444,99 millió Ft
Horvátország – Wales 245,18 millió Ft
Észtország – Észak-Írország 136,17 millió Ft
Görögország – Olaszország 135,90 millió Ft
Skócia − Ciprus 118,59 millió Ft
Legváratlanabb eredmények:
Törökország – Franciaország (Labdarúgás, Eb-selejtező, H csoport)
eredmény: 2:0, nyertes odds: 5,00
A végkimenetelre tett 292 791 tippből 11 514 tipp helyes.
Finnország – Bosznia-Hercegovina (Labdarúgás, Eb-selejtező, J csoport)
eredmény: 2:0, nyertes odds: 2,60
A végkimenetelre tett 245 302 tippből 54 836 tipp helyes.
Dánia – Írország (Labdarúgás, Eb-selejtező, D csoport)
eredmény: 1:1, nyertes odds: 3,45
A végkimenetelre tett 274 736 tippből 47 289 tipp helyes.
Montenegró – Koszovó (Labdarúgás, Eb-selejtező, A csoport)
eredmény: 1:1, nyertes odds: 2,95
A végkimenetelre tett 250 997 tippből 54 530 tipp helyes.
Svájc – Anglia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 3. helyért)
eredmény: 0:0 (büntetők után: 5:6), nyertes odds: 3,40
A végkimenetelre tett 138 481 tippből 22 641 tipp helyes.
USA – Venezuela (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés)
eredmény: 0:3, nyertes odds: 3,25
A végkimenetelre tett 93 386 tippből 2 566 tipp helyes.
USA – Jamaika (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés)
eredmény: 0:1, nyertes odds: 6,50
A végkimenetelre tett 61 160 tippből 1 958 tipp helyes.
Magyar érdekeltségű események:
Azerbajdzsán − Magyarország (Labdarúgás, Eb-selejtező, E csoport)
eredmény: 1:3, nyertes odds: 2,10
A végkimenetelre tett 436 000 tippből 366 529 tipp helyes.
FTC – Jug Dubrovnik (Vízilabda, BL, negyeddöntő)
eredmény: 10:9, nyertes odds: 1,85
A végkimenetelre tett 89 076 tippből 44 711 tipp helyes.
FTC − Barceloneta (Vízilabda, BL, elődöntő)
eredmény: 9:7, nyertes odds: 2,00
A végkimenetelre tett 67 670 tippből 20 929 tipp helyes.
Olympiakosz − FTC (Vízilabda, BL, döntő)
eredmény: 10:10 (büntetők után: 3:4), nyertes odds: 5,50
A végkimenetelre tett 62 876 tippből 41 840 tipp helyes.
Diósgyőr – Haladás (Labdarúgás, NB I, női, 3. helyért, 3. mérkőzés)
eredmény: 1:0, nyertes odds: 1,85
A végkimenetelre tett 85 117 tippből 68 023 tipp helyes.
Körmend − Pécs (Kosárlabda, NB I, elődöntő, 3. mérkőzés)
eredmény: 72:87, nyertes odds: 6,00
A mérkőzés győztesére tett 6 895 tippből 997 tipp helyes.
Berettyóújfalu − Haladás (Futsal, NB I, döntő, 1. mérkőzés)
eredmény: 4:4 (hosszabbítás után: 6:4), nyertes odds: 3,80
A végkimenetelre tett 14 699 tippből 3 426 tipp helyes.
Magyarország – Horvátország (Röplabda, EL, női, Arany Liga, B csoport)
eredmény: 2:3, nyertes odds: 1,55
A mérkőzés győztesére tett 6 985 tippből 3 834 tipp helyes.
Duan Y Y / Zheng S − Babos T / Mladenovic K (Tenisz, Roland Garros, női páros, döntő)
eredmény: 0:2, nyertes odds: 1,16
A mérkőzés győztesére tett 11 672 tippből 9 166 tipp helyes.
Magyarország − Hollandia (Vízilabda, Világ Liga, női, negyeddöntő)
eredmény: 10:12, nyertes odds: 1,90
A végkimenetelre tett 36 623 tippből 9 246 tipp helyes.
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Szegedi Értékesítési Régió
Egy békéscsabai Tippmix-játékos 3*1 800 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 3*185 180 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Portugália – Svájc | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Salernitana – Venezia | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 5,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Montreal – Seattle | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,30 | Nyertes |
Egy szarvasi Tippmix-játékos 5*300 Ft-os téttel, 9-es kötés típusú fogadással 5*379 526 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | U20Olaszország – U20Mali | 1X2 | U20Olaszország | 1,95 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lettország – Izrael | 1X2 | Izrael | 1,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Norvégia – Románia | 1X2 | Döntetlen | 3,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Észak-Macedónia – Lengyelország | 1X2 | Lengyelország | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Csehország – Bulgária | 1X2 | Csehország | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ukrajna – Szerbia | 1X2 | Ukrajna | 2,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ausztria – Szlovénia | 1X2 | Ausztria | 1,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dánia – Írország | 1X2 | Döntetlen | 3,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Litvánia – Luxemburg | 1X2 | Döntetlen | 2,90 | Nyertes |
Miskolci Értékesítési Régió:
Egy miskolci Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 385 771 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Ausztria – Szlovénia | 1X2 | Ausztria | 1,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Észak-Macedónia – Lengyelország | 1X2 | Lengyelország | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Norvégia – Románia | 1X2 | Döntetlen | 3,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dánia – Írország | 1X2 | Döntetlen | 3,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Csehország – Bulgária | 1X2 | Csehország | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ukrajna – Szerbia | 1X2 | Ukrajna | 2,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Litvánia – Luxemburg | 1X2 | Döntetlen | 2,90 | Nyertes |
Egy nyíregyházi Tippmix-játékos 3 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 381 704 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Grúzia – Gibraltár | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Elefántcsontpart – Comore-szigetek | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | U20Olaszország – U20Mali | Gólszám 5,5 | Több, mint 5,5 | 21,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | U21Svédország – U21Norvégia | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | U21Svájc – U21Szlovénia | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,70 | Nyertes |
Észak-Dunántúli Értékesítési Régió:
Egy sülysápi Tippmix-játékos 5 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 675 044 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Lettország – Izrael | 1X2 | Izrael | 1,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Montenegró – Koszovó | 1X2 | Döntetlen | 3,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Észak-Macedónia – Lengyelország | 1X2 | Lengyelország | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Norvégia – Románia | 1X2 | Döntetlen | 3,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Litvánia – Luxemburg | 1X2 | Döntetlen | 2,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Izland – Albánia | 1X2 | Izland | 1,65 | Nyertes |
Egy dunakeszi Tippmix-játékos 300 Ft-os alaptéttel (összesen 4 500 Ft-os téttel), 4/6-os kombináció típusú fogadással 558 704 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.
| Labdarúgás | Dánia – Írország | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 5,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Litvánia – Luxemburg | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Norvégia – Románia | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Montenegró – Koszovó | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ukrajna – Szerbia | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,25 | Vesztes |
| Labdarúgás | Ausztria – Szlovénia | Hendikep 0:1 | Döntetlen | 3,25 | Nyertes |
Egy gyömrői Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 406 349 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Izland – Albánia | 1X2 | Izland | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Horvátország – Wales | 1X2 | Horvátország | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Észtország – Észak-Írország | 1X2 | Észak-Írország | 1,95 | Nyertes |
| Labdarúgás | Moldova – Andorra | 1X2 | Moldova | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Azerbajdzsán – Magyarország | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 5,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Törökország – Franciaország | 1X2 | Törökország | 5,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Görögország – Olaszország | 1X2 | Olaszország | 1,85 | Nyertes |
Fővárosi Értékesítési Régió:
Egy XXII. kerületi Tippmix-játékos 50 Ft-os alaptéttel (összesen 3 900 Ft-os téttel), 11/13-es kombináció típusú fogadással 1 496 758 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.
| Labdarúgás | Grúzia – Gibraltár | Pontos végeredmények | Grúzia 1:0, 2:0, 3:0 | 2,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Svédország – Málta | Pontos végeredmények | Svédország 1:0, 2:0, 3:0 | 2,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Észak-Macedónia – Lengyelország | 1X2 | Lengyelország | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Norvégia – Románia | 1X2 | Döntetlen | 3,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Litvánia – Luxemburg | 1X2 | Döntetlen | 2,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ausztria – Szlovénia | Hendikep 0:2 | Szlovénia | 1,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lettország – Izrael | Pontos végeredmények | Izrael 1:0, 2:0, 3:0 | 2,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Uruguay – Panama | 1X2 | Uruguay | 1,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Horvátország – Wales | 1X2 | Horvátország | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Oroszország – San Marino | Pontos végeredmények | Oroszország 4:0, 5:0, 6:0 | 2,75 | Vesztes |
| Labdarúgás | Moldova – Andorra | Pontos végeredmények | Moldova 1:0, 2:0, 3:0 | 2,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Azerbajdzsán – Magyarország | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 2,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Fehéroroszország – Németország | Pontos végeredmények | Németország 1:0, 2:0, 3:0 | 2,20 | Nyertes |
Egy II. kerületi Tippmix-játékos 20 Ft-os alaptéttel (összesen 2 520 Ft-os téttel), 5/9-es kombináció típusú fogadással 1 057 241 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Horvátország – Wales | Pontos végeredmények | Horvátország 2:1, 3:1, 4:1 | 4,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Izland – Albánia | 1X2 | Izland | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Finnország – Bosznia-Hercegovina | 1X2 | Finnország | 2,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Moldova – Andorra | 1X2 | Moldova | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Azerbajdzsán – Magyarország | 1X2 | Magyarország | 2,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Skócia – Ciprus | 1X2 | Skócia | 1,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Görögország – Olaszország | 1X2 | Olaszország | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Belgium – Kazahsztán | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Belgium 2:0/Belgium 3:0 | 18,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Törökország – Franciaország | 1X2 | Törökország | 5,00 | Nyertes |
Pécsi Értékesítési Régió
Egy nagykanizsai Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 559 104 Ft-ot.
| Labdarúgás | Izland – Albánia | 1X2 | Izland | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Horvátország – Wales | 1X2 | Horvátország | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Oroszország – San Marino | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | 4+ gól (összesen)/4+ gól (összesen) | 3,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Örményország – Liechtenstein | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Moldova – Andorra | 1X2 | Moldova | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Azerbajdzsán – Magyarország | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Magyarország 1:0/4+ gól (összesen) | 28,00 | Nyertes |
Egy pécsi Tippmix-játékos 4*1 500 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 4*383 980 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Karlslund – Linköping City | 1X2 | Döntetlen | 3,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Trelleborg – Degerfors | 1X2 | Döntetlen | 3,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Azerbajdzsán – Magyarország | 1X2 + Gólszám 1,5 | Vendég és több | 2,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Piacenza – Trapani | 1X2 | Döntetlen | 2,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sligo – St. Patrick’s | 1X2 | Döntetlen | 2,85 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 2*1 500 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 2*898 226 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Ukrajna – Szerbia | 1X2 | Ukrajna | 2,62 | Nyertes |
| Labdarúgás | Feröer-szigetek – Spanyolország | Pontos végeredmény | Spanyolország 4:1 | 14,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Svédország – Málta | Pontos végeredmény | Svédország 3:0 | 4,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Csehország – Bulgária | Hendikep 0:1 | Döntetlen | 3,25 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 3 400 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 414 790 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Horvátország – Wales | 1X2 | Horvátország | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Azerbajdzsán – Magyarország | 1X2 | Magyarország | 2,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Észak-Macedónia – Lengyelország | 1X2 | Lengyelország | 1,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Észtország – Észak-Írország | 1X2 | Észak-Írország | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ukrajna – Szerbia | 1X2 | Ukrajna | 2,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ausztria – Szlovénia | 1X2 | Ausztria | 1,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | Skócia – Ciprus | 1X2 | Skócia | 1,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Csehország – Bulgária | 1X2 | Csehország | 1,55 | Nyertes |
Ascotra készülve – Dee Ex Bee
Írta: Matthew Butler, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
Dübörög a brit versenyüzem. A Guineas-hétvége, az Oaks és az Epsom Derby után mindenki az ascoti mítingre összpontosít. Lázasan folyik a készülődés. Igaz ez Mark Johnstonra is, akinek egyik legkiválóbb telivére, Dee Ex Bee (2015 pm, Fahrr – Dubai Sunrise) a Gold Cup egyik esélyese. Voltak ugyan korábban kétségek, de győzelemmel záruló Group 3-as Sagaro Stakes és az ugyanabban a kategóriában és szintén 3200 méterre futott Henry II Stakes megnyugtatták a skót mestert. Valószínűleg a tulajdonos, Dubai koronahercege, Hamdan sejk is optimistábban várja már a futamot. Semmi kétség, hogy a jelenlegi címvédő, Stradivarius (2014 sm, Sea The Stars – Private Life) lesz a legkeményebb ellenfél, aki hat futásos veretlenségi sorozattal állt starthoz idén Yorkban május közepén, és bemelegítésként simán behúzta a Group 2-es, 2800 méteres Yorkshire Cup Stakes-et Frankie Dettorival.

Johnston a Henry II Stakes ötlovas mezőnyében három idomítottját indította. Dee Ex Bee végig magabiztosan diktálta a tempót Silvestre de Sousa kezében, és csak annyit mentek, amennyi a győzelemhez feltétlenül szükséges volt.
– Tonnák maradtak Silvestre kezében. Dee Ex Bee nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott ló, néha már azt gondolom, hogy lusta. William Buick is ült rajta, neki is ez a véleménye. Minden alkalommal, ahogy elköszönni látszott a mezőnytől, kicsit visszavett a tempóból, eldobta a vasat, úgy kellett ismét versenybe dobni. Talán kicsit lassú volt a verseny, de nem panaszkodom, minden úgy sikerült, ahogy elterveztük, bár nem tagadom, voltak kétségeink.
2015-ben Trip To Paris (2011 pm, Champs Elysees – La Grande Zoa), 2017-ben Big Orange (2011 pher, Duke Of Marmalade – Miss Brown To You) is a Henry II Stakes-et abszolválta sikeresen a Gold Cup megnyerése előtt, akárcsak a Johnston mester által idomított Double Trigger (1991 sm, Ela-Mana-Mou – Solac) 1995-ben. Ascotban 4000 méter (egész pontosa 4014 m) lesz a táv.
– Nyolcszáz méterrel hosszabbra futunk ugyan Ascotban, de az olyan lónak, mint Dee Ex Bee ez meg sem kottyan. Bizakodó vagyok, mert a felkészítő futam előtt voltak fenntartásaim, úgy is mondhatnám a tekintélyünk forgott kockán, az volt az érzésem, hogy dupla vagy semmi játékot játsszunk. Most már látom, megérte a kockázat. Sajnos ez benne van ebben a sportban. Nem volt azonban más választásunk, és ebben őfensége is mellettem állt. Ha a Gold Cupban akarunk indulni, ez kihagyhatatlan verseny volt. Az 1 ¾ hosszas győzelem önmagáért beszél.
A Henry II Stakes a Gold Cup egyik felhozó versenye. Sandownban futják 1963 óta, és azért kapta ezt az elnevezést, mert a Plantagenet-házból származó II. Henrik, a XII. században a Sandown Park helyén alapított apátságot. A legsikeresebb ló Persian Punch volt (1997, 1998, 2000), Frankie Dettori a vezető zsoké: Drum Taps – 1992, Mr Dinos – 2003, Papineau – 2004, Finalmente – 2008, Opinion Poll – 2012, Big Orange – 2017. Az idomárok listáját Dick Hern vezeti: Grey of Falloden – 1965, Charlton – 1971, Zab – 1975, Sea Anchor – 1976, Smuggler – 1978, Longboat – 1986. Lehetséges, hogy az 1975. évi győztes, Zab tulajdonosát a magyar nyelv inspirálta lova elnevezésekor, persze az is lehet, hogy a földrajz. A Tigris-folyónak két mellékfolyója is ezt a nevet viseli: a Kis-Zab és a Nagy-Zab. Mi természetesen hajlunk a magyar-verzió felé.